Új Szó, 1988. november (41. évfolyam, 257-282. szám)

1988-11-17 / 271. szám, csütörtök

Beszélgetés Alekszandr Jakovlev elvtárssal, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjával, a KB titkárával

Alekszandr Jakovlev kedden interjút adott Zdenék Hoŕenínek, a Rudé právo főszerkesztőjének, Drahoš Lustignak, a Csehszlovák Sajtóiroda központi igazgatója helyettesének, Dušan Macháčeknek, a Csehszlovák Televízió központi híradószerkesztősége főszerkesztőjének és Bohumil Horáknak, a Csehszlovák Rádió külpolitikai főszerkesztösége vezetőjének.

Kérdés: Jakovlev elvtárs, csehszlovákiai munkalátogatásának egyik eredménye a CSKP és az SZKP ideológiai együttműködése programjának aláírása volt. Nézete szerint mi adja a két párt együttműködésének új minősegét ezen a fontos területen, és mit hoz ez az ideológiai együttműködés az emberi kapcsolatokban?

Válasz: Ezt az ideológiai kérdésekről szóló megállapodást a legkevésbé sem értékelhetem a két párt kapcsolatai formális kifejezésének. Annál inkább az e téren fenntartott kapcsolatok minőségileg új szakasza kezdeteként kínálkozó lehetőségnek, elsősorban a kultúra és az információcsere terén, de nemcsak ezen a téren.

Miért fogalmaznám ezt így? Mert most világszerte oly nagyszabású, éles, váratlan és fontos változások mennek végbe, hogy mélyen el kell gondolkodni afelett, mi történik tulajdonképpen. Mindezt a filozófia, a gazdaság, a prognosztika szemszögéből kell átgondolni. Az utóbbi időben eléggé elsajátítottuk a társadalmi diagnózis készítésének technikáját. Értjük, ami történik. De ami az előretekintést, a helyzet alakulásának komoly előrejelzését illeti, ez még hátra van. Éppen a mai időben, amikor oly gyors és jelentős változások mennek végbe, mégpedig nemcsak a Szovjetunióban és Csehszlovákiában. Meg kell találnunk a válaszokat ezekre a sürgető kérdésekre az ideológiai együttműködés területén is. Milyenek ezek a válaszok, és mi adja sürgető voltukat? Fontos, hogy kapcsolataink minél szélesebb és mélyebb emberi kapcsolatok legyenek. Hogy az emberek kapcsolatban álljanak egymással, átadják egymásnak az információkat, beszélgessenek a kultúráról. Hogy jobban megértsék egymást. Hogy jobban megértsék a történelem, a politika minden aspektusát, a kellemes és a kellemetlen, a hősi és a tragikus dolgokat. Csak akkor lehet teljes mértékben megérteni a népet, a történelmét, jövőjéről alkotott reményeit és az ezért a jövőért kifejtett erőfeszítéseit. És főleg így lehet pontosabb társadalmi értékelést készíteni, hogy mit tegyen az ember, mit válasszon a mai világban. Ugyanis ma már nem állíthatjuk azt, hogy az ember helyett valaki mást választ. Maga a nép választ.

Nyilvánvalóan ez a következő években is Így lesz. Ebből a szemszögből is olyan programról van szó, amely az embereket közelebb hozza egymáshoz, ezért ezt nagyon időszerűnek tekintem.

Az utóbbi években azt vettem észre, hogy az egyezményeket kezdik teljesíteni. Hiszen ilyen egyezményeket a múltban is kötöttek, de csak megkötötték őket, az aláírók kezet fogtak, és elváltak egymástól. Hogy most az egyezményeket teljesíteni kezdik, azt jelenti, hogy érdekek fűződnek hozzájuk, az emberek konkrét érdekei állnak mögöttük. És talán ez a legfontosabb. Ha elérjük, hogy az emberek érdeklődjenek irántuk, minden rendben lesz. A tervezett akciók célja az emberek kölcsönös megértése.

Kérdés: Az SZKP 19. országos értekezletén a nyílt tájékoztatásról hozott határozat kidolgozásával foglalkozó bizottság elnöke volt. Hogyan érvényesülnek e tájékoztatás elvei a párt- és állami szervek tevékenységében, s milyen mértékben befolyásolják a tömegtájékoztató eszközökkel kifejtett együttműködés elmélyítését? Hiszen a nyílt tájékoztatásért nemcsak az újságírók, hanem a párt- és állami szervek is felelnek.

Válasz: Elsősorban azt mondanám, hogy a széles körű tájékoztatás nem a határozat eredménye, hanem az értekezletnek ez a határozata az országban kibontakozott széles körű tájékoztatás eredménye. A párt ezen a konferencián politikai akaratként, minden pártszervezet tevékenységének irányaként tűzte ki ezt az utat.

önök, újságírók tudják, hogy a széles körű tájékoztatás nem egyszerű dolog, mert olyan éles fegyver, hogy különböző okoknál fogva és különböző területeken nem mindig fogadják tapssal. Az emberek egyik része, elsősorban a dolgozók, örömmel üdvözlik, mert többet akarnak tudni arról, ami az országban történik. Viszont nincs ez ínyére azoknak, akik bizonyos területekért felelnek, főleg, ha rosszul dolgoznak. Megmutatja, ki kicsoda, ki hogyan reagál az emberek szükségleteire és kérdéseire És az ilyen rossz

dolgozóknak a széles körű tájékoztatás természetesen semmi jót sem hoz.

Ami a tömegtájékoztató eszközök által adott nyílt tájékoztatást illeti, bizonyára jól tudják, hogy e kérdés körül nálunk sok volt az ellentét, a vita. Úgy vélem azonban, hogy tömegtájékoztató eszközeink alaposan megtisztultak. Elmondhatjuk, hogy ez csak a párt támogatásával volt elérhető. Tudják, hogy Mihail Gorbacsov elvtárs idejét nem sajnálva, gyakran találkozott a tömegtájékoztató eszközök vezető munkatársaival, hogy eszmecserét folytasson velük. Ezeken a találkozókon elvtársi légkör uralkodott, s minden esetben a nyilvános tájékoztatás koncepciójának fejlesztésével foglalkoztak.

Igazuk van azonban abban, hogy a nyílt tájékoztatást országunkban is néha a tömegtájékoztató eszközök feladatának tekintik. Ez azonban nagyon leszűkített magyarázat. Hiszen amikor ezt a gondolatot az áprilisi plenáris ülésen és az SZKP XXVII. kongresszusán politikai elvként kifejtettük, főleg az volt a célunk, hogy minden párt- és társadalmi szervezet, állami szerv a széles körű tájékoztatás elvei alapján dolgozzon. Hogy munkájukról mindenki tájékozódjon, ne legyen olyasmi, amit mintha elrejtenének az emberek elől. Azonban a nyílt tájékoztatást ebből a szemszögből sem fogadták mindenütt tapssal. Ez azért volt így, mert a pártalapszervezetek, a tanácsok, az állami szervek, sőt még a társadalmi szervezetek tevékenységében is sok olyan dolog gyülemlett fel, amit egyes emberek nem akartak nyilvános vitának és figyelemnek alávetni.

A nyílt tájékoztatás a bürokrácia, a bürokratikus módszerek, a korrupció, a hatalommal való visszaélés elleni harc egyik nagyon aktív formájává vált. Vagyis azon negatív jelenségek elleni harc formájává, amelyeket kispolgáriasságnak nevezünk.

Azt hiszem, most minden normálisan halad. Az újságok nemcsak a fogyatékosságok bírálatával foglalkoznak, hanem jelentős alkotó munkát is végeznek. Új politikai intézményekkel rendelkező és új gazdasági tevékenységet folytató új társadalmat kell létrehozni, vagy úgy is fogalmazhatok, hogy olyan szocialista társadalmat, amelyben a tömegtájékoztató eszközökre új szerep hárul.

Ahogyan mindent, a tömegtájékoztató eszközöket is bíráljuk. Úgy véljük, hogy a társadalomban nem lehetnek olyan területek, amelyek kívül állnak a kritika hatókörén. Ez a tömegtájékoztató eszközökre is vonatkozik. Ez a bírálat többnyire az igazság, a hitelesség kérdéseire összpontosul. És azt hiszem, hogy minden becsületes újságíró támogatja az ilyen álláspontot. Belső erkölccsel és mély ismeretekkel kell felvérteznie magát, szakavatottnak kell lennie. Tudatosítania kell, hogy ha valamiről véleményt mond, akkor azt tökéletesen kell ismernie, mert álláspontját másnap az emberek tízmilliói teszik magukévá. Az emberek megszokták, hogy hisznek az újságírónak, és ez olyan kötelezettség, amelynek eleget kell tenni.

Kérdés: A nyilvános; tájékoztatással kapcsolatban hallhatjuk' azt a nézetet, hogy a legkülönfélébb egyoldalú vélemények, a kiforratlan nézetek és érzelmek, amelyek időről időre előbbukannak, olyan szükséges árat képeznek, amelyet a nyilvános tájékoztatásért kell fizetni. Nézete szerint elképzelhető, hogy elkerüljük ennek az árnak a megfizetését?

Válasz: Először is, mi tulajdonképpen az érzelem, az érzelmi robbanás, a különféle pontatlanság? Személy szerint engem ez a kérdés túlságosan nem aggaszt. Sohasem gondolkodtam el azon, hogy az érzelmek valamilyen árat jelentenek a széleskörű tájékoztatásért. Ismétlem, hogy nézetem szerint az egyedüli dolog amit nem szabad megengedni, a tárgyi pontatlanság. Valamely kérdés interpretálása az újságíró dolga. Ez szak- avatottságának, szakmai hozzáértésének kérdése, s az emberek maguk ítélhetik meg és dönthetik el, mi helyes és mi nem. Ez ellen sohasem tartottam szükségesnek tiltakozni, nem volt kifogásom. Végső soron, ha valaki úgy véli, hogy egy cikket nem írtak még helyesen, írja meg véleményét, tegyék közzé, legyen lehetősége megmondani, pontosan mivel ért egyet és mivel nem, s nézete szerint hogyan lenne másként. Ez teljesen helyes eljárás.

Azt hiszem, hogy ezt már két éve megmondtam, és most megismételhetem, hogy nagyon nem demokratikus, ha a lapok és folyóiratok elnyomnak más nézeteket. A demokrácia fejlődése megköveteli, hogy más nézetek is helyet kapjanak. És egyébként a nyílt tájékoztatásról hozott határozat nagyon világosan kimondja, hogy a sajtó más nézeteket is köteles közzétenni. Megtörténik például, hogy a sajtószerv saját irányvonalát érvényesíti. Ám tegye ezt becsülettel. Jó, hogy ilyen nézetet képvisel, hogy saját álláspontja, meggyőződése van, s hogy álláspontját érvényesíti. De milyen álláspontot kövessen azokkal szemben, akik nem értenek vele egyet? Ha már elismeri a demokráciát, a nyílt tájékoztatást, akkor más nézeteket is tegyen közzé, ha tetszik, ha nem Ez lesz demokratikus, ez lesz becsületes az emberekkel szemben. Végig kell járni a demokrácia ilyen iskoláját, épp azzal kell elsajátítanunk a vitatkozás művészetét, hogy vitázunk, hogy összeütköznek a nézetek.

Ami azt a bizonyos árat illeti, nem értek egyet azzal, hogy valamiért mindig fizetni kell. Annál inkább úgy vélem, hogy tömegtájékoztató eszközeink nem követnek el olyan hibát, amelynek valóban társadalmi hatása lenne.

Újra ismétlem, hogy nem lehet megengedni a tárgyi hibákat, a valóság elferdítését és az emberi méltóság megsértését. Megtörténik, hogy néha bocsánatkérő levelet írnak, de ez nem lehet megoldás. Ha valakiről valami rosszat mondanak, ha tizenötmillió lappéldányban megrágal- ■ mázzák, nem elegendő, ha egyetlen újságban kap elégtételt. Ez nem helyes. Amint erről nemegyszer Mihail Gorbacsov beszélt, nagyon élesen reagálunk arra, ha megalázzák az emberi méltóságot. Az átalakítás megköveteli az emberek iránti tiszteletet. Többször is elmondtuk, hogy politikai szempontból az átalakítás egyebek között harc az emberi méltóságért. És a sajtó elsősorban köteles megtartani az ember iránti tiszteletnek ezt az elvét. Még ha negatív értelemben is írnak valakiről, s a szerzőnek ehhez dokumentumai vannak és még ha meggyőződésből indul ki, akkor sem szabad megsérteni az emberi méltóságot.

Erre a kérdésre így válaszolnék. Itt lényegében nincs szó árról. Az újságírás újságírás marad, betölti szerepét. Ebben a szakaszban - amint már mondottam - nagy munkát végez. És minél tovább haladunk előre, annál mélyebbre hatol ez a munka. Hibái is vannak? Igen! A jövőben is lesznek? Nem tudom, bizonyára igen.

Kérdés: Az SZKP KB szeptemberi ülésén a KB nemzetközi politikai bizottságának elnöke lett. Hogyan értékeli a nemrég lebonyolított amerikai elnökválasztások eredményét, a szovjet-amerikai kapcsolatok távlatait, s milyen reális lehetőséget lát a hadászati nukleáris fegyverek ötven százalékos csökkentéséről szóló megállapodás elérésére? Mik a kilátásai a következő szovjet-amerikai csúcstalálkozónak? Azért kérdezzük mindezt öntől, mert harminc évig Amerikával és problémáival foglalkozott, és Csehszlovákiában egy évvel ezelőtt jelent meg Tmmantól Reaganig című könyve.

Válasz: A választások már lezajlottak, s a lényeg már nem az eredmények értékelése. Már a választások előtt hangsúlyoztuk és most is hangsúlyozzuk, hogy lényegében készek vagyunk a tárgyalásokra bármilyen amerikai kormánnyal, legyen az demokrata vagy republikánus párti. Annál is inkább, mert tapasztalataink azt bizonyítják, hogy nincs közöttük különösebb eltérés. Az előző kormányzattal, mint tudják, igen rosszak voltak a kapcsolataink. Bármilyen ellentmondásról is van szó, a republikánus kormányzattal azonban, főleg az utóbbi időszakban, megtaláltuk a közös nyelvet és jelentős megállapodást kötöttünk a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról.

Meggyőződésünk, hogy ez a folyamat lényegében ezután is folytatódni fog. A magam részéről annyit mindenképp elmondhatok, hogy folytatjuk a kapcsolatok további javítását célzó irányvonalat, a lehető legkonstruktívabban fogunk tárgyalni a hadászati fegyverek ötven százalékos csökkentéséről is. Minden okunk megvan annak feltételezésére, hogy az amerikaiak úgyszintén ezt az utat választják. Hiszen diplomáciai szinten egész idő alatt folytak a tárgyalások és ezek eredményeit nem bíráljuk. Egyszóval, minden normálisan folytatódik. Voltak azonban olyan időszakok is, amelyek különösebben nem voltak aktívak.

Úgy vélem, ma joggal feltételezhetjük, hogy ez a folyamat erősödni és aktivizálódni fog. Most ténylegesen arról kezdünk beszélni, hogy van lehetőség a nagyobb

aktivitásra. A külpolitikában, főleg a mostani dinamikus időszakban, semmit sem szabad elutasítani. És ha sikerülne létrehozni a csúcstalálkozót, az főleg most lenne hasznos, s elősegítené a gyakorlati eredmények mielőbbi elérését mind a hadászati fegyverek ötven százalékos csökkentése, mind a vegyi fegyverek, az európai hagyományos fegyverzet csökkentése és a regionális problémák területén. Mindezek a kérdések megoldásra várnak. Minél hamarabb sikerül ez, annál jobb lesz mindenki számára. Azt hiszem, hogy ezt megérti az amerikai vezetés is. Politikánk igen pontos, világos, s nincsenek titkaink.

Kérdés: Európai ügyekkel kapcsolatos véleményére lennék kíváncsi. Mihail Gorbacsov Prágában vetette fel a közös európai ház érdekes gondolatát. Most további érdekes javaslatok hangzanak el, amelyek hozzájárulnak a közös európai ház létrehozásához. Hogyan vélekedik arról az indítványról, amelyet idén februárban Miloš Jakeš, a CSKP KB főtitkára terjesztett elő. Milyen helye van ennek a javaslatnak az európai politikában. Hogyan értékeli a további csehszlovák kezdeményezéseket, például az NDK-val közösen előterjesztett javaslatot, miszerint Közép-Európában hozzanak létre egy vegyi és nukleáris fegyverektől mentes övezetet?

Válasz: Hogyan értelmezzük ezt

a problémát, főleg pedig a közös európai ház gondolatát? Építését a helsinki folyamat kezdte meg, amikor az európai államok megértették, hogy régi módon nem lehet tovább élni, hogy a helyzet komoly következményeket vonhatna maga után, beleértve a katonai következményeket is. A világnak egyetlen részében sincs összevonva olyan nagy mennyiségű fegyver és katona, mint Európában. Ez felveti a kérdést, egyáltalán ésszerű-e ez a helyzet. Európa valamilyen oknál fogva úgy döntött, hogy felfegyverkezik, miközben pontosan nem tudja, ki akar ki ellen harcolni és kinek milyenek az érdekei és követelései a szomszédos országokkal szemben.

Ez a folyamat Stockholmban, Madridban és Belgrádban folytatódott. Európa egész idő alatt kereste a közös nyelvet. Mindezeket az értekezleteket és konferenciákat természetesen különböző kezdeményezések kísérték: egyebek között a Földközi-tenger térségében, Észak- és Közép-Európában létrehozandó atommentes övezetekre vonatkoztak. Úgy gondolom, hogy a bizalom és a jószomszédság övezeteinek kialakítására irányuló javaslatoknak mély értelmük van. Hogyha ugyanis azt mondják, hogy az európaiak a Szovjetunió vagy a Varsói Szerződés katonai fenyegetésétől tartanak, ugyanolyan meggyőzően mondhatjuk mi is, hogy a Nyugatot nem tartjuk amolyan Télapónak, aki csak játékokat tesz a karácsonyfa alá. Tehát ugyanolyan helyzetben vagyunk.

A kölcsönös megértés mégis növekszik. Hogyha sikerülne létrehozni nukleáris vagy vegyi fegyverektől mentes övezeteket, az együttműködési, s talán a gazdasági zónákat is, akkor minden a katonai fenyegetés sztereotípiájának a szétrom- bolásához vezethetne. Az európaiak végül megértenék, hogy saját gondjaikkal, saját házukkal kell foglalkozniuk, s ki kell „takarítaniuk" a fegyvereket, hogy más jelleget öltsünk, megváltozzon pszichi- kánk és az egymásról vallott véleményünk.

Mint látható, ez a folyamat bonyolult, a problémákat nem lehet azonnal megoldani. Azt hiszem, az összes szocialista országgal együtt nagy erőfeszítéseket teszünk ebben a konstruktív irányban. És. úgy vélem, a szocialista országok valamennyi javaslata annak a közös, békés európai háznak a felépítésére irányul, amelyben a fegyvereket az emberek közötti bizalomra kell felváltani.

Kérdés: A mai ideológiai aktívaértekezleten a szocialista országokban folyó átalakítás közös elveiről beszélt. Az ön véleménye szerint milyen tartalékai vannak a szocialista országokban végbemenő politikai és gazdasági folyamatokra vonatkozó kölcsönös tájékozottságnak?

Válasz: Azt hiszem, a tartalékok legnagyobb részét önöknél, a tömegtájékoztató és propaganda eszközöknél találhatjuk meg. Arra kell törekedni, hogy a szükséges információkat ne hordják a zsebükben, hanem jelenjenek meg azok az újságokban, a tévé- és rádióadásokban. Azt hiszem, újságíróinknak aktívabban kellene tájékoztatást adniuk a más országokban kialakult helyzetről. Véleményem szerint itt valóban nagyok a tartalékok. Az

életről csupán formálisan protokoláris módon, vagy pontosabban mondva felületesen írunk De sehol sem olvashatjuk, hogy mennyi minden érdekes dolog történik mindenütt, önöknél és nálunk, szomszédainknál. Tájékoztatunk például arról, hogy a Szovjetunióban, Csehszlovákiában vagy Magyarországon valamilyen aktívaértekezlet zajlott le. Ez rendjén van. De az emberek ezt nem mindig olvassák el, ez számukra nem mindig érdekes. De milyen új jelenségek tapasztalhatók az egyes országok életében? Itt véleményem szerint komolyak a tájékoztatás tartalékai.

Magyarországról érkeztem önökhöz. Meghívtak egy részvénytőkén alapuló vállalathoz. Kereskedelemmel, kereskedelmi partnerek felkutatásával foglalkozik, másokat segít. Új feladatokat old meg, és főleg tanácsokkal szolgál, számítógépeken dolgozza fel az adatokat, kidolgozza a különböző szociális, ipari, műszaki tervek anyagi biztosításának programjait. Rendkívül rentábilis vállalatról van szó, bár nagy mennyiségben nem termel anyagi értékeket. Ha úgy tetszik, információkkal kereskedik és információkkal szolgál. Ez rendkívül hasznos, már a jövőt vetíti előre. A cég elnöke azt mondta nekem, hogy éppen az én látogatásom idején keresnek egy szovjet ügyfél részére partnert kis szériában gyártott termékek eladására, ami iránt az állam nem mutatott érdeklődést. És ez a magyar íég segít a szovjet vállalatnak, s talál neki vevőt. Ehhez adatbankkal rendelkezik. Megkérdeztem: lehet-e erről olvasni a szovjet sajtóban? És megmutatkozott, hogy nem. Ezt példaként hoztam fel, de bizonyára több hasonlót is találnánk.

Az újságírás szerepe itt rendkívül nagy. Főleg most, amikor a szocialista országok közötti viszony új szakaszáról, a gazdasági kooperációról, az integrációról, a gazdasági partnerségről és a közös vállalatokról beszélünk. Léteznek olyan láncszemek, ahol megmagyarázzák e kapcsolatok mechanizmusait. A hozzáállás azonban továbbra is túl általános. Arról van tájékoztatás, hogy valahol megállapodást kötöttek, de arról már nincs, hogy mi a megállapodás lényege, hogyan tükröződnek benne az egyes résztvevők érdekei, mit jelent a megállapodás a jövő számára, hogyan fognak alakulni a közös vállalatokban dolgozó emberek közötti kapcsolatok. Ez egyelőre hiányzik.

Kérdés: Már hosszabb ideje folynak viták az európai baloldali erők kerekasz- tal-találkozójának előkészítéséről. E téren milyen a helyzet most, és egyáltalán mik a távlatai egy ilyen találkozónak?

Válasz: Ami bennünket illet, üdvözöljük ezt a lehetőséget, örülnénk azonban, ha a gyakorlatban mindenki kezdeménye- zően foglalkozna ezzel a kérdéssel. Mi ebben szívesen részt vennénk. Annyi elmondható, hogy erről folynak a tárgyalások, munkacsoportok üléseznek, s ez jó dolog. Ha a személyes véleményem érdekli önöket, nem vagyok híve annak, hogy elsiessük a dolgot, hogy hamarjában összeüljünk, beszámolókat adjunk elő és cikkeket írjunk az akció hasznosságáról. Persze erre is sor kerül. De nem lenne szabad siettetnünk a kölcsönös viták és tárgyalások időszakát, az álláspontok kikristályosodását, mégpedig azért, hogy egyesek az eufóriától, mások pedig a kétségektől szabaduljanak meg, hogy megtaláljuk a felgyülemlett problémák megvitatásának közös bázisát. Bizonyos sztereotípiák már eltűntek.

Ha már a baldoldali erők fórumáról beszélünk, nyíltan megmondom, nem vagyok egészen meggyőződve, hogy túl nagy hangsúlyt kell fektetnünk arra, vajon az adott párt baloldali-e vagy sem, s mi van akkor, ha a részvétel iránt érdeklődést mutat egy olyan párt, amelyet valamely professzorunk nem tart baloldalinak, de ez a párt a békéért akar harcolni, védelmezni kívánja a közös európai ház eszméjét, az általános biztonság elérésére törekszik stb. Jól van tehát, keressük a közös nyelvet ezen az alapon. Hiszen a kerekasztal célja nem valamilyen tömörülés létrehozása, hanem inkább arról van szó, hogy előrelépjünk a közös európai ház építésében, az európai biztonság területén, a fegyverkezés elleni harcban, az erőszak és az atomfegyverek nélküli világ kialakítására irányuló erőfeszítésekben. Ha ez lesz a kiindulópont, akkor véleményem szerint sok olyan embert, pártot, csoportot, tömörülést találunk, akik és amelyek ezekkel az elvekkel egyetértenek.

A tárgyalások folyamatát szerintem nem szabad megszakítani. Erre nem a látszat kedvéért, hanem az ügy érdekében van szükségünk.