Új Szó, 1988. december (41. évfolyam, 283-308. szám)
1988-12-05 / 286. szám, hétfő
1966-ban Atlantában tartották a világ orgo- naművészeinek és organológusai- nak nemzetközi kongresszusát. A szervezők annak idején felkérték Kodály Zoltánt, hogy erre az alkalomra írjon egy nagyszabású orgonamüvet. Kodály a felkérésnek eleget tett. Laudes organi-je (Az orgona dicsérete) az Amerikai Egyesült Államokban ezen a kongresszuson - az atlantai városháza hatalmas auditóriumában, a világ legnagyob orgonáján, a 7 manuálos, 1250 regiszteres hangszeresedén - több mint kétezer orgonaművész előtt hangzott fel először. A remekmű, melyben az orgonához méltó társul emberi hangot - vegyeskart - párosított Kodály, megérdemelten nagy sikert aratott. A Laudes organi ősbemutatójára nálunk csak 1985-ben, a kassai (Košice) Csermely Kórus karnagyának, Havasi Józsefnek köszönhetően került sor. A kassai Dómban Ivan Sokol érdemes művész ült az orgonánál, s a Csermely Kórus Havasi József dirigálásával legjobb erényeit megmutatva, méltó partnere tudott lenni az orgonamuzsikának. Nemrégiben a Művészetek Házában is előadták a művet, ahol a Csermely Kórus fennállásának 15. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi hangversenyen - ezúttal Szabó Imre bratislavai orgonaművész közreműködésével - újra elhangzott. Kodály a Laudes organi XII. századi szekvencia-verset még a harmincas évek elején a svájci kisváros, Engelberg bencés kolostorának kódexéből másolta ki. Nyilván azért, mert tudta, hogy a mi XIII. századi Ómagyar Mária-siralmunk szövegében és dallamában is a középkori kolostori művészet ihletése mutatható ki. Svájcban és Franciaországban a X-XIV. században virágzott a szekvencia-költészet népi-gregoriánus dallamvilága. A Laudes organit, e latin szövegű költeményt használta fel tehát Kodály említett remekművének megírásához. Egyben a nagy zeneköltőnk hattyúdala is lett ez, hiszen élete utolsó szakaszában, 1966. február 24-én fejezte be. A mű alapdallama egyszerű skáladallam, ez az eredeti szekvencia kezdő melódiája is. Arezzoi Guido szolmizációs hangjai, Ut-re-mi-fa- sol skálája itt lefelé „indulva“, hol visszafelé vagy megforgatva, a kezdő ütemtől a céíbajutásig Ariadne fonalaként van jelen. A kompozíció harmóniavilága e nyugalommal ellentétben: színes, sok modulációs, szinte minden hangnemet végigjáró, a szöveg dús érzelemfestő lehetőségét kiaknázó ragyogást idéz. Az orgona és a kórus egymással váltakozva, versenyezve, összeölelkezve muzsikál és nemes zárófúgában virágzik ki. Csak az elismerés hangján és köszönettel szólhatunk a Csermely Kórus vállalkozásáról, hogy vette a bátorságot, s ennek az igényes műnek valóban magas művészi fokon való előadásával nemcsak önmaguknak, hanem a hallgatóknak is örömet, feledhetetlen élményt szehogy a Csermely életbentartásáért milyen sziszifuszi erőfeszítést kellett és kell kifejteniük. A legutóbbi Kodály Napokon például már nem is vett részt a Csermely Kórus. Gondjaikról lapunkban már szóltunk, ezeket most újra felsorolni ezért sem akarjuk. Legjobb éveiben a Csermely Kórusnak hatvan, oszlopos tagja volt. A számuk mára szembetűnően megcsappant. Míg régebben heti két próbát tartottak, hosszabb szünet után most havonta egyszeri találkozásra van lehetőségük. Ezek a próbák rendszerint fellépésekkel fejeződnek be. A kórusnak a helybeli ' Schönherz Zoltán Ipari Szakközépiskola, a magyar tanítási nyelvű gimnázium tanulói közül jelenleg egy tagja sincs! Többen Bratislavá- ból, Fülekről, (Fiľakovo), Poprádról, Királyhelmecról (Kráľ. Chlmec), Nagykaposról (Veľké Kapušany) járnak be Kassára, 1979-ben a Kelet-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság támogatta volna egy kerületi szintű magyar művészegyüttes megalakítását. A Csermely Kórus és az Új Nemzedék Néptáncegyüttes sikerei egy Viták ellenében Katona László és Szarnák Mihály kiállítása Dicséret és féltés reztek, egyszersmind azt is újfent bizonyították, hogy a kórus már 1978-ban sem érdemtelenül nyerte el a IV. Kodály Napokon az arany koszorús minősítést. 1979-ben Bratislavában a XII. Zenei Ünnepségeken a B kategóriás kórusok versenyében az I. helyen végeztek, s az sem volt véletlen, hogy a kortárs szlovák zene tolmácsolásáért a Szlovák Zenei Alap díját szintén nekik ítélték oda. A kórus művészeti szintjét minősíti, hogy 1980-ban a pécsi nemzetközi kórusfesztiválon nagy sikert aratott, és itthon 1981- ben majd 1984-ben ismét megnyerte a Kodály napok kórusversenyét. Ez kétségtelenül szép teljesítmény, s az eredmény még értékesebb, ha azt is tudjuk, hogy a kórus működéséhez anyagi fedezet nem volt és nincs. Fennállásának tizenöt esztendeje alatt a Csermely Kórusban több mint háromszázan ismerhették meg a karéneklés lelket gazdagító gyönyörűségét. Ennek a ténynek is örülni lehet. A fény mellől sajnos nem hiányzik az árnyék sem. Kolár Péter mérnök, a kórus művészeti vezetője és Havasi József karnagy a megmondhatója, Borzi László felvétele Rajzok a szomszédból A losonci (Lučenec) Nógrádi Galériát és a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeumot 1984 óta baráti szálak fűzik egymáshoz. Ez képzőművészeti kiállítások anyagának kölcsönös bemutatásában nyilvánul meg mindenekelőtt. A Nógrádi Galéria legutóbbi kiállítása a kétévenként megrendezett salgótarjáni rajzbien- nálé 1982-1986-os anyagából mutatott be válogatást. Sokan a rajzból, mint legegyszerűbb kifejezési formából eredeztetik a művészetet. Gondoljunk csak a híres barlangrajzokra. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a rajz a művészeti alkotás alapképlete. Mégis, sokáig nem tudott felemelkedni az önálló művészet rangjára. Pedig a rajz az, amely minden más alkotásnál közvetlenebbül, természetesebb módon tudja rögzíteni az alkotó külső-belső világát. Az újabb kifejezési eszközök, illetve eljárások közé sorolhatjuk a fényérzékeny papírra fénnyé! rajzolt fotogrammokat, a celluloidra rajzolt filmeket, az élő testre rajzolt vonalakat, a térformák belső konstrukciós lehetőségeit kihasználó geometriai variációkat stb. Az említett salgótarjáni biennálén leginkább a fiatal, illetve a közép- nemzedék képviselői vesznek részt. A zsűri egy-eg/ bemutató alkalmával a 600-700 beküldött műből mintegy kétszázat válogat ki. A losonci galériába is körülbelül ennyi került. Sok nevet lehetne felsorolni, sok képet kiemelni, közöttük önálló kiállításra érett alkotókét is. Végső soron azonban a látogató joga, hogy eldöntse, a különböző rajztormák, stílusok, alkotók és müvek közül melyik áll hozzá a legközelebb. A galéria három másik kistermében három neves alkotó - Szabó Gyula, Eduard Antal és Ladislav Gandl - munkáit tekinthetik meg az érdeklődök. puNT|GAN JÓZSEF ilyen együttes működtetéséhez minden bizonnyal jó garanciát jelentettek. Mivel azonban a Csemadok Központi Bizottsága részéről kellő érdeklődés és támogatás nem mutatkozott, a kezdeményezés megvalósítatlan maradt. Kár. Kár, mert ennek az árát meg kellett fizetni. A Csermely Kórus tagjai közül például többen átléptek a Kassai Tanítók Énekkarába, az állatorvosi-, illetve a műszaki főiskola énekkaraiba, ugyanígy az Új Nemzedék táncosai közül is azokba a kassai szlovák néptáncegyüttesekbe, amelyeknek rendszeresen módjukban áll külföldi fesztiválokon és vendégszerepléseken részt venni; próbáikat itthon nagyon jó körülmények között tarthatják. A visszahúzó erők, körülmények ellenére, szerencsére, leszögezhetjük: az Új Nemzedék továbbra is él, és annak is örülhetünk, hogy a Csermely Kórus nívós hangversennyel ünnepelte meg fennállásának 15. évfordulóját. Hogy mi lesz tovább? Mi úgy érezzük, időszerű lenne újra feltenni a kérdést, nem lenne-e célszerű Bratislaván kívül, Kelet-Szlo- vákiában mégiscsak megalakítani a félhivatásos művészegyüttest. SZASZÁK GYÖRGY A magyar népművészetnek van egy ága, amelyet általában a „népművészet“ fogalommal jelölnek, pedig csupán egyik része annak Szak- irodalmi közleményekben, kiadványokban „népi díszítőművészetnek“ nevezik, s a szőttesek, hímzések, fafaragások, bútorok, népi kerámia, kovácsmunkák, ötvösmunkák és bőrmunkák készítőit sorolják művelőik közé. Legtöbbjük nem hivatásszerűen dolgozott, de szép számmal akadtak a falvakban, városokban a megnövekedett igények kielégítésére vállalkozó takácsok, szűcsök, asztalosok, ácsok, fazekasok, kovácsok, szíjgyártók, akik ebből tartották el családjukat. Ha egy-egy mai fiatalember arra vállalkozik, hogy - szabadidejében a népi díszítőművészet valamelyik ágát művelje, aligha az ebből való megélhetést tekinti elsődleges céljának. Kezdetben az se igen fordul meg fejében, hogy kiállítsa az általa készített tárgyakat. Viszont az eleinte csak a családi otthont díszítő, a mindennapokat szebbé tevő szándékkal alkotott tárgyak idővel szélesebb érdeklődést kelthetnek. Ez persze függvénye az illető ügyességének, céltudatosságának és szakértelmének. Bő egy évtizeddel ezelőtt Katonai László vágsellyei (Šaľa) illetőségű technikus bronzérmeivel találkozhattak a Csemadok különböző művelődési táborozásainak résztvevői. Ismereteim szerint már akkortájt rendszeresen faragott népi díszítőművészettől ihletett használati és dísztárgyakat. Ezek a tárgyak sok szempontból Különböznek a múzeumok, tájházak népművészeti gyűjteményeiben található dolgoktól. Katona László bútorai, fafaragásai elsődlegesen a szépséget célozzák meg, szemben az eredeti népi díszítőművészet járulékosságával, amely kísérője volt a használati célzatosságnak. Az ő tárgyai használati értékük mellett elsődlegesen szépek. Szép anyagi struktúrájuk van, és nem kevésbé szép a faragások mí- vessége. Minden bizonnyal ez a törekvés munkált Szarnák Mihály Somorján Kívánságműsor Kovács Kati nagylemeze Amikor Kovács Kati, az egri diáklány 1965-ben megjelent a Magyar Televízió Ki mit tud című műsorában, s a táncdal kategóriában elnyerte az első helyet, szereplését nem fogadtuk egyértelmű igenléssel. Amikor egy évvel később a Magyar Televízió I. Táncdalfesztiválján előadta Gyulai Gaál János-Hajnal István Nem leszek a játékszered című dalát, a művésznőre már oda kellett figyelni. Kovács Kati ezt az odafigyelést megérdemelte. Sikert sikerre halmozott, egyre inkább ki- teljesedett pályafutása, több mint tucatnyi lemeze jelent meg, kapott filmszerepeket, fellépett a rádióban és a tévében. A kezdet óta több mint húsz év telt el, de Kovács Kati ma is a magyar popzene élvonalában van. Ezt nemcsak szép és érdekes hangjának, jó megjelenésének köszönheti, hanem a műfaji szempontból" gazdag repertoárjának is, melyben magyar és világslágerek formájában megtalálható a popmuzsika szinte minden irányzata és stílusa. A Kívánságműsor című Favorit-lemezen is azt bizonyítja, hogy befutott művészről van szó. A lemezen hallható 15 szám remek keresztmetszetét adja Kovács Kati eddigi pályafutásának, művészetének, interpretációs készségének. A Koncz Tibor által szerkesztett lemezen olyan számok kerültek egymás mellé, melyek különféle korosztályok igényeit elégíthetik ki. Lemezét hallgatva arról is meggyőződhetünk, hogy a magas színvonalú énekesi interpretáció mindig színvonalas zenei kísérettel hangzik el. A közreműködők között olyan kiváló együttesek vannak, mint a Stúdió 11, a Magyar Rádió Vonós Tánczenekara, a MÁV Szimfonikusok Vonóskara, az Express, a Gemini, a Locomotiv GT, a Juventus és a V 73 együttes. A lemezen hallható számok közül kilenc a magyar popzene produktuma. Ki ne emlékezi^ a már fentebb említett Nem leszek a játékszered című, vagy a Most kéne abbahagyni című Wolf-szerzeményre, Presser Gábor Rock and Roller című számára, Koncz Tibor-Szenes Iván Ha legközelebb látlak és Add már, Uram, az esőt című dalaira vagy Gábor-Szenes Találkozás egy régi szerelemmel című számára. A magyar slágereket féltucatnyi világsláger egészíti ki. Ezek sorát Deutscher Mamma Leone című száma nyitja (Bradányi Iván magyar szövegével), majd a közismert Indián nyár (Losi- to-Cuturno-Pallacivini-Ward szerzeménye) következik. Ezután három olasz számot hallhatunk: Faiella- Wrigth-Califano Egy nagy szerelem (Un grande amore) című dalát, Savio -Ambrossino Bolond az én szivem (Coure matto) című számát és Claude Morgan népszerű El Bimbó-ját (Egy hamvas arcú kisgyerek). A világslágerek sorát Kluger-Vangar- da-Byl ismert száma, a Hands Up zárja. A kitűnő „kívánságműsor“ keretében egyetlen új szám sem hangzik el. Ezt azonban észre sem vesszük, hiszen így egyetlen lemezen halljuk Kovács Kati eddig megjelent nagylemezeinek legnagyobb sikerszámaSÁGI TÓTH TIBOR (Samorín) élő újságíróban is, amikor az ottani Honismereti Házban rendezett közös kiállításukra elszánta magát. Míg társa elsődlegesen használati tárgyakat készít, addig ő a népi díszítőművészetből vett motívumokkal díszített bőr- és faékszereket, valamint dísztárgyakat farag, illetve domborít. Míg Katona László pontosan elválasztja tevékenységében az éremkészítést a fafaragástól, addig Szarnák Mihály igyekszik megtalálni azokat a formákat, amelyek a népi díszítőművészetből merítve a mai emberek olyan csoportjainak érdeklődését is felkeltik, akik távol állnak a nép egykori szelldmi kultúrájától. Feltehetőleg ezért készít bőr alapokra városcímereket, s ezért mintáz díszes bőrkereteket tükrök köré. A kiállítást látva, feltűnő volt Katona László más jellegű tárgyai között az a néhány hangszer, amelynek értékét minden bizonnyal a megszó- laltathatóság adja. Nem kevésbé tetszetős azonban ezek kivitelezése. Mindketten példázzák azt a fajta igyekezetet, amellyel a valamikori parasztemberek vagy népi iparosok bizonyos mértékig szolgálták környezetük szükségleteit. Egyikük esetében sem jelent ez kiszolgálást, hiszen szigorúan ragaszkodnak ahhoz a formanyelvhez, amelyből merítenek. Csupán ezek alkalmazásának módozataival mennek elébe a mai ember igényeinek. Mindezt teszik a szépérzék fejlesztésének szándékával, a formai arányosság betartásával, a jóízlés szigorúságával és nem kevésbé a használati érték megtartásával. Katona László és Szarnák Mihály tárgyait látva, nemcsak a hivatásos néprajzkutató fejében fogalmazódnak meg egymással ellentétes gondolatok. A somorjai Honismereti Ház termeiben uralkodó tárgyi világ közé olyan tárgyak kerültek, amelyek a népi kultúrában gyökereznek. Ugyanakkor a mostani mindennapok mássága miatt is, elsősorban a díszítőelemek a meghatározók. Márpedig minden, néprajzzal foglalkozó szakembernek és laikusnak a művészi oldalról kellene közelítenie ezekhez a ma születő tárgyakhoz. Bár lehetséges, hogy az egyetemes kultúrában betöltött használati funkciójuk révén megmaradnak eredeti formájukban, mégsem zárható ki egy-egy motívum éltetése olyan dísztárgyakon, amelyeket régen a paraszti kultúrában nem használtak. Ezért sem helyes, ha a néprajz szakembere egyoldalúan, a tudományágából eredő prakticista szemlélettel közelít a látottakhoz. A két amatőr iparművész esetében már nem népművészetről kell beszélni. Viszont a népművészeti ihle- tettség, a népi motívumkincs alkalmazásának módozatait, minőségét mindig meg lehet és meg is kell ítélni. Ezeknek értékeit Katona László és Szarnák Mihály tárgyain senki sem vonhatja kétségbe. DUSZA ISTVÁN ÚJ SZÍ 4 Régi kút (Nagy László felvétele) 1988. XII.
