Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-22 / 3. szám
legapróbb részletekig, úgy, ladatot, vagy valami technikai ana meg. Nem, ez az ember ódásoktól. Nagyon magabiz- 3rt tartania a lelkiismeretétól. násom róla, hogy mindenre igyon bátor és öntetszelgö, és ha félnek tőle. - A látnok sványvízböl. - Mindemellett , tulajdonképpen egy haszon- sgy bizonyos szerepben tet- ak. A tetteivel ámulatba sze- rilágot. - Elég. Fáradt vagyok. im. i Janovitz - szólalt az államaga látnoka valóban bámulatéin, egy tökéletes kép. Egy ilküli ember, aki a másikban nányt lesi, játékának kitűnő í elme, aki teljes tudatosság- etteit és sosincs lelkiismeret- gentleman, ugyanakkor ko- /itz úr, ez a Karadagh száz- meg tudta ragadni a jellemét, osolyodott el Janovitz elége- megmondtam önnek rögtön? nbergi Schliefennek az Írása íbe? - kiáltotta fel az állam- igy gyilkos levele volt :sodálkozott Janovitz - , s én toltam, hogy a ruhagyáros henbergből; az ugyanis nagy a Schliefen. io Müller kézirata volt, a test- gyelte, amikor a látnok a ta- csónakot említette? Abból kte Hugo vízbe a testvérét.- álmélkodott egyre Janovitz ír, államügyész úr, micsoda g? itlan - fűzte hozzá az ál- milyen jól megragadta ennek jellemét és a tett indokait! Ez inö, Janovitz úr! Még én sem ilyen tökéletesen jellemezni És ez a látnok néhány sorát lismert. - Janovitz úr, van hogy az ember kézírása iges fluidumot vagy valami oz ki... » ✓ londtam önnek? - fakadt ki delmesen. - Államügyész úr, szives, tudja, én még soha- I gyilkos kézírását...- mondta az államügyész és bői a borítékot. - Egyébként is Írás - fűzte még hozzá; i levelet a borítékból és... lovitz úr... talán... - bizonyáéval a levél a titkos akták ami azt jelenti... hogy nem teg magának. Megbocsát lön hazarohant az állam- iil, hogy észrevette volna, Én szamár - ismételgette i hülye, hogyan történhetett idióta! Sietségemben Müller saját kézírásomat vigyem el! íhát az én kézírásom volt! tpen! Na megállj, te csaló, ilak én ezután! megnyugodott az államugyesz, merthát alapjában véve mégsem volt rossz, amit a látnok elmondott. Óriási energia, csodálatraméltó akarat, tessék! Nem vagyok képes bemocskolni a kezem, megvannak a saját elveim az erkölcsről - ez mégiscsak hízelgő. Hogy sosincs lelkiisme- retfurdalásom? Hála istennek, nincs is okom rá; csak a kötelességemet teljesítem; és józan mérlegeléssel így is van. Csak hogy komédiásnak nevezett, azzal tévesztette el. Mégiscsak humbug az egész! Hirtelen megtorpant. Magában beszél- gondolta -, amit a látnok mondott, minden második emberre érvényes. Ezek csupán közhelyek. Bizonyos mértékig minden ember komédiás, haszonleső. Ez a trükk az egészben: úgy beszélni, hogy abban mindenki magára ismerhessen. És így is van- döntött végül és miután kinyitotta az esernyőjét, egyenletes léptekkel továbbindult. ..- Úristen - szusszant fel az elnök, miközben levetette talárját -, már majdnem hét óra, ez megint sokáig tartott. Az államügyész két teljes órát beszélt. - De kolléga úr, ezt az ügyet megnyerte, ilyen halvány nyomok alapján a kötelet kicsikarni, ezt nevezem sikernek. Nos, igen, az esküdteknél sosem lehet tudni. De ő megértette- mondta az elnök és megmosta a kezeit.- Milyen kitünően jellemezte Müllert, tökéletes kép, úgy értem, a gyilkos szörnyeteg, embertelen jelleme - ez egészen megrázott. Emlékszik kolléga úr, ahogy mondta: „Nem közönséges betörő, nem képes bemocskolni a kezét, nem lop, nem hazudik; ha megöl egy embert, azt olyan nyugalommal teszi, akárha egy sakkpartiban mattot adna. Nem szenvedélyből öl, hanem hideg, józan mérlegeléssel, mintha egy feladatot vagy valami technikai problémát oldana meg. És aztán: Ha vadászatra indul, a másikban csak a zsákmányt látja" - tudja, ott a tigrissel kissé teátré snak hatott, de az esküdteknek tetszett.- Vagy amikor azt mondta - folytatta a szavazó ennek a gyilkosnak nincs lelkiismeretfurdalása, és annyira magabiztos, - nincs miért tartson a lelkiismeretétól.- Vagy a pszichológiai észrevétel - toldotta meg az elnök, miközben a kezét szárította hogy hitvány komédiás és pózoló, aki a tetteivel ámulatba akarja ejteni a világot...- No igen, a Klapka - jegyezte meg elismerően a szavazó -, nagyon veszélyes ellenség.- Hugo Müller tizenkét egyhangú szavazattal bűnösnek találtatott! Ki hitte volna...?- válaszolta az elnök Igen, a Klapka aztán elintézte. Olyan ez neki, mint egy sakkjátszma vagy egy vadászat. Minden tárgyaláson annyira belelovallja magát..., kolléga úr, nem szeretném, hogy ellenségem legyen!- örül, ha az emberek félnek tőle - vélekedett a szavazó.- Kissé öntetszelgö - mondta a nagytiszteletű elnök úr elgondolkozva -, de az akarata hallatlanul nagy... mindenekelőtt, hogy sikere legyen. Óriási energia, kolléga úr, de... - Az elnöknek nem jutott eszébe a megfelelő szó. - Na, menjünk vacsorázni. JÓZSA T. ISTVÁN fordítása 1^ renét, Új még a sir, szent halma még kopár, Halottjának még vérzik kebele, Ki a szabadság kétségbeesett , Végső küzdésében elvéreze. előtt, Hős szelleme még el sem nyugodott, nykodó: Szárnycsattogása most is haitik ott, agad, S ti alkudoztok már a békeért iszél, Odaadva minden elvet és szent vért. gjait, fél. Nem féltek-é, nem féltek-é pulyák, dóm én, Hogy a halottak átkot mondanak, S melyet kikoldulátok, békétek y közel, Elváltozik halál nyugalmának? id, Küzdés az élet, nyugvás a halál; fL Ha nyári égen fergeteg is áll, 9Mit féltek! így virul fel a vidék, 3 hoz, S ha itt-ott fújt is, nem nagy veszteség. ízűi, Ti tömjénnel vívjátok az eget, Mit döngetéssel vívott a titán; Ti fényleni kívántok s égni nem, Mit a rothadt fa tud maga csupán, örüljetek csak békéteknek hát Mint féreg, ha oroszlánt vérben lát. Tenyésszetek. Én küzdve bukhatom, De a sorssal sohasem alkuszom. CESARE PAVESE Dolgozni jó Gyermekkoromban nyaranta, júniustól októberig, falun éltem. Úgy mentem mindig oda, mint valami ünnepségre. Gyermek voltam, de a felnőttek magukkal vittek, amikor például aratni indultak, a legkönnyebb feladatokat bízták rám, máskor szénát raktunk, szerecsenkölest vágtunk, szőlőt szüreteltünk. Rozst kaszálnom nem kellett, nehogy megártson az erős napsütés; az októberi szántás meg nem szórakoztatott. Jobban szerettem azokat a munkákat, amelyek közvetlen eredményt hoztak: a gyümölcsszedést, tele kosarakkal, vagy a gabona betakarítását. Olyankor, amikor semmiféle munka nem volt, a házban kószáltam, vagy egyedül kerestem gyümölcsöt a földeken, vagy a többi gyerekkel játszottam, amit szintén eredményes munkának véltem. Azt is, amikor horgásztam és nyomorúságos zsákmánnyal baktattam hazafelé, az egy halacskát végül a macska kapta meg... Mindennek, amit tettem, nagy fontosságot tulajdonítottam, és azt hittem, tudom, mi az igazi munka. Láttam az embereket dolgozni, olykor pihenni - és mindez tetszett nekem. Ha sok volt a munka, kora reggeltől késő estig, sót éjszakáig tartott, gyakran arra sem jutott idő, hogy harapjanak valamit; ing nélkül- Lehetséges volna? Azok ellen, akik kenyeret adnak nekik? Ennyire lesüllyedtek? Vagy bolondok, vagy meg vannak vesz- * tegetve? Ostoba banda! - ilyeneket hallottam... Én pedig egyre csak mondogattam, hogy dolgozni jó. Azt mondtam egyszer az intézőnek is, aki megrakta a kosaramat szőlővel, hogy vigyem haza az anyámnak.- Bár úgy lenne... - mondta az intéző. - De vannak emberek, akiknek nincs kedvük dolgozni ... Ez az intéző szigorú ember volt, általában kevés szavú, de pontosan tudta, mit lehet előteremteni a szántóföldön végzett munkával. Olykor nekem is dirigált, de inkább csak megszokásból. Volt saját földje, meg egy majorja, a Belbo fölött, és voltak saját intézői. Ezek az intézők vasárnaponként eljöttek hozzá, zöldségfélét hoztak, nagyobb dologidőben azonban megcsappant látogatásuk száma. O maga mindig mindenütt ott volt, dolgozott nálunk, dolgozott a saját gazdaságában és ellátogatott a vásárokba. Amikor eljöttek az intézői, sokszor beszélgettünk. Nekik is azt mondtam, ami már rögeszmémmé vált:- Dolgozni jó dolog, szórakozás ... - Ók azonban inkább a városi dolgozók zavargásairól GEORGE GORDON BYRON* Bár tennék gondtalan gyerek Bár lennék gondtalan gyerek, ki hegyi barlangban lakik, sötét vadonban tekereg, vagy szeli kék viz habjait; a szász gőg terhes pompa, mit nem túr a lélek, ha szabad s szereti sziklák ormait s a hullám-verte szirtfalat. Sors! vedd e művelt földeket vissza, s velük fényes nevem! Gyűlölöm a cseléd-kezek s szolgák sürgését körülem. Hadd éljek kedves szirtjeim közt, hol bömböl az óceán; ifjúkorom színhelyein járnék megint, mint hajdanán. Érzem, bár vén még nem vagyok, nem nekem való e világ; mért nem sejtjük a végnapot a sötétség árnyain át? Egykor álmom láttatta nagy üdvöm káprázat-képeit; Való! - mért keltett sugarad ilyen világra, mint ez itt? Szerettem - s eltűnt mind a lány; sok barát - sorra elhagyott: hogy fáj a szívnek a magány, ha minden reménye halott! Bár cimborák közt víg pohár űzi rossz kedvünk néhanap, s dúlt lelkünk is tán kéjt talál; a szív, a szív - árva marad. Be untat hangjuk hallanom - se barátok, se ellenségek -, kiket rang, sors, pénz, hatalom víg órám részeseivé tett. Néhány hű társ kell újra csak, korban, érzületben rokon, s mit víg mámornak mondanak, az éji nyüzsgést elhagyom. dolgoztak, mégis elégedetten, aztán ugyanezek az emberek, kalappal a fejükön, sétálni mentek a faluba, ha ünnepnap jött, vagy üldögéltek a kapu előtt, beszélgettek. Azzal a boldogító érzéssel éltem, hogy ez az élet jobb, mint a város fogságában élni és dolgozni, ahol - amikor én még javában alszom - már sziréna hangja riasztja a tisztviselőket és a munkásokat nap mint nap. Meg voltam győződve, különbséget kell tenni munka és munka között. Más az, ha az ember hajnalban, még napkelte előtt kibaktat a földre, a harmattól lucskos fűben, és megint más, amikor az ember a városi járdán siet munkába, anélkül, hogy ideje lenne akár csak felpillantani a házak között felvillanó ég kékjére. Lehet, hogy a várost, ahol nincs aratás, szüret és nincsenek tele kosarak, nem értettem meg. Ha megkérdeztek volna, bizonyosan azt válaszolom, hogy kellemesebb és hasznosabb horgászni vagy epret gyűjteni, mint vasat olvasztani a kohóban, vagy éppenséggel leveleket, számlákat gépelni a hivatalban. Otthon hallottam, hogy éppen a városi munkásokat szidták, mondván, szünet nélkül követelőznek, amiért meg is bélyegezték őket. Azt szintén hallottam, hogy a városban a hivatalnokok is követelőzni kezdtek, és ebből nagy lárma keletkezett. Nálunk otthon senki nem értette, hogy a hivatalnokok miben reménykedtek és mit nyertek azzal, hogy a munkásokkal együttműködtek. beszéltek. Mégis, az öreg felfigyelt szavaimra.-Ugyan, ki mondta ezt...?- kérdezte. - Olyasvalaki, aki semmit sem csinál, mint te! Nem sértődtem meg, csupán annyit válaszoltam:- Az intéző mondta! Mindketten felnevettek.- Természetesen... Hallottál már olyasmit, hogy egy pap azt mondja: ne menjetek a templomba?- Ha nincs kedvetek dolgozni, akkor miért van kedvetek a termést betakarítani? - kérdeztem A fiatalabbik válaszolt:- Áz urak - kezdte lassan- szívesen osztoznak a termésen, anélkül, hogy dolgoztak volna érte... Elvörösödtem.- Sztrájkoljatok! kiáltottam haragosan -, ha nem vagytok megelégedve. Torinóban sztrájkolnak! A fiatalabbik az apjára pillantott, majd kacsintott. De az apja válaszolt:- Előbb be kell takarítani a termést... azután majd meglátjuk, mi lesz... A fiú megcsóválta a fejét.-Ti, apám, soha nem fogtok tenni semmit... - mondta, nem annyira szemrehányóan, mint inkább sajnálkozva. Valóban semmit sem tettek, és nálunk, otthon továbbra is értetlenkedve fogadták az alkalmazottak zavargásairól szóló híreket. Akkor értettem meg a parasztokat. A mindennapi munka kényszere, a termés betakarítása és hazaszállítása gátolja meg őket abban, hogy valamit kezdjenek.. . ANTALFY ISTVÁN fordítása S te nő, kedves nő, drága! te remény s vigasz, te mindenem? Keblem nagy hideg járta be: már mosolyod is színtelen. A csillogó kín tájait elhagynám, hogy jajszóm se száll; legyen enyém a béke, mit az erény ád, látszatra bár. Kerülném csak, nem gyűlölöm az embert - itthagynám honát; a komor völgybe költözőn remél bús elmém jó homályt. Fészkére szálló gerle szárnya, ó, bár adatnék meg nekem! Vágnék az ég boltozatába, hogy elszálljak s nyugtom legyen. GARAI GÁBOR fordítása Strófák zenére A Szépség lányai közt nincs gyönyörűbb ma nekem; hangod úgy elbűvöl, mint szerenád a vizen: dalok komoly varázsa terül az óceánra, ragyogva vár a hullám, a szél megáll az útján: s fény-láncát húzva elring a hold a mély felett, amely úgy szendereg, mint egy álmodó gyerek: így hajlik önfeledten feléd a szomju szellem, csöndes, nagy odaadásban, mint vágyó tenger a nyárban. SZABÓ LŐRINC fordítása ' Kétszáz éve született az angol, egyben a világirodalom kiemelkedő alakja. Csótó László: Kaszáslanárti/ (x/árlatI
