Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)

1988-04-15 / 15. szám

A kínai városképhez a már említetteken kívül még sok minden hozzátartozik, amiről azonban egy rövidre szabott írás keretében rendkívül nehéz beszámolni. Nem lehet azonban nem szólni két olyan jelenségről, amelyek a külföldi számára rendkívül érdekesek. Már a kora reggeli órákban, amikor a munkába igyekvő áradat még nem indul el, a városok tereit, parkjait, sőt gyakran a járdák szabad részeit is ellepik a nyugdíjasok és a háztartásbeliek tömegei, akik ebben az idötájban végzik rendszeres, légzógyakorlattal egybekötett tornájukat. Ugyancsak a városképhez tartoznak a karszalagos köztisztasági ellenőrök (gyakran iskolások), akik a kínai és angol nyelvű falragaszok szellemében a helyszínen megbírságolják a szemetelóket és a köpködőket, akik egyszersmind kötelesek a „bűnjeleket“ is eltüntetni. Sőt, ami még ennél is kellemetlenebb számukra, az összeverődött kíváncsiskodók előtt ki is oktatják a fegyelmezetleneket. Hasonlóan járnak el az utcát piszkító kutyák gazdáival szemben is.

A kínai egyén és a társadalom tulajdonságaihoz hozzátartozik a nyíltság és az őszinteség, aminek következtében a külföldiek közelebbről megismerhetik nemcsak az utca, hanem az üzemek, iskolák, szociális, kulturális és művészeti intézmények, sőt a családok életét is. Megtekintettük a sanghaji központi úttöróházat, valamint több üzemet, múzeumot, buddhista szentélyt és kolostort, híres kerteket és parkokat. A központi úttörőház különböző szakköreiben a tanulók valóban elismerésre méltó eredményeket érnek el, erről a képzőművészeti kiállítás, valamint a zenei, színjátszó és tánccsoport előadásai minden kétséget kizáróan meggyőztek bennünket. Egyébként mind az általános, mind pedig a középiskola hatosztályos, mindkettő egy hároméves alsó és egy hároméves felső tagozattal. Sajnos, a múlt örökségeként az iskolákban jelentős a lemorzsolódás, s bár évente általában mintegy 21 millió tanuló iratkozik be az általános iskolába, azt csupán 13 millió tanuló fejezi be eredményesen. így aztán nem meglepő, hogy az írástudatlanságot még nem sikerült teljesen felszámolni.

Aki Sanghajban jár, nem mulaszthatja el megtekinteni a Jáde Faragások Üzemét, amelyet még 1958-ban, mintegy négyszáz kéz- múiparos részvételével alapítottak. Ma már állami üzemként működik, nem kevesebb mint ezer embert foglalkoztat, akik féldrágakőből és elefántcsontból készítenek elsősorban emléktárgyakat, a legtöbb esetben külföldi megrendelésre. Különösen kifinomult ízlésről tanúskodnak a halványzöld színű jáde kőből készült tárgyak, melyek valamikor kultikus tiszteletben álltak. Az üzem minden egyes dolgozója külön kis asztalnál csiszolja, formálgatja az emléktárgyat, s bizony gyakran hónapok, sót évek is eltelnek, amíg egy-egy remekmű elkészül. Ennek megfelelően igen magas az áruk is.

Egyébként a jáde kőhöz kapcsolódik a város északnyugati részén még 1918-ban épült Jáde-Buddha templom, melynek szentélyében egy ülő és egy fekvő Buddhát ábrázoló életnagyságú szobor látható. A két szobor egyetlen jáde kőből készült Burmában, művészileg mindkettő rendkívül értékes és igen

MIMI MIDIK 2.

Pavilon a Taj-tó egyik szigetén

dig tízszerese, s önmagában véve is idegenforgalmi látványosságnak számit. Mivel mellékágai úgyszólván egész Vuhszit behálózzák, a város áruszállítása úgyszólván ezeken a vi- ziutakon bonyolódik le. A kisebb-nagyobb bárkák (dzsunkák) és hajók tízezrei suhannak áruval megrakva a csatorna víztükrén. Igen sok esetben a tulajdonos családjával együtt a bárkákra épített kis faházikókban él. Vannak emberek, akik a bárkán születnek, ott élik le egész életüket és ott is halnak meg. A város délnyugati részén terül el a Taj-tó, amely 2250 km2-nyi területével az ország negyedik legnagyobb édesvízi tava, s 48 kisebb-nagyobb szigetével, valamint 72 tóparti hegyével egyszersmind üdülőövezet, a távolabb lakóknak is kedvelt kirándulóhelye. A tó eredetileg tengeröböi volt, s mintegy ötezer évvel ezelőtt vágta el az óceántól a Jangce hordaléka. A tó szigetein építészetileg is igen értékes pavilonok vannak, melyekből gyönyörű kilátás nyílik a tó szigeteire és a környékbeli hegyek(A szerző felvételei)

re. Vuhszi jelképe az egyik dombon álló Lung Kuang Ta (a Sárkány Fénye pagoda), valamint a domb délkeleti oldalán nyíló, mintegy 300 méter hosszú barlang. A város kereskedelmi jelentőségét mindenekelőtt selyemgyára és híres porcelángyára alapozza meg, melyeknek termékei nemcsak megtekinthetők, hanem az üzemhez tartozó üzletben meg is vásárolhatók.

Sanghaji tartózkodásunk idején alkalmunk nyílt elfogadni az egyik újonnan épült munkásnegyed utcabizottságának meghívását, ahol az elmaradhatatlan zöld tea kortyolgatá- sa közben részletes tájékoztatást kaptunk a lakónegyed gondjairól, megoldásuk módszereiről, lehetőségeiről. A mai kínai társadalom egyik legfontosabb feladata a családtervezés s ennek keretében a születésszabályozás. A jelszó: egy családban csak egy gyerek legyen. Ennek segítségével szeretnék elérni, hogy az ezredfordulóra a lakosság száma 1200 milliós szinten tetőzzön, amelyet aztán fokozatosan a kívánt szintre lehet csökkenteni. Ehhez bizony ugyancsak szokatlan módszereket kénytelenek alkalmazni, egyebek között a támogatások rendszerének megfordítását is. Ennek értelmében az a család részesül a legnagyobb kedvezményben, ahol csak egy gyerek van s a gyerekek számának növekedésével csökken a támogatás mértéke. A megrovás azonban nemcsak anyagi előnyöktől fosztja meg a szülőket, de lehetetlenné teszi az erkölcsi elismerést is, sót maga után vonhat különböző szankciókat, mint például a lakáskiutalás megtagadása stb. Számunkra ez bizony radikálisnak tűnhetne, de a kínaiak szerint jelenleg nincs más megoldás. Egyébként az egyik óvodában, majd pedig a családoknál tett látogatás a gyermekekről való nagyfokú gondoskodásról tett tanúbizonyságot. KOHÁN ISTVÁN

nagy tiszteletnek örvend a buddhisták körében. A számos buddhista szentélyen kívül öt katolikus és öt protestáns templom is van a városban.

A több múzeum közül különösen kettő tűnik ki gazdagságával. A mintegy 100 000 műtárggyal rendelkező művészeti és történelmi jellegű Sanghaj Múzeum három állandó kiállításán a kínai bronzmúvészet, kerámia és festészet remekeiben gyönyörködhet a látogató, míg a Természettudományi Múzeum paleontológiái és antropológiai anyagával nyújt felejthetetlen élményt. A mai kínai köny- nyűipar termékeinek színes és gazdag választékát mutatják be a Kiállítási Pavilon csarnokai, a cikkekből aránylag elfogadható áron vásárolhat a külföldi érdeklődő. Nagy össztársadalmi értéket képviselnek a kínai városok parkjai, melyek a kínai kertépítészet remekműveinek tekinthetők. Sanghaj legrégibb parkjai közé tartozik a város szívében elterülő 35 hektáros Néppark, a 9 hektáros, kis állatkerttel is rendelkező Fuhszing park, valamint a Jü Jüan (az Örömök Kertje), melynek szépsége versenyre kelhet a híres szucsoui kertekével. A parkokban elterülő több apró tavacska a környéken lévő művészeti kivitelű pavilonokkal a béke és a nyugalom atmoszféráját árasztja.

Kína egyik leghangulatosabb és legfestó- ibb városa a Sanghajtól nem egészen 100 kilométernyire fekvő Vuhszi (Wuxi). Jelentőségét elsősorban annak köszönheti, hogy a városon át vezet a világ leghosszabb mesterséges víziútja, az 1794 kilométer hosszú Nagycsatorna, amely Pekinget a Sárga-folyó, a Huaj-folyó és a Jangce érintésével egészen a dél-kínai Hancsouval köti össze s melynek építését már i. e. 486-ban megkezdték. Ez a csatorna a Panama-csatorna teljes hosszának húszszorosa, a Szuezi-csatornának peKi van a peresztrojka mellett és ki ellene?

Vilen Ivanov professzorral, a filozófiai tudományok doktorával, a Szovjet Tudományos Akadémia szociológiai kutatóintézetének igazgatójával beszélget Mihail Berger újságíró.

KÉRDÉS: Nemrég olvastam V. Matvejev gépkocsivezető keserűséggel teli levelét. Azt írja, hogy amikor megválasztották a gépkocsifuvarozási vállalat szakszervezeti bizottságának elnökévé, megpróbált javítani a dolgozók munkaviszonyain, emiatt összeütközésbe került az igazgatósággal. Megrendítette, hogy munkatársai, akiknek érdekeit bátran védelmezte, nem támogatták öt.,,Miért hallgattak?" - kérdezi. Miért van az, hogy hasonló helyzetben sokan mások is hallgatnak? Ök talán nem akarnak változást?

IVANOV: Az ország különböző területein és gyakorlatilag valamennyi köztársaság mintegy 120 vállalatánál végzett vizsgálataink azt mutatják, hogy a nyílt ellenfelek, akik úgy vélik, egyáltalán semmiféle változásra nincs szükség, mindössze 0,6 százalékot tesznek ki. Fenntartás nélkül az átalakítás mellett van a megkérdezettek 90 százaléka.

ÚJ SZÚ

1968.IV.15.

KÉRDÉS: Ez a szám hatásos, de nem nyilvánul-e meg itt a korábbi éveknek az a megszokása, hogy ,, egyhangúlag helyeslünk és támogatunk“ minden ,.felülről“ jövő intézkedést, közöttük azokat is, amelyeket később hibásaknak nyilvánítanak és amelyeket ugyanilyen egyhangúlag ítéljünk el?

IVANOV: A tehetetlenségi erőből fakadó támogatás megismétlődései magától értedődöen lehetségesek. Úgy vélem, gyakran kifejezésre jutnak a mi adatainkban is. Érdekes eredményekre jutottunk, amikor fiatalokat kérdeztünk meg (ök ellenállóbbak a konformizmussal szemben, ráadásul náluk kevesebb azoknak az éveknek száma is, amikor szokás volt az „egyhangú helyeslés“). így például a dél-uráli Orszk városban fenntartás nélkül az átalakítás mellett foglalt állást a fiatal munkások 84 százaléka és a fiatal mérnökök, illetve alkalmazottak 94 százaléka. Ennek a különbségnek több oka van. Az intellektuális életben végbemenő változások érzékelhetőbbek.

Magától értetődik, hogy megkezdve az átalakítást, már ma szeretnénk hozzájutni hozadékaihoz: új árukhoz, nagyobb munkabérhez, jobb lakáshoz. De mint ismeretes, a lakásprobléma megoldását csupán 2000-re tervezzük. Ma viszont a többség az átalakulást csak a munka növekvő intenzitásában érzi. Erre utalt például a moszkvai Szantehoborudova- nyije gyárban megkérdezettek 62 százaléka. A fokozott megterhelésekre mutatott rá ötszáz moszkvai vállalat mérnökeinek és technikusainak több mint a fele is.

KÉRDÉS: V. Szmirnov munkás a kalinyini területről azt írja, hogy az átalakítás mélyebben nem hatolt be világukba, hogy erdői pari gazdaságukat egyáltalán nem érintette. A munka gépesítése alacsony szintű, az energiaellátottság megrekedt a korábbi szinten... ,,Miért nem változik nálunk napjainkban semmi?“ - kérdezi. És sok hasonló levelet kapunk arról, hogy minél távolabb vagyunk az irányító központtól, az átalakítás annál kevésbé érződik.

IVANOV: Vizsgálataink azt mutatják, hogy a gyengülés nem annyira vízszintesen észlelhető, a központtól a periféria felé, hanem inkább függőlegesen, az irányítás lépcsőfokain felülről lefelé. Moszkva 26 kerületének iparvállalatainál összesen több mint hatezer személyt kérdeztünk meg. íme az eredmény: amíg minden ötödik vezető, vezetöhelyettes vagy vezető szakember úgy véli, hogy az átalakítás elég sikeresen halad, addig az alacsonyabb szintű egység egyetlen dolgozója - múhelyfönöke - sem osztja ezt a véleményt. Az utóbbiak fele azt válaszolta, hogy az átalakítás egyáltalán nem érezhető, a másik fele pedig azt, hogy az átalakítás lassan, nagy nehézségekkel halad.

Más szavakkal: minél közelebb megyünk a termeléshez, annál alacsonyabb osztályzatot kapnak a végbement folyamatok. Egyébként korántsem mindenki örül a sajtó jelenlegi kritikus hangvételének. A kazahsztáni gépipari és fémfeldolgozó vállalatoknál a megkérdezetteknek csaknem a negyede - 24 százaléka - azt tartja, hogy a hiányosságok és nehézségek széles körű megvilágítása több kárral járt, mint haszonnal.

KÉRDÉS: Ezek minden bizonnyal azok, akiknek egyéni érdekeit sértették meg a végbement változások során?

IVANOV: Nem egészen. Vegyük például a következő esetet. Moszkva Szevasztopol kerületében a megkérdezett dolgozók 23 százaléka azt a véleményt fejtette ki, hogy az

átalakítás sérti az emberek bizonyos csoportjainak érdekeit. De úgy gondolom, azoknak az embereknek egy része, akik semmit sem vesztettek a rendteremtéssel, valóban őszintén meg vannak győződve arról, hogy a negatív tájékoztatás lényegében „hivatalos használatra“ szól.

KÉRDÉS: Ugye egyetért azzal, hogy van egy másik véglet is: szent hit abban, hogy elegendő valakit alaposan megbírálni, és minden tökéletesen rendbe jön. De az átalakítás nem az újságcikkek nyomában halad, legyenek azok bármilyen élesek és helyesek is. ,,Az eszmék - írta Marx és Engels A szent család című művében - egyáltalán semmit sem képesek megvalósítani. Az eszmék megvalósításához emberekre van szükség, akiknek gyakorlati erőt kell kifejteniük.“

IVANOV: A tartózkodás társadalmilag valóban elterjedt jelenség. A moszkvai Szantehoborudovanyije gyárban meg-- kérdezett személyek egyharmada jelentette ki: úgy gondolják, hogy várnak, amíg az átalakítás világosabban kialakul, és csak akkor döntik el - bekapcsolódnak-e vagy sem. Sokan, s nemcsak Moszkvában, az átalakítást fékező okok közül elsősorban magának a kollektívának az erőtlenségére, pasz- szivitására mutattak rá. Sok az olyan ember, aki nem érdekelt abban, hogy például bérük összhangban álljon munkájuk hatékonyságával. Kazahsztánban a vállalatok dolgozóinak 40 százaléka a bérezés jelenlegi formáinak megtartása mellett foglalt állást, mivel ebben az esetben keresetük nem függ attól, hogy termékeik keresletnek örvendenek-e vagy sem.

KÉRDÉS: És kik támogatják a termelési önigazgatást? Az állami vállalatokról szóló új törvényben erre nagy figyelmet fordítanak.

IVANOV: Kiderül, hogy korántsem minden munkás akar részt venni a termelés irányításában. Ugyancsak Kazahsztánban a megkérdezetteknek a 14 százaléka hívta fel a figyelmet arra, hogy egyáltalán nem azért vesz részt a termelés társadalmi intézményeiben, mert maga óhajtja ezt.

Érdekes, Moszkva Szevasztopol kerületében a megkérdezett vállalatvezetők közül számosán panaszkodnak a passzivitásra, a munkások kezdeményezésének hiányára, az egyszerű dolgozók pedig az átalakítás vonatkozásában a vezetők szószátyárkodásárcl, közömbösségéről, várakozó álláspontjáról beszélnek. jyvz Izvesztyija című lapból, rövidítve)

ueujoieso-ÁBen e yeyjeg