Új Szó, 1988. november (41. évfolyam, 257-282. szám)

1988-11-03 / 259. szám, csütörtök

Ladislav Adamec nyilatkozata Moszkvában Sajátos körülményeink között alkalmazzuk a szovjet tapasztalatokat Januárban újabb kormányfői találkozó lesz (ČSTK) - Ladislav Adamec, a CSKP KB Elnökségének tag­ja, a szövetségi kormány elnö­ke szovjetunióbeli látogatását befejezve kedden nyilatkoza­tot adott a Moszkvában dolgo­zó csehszlovák újságíróknak. Egyebek között elmondta, rendkí­vül szívélyes és érdekes beszélge­tést folytatott Nyikolaj Rizskov szovjet kormányfővel, mindenekelőtt gazdasági kérdésekről. Csehszlová­kia helyzete nem egyszerű, főleg azért, mert nem tudjuk teljesíteni az idei tervet. Ez természetesen tükrö­ződik számos területen, amit a la­kosság joggal bírál. A hazai piacon például a hiányos választékról, az egészségügy, a szolgáltatások és a közlekedés területén felmerülő problémákról van szó. Úgy gondolom - folytatta a szö­vetségi miniszterelnök hogy a Szovjetunióban szerzett számos tapasztalat Csehszlovákiában is al­kalmazható. Természetesen figye­lembe kel! venni a sajátosságokat és az emberek mentalitását, de vannak olyan tapasztalatok, amelyek általá­nos érvényűek. Ladislav Adamec a továbbiakban elmondta, a moszkvai tárgyalásokon megállapodtak abban, hogy a közö­sen megvitatásra szánt kérdéseket a felek decemberig egyeztetik, majd a két kormányfő januárban munkata­lálkozót tart és ezen igyekszik meg­oldást találni. Nyikolaj Rizskov nyíltan tájékoz­tatott az átalakításról, s nem titkolta, hogy számos probléma is felmerült - mondotta Ladislav Adamec. Ezek számunkra is értékes ismeretek, sok a közös a két országban, s meggyő­ződésem, hogy megtaláljuk a mind­két fél számára hasznos eredmé­Vita az NSZK és NATO-szövetségesei viszonyáról Más titkos megállapodások is léteznek? (ČSTK) - Az NSZK-ban vita folyik az ország NATO partnereihez fűződő viszo­nyáról és a lakosság tájékoztatásáról ez­zel összefüggésben. Az első kérdések a ramsteini légiparádén bekövetkezett szerencsétlenség után merültek fel azzal összefüggésben, hogy figyelmen kívül hagyhatja-e Franciaország és az USA a nyugatnémet jogrendet, s meddig terjed a bonni hadügyminisztérium hatásköre a szövetségesek légierejének hadgyakor­latai esetében. Problémák vannak a NA­TO katonai repülőgépeinek az ország területe feletti alacsony repüléseivel is. Vitatható az NSZK területén lévő amerikai nukleáris berendezések védelmére létre­hozott ,,terroristaellenes“ amerikai cso­port (NEST) tevékenysége és |ogköre is. Az ellenzéki SPD most a közvélemény tájékoztatását követeli. A párt attól tart, hogy ugyanúgy, mint a NEST esetében, további titkos megállapodások is létez­nek, amelyekről tájékoztatni kellene a la­kosságot. A kormány igyekszik lecsillapítani a kedélyeket. A NEST tevékenységével kapcsolatban Kohl kancellár kijelentette: nem sértették meg az NSZK semmilyen szuverén jogait, s a csoport tevékenysé­gére vonatkozó szerződést 1976-ban ír­ták alá, amikor a szociáldemokrata Hel­mut Schmidt volt a kancellár. Kohl nem zárta ki annak lehetőségét, hogy ezeket a kérdéseket megvitatja Reagan elnökkel washingtoni látogatása során. nyék eléréséhez vezető közös utat is. A Mihail Gorbacsovval folytatott megbeszéléseiről szólva a szövet­ségi kormány elnöke azt emelte ki, hogy a szovjet vezető nyíltan beszélt az átalakítás során szerzett tapasz­talatokról, illetve a felmerülő problé­mákról. A látogatás megerősítette bennem azt a meggyőződést, hogy a szovjet elvtársakkal nyíltan tár­gyalhatunk, s támaszkodhatunk az ő segítségükre - mondotta Ladislav Adamec. A nyilatkozat további részében a csehszlovákiai gazdasági helyzet­tel foglalkozott, s egyebek között rámutatott, egész sor gazdasági probléma létezik. Nem világos pél­dául, hogy milyen legyen a gép-, a kohó- és az elektrotechnikai ipar szerkezete. Tisztázni kell több ága­zat programját, önálló probléma a fogyasztási cikkek gyártása. A szovjet piac számos ilyen termé­ket igényel, de nekünk is szüksé­günk van rájuk. Egyaránt fokoznunk kell a Szovjetunióba irányuló szállí­tásokat és a csehszlovák piac ellátá­sát. Csehszlovákia nyersanyagbe­hozatalra szorul. Meg kell állapod­nunk, hol tud segíteni bennünket a szovjet fél abban, hogy a termelés magasabb szintre jusson. Ugyan­csak nagy szükség van az ökológiai együttműködés fokozására, itt is se­gítenünk kell egymást - hangoztatta Ladislav Adamec, majd végezetül a vállalatok közötti közvetlen együtt­működés, valamint a kooperáció je­lentőségét emelte ki. Amerikai és szovjet tábornokok a katonai összekötő missziók tevékenységéről (ČSTK) - A Németországban ál­lomásozó szovjet hadseregcsoport törzsénél tett látogatást Crosbie Saint tábornok, az Európában elhe­Ujabb rehabilitálások a Szovjetunióban (ČSTK) - Újabb, még az 1930-as években koholt vádak alapján elítélt személyeket rehabilitált a Szovjet­unió Legfelsőbb Bíróságának kato­nai kollégiuma - közölte kedden a TASZSZ. A hírügynökség beszámolt az SZKP KB azon bizottságának ülé­séről, amely az 1930-as, 1940-es és 1950-es években elkövetett jogsér­tésekkel összefüggő anyagok felül­vizsgálatával foglalkozik. A Szovjet­unió főügyészének törvényességi óvása alapján a katonai kollégium még ez év szeptember elsején reha­bilitálta azokat a személyeket, akiket az ellenforradalminak minősített moszkvai szervezet, a ,,munkásel­lenzék“ ügyében ítéltek el 1935- ben, illetve 1937-ben. Jelenleg vizs­gálják az érintett személyek pártre­habilitációjának kérdését is. Az úgynevezett ,,munkásellen­zék“ még 1921-ben jött létre A. Sljapnyikov és Sz. Medvegyev ve­zetésével a szakszervezetekről foly­tatott vitában. A szovjet párt X. kongresszusán a csoport programját elvetették, mint elméletileg megala­pozatlant és politikailag károst. Le­nin javaslatára azonban - aki felhív­ta a figyelmet a „munkásellenzék“ egyes követeléseinek jogosságára - a csoport vezetőit még ugyanazon a kongresszuson beválasztották a központi bizottságba. Az 1920-as évek második felében azonban a csoport tagjait már üldöz­ték, egyeseket száműztek. 1935- ben koholt vádak alapján rendezték meg a „munkásellenzék“ kirakatpe­rét, amelynek során 15 embert ítél­tek különböző mértékű büntetésre. 1937-ben Sljapnyikovot és Medve- gyevet újabb vádak alapján golyó általi halálra ítélték. lyezett amerikai szárazföldi csapa­tok főparancsnoka - közölte szerdai számában a Krasznaja Zvezda című szovjet katonai lap. Saint tábornok Borisz Sznyetkov hadseregtábornokkal, a Németor­szágban állomásozó szovjet hadse­regcsoport főparancsnokával folyta­tott megbeszélést a két ország ka­tonai összekötő, misszióinak tevé­kenységéről. Mindkét tábornok átte­kintette azokat az intézkedéseket, amelyek az amerikai, illetve a szov­jet katonák közötti esetleges inci­densek elhárítására irányulnak. A krasznojarszki radarállomásról (ČSTK) - Genfben tegnap befejeződött a Szovjetunió és az Egyesült Államok képviselőinek találkozója, amelyen a krasznojarszki radarállomás kérdésével foglalkoztak. Ismeretes, Mihail Gorba­csov szeptember 16-án javasolta, hogy a radarállomás legyen a békés célú űrku­tatás terén való együttműködés nemzet­közi központja. A szakértők foglalkoztak az amerikai fél fenntartásaival a radarállo­mást illetően. Hetvenéves az Osztrák; Kommunista Párt ÚJ szú 1988. XI. 3. A *7 első világháborút követő forradalmi hullám r\L eredményeként, az orosz kommunisták példá­jára és a Habsburg monarchia széthullása után, 1918. november 3-án alakult meg az Osztrák Kommunista Párt. Csak kevés kommunista pártnak van olyan nehéz múltja, mint az éppen ma 70 éves Osztrák Kommunista Pártnak. A forradalmi pozíciókat elhagyó osztrák szociál­demokrácia revizionizmusának - az ún. ausztromarxiz­Nehéz múlt musnak - az árnyékában jött létre. A párt azonban helytállt az osztrák fasizmussal, s főleg a német náciz­mussal szemben vívott harcokban. Ma pedig lényegé­ben az ország összes politikai erőjével szemben kell küzdenie az osztrák dolgozók érdekeiért. Az osztrák kommunisták üldözése már 1933-ban megkezdődött, amikor a később meggyilkolt Dollfuss kancellár rákényszerítette az országra az ausztrofasiz- must. A párt egész 1945-ig, a náci birodalom összeom­lásáig illegalitásban volt kénytelen tevékenykedni. És bizonyára nem véletlen, hogy még ezekben az időkben gyarapodott a legnagyobb mértékben a párt tagjainak létszáma. A tárgyilagos történészek és politikusok beismerik, hogy a nácizmus elleni harcban az osztrák kommunisták voltak a legaktívabbak Ausztria területén, ezért ők fizet­ték a legnagyobb árat is. Túlzás nélkül elmondható, hogy csak a kommunistáknak köszönhetően beszélhettek az osztrák politikusok a második világháború végén a ná­cizmus elleni harcról. Amikor Ausztria vezető politikusai - kezdve a szociál­demokrata Kari Rennerrel, egészen a katolikus püspö­kökig - az Anschluss mellett kardoskodott, az Osztrák KP az ország önállóságának helyreállításáért vívott harcra szólította fel a lakosságot. Az osztrák kommunis­ták szorosan együttműködtek a csehszlovák kommunis­tákkal, s az ellenállás egyik legaktívabb csoportját épp a bécsi csehek alkották. Es így az Osztrák Köztársaság helyreállításáról szóló 1945-ös nyilatkozaton joggal sze­repel Johann Koplenignek, a KP akkori elnökének az aláírása is. A párt jelentős mértékben hozzájárult az államszerződés létrejöttéhez, majd ahhoz, hogy az oszt­rák parlament a tartós semlegességet hirdette meg. A második világháborút követő időszakban az Oszt­rák KP-t valamennyi politikai erő részéről összpontosított támadás érte. Amikor a kommunisták 1950-ben határo­zottan tiltakoztak az áremelések ellen, az ellenük folyta­tott hisztérikus kampányban „puccskísérlettel“ vádolták őket. De ez már a hidegháborúval függött össze, amelyet a nemzetközi imperializmus robbantott ki. ak a legutóbbi években sikerült megállítania O O a pártnak a szavazatveszteséget, s a párttagok száma jelenleg ismét növekvő tendenciát mutat. Ehhez nyilván hozzájárult az is, hogy a párt sokéves harcot folytatott az enyhülésért és a leszerelésért, a dolgozók vívmányainak védelméért és az állami iparvállalatok megőrzéséért. Az Osztrák KP jelenleg a Közös Piacba történő belépés elleni fellépésével védelmezi a dolgozók érdekeit, a semlegesség politikáját és az ország önálló­ságát. (Č) IZRAEL Voksok és variációk Pillanatnyilag úgy tűnik, mintha az utóbbiakból lenne több, bár közvet­lenül az izraeli választások előtt még az volt a vélemény, hogy csak négy eset lehetséges: 1. marad a Likud és a Munkapárt nagykoalíciója; 2. a Li­kud szövetkezik a jobboldali kis pár­tokkal; 3. a Munkapárt szövetségre lép a baloldali „kicsikkel“; 4 a Mun­kapárt ugyanezek parlamenti támo­gatásában bízva ellenzékbe vonul. Most megtörtént a szavazás, s a voksok számlálásával egyidőben az is kiderült, a valószínűségszámi- tásokkal egy ideig még el lehet baj­lódni. Ugyanis a két „nagy" mandá­tumokat vesztett, ám ezektől a kis pártok nem lettek sokkal nagyobbak, továbbra is csak a mérleg nyelvének szerepét tölthetik be, a „serpe­nyők“ tartalmába érdemben nem nagyon tudnak beleszólni. Egy mandátum a knesszetbe kb. 22 ezer szavazatot ér, s ebből az értékes voksból a Munkapárt ezúttal- az eddigi előzetes eredmények szerint - 38-at szerzett meg, vagyis 6-tal kevesebbet, mint négy évvel ezelőtt. Ezúttal a Likud lett a győz­tes., 39 mandátummal. Úgy győzött, hogy kevesebbet vesztett: 2 mandá­tumot. Az elmúlt választási időszak­ban a kormánykoalíció két tagján kívül még 13 kisebb-nagyobb cso­portosulás képviselői ültek a knesz- szet padsoraiban, összesen 35-en. Ezentúl valószínűleg már 43 lesz a számuk, s üljenek bár a jobb- vagy a baloldalon, nemcsak megszaporo­dott számuk miatt örvendhetnek majd nagyobb figyelemnek. Számba véve újfent az esetleges variációkat, azért van egy „legvaló­színűbb“, mégpedig az, hogy az aliggyóztes Likud-tömb - mint a múltban már többször - bizonyos engedmények árán ezúttal is szö­vetségre lép a jobboldali vallási pár­tokkal, s így teremti meg a kormány­záshoz szükséges parlamenti több­séget. Természetesen parlamenti több­ség nélkül is elképzelhető a kor­mányzás, csak így éppen sokkal nehezebb. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a két nagy párt lénye­gében azonos erőt képvisel, s gya­korlatilag azonos számú potenciális támogatóra számíthat. A különbség csak abban van, hogy a Likudnak vannak ,,kormányképes“ partnerei, míg a Munkapártról aligha képzelhe­tő el, hogy hajlandó lenne koalícióra lépni az Izraeli Kommunista Párttal vagy az Arab-Zsidó Haladó Békelis­tával. Egy centrista párt - ha izraeli- ilyet nem tehet, azonnal elveszíte­né hagyományos táborát, amely már így is zsugorodik, ezt mutatja a 38 mandátum is. Marad tehát az erős ellenzék szerepe, amely bizonyos szempontból könnyebb, főleg ké­nyelmesebb és biztonságosabb, mint a gyenge kormányé. Bizonyíték erre a nagykoalíció születése és 50 hónapos, „váltott" miniszterelnökkel való kormányzása is. Négy évig tartott az állandó bizal­matlanság, egymás ellenőrzése, a jövőre gondoló „helyezkedés“. Vagyis a hivatalos négy hét helyett kereken négy évig tartott a mostani választásokat megelőző kampány A koalíciós kormány vasárnapi utol­só ülésén ugyan a soros kormányfő, Jicchak Samir dicséretre méltónak tartotta, hogy a meglehetősen éles, esetenként személyeskedő hangvé­telű választási kampány ellenére a minisztertanácsi légkör szívélyes volt, de ez inkább magyarázható a most-már-úgyis-mindegy nézet eluralkodásával, mint a kormányta­gok egymás iránti tiszteletével. Mind a Munkapárt, mind a Likud számára éppen elég keserű tapasztalattal szolgált a közös kormányzás ahhoz, hogy ne kívánják folytatását. Persze volt a kezdőember, s nem is sikerte­len: javított valamit az ország szétzi­lált gazdaságán. A stafétabotot át­vevő Samir ezen a téren - amely pedig a lakosságot a legérzéke­nyebben érinti - nem volt képes előrelépni, de sikerült megőriznie elődje eredményeit. így aztán a lej­tőn csúszás lelassulását választási kampánya során legalább annyira kihasználta, mint Peresz, ha nem jobban. Talán ha Peresz nem töre­kedett volna olyan nagyon az első­ként való miniszterelnököskö- désre... Talán - de ki merné ezt bizonyo­san állítani? Négy évvel ezelőtt még nem volt Intifada. Most meg már 11 hónapja tart a palesztinok népi felkelése a meg­szállt területeken, ami alaposan megkeverte a választási kártyapak­lit. A kampány során színt kellett vallani mind a 27 (!) induló pártnak, hogyan viszonyul a palesztinokhoz, hogyan képzeli el velük összefüg­gésben a jövőt, milyen rendezést tart elfogadhatónak. A palesztin kár­tya lett az adu, háttérbe szorított minden szokásos választási témát. Ezt a helyzetet próbálta kihasz­nálni Jasszer Arafat, amikor a PFSZ nevében felhívással fordult az izraeli állampolgárságú arabokhoz, hogy voksaikkal támogassák a béke ügyéért síkraszálló pártokat. Arafat úgy vélekedett, hogy a kb. 700 ezer arab választópolgár akár 14-15 mandátum sorsáról is dönthet, s ez­zel már befolyásolható egy teljesen új kormány megalakítása Izraelben. A Likud és a többi jobboldali párt rendkívül hevesen tiltakozott a vá­lasztások menetébe való ilyen bea­vatkozás ellen. A jordán uralkodót egyenesen azzal vádolták, hogy a Munkapártnak korteskedett, ami­kor úgy nyilatkozott: „Aki Samirra szavaz, a háborúra szavaz.“ Ugyanis Peresz programjának egyik kulcspontja éppen a „békéért terüle­tet“ politika volt. Ha már megemlí­tettük Husszein király „választási szerepét“, itt kell kitérni arra, hogy amikor bejelentette: lemond Ciszjor- dániáról, azt sokan úgy értelmezték, hogy „Samirra szavaz“. Egyébként maga Samir is így vélekedett: a dön­tést annak jeleként üdvözölte, hogy az uralkodó belátta, Ciszjordánia- vagyis Judea - Izrael része. Peresz ekkor - érthető módon- eléggé zavarban volt, hiszen a pa­lesztinok jövőjét éppen Jordániához szeretné kötni. Arafatot egyáltalán nem tekinti tárgyalópartnernek, Husszeint viszont olyannyira, hogy már többször is találkozott és tár­gyalt vele - hol kisebb, hol nagyobb titoktartás mellett. Csakhogy a nem­zetközi - és ezen belül az arab- közvélemény kedvezően fogadta a Husszein-döntést, egyáltalán nem úgy értelmezte, mint Samir, ami újra Peresznek kedvezett. Viszont a választási eredmények­ből sem lehet bizonyossággal kikö­vetkeztetni, kinek kedvezett az Inti­fada vagy a vasárnapi jerikói véres merénylet. Samir és az egész jobb­oldal azt hangoztatta a kampány során: ez a különös háború is bizo­nyítja, a palesztinokkal le kell szá­molni, nem lehet velük tárgyalni, itt kemény kézre van szükség, nem pedig területi engedményekre. A szélsőségesek egyenesen egy­millió palesztin kitelepítését követe­lik, hogy a végérvényesen bekebe­lezendő Ciszjordánia és Gáza - az ö szóhasználatuk szerint Judea és Szamária - ne változtassa meg az ország nemzetiségi jellegét az ara­bok javára. Az egy fiatalasszony és három gyermeke halálát követelő jerikói merénylet után Samir példás büntetést helyezett kilátásba azok­kal a szélsőségesekkel szemben, akik - véleménye szerint - ,,csak a lehető legtöbb zsidó meggyilkolá­sában érdekeltek - de ezzel kataszt­rófát hoznak saját fejükre“. Simon Peresz mély megrendülé­sének adott hangot a merénylet mi­att, s ismét hadat üzent a terroriz­musnak. Ugyanakkor - hasonlóan, mint az Intifada esetében - ebben a merényletben is újabb bizonyítékot látott arra, hogy Izraelnek végre ren­deznie kell viszonyát az arabokkal, akár területi engedmények árán is. Eddig a centrista és baloldali erők kezére játszott, hogy a felkelés ve­zetősége többször is hangoztatta: polgári személyek életének kioltása nem lehet cél. Tartották is magukat ehhez, egészen vasárnap estig, ed­dig egyetlen izraeli polgári személy sem halt meg kövektől vagy benzi­nes palackoktól. Hétfő reggel már be is jelentették, hogy'őrizetbe vettek hét palesztint, akiket a merénylet végrehajtásával vádolnak. Kérdés azonban, hogy tényleg ők lennének a tettesek? Az is felvetődhet, meny­nyire biztos, hogy valóban paleszti­nok voltak a tettesek? Valószínűnek valószínű, csak éppen az időzítés gyanús. Most azonban nem ez fog­lalkoztatja Izraelt, hanem a kormány­alakítási esélyek latolgatása. Zaj­lik a szavazatszámlálás utáni össz- nemzeti játék: a lehetséges variáci­ók közül végül is melyik lesz az igazi? GÖRFÖL ZSUZSA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents