Új Szó, 1988. november (41. évfolyam, 257-282. szám)
1988-11-14 / 268. szám, hétfő
elöl a néprajzkutatásban, hiszen Ágas-bogas fa címmel önálló kötetben adott közre néprajzi ismereteket alapfokon (Madách, 1986). összeállította a hazai magyarság néprajzi irodalmát a 19. század elejétől A szlovákiai magyar nemzetiség etnográfiai és folklorisztikai bibliográfiája címmel (Bratislava, 1988). A szakmai irányítása alatt álló érsekújvári (Nové Zámky) néprajzi szakcsoportok pedig sikeres tevékenységének bizonyítékaként Kurtaszoknyás hatfalu (Új Mindenes Gyűjtemény 7, Madách, 1987) címA szlovákiai magyarok önkéntes néprajzkutatásának szerepéről és eredményeiről Méry Margit számolt be a konferencián. Az önkéntes gyűjtők eddigi munkáját összefoglalva, felhívta a figyelmet a Csemadok KB nyújtotta publikációs lehetőségre. Biztató, hogy a Néprajzi Közlések IV. számának megjelenése után további kötetek kiadását is tervezik. Szólt továbbá a Szlovák Néprajzi Társaság pályázati felhívásáról, amely a közelmúltban magyar nyelven is olvasható volt a hazai napi- és hetilapokban. Elmondta, hogy a haA magyarországi szakemberek folyamatosan figyelemmel kísérik a Magyarország határain kívül élő magyarság néprajzkutatásait. A Magyar Néprajzi Társaság és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Néprajzi Választmánya időközönként megvizsgálja a külföldi magyarság kutatási feltételeit és az elvégzett munka eredményeit. Erről első ízben a Valóság hasábjain tudósított 1975-ben, majd 1984-ben közzétette A határainkon kívüli magyar néprajzi kutatások címmel az 1982 novemberében Debrecenben megrendezett konferencia anyagát. Az utóbbi önálló kiadványból kiderül, hogy az 1980-as évek elejére a Magyarországgal határos országokban a magyar néprajzkutatás felerősödött, ha a szervezeti feltételei nem is mindenütt biztosítottak. Legutóbb az idén októberben Egerben rendezték meg A határainkon kívül élő magyarság néprajzi kutatása című konferenciát, amelyen áttekintették a külföldi magyarság néprajzának vizsgálatát az 1982-től eltelt időszakban. Jeles külföldi és magyarországi szakemberek számoltak be a jugoszláviai, a romániai, a kárpát-ukrajnai, a csehszlovákiai, az ausztriai és a kanadai magyarok néprajzkutatásának újabb eredményeiről. Hazánkból dr. Liszka József és Méry Margit számolt be a szlovákiai magyarság kutatási feltételeiről és foglalta össze az elvégzett munkát. Dr. Liszka az intézményes keretekben folyó kutatásról szólva, számba vette a vidéki múzeumok kiadványaiban (önálló kiadványok, évkönyvek, híradók) megjelent néprajzi tanulmányokat és közléseket. Megállapította, hogy a szlovákiai magyar szakképzett néprajzosok viszonylag nagy létszámával - 12 fő - nem áll arányban az elvégzett munka, illetve a közzétett néprajzi dolgozatok száma. Ugyanezt a tényt támasztotta alá néhány más külföldi kutató beszámolója is (például a jugoszláviai magyar néprajzkutatók kevesebben vannak, mégis számottevőbb eredményeket mutattak fel). Véleményem szerint azonban biztató jelnek számít, hogy néhány hazai néprajz- kutató még csak egy-két éve dolgozik a szakmában, s ez feljogosít arra a reményre, hogy hamarosan ők is bizonyítják szakmai felkészültségüket és elhivatottságukat. Dr. Liszka József jó példával jár Néprajzkutatók - eredményekről, feladatokról mel önálló kötettel is jelentkezett. A néprajzkutató folyamatosan megjelenő rövidebb-hosszabb tanulmányai, írásai szintén jelzik szakmai elkötelezettségét és eredményes munkáját. Ugyancsak biztató jelnek számit - ahogy ezt dr. Liszka a konferencián elmondta - az a kezdeményezés, amelynek célja a néprajzosok csoportmunkájában rejlő előnyök kihasználása. Jelenleg a Komáromi (Komárno) járásban lévő Koláro- vóban folyik a hagyományos paraszti gazdálkodás kutatása a komáromi, a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda), a galántai (Galanta) és az érsekújvári néprajzos-muzeoló- gusok közreműködésével. Ennek befejezése után pedig a szomszédos járások egy-egy településén folytatódik majd a közös néprajzi tevékenység. zai néprajzi pályázatok eddigi hiánya következtében több önkéntes gyűjtő a magyarországi Néprajzi Múzeum pályázatára küldte be gyűjtését, ahol a munkákat elismerték. Ezek alapján felmerül a kérdés, hogy a Csemadok KB néprajzi albizottsága nem bővíthetné-e a néprajzi pályázatok számát, hiszen ezzel nemcsak az önkéntes néprajzgyűjtőket fogná össze, hanem saját adattárát is gazdagíthatná értékes néprajzi gyűjtésekkel. Mindkét hazai néprajzkutatónk beszámolójából kitűnt, hogy jelentős feladatok várnak még a szakképzett és önkéntes néprajzosainkra egyaránt. Reméljük, hogy a Magyaror- szagon kívül élő magyarság néprajzi kutatásainak eredményeit összegző következő konferencián már a szlovákiai magyarság néprajzkutatói is gazdagabb eredményeket mutatnak fel. FEHÉRVÁRY MAGDA Luzsicza Árpád rajza Elég ennyi? MÉG EGYSZER EGY Kedves Barátom! Barátomnak szólítalak, hiszen körülbelül egy hónappal ezelőtt barátokként ültünk le beszélgetni azzal a céllal, hogy az általad felvetett témáról, mint illetékes, tájékoztassalak. Órákig tudtunk beszélgetni, őszintén feltárva célkitűzéseinket, eredményeinket és gondjainkat, mégis meglepődve láttam, hogy ezekután csak ilyen elmarasztaló cikket tudtál írni rólunk, az Új Szó október 24-i számában. Ha már kritika, legyen reális, tényekkel alátámasztva a jót és a rosszat egyaránt! Valóban nem hozta volna meg Medvén (Medveďov) a művelődési otthon felépítése a kívánt változást a község kulturális életében? Tájékoztatásod alapján mást nem gondolhat az olvasó. Miért nem írtad meg, hogy a két év alatt milyen kulturális tevékenységet végeztünk. Hiszen nagyon sok dologról tájékoztattalak. Igaz, két éve már van hol olyan bálokat rendezni, mint a vadászbál vagy a szüreti bál, amelyek színvonalasak. Az „ olcsó szórakozás házában “ még egyetlen bál alkalmával sem került sor durva összetűzésre, ami MŰVELŐDÉSI HÁZRÓL méltán bizonyítja, hogy jó volt a szervezés. A bálok és a gyűlések mellett miért éppen a kultúra hiányzott volna? Biztosított-e hasonló kisfalusi közösség két év alatt négy Matesz- fellépést? Hány helyen látták vendégül az Ifjú Szíveket, a Dunaj táncegyüttest, a vásárúti (Trhové Mýto), a gabčíkovói Csemadok-csoportot, az abonyi (Veľké Blahovo) éneklő- csoportot, a csilizradványi (Čilizská Radvaň) gyermekcsoportokat? Biztosítottak-e az ifjúság részére csillagászati, orvosi és más jellegű előadásokat, érdeklődésnek és igénynek megfelelően? Kultúrműsor nélkül a meghitt légkörben lezajlott télapóünnepély, gyermeknapi ünnepély, a tömegszervezetek évzáró taggyűlései is nagyon szegények lettek volna, ha a faluban tanító pedagógusokról alkotott véleményeddel egyet kellene értenem. Ezeket az észrevételeket csak a saját nevemben írtam, de sokak véleménye alapján. Meggyőződésem, ha az elmarasztalások mellett hasonlóan fölsoroltad volna mindazt, amit helyetted megtettem, cikked nem lett volna számos tisztségviselő számára sértő. Bízzuk a nyilvánosságra, hogy „elég-e ennyi". HORVÁTH LÍVIA Kedves Lívia! Mivel hiányolod, hogy Elég eny- nyi? című Írásomban nem soroltam fel mindazt, amit Te megtettél (helyettem), úgy illik, hogy megindokoljam, miért maradtak ki ezek a tények. Utalok a cikkben leírtakra. Ott ugyanis kifejtettem, hogy lehet a kulturális élet színvonalát értékelve a hiányosságokat indokolandó különféle okokra hivatkozni - ennek ellenére még Medvén sem elégednek meg csak a bálok rendezésével, a gyűlésekkel, hisz amióta Te mint amatőr népművelő átvetted a Csemadok helyi alapszervezetének irányítását, a megtartott előadásokat sokan megnézték. Egyébiránt viszont nem tartottam fontosnak ezeknek az előadásoknak részletes felsorolását. Azért nem, mert beszéltünk róla, hogy a falu határain túlról „importált“ előadás, műsor nagyrészt csak szervezőmunka kérdése. S bár a tárgyalások, az időpontok egyeztetése stb. nem könnyű feladat, én feltettem és ezúttal is felteszem a kérdést: elég ennyi? A med- vei művelődési otthon falai között miért csak a vásárúti, a gabčíkovói, az abonyi Csemadok-alapszervezet amatőr művészeti csoportjai adnak műsort. Miért nincs ugyanolyan alkotócsoport a faluban, mint az előbb említettek akármelyikében? írásommal azt kérdeztem, miért nem akarnak „berendezkedni“ a fiatalok az új művelődési otthonban? Miért nem Éjszakai bagoly lévén, reggelente képtelen vagyok frissen, pihenten, jókedvűen felkelni. Mogorván, félig csukott szemmel, az első kávéig bódultán kacsázok a lakásban, szidom a bioritmusomat semmibe vevő munkaadóm minősíthetetlen követelményét, mely szerint korán kell munkába járnom. Ismerjük a különféle praktikákat: tányérba tett vekker, több vekker kombinációja, tányérba tett vekker plusz kiskanalak, és így tovább. Hiába. A vekkert le lehet csapni, be lehet dugni a párna alá, egy jól irányzott dobással el lehet némltani. Miután többször összetűztem a munkaadómmal, elhatároztam, hogy a telefonébresztőhöz folyamodom. A telefont nem lehet megcélozni, párna alá dugni, ha csöng, ki kell botorkálni a nappaliba, bele kell hallózni a kagylóba. Utána már csak talpon marad valahogy az emberfia. Lón tehát telefonébresztés, amely ugyan elég drága mulatság, de megéri, ha az ember problémamentesen akar élni, s ha nem akarja, hogy a reggeli késések miatt levonják a prémiumot. Eddig rendben is lenne a dolog. De mit tegyen az emberfia, ha ikertelefonnal verte meg a sors, ami azt jelenti, hogy hatan-heten „élveznek“ egy vonalat, pontosabban, a vele járó gyönyöröket, minthogy az ikertelefon általános ismérve, hogy sohasem az a készülék csöng, amelyik kellene. Az ikertelefon csupán arra jó, hogy hat-hét ember egymás ellen acsarogjon, szidja a postát, a jóistent, valamint Bell papát, hogy feltalálta ezt az átkozott herkentyűt. Bizonyára kitalálta már olvasóm, hogy a telefon- ébresztés áldásaiban is másvalaki részesül, nevezetesen azon öt telefontulajdonos közül valamelyik, akikkel egy vonalat használunk. MagyaJó reggelt! rán: én kérem az ébresztőt, és másvalakit keltenek hajnali fél hatkor. Jó ideje enyhe lelkíismeret-furda- lással tárcsázom ki esténként a százhuszonötöt, előrelátva, hogy megint biztosan azt a szegény idős nénit fogják kiugrasztani az ágyból, akinek nem kettesre, hanem hármasra végződik a telefonszáma, s aki hol könyörögve, hol szidalmak kíséretében kéri a telefonos kisasszonyt, hogy hagyná már békén, hisz ő a légynek sem ártott, hát miért nem hagyják aludni. A telefonos kisasszony ezek után ismét kitárcsázza az én számomat, próbál a lelkiismeretemre apellálni, mondván, javíttassam meg végre a telefoni, különben is, ne legyek ilyen kretén, essen meg a szívem az idős nénin, és vegyek végre egy ébresztőórát. Van ébresztőórám, felelem angyali nyugalommal, sót, két ébresztőórám van, ezenkívül egy elektronikus csodaórám is, amely reggelente szirénaszerú vijjogással tépi az agyam, de az sem segít, énrajtam egyedül a telefonos kisasszony csicsergő hangja segít. Különben is, hetente egy-két alkalommal felhívom a postát, ahonnan időnként visszahívnak, időnként kikül- denek egy szerelőt, aki tudálékosan körbejárja, megtapogatja a készüléket, belehallgat, de az a fránya doboz csak nem akar jobb belátásra térni. Abbéli aggályaimat már nem közlöm a telefonos kisasszonnyal, miszerint erős a gyanúm, hogy a telefonszerelő nem is telefonszerelő, hanem pék, hiszen nem tudja megjavítani a telefonomat, és van egy olyan sejtésem is, hogy a mi égtájunk alatt a pék szereli a telefont, azért rossz örökösen, a telefonszerelő süti a kenyeret, azért sületlen, operaénekes áll a boltban a pult mögött, mert az általam keresett árunak a nevét se hallotta, hogy asztalos tanítja a gyermekemet, mert.. Abbéli aggályaimat sem közlöm a kisasz- szonnyal, hogy féltem a gyerekeinket, mi lesz így belőlük, mert lassan már meg sem dorgálhatom a büdös kőikét, ha ötöst kap, és nem készült az órára, hisz ő is látja, hogy a felnőtt bácsikat és néniket serh dorgálja meg senki, ha nem készültek a tantárgyukból, és meg sem buknak, és még fizetést is kapnak érte. És azt sem kérem a kisasszonytól, hogy a reggeli telefon helyett küldjön inkább postagalambot, mert jobb szeretnék már lelkiismeret-furdalás nélkül, galambturbéko- lásra ébredni. A kisasszonytól nem várhatom el, hogy ó jöjjön ki hajnali fél hatkor felébreszteni. Hanem, s ezt már csak úgy, magamban gondolom, arra talán megkérhetem a kisasszonyt, hogy hívja fel a szerelőt éjszaka, félóránként, hadd részesüljön végre 6 is hanyag munkája gyümölcséből, vagy a posta igazgatóját, mert ilyenek a telefonközpontjaink, vagy azt az illetőt, aki nem tud devizát adni a postának új telefon- központ vásárlására, vagy azt, aki nem tud úgy megtervezni egy központot, hogy ne kelljen devizáért vásárolni, esetleg a tervező tanárát, aki arra nem tanította hallgatóit, vagy... ... vagy munkahelyet változtatok és leszokom a telefonálásról, és feladok egy hirdetést az újságban, amelyben közlöm ismerőseimmel, hogy ne telefonáljanak, inkább üzenjenek. Különben, bizonyára ők sem tudnák nekem megmagyarázni, mi a lényege annak a filozófiai tételnek, hogy valami van és mégsincs. És még meg is fizettetik velünk... KÖVESDI KÁROLY akarnak összejönni itt esténként, tánc-, ének-, színdarabpróbákra. Miért nem akarnak itt együtt művelődni? Ráadásul, ha a Csemadok járási bizottsága - mint mondtad - ígérte is, hogy szaktanácsaival segíti az egyes csoportok működését. Vass Sándor, a hnb elnöke igazat adott annak a fejtegetésemnek, hogy a kulturális tevékenység olyan tényező lehet, amely össze tudja fogni a fiatalokat, nagy részben hozzájárulhat a község megtartóerejének fejlesztéséhez, ahhoz, hogy a fiatalokban kialakuljon az identitástudat. De ehhez, és ezt aláhúzom, nem elég az, ha a kultúrának csupán fogyasztója a faluközösség. Ehhez több kell: rendszeres kulturális, azaz alkotótevékenységre van szükség. Nem tekinthető viszont annak az az alkalomszerű megnyilvánulás, hogy az iskolások gyermeknapra, nőnapra, különféle ünnepekre kisebb-na- gyobb műsorral nyilvánosság elé lépnek. Fejlődésüket csak a szisztematikus munka biztosíthatja. Lívia, azt mondod, a döntést, hogy elég-e faluhelyen két évre négy Matesz-előadás, és az az akárhány rendezvény, amelyet felsoroltál, bízzuk a nyilvánosságra. Ám legyen! Bízzuk! A szülőkre! Nekik vajon elég-e, ha gyermekeik csak passzív fogyasztókká válnak. Ha úgy nőnek fel, hogy nem kapnak egyetlen olyan testre szabott feladatot sem, amelynek a teljesítése, bemutatása a faluközösség előtt sikerélményt jelent számukra. Medvén és másutt a szülők válaszoljanak arra a kérdésemre, hogy ha a gyermekeiket nem toborozzák pedagógusok, amatőr és hivatásos népművelők, Csemadok-elnökök, (megsértett) tisztségviselők stb. művészeti tevékenységre, faluhelyen akad-e egyéb fórum fölös energiájuk levezetésére, ilyen vagy olyan elnyomott és ki nem fejlesztett adottságuk kibontakoztatására, mint a táncmulatságok és a kocsma. Döntsenek a szülők (Medvén és másutt), elég-e ennyi gyermekeiknek? És hogy később ne vesd a szememre, hogy leveled nem minden pontjára reagáltam, engedj még meg néhány megjegyzést. Bárhogy is van megszervezve a táncmulatság, az csak táncmulatság marad. Bármilyen jól mulat is a násznép a lakodalmi ünnepségeken, az csak olcsó szórakozás marad. A Medvén tanító pedagógusokról írásomban véleményemet nem olvashattad, ezért azzal egyet sem érthetsz, de ellenkezni sem ellenkezhetsz. És végül, a barátság nem attól barátság, hogy a hibákat, hiányosságokat és az elmarasztalható dolgokat elhallgatva dicshimnuszt zengjünk barátunkról. Ha esetleg mégis így gondolnád, írásomban Téged dicsértelek. Ezért aztán búcsúzhatok baráti üdvözlettel. TALLÓSI BÉLA *
