Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-06-03 / 22. szám
JURIJ DMITRIJEV* A pusztító ember Sok-sok éve történt... És az emberek még sokáig szégyenkezve fognak emlékezni mindarra, ami a tágas észak-amerikai prériken lezajlott. Itt, ezeken a prériken erős és szép állatok, az amerikai bölények, bizonok éltek. Utazók beszámolóiból tudjuk, hogy a bölénycsordák zárt sorokban, mintegy 40 km szélességben és 80 km hosszan vonultak. És az utazók nemcsak az állatok hihetetlen nagy számáról írtak, hanem szelídségükről is: ezek a roppant méretű, erős (a felnőtt bizon súlya eléri az 1200 kg-ot) barmok készségesen utat engedtek a náluk- nál kisebb és gyengébb állatoknak. Ha egy bölénycsorda közepébe véletlenül ember keveredett, sértetlenül került ki onnan. De a prérin megjelent a fehér ember. Aki csak egy kicsit is értett a lőfegyverhez, és meg tudta ülni a lovat, vadászni indult. A bölények síkságról síkságra vándoroltak, és nyomukban vándo' - ■ - N\ \ . > v; • Európai bölénybikák roltak a nomád indián törzsek - ez az állat játszotta életükben a legfőbb szerepet. Húsával táplálkoztak, bőréből ruházatot és lábbelit varrtak, bölénybórböl készült az indián kunyhók fala, a teteje, az indiánok fekhelye; erős keretre feszítve könnyű, gyors csónak lett belőle. Inából feszült az íjakra a húr; szőréből kötelet, lasszót fontak a vadászathoz, csontjaiból a legkülönfélébb szerszámok készültek, a varrótűtől a kalapácsig, szarvából edényeket, késmarkolatokat faragtak. Az indiánok persze vadásztak bi- zonra. De mindig csak annyit öltek meg, amennyi a törzs létfenntartásához feltétlenül szükséges volt. És nemcsak öltek, számtalan védtelen kis bizonborjút meg is mentettek a prérifarkasoktól. A bölények táplálták és ruházták az indiánokat, s ez segítette e büszke és szabadságszeretö embereket abban, hogy a betolakodók minden igyekezete ellenére megőrizték függetlenségüket. A hódítók tehát - minthogy az indiánokat leigázni nem volt elég erejük - a bölények ellen indítottak irtóhadjáratot. Katonákból és „önkéntesekből“, akiket a katonai hatóságok ingyen lőszerrel láttak el, csapatok alakultak, s tervszerű támadásra indultak. A „bizon- ösvényeket“ - a vándorló csordák vonulását követték a síkságokon és prériken át, s nyomukban bizontete- mek borították a vadcsapásokat. A vadászok egyetlen darabkát sem vittek magukkal a zsákmányból. Más volt a feladatuk: éhhalálra kárhoztatni az indiánokat. S e céljukat végül is elérték: a fenntartóiktól megfosztott, büszke sziúk és a többi törzsek indiánjai ezerszáma hullottak el az éhségtől és a hidegtől. Chicagótól San Franciscóig megindult a vasútépítés. És amikor megnyílt a csendes-óceáni vasútvonal, a társaság azzal reklámozta az utazást, azzal csábította az utasokat, hogy csodás vadászatot hirdetett; egyenesen a vasúti kocsiból, minden fáradság nélkül! A reklám beváltotta, amit ígért. Amikor a vonat egy békésen legelésző csorda közelébe ért, a mozdonyvezető lassított, és az ablakokból, a vagontetőkröl, a fékezőfülkékből dörögtek a puskák. Aztán a vonat továbbhaladt, a pályatest környékén pedig százával hevertek a tetemek, hiszen az utalóknak nem a zsákmány kellett, nekik az volt a fontos, hogy lőhessenek és ölhessenek. Az iszonyú mészárlás mindössze néhány évig tartott, s a bölények kipusztultak. Az öldöklés elől menekülő csordatöredékek egyre mesz- szebb vándoroltak. A vadászok azonban ott is utolérték őket. 1883- ban Texasban lelőtték az odahúzódott utolsó 59 bölényt. Csak négy állatnak sikerült megmenekülnie az egész csordából. Ezekre 1889-ben találtak rá; ekkor a legutolsókat is elpusztították. 50 esztendő leforgása alatt teljesen megsemmisült a 75 milliós bölényállomány! Az amerikai bölényre, a bizonra a XIX. század második fele volt végzetes, az európai bölény már jóval korábban irtóvadászat áldozatává vált. S még így is azt kell mondanunk, hogy az amerikai és az európai bölények még mindig szerencsésebbek voltak, mint akárhány más állat: az emberek végül mégiscsak észbe kaptak, és századunk elején Amerikában társaság alakult megmentésükre, 1923-ban pedig létrejött Európában is a Nemzetközi Bölényvédő Társaság. E társaságok szerencsére értek is el eredményeket: a bölényeket sikerült megmenteni a teljes kihalástól. Sz. Előd Nóra fordítása 'Jurij Dmitrijev Ember és állat című könyvéből TŰZ TAMAS KIRÁNDULÁS Egyet alszunk, kettőt alszunk, reggel frissen megmosakszunk s jöhet a kirándulás, nem kell nekünk semmi más. Le a völgybe, föl a hegyre, ereszkedünk-szállunk egyre, meg sem állunk odáig, hol a patak sugárzik. Ott ledobjuk tarka ingünk, bukfencezünk és keringünk, aztán fürdünk egy nagyot, élvezzük a szép napot. Megéhezünk, gyomrunk korog, de azért van nálunk horog, hogy fogjunk egy szép halat, az lesz ám finom falat! Valkó Sándor illusztrációja Gondolkodom, tehát A TITKOSÍRÁS KULCSA A felső sorban megadtunk néhány betűt a titkosírásból. Ennek a kulcsnak a segítségével gyerekjáték elolvasni a szintén itt szereplő három európai főváros nevét. Mi a három város neve?-s A J' éJ=~T51 ö thoi p| n Ä 0 * ff ml MVxUL l>hh>h ytVLZla Hány éves a fa? Ha egy kidöntött fa törzsét fűrésszel lapokra vágják, előtűnnek az évgyűrűk. A jellegzetes karikák évente fejlődnek, minden évben eggyel gyarapodnak, ezért lehet róluk a fa korára következtetni. Nem minden fa visel évgyűrűket, így például a trópusokon, ahol az időjárás nem változik olyan szélsőségesen, mint Európában, a fáknak nincsenek évgyű rúik. MEGFEJTÉS A május 20-i számunkban közölt feladatok megfejtése: fácán; Katona. Nyertek: Komlós Anikó, Fülek (Fil'akovo); ifj. Szakái Gábor, Kassa (Kosice); Zelman Éva, Deáki (Diakov- ce): Cséfalvay Eszter, Csallóközcsütörtök (Őtvrtok na Ostrove); Léber István, Nyitra (Nitra). (s) iüii Rekorddöntés a tengeri uszodában Az úszás verhetetlen bajnokait magától értetődően a halak közt kell keresnünk. Az Atlanti-óceánban közönségesnek számító kardhal 135 kilométeres sebességgel száguld a víz felszínének közelében. S ha netán útjába könnyű csónak akad - könnyűszerrel meglékeli az oldalát. A tonhal megközelítőleg 100 kilométeres sebességgel úszik. A palackorrú delfin 60-70 kilométeres teljesítményt vallhat magáénak. Több kalmárféle 50 kilométert is megtesz egy óra alatt. A szilásceteknek, vagyis a bálnáknak 40-40 kilométer a teljesítményük. Az Északi-sarkvidék fehér bundás lakója, a jegesmedve nem nevezhető úszóbajnoknak, hiszen átlagos tíz kilométeres sebességgel „szeli a hullámokat“, de ha a szükség úgy kívánja, akár 30-40 kilométert is maga mögött hagy a jeges vízben óránként. \ (Pb) Ki tud ellenállni gyermeke kérésének? John Boyd Dunlop is elkezdte törni a fejét, amikor tízéves John fia panaszkodott háromkereküjének nehézkes, akadozó mozgására. Történt mindez 1888-ban, az írországi Belfastban, ahol John Dunlop állatorvos jól megérdemelt nyugdiját élvezte. A ,,zöld szigeten “ egyébként akkortájt a lovaskocsi volt a fő közlekedési eszköz, no meg a kerékpár. biciklivel könnyedén maga mögött hagyta a felnőtt kerékpárosokat is. 1888- július 23-án a nyugdíjas állatorvos benyújtotta a szabadalmi hivatalba ötletét, s a kényelem és gyorsaság mellett előnyös tulajdonságként említette meg, hogy a tömlő megakadályozza a kerekek besüllyedését, ha a jármű laza talajon közlekedik. Ebben az időben még csak híre Az ezermester papa kísérletezni kezdett. Az egyéb anekdotákkal ellentétben nem kerti öntözőcsövet ragasztott össze, hanem ö maga hajtogatott egy 8 mm vastag gumilemezből csövet. Ezt fakorongra erősítette és az egészet vászonszalaggal tekerte körül. Akkor még nem tudta, de jött a zseniális ötlet: futballpumpával felfújta, s szelepként egy szoptatósüveg cucliját használta. A találmányt rögtön tesztelték is: a levegővel töltött kereket együtt gurították a háromkerekű kis bicikli tömör- gumival felszerelt kerekével, s lám, a levegővel töltött kerék csak gurult, gurult, gurult, messze lehagyva a másikat. 100 éves a gumikerék A siker szemmel látható volt, így John Boyd Dunlopnak új hátsó kerekeket kellett gyártania a háromkerekűre. A cél már megvolt, a kerékpárverseny megnyerése. A versenybringa abroncsa amerikai szerszámfából készült, erre került a gumitömlő. Ezt a tömlő nélküli abroncsot tekerte körül vitorlavászonnal, s avatták fel 1888. február 28-án. A rákövetkező nevezetes nap volt, John megnyerte a kerékpár- versenyt. Az atya jogos büszkeséggel írta emlékirataiban, hogy az első tömlős kerék több mint 60 mérföldet tett meg, defekt nélkül. Mi több, a tízéves kisfiú az újfajta kerekű érkezett Benz úr füstölgő masináinak. Csak ráérzésnek lehet nevezni a további indoklást. „A tovahaladás sebességének növelése a találmány által biztosított rugalmasság alapján érhető el.“ Akkor még néhány hét elég volt a bejegyzéshez: Viktória királynő október 31-én 10 607-es szám alatt megadta a szabadalmat a levegővel töltött gumikerékre. Egy Belfast környéki kerékpárgyáros, Edlin gyorsan felismerte a találmány előnyét és alkalmazni kezdte az általa gyártott kerékpárokra. Egy korabeli újság lelkesedéssel számolt be az újfajta kerékpár előnyeiről: az egyik kerékpár kétezer mérföldét (3200 km) tett meg az eredeti levegővel. A találmány - ezt ma már tudjuk - jelentősen hozzájárult a kerékpárgyártás és a kerékpározás fellendüléséhez. Egymást érték a versenyek, s versenysikerek nyomán Harvey du Cros gyárosnak Dunlop eladta a szabadalmat, s közösen megalakították az első gyárat. Az elsőt követte a második. A feltaláló Dunlop 1894-ben eladta részvényeit, s visz- szavonult az üzlettől. A találmány árából gondtalanul élt egészen 1921-ben bekövetkezett haláláig. A felfedezést követő 10. évben már általánosan elterjedt a pneumatikus gumiabroncs az automobil-iparban. Kezdetben hosszanti, majd 1904-től már keresztmintázattal készültek a gumik, 1908-ban elkészült az első szöges változat. Eddig az ideig a gumiköpenyek világos színűek voltak, csak az első világháború okozta nyersgumihiány kényszerítette a német kutatókat pótanyagkeresésre. Ezt meg is találták az addig főként elektromos szigetelőnek használt metilén kaucsuk korommal történő keverésében. A fejlődés a háború utáni években sem lassult. Korábban az alapkutatás, a 20-as években már a technológia fejlesztése volt a fő cél. John Boyd Dunlop neve tovább él a róla elnevezett kutatási centrumban, ahol már 1925-ben laboratóriumi körülmények között 320 km óránkénti sebesség kopási hatását tudták vizsgálni. A zajvédelem, a műanyagok alkalmazása, a kord-műszál, a Ford Dunlop kutatási centrum munkája is mind hozzájárul a nagy célhoz, ahhoz, hogy a fejlődés ne álljon meg, a gumiabroncs megünnepelhesse 200. születésnapját is. (N) I újs: EE III H I Mi M M WM ■ I 1988. V 1
