Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-29 / 4. szám
• Daniel Ortega nicaraguai elnök gyakori beszé deinek egyikét tartja Nagyjából fél év telt el két közép-amerikai csúcstalálkozó között. Tavaly augusztusban Guatemalában az öt államfő - Daniel Ortega nicaraguai, Jósé Napoleon Duarte salvadori, Vinicio Cerezo guatemalai, Jósé Azcona hondurasi és Oscar Arias Costa Rica-i elnök- a béke megteremtésének menetredjében állapodott meg, s most január közepén Costa Ricában már azt kellett értékelniük, hogyan hajtották végre a béketervet. Ez a hat hónap bővelkedett meglepetésekben, korábban irreálisnak hitt lépésekben, fordulatokban, miközben lényeges áttörésről mégsem lehet szó. A fő akadály a nicaraguai kontrák segélyezése, tehát a térség államaitól lényegében független tényező: az Egyesült Államok. így valószínűleg újabb menetekre lesz szükség ahhoz, hogy Közép-Ameriká- ban végképp a béke trendje, irányvonala váljék uralkodóvá. Félő azonban, a játék egyre nyilvánvalóbban arra megy ki, hogy a régió kulcsállama, Nicaragua K. O.-t, azaz kiütéses vereséget szenvedjen... Az Arias-terv Az elmúlt esztendőkben Közép-Ameriká- ban, illetve a térségre vonatkozóan számos erőfeszítés, kezdeményezés született a hosz- szan húzódó válság leküzdésére. A Contado- ra csoport, vagyis Mexikó, Venezuela, Kolumbia és Panama vállalta a közvetítő szerepét, s később csatlakozott hozzá az ún. limai csoport (Peru, Argentína, Uruguay és Brazília), Latin-Amerika tekintélyes államai tehát azon fáradoztak, hogy közös nevezőre hozzák a közép-amerikai országok érdekeit. Többször is megesett, hogy már-már sikerrel kecsegtetett az egyeztetés, de az utolsó pillanatban mindig valaki visszalépett (rendszerint az USA legközelebbi szövetségesei, Honduras és Salvador torpedózták meg a Contado- ra-tervek elfogadását). Ekkor még Nicaragua is merevebb állásponton volt, mivel - megalapozottan - veszélyben látta saját érdekeit, szuverenitását. Kompromisszumok, egyeztető tárgyalások sorozatára volt szükség ahhoz, hogy létrejöhessen egy dokumentum, amely legalábbis kiindulási alapnak, amolyan minimális programnak megfelelt. Ez az ún. Arias-terv, amelyért a Costa-Rica-i elnök tavaly megkapta a Nobel-békedíjat. Ez nagy elismerést jelentett, s jelezte, hogy a világban igen fontosnak tartják e regionális yálsággóc felszámolását. A béketerv legfontosabb rendelkezései a következők: ■ 1. tűzszünet a kormánycsapatok és az ellenük harcoló fegyveres csoportok között, 2. általános amnesztia, 3. a felkelők, az ellenforradalmi csoportok külső támogatásának megszüntetése, 4. annak biztosítása, hogy egyetlen ország területéről se indulhasson ki támadás egy másik ország ellen, 5. a belső politikai élet demokratizálása, a nemzeti párbeszéd megkezdése a politikai- tehát nem a fegyveres - ellenzékkel. Látható, hogy ez kompromisszum volt a javából; az ellenforradalmárokkal való érintkezés bármiféle formájától korábban elzárkózó és a politikai ellenzék fellépésében ugyancsak megalapozott veszélyt látó Nicaragua részéről éppúgy, mint pl. a kontráknak otthont adó Honduras, vagy a hazafiakkal ádáz harcban álló salvadori kormány részéről. Ugyanakkor gyenge pontja a tervnek, hogy e feltételek teljesítése nem csupán az öt érintett rákat fenntartó USA közötti párbeszéd hozhatja meg. Washington azonban úgy állította be a dolgot - s ezt sikerült elfogadtatnia a térség többi államával is mintha Közép- Amerika további sorsa kizárólag Nicaraguától, a kormány-kontra viszonytól függne. A sandinista vezetés tehát mérhetetlen nyomásnak volt kitéve, de talált megoldást, amelyet kétségtelenül fájdalmas vajúdások, bizonyára ellentétek és viták előztek meg Managuában. Tavaly november elején bombaként hatott Ortega elnök bejelentése, miszerint kormánya hajlandó a közvetett párbeszédre a kontrákkal (a közvetítésre Obando y Bravo érseket kérték fel). Managuának azért volt egy feltétele, nevezetesen a dialóguson kizárólag a tűzszünetről lehet szó, tehát politikai, netán hatalmi kérdésekről nem. Santo Domingóban december elején le is zajlott az első tárgyalási forduló. Mindkét fél az érseknek adta át tüzszüneti javaslatait, amelyek - mint az várható volt - egyetlen pontban sem találkoztak. Ortega t1 pontos terve azzal számolt, hogy a kontrákat Nicaragua Hondurassal határos térségében összevonják, s fegyvert ugyan nem, de élelmiszert kaphatnának nemzetközi megfigyelők ellenőrzése mellett. Egy hónap elteltével azután, ha tényleg meggyőződtek a nicaraguai demokratizálásról, tehát arról, hogy nem esik bántódásuk, s ha hajlandók letenni a fegyvert, beilleszkedhetnek a normális életbe, sót- s ez ismét felér egy kompromisszummal!- részt vehetnek az ország politikai életében, Guatemalában létrejött a nemzeti megbékélési bizottság, s a kormány és a partizánok képviselői október elején Madridban tárgyaló- asztalhoz ültek. Más hírek azonban ebből az országból nem érkeztek, akarácsak Costa Ricából, ahol ugyan fegyveres harcok nincsenek, de a nicaraguai ellenforradalmárok bázisokkal rendelkeznek itt. Felszámolásuk érdekében pedig alig történt valami. Airas elnök felszólítása, hogy a kontrák hagyják el az országot, inkább a január 15-16-i San José-i csúcstalálkozó előtti propagandisztikus gesztusnak minősíthető. Honduras szerepe kulcsfontosságú, mert itt építették ki a kontrák legnagyobb támaszpontjaikat, s itt vannak az amerikai bázisok is, amelyekről adott esetben invázió indítható Nicaragua ellen. A kontra-táborok ügyében semmi sem történt, s az amerikai hadsereg is zavartalanul gyakorlatozhat a Nicaraguai határ közelében. Furcsa mód azonban épp Honduras vádolja Nicaraguát azzal, hogy nem teljesíti a béketerv rendelkezéseit. A közép-amerikai országokat a guatemalai megállapodás értelmében január jlején végigjárta a Contadora, a limai csoport tagállamainak, valamint az ENSZ-nek és az AÁSZ- nak a képviselőiből álló ellenőrző bizottság. Azt kellett megállapítania, miként valósul meg az Arias-terv, s jelentését az újabb csúcs lé terjesztette. A felügyelőbizottság annyit s: '■>- gezhetett le, hogy bizonyos haladás tapas talható, de még sokat kell tenni. Vagyis: valami van, de nem az igazi... Menetek, menetrendek, trendek J oszág saját elhatározásán múlik, hanem legalább annyira, sőt, alapvetően külső erők függvénye, magyarán: hiányzik róla az Egyesült Államok aláírása. Már akkor nyilvánvaló volt, hogy hol húzódnak meg nagyjából a frontvonalak: Nicaragua és a másik négy ország között. Mert Honduras és a többiek bizton számítottak arra, hogy Managua úgysem lesz képes, illetve hajlandó teljesíteni a béketervet, tehát az Arias-program rájuk nézve sem lesz kötelező. Csalódniuk kellett... Sandinista offenzíva Nicaragua nagy lendülettel, szinte szédületes tempóban látott munkához az augusztusi csúcs után. Rendre hozta az olyan intézkedéseket, amelyek nyomán a sandinista kormány ellenfeleinek puskapora egyre fogyott. Elsőként Nicaraguában jött létre a nemzeti megbékélési bizottság, amelynek elnöke az az Obando y Bravo érsek lett, aki nem a kormányhoz fűződő baráti érzelmeiről híres. Managua engedélyezte a korábban féktelenül uszító, és most sem a sandinistákkal rokonszenvező La Prensa napilap újbóli megjelenését, a Radio Catolica adásainak újrakezdését, s az előzőleg a kontrákkal való együttműködés miatt kiutasított három lelkész hazatérését. További lépésként amnesztiát hirdetett több száz politikai fogoly, köztük az ellenforradalmi csoportok tagjai számára, majd mintegy próbaként meghatározott időre tűzszünetet rendelt el néhány tartományban. A leglátványosabban Managua és a kontrák kapcsolata alakult. A sandinisták hat évig azt hangoztatták, nem hajlandók semmiféle érintkezésre az ellenforradalmárokkal, mert a megoldást úgyis csak Nicaragua és a kontígy az idén esedékes helyhatósági, majd a jövőre tervezett elnökválasztásokon is. A kontrák viszont teljesíthetetlen feltételeket támasztottak, így pl. azt akarták, hogy a sandinista vezetés engedje át nekik az ország jelentős területét, számoljaiéi a sandinista hadsereget és önkéntes alapon szervezze meg a fegyveres erőket. A Santo Domingó-i találkozó, akárcsak a későbbi, néhány nappal elhalasztott panamai második forduló, nem hozott eredményt. Ráadásul az év végén az ellenforradalmárok jelentősen fokozták fegyveres akcióikat Nicaraguában, amivel értésre adták: semmképp sem kívánják elősegíteni a békefolyamatot. Ilyen helyzetben az sem lett volna meglepő, ha Managua lemond minden további kompromisszumról, amelyek már így is a sandinista kormány lehetőségeinek határát súrolták. Ortega elnök ekkor még többször azt nyilatkozta, hogy a közvetlen kormány -kontra párbeszéd elképzelhetetlen, s a rendkívüli állapot feloldására sincs mód addig, amíg az ország ellen agresszió folyik. És a többiek? De mit tettek közben a többiek? Salvadorban ugyan két fordulót is tartottak a kormány és partizánok képviselői a fegyveres konfliktus befejezéséről, de Herbert Anaya, az emberi jogok salvadori bizottsága elnökének meggyilkolása után ez a folyamat megszakadt. Duarte elnök novemberben általános amnesztiát hirdetett, sőt egyoldalú tűzszünetet is, de ezt a kormánycsapatok sorainak rendezésére használták ki. Közben visszatért az országba a salvadori hazafias erők két vezető személyisége, Rubén Zamora, és Guillermo Ungo. Megint Managua Ilyen helyzetben az volt a San José-i csúcs fő feladata, hogy tisztázza, miért nem sikerült határidőre végrehajtani a guatemalai béketervet. A felelősséget mindenki igyekezett elhárítani magáról, de ez csak Nicaragua részéről volt jogos. Mégis Managua volt az, amely kijátszott egy újabb kártyát, amely alighanem az adu ász, vagyis az utolsó. Ortega elnök ugyanis bejelentette: kormánya kész a közvetlen párbeszédre a kontrákkal, feloldja a rendkívüli állapotot, teljes amnesztiát hirdet és megrendezi a közép-amerikai parlamentbe történő és az általános választásokat. Managua ezzel ugyan kifogta az összes szelet bírálói vitorlájából, de tette azt úgy, hogy garanciákat nem kapott az ellene folyó hadüzenet nélküli háború befejezésére. A nicaraguai vezetés ezzel igen nagy kockázatot vállalt. Ortegáéknak most már nem marad más hátra, minthogy bizakodjanak. Bizakodjanak abban, hogy az Egyesült Államok megszünteti az ellenforradalmárok pénzelését, hogy megszűnik vagy legalábbis enyhül az ország biztonságára nehezedő veszély. S hogy ez mennyire reális? A Kongresszustól Reagan amerikai elnök kérni fogja az idei 270 millió dolláros kontrasegély jóváhagyását, s ha a törvényhozás igent mond (február 6-ig kellene szavaznia), akkor végképp kudarcba fullad minden eddigi igyekezet Közép-Amerikában. Akkor már Nicaragua sem tarthatja magát többé az Arias-terv előíráséihoz, s a menetrend lényegesen megváltozik, az is kétségessé válik, hogy egyáltalán lesznek-e újabb menetei a közép-amerikai béketörekvéseknek... PAPUCSEK GERGELY SZÚ • Az amnesztia nyomán szabadon engedett nicaraguai politikai foglyok hozzátartozóikat üdvözlik • San Salvador-i utcakép: járőröző rendőrautó (CSTK-telefoto) 8. 1.29. Közép-Amerika
