Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-07 / 1. szám
A GYŐZELMES FEBRUÁRRAL ír mb KEZDŐDÖTT... Dél-Szlovákia szocialista fejlődésének négy évtizede Komáromi (Komárno) járás Nemsokára jeles eseménynek, dolgozó népünk 1948 februári győzelmének 40. évfordulójáról emlékezünk meg. Történelmi mezsgyékéről, olyan eseményről, amely a hazai osztályharc frontján végérvényesen eldöntötte a hatalom kérdését a Csehszlovákia Kommunista Pártja által vezetett munkásosztályunk, dolgozó népünk javára s hazánkban megnyitotta a szocialista építés útját. Frontáttörés volt ez egyben a nemzetiségi viszonyoknak a leniniz- mus, a proletár internacionalizmus szellemében történő rendezésében is. Nem véletlen tehát, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság magyar lakossága „jégtörő Februárnak“ is nevezi. Lapunk vasárnapi számában ennek jegyében indítunk kéthetente két újságoldalon megjelenő összeállítást. Alapvető célja, ha nem is a teljesség igényével, de képet adni tizenkét dél-szlovákiai járásunk élete minden területének nagy fejlődéséről az elmúlt négy évtizedben. Már nemcsak mezőgazdasági jellegű Beszélgetés VARGA ERNŐVEL, a jnb elnökével A hatvanas évek második felében gyakran hallhatta a város nevét az, akit érdekeltek az itthon történt események. Először a drámai 65-ös árvíz idején került az érdeklődés középpontjába Kolárovo, amely nem Duna-parti település ugyan, de az akkor a felbőszült folyó jobban elbánt vele; mint sok, a Dunához közelebb eső helységgel. Azután arról hoztak hírt az újságok, hogy az ország legnagyobb községe - felépülvén az árvíz okozta pusztításból - városi rangot kapott. A város hírét azonban az országhatárokon, sőt az óceánon túlra is később vitte el a helyi üzem világszínvonalú terméke, soksok hazai és külföldi tizenéves vágyainak tárgya, a Babetta. (Persze azt mindenki tudja, hogy nem valamilyen szép szőke vagy barna lányról, hanem a közkedvelt mopedről van szó.) De ennek a híres kétkerekűnek - amely talán a város címerébe is belekerülhetne - a története is a hatvanas évek végén kezdődött, 1969. szeptember 12-én, amikor a Povazská Bystrica-i Gördü- lócsapágy Müvek üzemének alapkőletétele megtörtént Kolárovón. Az üzem először csapágygyűrűket gyártott, az első moped 1975 decemberében került le a gyártószalagról. A következő dátum, amely meghatározó a gyár életében, 1986. január elseje, amikor az üzem önálló vállalattá vált. Hozzácsatolták a nagymegyeri (Calovo) üzemet, ahol, a szerkezetváltás után, a múlt év májusában készült el az első mopedba szerelhető motor. A fiatal üzemből tehát egy még fiatalabb vállalat lett, amely mindig is a fiatalokra támaszkodott. A kezdet nem volt könnyű, sem üzemként, sem vállalatként. Az első esetben ki kellett alakítani a megfelelő szakmunkásgárdát olyan vidéken, ahol az ilyen igényes gépgyártásnak nem volt hagyománya. Néhány idősebb, tapasztaltabb szakemberen kívül csak a fiatalokra számíthattak, akikből az elmúlt húsz év alatt igazi „szakik", a szakma mesterei váltak. A vállalattá szerveződés új részlegek, például a kutató- és fejlesztőrészleg kialakítását is magával hozta. S az ilyen munkában talán a frissen szerzett iskolai tudásnál is fontosabb az évék óta gyűjtött tapasztalat. De a fejlesztőrészleg dolgozóinak többsége fiatal, akik azonban bizonyára nem szalasztják el a kínálkozó lehetőséget. Nemcsak a moped felújításához fogtak hozzá, hanem új kismotorkerékpár típussal, a mokick-kal is jelentkezni szeretnének, igazodva az igényekhez, amelyeket a világpiac támaszt velük szemben, hiszen meg akarják tartani ott kivívott pozíciójukat. Nagyszerű lehetőség mutatkozik nemzetközi együttműködésre is a rigai motorkerékpárgyárral. Ennek eredménye egy kismotorkerékpár, a Stella lenne majd. amelynek első prototípusai már el is készültek. Nemrégiben - az együttműködés fontosságát alátámasztandó - 20 vállalkozó kedvű fiatal (tíz Csehszlovákiából és tíz a Szovjetunióból) a két gyár mopedjain, közülük a Stellán is, motorozott el Bratislavából Rigába. Azt hihetné az ember, hogy egy húszéves gyárnak nyugdíjasai sincsenek. Persze vannak, és példásan tartják a kapcsolatot egykori munkahelyükkel. S hogy ne maradjanak le kezdeményezésben a fiatalok mögött, gondozásukba vették a gyárudvar -zöldövezetét és a virágágyásokat. Ha közvetve is, de ezzel hozzájárulhatnak a gyár jó termelési eredményeihez. Hiszen nem mindegy, hogy a munka milyen környezetben folyik. Hogy miért ilyen jó a viszony a vállalat és jelenlegi, illetve volt dolgozói között? Bizonyára nem azért, mert itt a legkorszerűbb technológiai berendezésen végezhetik munkájukat. Az üzemet már a kezdet kezdetén öreg gépekkel szerelték fel, amelyeket az anyavállalattól vettek át, s az azóta eltelt idő természetesen nem fiatalította meg a gyártósort. így aztán előfordul, hogy valahol a negyven éves gépaggastyán zakatol már kissé csikorgó alkatrészeivel, mellette pedig robotosított munkahelyet találunk. Mert van itt valami azért a jövő technikájából is. A robotosított munkahely saját fejlesztésük eredménye, az első ilyen berendezés, amely a múlt év végén kezdett dolgozni és bizonyára nem az utolsó. Nem is lehet. A legnagyobb változásoknak ugyanis ezen a területen kell bekövetkeznie a vállalatban, öreg gépekkel nem lehet új, nagy pontosságot igénylő termékeket gyártani. A vállalat a negyvenéves gépekre nem építheti a jövőjét. SZÉNÁSI GYÖRGY Varga Ernőt, a járási nemzeti bizottság elnökét először is arra kértem meg, nagy vonalakban mutassa be a járást. Főleg azt. hogyan tükröződik az eltelt negyven esztendő a napjainkig elért eredményekben.- Ha bárhol az országban a Komáromi járás kerül szóba, szinte mindenki a csallóközi búzatáblákra, az üde zöldségre gondol. Igaz, jelentős a mezőgazdasági termelésünk. Hiszen ebben az ötéves tervidőszakban szövetkezeteinkben és állami gazdaságainkban évente 610 ezer tonna búzát, 427 ezer tonna kukoricát, 502 ezer tonna cukorrépát és 60 ezer tonna zöldséget termeltek. De hogy pontosítsuk a képet, nemcsak a földművelés határozza meg a járás jellegét. A járási székhelyen van a Martini Nehézgépipari Művek Steiner Gábor Hajógyára, mely közel ötezer dolgozót foglalkoztat, járásunk „nevezetességeihez“ tartozik a kolárovói Gördülőcsapágygyárt, melyben az ismert Babeta motorkerékpárok készülnek. Az Agrozet vállalat burgonyaültetö és -osztályozó gépeket állít elő, a partizánskei Augusztus 29-e Cipőgyár részlegén pedig divatos lábbeliket készítenek. S hogy teljes legyen a járásunkból ismert termékek sora: Hurbanovóban készül a kedvelt Arany Fácán sör. Nemcsak hazánkban, külföldön is jól ismerik a Bőrdíszműáru Ipari Szövetkezet termékeit. Ez a szövetkezet 60 százalékban csökkent munkaképességűeket foglalkoztat.- Tehát a mezőgazdaság és az ipar jól megfér egymás mellett és a fejlődésük is párhuzamos. Pedig a szocialista épités kezdeti éveiben egyformán ,,lentről“ indultak.- Négy évtizeddel ezelőtt alig ezren dolgoztak az iparban. Könnyen felsorolható, milyen lehetőségek voltak akkoriban: a dohányszárító, a kikötő, az öreg hajógyár, a villanytelep, a gázgyár. Ma már 12 ezer lakos talál munkalehetőséget a járás ipari üzemeiben. Egyrészt a hajógyárban, másrészt a többi üzemben megoldódott a férfiak foglalkoztatottsága. A nők részben a cipőgyárban, részben a szolgáltatásokban vállalhatnak munkát. A mezőgazdasággal foglalkozók munkakörülményei is merőben megváltoztak. Huszonkét szövetkezetben, két állami gazdaságban, a magtermesztő állami gazdaságban és a két iskolai tangazdaságban korszerű termelés folyik. A szövetkezetek egyre inkább szakosodnak, hogy még jobb eredményeket érjenek el. A kolárovói szövetkezet például a hagymatermesztésre specializálódik, a keszegfalusiban (Kamenic- ná) pedig a szójatermelés kerül előtérbe. De megemlíthetem a Komáromi Állami Gazdaságot is, ahol a laskagomba-ter- mesztéssel foglalkoznak sikeresen. Ugyan közhelyként hangzik, de tény: ilyen fejlődési ütemet csupán a szövetkezetesítéssel és a szocialista ipar fejlesztésével érhettünk el.- A mezőgazdaság és az ipar fejlődésével egyidejűleg változtak az emberek életkörülményei, növekedtek igényeik a tartalmasabb élet iránt...- Valóban így van. E téren is óriási volt a változás az elmúlt négy évtized alatt. Megváltozott az emberek gondolkodásmódja, a munka, a közös értékek iránti viszonyuk. A lakások 70 százaléka 1948 után épült. A járási székhely - a történelmi városrészen kivül - szinte teljesen átépült. Nyolc lakótelepen találtak új otthonra a korszerű házakba költözők. Ebben az ötéves tervidőszakban a járásban 3100 lakás épül. Ebből 1500 a tömeges lakásépítés keretében, a többi pedig családi ház. S nem feledkezünk meg a járulékos beruházásokról sem, hiszen ezeknek idejében történő elkészülése nagyban befolyásolja a lakók elégedettségét. Az egészségügyi ellátás terén is szembetűnő a változás. Ma már 1182 egészségügyi dolgozó, ebből 258 orvos gondoskodik a betegekről, akiknek 764 kórházi ágy áll rendelkezésükre. A régi kórházat igyekszünk korszerüsiteni, bővíteni. Dicséretre méltó, hogy a járás mezőgazdasági szövetkezetei 2,5 millió koronával járultak hozzá az új osztályok építési költségeihez. Az idős emberek 1948 előtt Komáromban legfeljebb a szegények, részére létesített menhelyen húzódhattak meg, ha már végképp nem volt más lehetőségük. Ma három nyugdíjasotthonunkban, Kolozsnémán (Klizská Nemá), Hurbanovóban és Örsújfalun (Nová Stráz), 300 férőhelyünk van. Ebben az ötéves tervidőszakban a járási székhelyen, Hurbanovóban és Kolárovó- ban 45-45 kislakást építünk az idős embereknek. A járásban 13 nyugdíjasklub működik.- A negyven év eredményei önmagukért beszélnek. Véleménye szerint melyek voltak a járás életében a legjelentősebb események a szóbanforgó időszakban?- Azt hiszem, ha az idősebbek közül bárkinek tenné fel ezt a kérdést, az első helyen az 1965-ös árvizet említenék. Járásunkból 40 ezer embert kellett kitelepíteni, 3000 ház rombadölt, 2000 pedig megkárosodott. A szörnyű katasztrófán kivül viszont valamennyi érintett emlékezetében megmaradt az az önzetlen segi- tőkészség, amelyet az emberek országszerte tanúsítottak. Úgy is mondhatnám, az egész ország részt vett a járás újjáépítésében. Csak így valósulhatott meg, hogy két év után minden család a saját házába költözhetett. 1967-ben Kolárovót várossá nyilvánították - ez is fontos esemény volt a járás életében. Igazi ünnep volt, amikor átadtuk a Komáromi városi művelődési házat, ahol a Magyar Területi Színház is otthont kapott. Kétévenként rendezzük meg városunkban a Prowazek-napokat, melyeken egészségügyünk neves szakemberei vesznek részt. Steiner Gábor születésének 100. évfordulóját méltóképp ünnepeltük meg, s ez egyben alkalom volt a járás gazdag munkásmozgalmi hagyományainak felelevenítésére is. Hasonló céllal - a múzeum megalapításának 100. évfordulója kapcsán - állandó munkásmozgalmi kiállítást nyitottunk. DEÁK TERÉZ Ha a kezeim mesélni tudnának... Olajos kezével keményen szorítja meg a kezemet, majd amikor arra kérem, meséljen az elmúlt negyven esztendőről, elmosolyodik, s megjegyzi: ha a kezeim mesélni tudnának... De azért látom, Galanzár Ferenc, a komáromi hajógyár brigádvezetője szívesen emlékezik az eltelt évtizedekre.- A háború befejeztével kerültem a gyárba. A régi üzemben - hiszen akkor csak az volt - vagy háromszázan dolgoztunk, s inaséveim után motorszerelő lettem. Akkoriban új hajók építéséről szó sem lehetett, a megrongált kotrókat, vontatóhajókat javítottuk csupán. Kevés volt az alkatrész, a szerszám, sok mindent önerőből készítettünk. Munka után telente még kezet sem moshattunk, mert a vödörben megfagyott a víz. Mert - ugye - öltözőnk sem volt, s arra, hogy üzemi ebédünk legyen, gondolni sem mertünk. A nehézségek ellenére mégis szívesen emlékszem ezekre az évekre. Nemcsak azért, mert akkor még fiatal voltam, igazán nem... Munkánkat nem könnyítették a gépek, mégis minden nap örömmel mentünk a gyárba. Kis győzelemnek számított, amikor meghallottuk a megreparált gépek zakatolását. Aztán eljött 1948 februárja, s alakulni kezdett a gyár új arculata. Kaptunk öltözőt, a gyár területén kifőzdét létesítettek, sót, orvosunk is lett. Az 1949-51-es években katona voltam és a leszerelés után a hajógyárba tértem vissza. Ez idő tájt már épült az új üzem, majd beindult a hajóépítés is. A prágai CKD- ben továbbképzésen vettem részt, majd a fömotorok szerelésével bíztak meg. S 1962-tól mostanáig, immár huszonöt esztendeje, a hajómotorok működését ellenőrzőm. Elmondja, a hajógyárban csupán két brigád végzi ezt a felelősségteljes munkát. Természetesen nemcsak a szárazföldön, hanem a vizen is. - A motorpróba másfél, két hónapot is igénybe vesz, s ilyenkor nem nézhetjük a munkaidőt. Sokat túlórázunk. Hány ünnepet kellett a családtól távol töltenünk! A hozzátartozók megszokták, hogy a vastagabb borítéknak ez az ára. Munkánk az évek során szinte semmit sem változott. Ugyanis a hajómotorokat, pontos működésüket háromszor ellenőrzik, egyszer a szerelők, egyszer a minőségi ellenőrök, s végül a megrendelő. A vízrebocsátásuk után tizenkét órán keresztül működtetni kell valamennyi műszert, s ha némelyik csak tíz percre leállna, meg kell ismételni az egészet. Büszkék vagyunk arra, hogy ez még nem fordult elő.- Persze - bárki mondhatná - gondolkodott hangosan Galanzár Ferenc -, a régi gárdával könnyű jól dolgozni. Az igazság az, hogy a brigádom tagjai valamennyien fiatalok, s a régiek már mind nyugdíjasok. Nemsokára én is követem őket - tette hozzá bölcs nyugalommal. - Rámfér már a pihenés. Három éve megözvegyültem, s élvezni akarom az unokáim társaságát. Az egyik fiam itt dolgozik a gyárban, de a másik Tachovban él. Nyugdíjbavonulásom után legalább gyakrabban látogathatom meg öt is. Hogy mi lesz akkor, ha hiányozni fog a gyár? Elsétálok majd a Dunához, meghallgatom a folyón úszó hajók motorjainak jól ismert hangját, s így ellenőrzőm majd a fiatalok munkáját. Nyugodt vagyok. Tudom, méltó utódaim vannak. PÉTERFI SZONYA Kismotor a nagyvilágba
