Új Szó, 1988. december (41. évfolyam, 283-308. szám)

1988-12-10 / 291. szám, szombat

Az ostrava-vítkovicei Klement Gottwald Vas­mű és Gépgyár dolgo­zói hamarosan befeje­zik az egyes számú nagyolvasztó javítását és felújítását. Ennek során több új, korszerű berendezést építettek be. A nagyjavítást s a rekonstrukciót többéves, mindenre ki­terjedő előkészítés előzte meg. A képen: Josef Kováčik, az Ost- ravai Kohászati Szere- löváilalat hegesztője a nagyolvasztó porel­szívóján dolgozik. (Petr Berger felvétele -ČTK) Nehéz a búcsú Hetekig nem tudtam vele találkozni. Hol előadást tartott, értekezleten volt, vagy éppen valamelyik alegységhez szó­lította a kötelesség. A ki tudja hányadik hivás után végre azt mondta, van egy órányi ideje. Sok ez vagy kevés? Vajon beleférnek-e ebbe egy ember életének főbb mozzanatai, különösen ha olyanról van szó, aki közel négy évtizedet töltött egyenruhában, aki egyszerű katonaként kezdte szolgálatát a határőrségnél, s ma a szlovák nemzeti felkelés határőr maga­sabb egység poli-ikai osztályának a pa­rancsnoka. Megjárta a ranglétra összes fokát, sokat tapasztalt, sok száz fiatal katona határőrnek adta át a párttagjelölti igazolványt.- Az életem nem különbözik kortársai­métól. Kitanultam a kereskedői szakmát, részt vettem az ifjúsági szövetség alap­szervezetének megalapításában - eleve­níti fel életét Rastislav Hradil ezredes. (A szerző felvétele)- Amikor a munkásosztály magához ra­gadta a hatalmat, beléptem a pártba. Az elmélethez nem sokat értettem, de annyit tudtam, hogy az új társadalom építésében nekem, egy munkásember fiának is részt kell vennem. A családi háznál bátyámmal együtt megtanultuk mi a szegénység. Amikora közelben szövetkezet alakult, ott lettem zöldségfelvásárló. Aztán megkap­tam a katonai behívómat, s úgy jöttem el hazulról, hogy a két év hamar elszalad, ott folytatom majd munkám, ahol abbaha­gyom. Nem így történt. Tizenkét nappal azután öltötte magára a határőrség egyenruháját, hogy megszü­letett az államhatár védelméről szóló tör­vény. Malackyban kapta meg az alapki­képzést, ott ismerte meg az államhatáron teljesített szolgálat nehézségeit. Aztán Prágába vezényelték tartalékos tiszti is­kolába, s mielőtt végzett volna, meggyőz­ték, hogy a határőrségnél szükség van rá. Hadnagyi rangban kezdte el hivatásos katonai pályafutását a szlovák fővá­rosban.- Korábban, amikor az ifjúsági alap­szervezettel a szlovák fővárosba kirán­dultunk és megláttuk a Dunát, akkor azt találtam mondani, hogy ilyen helyen szí­vesen szolgálnék. Lám, ez valóra is vált. A kiképzöegységben kaptam beosztást, s főleg ifjúsági vonalon tevékenykedtem, majd újra Malackyba kerültem, ahol meg­nősültem. Mint politikai tiszt számos alegységnél megfordultam. Bizony abban az időben a határőralegységek szegé­nyesen éltek, nem volt a legjobb a szál­láskörletük. A határra is nagy nyomás nehezült, előfordult, hogy fegyvert kellett használnunk. Akik az ötvenes évek elején szolgáltak a határőrségnél, meg tudják mondani, milyen nehéz évek voltak ezek. Hogy jó politikai tiszt volt, tudott a kato­nák nyelvén beszélni, azt az is bizonyítja, hogy öt év múlva már a magasabb egy­ség politikai osztályán kapott beosztást, mint propagandista. Közben tanfolyamo­kon vett részt. Közeledett már a negyven évhez, amikor tévúton elvégezte a politi­kai főiskolát. Tanult, de a mindennapos feladatait sem hanyagolta el. Leginkább a katonák között érezte jól magát, s talán azért, mert a fiatalságát juttatták eszébe. A szeme láttára épültek fel az alegységek új körletei. Teltek-múltak az évek, kine­vezték a politikai osztály parancsnokhe­lyettesének, majd 1973-ban parancsno­kának.- Még több lett a munkám, nagyobb a felelősségem. Olyan ember vagyok, aki szeret mindent a maga szemével látni, így bármilyen esemény is történt az alegysé­geknél, ott voltam. Ma is úgy gondolom, ez így van rendjén, még akkor is, ha nemegyszer a szabadidő rovására megy Reggel, amikor munkába jövök, sohasem tudom megmondani, hogy este mikor kerü­lök haza, azt sem, hogy éjszaka mikor szólal meg lakásomon a telefon. Ezt nem panaszként, hanem tényként mondom. A határőrséggel együtt fejlődtem, és büszke vagyok, hogy annak egyenruháját viselem. Most, amikor hamarosan leve­tem, nehéz szívvel teszem... Vesszőparipája a határmenti köz­ségek lakosaival folytatott együttműködés elmélyítése, a segédhatárórök körében végzendő politikai nevelő munka, az ifjú határőr pionírrajok számának növelése. A példás határőrközségek versenyének egyik úttörője, s érdeme van abban, hogy ' az utóbbi időben a megtisztelő cím átadá­sa kellő katonai pompával történik. A ma­gasabb egység - katonái több mint 350 km államhatárt vigyázunk - kilenc járással, illetve városkerülettel igyekszik a lehető legjobban együttműködni, s nem eredménytelenül. Bármelyik alegységet látogatja meg, a katonák örülnek jelenlé­tének, s ezt munkája elismeréseként könyveli el. Karácsonykor vagy újévkor mindig valamelyik alegységnél fogyasz­totta el az ünnepi vacsorát, mintha neki nem is lett volna családja. Tetőtől talpig katona, elsősorban hiva­tásának él. Büszke arra, hogy csapat- zászlajukat Munka Érdemrenddel tüntet­ték ki.- A határőrségnél váltakozó a helyzet. A nyolcvanas évek elején három éven keresztül nem történt magasabb egysé­günknél határsértés. Ha valahol ilyen eset előfordul, arra összpontosítjuk figyelmün­ket, mit kell tenni, hogy a hasonló esete­ket megelőzzük. Fiatal, 18-20 éves fiúk teljesítenek nálunk nehéz szolgálatot. Mindig örültem, amikor láttam, hogy a hó­napok múlásával hogyan komolyodnak meg, milyen lelkiismeretesen teljesítik a néptől, a hazától kapott feladatokat. Keveset beszél magáról, többet a ma­gasabb egység ünnepeiről, hétköznapjai­ról. Ezt csak az érti meg, aki hosszabb ideje ismeri, aki tudja, hogy bár megértő, de ha más eszközök nem segítenek, szigorú is tud lenni. Jó munkájáért meg­kapta a Kiváló munkáért és számos más kitüntetést.-Nehéz búcsút venni a határőrség nagy családjától, de nem is búcsúzom. A jövő évben is eljövök közéjük, annak ellenére, hogy a három unokámmal is sokat foglalkozom majd. Ép, egészséges vagyok, s bár a hatvanadik születésna­pom már nincs messze, tudom, hogy tétlenül nem tudok meglenni. Elhatároz­tam, gyakran visszajövök segíteni a politi­kai munkában, ha szükség lesz rám. Rég eltelt az egy óra. A szomszédos szobából behallani, hogy egyre többen keresik a politikai osztály parancsnokát. Olyan embert ismertem meg, akinek az államhatár védelmének biztosítása min­dennél fontosabb, akire felnéznek, aki kitartásban, helytállásban és elvhűség­ben másoknak is példát mutat. NÉMETH JÁNOS Történelemformálók csoportképe A nemzeti felszabadításért, az új köztársaságért (1938-1945) című tanulmánykötetről Huszonegy szerző műve ez a vaskos, több mint 600 oldalas kötet, amely a Pravda Könyvkiadó gondozásában és első ízben most jelent meg. Igaz ugyan, hogy a ta­nulmányok zömét cseh nyelven és különféle kiadványokban már több­ször is közölte a CSKP KB Marxiz- mus-Leninizmus Intézete, de most részletesebb feldolgozásban, ha­sonló témájú tanulmányokkal, mel­lékletekkel, helység- és névjegyzék­kel kiegészítve kapjuk kézbe. Ebből eleve kitetszik a szándék: történelmi körképet kívánnak elénk tárni. De talán pontosabb, ha a történe­lemformálók csoportképének nevez­zük a kötetet. Ugyanis a küzdelem, a harc 2414 napjának történéseivel foglalkozva azt mutatják be a közölt tanulmányok, hogy ebben a törté­nelmi időszakban, a megszállás éveiben (1938-1945), a párt vezeté­sével mit tettek a hazáért, Csehszlo­vákiáért az itt élő nemzetek, a cse­hek és a szlovákok, a velük együtt élő, a jót és a rosszat egyaránt vállaló nemzetiségek. Erre utal a könyv alcíme is: A CSKP vezető szerepe a nemzeti felszabadító harcban. És az is, hogy a tanulmány- íróktól függetlenül tíz történész ál­lította össze a 110 oldalas melléklet­ben szereplő táblázatokat, kimutatá­sokat a nemzeti, a nemzetiségi rész­vételt bizonyító szempont szerint. Nem véletlen hát a történelemfor­málók csoportképének minősíteni ezt a kötetet. Csoportképet azzal a szándékkal szoktunk kézbe venni, hogy keres­sük rajta önmagunkat, a hozzátarto­zónkat, vagy elődünket. Őket keres­sük, még akkor is, ha a képet nézve elsőként a középpontban állókra fi­gyel a szemünk. Nem tagadom, a kötet első olva­sásakor így tettem én is. önkéntele­nül is felfigyeltem az első, sorsunkat is érintő utalásra: ,,A Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottsá­ga 1939. február 22-én hozott hatá­rozatával úgy rendelkezett, hogy a pártszervezetek a megszállt terü­leten átmenetileg ugyan, de ezentúl a Magyar Kommunista Párthoz tar­toznak. Schőnherz Zoltán kapott megbízást, hogy...“ Az illegális te­rületi pártbizottságok vezetőinek névsorát tanulmányozva is elsőként azt vettem észre, hogy a bratislavai bizottságnak három éven át (1938-1941) Szabó István volt a ve­zetője, ugyanakkor pedig a zemplé­ninek (Zemplín) az azóta méltányta­lanul elfeledett Arányi József. Az illegális sajtótermékekről készített kimutatást nézegetve pedig 50 cím­szó közül először az 1941-es brati­slavai kiadvány címét - Kommunis­ta-krónika - vettem észre, és csak később állapítottam meg, hogy két német nyelvű kiadvány - Dér Ham­mer, Volksstimme - is megjelent akkoriban. A második olvasáskor már feltűnt az is, hogy a tanulmányírók értékíté­lete pontosabb és tárgyilagosabb, mint évtizedekkel korábban volt. Még az 1942. május 27-én történt Heydrich elleni prágai merénylet megítélésében is. Megállapítják, hogy a két ejtőernyős partizán, Jozef Gabčík és Jan Kubiš tizenöt hónapig tartó szervezési előkészület után becsülettel teljesítette feladatát. Az eseményt azonban nem értékelik túl, hanem akkori jelentősége szerint méltatják, megállapítva: „Az akció külföldön óriási rokonszenv-hullá- mot keltett, de a cseh ellenállási front nem volt rá felkészülve, sem a támadás, sem a védekezés szem­pontjából, ami a nácik számára le­hetővé tette az ellenállási front, a cseh nép elleni, az eddiginél sok­kal véresebb terror alkalmazását.“ Ez a tárgyilagos megítélés nyo­mon követhető más fejezetekben is. Nemegyszer az eseményektől távol álló személyek csaknem független véleményét idézve magyarázzák a szerzők az akkor történteket. Pél­da rá, hogy a szlovák ellenállási mozgalomnak a harcra való felké­szültségét méltatva abból a jelentés­ből idéznek, amelyet 1944 tavaszán a londoni kormány hírszerző tisztje, Ján Imro alezredes küldött: „Minden szinten és fokozaton csak a kommu­nisták pártja jól szervezett.“ Harmadszor is elolvastam a könyvet. Reméltem, a történelem­formálók csoportképén rátalálok - csupán homályos, alig azonosít­ható vonásokban - azokra a tények­re, amelyek megmutatják, milyen volt az itt élő magyar nemzetiség részvétele az új köztársaságért ví­vott harcban. A helységnevek jegyzékében megtaláltam Isztambult, mert 1940- ben a csehszlovák hírszerzők ott találkoztak és tárgyaltak első ízben a szovjet katonai szakértőkkel. Ám nem találtam ezt a helységnevet: Tyn nad Vltavou, bár ott 1945-ben a győzelem napjának első ünnepsé­gén, a katonai szemlén együtt vo­nultak fel a szovjet harcosok, a cseh partizánok, és szervezett alakula­tokban (!) a velük szövetségesként küzdő magyar katonák. A partizánharcokról írva (a 395. oldalon) csak az I. ukrán front törzs­karát említve közük: „Több, kommu­nisták vezette, hírszerző és diver- záns csoportot küldött a megsegíté­sükre." Tény ugyanakkor, és ezt már a szovjet történészek (M M. Mi- naszjin 1967-ben, N. Firszov 1977- ben) feldolgozták, a II. ukrán front törzskara, főleg a szlovákok és ma­gyarok által vegyesen lakott terüle­teken ugyanezt tette. Ezeknek a csoportoknak egyike volt például Mihail Mironov őrnagynak az Ipoly­ság (šahy) és Nagykürtös (Veľký Krtíš), valamint Krupina közötti terü­leten harcoló csoportja. Egyébként a kötet VIII. részének 4. fejezete 81 sorban foglalkozik a déli határ menti terület ellenállási és partizánharcával. Elsősorban a Petőfi és Nógrádi brigád érdemeit méltatja. A többi, önálló partizánegy­ség közül hármat név szerint is meg­említ, továbbiakra csak közvetve utal. A 3000 példányban kiadott kötet megírásához felhasznált forrásmű­vek jegyzékében a 241 cím közül csak hétnek a szerzője visszaemlé­kező szovjet tábornok, illetve törté­nész, ami az adott téma jelentősé­géhez és nagyságához viszonyítva kevésnek tűnik. Talán az a kép is, amelyet én kerestem olvasás köz­ben, jobban látható, pontosabb len­ne, ha a következő kiadás összeállí­tásakor figyelembe vennék az eddig fel nem használt, hiteles forrásmü­veket is. Újabb kiadásra ugyanis számítani lehet, mert miközben harmadszor is elolvastam a kötetet, ha nem is mindegyik, de a legtöbb könyves­boltból elfogyott. HAJDÚ ANDRÁS ÁLLÁS .TS“ ■ A Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Mezőgazdasági Középiskola igazgató­sága 1989. január 1 -tői felvesz:- mezőgazdasági mérnököt- középiskolai végzettséggel rendelkező könyvtárost (aki a sokszorosító munká­ban is jártas) az iskola információs köz­pontjába. Érdeklődni lehet az iskola igazgatóságán. Cím: Dunajská Streda, nám. 1. mája 1533/3. Az igazgatóság továbbá közli a szülőkkel és a 8. osztályos tanulókkal Nyugat-Szlo- vákiában, hogy az 1989/90-es tanévben négy első osztályt nyitunk a következő szakon:- növénytermesztési- melioráció és öntözéses gazdálkodás- állattenyésztés- a mezőgazdaság és élelmezés gazda­ságtana. Cím: SPoŠ Dunajská Streda, nám. 1. mája 1533/3. ÚF-174 KÖSZÖNTŐ ■ December 10-én ünnepli 60. születés­napját valamint név­napját a kedves Buday Ottilia Somorján (Šamorín). Ez alkalomból sok örömet, boldogsá­got, erőt, egészsé­get, hosszú életet kí­vánnak: . nővére, sógora, Árpád és Zoltán csa­ládjukkal. Ú-4469 ■ Szívünk teljes m szeretetével kö­szöntjük a drága, jó férjet, édesapát és nagyapát, _ Forgács Andrást Megyercsen Mmk (Calovec), ääšJéIÍ' aki 1december 11-én ünnepli 60 születésnapját. E szép ünnep alkalmából szívből gratulál­nak, jó egészséget és hosszú, boldog életet kívánnak: felesége, leánya, fiai, veje, menyei és unokái: Ildikó és Andrejka. Ú-4584 ■ 1988 december 10-én ünnepli 60. születésnapját Melicher Béla Ipolyságon (Šahy), E szép ünnep alkal­mából szívből gratu­lálnak, jó erőt, egészséget, hosszú, boldog életet kí­vánnak: felesége és lányai. Ú-4602 ■ Drága, jó szüléinknek, Kukó Rozáliának és Kukó Istvánnak Bolyban (Bot) születésnapjuk alkalmából nagyon jó erőt, egészséget és hosszú életet kívánnak: gyermekeik: Valika, Piroska és Pisti családjaikkal. Ú-4687 ■ December 14-én ünnepli 85. születés­napját a drága, jó édesapa, após és nagyapa, Bokros Ferenc Malinovón. E szép ünnep alkalmából szívből gratu­lálnak: szerető lányai, vejei, fia, menye és kilenc unokája. Ú-4700 VA KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ■ Hálás szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, szomszédnak, munkatársnak, ismerősnek, a falu lakosa­inak, akik 1988. október 13-án elkísérték utolsó útjára drága fiunkat, K o p u n i č Jaroszla vöt az illésházi (Nový Život-Eliašovce) teme­tőbe, akit a halál 37 éves korában, tragi­kus körülmények között ragadott ki sze­rettei köréből. Köszönjük a virágokat, bú­csúbeszédeket, vigasztaló szavakat. Gyászoló családja. Ú-4640 ■ Fájdalmas gyászunkban hálás szívvel mondunk köszönetét minden kedves ro­konnak, ismerősnek, barátnak, minda­zoknak, akik november 19-én elkísérték utolsó útjára a nagymagyari (Zlaté Klasy) temetőbe Untermayer Józsefné Duducz Máriát, és virágadományaikkal, részvétükkel enyhíteni igyekeztek mély fájdalmunkat. A gyászoló család. Ú-4697 MEGEMLÉKEZÉS ■ Fájdalommal em­lékezünk a szeretett testvérre és nagyné­nire, Valkó Rozáliára Sikabony (Maié Blahovo), akit a kegyetlen halál 1987. december 6- án, hosszú betegség után ragadott ki szerettei köréből. Emlé­két és jóságát szivünkben őrizzük: testvére. Ilonka és családja. Ú-4692 ÚJ SZÓ 6 1988. XII. 10.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents