Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)

1988-02-19 / 7. szám

MÉRI BOLDKVADZE Az égbolt peremén húzódó hegy­ség csúcsaira telepedve, mélyen aludtak a Nagy Felhők. „Megszököm“ - gondolt egyet a pöttömnyi telhőcske, és máris az Égbolt kellős közepére gomolygott. Fekszik, fekszik, s közben onnan felülről nagyon komolyan szemügy­re veszi a világot. Váratlanul azon­ban honnan, honnan nem, ragyogó Napsugarak kerültek elő. Könnye­dén rátámaszkodtak a Felhőcskére, és gyöngéden ütögették a hátát. Egyiküknek sem fájt, hiszen a Fel- hőcske puhácska, finomtapintású, selymes.- Nézzétek! Éppen az utunkba kellett telepednie! - nevettek a Nap­sugarak, és igyekeztek a Felhöcskét óvatosan eltávolítani az útból. - En­gedj bennünket! - mondták. - Hát nem látod, hogy sietünk?- No és, hová siettek? - tudako- lódzott a Felhőcske, de meg sem mozdult a helyén.- Hogyhogy hová? Talán nem tu­dod? A Földre!- És minek mentek a Földre? - kérdezte, mert csak nem apadt a Felhőcske kíváncsisága.- Hogy melengessük a Földet!- Miért kellene melengetni a Földet?- Jaj, de butuska vagy! - nevettek a Napsugarak. - Még semmiről sem hallott, semmit sem tud, de már felnőtt kísérete nélkül sétálni me­részkedik az égen! Még nem lehe­tett ideje tanulni, hiszen látszik, ép­pen hogy csak a világra jött! Tudod, ha a Föld átmelegszik, számtalan virág, fű bújik elő belőle. A fákat zöld levelek borítják. Mi pedig reggeltől estig játszadozunk velük - mondták a Napsugarak.- Én is szeretnék veletek menni a Földre! - kiáltotta lelkesen a Fel­hőcske.- Jól van, gyere! Vagy talán vala­ki visszatart? Kezdj el sírni, és máris indulunk. Mi jól tudjuk, hogy a Fel­hők csak sírva szállhatnak le a Föld­re, és a könnyeiket Esőnek nevezik. A Földnek pedig Esőre és Napsu­gárra van szüksége'. De sírj már! Gyorsan, rajta! Sírj! Az apró Felhőcske elgörbítette a száját jobbra, aztán balra, nagyon szeretett volna sírva fakadni...- Nem megy! Annyira csiklandoz­tok, hogy állandóan nevetnem kell és képtelen vagyok sírni!- Hát akkor engedj utunkra! - kérték a Napsugarak. A Felhőcske kacarászott, és azon gondolkozott, hogy továbbengedje-e őket... Ekkor az égbolton megje­lentek a Nagy Felhők. Gyorsan úsz­tak, nagyon borúsan néztek a világ­ra, s máris utolérték a Felhöcskét. Elborították az egész égboltot, még a Napot is eltakarták... A huncut Napsugaraknak hirtelen eszükbe jutott, megtréfálják a Felhő­ket. Minden oldalról rájuk rontottak, és csiklandozni kezdték őket. A Fel­hők úgy kacagtak, hogy a hasukat fogták, és egymáson hemperegtek. Már erejük sem volt, csak kacagtak. Annyira kacagtak, hogy a könnyeik is kicsordultak. Azok pedig a Földre hullottak, megöntözték, megitatták a szomjas virágokat, a füvet, és a virágzó fákat. Esőcseppek hintáz­tak a dróthuzalokon is. Nagyon so­káig kacagtak és könnyeztek a Fel­hők, mindaddig, amíg föl nem osz­lottak, meg nem semmisültek. Velük együtt a pöttömnyi Felhőcske is semmivé vált. Kisütött a Nap. A Napsugarak pedig rohantak a Földre. Meg-meg- csúsztak a nedves füvön, vidáman hancúroztak, incselkedtek az Eső­cseppekkel. Kényszerítették őket, hogy gyémántként verjék vissza fé­nyüket. örült a vén Föld, de mennyire örült! Legkedvesebb vendégeit fo­gadhatta: az Esőt és a Napsugara- kdt KODAY BERTA fordítása Eno Raud Sün barátunk minap a városban járt, ahol egy formás fazekat vásá­rolt.- Ezentúl mindennap meleg ebé­det ehetek - örvendezett. Jól szemügyre vette, minden ol­dalát megnézte, kis mancsaival megsimogatta, rongyocskával kifé­nyesítette, s végül a csillogó fazekat elégedetten a polcra tette. Az erdő lakói hamarosan tudo­mást szereztek az új edényről. Első­nek a borz látogatott el a sündisz- nóhoz.- Hallottam, hogy egy csinos kis fazekat szereztél, igaz?- Igaz bizony - válaszolta komo­lyan a sün, és az edényt az asztalra tette, hogy kíváncsi barátja megcso­dálhassa.- Hm - szólt komoran a borz -j nem sok hasznát veszed majd ennek. Két fül van az oldalán- Ez nagy baj? - kérdezte két­ségbeesetten a sün.- Nagyon nagy baj - felelte a borz. - Én még sohasem láttam ilyen füles edényt. Elfelejtette hozzáfűzni, hogy még soha semmilyen edényt nem látott. Alig búcsúzott el a borz, bekopo­gott a gólya.- Igaz, hogy kondért vettél? - kérdezte a féllábon ácsorgó gólya. Megnézte az edényt, de bizony ő sem volt meghatva. Kétszer is körbejárta az asztalt, megemelte a fedőt, és csőrével óvatosan meg­kopogtatta az alját.- Ez egy kondér... De nagy kár, nagyon nagy kár, hogy nem fütyülős fazekat vettél.- Miért kellett volna fütyülős faze­kat vennem? - csodálkozott a sün­disznó.- Ostoba vagy. Hát azért, mert egy fütyülős fazék sípolni kezd, ami­kor megpuhult az étel. És te, hogyan fogod megtudni, mikor kész az enni­való? A te kondérod nem ér semmit. Nahát, hogy valaki ennyire művelet­len legyen! - háborodott fel a gólya, és dühösen távozott. Elszontyolodott a sün, csak ült lehorgasztott fejjel és nem is vette észre, mikor toppant be hozzá a nyuszi.- Ha lehet, szeretném megnézni az edényedet - mondta a tapsifüles. - Az erdőben másról sem be­szélnek. A sündisznó szó nélkül az asztal­ra mutatott.- Egész jó fazék - bólogatott elis­merően a nyúl. Ó is felemelte a fe­dőt, de akkor szinte meghűlt benne a vér, annyira meglepődött.- Ide nézz, valaki kivájta a köze­pét! - Jót nevetett a hosszúfülű, aztán hipp-hopp, nagyokat ugorva eltűnt az erdőben. A kis sün csak ült a küszöbön, és keservesen sírdogált. Egy ideig még pityergett, aztán rászánta magát, hogy csak azért is kipróbálja a faze­kat. Elhatározta, hogy kompótot főz. összeszedett egy csomó almát, te­lerakta vele az edényt és feltette a tűzhelyre. Kevergette, kavargatta a gyümölcsöt, s közben még a ked­ve is megjött. Amikor megfőtt a kom­pot, megkóstolta. Kóstolta egyszer, kétszer és addig-addig kóstolgatta, amíg az egész elfogyott. Nagyon boldog volt a sündisznó, hisz ilyen jó almakompótot meg so­hasem evett. URBÁN GABRIELLA fordítása Nürnbergi tojás A legrégibb zseb- és nyakba akasztható órákat „nürnbergi to- jás“-nak szokták nevezni. Az el­nevezés tévedésen alapszik: a XVI. századi kicsiny órákat a németek Oreleinnek, órácská­nak mondták, ami a nyelvhasz­nálatban Éierleinné, „tojásocs- kává“ alakult. A valóban tojás alakú órákat a XVII. és XVIII. században készítették, de eze­ket nem nevezték nürnbergi to­jásnak. Nürnbergben, meghitt kis té­ren látható Peter Henlein, ma­gyarosan Hele Péter szobra. A régi mesterlegények bórköté- nyében áll, kezében kicsiny órá­val. Ót tartjuk a zsebóra feltaláló­jának. Hele Péter személyéről, éle­téről nem sokat tudunk. Orbán Dezső századunk elején Lau­rentius órája címen kisregényt írt a zsebóra feltalálásáról. Az el­beszélés régi óráslegendát ele­venített fel, amely szerint a gaz­dag Laurentius órásmester ha­gyatéka azé lesz, aki a Nürnberg városának egyik tornyában lévő órát úgy tudja szabályozni, hogy az elindítása után huszonnégy órával pontosan a napóra által jelzett időt mutassa. A trükk az volt, hogy az óra huszonnégy óra múlva csak tizenkét óra el­múlását jelezte. Tizenkét órai já­rás után ugyanis visszafelé kez­dett járni. A rejtélyt a fiatal órás­inas, Hele oldotta meg, ó találta fel azután legénykorában a zsebórát. Hele saját magát „lakatos­nak“ tartotta, csak halotti anya­könyvi bejegyzése mondja órás­nak. 1509-ben avatták az órás­céhben mesterré, 1542-ben halt meg. A londoni tudománytörténeti múzeumban még nemrégiben látható volt az az óra, amelyen a „P. H. Norinberg 1505“ felirat jelezte, hogy Hele kezéből került ki. Az órát nemrégiben ellopták. A régi óraszerkezetekben a gátlómű billentyűje olyan, mint egy súlyzó. Modern mechanikus órákban a billegő kerék peremén - esetleg - finom csavarok van­nak, segítségükkel lehet az óra járását szabályozni. A bil­legő mozgását hajszálrugó teszi egyenletessé. Minthogy a XV-XVI. században megfelelő finomságú hajszálrugót nem tud­tak készíteni, a súlyzószerú bille­gő kilengés közben felmeredó disznósörtébe ütközött, és an­nak rugalmassága pördítette vissza. Az ilyen óra nagyon ritka. Nagyon régi - átalakított - órák csapágylemezében lévő parányi lyuk elárulja, hogy eredetileg disznósörte volt a „hajszálrugó“. Amikor az órások még az egész szerkezetet maguk készí­tették, nevüket rávésték a csap­ágylemezre (amit platinának ne­veztek). Gyakran rávésték a megrendelő nevét is. Ha régi órán Luther, valamelyik pápa vagy király neve olvasható, majdnem bizonyos, hogy hami­sítvány. A hamisítvány felisme­résének megkönnyítésére az órások a szerkezetbe rejtve is elhelyezték cégjelzésüket. Európában Münchenben van az órahamisítás központja, ahol nagy szakértelemmel készítik az antik órákat. Régi fegyverek, használati tárgyak, edények anyagából állítják elő az alkatré­szeket, amelyekről így még a színképelemzés sem árulja el, hogy nem régi. Legértékesebbek az olyan szerkezetek, amelyek­nek váza, alkatrészei vasból vannak. Dr. HORVÁTH ÁRPÁD Hideg Antal én építettem egy csönd-vezetéket bár nem mindenki veszi észre ha egyedül vagyok bekapcsolom s hallom a mamát a könyvtárban- egy szekrény-nagy könyvvel bújócskázik - meg a nagyi bekerített udvarát- azt is ahogy a kezemből eszik a tyúk - és van amikor én vagyok a rádió persze a televízió is hallom beszélek benne azt hogy gyerekek figyelem figyelem aki rossz azt szeretem máskor meg nagyon komolyan előadásozok de olyan komolyan ám hogy azt el se mondom itt a lakótelepen minden lakás csupa zörgő vezeték vízvezeték gázvezeték villanyvezeték a TV-hez antennavezeték az L-házakon túl távfűtővezeték is van de csönd-vezetéket csak én építettem ha a szemem most lehunyom hallom is ahogy dobog a szívem Tűzoltás repülőgépről Az erdőtüzek oltásának egyik leghatéko­nyabb módja a repülőgépről „ledobott“ víz­zel való oltás, mert jelentős mennyiségű vizet csak így lehet a helyszínre juttatni. Az 1950-es évek óta dolgoznak azon, hogy hidroplánokat - vízi repülőgépeket - alkal­massá tegyenek tűzoltásra. Először megle­vő két-, illetve négymotoros vízi repülőgé­peket alakítottak át úgy, hogy víztartályokat helyeztek a törzsbe, és a tavak vagy folyók vizére leszállva, menet közben percek alatt feltöltötték tartályaikat, majd levegőbe emelkedve nyomban visszatértek a tűz fölé. Az 1970-es években elkészült a Canadir CL-215-ös hidroplán, amely már eleve tűz­oltásra épült. Két, dugattyús csillagmotorral szerelték fel, amelyek könnyebben gyorsít­hatok fel, mint a gázturbinák, s az egész gép a vízszállító feladatra van kiképezve. Kétfönyi személyzettel repül, 5500 liter vizet tud egyszerre felvenni, s ha közel van a tó vagy a folyó, egy fordulót tíz perc alatt tesz meg, s vegyszerrel kevert terhelését a tűz fészkére dobja. Kanada után Görögország és Franciaor­szág is alkalmazza a hidroplánt a Földközi­tenger partján dühöngő erdőtüzek megfé­kezésére. S.Gy. A tudományos intézet igazgatója külföldi ven­déggel beszélget. Természetesen a tolmács mindkettőjük mondatait folyamatosan fordítja. Az igazgató elégedett a tolmáccsal.- Nagyon örülök, hogy ön ilyen jól beszéli a lengyel nyelvet. A tolmács meghökken.- A lengyel nyelvet? De hiszen én...- Szóra sem érdemes! - szól közbe a vendég. - A kolléga bolgárra fordítja a szöveget. Sebaj! Én ugyan csehszlovák vagyok, de bolgárul is tudok... A tolmács majd elájul a meglepetéstől:- Bolgárul? Én biztos vagyok benne, hogy oroszul beszélek! A gondos mester mindig ugyanarra a helyre teszi szerszámait, a reszelés kést, az ollót meg a csavarhúzót. Mint látható, itt ötféle sorrendben kerültek egymás mellé. A kérdőjeles kockában még egy hatodik sorrendben is berakhatók. Szerinted mi a sorrend? Az alábbi öt szó közül melyik hasonlít a legkevésbé a többire: A - vár B - kard C - erőd D - sisak E - pajzs MEGFEJTÉS A február 5-i számunkban közölt feladatok megfejtése: gomb, repedt, pacal, kilences; felső - 1, középső - 2, alsó - 3. Nyertesek. Majoros Beáta, Fülek (Fil'akovo); Rajkovics Tibor, Bogya (Bodza), Saliga József, Rima­szombat (Rimavská Sobota); Valkó Rózsa, Somorja (Samorín); Tóth And­rea, Dunaszerdahely (Dunajská Streda).

Next

/
Thumbnails
Contents