Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-03-04 / 9. szám
3 38. III. 4. A csehszlovák dolgozók februári győzelmének 40. évfordulója alkalom arra is, hogy forradalmi szakszervezeteink megemlékezzenek a döntő küzdelemben való aktív részvételükről. A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom egységes erőként és akcióképes forradalmi szervezetként lépett újkori történelmünk időszakába. A hazafias szakszervezeti tagok - kommunisták, szocialisták, demokraták, keresztények - a megszállás alatt részt vettek a felszabadító harcokban. Céljuk közös volt: felújítani a csehek és szlovákok államát; de nemcsak a demokratikus köztársaságot, hanem fokozatosan kiépíteni a szocialista jellegű demokráciát. Otthon és külföldön kezdettől megalapoztuk a nemzeti és antifasiszta egységet. A Nemzeti Front a jövendőbeli népi demokratikus állam új politikai struktúrája lett. A Nemzeti Frontot hagyományosan csak a csehszlovák nép állami és nemzeti erdekeit kifejező politikai pártok alkották. Ami a társadalmi és szakszervezeteket illeti, új demokratikus rendszerünk abból indult ki, hogy szükségünk van ezeknek a szervezeteknek az egységére. Azokban az években a politikai gyakorlatban, de elvétve az elméletben is felmerült a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom tagságának gondolata a Nemzeti Frontban. A forradalmi szakszervezetek vezetői taktikusan arra törekedtek, hogy a szakszervezetek, tekintettel jelentőségükre, a Nemzeti Front tagjaivá váljanak. Csakhogy e fontos kérdés elvi tisztázása során nyilvánvalóvá vált, hogy nem tekinthető egyedüli kritériumnak aszervezet jelentősége, figyelembe kell venni osztályjellegét is, amely megkülönböztette a Nemzeti Front nemzeti és osztályszempontból antagonisztikus jellegét. Erősíteni kellett a baloldal, vagyis a szocializmus befolyását. A gyakorlat azt mutatta, hogy Csehszlovákia politikai életében a felszabadulás után a szocialista erők által gyakorolt nyomás akkor volt hatékony, ha a dolgozó tömegek kezdeményezésének formájában nyilvánult meg a Forradalmi Szak- szervezeti Mozgalom révén. A Nemzeti Frontban való közvetlen tagsága nyilván nem fokozta volna a demokratizálásra gyakorolt hatását. Tekintettel a Nemzeti Front antagonisztikus osztályjellegére, a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom tagsága - figyelembe véve a Nemzeti Front tagjainak minimális fegyelmét - megnyilvánulhatott volna abban, hogy a tőkéseket támogató erők negatívan befolyásolták volna a forradalmi szakszervezetek állásfoglalásait. Az ilyen kompromisszumok, amelyekre a CSKP-nak rá kellett állnia, nem lettek volna elfogadhatóak a munkások tömegszervezete számára, amennyiben teljesíteni akarta a kommunista élcsapat politikai szövetségének szerepét a szocializmus felé való haladás útján. Az üzemekben, járásokban és kerületekben a forradalmi szakszervezeti tagok szabad életünk kezdetétől a haladás konszolidált dinamikus erejét képezték. Amint véget ért a szabadságért folytatott harc, a forradalmi szakszervezetek azonnal aktívan bekapcsolódtak az építőmunkába, a Kassai (Kosice) Kormányprogram megvalósításába, amelyet teljes mértékben támogattak. Csehszlovákia felszabadítása és a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom I. kongresszusa között egy év telt el, amely során a szakszervezetek jelentős szerepet vállaltak az új társadalom megalapozásában, abban, hogy ez a társadalom a felújított államban fokozatosan a szocialista építés útjára lépjen. Az egységes szakszervezetek irányvonala az illegális előkészületekből, a hagyományokból, a forradalmi szakszervezetek elméletéből, a burzsoá demokrácia idején szerzett tapasztalatokból, valamint a szovjet tapasztalatokból indult ki. Miután Antonín Zápotocky elvtárs visszatért és megválasztották a Szakszervezetek Központi Tanácsának elnökévé, demokratikus vita után olyan egységes forradalmi szakszervezetet építettek ki, amely figyelembe véve osztályharcunk további feltételezhető alakulását az egységes szakszervezeti szervezet koncepcióját valósította meg. Az egységes szervezet keretében alakították meg az egyes szakszervezeti szövetségeket. Ez lehetővé tette, hogy az egységes szakszervezeti mozgalom keretében megszilárdítsák a munkásosztály vezető szerepét. Politikai szempontból ez jelentősen és pozitívan nyilvánult meg, amikor a jobboldal február előtt a szak- szervezetek ellen küzdött, de ugyanúgy február forradalmi napjaiban is, amikor is a szakszervezetek egysége döntő szerepet játszott. 1945. október 24-én fontos esemény ment végbe - a köztársaság elnöke dekrétumot írt alá az üzemi és vállalati tanácsokról. Az üzemi tanácsoknak kezdettől fogva kulcsfontosságú jelentőségük volt az osztályharcban és a szocialista gazdaság fejlesztésében. A köztársasági elnök dekrétuma meghatározta az üzemi és vállalati tanácsok tevékenységének tartalmát, hatáskörét és felépítését. A dekrétum megállapítja, „az üzem vezetése az üzem igazgatóságának feladata, kizárólag az igazgatóság felelős a vállalkozásért és eredményességéért. Az üzemi képviseleti szerv nem avatkozhat be saját rendeletéivel az igazgatásba, és üzemeltetésbe." A dekrétum ugyanakkor feladatul adta, hogy az üzemi képviseleti szerv és az üzem igazgatósága állandó kapcsolatban álljon és szavatolják az üzem folyamatos, zavartalan működését. Az üzemi tanács jelölőlistáját az egységes szak- szervezet állította össze. A jelöltet akkor tekintették megválasztottnak, ha megszerezte a leadott szavazatok négyötödét. Az üzemi tanácsnak és tagjainak úgy kellett dolgozniuk, hogy ne zavarjak az üzem működését és rendjét. Az üzemi tanácsokat felszólították, védjék és támogassák a dolgozók gazdasági, szociális, egészségügyi és kulturális érdekeit, ügyeljenek arra, hogy az üzem vagy vállalat gazdasági tevékenysége összhangban álljon az általános gazdasági érdekekkel. Ami az üzem gazdasági tevékenységének ellenőrzését illeti, az üzemi tanácsok részt vettek a tervek előkészítésében oly módon, hogy észrevételeket tettek a tervezettel kapcsolatban és változtatásokat is javasoltak. Ellenőriznek kellett, hogy az üzem termelési terve összhangban áll-e az ország gazdasági tervével. A javaslatokról, panaszokról és nézeteltérésekről a döntőbizottságok döntöttek, ezeket a járási munkavédelmi hivatalok létesítették. A központi döntőbizottság a munkaügyi minisztérium keretében létesült. A köztársasági elnök dekrétuma az államosításról és az üzemi tanácsokról mélyreható demokratikus fordulatot jelentett, a tőkés világból nemzeteink szocialista jövőjébe léptünk. Az üzemi tanácsok már az ellenállás során kezdtek megalakulni és 1945 októberétől szocialista rendszerünk részét képezték. A forradalom szervei a nép akaratából a szocializmusért folytatott harc szerveivé váltak. A munkásosztály és az összes dolgozó demokratikus eszközévé váltak a társadalmi élet azon területén, ahol az anyagi és kulturális értékeket megteremtettük, ahol a társadalom ereje megszületett. A munkásönigazgatás több ezer szerve összekapcsolódott az egységes szakszervezeti mozgalommal, egyrészt az üzemekben, másrészt központilag a Szakszervezetek Központi Tanácsával. A kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakában feladatukat kifejezte a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom I. kongresszusának jelmondata: Harccal és munkával a szocializmus győzelméért. Az üzemi és vállalati tanácsok, valamint a hivatalokban megalakult alkalmazotti tanácsok teljesítették történelmi feladatukat: Hatékony, offenzív eszközt jelentettek a kizsákmá- nyolók ellen folytatott küzdelemben. Magában a munkafolyamatban és a munkahelyeken a szociálpolitika megvalósítása során a munkaeredmények és a fogyasztás dialektikus egységéből kiindulva ügyeltek a szocializmus fejlesztésére, az életszínvonal emelésére, arra, hogy megteremtsék a szubjektív és objektív feltételeket a munkatermelékenység állandó növeléséhez, mivel ez alapvető feltétele a jólét fokozásának. Az önigazgatás csehszlovák koncepciója teljes mértékben bevált. Ezt tanúsította a szocialista gazdaság és az életszínvonal eredményes fejlesztése. Ugyancsak pozitívan értékelhetjük a munkás önigazgatás progresszív jellegét az üzemekben felmerülő szociális és gazdasági ellentétek megoldása szempontjából, miközben teljes mértékben respektálták a törvényességet és a szocialista társadalom érdekeit. Az osztályharcban az üzemi tanácsok a munkásosztály eszközét képezték a tőkések azon kísérletei ellen folytatott küzdelemben, hogy az üzemekben visszaszerezzék pozícióikat. Az önigazgatási munkásszervek politikai jelentősége teljes mértékben megnyilvánult az osztályharc kicsúcsosodásában. Ezért a Szakszervezetek Központi Tanácsa 1948. február 22-én összehívta az üzemi és alkalmazotti tanácsok kongresszusát. Bebizonyosodott, hogy a munkásosztály egész szervezete milyen progresszív erőt képvisel. A kongresszus tulajdonképpen az öntudatos szocialista irányzatot követő munkásosztály tanácskozása volt. Szüntelenül szem előtt tartottuk országunk és a szocializmus távlatait. Ezért csaknem egyhangúlag úgy döntöttünk, hogy manifesz- tációs jellegű sztrájkkal veszünk részt a reakcióval való döntő összecsapásban. Ugyanakkor megállapodtunk, ha ez az akció sem dönt a szocialista erők győzelméről, általános sztrájkot szervezünk, de ismét demokratikus eszközökkel, a munkásosztály által gyakorolt nyomás révén ügyelünk arra, hogy csak a lehető legkisebb lemaradás keletkezzen a kétéves terv feladatainak teljesítésében. Februárról már február előtt döntöttek. A népi demokratikus államunkban lezajlott események azt tanúsították, hogy a burzsoázia nem törődik bele a náci Németország vereségének következményeibe, nemzeteink haladó erőinek hazafias, valóban demokratikus eljárásába. A burzsuázia azon része, amely a Nemzeti Front szervezeti struktúrájához tartozott, hajlandó volt, hogy a nemzeti forradalom küszöbéig együtt haladjon a munkásosztállyal. Február forradalmi erői Klement Gottwald vezetésével az utolsó pillanatig olyan politikai megoldást kerestek, hogy válság nélkül biztosítani tudjuk a szocializmushoz vezető további demokratikus fejlődést. A kommunisták, a szociáldemokraták, köztük a jobboldal képviselői is többször tárgyaltak annak lehetőségéről, hogyan kerülhető el a nyílt válság egy olyan kormány kinevezésével, amelynek tagjai a CSKP szocialista erőinek, a szociáldemokrácia és a Forradalmi Szak- szervezeti Mozgalom képviselői lennének. Figyelembe vettük a többi politikai párt képviseletét is a szakszervezeti mozgalom révén. Bohumil Lausman, a szociáldemokrata párt elnöke állt volna ennek a baloldali szocialista kormánynak az élén. Az erőfeszítések azonban nem vezettek eredményhez. Már a szociáldemokrata párt 1947 novemberi brnói kongresszusa előtt a párt jobboldali képviselői megállapodtak a cseh országrészek és Szlovákia jobboldali erőivel, és ezt a megállapodást Benes elnök is jóváhagyta. Már a brnói kongresszuson olyan megoldásra törekedtek, hogy Lausmant jelöljék a szociáldemokrata párt elnökévé azzal, hogy a baloldal jelöltje legyen. Ez a kísérlet, ugyanúgy, mint a többi próbálkozás a szocialista erők egységének megteremtésére, kudarcot vallott. A Szakszervezetek Központi Tanácsának vezetői a válságmentes megoldás érdekében részt vettek ezekben az erőfeszítésekben. Ezzel szemben a Nemzeti Fronton belül a jobboldali erők az utolsó pillanatokig ki akarták élezni a helyzetet olyan módszerekkel, amelyeket még Beneá, a tapasztalt politikus is kétségekkel fogadott. A jobboldal kockázatos kísérletei között a legsúlyosabb az a konkrét törekvés volt, hogy a katonaságot szembeállítsa a munkásosztálynak a szakszervezetek egységében megnyilvánuló politikai erejével. A politikai jobboldal egyik képviselője felkereste Svoboda tábornokot, nemzetvédelmi minisztert, és felajánlotta neki a miniszterelnöki posztot az új kommunistaellenes kormányban. Ludvík Svoboda visszautasította az ajánlatot. Svoboda tábornok egészen másképpen járt el, mint ahogy azt a puccsisták elvárták. Politikai életünk képviselőinek találkozójára, amelyet a Szakszervezetek Központi Tanácsa hivott össze a Nemzeti Front megújhodása érdekében, a nemzetvédelmi miniszter a hadsereg küldöttsége élén érkezett meg. Ludvík Svoboda beszédében világosan kifejtette, hogy a hadsereg a dolgozókkal együtt államunk és nemzeteink új, szebb jövője felé akar haladni. Ezen a jelentős politikai tanácskozáson részt vettek a szociáldemokrata párt képviselői is. A párt vezetőségében konfliktusok keletkeztek, bizonytalanság és részben tehetetlenség uralkodott. Ez lényegében kifejezte, hogy a kiélezett osztályharc a szociáldemokrata párton belül is kibontakozott. Pedig a szociáldemokrata szakszervezeti tagok nyíltan a szocialista demokráciát támogatták, amely lehetővé tenné a szocialista társadalom építése további feladatainak megvalósítását. Ez megmutatkozott az üzemi tanácsok kongresszusán, amikor a szociáldemokrata párti küldöttek külön frakciós tanácskozást tartottak. Ezt a tanácskozást a párt jobboldali szárnyának képviselői hívták össze. Azt akarták a pártfegyelemre hivatkozva elérni, hogy a szociáldemokraták a kongresszuson a Szakszervezetek Központi Tanácsának javaslata ellen szavazzanak. A szervezők beszédei után én is felszólaltam, és szavaimat a jelenlevő küldöttek egyetértéssel fogadták. Ezután a jobboldali vezetők rövid tanácskozást tartottak, majd bejelentették, hogy a párt vezetősége a párttagokra bízza, hogy a Szakszervezetek Központi Tanácsának javaslata mellett vagy ellene szavaznak-e. És az eredmény? Csak kevesen szavaztak közülük ellen és csupán egy szólalt fel provokatív hangnemben, de 6 is a több ezer küldött felháborodását váltotta ki. A győztesek álláspontja Az üzemi tanácsok és szakszervezeti csoportok kongresz- szusának nagy jelentősége volt nemcsak a szakszervezeti tagok, hanem valamennyi dolgozó, valamint a forradalomellenes kísérlet által előidézett válság megoldása és a szocializmushoz vezető további utunk szempontjából. A kongresszusnak a válság megoldására gyakorolt befolyása szempontjából döntő jelentősége volt az elfogadott határozatnak, továbbá a sztrájkra vonatkozó döntésnek. A határozat kifejezte, hogy valamennyi dolgozó érdeke a nagytőke további államosítása, a munkások és alkalmazottak jogos szociális követelményeinek teljesítése. A dolgozók szövetségének megszilárdítása érdekében a kongresszus támogatta a földművesek és a többi dolgozó réteg szociális és gazdasági követeléseit is. A sztrájk lefolyása és eredményei megmutatták, hogy a munkásosztálynak a kongresszuson megnyilvánuló erőviszonyai a sztrájk sikerében is tükröződtek. A munkásoknak és a dolgozóknak csak elenyésző töredéke nem vett részt a sztrájkban. A szakszervezetek úgy döntöttek, hogy a Szakszervezetek Központi Tanácsának főtitkáraként intézzek rádióbeszédet a sztrájkolókhoz. Minden hirtelen ment végbe. Kevés idő maradt a fontos beszéd előkészítésére, és egyáltalán nem volt idő arra, hogy ezt a beszédet jóváhagyassam. Az üzemi tanácsok kongresszusából, következményeiből és országunk létérdekéből indultam ki. Néhány mondatot idézek abból a beszédből, amely kifejezte az üzemi tanácsok kongresszusán győzelmet aratott szocialista erők álláspontját: „Elvtársak, vessétek be legjobb erőiteket ezekben a nemzetünk szempontjából nagyon fontos pillanatokban. Minden üzemben végezzetek becsületes munkát, építsétek ki a szolidaritást és a szocializmus bástyáját. Bennetek rejlik nemzetünk ereje, jövője és reménysége.“ A szocialista és békés jövőért folytatott küzdelem dicső szakaszában nagy segítséget jelentett, hogy nemzeteink neves képviselői részt vettek erőfeszítéseinkben. A Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom I. kongresszusán részt vettek a tudomány és a főiskolák képviselői. Az üzemi tanácsok kongresszusán ott volt Klement Gottwald, hogy mint miniszterelnök megmagyarázza a válságos helyzetet és tájékoztassa a küldötteket arról, hogyan képzeli el a megoldást. Sok neves, haladó politikus üdvözlő levelet küldött a tanácskozásnak. A sztrájkban pedig a Gottwald kormány három tagja, nem kommunista hazafi vett részt: Ján Masaryk, Ludvík Svoboda és Vavro Srobár. Az események bizonyították, hogy a munkásosztály valóban a haladásért folytatott küzdelem vezető ereje. Győztes erő, a többi dolgozó élén áll. Az események menete tanúsította az egységes szakszervezetek, a munkás- osztály és a többi dolgozó tömegszervezete erejének jelentőségét. A kommunista párt és ugyanúgy a forradalmi Szakszervezetek harca azért vezetett győzelemre, mert a döntő pillanatokban egyesíteni tudták a nemzet többségét, amelynek érdeke volt, hogy a népi demokrácia szocializmussá fejlődjön. EV2EN erban t ■■■■■■■■■ A forradalmi szakszervezetek és a februári események
