Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-05-20 / 20. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1988. május 20. XXI. évfolyam 20. szám Ára 1 korona Gyakran esik szó a családról, szerepéről és jelentőségéről a szocialista társadalomban. Vannak, akik válságáról beszélnek, visz- szasírják nagyanyáink családképét, mig mások éppen azt tekintik modernnek, ha valaki nem tartja fontosnak a családi harmóniát, széttépi a családhoz fűződő minden érzelmi szálát. Szélsőséges nézetek ezek, az igazságot valahol a kettő között kell keresni. Napjainkban és a jövőben is létünk, társadalmi életünk alapvető közössége marad a család. Hagyományos szerkezete azonban az elmúlt évtizedekben átalakult, megváltozott. A nők általános munkavállalásával, azzal, hogy a gyermeknevelésben egyre nagyobb szerepe van a társadalomnak, megváltoztak az évszázados családi törvények, a kis közösségéken belül betöltött szerepek. Átalakult a férj és a feleség, a gyermekek és a szülök, a családhoz tartozó nemzedékek egymáshoz és a tágabb közösséghez való viszonya. Bármennyire is megváltoztak életkörülményeink, bármennyire is kitágult a nagyobb közösség felé a család, szerepe ma is meghatározó életünkben. Ezt adatokkal is bizonyíthatjuk: napjainkban a gyerekeknek csak hét százaléka születik családon kívül, az első gyermekek csaknem fele pedig\a házasság- kötést követő nyolc hónapon belül jön világra, vagyis a nők zöme nem akarja egyedül,' partner nélkül vállalni az anyaságot. Milyen az egészséges, életképes mai család? Társadalmunk elvárásait valamennyien pontosan ismerjük, a köztudatban élő családkép is ezt tükrözi. Szocialista társadalmunk sokat tesz a családokért, sokoldalúan segíti, támogatja alapközössége életét, boldogulását. Családpolitikánk magában foglalja a kedvezmények, támogatások, és intézmények egész rendszerét, a családi pótléktól a gyermekgondozási segélyig, az ingyenes orvosi ellátástól a gyermekintézményekig, az idősekről való gondoskodást éppúgy, mint a gyermekvédelem, a pályaválasztás számos kérdését. Ez a gondoskodás pénzben is kifejezhető: míg 1970-ben a társadalom 20 milliárd koronát fordított a gyermekes családok támogatására, 1986-ban már 39 milliárdot. Mindezek ellenére egyre több család egyensúlya bomlik meg. Száz házasságkötésre mintegy harminc válás esik, vagyis a házastársak csaknem egyharmada nem tudja hosszú távon feloldani a valamilyen okból kialakult feszültséget és hivatalosan megszünteti kapcsolatát. A viszályokat, indulatokat elsősorban a családok legvédtelenebb tagjai, a gyermekek sínylik meg. Igaz, a válás után sokszor nyugodtabbá, zavartalanabbá válik a gyerekek élete, de az egyik szülő, rendszerint az anya, a legjobb akarattal sem tudja pótolni a másik szülő hiányát. A válások száma nemcsak nálunk magas. Száz házasság közül Svédországban 50, az Egyesült Államokban 49, Dániában 48 bomlik fel. Ez arról árulkodik, hogy világjelenségről van szó, amely súlyos következményekkel jár, és ezért megoldása fokozott társadalmi ráfigyelést igényel. A családban uralkodó légkör kihat a gyermekek egész életére, formálja, jó vagy rossz irányba tereli erkölcsi felfogásukat, életszemléletüket. Számítások szerint 1995-ben már minden hatodik házasságot kötő fiatalnak személyes tapasztalata lesz a válással kapcsolatban. Hogyan befolyásolják majd őket gyermekkori élményeik? Lehet, hogy tudatosan harmonikusabb légkörben akarják majd nevelni saját gyerekeiket, de az is előfordulhat, hogy követik szüleik példáját, mondván, ha én csonka családban nőttem fel, a lányom vagy fiam is kibírja apja vagy anyja nélkül. Nemegyszer felvetődik, hogy a bíróságok túl könnyen mondják ki a válásokat. Mi haszna lenne azonban az olyan házasság fenntartásának, amelyben végérvényesen megromlottak a kapcsolatok, nincs már remény a nehézségek megszüntetésére, az összhang megteremtésére? Természetesen mindig lesznek egymásban csalódó társak, az emberek a jövőben is el fognak válni, de ez nem jelenti, hogy nem tehetnénk többet a családi nevelésben, a házasságok felbomlásának megelőzésében. Mert késő, ha már csak a váláskor figyelünk fel a családok gondjaira. Lehetetlen felsorolni minden tennivalót. Nézzük meg azonban a válások leggyakoribb okait, összeférhetetlenséget, hűtlenséget, alkoholizmust említenek a hivatalos statisztikák. Tudjuk, hogy a valódi okokra sokszor nem derül fény. Kétségtelenül szerepet játszik, hogy más fejlett országokhoz hasonlítva nálunk nagyon alacsony a házasságkötők kora. A gyermekek 45 százalékát huszonöt évesnél fiatalabb anyák szülik. Nem kevés a tizenéves anya, s ha az apa sem idősebb, nem csoda, hogy a fital házaspár nem tud megbirkózni a családalapítással járó gondokkal. A fiatalok egy része számára a családtervezés ismeretlen fogalom. Véletlenszerűen kötnek kapcsolatokat, és ha már útban van a gyerek, hát összeházasodnak. Amint említettük, a családok jelentős anyagi támogatásban részesülnek. De a pénz önmagában nem elég a boldoguláshoz, több és más is kell. Mert nem mindegy a család számára, mikor és milyen lakáshoz jut, hogy ki gondozza az idős szülőket, hogy hol tölti a gyerek a szabadidejét, milyen az áruellátás és a szolgáltatások, van-e kihez fordulnia, ha Dajba jut. Rengeteg részterület befolyásolja elégedettségét, ezeknek nagyon sok a gazdája.’ Ezért a családok életét a társadalom figyelmének középpontjába kell állítani, úgy, hogy a ma már meglévő, de széttagoltan, kúlön-külön szálon futó gondoskodás egymást segítőén, összehangoltan hatékonyabbá váljék. A gyermekek és az idősek iránti felelősséget, a róluk való családi gondoskodást semmi sem pótolhatja. Ahhoz, hogy mindenkinek része legyen benne, meg kell szilárdítani a családok összetartó erejét. Ez pedig elképzelhetetlen egymás megbecsülése és a szeretet nélkül. Munkánkhoz, életünkhöz mindannyiunknak szilárd családi háttérre van szükségünk. CSIZMÁR ESZTER
