Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-02-26 / 8. szám
élet nagy átalakuláson ment át Füzesnyéken. A falu vezetőségében is változások történtek, Le- bovics Stefan elköltözött, visszament a Zobor vidékére, ahonnan az első köztársaság utolsó éveiben a faluba jött. Csák Máté, a szlovák paraszt kivált a vezetőségből, és csak az állataival meg a földjével törődött. A komisszár után Konárek Juró a legfontosabb ember, egyszerre döntő szava lett a faluban. A betelepültek közül Jeremiás Misa nagybácsija, Jeremiás Andri lett faluvezető: Nyíró Béla gyakran járt a városba híreket szerezni, és a kitelepítési bizottságból való jó embere azt mondta neki, hogy tavasszal az országban a kommunisták vették át a hatalmat, a lakosságcserét rövidesen beszüntetik. Még átköltözhet a többiek után, ha akar, de lehet, hogy egy hét múlva már sehová nem mehet. Mi lesz azokkal, akiket átvittek, kérdezte Nyíró Béla. Ottmaradnak, maguk meg itt, az új lakók is itt, mindenki ott él majd, ahol van. Aratás előtt hazajött Csehországból Berec Jónás, később pedig Varga Zsiga, Kis Mihály és a Jöbbiek. A nyár elején történt, akkor már nagy melegek voltak, s egy vasárnap délután Berec Jónás váratlanul megjelent Polakovic kocsmájában, fehér ingben, pantallónadrágban és széles karimájú, sötétszürke kalapban. Nem köszönt senkinek, csak leült a deszkapadra, és nagy, csontos öklével az asztalra csapott:- Hozz egy korsó sört, Dilinovics Sanyo, szolgálj ki, barátocskám! Nagyon szomjas lehetett, mert le sem vette a korsót a szájáról, míg fel nem hajtotta a sört, ; aztán az üres korsót az asztal lapjához koccantotta: - Még egyet, Dilinovics! Szűkszavúan rendelkezett, ellentmondást nem tűrő hangon. így mutatta ki büszke haragját, de szavakkal nem beszélt róla, csak csapkodta a korsókat az asztalhoz, és űzte, kergette Polakovicot. Pedig Tyúkász meg is kérdezte tőle azonnal:- Szenvedtél, komám, meghurcoltak?!- Nem szenvedtem - morogta fogcsikorgatva Berec Jónás, és az asztalra csapott. - Miért szenvedtem volna, nem voltam egyedül, kibírtam... kibírtuk. S most itthon vagyok... ki meri azt mondani, hogy nem vagyok itthon? Nézte maga körül az idegen arcokat, és egymás után itta a söröket.- Hozzál még egyet, Sanyo!- Ki ez a mérges Mikulás? - kérdezte Jeremiás Misa Pétertől. - Miért ilyen dühös, kire dühös?- Mindenkire... most jött haza Csehországból.- Azért ilyen dühös?- Azért.- Ott kellett volna maradnia, hogy ne mérgelődjön.-Nem ok nélkül dühös, de... te ehhez nem értesz, Misa. Varga Zsigáék és Kis Mihályék a nyár végén érkeztek hgza, de Péter még hetekig nem találkozott Kismisivel. Hallotta, hogy Kis- misi a járási traktorállomáson dolgozik, és ritkán jár haza. Nem is találkoztak, csak ősszel már, amikor Nagybene traktort bérelt a gépállomástól az őszi szántáshoz, és Kismisi jött nekik szántani. Kék overallt hordott és svájci sapkát. Olyan volt, mint egy gépész a régi világból, a Fordson traktorok, tüzes gépek és gőzekék mellől. De a gépe sokkal korszerűbb: fénylő, vadonatúj, tompán, egyenletesen pufogott, és majdnem olyan gyorsan futott, mint egy teherautó. Óriási, nehézkes hátsó kerekei csodálatot keltettek Péterben, hogy milyen fürgén forognak, elő- regördülve szinte hömpölyögnek, és mégis könnyedén futnak. A hatalmas Mogurt kocsiK jutottak eszébe, azoknak voltak hasonlóan ellenállhatatlanul gördülő és tipró erejű kerekeik. Az a tisztelet és csodálat, ami a gépekkel és az erőkifejtő szerkezetekkel szemben élt Péterben, most a Kismisi traktorával kapcsolatban töltötte el. Lopva figyelte, ahogy Kismisi gépiesen és biztosan váltja a sebességeket, bal keze hanyagul nyugszik a volánon, alig szorítja a fénylő kereket, csupán pihenteti rajta a kezét. Csodálattal töltötte el, hogy a policajtot elengedték a harmadik faluból, egyecjül az új géppel, rábízták a traktort, oda mehet vele, ahová akar. Mintha az övé lenne. Felel érte, beírja a kimutatásokba, mennyi munkát végzett, a maga ura. Megbíznak benne. Ki hitte volna Kismisiröl, hogy ennyire önálló lesz, egy szép, új gép gazdája? A lucernaföldet mentek felszántani a Nagyvölgyben, ahol Bakai Jóskával kaszálni tanultak. Nagybene őszi búzát akart ide vetni, és azért fogadott traktort a szántáshoz, hogy az erős gép nagy kettes ekéjével mélyszántást végezzen a lucernáson. Mélyebbet, mint a lovas ekével lehet. A Nagy-völgy felé Péter a Skoda sárhányóján ült, és néha az ekére nézett, amely csörömpölve gördült utánuk küllös vaskerekein. A faluból kiérve rátértek a dombok felé vezető dűlőútra, és Kismisi azt mondta Péternek:- Akarsz vezetni?- Megpróbálhatom. - Hitetlenkedve nézte: valóban a volán mellé engedi őt? Aztán látta, hogy az komolyan gondolja a dolgot, helyet cseréltek. A policajt elmagyarázta a legszükségesebbeket: meddig nyomja be a tengelykapcsoló pedálját, hogyan váltsa a sebességet, és mikor adjon több gázt. A rugózó acélülésre telepedve szorongást érzett, a szíve gyorsabban dobogott. Merev lábbal lenyomta a tengelykapcsoló pedálját, és a fekete gombos pákát eltolva be akarta tenni a sebességet, de mozdulata váratlan akadályba ütközött, a sebességváltó páka nehezen mozdult el, majd megakadt, a gépben valahol recsegve tiltakoztak Péter mozdulata ellen a fogaskerekek.- Érzékenyebben! - kiáltott rá Kismisi -, összetöreted a sebességváltó szekrényt, érzéssel told el a pákát, ne ráncigáid, mint egy szőlőkarót! Péter kínosan elmosolyodott, és még erősebben lenyomta a pedált, aztán óvatosan próbálta a pákát az egyes sebesség helyzetébe tolni, a fogaskerekek újra megroppantak, de most halkabban, és a páka váratlanul a helyére ugrott.- Lassan engedd fel a pedált és fokozatosan adjál gázt a motornak! Szinte milliméterről milliméterre engedte fel a sebességváltó pedálját, s közben a jobb lábával gázt adott. De lábainak az összjátéka tökéletlen lehetett, mert a motor járása a gázpedál süllyedésével egyre gyorsult, a traktor mégsem mozdult el a helyéről. Már olyan sebességgel pörgött a motor, hogy az egész gép rázkódott belé. és a hangja magas tónusú üvöltéshez hasonlított, aztán a gép nagyot ugrott, szinte helyéből futva meglódult. A tehetetlenségi erő mindkettőjüket hátravetette. Az eke felvisított és csikorogva futott utánuk.- Kapkodva indítottál. A kettessel jobban vigyázz! így egy hét alatt tönkretennéd a gépet. A kettes sebességet simábban sikerült kapcsolnia, de a tengelykapcsoló pedálját most is érzéketlenül engedte fel, és a traktor nagyot ugrott. Péter úgy érezte, mintha láthatatlan erők ki akarnák rántani alóla az ülést. A hármas sebességet már jól kapcsolta, a gép egyenletesen és gyorsan futott velük, arcukon érezték a levegő áramlását.- Kisebb qázzal hajts, mert szétrázatod az ekét! Ahogy engedett a gázpedálon, a traktor azonnal lassabban futott. Péter nyugodtabb volt, élvezni kezdte, hogy a nagy erejű, dübörgő gép engedelmesen alkalmazkodik keze és lába alig észrevehető mozdulataihoz.- Micsoda gép - mondta lelkesen -, nagyszerű szerkezet! A nagy dombok lábánál Kismisi segített visszakapcsolni a sebességeket. Itt állandóan nyomnia kellett a gázpedált, a traktor kipufogóján mélykék füstpamacsok röpködtek a levegőbe. Szántani is megtanította őt Kismisi. Péter szántás közben is a traktor sárhányóján ült, figyelte, milyen messze jár az első kerék a lucernaföld szélétől, hogy az első barázda pontosan a helyén húzódjon, és egyenes legyen. Ahhoz igazodik majd a többi barázda, ezért az első az irányadó. A kettes eke friss barna csíkokat rajzolt a tábla két szélén, aztán körbejárva fogyasztani kezdte a lucernást. A széles ekék könnyedén és mélyen merültek a földbe, a traktor motorja egyenletesen, szabályosan zúgott, mint kz egészséges lélegzés, gondolta, megnyugtató, a gép nem erőlködött, fáradhatatlannak bizonyult. Felfelé a domboldalon élesebben berregett, lefelé kissé elhalkult, de a munka üteme és a szántási sebessége ugyanaz maradt. Szorgalmas óriás bogárként mászta a dombokat. Kismisi alig figyelte már az első kereket, úgy látszott, mintha a traktor magától is jó nyomon haladna a barázdában, mint a jó ló, amely megszokta a munkát, és gazdája nélkül is tudja, hogy mit kell tennie.- Csehországban mit dolgoztál? - kérdezte Péter Kismisitöl.- Ott is traktoron jártam, Zetoron.- A Skoda jobb traktor vagy a Zetor?- A Skoda erősebb, de a Zetor biztonságosabb. A Skodára vigyázni kell, mert meredek úton vagy domboldalon könnyen felágaskodik, mint a ló, és ha nem vigyázol vele, hanyatt vágja magát, te meg alatta maradsz. Éppen, mint a ló, amelyik le akarja vetni a lovasát.- Nagyon erős gép, érzem a remegésén, hogy milyen erős. - Valóban a nagy belső energiát érezte a gép acéltestének finom remegésében.- Harmincöt lóerő, komoly teljesítmény. Aztán újra a volán mellé ültette őt Kismisi.- Kettessel járj, de vigyázz, hogy el ne görbítsd a barázdát. - Leheveredett a vadkörtefa alá, Péter pedig egész nap szántott, a policajt csak az utolsó barázdáknál ült vissza az ülésre, hogy befejezze a szántást. Akkor már késő délutánra járt az idő.- Még este előtt otthon leszünk - vélte Kismisi legalább kicserélem a motorban az olajat.- Segíthetek, ha akarod. Hazafelé is Péter vezette a traktort. Kismisi bőkezöen bánt vele. Útközben Jeremiás Misával találkoztak, ő is hazafelé tartott a kétkerekű kordéján, boronálni volt, és a lova lógatta a fejét a fáradtságtól.-Traktoros lettél, cimbora, - kiáltotta Péternek. - Nekünk is eljöhetnél szántani.- Mennék, de nincs traktorom - mondta a fiú -, de te, Misa, alaposan meghajszoltad a lovadat, lóg a feje a fáradtságtól!- Kibírja hazáig, aztán majd lefekhet - kiáltott könnyelműen Jeremiás Misa -, Potako- vichoz elnézel este, cimbora?- Még nem tudom... Talán. Gázt adott a traktornak, és gyorsan maguk mögött hagyták lógó fejű lovával együtt.- Ismerős? - kérdezte Kismisi.-Az - válaszolta ismerős, vagy akár barát is... a Perizsék helyén lakik, rendes fickó a Jeremiás. A falu előtt újra Kismisi vette át a volánt, és hazaérve egyenesen befordult a kapujukon. Kis Mihály az eresz alatt ült, és cigarettázott.- Felszántottátok?...- Fel - válaszolta a fia. Kis Mihálynak a füle körül erősen őszült a haja. Sildes sapkája alól,is ezüstös szálak bújtak elő. Apró barna bajuszkája szálai vége megsárgult, mint az őszi falevél. Cigarettázva figyelte őket, ahogy a traktor motorháza alján kicsavarják a zárócsavart, és a forgattyúház- ból egy öreg mosdótálba engedik a fáradt olajat. A sűrű, fekete olaj lassú, elvékonyodó sugárban folyt az edénybe, és ahol a sugár belecsorgott az olajtóba, lyukat fúrt a saját tömegében. Hangtalanul, fénylőén és puhán folyt a motorteknőből a fáradtolaj.- Hát... titeket nem vittek el Csehországba? - szólalt meg a füstöt fújva Kis Mihály.- Elszöktünk az autók elől.- Mi meg bizakodtunk, és megjártuk a bizalmunkkal, hittünk és csalódtunk - töprengett a zsellérember -, elkaptak bennünket.- Hogyan csalódtunk? - Miben vagy kiben? - kérdezte Kismisi, és olajos kezét törölgette. - A komisszárban csalódtunk talán?-Az ám,... miben és kiben? - töprengett hangosan Kis Mihály. - Igazad van, csalódtunk valakiben? - Nagyot szívott a cigarettájából. -«Csalódtunk - döntötte el -, én magam Konárek Jurában csalódtam. Beleegyezett, hogy engem innen elvigyenek, pedig sosem hittem volna, hogy ebbe beleegyezik! Egyedül őbenne csalódtam, másban nem. Egyszer majd megkérdezem öt, hogy miért engedett elvinni, s ha megmagyarázza az okát, kezet adok neki. Meg kell hogy magyarázza, miért engedett elvinni.- S ha nem tudja megmagyarázni? - kérdezte Péter.- Akkor is kezet fogunk, de bennem fájó tövis marad, hogy nem kaptam magyarázatot. A komisszár idegen a faluban, de Konárek Juró nem. Számomra különösen nem idegen, ezért kérdezem meg ót!- Nem mondja meg - vélte Kismisi -, nem tudja megmondani, mert mit is mondhatna? Azt feleli majd, hogy nem tehetett mást.-Akkor nehéz lesz majd értennünk egymást, pedig szót kell értenünk. Egész életünkben megértettük egymást, egyformán gondolkodtunk, és együtt dolgoztunk, ezután még fontosabb lenne, hogy értsük egymást, mert nagy közös munka vár ránk. A komiszszár a járásra megy dolgozni, mi pedig itt maradunk, ketten maradunk vezetők Konárek Jurával, s talán még Varga Zsiga segít, aztán Jeremiás Andri az újak közül.-A komisszár a járásra megy? - Péter csodálkozott. - Váratlanul jelent meg afaluban, egyszerre itt volt Gamóval, és most elmegy, ugyanúgy... - Emlékezetében felmerült a kép, ahogy a kihajtott ingnyakú férfi és a géppisztolyos csendőr először megy végig azon a nyár eleji napon a falun. A komiszszár ... micsoda ember, nem is rosszindulatú, és mégis mi történt. Látszólag ő irányítja a falut, az eseményeket, dönt az emberek sorsa felett, rendelkezik, és mégis mintha az események szabnák meg, hogy mit kell tennie Mintha valaki rendelkezne az akaratával. Érthetetlen ember. - Hej, különben is nehéz megérteni, ami történt - folytatta ■-, mintha forgószél kavarta volna fel a falut, és szórta volna szét az embereket.- Nehéz s talán nem is lehet egészen megérteni... de talán nem is kell egészen megérteni, mert a^_emberi sors néha érthetetlen lehet. Hozzánk farkasként viselkedett a sorsunk, belénk mart. De az eltört csont és a feltépett bőr összeforr, a lélek sebei is behegednek. Élni kell tovább. Nem lehet nem élni és... jön majd a feledés. - Másik cigarettára gyújtott, és a szürkületben felvillanó gyufaláng egy pillanatra megvilágította cserzett, ráncok barázdálta barna arcát. - Emlékszel még arra a német katonára, akit a tölgyerdö- ben temettünk el?- Emlékszem. . - Az arcára is emlékszel? Péter néhány pillanatig gondolkozott, majd azt válaszolta, hogy a halott katona arcát már nem tudja visszaidézni az emlékezetében.- Pedig csak három év telt el azóta, hogy eltemettük - szívta cigarettáját Kis Mihály, és a cigaretta végén az apró parázs fényesen felizzott. - Hatalmas termetű ember volt ez a katona, a halálos lövés nagyon érzékeny helyen érhette ót, mert egészen eltorzult az arca a fájdalomtól, és úgy merevedett meg. Ijesztő látvány volt, mindannyian megdöbbentünk tőle, és azt mondtuk akkor, hogy azt az arcot soha nem felejtjük el. S látod, elfelejtetted! Közben Kismisi friss olajat öntött a motorba, majd nekigyürközött, néhányszor megforgatta a kézi indító fogantyúját, és begyújtotta a traktort. Hagyta, hogy alapgázzal, lassan kopogva járjon. Tak-tak-tak-tak, pöfögött a gép egyhangúan.- Azoknak az arcára is rövid ideig emlékszünk majd, akik elmentek, aztán a vonásaik megfakulnak emlékezetünkben, s végül már csak a nevük marad, meg az emlékük, hogy valamikor itt éltek velünk. - Elhallgatott, mintha gondolatait rendezné, majd folytatta:- Február végén a fővárosban voltam, Prágában. Hatalmas tömegeket láttam fegyveresen. Civil ruhában voltak, olyanok, mint én, Varga Zsiga és Konárek Juró, de puskát, hordtak a vállukon. Rengetegen voltak, me-1 neteltek, tudom, hogy sokan vagyunk ilyenek. Azért jöttem haza, hogy adják vissza a puskámat, amit negyvenötben, amikor policajt voltam, elvettek tőlem.- Mihály bácsi hiszi, hogy visszakapja a puskáját? - kérdezte Péter komolyan. - Tud még hinni az igazságban?- Az igazság a hitünkben és a tetteinkben van - válaszolta Kis Mihály -, öregapád egyszer azt mondta nekem, hogy bolond vagyok, naiv bizakodó. Én meg azt válaszoltam neki, nem tehetek róla, én már ilyen vagyok. Azóta sem találkoztam vele, és most már nem is találkozom többé, mert meghalt közben.- Gyere, Péter, elviszlek Polakovichoz- szólt Kismisi. Már a traktor ülésén ült. Kis Mihály kezet fogott a fiúval.- Ne engedd, hogy a barátod pálinkát igyon, mert a traktorával a patakba fordul!- mosolygott. Péter a széles sárhányóra ült, s a traktor kifordult velük az utcára, a zsellérember cigarettájának piros pontja a sötétbe veszett. A gép fényszóróinak sugara fehéren tapogatta a házak falát. Illllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllltllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll^
