Új Szó, 1988. november (41. évfolyam, 257-282. szám)
1988-11-21 / 274. szám, hétfő
A legértékesebb érem: a nép egészsége (Folytatás az 1. oldalról) tói? A válasz egyszerű: az embereket nevelni kell a sportra és feltételeket teremteni ehhez. Javasolta, hogy a „Mozgással az egészségért“ jelszót váltsa fel a „Sport mindenkinek“ mozgalom, amely saját folyóiratot is megérdemelne. Nagy visszhangot váltott ki Jarmila Kostkovának, az alapozó testnevelés országos szervezete elnökének felszólalása. Főleg a nőkről beszélt. A szervezetnek 680 000 női tagja van, ami majdnem a fele a CSSZTSZ taglétszámának. A nők testnevelését több tényező befolyásolja (munka, család), ezért javítani kell sportolási lehetőségeiken. Érintették a kisegyesületeket is. Ezekből van a legtöbb. Állandóan az úgyneFokozni a kezdeményezést és az aktivitást A CSSZTSZ VII. kongresszusának határozata A Vil. kongresszus határozata hangsúlyozza, hogy Csehszlovákia megalakulása 70. és az egységes testnevelési szervezet megalapítása 40. évfordulójának jubileumi esztendejében a Csehszlovák Testnevelési Szövetség mint a csehszlovák testnevelési mozgalom haladó és forradalmi hagyományainak folytatója, eredményeivel az elmúlt időszakban méltóan hozzájárult a társadalom sikereinek mérlegéhez. Összhangban az évzáró taggyűlések és konferenciák, a cseh és a szlovák kongresszus tanácskozásaival, maradéktalanul magáénak vallja a CSKP kongresszusán és a CSKP KB kapcsolódó ülésein meghatározott politikát, az átalakítás, a gazdasági reformok programját és a társadalom életének demokratizálását. A szervezet arra összpontosítja figyelmét, hogy még teljesebben kiaknázzák a testnevelés rendelkezésére álló eszközöket az ember és az egész társadalom nevelésében. A soron következő időszakban kulcsfontosságúnak tartja a testnevelés, a sport és a természetjárás tömeges formáinak fejlesztését, az állampolgárok egészségének javítását és edzettségének fokozását, a testnevelési folyamat minőségi javítását, valamint a csehszlovák sportolók teljesítőképességének növelését. Nagy súlyt fektet arra, hogy létre jöjjenek a tagok kezdeményezésének és aktivitásának feltételei, fokozódjék a szervezet alapvető láncszemeinek önállósága, és széleskörű demokratizálás következzen be a CSSZTSZ életében. A továbbiakban síkra szállt a Nemzeti Front szervezeteivel és az állami szervekkel kialakult együttműködés további javításáért. A kongresszus kifejezte meggyőződését, hogy a CSSZTSZ valamennyi tagja maximális erőfeszítéseket fog tenni az átalakítás feladatinak teljesítéséért és a testnevelés további fejlesztéséért. A CSSZTSZ VII. kongresz- szusa jóváhagyta az alapszabályzatot, amely kitűzi a test- nevelési szervezet fő feladatait. Ezek közé tartozik az önkéntes testnevelés, a sport- és turisztikai tevékenység további fejlesztése, az állampolgárok edzettségének és egészségének fokozásáról való gondoskodás, a testnevelési folyamat rendszeres befolyásolása, a tehetséges fiatalok kiválasztásának biztosítása, az aktív részvétel a csehszlovák testnevelési mozgalom fejlesztésére vonatkozó koncepciók és tervek valóra váltásában. Az alapszabályzat nagy súlyt fektet a CSSZTSZ tagjának azon jogára, hogy hangot adhat nézeteinek, javaslatainak és bírálatának, s ezeket érvényesítheti. A CSSZTSZ felépítésének a vezérelve az állam föderatív elrendezése és a demokratikus centralizmus. A CSSZTSZ valamennyi szervében a választásokat nyilvános vagy titkos szavazással bonyolítják le, a szavazás módjáról az adott esetben illetékes szerv dönt. Ugyanazt a tisztséget egy tisztségviselő csupán két megbízatási időszakban töltheti be. A CSSZTSZ szervei kötelesek következetesen betartani a szövetségen belüli demokráciát és megteremteni a feltételeket a bírálat és az önbírálat kibontakozásához. Döntéseket elvben a kollektív szervekben fogadnak el, az egyes tisztségviselők csak a CSSZTSZ illetékes szerve által meghatározott terjedelemben és módon dönthetnek. A szövetségek felelősek ágazatuk fejlődéséért - összhangban a CSSZTSZ céljaival és fő feladataival -, ók felelősek ágazatukban a válogatott sportolók felkészítéséért és eredményeiért, amit a CSSZTSZ az illetékes állami szervekkel szoros együttműködésben biztosít. Komárno - Olomouc 12:8 Két mérkőzést bonyolítottak le a hét végén az I. ökölvívóligában. A 7. forduló utolsó találkozóját, a Galanta-Dubnica összecsapást december 10-ére halasztották. Az Ústí-Martin mérkőzést (12:8) egy héttel ezelőtt rendezték. Megszerezték második győzelmüket a komáromiak (Komárno), a Duna partján nagy csatában legyőzték az élmezőnyben tanyázó Olomoucot. Prágában a Lucernában az US-Déčín összecsapás alig egy óráig tartott. US PRAHA-DÉČÍN 18:2. Pontszerzők: Andrejkovič (az első menetben kiütötte Dzurkót), Tišer, Há- jek, Gorol, Müller, Kortiš, Trtík, Stantien (m. n ), Miček, ill. Šugár (m. n.). KOMÁRNO-OLOMOUC 12:8. Pontszerzők: Kuzmickij, Brindzák, Gerikamov, Várhegyi I., Rigó, Hu- sárik (m. n.) ill. Chrtiansky, Bors, Hlavatý (m. n ), Kolečava. A bajnokság állása: 1. Usti 2. Martin 3. Olomouc 4. Dubnica 5. US Praha 6. Komárno 7. Galanta 8. Déčín 0 1 82:58 9 74:46 8 82:58 8 60:38 8 56:64 6 54:66 5 36:64 3 34:84 1 (zsi) Három vereség (ČSTK) - Az Egyesült Államokban portyázó csehszlovák férfi kosárlabda-válogatott három mérkőzéséről érkezett jelentés. Mindhárom találkozó a vendéglátók győzelmével végződött: Cowboys Wyoming College-Csehszlovákia 91:80 (46:50), Santa Barbara Egyetem-Csehszlovákia 79:65 (33:34), Irvin Egyetem-Csehszlovákia 121:119 (77:63). A hírügynökségi jelentés szerint a csehszlovák együttes nem okozott csalódást, a hazaiak főleg technikailag és pontosabb irányzékukkal kerekedtek felül. A csehszlovákok legjobbja Ma- tický és Michalko volt, de biztatóan fejlődik Jelinek és Bystroň is. A tengerentúlon portyázó jugoszláv férfi kosárlabdaválogatott legutóbbi mérkőzésén Little Rockban 86:116 arányú vereséget szenvedett Arkansas egyetemi válogatottjától. vezett mamutegyesületekről beszélünk, irányelveket dolgozunk ki számukra, nem kis anyagi támogatást élveznek. A kisegyesületekben viszont az emberek ingyen munkálkodnak, nem igénylik még az elismerést sem Bugyi Ferenc, a nagykürtösi (V. Krtíš) járási testnevelési bizottság vezető titkárát is ez a gondolat ragadta meg: „Nekünk vidéken nincsenek profi sportvezetőink, ennek ellenére vonzó és tartalmas akciók szervezésére vagyunk képesek“. Hogy mi akadályozza a teljesít- ménysport fejlődését és hogy miért topog egy helyben, erről beszélt a felszólalók többsége. A nem eléggé világos koncepció, a kevésbé intenzív edzések, a vezetői gárda konzervativizmusa, a differenciáltság hiánya, a lokális érdekek eredményezték a stagnálást. Nem minden célzás nélkül fejtette ki véleményét Jiŕí Čirtek (Jihlava). Azt taglalta, mire jók az alacsonyabb osztályú labdarúgó-bajnokságok (II. liga, divízió), melyeknek mérkőzéseit átlagban 50-100 ember tekinti meg. Feltette a kérdést: mit szolgálnak ezek a bajnokságok? Ha kivételesen feltűnik egy-két fiatal tehetséges játékos, rögtön elviszi az I. ligás, legrosszabb esetben a II. ligás együttes és így az a benyomás alakul ki az emberekben, hogy a gyenge színvonalú alacsonyabb osztályokban csak a funkcionáriusok élik ki magukat. Sokan közülük 20-30 évvel ezelőtti módszerekkel dolgoznak. Nem kevés bírálat érte az élsportot. Sokan emlegették a szöuli olimpiát. Hogy mi befolyásolja az élsportoló teljesítményét? Elsősorban a diszpozíció, aztán az edzésprogram és főleg ennek a programnak a megvalósítása. A módszertan megteremti az edzésprogram feltételeit, a szakemberek tudásukat a módszertani előadók és az edzők rendelkezésére bocsátják. Ez rendben is van. Csakhogy edzésmód- szereink, a felkészülés koncepciója nincs világszínvonalon. Ezt a kongresszuson is elismerték. Fejleszteni kell a módszertani dolgozók és edzők szakmai tudását, méghozzá olyan értelemben, hogy a gyors ütemben fejlődő tudomány legújabb felfedezéseit sikeresen alkalmazzák a gyakorlatban. A kongresszus lezárta testnevelésünk elmúlt ötéves időszakát és újabb öt esztendőre kitűzte a célokat. A testnevelés és a sport- mint a kultúra szerves része- kétségtelenül gazdagítja és szépíti életünket. Mindenkinek másképpen. Sokaknak egyáltalán. Az olimpiai versenyek az egyik dolog, a nép egészsége a másik. Határozatokat és dokumentumokat fogadott el a kongresszus. A határozat kimondja, hogy a CSSZTSZ VII. kongresszusa teljes mértékben támogatja a CSKP vezette átalakítást és szavatolja tagságának aktív hozzájárulását a célok eléréséhez. Ismét Jindrich Polednik lett a Csehszlovák Testnevelési Szövetség Központi Bizottságának elnöke (ČSTK-felv.) Bajnoki pontokért KÉZILABDA Nők. A 4. fordulóban az I. liga élén álló Prešov idegenben győzött a Šaľa ellen, és ezzel megerősítette vezetését. A hét közben aratott győzelme után újabb sikert ért el a Topoľníky, ezúttal az Olomouc csapata ellen diadalmaskodott. Eredmények: Šaľa - Prešov 17:19 (8:11), legtöbb gól: Hlavatá 6/4, ill. Mažgú- tová 8/4. Topoľníky - Olomouc 20:18 (9:7), legtöbb gól: Pappová 9:2, Dulová 4/2, ill. Nedbalová 8/2, Pospíšilová 4, Štart Bratislava- Partizánske 24:34 (9:15), legtöbb gól: Ďurišinová 6, ill. Tomašovičová 10. Gottwaldov - Inter 20:17 (11:8), legtöbb gól: Lupačová 7 ill. Dadajová 6. Az állás: 1 Prešov 8, 2. Gottwaldov 6, 3. Inter 5 pont. Férfiak. A 4. forduló mérkőzéseit játszották az I. ligában: VSŽ Košice- Dukla 21:22 (11:13), Slavia Praha- Topoľčany 24:20 (11:12), ČH- Kopŕivnice 27:15 (11:7), Prešov- Plzeň 16:15(11:8), Karviná- Stupava 22:16 (12:7). KOSÁRLABDA Nők. Az I. liga 5. és 6. fordulójában a következő eredmények születtek: Banská Bystrica - Sparta 83:73 (43:28), Ružomberok - VŠ Praha 80:105 (31:48), MS Brno- Slávia UK 60:81 (33:34), KS Brno- Slovan Bratislava 51-fiR (31:32), (ton) - A Szovjetunió bajnokságának utolsó fordulójában a következő eredmények születtek: Donyeck - Minszk 0:1, Dinamó Moszkva - Alma-Ata 4:3, Dinamó Kijev - Baku 2:1, Harkov - Tbiliszi 2:0, Torpedo Moszkva - Jereván 2:0, Szpartak Moszkva - Leningrád 1:1, Odessza - Lokomotív Moszkva 0:1. - A bajnokságot a Dnyepr A KITÜNTETETT KÜLDÖTT Nyárasdról (Topoľníky) a Valdštejn-palotába A VII. kongresszus előestéjén több élsportoló részesült állami kitüntetésben. Köztük volt Né- methné Dömény Jolán is, a nyárasdi kézilabdacsapat tagja, az egykori válogatott. Úgy beszél, ahogy játszott és játszik: lendületesen, lelkesen, határozottan és hangsúlyosan. Nem számít, hogy a kongresz- szusi tanácskozás szünetében testközelben állnak a küldöttek, ószintén mondja, nem várta ezt a figyelemre méltó elismerést. Láthatóan boldog. A boldogság egy kicsit mindenkit elérzéke- nyit. „Gyönyörű", vissza nem téró pillanatokat éltem át. Kár, hogy nem lehettek velem mindazok, akik segítették és segítik a kézilabdát Nyárasdon. Az ó érdemük is a kitüntetésem és az, hogy tíz esztendeje I. ligás csapata van a 3000 lakosú falunak“. Hosszú út vezetett Nyárasdról a Valdštejn-palotába. Tizenkét éves korában kezdte el megkülönböztetni a kézilabdát a kosár- és röplabdától. Az alapiskola tanítója, Németh Pál leánycsapatot alakított - falun! Ki látott már ilyet? Meglátták: országos ifjúsági cím, csehszlovák kupagyőzelem, ezüstérem az I. ligában... Némethné minden siker részese volt. Még most is játszik. Harmincnégy évesen. Az ,,aranycsapat" utolsó hírmondója, örül- tek-e társai, akik közül sokan szinte a lányai lehetnének, a Kiváló Munkáért kitüntetésnek? „Nagyon aranyosak voltak. Felajánlották, hogy kifestenek, tanáccsal láttak el, mit, milyen ruhát vegyek fel. Mert szerintük ilyen nagy alkalomra nem mehet csak úgy az ember. Ki is vasaltattam a szoknyámat a prágai Fórum Szállóban - ötven koronáért. A vasaló is szép lehetett...“ A kongresszusi beszámolóból többek között azt a mondatot jegyezte meg, mely szerint sok élsportoló profi feltételekért ,,ki- áltozik“ - a hozzáállásuk viszont, enyhén szólva is amatőr. Némethné már munka mellett sportol. De profi módon viszonyul az edzésekhez, a mérkőzésekhez. Szereti amit csinál; csak teljes szívvel lehet sportolni. Elvégezte a közgazdasági egyetemet, főelőadóként dolgozik DuOrbis Praha - ZŤS Košice 56:69 (34:29), Ružomberok - Sparta 65:72 (27:32), B. Bystrica - VŠ Praha 92:66 (48:35), MS Brno - Slovan 43:76 (17:31), KS Brno - Slávia UK 73:66 (42:29). RÖPLABDA Férfiak. A 6. kettős fordulót játszották. Az eredményekből: Č. Budéjovice - Aero Odolena Voda 2:3, Vítkovice - ČH Bratislava 3:0, Žilina - Zbrojovka 3:0, VŠ Praha - Aero Odolena Voda 3:1, Vítkovice - Zbrojovka 3:2, Č Budéjovice - Liberec 1:3, Žilina - ČH Bratislava 3:0, VŠ Praha - Liberec 3:2. Nők. Slavia Praha - Olomouc 3:1, Liberec - Slávia UK 1:3, KS Brno - NHKG 3:0, RH Praha - ČH Bratislava 3:0, Liberec - ČH Bratislava 3:0, RH Praha - Slávia UK 2:3, Slavia Praha NHKG 3:0. JÉGKORONG SZNL A 20. fordulóban az éllovas Plastika Nitra meglepő nagyarányú vereséget szenvedett Dubnicában. Eredmények: Dubnica - Plastika 8:3, Skalica - B. Bystrica 5:7, Prešov - Martin 4:5, Poprad - Topoľčany 5:2, Zvolen - Michalovce 1:1, Lipt. Mikuláš - Ekonóm Bratislava 10:2. Az élcsoport: 1. Nitra 30, 2. Dubnica 27, 3. L. Mikuláš 27, 4 Topoľčany 25 pont. Dnyepropetrovszk nyerte a Dinamó Kijev és a Torpedo Moszkva előtt. Angliában a 13. forduló mérkőzéseivel folytatódott a pontvadászat. Az eredményekből: Arsenal- Middlesbrough 3:0, Aston Villa- Derby County 1:2, Everton - Norwich City 1:1, Luton Town - West Ham United 4:1, Manchester United- Southampton 2:2, Millwall - Newcastle United 4:0, Nottingham Forest- Coventry City 0:0, Queen’s Park Rangers - Liverpool 0:1, Wimbledon- Charlton 1:1. naszerdahelyen (Dun. Streda). ,,A család, a rokonság, a környezet mindig azt tanácsolta: tanulnom kell, a kézilabdázás nem tart örökké. Az iskola és az élsport próbára teszi az embert. Nem könnyű összeegyeztetni. De ahogy mondani szokták, a nehéz feladatnak van igazi értéke". Sokat vár a kongresszustól. Tetszett neki a nyíltság, ahogyan a küldöttek közelítettek a gondok és a problémák megoldásához. „Úgy érzem, most a szavakat tettek is követik, nem úgy, mint a múltban. Végre el kell választani az ocsút a búzától. Biztató, hogy szinte nem akadt felszólaló, aki valamilyen formában ne érintette volna a gyermek- és ifjúsági sportot, az iskolai testnevelést. Itt kezdődik minden. Több időt kellene szentelni az iskolában az aktív sportolásnak, megszerettetni a gyerekekkel a mozgást. Csak így nőhet fel egy egészséges, életerős nemzedék, amelynek tagjai örömmel, saját szórakoztatásukra, esetleg élversenyzőként mások szórakoztatására sportolnak. Szerintem ez a testnevelési mozgalom elsődleges feladata. Nagyon nagy szavakat mondtam?“ Nem. Egyáltalán nem. Nagy igazságot. (T. V.) 1988. XI.