Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-06-24 / 25. szám
M ikor barátja, a tévédramaturg Ivan Mráz, egy évvel ezelőtt elhozta neki Tolsztoj Albert című elbeszélését, azzal, hogy próbáljon belőle forgatókönyvet írni a tévé számára, az első pillanatban olyan ingerült lett, hogy rögtön ki akarta ót dobni. A televíziós átdolgozásokról nagyon határozott, egyértelműen elutasító véleménye volt. Mint írónak (annak ellenére, hogy már tíz éve nem publikált, még mindig írónak számított) az volt a meggyőződése, hogy semmiféle, még a legjobb átdolgozás sem ér fel az eredeti irodalmi művel. A jó irodalmat elkorcsosítja, a rossz irodalom pedig nem való a képernyőre. A jó irodalmi művek átdolgozásának egyetlen előnyét ismerte el: bizonyos információs-propagációs szerepet tölt be. Ám véleménye szerint ez az előny több kárt okozott, mint amennyi hasznot hozott: tömegesen tenyésztette a félmúvel- teket, a kulturális fejlettség hamis tudatát keltette az emberekben. A frissen főzött ízletes és tápláló leves helyett íztelen porított preparátumokat fogyasztottak leveszacskókból. Állítólag a műveltséget terjesztik a köznép körében. - Például egy olyan fortszajtszága, tudod, mennyien vették meg a könyvet a sorozat sugárzása után? Olyanok, akiknek fogalmuk sem volt Galls- worthy könyvéről - érvelt Mráz. - Óriási példányszámban jelent meg és rögtön szétkapkodták.- Megvették... De hányán olvasták el azok közül, akik megvették? Divatos lakberendezési tárgyként vették meg, épp az volt a menő, kár rá a szót vesztegetni. Lehet, hogy néhány ember felfedezi az irodalmat a tévének köszönhetően, de ne mondd nekem, hogy százezrek. Objektíve az irodalom terjesztésének ez a módja káros, és kész! Éppen az emberek velük született lustasági hajlamát erősíti. Később tudatosította, hogy a televíziós átdolgozások határozott elvetése nevetségesen egyszerűsítő vélemény. De abban a pillanatban olyan dühbe jött, hogy nemcsak az átdolgozásokat, hanem a helyzet okozóját, a televíziót is a legszívesebben likvidálta volna. Mráz javaslata vérig sértette. A jótékonykodás és az együttérzés megalázó megnyilvánulásának tartotta. Mintha azt akarta volna vele mondani: tudom, hogy te már soha az életben nem leszel képes önálló művet írni, ezért egy kis keresethez juttatlak. Úgy érezte magát, akár egy koldus, akinek alamizsnát kínálnak. Aztán következetesen elutasító nézete ellenére, mégis elfogadta Ivan ajánlatát. Arra a pénzre valóban szüksége volt (többek között azért, hogy tévét vehessen, mivelhogy kilencéves lányának az unszolása már az idegeire ment: „Mindenkinek van tévéje, csak mi vagyunk olyanok, mint a koldusok. Már szégyenek iskolába menni, hiszen még Colombo felügyelőt sem ismerem"). Mikor elolvasta Tolsztoj elbeszélését, olyan lelki- állapotban volt, hogy sok dologban belsőleg azonosult Alberttal. A forgatókönyv írása közben megállapította, hogy a televíziós forgatókönyvírókról alkotott nézetei elég torzak voltak, közöttük is akadnak emberek, akik ezt a dolgot a művészettel tisztességesen gondolják. Már több mint egy éve dolgozott a forgatókönyvön, a harmadik változatot írta, és amikor megkérte a lányát, hogy a háziy feladat helyett számítsa ki a következő példát: ha az évnek valóban tizenkét hónapja van, és apukának egy év alatt 24 000 koronája, hány koronát keres apuka havonta? -, csodálkozva állapította meg, hogy a honoráriumból nem vesz jachtot. A villámgyors válasz ugyanis az volt: 2000. Le a kalappal, mindjárt fejben kiszámolta, ez a gyerek matematikai zseni, tisztára az anyja. No, de várj csak, a dolog nem ilyen egyszerű, megfeledkeztünk az adóról.- Ha apukának tizenkét százalékos adója van, mennyi 24 000 mínusz 12 százalék? A gyerek behunyta a szemét, erősen összpontosított és öt másodperc múlva felhangzott a legújabb típusú elektronikus számítógépből a lakonikus adat 21 120. Ez a gyerek valóban az anyjára ütött, hál’ istennek semmiféle művészi hajlamot nem örökölt tőlem; forrón megölelte:- Mi akarsz lenni, leánykám?- Postásnó, apuka.- Ugye, azt akartad mondani, matematikus? •- Nem, apuka. Postásnő. Olyan néni, aki a postát hordja.- Miért éppen postásnő, kismadaram? Az nem egy jajdemilyen foglalkozás.- Mert örörinet akar neked szerezni, te mamlasz - szólalt meg a felesége. - Mert isten tudja, miért imád téged. Mert már nem bírja nézni, hogy tíz éve azt várod, mikor hoz neked a postásnő végre valamilyen honoráriumot.- Igaz ez, leánykám?- Igaz, apuka. De én jó postás néni leszek. Olyan, aki pénzt ad, és nemcsak kérni jár. Szegénykém, milyen elferdült elképzelése van a mi postásnönkról.- Már hogyne volna - mondta a feleség, a gondolataiban olvasva. - Ha a lakbért kell kifizetni, te bemászol az ágy alá és a kicsinek kell magyarázkodnia, hogy megint nem vagyunk itthon.- Igazat mond anyuka, kedvesem?- Igen, apuka.-Többször nem fog előfordulni, pionír becsszóra.- Miért, apuka? Én szeretek hazudni. Uramjézus, ez a gyerek akasztófára kerül egyszer.- De most már egészen biztosan jön pénz. Számítsd ki, mennyi 21 120 osztva tizenkettővel, te okos fejecske.-1760.- Olyan kevés? Nem tévedtél? Azt hiszem, jobb lenne papíron.- Még kevesebb lesz az, ne felejtsd el, hogy az előleget már megkapta - jegyezte meg leányának anyja, hogy a fejtörő ne legyen olyan egyszerű.- De mami, ne kínozd. Megkapta, hát bele kell számolni.- Te mindig csak véded.- Ha egyszer olyan nevetséges.- Akarod mondani ostoba és lusta.- De mami, ha ostoba lenne, nem tanulnának róla az iskolában. Olka mondta, hogy a gimis olvasókönyvben emlegetik.- Bizony, már csak emlegethetik. Utoljára a születésed előtti évben adott ki könyvet.- És ezt ki mondta neked, kisfecském?- A nagymama.- És melyik nagymama?- De apuka, hisz tudod. Az a rosszabbik.- Melyik az a rosszabbik?- De mami, hisz tudod. Az apukaféle.- Melyik az a rosszabbik?!- De apuka, hisz tudod. Az anyukaféle. Ez a gyerek akasztófára kerül, gondolta harmadszor is apuka.- Rendben van, leánykám. De miért akarsz pont teniszező lenni?- Hogy autót vehessek nektek. Tudod mennyit keresnek a legjobb teniszezők? Millió dollárt.-Ez mondjuk, igaz, de ki mondta ezt neked?- A tanító néni.- Folyton hazudnod kell?- De mami, én nem hazudok folyton. Azt mondta, hogy ha fiatalabb lenne, inkább teniszező lenne.- Semmiféle tenisz, érted? Egyetemre mégy szépen.- Persze hogy megyek. Hisz már egy éve arra készülök.- Mire készülsz?- A festészeti főiskolára. „Tíz éve, regisztrálta automatikusan a mi kilencéves házi számítógépünk.“- És még hogy nem lusta.- De mami, hisz éjjeleken át csak ír meg ír meg ír.- Ha nem feledkezik véletlenül valamelyik kocsmában. Vipera, muszáj a gyerek eszébe juttatnia?- Néha azért muszáj lazítania. Ugye, apuka?- Ahogy mondod, galambocskám.- No látod, mami. De különben csak ír meg ír meg ír.- Abból se veszünk kocsit.- De mami, türelmeseknek kell lennünk. Nem szabad ilyen idegbajosnak lenned. Vegyél példát apukáról.- Mi? Nála nagyobb idegbajost életemben nem láttam.- De mami, apuka nem idegbajos. Ó csak rémült, mert mindig veszekszel vele.- És nem érdemli meg?- De mami, hisz vett nekünk pingpongasztalt is. Ha tudni akarod, az én apukámat minden gyerek irigyli tőlem. Vele mindig olyan muris.- Hát hogyne. Pingpongasztalt venni bútor helyett az ebédlőbe, erre tényleg csak a mi apukánk képes.- De mami, tudod, milyen sokat segít nekem az a teniszben?- A teniszben?-A pingpongasztalon nem teniszt játszanak, hanem asztaliteniszt, halacskám. Korrektül kell magad kifejezned.- De apuka, hiszen mondtam neked, hogy jelentkeztem teniszre. A Slovanba.- Tévedsz, leánykám, semmit sem mondtál nekem.- Mondtam, apuka, de már elfelejtetted. Hisz tudod, milyen gyönge az emlékezőképességed. Nem emlékszel, hogy egyszer elfelejtetted, hol lakunk?- Mikor?- - Mikor Malovcová néninél aludtál.-Az régen volt. És nem felejtettem el, hol lakunk, én csak eltévedtem. Különbség, érted?!- Fuj! Ne is emlékeztess rá! Mi van azzal a tenisszel? Valóban jelentkeztél?- De mami, hisz már egy éve járok edzésekre.- Mi? Mikor?- Csütörtök délután.- Tévedsz, gyermekem. Csütörtök délután angolra jársz.- De apuka, azt csak te gondolod. Ez a gyerek akasztófára fog kerülni, gondolta apuka másodszor.- Világklasszi^Jesz belőlem. Az edzőm azjfcgiondia. fantasztikus szerváim vannak. ^-lát akkor mi akarsz lenni tulajdonképpen, galambocskám? Postásnő, számítógép vagy teniszező?- Minden. Teljesen rám ütött, gondolta elégedetten apuka. Rendkívül tehetséges, ambiciózus, önálló...- Te inkább hallgass - vágta el a gondolatait anyuka. - Csak azokat az őrült ötleteit örökölte tőled.- De mami, hisz apuka nem őrült. Ó csak egy kissé ütődött.- A festészetire? És hogy készülsz rá?- Művészeti iskolába járok. Képzőművészeti nevelésre.- Mikor?- Kedd délután.- De hisz kedd délután zongorára jársz?!- De mami, azt te csak hiszed. Ez aztán a gyerek, gondolta apuka tisztelettel és csodálattal. Tisztára rám ütött- ijedt meg. Biztosan elér az életben valami naagyot... Vagy akasztófán végzi.- De mami, hisz nem zárja ki egyik a másikat.- Ezt meg ki mondta neked?- Apuka.-Gondolhattam volna. És miért éppen festő akarsz lenni?- Hogy el tudjalak tartani benneteket, amikor abbahagyom a teniszt. Iveta azt mondta, hogy a festők keresnek a legjobban.- Milyen Iveta?- Iveta Orlovská. A szomszéd házból. Akinek festő az apja.- Krisztusom, de hisz az lakásokat fest. Az mázoló, nem pedig festő.- De ö keres a legtöbbet. Már két kocsijuk van, és Iveta azt mondta, hogy most akarják megvenni a harmadikat.- Szóval az a forgatókönyv havi 1720 koronát hoz nekem? - kérdezte apuka szomorúan.- Egy segédmunkás biztos nem adogatná ennyiért a téglát a kőműves keze alá- jegyezte meg anyuka epésen.- De mami, miért nem válsz el apukától, ha ennyire gyűlölöd? Miattad, leánykám, gondolta apuka. Hogy ne származz szétzilált családból, gondolta anyuka.- Mert felelősségteljes szülök vagyunk, érted?! - mondta apuka.- És nem valami izé, olyan... - egészítette ki anyuka a magyarázatot.- Cigány származású polgártársak- egészítette ki apuka anyuka kiegészítését.- A cigány származású polgártársak körében a válási arány majdnem nulla.- Ez komoly, leánykám?- Ki gondolta volna? - anyukát is meglepte a dolog.- Nem ezen múlik!- Min, apuka?- Semmin! És ne lovagolj a szavaimon, mert lekenek egyet.- Ez vagy te - mondta anyuka. - Ha nem tudsz érvelni...- Rögtön verekszel - fejezte be a mondatot a leányka, mivel anyuka a kapott „pofon" után kissé indiszponált volt. De összeszedte magát. Mint mindig.-Te gyilkos! Nem tartalak el tovább! Rögtön csomagolj, mert hívom a rendőrséget!-138 - jelentette a lányuk a rendőrség számát. Megismételni már nem volt módjában.-Te taknyos, ez a tied - visított fel anyuka és lekent neki egyet.- Ez vagy te - kezdte mondani apuka, de elhallgatott; megsajnálta a szipogó aszszonyt. Hallgatta a siránkozását: - Mi törjük magunkat, gürcölünk és szenvedünk, együtt maradunk, hogy ne kelljen miattunk szégyenkezned, te meg...- Hálátlan dög - kapott a lányuk egy pofont, ezúttal apukától. Sötétség szállt a házra. Amikor villanyt gyújtottak, a lányuk megszólalt: - Na jól van, hagyjátok abba a siránkozást. Már megbocsátottam. Megköszönték.- De, igazat szólva, már torkig vagyok vele. Minden gyerek rajtam röhög. Nincs egy barátnőm se...-???- Mert olyan maradiak vagytok! - emelte fel a hangját. - Minden gyereknek elváltak a szülei, csak nekem kell szégyenkeznem! Hát akkor, gondolom, elválunk, gondolta apuka szomorúan... Mit meg nem tenne az ember utódja boldogságáért. Nem hagyhatom szenvedni a saját lányomat csak azért, mert imádom az anyját. • -Már úgyis talán csak megszokásból imádsz - ellenkezett vele anyuka telepatikusán. - Ez tulajdonképpen önzés a részünkről.- Igazad van. Fel kell áldoznunk magunkat.- Mindent a gyerekért.-örülhetünk, hogy ilyen önálló gyerekünk van.- Úgy ám, nem veszik el nélkülünk.- De velünk mi lesz?- Iveta apjának van ismerőse az öregotthonban. Iveta azt mondta, hogy 20 000-ért el lehet intézni a dolgot.- Hát persze, nem lenne rossz az öregotthonban pihengetni. Ám attól tartok, minket még nem vennének fel oda.- Csak ha meghamisítanánk a születési bizonyítványokat.- De ott jól kell ám viselkednetek. Iveta azt mondta, hogy aki nem jól viselkedik, az este nem nézheti a tévét.- Hát igen, Ivetának jól megy a sora, festő az apja - mondta anyuka, nosztalgikusan.-Akkor brrr - apuka megint átvette a gyeplőt. - Ha a mi lányunk vagy is, és úgy szeretlek, mint a saját...- Mit akarsz ézzel mondani? - ugrott a szájába anyuka, de apuka lenyelte ót és folytatta: - Nem fogod felbontani a házasságunkat! , De anyuka nem hagyta magát csak úgy lenyelni:- Mit akart jelenteni az az ostoba mondatod?- Elszólás volt, bocsáss meg - csóválta a fejét apuka, elámulva a saját nagyvonalúságától. Közösen kell védekeznünk, tudatosította. Különben az atyaúristen se segít, ez a gyerek tönkretesz bennünket. A tér elúszott. Az idő, természetesen, állt. Páratlan jelenség a regény történetében, ámult el apuka, aki egy másik szobában ült, más feleséggel, más leánykával, és beszélt: - Másrészt viszont, ha úgy vesz- szük, valami van benne. Ha kellemetlensége adódik miatta...- Inkább elválunk - fejezte be anyuka.- Mit meg nem tenne az ember a gyerekéért - köszönte meg neki az együttműködést egy könnyű meghajlással.- Régi nóta - földelte le őket lányuk. És újra, mint mondani szokás, benne voltak a realitásban. Vagyis otthon. - Erről beszéltek már tíz éve.- Miről? - kérdezte anyuka. És apuka elgondolta, hogy a mindenit: ez a gyerek még a születése előtt elhangzott mondatokra is emlékszik.- Miről beszélünk tíz éve? - ismételte meg anyuka.- A válásról. Már torkig vagyok vele.- Hát hogyne. De mit lehet tenni, ha apuka olyan keveset keres. Sehogy sem tudunk összespórolni 500 koronát, hogy beadhassuk a válókeresetet.- Azért is fizetni kell? - Végre nekik is sikerült meglepetést okozniuk a lányuknak.- Azért is, leánykám...- Mindenért fizetni kell...- Vigasztalan szociális helyzet - mondta a lányuk elgondolkodva. - És én az áldozata vagyok.- Apuka lustaságának köszönhetően - pontosította anyuka.-Azt akartad mondani: tisztességének, ugye?- Talán csak tehetetlen - oldotta a lányuk a készülő tűzvészt.- Dehogy... az nem... - mondta anyuka álmatag mosollyal. - Nem tehetetlen... Csak lusta!- Nevetséges, hisz mondom. Apuka csak játszik. '- Én dolgozom.- De nem keresel.- Nem azon múlik!- Min, apuka?- Semmin! És ne lovagolj a szavaimon, mert lekenek egyet... Ésígytovábbésígytovább... A világ végezetéig...- Nem tudom, miért, de szeretlek benneteket, ha a szüleim vagytok is.- Ne sírj, Albert. HARASZTI MÁRIA fordítása WEÖR A szép rég egyik tűzty s az új arc Mi mostan hogy kémé és hogy a Nagy szén, és enni sí nekünk“ sőt azt m hihetünk.“ De új koroi mi ma gicc nem finton A jövőnk & mi ma nyo, aki ma pió i Falusi mag húszévesi Mikor ezt c Kris a hi -ái hév az i s a imn helj vált mo; mei míg 6 rr I Hü\ Rét Elh Kút Az Eg. Mii Lyt Ko A t Hü
