Új Szó, 1988. december (41. évfolyam, 283-308. szám)
1988-12-06 / 287. szám, kedd
Az I. labdarúgóliga 15. fordulója után Nyolc tizenegyes, négy piros lap... Egy edző ismét megbetegedett • Luhový az őszi gólkirály • Tények és számok a 120 mérkőzés után • Nyolcvanhat napos téli pihenő következik Kitettek magukért a labdarúgók a bajnokság őszi idényének utolsó fordulójában: lőttek 25 gólt, kaptak 35 sárga és 4 piros lapot, értékesítettek 8 tizenegyest, (ebből Drulák egymaga hármat). Ny it rá n (Nitra) megszületett a csoda: hét veresége után pontot szerzett az utolsó helyen álló Hradec Králové. Méghozzá úgy, hogy Karol Dobiáé edző nem ült a kispadon. Otthon maradt. Állítólag influenzás... Jozef Adamec sem dirigálta „szaktanácsadóként“ az Inter-futballistákat, és azok nélküle is 4:0-ra verték a Plzeňt. I. LIGA Nehéz reálisan értékelni a szombati és vasárnapi meccseket, mert szinte mindenütt (kivéve Vítkovicét, ahol alulról fűtik a gyepszönyeget) irreális talajon, hideg időben futballoztak a csapatok. Néhány érdekesség azonban megemlíthető. A Sparta - Ostrava rangadón azért lett 0:0, mert a két válogatott kapus, Mikloško és Stejskal nagyszerűen védett, így a bajnok első pontját veszítette otthonában legnagyobb riválisa ellen. Hiába védett viszont kitűnően Vahala, a DAC mégis négy gólt kapott a Slaviától. Tipikus gólokat, a mérkőzés tipikus időszakában, a hajrában. A 83. percig 1:0 volt az eredmény, öt perccel előtte Belanszky három (!), méterről nem talált a hálóba. Aztán a Liba nélkül játszó DAC-védelem (a hajrában Fiebert sérülés miatt le kellett cserélni) háromszor elmélázott, és megszületett a dunaszerdahe- lyiek (Dun. Streda) idei második legsúlyosabb veresége. Nem emlékszünk, mikor fordult elő, hogy egy meccsen négy tizenegyest ítéljen a bíró. Jašek megtette Olomoucban. Ráadásul még egy Bohemians-játékost is kiállított. Ra- dek Drulák, ez a 26 éves, erőteljes, határozott csatár az Olomouc három büntetőjét belőtte, és hogy meg ne szólják, rúgott egy normális gólt is. Egyébként eléggé mozgalmas volt a találkozó, pontosan 70 (!) szabálytalanságot követtek el a játékosok. Ilyen tekintetben Bratislavában sem unatkoztak a nézők. Nyolc sárga és két piros lap „színezte“ a játékot. Az őszi idény értékeléséhez még visszatérünk. Most nézzünk meg néhány adatot az utolsó fordulóról és általában a bajnokságról. A tények és a számok felérnek egy előzetes kommentárral. A 15. forduló mérlege, hazaiak - vendégek: 5-2-1-20:5 (eddig 79-16-25-250:124). Gólok: 25 (összesen 274). Nézők: 39 000 (összesen 678 ezer). Sárga lapok: 35 (összesen 433). Piros lapok: Vrt’o (Ostrava), Píhavek (Plzeň), Stranianek (Inter), Holota (BoheSíugró Világ Kupa Nem ment az esélyeseknek (ČSTK) - A kanadai Thunder Bay-ban rendezték meg a Síugró Világ Kupa második versenyét. A nagysáncon a finn Risto Laako- nen nyújtotta a legjobb teljesítményt, és 126 illetve 121,5 méteres ugrásaival szerezte meg az első helyet. A középsánc szombati győztese az NSZK-beli Dieter Thoma ezúttal a 3. lett. A legjobb csehszlovák 9 helyével Martin švager- ko. Nagy meglepetésre a „repülő finn“ Matti Nykänen az első körben csupán 115 métert ugrott, s visszalépett a további versenyzéstől! Az utolsó helyen ismét az angol Edwards végzett, akinek ugrása mindössze 64 méterre sikeredett. Tíz szovjet aranyérem (ČSTK) - Tíz szovjet versenyző indult a Montrealban rendezett sambo-világbaj- nokságon, s valamennyien (!) aranyéremmel térhettek haza. Az idei, 19. vb volt az első, amelyet Amerikában bonyolítottak le. A kanadai nagyvárosban 11 ország sportolói küzdöttek az érmekért. Az egyes súlycsoportok győztesei: Mamedov (48 kg), Tuthaljan (52 kg), Novikov (57 kg), Kazarjan (62 kg), Jeszin (68 kg), Svaja (74 kg), Hajbulajev (82 kg), Abdulajev (90 kg), Gurin (100 kg) Skalov (+130 kg). Tenisz Mesterek Tornája Lendl-Becker döntő (ČSTK) - A New York-i Madison Square Gardenben lebonyolították az elődöntőt a férfiteniszezők Mesterek Tornáján. Az ötödik versenynapon először Ivan Lendl 6:3, 7:6 arányban legyőzte Stefan Edber- get, majd Boris Becker hatalmas csatában diadalmaskodott (7:6, 7:6) az idei sorozat felfedezettje, Jacob Hlasek felett. A fináléban két év után ismét Lendi - Becker összecsapás lesz. Beckernek még egyszer sem sikerült elhódítania a trófeát, Lendl viszont ötször diadalmaskodott, háromszor zsinórban. Melbourne-ben az 1. forduló további mérkőzéseivel folytatódott a női teniszcsapatok Szövetségi Kupája: NSZK - Mexikó 3:0, Ausztrália - Izrael 3:0, Franciaország - Japán 3:0, Ausztria - Belgium 2:1, Indonézia - Nagy-Britannia 2:1. mians), - a 15 forduló során 26 játékost állítottak ki. Tizenegyesek: 8, hat a vendégek ellen, (eddig 60, ebből 48 a hazaiak javára). A góllista állása - 13 gólos: Luhový (Dukla), 12 gólos: Diňa (B Bystrica), 11' gólos: Griga (Sparta), Brezík (Inter), Vankovič (Slovan), Drulák (Olomouc), 10 gólos: Daňek (Ostrava), Skuhravý (Sparta). A hazai mérkőzések alapján összeállított táblázat a következőképpen fest: EREDMÉNYEK: 1. Laakonen 235 (126 + 121,5), 2. Johnsen (norvég) 233 (123,5 + 119,5), 3. Thoma 230.5 (122 + 122)... 9. Švagerko 212.5 (118,5+112)... 13. Dluhoš 210.5 (110+120)... 20. Ploc 205 (118,5 + 107,5)... 26. Parma (csehszlovákok) 193,5 (108,5+106,5). A Világ Kupa állása: 1. Laakonen 45, 2. Thoma 40, 3. Johnsen 28,... 8. Dluhoš 12,... 14. Švagerko 8, 15. Parma 6 pont. A csapatverseny állása két verseny után: 1. Finnország 98, 2. NSZK 70, 3. Norvégia 41,4. Csehszlovákia 26 pont. Jakabházyt várják Kanadában A Magyar Jégsport Szövetség a közelmúltban felmondott Jakabházy Lászlónak, a jégkorong-válogatott szövetségi kapitányának. Azt mondták, nincs rá szükségük, mert túl nagy követelményeket állít a játékosok elé. A mester váratlan értesítést kapott. A világhírű kanadai profi jégkorongcsapat, a Calgary Flames jelezte, hogy a jövő júniustól szeretné Jakabházy Lászlót edzőnek szerződtetni.- Természetesen nem vezetőedzőnek szánnak, a főnök továbbra is Terry Chrips marad, én a csapat hat segítőedzője közül lennék az egyik. Kifejezetten erőnléti edzőnek szánnak, mert tudják, hogy ehhez értek a legjobban. Óriási megtiszteltetés, ha ez a klub felkér valakit, így én is rendkívül büszke vagyok, s biztos, hogy fél évre, vagy egy évre vállalom a munkát - mondta Jakabházy László. (kelemen) Labdarúgó KK-döntö Elutazott az Ostrava (ČSTK) - A Baník Ostrava labdarúgói, akik őszi szereplésükkel kellemesen meglepték szurkolóikat, hétfőn Olaszországba utaztak. Csütörtökön a Közép-európai Kupa döntőjének visszavágóján az FC Bologna együttesével mérkőznek. M. Máčala edző 17 játékossal utazott Bolognába. A keret tagja Václav Danék is, aki sérülés miatt nem játszhatott a Sparta elleni találkozón. - Ez idáig nyolc bajnoki és két nemzetközi mérkőzésen nem szenvedtünk vereséget. Szeretném, ha ez a szám tovább növekedne - nyilatkozta Máčala edző. Ostravában a döntő első találkozóján a hazaiak 2:1 arányban győztek. 1. Sparta 8 7 1 0 35:8 15 2. Vítkovice 8 7 0 1 23:5 14 3. DAC 7 7 0 0 14:2 14 4. B. Bystrica 8 7 0 1 19:8 14 5. Ostrava 7 7 0 0 17:6 14 6. Slavia 8 6 11 19:10 13 7. Trnava 7 6 0 1 12:4 12 8. Inter 8 5 1 2 22:12 11 9. Nitra 8 5 12 17:12 11 10. Olomouc 8 4 2 2 13:6 10 11. Plzeň 7 4 2 1 13:6 10 12. Slovan 7 3 3 1 11:9 9 13. Bohemians 7 4 0 3 12:13 8 14. Cheb 8 3 1 4 7:10 7 15. Dukla 7 2 2 3 10:8 6 16. Hradec 7 2 2 3 6:10 6 Az idegenbeli meccsek tabellája: 1. Sparta 7 4 2 1 9:5 10 2. Nitra 7 4 0 3 7:5 8 3. Ostrava 8 3 2 3 7:6 8 4. Dukla 8 3 14 12:12 7 5. Slavia 7 3 0 4 12:16 6 6. Slovan 8 2 1 5 9:12 5 7. Bohemians 8 2 1 5 9:20 5 8. Olomouc 7 1 2 4 8:12 4 9. Vítkovice 7 115 8:11 3 10. Cheb 7 115 9:21 3 11. Hradec 8 116 8:26 3 12. DAC 8 0 2 6 1:17 2 13. Inter 7 0 1 6 6:17 1 14. Trnava 8 0 1 7 4:18 1 15. Plzeň 8 0 0 8 9:24 0 16. B. Bystrica 7 0 0 7 9:28 0 (T. V.) Ülésezik a NOB Végrehajtó Bizottsága (ČSTK) - A sport és az olimpiai eszme jövőjét érintő kérdések problematikája alkotja a Nemetközi Olimpiai Bizottság Végrehajtó Bizottsága ma kezdődő tanácskozásának programját. Az osztrák fővárosban, Bécsben elsőként a Délafrikai Köztársaság fajüldöző politikáját és annak az olimpiai eszmére gyakorolt hatását elemzik a szakemberek. Szerdán az előzetes műsor szerint a sport tisztasága és a doppingellenes harc alkotja majd a vita tárgyát. Richard Pound, a NOB alelnöke ezen a tanácskozáson szeretné bejelenteni: javasolni fogja, hogy a súlyemelést zárják ki az olimpiai sportágak közül. Szíkrázóan kemény csaták jellemzik az I. jégkorongliga mérkőzéseit. A múlthoz képest jóval több a nagybüntetések száma. Egyesek összetévesztik a keménységet a durvasággal... (Vojtíšek-felv.) I. jégkorongliga Még kétszer Ebben az évben még kétszer lépnek jégre az I. jégkorongliga csapatai. A részletes program a kővetkező- 24. forduló, december 6., 17.00: Košice - Vítkovice (a játékvezető Havlűj), 17.30: Pardubice - Slovan (Adam), Jihlava - Kladno (Lipa), Trenčín- Gottwaldov (Brada), Plzeň - Č. Budéjovice (Danko), Litvinov - Sparta (Šubrt). 25. forduló december 9, 17.00: Gottwaldov - Pardubice (Danko), Vítkovice - Jihlava (Peterčák), Košice - Sparta (Brada), 17.30: Slovan- Kladno (Reithar), Č. Budéjovice- Trenčín (Vrábel), Litvinov - Plzeň (Havlűj). A pénteki forduló után egyhónapos szünet következik a bajnokságban. A válogatott két mérkőzést játszik Finnországban, majd a hagyományos Izvesztyija Kupán vesz részt. December végén és január első napjaiban egy kanadai tornán indulnak a csehszlovák korongozók. Az új évben az első fordulóra január 8-án, vasárnap kerül sor. (sr) • A távközlés központi igazgatójának kupájáért röplabdatornát rendeztek Bratislavában 16 csapat részvételével. A 10., jubileumi mérkózéssorozaton immár negyedszer a Bratislavai Postaigazgatóság női együttese nyert, a férfiak mezőnyében a Rádiókommunikációs Igazgatóság kollektívája lett első. A tornát a csehszlovák -szovjet barátsági hónap tiszteletére rendezték. • Patrik Sjöberg svéd magasugró világbajnoknak, hátsérülése miatt, hathetes pihenőt írtak elő az orvosok. Egyelőre kérdéses, hogy részt vehet-e a télen a fedettpályás idény legnagyobb eseményein. • A finn parlament diszverettel tüntette ki Tapio Korjust, a gerelyhajítás szöuli olimpiai bajnokát. • Mezey György, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a bajnokság őszi utolsó fordulója után kijelölte a Málta elleni világbajnoki selejtezőre készülő keretet. A december 11 -ei, valettai találkozóra a következő játékosok kaptak meghívót: Disztl P., Petry, Csuhay, Disztl L, Pintér, Bordás, Keller, Sass, Kozma, Kovács E., Bognár Gy., Csucsánszky, Kincses S., Kékesi, Kiprich, Fischer, Balog T., Vin- cze I. • A holland Dónk Gouda csapata nyerte a női vízilabda BEK-et. A négyes döntőben, melyet az olaszországi Voltur- nóban rendeztek, a magyar BVSC végzett a 2. helyen, a házigazdák pedig a harmadikon. • A Lokomotíva Bratislava női asztaliteniszcsapata a BEK 3. fordulójában, december 10-én a francia Union Bicetre együttesét fogadja a krasňanyi játékcsarnokban. Európai röplabdakupák Luzern-Slávia UK (ČSTK) - A Slávia UK Bratislava női röplabdacsapata a csehszlovák együttesek közül utolsóként mutatkozik be az európai röplabdakupákban. A KEK első fordulójában erőnyerők voltak a főiskolások, a 2. fordulóban a BTV Luzernnel mérik össze erejüket A jó nevű ellenfél előzőleg a belga Wervik gárdájával találkozott (3:1 és 2:3). A két csapat vezetői megegyeztek, hogy mindkét találkozóra Luzernben kerül sor, pénteken 20.00 és szombaton 19.00 órakor. Az elutazás előtt még két ligaforduló vár az UK-ra. Ma Ostravában, holnap Olomoucban lép pályára. Két győzelem Ausztria ellen a pólóidény végén SIKERES EVET ZÁRNÁK VÍZILABDÁZÓINK Az Ausztria elleni két nemzetek közötti mérkőzéssel befejeződött a csehszlovák vízilabda-válogatott idei műsora. Stoffan Rudolf edző legénysége (Kula - Vidumanský, Bund- schuh, Mikuš, Kalinka, Veszelits, V. Borsig, Horňák, Pleško, Kmeť, Tkáč, Fodor) szombaton este 11:10 (2:2, 4:1, 3:3,2:4) arányban legyőzte a B-csoportos osztrákokat. Az egy nappal később rendezett visszavágón 13:10 (3:1, 4:5, 4:2, 2:2)-re nyertek a csehszlovákok. Az első találkozón Vidumanský 5, Horňák, és V. Borsig 2-2, Pleško és Tkáč 1-1 gólt dobott, a második összecsapáson Horňák 4, Vidumanský és Bund- schuh 2-2, Mikuš, Kmeť, V. Borsig, Tkáč és Fodor 1-1 góllal járult hozzá a győzelemhez. Stoffan Rudolf így látta a két bécsi összecsapást:- Mindkét mérkőzésen jól kezdtünk, két negyed után tetemes előnyre tettünk szert. Ezt követően lazítottunk, ám így is különösebb megerőltetés nélkül biztosan nyertünk. Mindent összevetve: elégedett vagyok a fiúkkal. Radič és Peciar sérülés miatt nem utazhatott az osztrák fővárosba, Poláčik pedig bajnoki mérkőzést játszott szombaton a Vasas színeiben. Főleg az utóbbi hiányzott, ha ő a center, akkor 60 százalékkal jobb teljesítményt nyújt a csapat... Tizennégy mérkőzést vívott ebben az évben a csehszlovák válogatott. Egy találkozót elvesztett, egy döntetlenül végződött, a többit megnyerte. A legnagyobb diadal mégis az, hogy egy hónappal ezelőtt az úszószövetség benevezte a csapatot a bonni Európa-bajnokságra (1989. augusztus 12-20.). Mivel több mint 16 együttes jelentkezett a kontinensviadalra, ezért május 12 és 14 között selejtezőt rendeznek. A két helyszínről tizenegy nap múlva dönt az Európai Vízilabda Szövetség (EWPC). A két csoportból az első három helyezett jut az Eb tizenhatos mezőnyébe. Vízilabda-válogatottunk január 20-án tizenkét napos erőnléti edzőtáborozással kezdi az új évet, februárban és márciusban egyesületeikben készülnek a játékosok. Április 15-16-án a kassai (Košice) nemzetközi tornán három mérkőzést játszik a Stoffan-legénység, utána a bratislavai tornán rajtol, majd a hónap végén Dániába utazik. Május elején egy élvonalbeli szovjet csapattal egyhetes közös edzőtáborozás következik. Az Eb-selejtező után a hagyományos lengyelországi tornán, ezt követően pedig a Duna Kupán vesz részt a csehszlovák pólóválogatott. Az utóbbi lesz az Európa-bajnokság főpróbája.- A jövő évi programot, nagy örömünkre jóváhagyta a szövetség, egy dolog azonban nagyon bosszant: soha senki sem tájékoztat arról, melyik játékos, milyen külföldi szerződést köt, és hova megy. Csak utólag tudom meg, s ez furcsa dolog. Az csak a csehszlovák vízilabdasport hasznára válik, ha legjobb pólósaink jugoszláv, magyar, vagy olasz klubokban játszanak. A szerződés aláírásakor a válogatott érdekeit is figyelembe kellene venni - mondta Stoffan Rudolf. Eddig hárman igazoltak külföldre: Roman Polačik már két éve a Vasas erőssége, Vidumanský László és Kula György a közelmúltban lett a Mladoszt Zágráb, illetve a Rijeka játékosa. Peter Horňák a Posillipo Napolitól kapott ajánlatot. Valamennyien a válogatott erősségei .. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ