Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-04-22 / 16. szám
eocococo: >ooooo=osoooeooooooa»aoooooeo«ocoooooooococccco > J A tudományos-fantasztikus irodalom szerepe A sci-fi, a tudományos-fantasztikus irodalom gyakran lebecsült, de napjainkban mégis egyre jelentősebb szerepére jellemző, hogy tavaly a sci-fi-írók is meghívást kaptak az atomháború elhárításáért küzdő orvosok nemzetközi szervezetének Moszkvában megrendezett hetedik kongresszusára, amelyen külön szeminárium foglalkozott a tudományos-fantasztikus irodalommal „ Tudományos fantasztikum és a nukleáris valóság“ címmel. A nemzetközi szervezet egyik alapítója, Lawn doktor a hazánkat képviselő Jozef Nesvadbával folytatott beszélgetés során így indokolta ezt a meghívást: „A sci-fi világszerte egyre népszerűbb műfajjá válik, egyre népesebb olvasótábora van, valós problémákról mond véleményt... Ezért rendeztük ezt a szemináriumot. A tudományos fantasztikum a jövőről szól, és ez az, ami bennünket is érdekel. “ Az orvosok és írók közös találkozóján az atomháború veszélye volt a fő téma, az atomkatasztrófa belátható és beláthatatlan következményei, s ezzel kapcsolatban mutattak rá a felszólalók arra a feladatra, amely a sci-fire hárul. Ez a műfaj segíthet abban, hogy az emberiség tudatosítsa a fenyegető veszélyt és megtalálja elhárításának lehetőségét. S ezzel eljutottunk cikkünk fő témájához: hogyan hat a sci-fi az emberek társadalmi tudatára? Próbáljuk meg több szempontból megvizsgálni ezt a kérdést. Érdekes elgondolkodni azon, mi a véleménye a természettudósoknak erről a kérdésről. Már csak azért is, mivel korunkban a természettudományok olyan helyzetbe kerültek, hogy további fejlődésük ütemét egyre inkább az anyagi ráfordítás mértéke határozza meg. Más szóval, a tudomány nagyon drága lett. Egyes adatok szerint ma megközelítőleg 3 millió tudományos dolgozó foglalkozik kutatással. Az egyre nagyobb és bonyolultabb apparátust igénylő kutatások és a rájuk fordított hatalmas összegek mellett egy további tényező nehezíti a tudományos munka helyzetét - az információs robbanás. Ha ugyanis megvizsgáljuk, hogy milyen forrásokból idéznek a tudományos munkák szerzői, melyekre hivatkoznak a leggyakrabban, kiderül, hogy az idézett irodalom 95 százaléka a tudományos munkák összességének mindössze 2 százalékát teszi ki. Amikor egy hasonló felmérést végeztek a moszkvai Lenin Könyvtárban, megállapították, hogy milliókra rúg az olyan könyvek száma - beleértve a tudományos munkákat is amelyeket megjelenésük, illetve könyvtárba kerülésük óta egyetlen ember sem vett a kezébe. Poincaré valaha azt mondta, hogy a tudomány olyan könyvtár, amelybe a kísérleti kutatás hordja a könyveket és az elmélet állítja őket sorba jelentőségük és perspetivikus értékük alapján. Ez a megállapítás korunkban már egyre kevésbé állja meg a helyét. A tudomány ma olyan költséges, látóköre annyira kitágult, hogy még az azonos témakörrel foglalkozó tudósok sem tudnak mindig egymásról, egymás munkájáról. Ez indokolja az adatbankok létrehozását. Döntő fontosságúvá válik az áttekintés kérdése; enélkül ugyanis nem leszünk képesek tudatosítani a megismert dolgok jelentőségét és felismerni, milyen irányba haladjunk tovább. Tehát az az elképzelés, hogy a tudomány bármivel foglalkozhat, bármi képezheti vizsgálódásának tárgyát, vonzó ugyan, de nem helytálló. Ráadásul a modern társadalmak (vagy legalábbis azok, amelyeknek van pénzük és kedvük a kutatásokra) elérkeztek egy bizonyos határhoz, ami a tudományos kutatás anyagi és emberi feltételeit illeti. Ez a körülmény nagyon bonyolult helyzetet teremt, ami időszerűvé teszi a tudományos kutatások tervezésének kérdését. A tervezés egy további bonyolult problémát vet fel, konkrétan a maximalista tendenciák leküzdését. Ezt a problémát jól érzékeltette Stanislaw Lem, a világhírű lengyel író Summa technológiáé című művében: „Ha a természettel megismerösdit játszunk és sorsot húzunk ahhoz, hogy nyerjünk, nem elegendő, ha csak néhány sorsjegyet húzunk ki a kalapból, az összeget meg kell szereznünk. “ Szükség van a tudománytervezésre, miközben figyelembe kell venni minden olyan tényezőt, amely valamilyen irányban befolyásolja a tudomány fejlődését. A tervezés jellegét meghatározza bizonyos tudományágak fejlettsége, a kutatások szociális, gazdasági, ideológiai, politikai, axiológiai, Mi sót világnézeti profilja. A tudósok tudatában vannak annak, hogy megosztott világunkban az emberiség még nincs olyan helyzetben, hogy felfogja és megértse bizonyos kutatások lehetséges következményeit, és épp ezért maguk a tudósok vetették fel bizonyos kísérletek befagyasztásának kérdését - elsősorban olyan tudományágakban, ahol a kísérletek eredményei az emberiség létét veszélyeztetik. Mindig fennáll ugyanis a kockázat, hogy az ember nem képes úrrá lenni az adott helyzeten, ahogy ez például Csernobilben történt. A tudománytervezésnél tudatosítani kell, hogy maga a tervezés is bizonyos kockázattal jár és a tervezés módjának globális következményei lehetnek. Nem egyszerűen bizonyos témaköröket tervezünk, hanem ezeket társadalmi hatásuk szempontjából tervezzük és ez magában hordozza a vállalkozás sajátos kockázatát. a tudósok célja? A tudósok jól tudják, hogy szükség van a tudományfejlesztés tervezésére, s hogy melyik az az alaptudomány, amely a jelenlegi kutatások szempontjából a legfontosabb. Úgy tűnik, hogy ez a tudomány a biológia, mivel egyre többen vagyunk, egyre több táplálékra van szükség. Ezért állnak ma a biológiai kutatások a tudományos érdeklődés homlokterében, ezért igyekeznek a tudósok feltérképezni, milyen eredmények születtek ezen a területen, hogy ennek alapján aztán bizonyos prognózisokat állíthassanak fel. Világos, hogy csak a rövid távú prognózisok lehetnek pontosak, minél hosszabb időszakra vonatkoznak ugyanis az előrejelzések, annál kisebb maradéktalan megvalósulásuk esélye. És épp, ezen a ponton várnak sokat a sci-fitől. Sok tudós számára ugyanis a sci-fi egy lehetőség, a valóságnak vagy a fejlődés bizonyos szakaszának hipotetikus modellje. Minden fejlett, s ennek megfelelően fejlett tudománnyal és technikával rendelkező országban létezik sci-fi, s országonként sajátos hagyományai vannak. Anglia számos kiváló sci-fi-írót adott a világnak, közülük nem egy maga is tudományos területen dolgozott. Ennek ellenére a tudományos-fantasztikus irodalom semmiféle hatással sincs az angol tudósok munkájára, sót egy körükben végzett felmérésből kiderült, hogy úgyszólván egyáltalán nem olvassák. Hasonló felmérést végeztek a Szovjetunióban is, ahol a mérnökök és kutatók azt vallották, hogy szívesen olvasnak ilyen műveket, mert ösztönzi kreativitásukat. Amikor Grecsko szovjet űrhajós visz- szatért a Földre, elmondta, hogy nagyon kedveli a Sztrugackij-fivérek regényeit, mivel megtanítanak arra, hogyan viselkedjünk váratlan, szokatlan helyzetekben. A sci-fi bizarr ötleteivel, fantasztikus hipotéziseivel arra készteti a tudósokat, hogy másképpen nézzék a dolgokat, átlépjenek bizonyos korlátokon, míg a szigorú tudományos gondolkodás ritkán engedi meg áthágni az adott teóriák kereteit. A fejlett országokban megjelentetett tudományos-fantasztikus regények óriási példányszáma arra enged következtetni, hogy kiadásuk jövedelmezőbb, mint a tudományos, ismeretterjesztő vagy tudományt népszerűsítő műveké. Az olvasó a köznapi tudat szintjén a sci-fin keresztül megismerkedhet az egyes tudományágak fö problémaköreivel, ám ez csupán marginális jelentőségű. Ennél jóval fontosabb, hogy megtanul alkotó módon gondolkodni, más szemszögből nézni a dolgokat. De hol is kezdődik a kreatív gondolkodás? Az iskola, a különböző szakmák, sót a filozófia fő problémája az, hogyan lehet megtanítani az- embereket alkotó módon gondolkodni. Erre a körülményre hívta fel a figyelmet lljenkov szovjet filozófus is. Minden kísérlet azt bizonyítja, hogy ezt már az iskolapadban kell elkezdni. Figyelmeztetjük például a gyerekeket, hogy egyenesen üljenek, tegyék hátra a kezüket. Mégis miért ülnek másképp? Mert így kényelmesebb számukra. Az iskolában kezdik fegyelemre szoktatni a gyerekeket. Hogy ez mindig ésszerűen történik-e? Nos, nem mindig. Természetesen nem arról van szó, hogy nincs szükség fegyelemre, de a túlzott fegyelem sem célszerű. Aztán itt vannak a tankönyvek. Általában olyan módon közvetítik az ismereteket, hogy a gyermekben eleve az a benyomás alakul ki, miszerint már régen minden fel van fedezve. A sci-fi épp ellenkezőleg (ahogy ezt Jacqueline Held vizsgálatai is bizonyítják), fejleszti a gyermek fantáziáját, elősegíti a kritikus gondolkodás kialakulását és olyan dolgokat tudatosít velük, amire még sok felnőtt nem jött rá. A gyermekek számára például nem jelentenek különöseb fantasztikumot a robotokról szóló regények, hisz meséken nőnek fel, s ezek tele vannak fantasztikus figurákkal. A kibernetika atyja Norbert Wiener, Hubert L. Dreyfus amerikai filozófus és Jozeph Weizenbaum német származású angol tudós is arra hívja fel a figyelmet, hogy a robotizálás alapproblémája az, hogyan fogjuk fel a robot és az ember kapcsolatát. És éppen a robot és az ember kapcsolatának kérdése váltott ki alapvető vitát a filozófusok és a kibernetikusok között, ami új lökést adott a sci-finek. A mesterséges intelligenciáról szóló munkák felvetették a kibernetika számára azt a kérdést, hogy mi az ember és milyen módon közelíthető meg ez a probléma. A vitában teljesen szélsőséges vélemények is elhangzottak. A filozófusok otobaságnak tartják, hogy a kibernetikusok embermodellt akarnak létrehozni, az embert akarják reprodukálni teljes bonyolultságában és minden anomáliájával együtt. A kibernetikusok szerint a filozófusok nem értenek a dologhoz, mivel abból a premisszából indulnak ki, hogy azt, ami bonyolult, nem lehet egyszerű módon megcsinálni. Látjuk, hogy a robotokkal, számítógépekkel és a mesterséges intelligenciával kapcsolatos problémák „régi“ filozófiai problémákat vetnek fel, és épp ez lehetne az összekötő kapocs a filozófusok és a kibernetikusok között. Amit azt A. G. Oettinger szellemesen megjegyezte, a mesterséges intelligenia lehetőségeivel és határaival kapcsolatos kérdések megérdemlik, hogy komoly és nyílt vita keretében szóljanak róluk: „ Túlságosan szorosan kapcsolódnak a természettudományokhoz ahhoz, hogy a megoldásukat a filozófusokra bízzuk, és túlságosan filozófiai jellegűek ahhoz, hogy a természettudományok képviselőire hagyjuk.“ És itt vannak még a világnézeti kérdések. A természettudósok nemcsak azon kezdtek gondolkodni, hogy mi képezze bonyolult kutatásaik tárgyát, és hogyan végezzék munkájukat, de megkérdőjelezték azt is, hogy miért fontosak egyáltalán ezek a kutatások, mi is az értelmük. Ez egy nagyon fontos kérdés, amelyre nagyon érzékenyen reagál a tudományos-fantasztikus irodalom is. Épp ez a műfaj az, amely - ha csak hipotetikusan is - összefüggésbe hozza a tudományos tevékenységet és az embert, annak reményeit, vágyait és céljait, tehát a tudományos tevékenység „világnézeti orientáltságának“ egyfajta érzékeny barométereként működik. Ez az irodalom arra ösztönöz, hogy mélyebb összefüggéseiben lássuk a tudománynak az ember életében betöltött szerepét, elgondolkozzunk azon, mit is nyújt a tudomány az embernek, milyen lehetőségeket tár fel előtte, milyen esetleges veszélyeket tartogat. És' itt, az ember előtt felmerülő világnézeti kérdések elemzésében fontos szerepet játszik a sci-fi, mivel a megoldás lehetőségeinek különböző modelljeit kínálja. Az emberek különböző módon viszonyulnak a sci-fihez. Van aki lelkesedik érte, van aki elveti. A sci-fi mindenesetre létezik és hat, de hogy miért hat ilyen vagy olyan értelemben, ezt még nem sikerült kideríteni, lljenkov ,,A konkrét és az absztrakt dialektikája“ című közismert könyvének második fejezetében, ahol az orosz pozitivizmus pozitív programjával foglalkozik, megemlíti Bogdanovot, aki többek között két érdekes tudományos-fantasztikus regényt is írt. Az egyik, A vörös csillag cseh fordításban is megjelent. Itt válik világossá, hogy a sci-fi nemcsak a kreatív gondolkodást ösztönzi, hanem egyúttal érdekes elemzését nyújtja a gondolkodás módozatainak, az ember szellemi tevékenységének és eszményeinek kifejezésére is képes. Bogdanov példáján lljenkov nemcsak a machisták dolgolko- dását és következtetéseit mutatta be, de arra is rámutatott, hogy mindenki, aki figyelmesen olvassa Bogdanov könyvét, megismerkedhet például az egyensúly fogalmával, a logikus explikációval, az ellentmondás, továbbá a harmónia és a fejlődés fogalmának tartalmával, s ez utóbbinak az egyensúly fogalma alá való besorolásával. Ez a könyv azt példázza, hogy a társadalmi eszmény kialakításában szerepet játszik a gondolkodásmód. Ugyanez vonatkozik a szocialista eszmények kialakítására is. B ogdanov egyik fantasztikus témáját elemezve lljenkovnak sikerült feltárni annak a filozóf jsnak a gondolkodásmódját, aki hatással volt egy szocialista társadalom utópiájának kialakítására, noha ez távolról sem felelt meg annak, ahogy a marxizmus klasszikusai a szocializmust ábrázolták. Végezetül megjegyzendő, hogy a sci-fi a társadalmi tudat fontos dinamizáló tényezője, hatással van mind a társadalmi, mind pedig a gyakorlati tudatra, s ezért megfelelő figyelmet érdemel. OLEG SEMAK Mi van ott kint? Mint valami bársonyos, puha madárszárny a fiókáját, úgy veszi körül, úgy óvja a gyereket a kendős, kötött pelerines nagymama. Meleg barlangból, simogató ölelésből - törődésből és szerétéiből - pislant ki a gyerekszem. Jó ott benn. Biztonság és otthonérzés De mi van kint? A ránk szegeződő szemekből kíváncsiság és valami nyugtalanság csillan. Onnan bentről nézvést: a külső világ idegen dolgokkal van tele. Az emberek furcsán viselkednek. néha mulatságos, de leginkább érthetetlen dolgokat müveinek. Nem ölelik át egymást, nem simogtaják kezükkel. szemükkel a másikat - mintha senki sem tartozna senkihez. Hangosak, ingerültek, beszédük bántó, mozdulataik idegesek. Rohannak egymás mellett, ahelyett, hogy megállnának, meghallgatnák a másikat, a szomorút felvidítanák. a dühöst megnyugtatnák. Nem így tesznek. Sőt. a gorombaságra még gorombábban válaszolnak, öklükkel érvelnek. Még a mosolygókat, a.bizakodókat is keménnyé, cinikussá teszi az a külső világ. S nekem ebbe a világba kell majd egyszer kimennem? - kérdik a szemek, még ha igy megfogalmazva, kimondva kicsit túlzónak is hat mindez. A gyöngédségből és védelemből szövődött nagymamái feketeség nem véd egy életen át. Sokszor bizony az ellenséges és közömbös felnőttek világa érdektelenül markolja át a most még védőn átölelt gyereket. S válik majd ő is olyanná mint a többiek? Talán azon kevesek közé tartozik majd. akik nem felejtik el. s egész életükben magukon érzik a puha, simogató ..szárnyakat“ Nagy kincs ez. amiben egyre kevesebb gyereket részesít az élet. V. A. ooeooc»öooooooo90oa>cceccoocoooocooooeooc«o<íoco9ooc«»oosccooooooosoooeoooooooooo9oeoooooooosoosooocooioooBioooe©B'
