Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-06-24 / 25. szám
M entőautó szirénája vijjog. Alig kanyarodik ki a sárga kocsi a stadionból, még döbbenten meredünk utána, s nem sejtjük, egy kitűnő sportember pályafutásának talán utolsó felvonása zárul, amikor a lelátókon magasba lendülnek a kezek, húszezer boldog néző tombol: egy másik atléta világcsúcsát ünnepli. Folyik tovább a verseny, a szomorú esetre pillanatok múlva talán már senki nem gondol, az eufória is alábbhagy, a dolgok visszatérnek a rendes kerékvágásba. Mondjuk mi, akik a saját szemszögünkből szemléljük az eseményeket, és észre sem vesszük, hogy egy háromórás atlétikai viadal (eddig tartott mindkét napon a Pravda - Televízió - Slovnaft) alatt mi minden játszódik le a pályán és azon kívül. Sikerek és tragédiák. Olyanok, amelyek sokszor alapjában meghatároznak, megváltoztatnak egy eletet. avagy ami egy háromórás verseny során (még) lejátszódik 1. kép Helyszín: a Bratislava Szálló 304-es szobája. Számomra emlékezetes találkozás. Zvarával, Povarnyicinnal, Ruffínival a főszerepben. Csodálatos lenne... Ha a körülmények másképp hoznák. így Inkább szomorú és megható. Megható, ahogy Povar- nyicin, a pár órája még ellenfél, belép egy szál piros szegfüvei, amelyet néhány perce épp az egyik legjobb teljesítményéért kapott. Vannak a szobában mások is, de hármójuk beszélgetésébe senki nem mer közbeszólni. Csak aztán, amikor ók kérdeznek. Pontosabban Zvara, de válasz helyett csupán magyarázkodás. Bizony, egy nagy versenyen csak kapkodja fejét az ember, annyi minden játszódik le egyszerre. Sajnos, így esik meg aztán, hogy fontos eseményről maradunk le. Azon a bizonyos csütörtöki kora esti órán a vágtázók, a versenybe beszálló Szergej Bubka, a hármasugrók okozta izgalmak miatt éppen csak oda-odapislogtunk a ma- gasugródombra, s egy röpke számvetés után megelégedéssel nyugtáztuk, hogy nem hiányzik senki, ott vannak a szovjetek, Avgyejenko, Povarnyicin, Malcsenko, a kubai Sotomayor, a lengyel Krawczyk és a két hazai fiú is. S a 215-ös kezdőmagasság nem nagyon érdekelt senkit... Nem néztem az órámra, mennyi idő telt el. Mikor újra odapillantottam, tekintetem a domb mellett várakozó mentőautóra tévedt. A hordágyon ismerős a fehér mez, amelyen nagy fekete „S“ betű Janó Zvara. Nem sejtettem, mi történt, nem is volt időm abban a pillantatban megérdeklödni. A verseny zajlott, az anyagleadás sürgetett. Véletlenül találkoztam dr. Ivan Horskyval, az ortopédiai klinika helyettes igazgató főorvosával, aki közölte: ,,Holnap mütjük. A pontos diagnózist még nem ismerjük, az ügyeletes kolléga most röntgenezi“. Tudtam, nincs értelme bemenni késó este a kórházba. Majd műtét után... Ge másképp esett. A bankett közben a szálló halijában valaki megszólított. Először csak a gipszkötést láttam...- Aláírtam egy papírt, saját felelősségemre átszállítanak Prágába a vinohradyi kórházba.- Hogy történt, mi történt?- Már bemelegítés közben éreztem, fáj a térdem, de mindig fájt, hát oda se figyeltem. Aztán a második ugratás után már nem tudtam felállni. Rudolf Povarnyicin, a világ első-ugrója, aki túljutott 240 cm-en és Gennagyij Avgyejenko, Helsinki talán legmeglepőbb világbajnoka, vacsora közben, amikor Zvara felől érdeklődött, elmondta: Szinte látni lehetett, mennyire labilis a csehszlovák ugró térde. Nekifutása lassú, így az elrugaszkodáskor, amelyből évekig élt, több mázsás súly nehezedik a térdre. Ez a sérülés tehát elkerülhetetlen volt. Illetve, nagyon is elkerülhető! De ahhoz teljesen meg kellett volna változtatni a nekifutást, ez pedig legalább két évbe telik. Csakhogy az idén olimpiát rendeznek...- Másoknak, nekem már nem - Zvara hangja fátyolos, tekintetében olyan bánat bujkál, hogy nem merünk rénézni. Povarnyicin próbálja biztatni: - Hiszen még én sem vagyok ott Szöulban, ne félj, négy év múlva Barcelónában találkozunk. Zvara megigazítja a gipszes térdére helyezett jégtömlőt, de hogy mi játszódik le benne, azt egyikünk sem sejti. (Hajnalban autóval Prágába szállították, s még aznap, pénteken délelőtt Őech professzor megmütötte. Hogy a csehszlovák csúcstartó folytathatja-e a sportolást, az csak az év végén derül ki.) 2. kép Rudolf Povarnyicin 1985. augusztus 11- én Donyeckban 240 centiméterrel világcsúcsot állított föl. Jól emlékszem, vasárnap volt épp ügyeletes voltam a szerkesztőségben, amikor megérkezett a hír. Hiába kutatja n Zvara egy időre távozik... reméljük, még viszontlátjuk <-----------------------------------------------3. kép Miloslav Kváő az elmúlt években a figyelem középpontjába került. Nem csoda, hisz ő edzette Jarmila Kratochvílovát, a legjobb hazai atiétanőt. Most alig vettem észre a szürkületben, a verseny után az egyik autóbusz mögött húzódott meg.- Tapasztalhatta, mennyire tudunk ünnepelni, éltetni. De ugyanilyen gyorsan felejtünk is. Képtelen voltam megszólalni. Mit is mondhattam volna? Kis idő után megkérdeztem, mi van Jarmilával?- Visszatért szülővároskájába, gyerekekkel foglalkozik, nem akart Prágában maradni. Sohasem szerette a nagy felhajtást, zavarta őt a csillogás, csendet, nyugalmat akart. Ilyen volt kezdetben és ilyen maradt a sikerek után is Jarmila Kratochvílová: szerény. Nem szédítette meg a hírnév, a világcsúcsok, a világbajnoki címek. 4. kép- Nem fáj a háta? - ez volt az első kérdés a gerelyhaj ító világcsúcstartó Jan 2eleznyhez, s hogy miért, az kiderül, ha belelapozok a vele folytatott beszélgetések jegyzeteibe.- Most nem, s remélem holnap sem bánom meg, hogy eljöttem.- Nem sok hiányzott, és túlszárnyalja az idén legmesszebbre dobó Tafelmeiert. Ezek szerint mégis rendben van minden?- Egyelőre igen. És ha nem jelentkezik újra a sérülés, állítom, bennem van a kilencven méter. Az erőnlétem kitűnő, lélekben is képesnek tartom magam egy ilyen dobásra, már csak a technikán kell egy kicsit csiszolnom.- S mikorra várhatjuk a nagy dobást?- Talán már e hónapban! 5. kép Imádom a gyerekeket, most mégis dühösen förmedek rá a bejáratot eltorlászoló hadra. Az embernek minden másodperc drága... Lelkesedésük, elszántságuk, kitartásuk láttán mégis megenyhülök, ráadásul kolléganőm ott ácsorgó fiainak és egy tárRudolf Povarnyicin két év után ismét visz- szatér az élvonalba? Szergej Búb- ka négy év alatt nyolc szabadtéri világcsúcsot ugrott (ŐSTKfelvételek) tam jegyzeteimben, nem találtam semmilyen bejegyzést, hiába hívtam a kollégákat, ők sem tudtak semmit. Az udmurti Vot- kinszk falucskából származó, akkor 23 éves fiúnak addig csak 226 cm volt az egyéni csúcsa (tehát egyszeriben 14cm-t javult!), s a világ csak 230 körül kezd igazán odafigyelni egy ugróra. Még fel sem ocsúdtunk a világrekord okozta meglepetésből, a kijevi atléta már nem volt sehol. Mint kiderült, 1986-ban 230, tavaly 2 centivel több volt a legjobbja, tehát igazán nem sokat hallatott magáról.- A nagy teljesítménytől egyesek földobódnak, én teljesen kikészültem. Zúgott a fejem, nem tudtam megemészteni...- De miért?- Próbálj meg harminckilenc centivel feljebb jutni saját magasságodnál, akkor talán megérted. Persze, az sem biztos, hogy rád ugyanúgy hat.- Azért valami csak megmaradt arról a napról?- Emlékszem, egész éjjel nem aludtam a hőségtől, a versenyen negyven fokos volt a kánikula.- Semmi másra nem emlékszel?- Semmire...- S mi jön most?- Két nagyon nehéz és keserű év múlt el, volt úgy, hogy a kétszáztizenöt centi is gondot okozott, de rengeteget dolgoztam, s az idén, őszintén remélem, visszatérek!- Újabb világcsúccsal?- Net Babonás vagyok! suknak meg is Ígérem, hogy magam kérek nekik autogramot. Szergej Bubka keresésére indulok, közben hallom a gyerekhad ütemes hangját: „Szergej, Szergej!" De az est hősére hiába vár a tömeg, feleségével együtt megszökött a másik kijáraton, máskülönben órákig nem szabadulna az autogramvadászoktól. Megjelenésekor az esti banketten mindannyian összenézünk: mintha divatlapból lépett volna elő - fehér nadrágban, feteke- fehér pepita zakóban, fehér ingben, keskeny fekete bőrnyakkendövel. A mai estének ő a főszereplője, a 605 cm-es világcsúcsért neki jár a viadal legjobb teljesítményének díja.- így könnyű - élcelődik a 17,55 méteres kitűnő eredményt elérő Oleg Procenko -, te ugorsz hármat, és máris világcsúcs kerül a krónikákba. De nekem hatszor hármat kell ugranom. Bubka, Povarnyicin, Szakirkin, Avgyejenko és Procenko is jót nevet a tréfán. A pohár sör mellett enged a verseny okozta feszültség. De csak rövid időre, mert amikor Zvarára terelődik a szó, mindannyian lehangolódnak. xxx öröm és bánat. Csúcsok és mélypontok. Emberi sors, sportolói sors. Sokszor percekbe sűrítve... URBÁN KLÁRA &ÚJSZÚ VASÁRNAPI KIADÁS Index 48097 Kiadja Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Főszerkesztő: Kiss József, helyettes főszerkesztő: Szarka István es Csetó János. Szerkesztőség: 815 81 Bratislava. Gorkého 10.. telefon: 309, 331-252, 332-301. Főszerkesztő 532-20. Szerkesztőségi titkárság: 550-18. Sportrovat: 505-29. Gazdasági ügyek: 506-39. Táviró: 092308. Adminisztráció: Pravda Kiadóvállalat, 815 80 Bratislava. Volgogradská 8. Fényszedéssel készül a Pravda, az S2LKP Nyomdaipari Vállalatának 02-es üzemében (815 80 Bratislava. Martanoviőova 21). Hirdetési iroda magánszemélyeknek: 815 80 Bratislava. Jiráskova 5.. telefon: 335-090, 335-091. Hirdetési iroda közületeknek: 815 80 Bratislava, Vajanského nábrezie 15.. II. emelet, telefon: 551-83. 544-51. Előfizetési díj havonta - a vasárnapi kiadással együtt - 14,70 korona. A vasárnapi kiadás előfizetési dija negyedévenként 13.- korona. Terjeszti a Postai Hirlapszolgálat, előfizetéseket elfogad minden posta és kézbesítő. Külföldi megrendelések: PNS, Ústredná expedicia a dovoz tlaőe. 813 81 Bratislava, Gottwaldovo námestie 6.
