Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)

1988-02-26 / 8. szám

élet nagy átalakuláson ment át Füzesnyéken. A falu vezetőségében is változások történtek, Le- bovics Stefan elköltözött, visszament a Zobor vidé­kére, ahonnan az első köztársaság utolsó évei­ben a faluba jött. Csák Máté, a szlovák paraszt kivált a vezetőségből, és csak az állataival meg a földjével törődött. A komisszár után Konárek Juró a legfontosabb ember, egy­szerre döntő szava lett a faluban. A betelepül­tek közül Jeremiás Misa nagybácsija, Jeremi­ás Andri lett faluvezető: Nyíró Béla gyakran járt a városba híreket szerezni, és a kitelepí­tési bizottságból való jó embere azt mondta neki, hogy tavasszal az országban a kommu­nisták vették át a hatalmat, a lakosságcserét rövidesen beszüntetik. Még átköltözhet a töb­biek után, ha akar, de lehet, hogy egy hét múlva már sehová nem mehet. Mi lesz azok­kal, akiket átvittek, kérdezte Nyíró Béla. Ott­maradnak, maguk meg itt, az új lakók is itt, mindenki ott él majd, ahol van. Aratás előtt hazajött Csehországból Berec Jónás, később pedig Varga Zsiga, Kis Mihály és a Jöbbiek. A nyár elején történt, akkor már nagy melegek voltak, s egy vasárnap délután Berec Jónás váratlanul megjelent Polakovic kocsmájában, fehér ingben, pantallónadrág­ban és széles karimájú, sötétszürke kalap­ban. Nem köszönt senkinek, csak leült a deszkapadra, és nagy, csontos öklével az asztalra csapott:- Hozz egy korsó sört, Dilinovics Sanyo, szolgálj ki, barátocskám! Nagyon szomjas lehetett, mert le sem vette a korsót a szájáról, míg fel nem hajtotta a sört, ; aztán az üres korsót az asztal lapjához koc­cantotta: - Még egyet, Dilinovics! Szűkszavúan rendelkezett, ellentmondást nem tűrő hangon. így mutatta ki büszke haragját, de szavakkal nem beszélt róla, csak csapkodta a korsókat az asztalhoz, és űzte, kergette Polakovicot. Pedig Tyúkász meg is kérdezte tőle azonnal:- Szenvedtél, komám, meghurcoltak?!- Nem szenvedtem - morogta fogcsikor­gatva Berec Jónás, és az asztalra csapott. - Miért szenvedtem volna, nem voltam egye­dül, kibírtam... kibírtuk. S most itthon va­gyok... ki meri azt mondani, hogy nem va­gyok itthon? Nézte maga körül az idegen arcokat, és egymás után itta a söröket.- Hozzál még egyet, Sanyo!- Ki ez a mérges Mikulás? - kérdezte Jeremiás Misa Pétertől. - Miért ilyen dühös, kire dühös?- Mindenkire... most jött haza Cseh­országból.- Azért ilyen dühös?- Azért.- Ott kellett volna maradnia, hogy ne mér­gelődjön.-Nem ok nélkül dühös, de... te ehhez nem értesz, Misa. Varga Zsigáék és Kis Mihályék a nyár végén érkeztek hgza, de Péter még hetekig nem találkozott Kismisivel. Hallotta, hogy Kis- misi a járási traktorállomáson dolgozik, és ritkán jár haza. Nem is találkoztak, csak ősszel már, amikor Nagybene traktort bérelt a gépállomástól az őszi szántáshoz, és Kis­misi jött nekik szántani. Kék overallt hordott és svájci sapkát. Olyan volt, mint egy gépész a régi világból, a Fordson traktorok, tüzes gépek és gőzekék mellől. De a gépe sokkal korszerűbb: fénylő, vadonatúj, tompán, egyenletesen pufogott, és majdnem olyan gyorsan futott, mint egy teherautó. Óriási, nehézkes hátsó kerekei csodálatot keltettek Péterben, hogy milyen fürgén forognak, elő- regördülve szinte hömpölyögnek, és mégis könnyedén futnak. A hatalmas Mogurt kocsiK jutottak eszébe, azoknak voltak hasonlóan ellenállhatatlanul gördülő és tipró erejű kere­keik. Az a tisztelet és csodálat, ami a gépek­kel és az erőkifejtő szerkezetekkel szemben élt Péterben, most a Kismisi traktorával kap­csolatban töltötte el. Lopva figyelte, ahogy Kismisi gépiesen és biztosan váltja a sebes­ségeket, bal keze hanyagul nyugszik a volá­non, alig szorítja a fénylő kereket, csupán pihenteti rajta a kezét. Csodálattal töltötte el, hogy a policajtot elengedték a harmadik falu­ból, egyecjül az új géppel, rábízták a traktort, oda mehet vele, ahová akar. Mintha az övé lenne. Felel érte, beírja a kimutatásokba, mennyi munkát végzett, a maga ura. Megbíz­nak benne. Ki hitte volna Kismisiröl, hogy ennyire önálló lesz, egy szép, új gép gaz­dája? A lucernaföldet mentek felszántani a Nagy­völgyben, ahol Bakai Jóskával kaszálni tanul­tak. Nagybene őszi búzát akart ide vetni, és azért fogadott traktort a szántáshoz, hogy az erős gép nagy kettes ekéjével mélyszántást végezzen a lucernáson. Mélyebbet, mint a lo­vas ekével lehet. A Nagy-völgy felé Péter a Skoda sárhányóján ült, és néha az ekére nézett, amely csörömpölve gördült utánuk küllös vaskerekein. A faluból kiérve rátértek a dombok felé vezető dűlőútra, és Kismisi azt mondta Péternek:- Akarsz vezetni?- Megpróbálhatom. - Hitetlenkedve nézte: valóban a volán mellé engedi őt? Aztán látta, hogy az komolyan gondolja a dolgot, helyet cseréltek. A policajt elmagya­rázta a legszükségesebbeket: meddig nyom­ja be a tengelykapcsoló pedálját, hogyan váltsa a sebességet, és mikor adjon több gázt. A rugózó acélülésre telepedve szoron­gást érzett, a szíve gyorsabban dobogott. Merev lábbal lenyomta a tengelykapcsoló pedálját, és a fekete gombos pákát eltolva be akarta tenni a sebességet, de mozdulata váratlan akadályba ütközött, a sebességváltó páka nehezen mozdult el, majd megakadt, a gépben valahol recsegve tiltakoztak Péter mozdulata ellen a fogaskerekek.- Érzékenyebben! - kiáltott rá Kismisi -, összetöreted a sebességváltó szekrényt, ér­zéssel told el a pákát, ne ráncigáid, mint egy szőlőkarót! Péter kínosan elmosolyodott, és még erő­sebben lenyomta a pedált, aztán óvatosan próbálta a pákát az egyes sebesség helyze­tébe tolni, a fogaskerekek újra megroppantak, de most halkabban, és a páka váratlanul a helyére ugrott.- Lassan engedd fel a pedált és fokozato­san adjál gázt a motornak! Szinte milliméterről milliméterre engedte fel a sebességváltó pedálját, s közben a jobb lábával gázt adott. De lábainak az összjátéka tökéletlen lehetett, mert a motor járása a gáz­pedál süllyedésével egyre gyorsult, a traktor mégsem mozdult el a helyéről. Már olyan sebességgel pörgött a motor, hogy az egész gép rázkódott belé. és a hangja magas tónu­sú üvöltéshez hasonlított, aztán a gép nagyot ugrott, szinte helyéből futva meglódult. A te­hetetlenségi erő mindkettőjüket hátravetette. Az eke felvisított és csikorogva futott utánuk.- Kapkodva indítottál. A kettessel jobban vigyázz! így egy hét alatt tönkretennéd a gépet. A kettes sebességet simábban sikerült kapcsolnia, de a tengelykapcsoló pedálját most is érzéketlenül engedte fel, és a traktor nagyot ugrott. Péter úgy érezte, mintha látha­tatlan erők ki akarnák rántani alóla az ülést. A hármas sebességet már jól kapcsolta, a gép egyenletesen és gyorsan futott velük, arcukon érezték a levegő áramlását.- Kisebb qázzal hajts, mert szétrázatod az ekét! Ahogy engedett a gázpedálon, a traktor azonnal lassabban futott. Péter nyugodtabb volt, élvezni kezdte, hogy a nagy erejű, dü­börgő gép engedelmesen alkalmazkodik ke­ze és lába alig észrevehető mozdulataihoz.- Micsoda gép - mondta lelkesen -, nagy­szerű szerkezet! A nagy dombok lábánál Kismisi segített visszakapcsolni a sebességeket. Itt állandóan nyomnia kellett a gázpedált, a traktor kipufo­góján mélykék füstpamacsok röpködtek a le­vegőbe. Szántani is megtanította őt Kismisi. Péter szántás közben is a traktor sárhá­nyóján ült, figyelte, milyen messze jár az első kerék a lucernaföld szélétől, hogy az első barázda pontosan a helyén húzódjon, és egyenes legyen. Ahhoz igazodik majd a többi barázda, ezért az első az irányadó. A kettes eke friss barna csíkokat rajzolt a tábla két szélén, aztán körbejárva fogyasztani kezdte a lucernást. A széles ekék könnyedén és mélyen merültek a földbe, a traktor motorja egyenletesen, szabályosan zúgott, mint kz egészséges lélegzés, gondolta, megnyugta­tó, a gép nem erőlködött, fáradhatatlannak bizonyult. Felfelé a domboldalon élesebben berregett, lefelé kissé elhalkult, de a munka üteme és a szántási sebessége ugyanaz maradt. Szorgalmas óriás bogárként mászta a dombokat. Kismisi alig figyelte már az első kereket, úgy látszott, mintha a traktor magától is jó nyomon haladna a barázdában, mint a jó ló, amely megszokta a munkát, és gazdája nélkül is tudja, hogy mit kell tennie.- Csehországban mit dolgoztál? - kérdez­te Péter Kismisitöl.- Ott is traktoron jártam, Zetoron.- A Skoda jobb traktor vagy a Zetor?- A Skoda erősebb, de a Zetor biztonságo­sabb. A Skodára vigyázni kell, mert meredek úton vagy domboldalon könnyen felágasko­dik, mint a ló, és ha nem vigyázol vele, hanyatt vágja magát, te meg alatta maradsz. Éppen, mint a ló, amelyik le akarja vetni a lovasát.- Nagyon erős gép, érzem a remegésén, hogy milyen erős. - Valóban a nagy belső energiát érezte a gép acéltestének finom remegésében.- Harmincöt lóerő, komoly teljesítmény. Aztán újra a volán mellé ültette őt Kismisi.- Kettessel járj, de vigyázz, hogy el ne görbítsd a barázdát. - Leheveredett a vadkör­tefa alá, Péter pedig egész nap szántott, a policajt csak az utolsó barázdáknál ült vissza az ülésre, hogy befejezze a szántást. Akkor már késő délutánra járt az idő.- Még este előtt otthon leszünk - vélte Kismisi legalább kicserélem a motorban az olajat.- Segíthetek, ha akarod. Hazafelé is Péter vezette a traktort. Kismisi bőkezöen bánt vele. Útközben Jeremiás Mi­sával találkoztak, ő is hazafelé tartott a kétke­rekű kordéján, boronálni volt, és a lova lógatta a fejét a fáradtságtól.-Traktoros lettél, cimbora, - kiáltotta Pé­ternek. - Nekünk is eljöhetnél szántani.- Mennék, de nincs traktorom - mondta a fiú -, de te, Misa, alaposan meghajszoltad a lovadat, lóg a feje a fáradtságtól!- Kibírja hazáig, aztán majd lefekhet - kiál­tott könnyelműen Jeremiás Misa -, Potako- vichoz elnézel este, cimbora?- Még nem tudom... Talán. Gázt adott a traktornak, és gyorsan maguk mögött hagyták lógó fejű lovával együtt.- Ismerős? - kérdezte Kismisi.-Az - válaszolta ismerős, vagy akár barát is... a Perizsék helyén lakik, rendes fickó a Jeremiás. A falu előtt újra Kismisi vette át a volánt, és hazaérve egyenesen befordult a kapujukon. Kis Mihály az eresz alatt ült, és cigarettázott.- Felszántottátok?...- Fel - válaszolta a fia. Kis Mihálynak a füle körül erősen őszült a haja. Sildes sapkája alól,is ezüstös szálak bújtak elő. Apró barna bajuszkája szálai vége megsárgult, mint az őszi falevél. Cigarettázva figyelte őket, ahogy a traktor motorháza alján kicsavarják a zárócsavart, és a forgattyúház- ból egy öreg mosdótálba engedik a fáradt olajat. A sűrű, fekete olaj lassú, elvékonyodó sugárban folyt az edénybe, és ahol a sugár belecsorgott az olajtóba, lyukat fúrt a saját tömegében. Hangtalanul, fénylőén és puhán folyt a motorteknőből a fáradtolaj.- Hát... titeket nem vittek el Csehország­ba? - szólalt meg a füstöt fújva Kis Mihály.- Elszöktünk az autók elől.- Mi meg bizakodtunk, és megjártuk a bi­zalmunkkal, hittünk és csalódtunk - töpren­gett a zsellérember -, elkaptak bennünket.- Hogyan csalódtunk? - Miben vagy ki­ben? - kérdezte Kismisi, és olajos kezét törölgette. - A komisszárban csalódtunk talán?-Az ám,... miben és kiben? - töprengett hangosan Kis Mihály. - Igazad van, csalód­tunk valakiben? - Nagyot szívott a cigarettá­jából. -«Csalódtunk - döntötte el -, én magam Konárek Jurában csalódtam. Beleegyezett, hogy engem innen elvigyenek, pedig sosem hittem volna, hogy ebbe beleegyezik! Egye­dül őbenne csalódtam, másban nem. Egyszer majd megkérdezem öt, hogy miért engedett elvinni, s ha megmagyarázza az okát, kezet adok neki. Meg kell hogy magyarázza, miért engedett elvinni.- S ha nem tudja megmagyarázni? - kér­dezte Péter.- Akkor is kezet fogunk, de bennem fájó tövis marad, hogy nem kaptam magyarázatot. A komisszár idegen a faluban, de Konárek Juró nem. Számomra különösen nem idegen, ezért kérdezem meg ót!- Nem mondja meg - vélte Kismisi -, nem tudja megmondani, mert mit is mondhatna? Azt feleli majd, hogy nem tehetett mást.-Akkor nehéz lesz majd értennünk egy­mást, pedig szót kell értenünk. Egész éle­tünkben megértettük egymást, egyformán gondolkodtunk, és együtt dolgoztunk, ezután még fontosabb lenne, hogy értsük egymást, mert nagy közös munka vár ránk. A komisz­szár a járásra megy dolgozni, mi pedig itt maradunk, ketten maradunk vezetők Konárek Jurával, s talán még Varga Zsiga segít, aztán Jeremiás Andri az újak közül.-A komisszár a járásra megy? - Péter csodálkozott. - Váratlanul jelent meg afaluban, egyszerre itt volt Gamóval, és most elmegy, ugyanúgy... - Emlékezetében felmerült a kép, ahogy a kihajtott ingnyakú férfi és a géppisztolyos csendőr először megy végig azon a nyár eleji napon a falun. A komisz­szár ... micsoda ember, nem is rosszindulatú, és mégis mi történt. Látszólag ő irányítja a falut, az eseményeket, dönt az emberek sorsa felett, rendelkezik, és mégis mintha az események szabnák meg, hogy mit kell ten­nie Mintha valaki rendelkezne az akaratával. Érthetetlen ember. - Hej, különben is nehéz megérteni, ami történt - folytatta ■-, mintha forgószél kavarta volna fel a falut, és szórta volna szét az embereket.- Nehéz s talán nem is lehet egészen megérteni... de talán nem is kell egészen megérteni, mert a^_emberi sors néha érthe­tetlen lehet. Hozzánk farkasként viselkedett a sorsunk, belénk mart. De az eltört csont és a feltépett bőr összeforr, a lélek sebei is behegednek. Élni kell tovább. Nem lehet nem élni és... jön majd a feledés. - Másik cigaret­tára gyújtott, és a szürkületben felvillanó gyu­faláng egy pillanatra megvilágította cserzett, ráncok barázdálta barna arcát. - Emlékszel még arra a német katonára, akit a tölgyerdö- ben temettünk el?- Emlékszem. . - Az arcára is emlékszel? Péter néhány pillanatig gondolkozott, majd azt válaszolta, hogy a halott katona arcát már nem tudja visszaidézni az emlékezetében.- Pedig csak három év telt el azóta, hogy eltemettük - szívta cigarettáját Kis Mihály, és a cigaretta végén az apró parázs fényesen felizzott. - Hatalmas termetű ember volt ez a katona, a halálos lövés nagyon érzékeny helyen érhette ót, mert egészen eltorzult az arca a fájdalomtól, és úgy merevedett meg. Ijesztő látvány volt, mindannyian megdöb­bentünk tőle, és azt mondtuk akkor, hogy azt az arcot soha nem felejtjük el. S látod, elfelej­tetted! Közben Kismisi friss olajat öntött a motor­ba, majd nekigyürközött, néhányszor megfor­gatta a kézi indító fogantyúját, és begyújtotta a traktort. Hagyta, hogy alapgázzal, lassan kopogva járjon. Tak-tak-tak-tak, pöfögött a gép egyhangúan.- Azoknak az arcára is rövid ideig emlék­szünk majd, akik elmentek, aztán a vonásaik megfakulnak emlékezetünkben, s végül már csak a nevük marad, meg az emlékük, hogy valamikor itt éltek velünk. - Elhallgatott, mint­ha gondolatait rendezné, majd folytatta:- Február végén a fővárosban voltam, Prágá­ban. Hatalmas tömegeket láttam fegyvere­sen. Civil ruhában voltak, olyanok, mint én, Varga Zsiga és Konárek Juró, de puskát, hordtak a vállukon. Rengetegen voltak, me-1 neteltek, tudom, hogy sokan vagyunk ilyenek. Azért jöttem haza, hogy adják vissza a puská­mat, amit negyvenötben, amikor policajt vol­tam, elvettek tőlem.- Mihály bácsi hiszi, hogy visszakapja a puskáját? - kérdezte Péter komolyan. - Tud még hinni az igazságban?- Az igazság a hitünkben és a tetteinkben van - válaszolta Kis Mihály -, öregapád egyszer azt mondta nekem, hogy bolond vagyok, naiv bizakodó. Én meg azt válaszol­tam neki, nem tehetek róla, én már ilyen vagyok. Azóta sem találkoztam vele, és most már nem is találkozom többé, mert meghalt közben.- Gyere, Péter, elviszlek Polakovichoz- szólt Kismisi. Már a traktor ülésén ült. Kis Mihály kezet fogott a fiúval.- Ne engedd, hogy a barátod pálinkát igyon, mert a traktorával a patakba fordul!- mosolygott. Péter a széles sárhányóra ült, s a traktor kifordult velük az utcára, a zsellérember cigarettájának piros pontja a sötétbe veszett. A gép fényszóróinak sugara fehéren tapo­gatta a házak falát. Illllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllltllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll^

Next

/
Thumbnails
Contents