Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-04-15 / 15. szám
kJ szú 3 88. IV. 15. A mai világ, az emberi nem mostani nemzedékének világa sokarcú, színes és dinamikus, tele egymással szemben álló tendenciákkal és mély ellentmondásokkal. Alapvető szociális változások, a globális tudományos-technikai forradalom világa ez, egyetemesen kiélezett problémákkal: gazdaságiakkal, a nyersanyag hiányából adódóakkal és másokkal, amelyekben a fejlődés sohasem tapasztalt lehetőségei együtt léteznek a középkorra emlékeztető legborzalmasabb nyomorral, elmaradottsággal. Olyan korban élünk, amikor egyrészt az emberi civilizáció sikeres fejlődésének reményei körvonalazódnak, másrészt kiéleződnek a mai világ ellentmondásai, és a tudományos-technikai forradalom eredményei az emberi civilizáció pusztulásának reális veszélyét teremtették meg. A jelenlegi világ képe magába foglalja a szocialista országok jelentős csoportját, amelyek rövid történelmük alatt a fejlődés hosszú útját járták meg, továbbá a fejlett tőkés országok együttesét a maga érdekeivel, történelmével, gondjaival problémáival és a harmadik világ országait, amelyek az elmúlt 30-40 évben születtek, amikoris az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országok tucatjai vívták ki politikai függetlenségüket. A világ valamennyi országát - ma sokkal inkább mint bármikor - a kölcsönös egymásrautaltság fűzi össze. Az emberiség előtt soha nem tapasztalt feladatok állnak. Ha ezeket a feladatokat nem oldja meg közösen, jövője bizonytalanná válik. A népeket már kifárasztotta a feszültség, a szembenállás. Imponál nekik egy biztonságosabb világ keresése. Olyan világé, amelyben mindenki megőrizheti filozófiai, politikai és ideológiai nézeteit, saját életformáját. A mai világ nem olyan, mint amilyen a tegnapi volt, és új problémái nem oldhatók meg olyan gondolkodásmód alapján, amely az előző századok öröksége. Éppen ezért nélkülözhetetlen az új politikai gondolkodásmód. A politikának, mint azt Mihail Gorbacsov elvtárs írja Az átalakítás és az új gondolkodásmód című művében, a realitásokból kell kiindulnia. A jelenlegi világ legsúlyosabb realitása az óriási fegyverkészletek felhalmozása, beleértve az Egyesült Államok és a Szovjetunió atomfegyverkészleteit. Ebből következik, hogy e két országot különleges felelősség terheli a világ sorsát illetően. A Szovjetunió épp ezért törekszik a szovjet-amerikai kapcsolatok javítására és legalább minimális megértésre, amely szükséges az emberiség sorsát meghatározó kérdések megoldásához. „Mindannyian egy csónakban evezünk - írja említett könyvében Mihail Gorbacsov elvtárs -, amelynek neve Föld és nem szabad megengedni, hogy hajótörést szenvedjünk.“ A BÉKE MEGŐRZÉSE - ELSŐDLEGES VILÁGPROBLÉMA A legégetőbb kérdés, amelyben jelentős mértékben felgyülemlenek és összefonódnak a többi problémák, az atomháború fenyegetésének elhárítása. Az új politikai gondolkodásmód alapvető kiindulási elve: az atomháború nem lehet eszköze a politikai, gazdasági, ideológiai, de semmilyen egyéb cél elérésének. A globális atomkonfliktusnak sem győztese, sem vesztese nem lenne, a civilizáció menthetetlenül elpusztulna. Az ember ősidők óta vágyik a békére. Ennek elérése azonban az osztálytársadalmak eddigi történelme folyamán mindig az erőszakhoz kapcsolódott. A békés élet időszaka a háborús pusztítás következményei felszámolásának, vagy az új háború előkészítésének korszaka volt, azzal a feladattal, hogy bizonyos időre kielégítse egyes osztályok, nemzetek vagy államok igényeit. A szocializmussal olyan társadalmi rendszer keletkezett, amely elutasítja a háborút, mint céljai megvalósításának lehetséges eszközét. A fegyveres erőket, mivel saját védelmét szolgálják, nem utasíthatja el. Az új világháború elhárítása, a lázas fegyverkezés megfékezése a jelenlegi körülmények között bolygónkon az élet megőrzését jelenti. A nemzetközi ellentétek megoldása atomháborúval lehetetlen. A biztonság ma már nem szavatolható katonai eszközökkel. A létező veszély sokrétűsége a béke megőrzését elsőrangú problémává emeli. Egyidejűleg azt mutatja, hogy ez a probléma tartalmában gazdagodott. A béke nem a háború hiánya, hanem az osztályok, államok, nemzetek közti viszony bonyolult együttese. Olyan kérdés, amely teljes mértékben az emberiség hatalmában van. Az áfogó biztonság kiindulópontja napjainkban az, hogy minden nemzetnek joga legyen megválasztani a társadalmi fejlődés útját. Minden államnak tartózkodnia kell a más országok belügyeibe való beavatkozástól. A mások iránti tiszteletnek szoros kapcsolatban kell lennie a saját társadalmi rendszer objektív, önkritikus szemléletével. „Az ideológiai ellentéteket - írja Mihail Gorbacsov elvtárs - nem szabad átvinni a nemzetközi kapcsolatokba, és alárendelni nekik a külpolitikát, mivel az ideológia sarkított lehet, de a túlélés érdeke, a háború elhárítása általános és legfelsőbb érdek." A béke megőrzésére tett erőfeszítés alapjává az atomfegyverek világméretű teljes felszámolásának konkrét programja vált, amelyet egymásba kapcsolódó dialektikus szakaszokra osztottak, reálisan alátámasztott időszakokkal. Ennek előterjesztése 1986. január 15-én a Szovjetuniótól nagy politikai bátorságot, katonai-stratégiai egyensúly terén a helyzet teljesen reális és semmivel sem szépített elemezését követelte. Ez az új politikai gondolkodásmód gyakorlati alkalmazását jelentette. Ezzel kapcsolatban nagy jelentősége van a béke és biztonság nemzetközi rendszerének, amely abból indul ki, hogy napjaink legjellegzetesebb vonása a nemzetek és államok kölcsönös függése és egymásra utaltsága, ami a világban lejátszódó valamennyi folyamatra is vonatkozik. Az átfogó biztonság koncepciójának dinamikusnak, a nemzetközi kapcsolatok nyílt modelljének kell lennie, amely az ENSZ Alapokmányán és a kollektív biztonsági rendszeren alapul. Ennek az elképzelésnek a dinamikus jellege abban nyilvánul meg, hogy összhangban az atom- és a kozmikus korszak igényeivel képes integrálni az egyes rendszerek kereteiben és továbbfejleszteni mindazt, amit biztonság kérdésében a nemzetközi kapcsolatok egyes területein elértek. A béke és biztonság átfogó nemzetközi rendszerének létrehozására tett javaslat, amelyet a szocialista országok az ENSZ talaján folytatandó széles körű párbeszédre terjesztettek elő, az atom- és kozmikus korszak feltételei közt nyitott koncepciója a túlélésnek és a civilizáció fejlesztésének. A nemzetközi problémák megoldásában követett új eljárások rendkívüli követelményeket támasztanak a nemzetközi kapcsolatok szubjektumaival szemben. Arról van szó, hogy érvényesítsék az új politikai gondolkodásmód jellemző vonásait, amelyek közé a mély humanizmus, a következetes realizmus és a szigorú felelősség tartozik. El kell érni, hogy a nemzetközi tárgyalásokon ne a másik fél megtévesztésének szándéka érvényesüljön, és főleg azt, hogy a nemzetközi tanácskozások ne a világ nyilvánosságának félrevezetését, a folytatódó fegyverkezés kendözését szolgálják, összefügg ezzel az, hogy a másik félben ne ellenséget, hanem partnert lássanak, a nyomástól és az ulti- mativitás elemeitől mentes eljárást alkalmazzanak. A nemzetközi biztonság átfogó programja magába foglalja a nemzetközi kapcsolatok további alapvető területeit is. A Szovjetunió és más szocialista országok erőfeszítéseket tesznek a gazdasági biztonság problémáinak megoldására: ez tartalmazza az új, igazságos gazdasági rend és számos ország fejletlenségéből adódó problémák megoldását, ahogy azt a Varsói Szerződés 1987 májusában kiadott dokumentuma hangoztatja. A szocialista országok joggal mutatnak rá a fejletlenség és a militarizmus összefüggésére. A GLOBÁLIS PROBLÉMÁK MEGOLDÁSÁNAK JELENTŐSÉGE Az elmaradottság és a vele járó szegénység, eladósodás, írástudatlanság, betegségek és a halálozások magas aránya a béke kérdése mellett a legfontosabb világproblémák közé tartozik. Noha ezeknek a problémáknak a sürgető megoldása általánosan elismert, az imperialista országok az adott helyzet további fenntartására törekednek, mivel számukra ez rendkívüli nyereséget eredményez; aránytalan cserét diktálhatnak, s ezért megakadályozzák a gyarmati uralom alól felszabadult, a politikai függetlenséget kivívott országok szabad fejlődését. Fegyverkezésre kényszerítik a fejlődő országokat, s ez ismét a belső és a nemzetközi helyzet destabilizálódásához vezet. A szocialista országok ezért tevékenyen bekapcsolódnak az ENSZ 1987 szeptemberében „Leszerelés a haladásért“ jelszóval megindított munkájába. Ugyanakkor szorgalmazzák az egyenjogúságon és a kölcsönös előnyökön alapuló gazdasági és tudományos-műszaki kapcsolatok elmélyítését a kapitalista országokkal, mint ezt egyebek közt a KGST arra irányuló ismétlődő erőfeszítései is bizonyítják, hogy javítsa gazdasági kapcsolatait az Európai Gazdasági Közösséggel. Jelentős egyetemes probléma a környezetvédelem is. Elsősorban az életkörülményekről és a természeti forrásokról van szó. A levegő és a vizek szennyezése, a felújít- hatatlan természeti források kimerítése, a természeti-környezeti rendszerek megbontása közvetlen vagy közvetett veszélyt jelent az emberre, tekintet nélkül a társadalmi rendszerre vagy az államhatárokra. A jelenlegi fejlődési tendencia ezen a téren- mégha hosszabb időszak elteltével is- olyan következményekkel járhat az emberre nézve, amelyek a tömegpusztító fegyverek használatához hasonlíthatók. A környezetvédelmi kultúra kérdése magába foglalja az emberi aktivitás minden ágazatát. Mindezideig ezen a téren nagyon kevés történt, és a negatív fejleményeket sem sikerült fékezni. Ezért ez az egyetemes probléma a gondolkodásmód megváltozását követeli, s közvetlenül összefügg a művelődéssel, a tudománynak és a technológiának a környezetvédelmi és humanitárius követelményekkel összhangban történő fejlesztésével, az anyagi és szellemi forrásoknak, főleg katonai területről, az átfogó problémák megoldására való felszabadításával, a tájékoztatás nyitottságával, a megkülönböztető intézkedések megszüntetésével és az államok közötti politikai, gazdasági, tudományos és műszaki együttműködéssel. KÖLCSÖNÖSSÉG Az egyetemes' problémák megoldása a kölcsönösség új légkörét követeli meg, az egészséges társadalmi erők tömörítését, valamennyi ország együttműködését és konstruktív tevékenységét. A jelenlegi nemzetközi kapcsolatokban jelentős helyet foglal el a humanitárius kérdések köre, különösen az emberi jogok védelme. A szocialista országok viszonyát ehhez a kérdéshez Mihail Gorbacsov a következőképpen fogalmazta meg: „Egyetértek azzal, hogy nem tarthatjuk biztonságosnak a világot, ha benne lábbal tiporják az emberi jogokat. Csupán azt tenném hozzá, hogy a világ jelentős részében nincsenek meg az emberhez méltó lét alapvető feltételei, hogy emberek millióinak adatik meg teljes mértékben az éhezés, a hajléktalanság, a munkanélküliség „joga“; az ember teljesen szabadon maradhat munka nélkül, lehet beteg, mert a gyógyításért képtelen fizetni és ignorálhatják az élethez való alapvető jogát. Emellett a szocialista országok nem térnek ki e téma megvitatása elől, ellenkezőleg, erre szólítanak föl, mint azt a Moszkvában az emberi jogok kérdéséről rendezendő konferenciára tett szovjet javaslat is bizonyítja. Figyelmet szentelnek olyan kérdéseknek is, mint a kultúra, a művészetek, a tudomány, az oktatás és az egészségügy terén folytatott nemzetközi együttműködés.“ Az új politikai gondolkodásmód nem egyfajta befejezett rendszer, hanem folyamat, amelyet tovább tanulunk, miközben tovább gyűjtjük az ismereteket. Ez a folyamat nem könnyű. „Hiszem - írja Mihail Gorbacsov elvtárs -, hogy az új politikai gondolkodás- mód utat tör magának, mivel a kor valóságából született.“ CZAKÓ JÓZSEF, az SZLKP KB alosztályvezetője A pártoktatás segédanyaga Mindenkinek lehetőséget adunk „Feladatunk az, hogy helyesen szervezzük meg a munkát, úgy, hogy ne maradjunk el, hogy az előforduló súrlódásokat idejében elkerüljük...“ Leninnek ezek, a párt XI. kongresszusán 66 évvel ezelőtt elhangzott szavai ma, a peresztrojka időszakában is megszívlelendők. Az év elején életbe lépett az állami vállalatokról szóló törvény, amely kibővíti a kollektíva jogait, működésükhöz minőségileg új körülményeket teremt. Ennek ellenére véleményem szerint téves az a felfogás, hogy az új gazdálkodási mechanizmus bevezetésének hatására (ahol rosszul dolgozni egyszerűen nem kifizetődő) mindenki aktív munkába kezd. Ez utópisztikus elképzelés. Az embereket rá kell ébreszteni az új szellemű gondolkodás és munkavégzés fontosságára, elkerülhetetlenségére. Mit tesz ennek érdekében kerületünk pártbizottsága? A helyes, sokoldalú tájékoztatás érdekeltté teszi az embereket a munkavégzésben, az érdekeltség pedig növeli az aktivitást. Ennek a törvényszerűségnek a felismerése után kerületi újság kiadásába kezdtünk, a városban elsőként. Információs központot nyitottunk, ahol mindig naprakész adatokkal szolgálunk az érdeklődőknek a kerületi vállalatoknál folyó munkáról, a lakóhelyi tevékenységről. A központ faliújságjain mindenki elolvashatja a kerületi pártbizottság plénumáiról és a kerületi v. b. üléseiről szóló beszámolókat. A glasznoszty szellemében - nem tartunk „zárt“ pártgyűléseket. Kerületünkben 150 ezer ember dolgozik és tanul, a párttagok száma 32 ezer. Sajnos, egyelőre a lakosságnak csak egy kis része vesz részt a helyi tevékenységben, illetve ennek irányításában. Pedig többen szeretnének. Ezt a munkástanácsok múlt évi választásai ismeretében merem kijelenteni. A munkástanácsok sajátos fórumok („parlamentek“), melyek az állami vállalatokról szóló új törvény értelmében az igazgatóval („elnök“) együtt irányítják a vállalatnál folyó munkát. Amint az embereket jobban informálták, amint úgy érezhették, hogy van oguk beleszólni a dolgok menetébe, az éroeklödésük is felébredt. Az új törvény alapján minden kollektíva állást foglalt a munkástanácsokra vonatkozóan, majd megtartották a választásokat. Néhány helyen az igazgató lett a tanácsok vezetője, másutt egy munkás. Sót, olyan döntés is született, hogy „váltott“ vezető álljon a tanács élén: ez azt jelenti, hogy a tanács vezető testületének minden tagja három hónapig irányítja a munkát. A kerületi pártbizottság nem szólt bele a választásokba. A kollektíva önállóan határozott, a felelősség is az övé. Felmerült a kérdés, hova tűnt a káderpolitika érvényesítése, ami mindig a pártszervezetek egyik előjoga volt? Természetesen nem mondtunk le róla. Sőt, most vált igazán politikává és nem csak egyes emberek bizonyos pozícióba való kijelölésévé. Jelenleg fő feladatunkat a különböző szintű vezetői posztokra jelölt személyek felkészítésében látom. Az emberek, a dolgozó közösségek döntsék el, megfelel-e nekik az az ember, vagy sem. Nem szabad azt hinni, hogy eddig tehetségtelen embereket választottak, illetve jelöltek ki vezetői állásokba. Csak mások voltak a kritériumok: legyen tapasztalt szakember, jó ember. Hogy alkalmas-e vezetői munkára, tud-e bánni a dolgozókkal - ez a képesség csak a munka során alakul ki. Ezért ma jóval aktívabban vonjuk be párttagjainkat a kerületi élet egészének irányításába, különböző kérdések előkészítésébe, a kerületi pártbizottságok plénumain folyó munkába. Igyekszünk lehetőséget teremteni, hogy kipróbálhassák, képesek-e nagyobb, komolyabb feladatok megoldására is. Ez természetesen számunkra is fontos tapasztalatokkal szolgál. VALENTYIN MIROSKIN, a leningrádi Petrograd kerület pártbizottságának titkára
