Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-06-10 / 23. szám
Portré MÉSZÁROS GYŐZŐ mérnökről, a nádszegi (Trstice) efsz főkönyvelőjéről Ö ltönyben, nyakkendőben ül munkahelyén, a nádszegi Csehszlovák -Szovjet Barátság Egységes Földművesszövetkezet irodájában. Ez már csak azért is feltűnik, mert a szokatlan májusi hőség ingujjra vetkőztette az embereket.- Mindig ilyen elegánsan jársz dolgozni? - kérdem tőle.-Dehogy... illetve részben igen. Úgy ildomos, ha egy főkönyvelő nemcsak a munkájában, hanem öltözködésében is pedáns. Amikor eddigi életútjáról kérdem, rámnéz, hoztam-e magammal elegendő jegyzetfüzetet, mert alig másfél évtized alatt több helyen, még több beosztásban dolgozott, sok tisztséget töltött, illetve tölt be.-Pereden, vagyis Teáedikovóban születtem, apám egy ideig szövetkezeti tag volt, majd munkásember lett, édesanyám, mint a legtöbb falusi asszony, keményen dolgozott, s bizony még ma sem kíméli magát.-A régi mozi mellett laktunk, s ez, azt hiszem, meghatározó volt az életemben. Édesapám sokáig a Csemadok helyi szervezetének elnöke volt, s főleg a téli estéken gyakran magával vitt a moziba, ahol Ürge József, Ürge Mária, Varga Ernő és mások színdarabot próbáltak. Tízéves lehettem, amikor szóltak, ha már itt vagyok, fúthetnék délutánonként. Tömtem is a kályhát szénnel meg fával, s közben tágra nyílt szemmel figyeltem, mennyi erőfeszítés, kitartás kell ahhoz, amig a színpadon életre kelnek a figurák. Persze, ezt így a mai eszemmel mondom, akkor főleg a jókedvű próbák tetszettek. ÚJ SZÚ 1988. VI. 10.- A közösségi munka iránti érdeklődésemet elsősorban édesapámnak köszönhetem, aki sajnos, már nem él, egy hónap alatt vitte el hatvanegynéhány évesen az alattomos betegség, de a környéken ma is nagy tisztelettel beszélnek munkájáról, rossz szót még nem hallottam róla, s ez természetesen nagyon jólesik. Nekem szintén véremben van a szervezés, évekig a Galántai (Galanta) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium SZISZ-alapszervezetének elnökeként tettem a dolgomat, a hetvenes évek elején szülőfalumban megalakítottuk az Arany János Művelődési Klubot. Mi annak idején valahogy kevesebbet panaszkodtunk, viszont többet dolgoztunk. Egy ideig nem volt ugyan a faluban megfelelő helyiség, de a klub működött, olykor százötvenen is szorongtak a cukrászdában egy-egy rendezvényünkön. Később, egyéves katonáskodásom idején, Sokolovban irodalmi szakkört szerveztem, közéleti aktivitásomat azzal is elismerték, hogy fölvettek párttagjelöltnek. Alakulatunkban mindössze kettőnket ért ilyen megtiszteltetés.-Gyermekkor. Mit idéz föl benned ez a szó?- Sok szép élményt, de leginkább a sötétedésbe nyúló, ádáz focicsatákat, amelyek számomra akkor értek véget, amikor a galántai gimnáziumba kezdtem járni. Reggel korán rohanás a buszra, délután haza, indulás zöldért, megetetni a nyulakat, segíteni a kertben, aztán tanulni, hétvégeken meg klubrendezvényeket szerveztem és vezettem. Ebben a feszített tempóban tanultam meg azt, ami talán a mai ember számára a legfontosabb: ésszerűen beosztani az időt. Eldönteni, mikor mi a fontos, a halasztható és a halaszthatatlan. Én sem az egyetemen, sem azóta nem kerültem nagyobb időzavarba, pedig volt és főleg most van mit tennem, reggeltől estig.- Falusi gyerek lévén mindig vonzott a mezőgazdaság, s ezért a Nyrtrai (Nitra) Mezőgazdasági Főiskolára jelentkeztem a közgazdasági-szervezési karra. Főiskolás éveimben bizonyosodtam meg arról, hogy édesapám nagyon jól választott, amikor a Galántai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumba íratott be, ahol nagyszerű alapokat kaptam a továbbtanuláshoz, a helytálláshoz. Sokban gyarapították műveltségemet, anyanyelvemen és szlovákul is megtanították nekünk a szakkifejezéseket. Több kiváló tanárom nevét sorolhatnám föl, akiknek nagy érdemük van abban, hogy Nyitrán vörös diplomával végeztem. Százötvenen voltunk a végzősök, s közülük öten fejeztük be tanulmányainkat ilyen sikeresen.-A katonaság után a negyedi (Neded) szövetkezetben kezdtem dolgozni üzemLórincz János felvétele gazdászként, majd hetvenhatban egyesültünk a vágfarkasdiakkal (Vlcany), ahol voltam részlegvezető, könyvelő és főmechani- zátor is. Nem volt könnyű a kezdet, mert az egyesülés szokásos kezdeti nehézségein kívül olykor még vallási és nemzetiségi jellegű nézeteltérések is nehezítették a munkát. Nekem, a pályakezdőnek annyiban szerencsém volt, hogy Juraj Karkus mérnök, az akkori elnök végtelenül türelmes, megértő embernek bizonyult, s én pedig nem szégyelltem magam, mindig kérdeztem, ha valamit nem tudtam, odafigyeltem a tapasztaltabb emberek tanácsaira, érveire. S nem hallgattam el a véleményemet sem. Amikor például az egyesítésről volt szó, zöldfülűként is meg mertem mondani, hogy szerintem ehhez még nincsenek meg a feltételek sem a gépparkunkban, sem az emberek szemléletében. Fura választ kaptam: mi az, attól félsz, hogy neked nem jut funkció?-Akadtak ehhez hasonló keserű élményeim, de a tagsággal jól kijöttem. Már akkor is nagyon fontosnak tartottam az állandó, közvetlen kapcsolatot. Egy ideig például krétás embernek hívtak, mert jártam az istállókat, s naponta felírtam a táblára, mennyi takarmány fogyott, mennyit fejtünk, s mennyit kell teljesíteni ahhoz, hogy többet keressünk. Fejemhez vágták nemegyszer, hogy ebben a szövetkezetben csak a fejesek keresnek jól, nekik találták ki az egészet. Jómagam az elnöktől tanult türelemmel, érvekkel igyekeztem rendet teremteni a fejekben, eloszlatni a kételyeket, a félreértéseket. Nem tudom, mennyire sikerült, mert abban a szövetkezetben ma is akadnak különböző gondok.- Nyolcvankettöben Nádszegre hívtak főkönyvelőnek, s május elsejével be is léptem ebbe a szövetkezetbe, ahol teljesen más körülmények fogadtak. A nádszegi ember is dolgos, munkaszerelő, s ezen kívül még összetartó is. Nagy István, az elnök valóban nagy tekintélyű szakember, aki kiválóan fogja össze a tagságot. Itt nemcsak járási vagy kerületi méretben, hanem országos viszonylatban is figyelemre méltó eredményeket értek és érünk el. Az elmúlt ötéves tervidőszakban hét tonna fölött volt az átlag gabonából, az elmúlt két évben 930 tonnával több gabonát adtunk le a tervezettnél, a húsleadást tekintve 500 kiló jut egy hektárra, a nyereségképzésünk hatezer korona egy hektárra, az utóbbi két eredmény a járási átlag kétszerese. Ezekért az eredményekért sokat és jól kell dolgozni. Mindenkinek. Nekem meg különösen bizonyítanom kellett, hiszen nem vagyok idevalósi, naponta beutazom, s egy ideig itt ferde szemmel néztek rám, mint minden olyan emberre, aki itt áll munkába és nem nádszegi. Úgy éreztem, az eltelt évek során közelebb kerültünk egymáshoz, talán azért is, mert nem ritka az olyan nap, amikor jóval több időt töltök munkahelyemen, mint otthon.- Mi tagadás, a főkönyvelőt még ma is sokan vagy amolyan irodamolynak, vagy ügyeskedő embernek tartják, aki bűvészkedni tud számokkal, adatokkal, kimutatásokkal. ..-Több szakmáról, hivatásról él az emberekben valamilyen torz kép. Munkám az íróasztalhoz köt, de a valóságtól, a mindennapi élettől nem szakít, nem szakíthat el. Ami a bűvészkedést illett, nagyon őszintén mondom, olykor a jó ügy, a helyes megoldás érdekében az ésszerűség határain belül, s a törvényesség adta lehetőségeket kihasználva szükséges némi leleményesség is, de ez semmiképpen sem vezethet a törvények megszegéséhez. Különben is, elsősorban magunkat csapnánk be, hiszen rossz alapokra tudvalévőén nem lehet építkezni ...- Milyen hát szerinted a jó főkönyvelő?- Egy példával szoktam erre válaszolni. Sokan nézzük az autóversenyeket, a Forma egyesek futamait. A motorokban nincs lényeges különbség. Fontos tehát, hogy milyen a versenyautó pilótája, s döntő az is, hogy milyen gyorsan cserélik ki a kerekeket. Nyerni, de veszíteni is lehet azon, hogy milyen ennek a műveletnek a szervezettsége, hogy mindenki gyors és pontos munkát végez-e. Én a szövetkezetben más vezetőkkel együtt leginkább ezért a képzeletbeli kerékcseréért felelek. Nekem pontos információkkal kell szolgálnom amelyek alapján adják a jó és konkrét döntéseket. Ehhez jó munkatársakra van szükségem, akik hoz- záértőek, semmmit sem hallgatnak el, reálisan tájékoztatnak mindenről.- Szép-e a főkönyvelői munka?- Nekem igen, mert a szakembernek a számok nem hazudnak, sok mindent elárulnak, pontosan jellemzik az ember munkáját. Egyébként nemcsak nagy felelősség hárul rám, hanem sok fölösleges teher is. Ma is akadnak hivatalok, amelyek azzal igazolják létjogosultságukat, hogy a legkülönbözőbb adatokat, kimutatásokat kérik tőlünk. Sokszor ugyanazt, amit már más helyre elküldtünk. Mi még mindig ki vagyunk szolgáltatva a gépiparnak és soksok hivatalnak. Manapság olykor piti ügyekben sem elegendő kérvényt írni és elkülde- na. Kopogtatni is kell a papírral, kérni, könyörögni, kilincselni napokon át olyasmikért, amiket az illetékeseknek egyetlen szóra el kellene végezniük. Nagyon várjuk a hivatalok beígért létszámcsökkentését, az irányítás és a szervezés egyszerűsítését, mert energiánkat, idegeinket olykor teljesen fölösleges adminisztrációs munkákra pazaroljuk. Visszalapozok a jegyzetfüzetemben, sorolom hangosan, hány tisztséget töltött be.- Igen, többek között tagja voltam a Nemzeti Front Központi Bizottságának, kerületi képviselőként pedig a mezőgazdasági szakbizottság alelnökének tisztét töltöttem be. Ezek és más funkciók nekem a második főiskolát jelentették. Igyekeztem tapasztaltabb emberektől tanulni, ellesni, miképpen lehet jobban dolgozni, korszerűbben szervezni a munkát. Kiváló, áldozatkész emberekkel ismerkedtem meg, nagy iskolát jelentettek azok az évek. Sokat utaztam, gyakran voltam távol a családomtól, de megérte.- Tagja vagy a Csemadok Központi Bizottságának is.- A népművelő munka az apai örökség folytatása, számomra megtisztelő, hogy agrárértelmiségiként részt vehetek nemzetiségi kulturális életünk szervezésében. Ma már a mi vidékünkön sem csupán a tanító jelenti az értelmiséget, szerintem most az egyik nagy feladatunk az, hogy a falvainkban, kisvárosainkban élő mérnökök, orvosok, közgazdászok és más értelmiségiek közül minél többet bevonjunk a helyi kulturális élet szervezésébe. Nagyon fontosnak tartom megnyerni őket is a közösségi munkának, ellensúlyozni az önzés, az anyagias szemlélet okozta károkat. Nemcsak a beszüremlő napsugár, hanem láthatóan ez a téma is hevíti. Leveti a zakóját, megoldja a nyakkendőjét, s úgy folytatja:-A mai falusi ember sokat dolgozik, sokat is keres és még több pénzt akar. A gond főleg az, hogy ezzel a hirtelen ránk tört, igaz, kemény munkával megszerzett anyagi jóléttel, nem tart lépést sok ember tudata, életszemlélete. Nemrég harmincmilliós beruházással korszerűsítettük az állat- tenyésztést, szociális létesítményeket is építettünk. Egyesek ezt sem becsülik. Letörik, vagy ellopják például a csapokat, rongálják a berendezéseket. Sokat beszélhetnék az önzés legkülönbözőbb megnyilvánulásairól, s arról, hogy sokan azt hiszik, csak a pénz számít, minden más lényegtelen az életben... Nagy munka vár a népművelőkre, s nemcsak rájuk, annyi bizonyos.- Sok fejtörést okoznak a mezőgazdaság területén várható változások is. A nyereségadó meg a béradó, amelyben mi sok ellentmondást látunk. Nehezednek a feltételek. Nekünk például a tervezet alapján hárommillióval kisebb lenne a nyereségünk. Nem tudjuk, mi lesz például a szóló-, a diny- nye-, a hagyma; a zöldségtermesztéssel, amely közismerten nagyon munkaigényes. Négy lehetőségünk van. Vagy gépesítjük, de nem tudjuk, ez mennyiben reális, vagy részesben művelhetjük meg, vagy megszüntetjük, vagy a rendeletek módosításával állami dotációt kapunk ehhez a munkához. Egyszóval nem mindent látunk tisztán, s ez nem jó.- Persze, nem esünk kétségbe, folytatjuk az ésszerű beruházásokat, hozzálátunk az ökológiai program megvalósításához is, további pormentes utakat építünk, talajjavító munkákat végzünk, csaknem 15 ezer facsemetét ültetünk ki, s aki fákat ültet, az tudvalévőén a jövőre gondol, bízik benne.- Órák hosszat beszélgetünk immár rólad, munkádról. Családodról viszont még egy szót sem szóltunk. Megenyhül a tekintete.- Pedig erről boldogan beszélek. A feleségem ugyanabba a gimnáziumba járt, mint én, szintén Nyitrán tanult tovább, de a Pedagógiai Főiskolán. A diploma megszerzése után összeházasodtunk, az asszony matematika-fizika szakos, szülőfalujában, Deákin (Diakovce) tanít, itt építettünk családi házat, tavaly készült el. Két leányom szülei példáját követi, ugyanis Jutka már a Galántai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumba jár, Ágnes pedig szeptembertől tanul majd ott. Ő egyébként diákolimpiák sikeres megfejtője. Jóleső érzéssel szemlélem, miként formálódik leányaim értékrendje, s miként tudnak sokasodó teendőik ellenére mind inkább urai lenni az időnek. Meggyőződésem, hogy az anyanyelvi oktatás és művelődés pótolhatatlan, a továbbtanulás, a boldogulás egyik pillére, s ezért örülök annak, hogy leányaim abban a gimnáziumban tanulnak, ahova egykor mi is jártunk.- Szabad idő?- Szeretek a kertben dolgozni. A fizikai munka nemcsak a testnek, a léleknek is kell. Fákat ültettem, a szőlő körül is mindig akad teendő. Bármennyire ellentmondásosnak tűnik, én fizikai munka közben és főleg a kertben tudok igazán megpihenni. Tavasztól aztán tornyosodnak a szobámban az olvasásra kirakott könyvek, szakfolyóiratok, most erre kevesebb az idő, de művelődni ilyenkor is kell, akár úgy is, hogy kevesebbet alszom. Ez már csak azért is fontos, mert a Szocialista Akadémia járási aktivistája és a falusi pártszervezet instruktora vagyok, rendszeresen tartok előadásokat, s ma az emberek már nem érik be a szokványos szövegekkel, naprakész információkra várnak, tartalmas előadásokat igényelnek. Mind sűrűbben nézegeti az óráját.- Dunaszerdahelyre (Dunajská Streda) készülök, a Csemadok járási bizottságának ülésére, visszafele még be kell ugranom Galágtára, sötétedés előtt talán még egy kicsit dolgozgathatok a kertben. Holnap hajnalban aztán vissza ide, Nádszegre, s újra beindul a nagyüzem, munka után megint egy gyűlés vár rám.- Nem sok ez?- Azt hiszem, nem. Ebben is apám felfogását követem: legyen tartalma, célja minden órának, minden napnak. SZILVÁSSY JÓZSEF
