Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)

1988-05-27 / 21. szám

nem láttuk egymást, íratlanul beállított. Be­im meg: csüggedten, íllt a küszöbön, tekln- >- mondtam, tétovázott. Nem tudta, tőjét, vagy sem. rere, hiszen nincs oda­tlen szót mormolt, de ílt, mit mond. a szobába, zsebéből izunt húzott elő, reme- :, majd engem is meg­i kezed? Fáradt vagy, talán egeret hajszoltál rta a száját, és, kitérve jgyezte: i meg. Nem jössz el m jövök, talán nem is Igazad van, nagyon i barátaimat. Tudod, újnak. lyen piszok helyzetben i fenyegető levelet iák? A szokásost. Te övidesen leszámolunk tühk szem elől. Revol- Diztosítottuk. Rendeld Ilyesmiket, meg ehhez levelekkel? a rendőrségre. Szótla- rtán semmi. Van róla érzem magam? Állan- védekezem, ahogy tu- ibözó időpontban me- s más-más időpontban mint tolvaj az ablakon, ión osonva hagyom el ’erencse, hogy a föld­csöppet sem vidám □b baj, hogy ezek miatt főtt munkahelyemen ion pedig az asszony­A főnök megelégelte, is időpontban megyek tve haza a munkából, münkába, s miért távo- ge előtt? - kérdezgeti, sbbik baj. Mi a fenének irradat előtt, hajnalban Aztán meg utolsónak ázat. A takarítónő nem sni miattad. Valamikor Bznie a munkáját. Az dúc! Légy szíves, és elbeszélő tartsd be az időpontokat! Azelőtt nem vol­tak veled ilyen problémák. Valami baj van? Nem vagy te beteg? Fordulj ideg- gyógyászhoz!“ Hidd el, nem kellemes ilyesmit hallgatni. Az igazat pedig nem mondhatom meg neki. Azt mondaná, úgy kell neked, minek ütötted az orrodat a po­litikába, ha nem avatkoztál volna bele, most nem kapnál leveleket. Turkálni kez­dene az irataim között, s azzal végződne az egész, hogy útilaput köt a talpamra.- S a feleséged miért háborog?- Nem is sejti, hogy mi történt velem. „Azelőtt nyolckor elmentél otthonról, munkából délután hatkor hazajöttél. Most, hajnalban mégy, s akkor jössz, amikor kedved tartja. Hogyan jut ilyesmi az eszedbe, kimászni az ablakon. Szégyen. Nem merek a szomszédok szemébe néz­ni. Észnél vagy te? Orvoshoz kell, hogy vigyelek!“ (gy megy ez napról napra, hétről hétre. Hiszen tudod, a feleségem nagyon érzékeny lélek. Félek, nem sokáig bírja, megöli öt az aggodalom. Végül még őt kell orvoshoz vinnem. Hát így vagyok... Rövid gondolkodás után megszó­laltam:- Mindennek ellenére, azt ajánlom, be­szélj nyíltan a főnököddel, és a feleséged­del is. Talán eltúlzod a dolgokat.- Hidd el, semmit sem túlzók el, de ha mégis megzavarodtam, az csak azért van, mert az egész életünk zavaros. A körül­mények kényszerítenek rá, hogy abnor­málisán viselkedjek. Az embernek ravasz- szá kell válnia, ha meg akarja menteni az életét.- így igaz, de ennek ellenére sem talá­lok számodra más megoldást: mindent el kell mondanod a főnöködnek, és a felesé­gednek is.- De hát megmagyaráztam neked. Nem akarsz megérteni?- Nincs más választásod, mert tovább így nem élhetsz. így nem maradhat a do­log! Meg aztán... De hát neked ezt nem kell magyaráznom, te is nagyon jól tudod; a terrorizmus egyik célja a megfélemlítés. Pontosan ezt akarják elérni: váljunk alá­zatos, néma tűrő hülyegyerekekké.- Igen, mindezt tudom, mégis... - El­hallgatott. - Nem marad más hátra, meg kell fogadnom az asszony és a főnök tanácsát: elmegyógyászhoz kell fordul­nom. Talán beutal valamelyik intézetbe.- Ha mindnyájan így gondolkodnánk, az örültek házában rövidesen nem lenne hely.- Nagyon valószínű. De ez nem az én, és a hozzám hasonlók bűne, hanem azo- ké, akik sorsunkat irányítják. Szégyellhe- tik magukat.- Csakhogy ók ezt az érzést nem isme­rik, s asszerint is viselkednek, cselek­szenek. Kivettem a hűtőből egy üveg vodkát, és üdítőt. Két poharat tettem az asztalra.- Megkínálhatlak?- Igen - válaszolta közömbösen. Hangjában olyan végtelen kimerültség, szomorúság bújkált, hogy nagyon rosszul éreztem magam. Szótlanul ittunk. Aztán elsőnek szakí­tottam meg a csendet:- Emlékszel, mit mondott Che Gueva­ra? „Bárhol leselkedik is rád a halál...“- Emlékszem - mondta kurtán, s meg­töltötte üres poharainkat vodkával. Koc­cintottunk. Órájára nézett, szomorúan mosolygott:- Ideje, hogy menjek. Kikísértem az ajtóig. Búcsúzóul átölel­tük egymást:- Ne hagyd el magad! Nem válaszolt, csak megszorította a kezem... Kilenckor bekapcsoltam a tévét. Az utolsó híreket mondták. A bemondó meg­ismételte a rendkívüli állapotra vonatkozó előírásokat. Ajánlotta, hogy a lakosság jól zárja be kapuit, ne nyissanak ajtót se csöngetésre, se kopogtatásra. Óvakodja­nak a régi újságok és a papírhulladékok gyűjtőitől, de főként politikai ellenfeleiktől. Gondolatban megköszöntem a féltő gon­doskodást, és kikapcsoltam a tévét. Bereteszeltem az ajtót, belakatoltam, majd előhúztam a fejszét. A falról leakasz­tottam vadászpuskám és kezem ügyébe tettem. Aztán levetkőztem, levettem a polcról Pablo Neruda verseskötetét, és lefeküdtem. Oroszból fordította KODAY BERTA ALEKSZEJ SZARKISZOV Pjatakov fáradtan cammogott hazafe­lé a munkából. Alig várta, hogy megihas­son egy feketét és elszívhasson egy cigarettát. Egyszer csak valaki megvere­gette a vállát. Hátrafordult. Apró, vigyor- gó emberke állt mögött», füles sapká­ban, bundában.- Ide hallgass, barátom, vegyél lovat!- Miféle lovat? - állt meg csodálkozva Pjatakov.-Mifélét? Hát rendeset, igazi, élő lovat.- Aztán mi az ördögöt kezdenék ve­le? Nevetséges! Minek a városban ló? Pjatakov már indulni készült, de a má­sik nem engedte. . - Értsd meg, barátom! Igazi élő lovat kínálok eladásra. Jól bírja a munkát. Mit akarsz még? És olcsón adom.- Ugyan, maga nem normális! - mér­gelődött Pjatakov. - Hová tenném? Egy­szobás lakásom van!- Nem kérek sokat érte.- A negyedik emeleten lakom!- Jól bírja a munkát...-Rendben van - adta meg magát Pjatakov. - Csődör vagy kanca?-Heréit - mondta a férfi és sietve hozzátette: - Ha nem hiszed, barátom, győződj meg róla magad! Itt áll az utca­sarkon! Pjatakov tudta, hogy esze ágában sincs megvenni a lovat. Nem vagyok bolond - gondolta magában, és csak úgy kíváncsiságból mondta:- Gyerünk, megnézem. Kimentek az utcasarokra. A kapu előtt ott reszketett és vágyadtan nyerített egy süppedthasú gebe.-Ez az? - kérdezte kiábrándultán Pjatakov.- Miért? - kérdezett vissza bosszan­kodva a ló gazdája.- Hát nem valami paripa. Meg... he­réit is...- No és ha heréit? - sértődött meg a férfi. - Nézd meg a szügyét, a farát, a lábait!-És ez a süppedt has? - kérdezte Pjatakov.- Ez csak azért van, mert nagy ez a ló- magyarázta a tulajdonos.-Nem kell - mondta Pjatakov és már-már indulni készült, amikor észre­vette, hogy embergyűrű veszi körül őket.- Mit árulnak? - kérdezte egy apró termetű öregasszony, lábujjhegyre ágaskodva.-Lovakat - felelték neki -, de már elfogytak. Már csak egy van.- És mibe kerül?- Mi az, hogy mibe kerül? - mérgelő­dött valaki. - Álljon sorba! Ne engedje­nek senkit előre furakodni!- Miért kéne sorba állni? Hiszen már csak egy maradt! Megveszi? Pjatakov riadtan a lóra pillantott.- Mennyi lesz? - kérdezte a tulajdo­nost.- Százötven.- De bérházban lakom - ingadozott még Pjatakov.-Mi lesz, megveszi? - ráncigálta meg valaki a kabátja ujját. - Ha nem, akkor menjen innen!- Várjanak! - intette le Pjatakov.- Nem látják, hogy lovat vásárolok? A ló gazdájának szemébe nézett és így szólt, keményen:- Százharmincöt! Egy kopejkával sem több! Nagy Zoltán rajza- Jól van - vágta földhöz a sapkáját a férfi -, vidd, a tiéd! Pjatakov fizetett. Megfogta a kötőfé­ket és büszkén elindult hazafelé. Csak úgy dagadt a keble, hogy az egyetlen lovat éppen neki sikerült megvásárolnia, pedig mennyien akarták. És még le is alkudott az árából. Csak úgy ujjongott a lelke. Alig várta, hogy megihasson egy feketét és elszívhasson egy cigarettát. SÁGI TÓTH TIBOR fordítása ÉVA STRITTMATTER* Próbálkozás JÁN BUZÁSSY A fordító Hogy préséljem át azt a sűrű tartalmat a telkemen, mely csak apró lyukú? S mégis minden reggel odaül az evezőkhöz és - rímről rímre - löki csónakját azon a háborgó romantikus tengeren. HARASZTI MÁRIA fordítása Elvesztettem kendőmet fönn a hegyen, így van okom, hogy visszatérhessek oda... És megtaláltam alkonyattájt, mint váratlan, nagy boldogságot. A szél a sziklák közt csavargóit és sugdolózott a sötéttel, így lopott a telkembe félelmet. Láthatatlan árnyak terelgették az éjszaka hangjait, de a csillagok fényét megpillantván, csendben összeszedtem magam. Szerettem volna tudni, mit jelent az éji erdő súlya alatt ébredni, fák között, bokrok ágain át eljutottak hozzám a neonfény tó tükrözte sugarai. Három éve gyár épült ide. A magány gyerekjáték, amikor az emberek közel vannak egymáshoz. A gyermekek a világ szélén játszanak olykor... Az elveszettek visszatértét játsszák el a gyermekek... BALÁZS F. ATTILA fordítása • Kortárs NDK-beli költő

Next

/
Thumbnails
Contents