Új Szó, 1988. szeptember (41. évfolyam, 206-231. szám)

1988-09-14 / 217. szám, szerda

Újszerű munkaformák SZEMÉLYES PÁRTFELADATOK AZ ALAPSZERVEZETBEN ÜZE 45 A CSKP KB 9. ülése feladta a leckét a pártalapszervezeteknek. A szocialista demokrácia elmélyíté­sének szellemében olyan munkafor­mákat honosítsanak meg, amelyek hatékonyabbak az eddigieknél, és minden kommunistát aktivitásra késztetnek. Az eltelt hónapok bizo­nyítják, hogy e gondolatok mögött mennyire nehéz feladatok rejlenek. Vannak pártalapszervezetek, ahol képtelenek szakítani a hosszú éve­ken át beidegződött munkaformák­kal. A pártbizottság tagjai továbbra is a látványos rendezvények, gyűlé­sek, Konferenciák és előre megfogal­mazott felszólalások tükrében mérik munkájuk eredményeit. Zavarba jönnek, ha megkérdezik tőlük, hogy egy-egy tanácskozásnak mi volt az eredménye, s azon az egyes párt­csoportok, kommunisták milyen konkrét feladatokat kaptak. Találkozunk persze mindennek az ellenkezőjével is. A pártalapszer­vezetek többségében nagyon gon­dosan elemezték a 9. ülés határoza­tait. Megvitatták, hogy mit és miként kellene az eddigieknél hatékonyab­ban végezni, s elhatározásaikat a gyakorlatban is eredményesen al­kalmazzák. Ezek egyike az érsekúj­vári (Nové Zámky) Elektrosvit 1-es számú pártalapszervezete. A 46 ta­gú alapszervezet elnöke Hrala Éva. Senkiről sem feledkeznek meg- Ha egy alapszervezetben a pártbizottság aktív, rendszeresen tanácskozik és az időrendi tervnek megfelelően tart taggyűléseket, még nem biztos, hogy a tagok is aktivak. Ezért törekszünk arra, hogy nálunk minden egyes kommunistának le­gyen konkrét, határidőhöz kötött pártfeladata, aminek teljesítését rendszeresen ellenőrizzük - hang­súlyozta az elnök. A feladatokat a pártcsoportokban tartják nyilván. Ennek formájáról Jo­zefa Fiamová, az egyik pártcsoport vezetője beszélt.- Ebben a füzetben vezetem, hogy a pártcsoport tagjai milyen pártfeladatokat kaptak. Ezek lehet­nek állandóak, illetve hosszabb vagy rövidebb időtartamra szóló felada­tok, amit szintén feltüntetünk. A to­vábbi oszlopban pedig azt jelöljük, hogy az illető mikor teljesítette a megbízását. Ez a tagunk rövid lejáratú feladatát például a múlt hó­napban teljesítette, ezért egy újab­bat kapott - mutatta a megfelelő bejegyzést. Tanulságos és példamutató, ahogy a pártalapszervezetben a fel­adatok teljesítését ellenőrzik.- Csoportunk havonta kétszer ülésezik. Ezek közül az egyiken a napirendtől és az időtől függően két-három tagunk munkáját is érté­keljük. Közösen megvitatjuk, hogy ki és miként teljesíti pártfeladatait. E tanácskozást követő taggyűlésen az érdekelt személyesen számol be arról, hogy munkáját a pártcsoport hogyan értékelte. Ha hiányosságok merültek fel, az illetőnek azt is el kell mondania, hogy a jövőben miként pótolja mulasztásait. Konkrétak és ellenőrizhetők A pártalapszervezetek tisztségvi­selői számára az eddig elmondot­takban talán nem is az ellenőrzés következetessége, hanem az el­lenőrizhető feladatok a meglepőek. Hiszen vannak pártalapszervezetek, ahol még a tagjelölteknek is csak nehezen tudnak „kitalálni“ konkrét pártfeladatot, nemhogy valamennyi kommunista számára. Ráadásul nem is egyet, hanem kettőt, hármat. Mi ennek a háttere, titka? Egy nagyon következetes és tervszerű munka, amiről Juhász Ilona beszélt. A pártbizottság tagja, a pártcsopor­tok munkáját irányítja, és olyan nyil­vántartást vezet, amit a vele azonos tisztséget betöltők közül nagyon ke­vesen.-A pártbizottság ülésén, a tag­gyűlésen és a nyilvános pártgyülé- sen készült jegyzőkönyvekből kií­rom, hogy a határozatból melyik pártcsoport számára milyen felada­tok adódnak. Ezt az összesítést a pártcsoportok megkapják. Ehhez persze az is kell, hogy az egyes gyűlések hatékonyak legyenek. Vagyis azokon ne csak elemezzék a hibákat, hanem megoldásukra konkrét feladatokat tartalmazó hatá­rozatokat fogadjanak el. Mindehhez pedig egy további do­log is szükséges, amiről már a párt- alapszervezet elnöke beszélt.-A taggyűlést előkészítő pártbi­zottsági ülésen a pártcsoportok ve­zetői is jelen vannak. Megismerik a beszámolót és a határozati javas­latot, és ezt megvitatják a pártcso­portban. Igy minden tag felkészülten jön a taggyűlésre. Ennek köszönhet­jük, hogy gyűlésenként hét-tíz vita­felszólalás hangzik el. A pártcsopor­tok a taggyűlést követően összeül­nek, és a határozatból adódó felada­taikat megvitatják és egymás között elosztják. Néhány gyakorlati példa A pártalapszervezet tevékenysé­gének egészét lehetetlen áttekinte­ni, ezért, csak néhány sajátosságot emelünk ki. Ezek az alapszerveze­tekben tevékenykedő tisztségvise­lők számára segítenek annak meg­értésében, amit a pártfeladatok adá­sával és teljesítésének ellenőrzésé­vel kapcsolatosan elmondtunk. Az alapszervezet tagjai olyan \ részlegen dolgoznak, ahol három műhelyben a világítótestek mű­anyag és bakelit részeit készítik, egy műhelyben pedig az összeszerelés folyik. A négy műhely mindegyiké­ben faliújságok függenek a falakon, amelyek a termelési eredményekről, valamint az időszerű bel- és külpoli­tikai eseményekről tájékoztatnak. A selejtes termékeket összegyűj­tik. Számon tartják, hogy ezek sza­porításához ki, milyen mértékben já­rult hozzá, és kinek milyen a munka- fegyelme. Az egyes műhelyekben rendszeresen tartanak politikai tíz- perceket. Mindennek irányítása, ve­zetése és szervezése bizonyos egyének személyes pártfeladata. Az elmúlt pártoktatási év végén a pártalapszervezet oktató-nevelő munkáját az üzemi és a járási pártbi­zottság is pozitívan értékelte. A párt- bizottság az oktatás hatékonyságát figyelemmel kíséri. E munkájában segítségére vannak azok a kommu­nisták, akik pártfeladatukkal össz­hangban a hallgatók egyes csoport­jainak aktivitását értékelik. Hasonló­an figyelemre méltó mozzanat az alapszervezeti pártmunkában, hogy a taggyűlésről hosszabb betegség vagy gyermekgondozási szabadság miatt hiányzó tagjäikat meglátogat­ják és tájékoztatják a tanácsko­zásról. A kommunisták többsége vala­melyik tömegszervezet vezetőségé­ben is dolgozik vagy konkrét felada­tokat teljesít. A SZISZ-alapszerve- zet tagjai közül többen az Ifjúsági fényszóró keretében a hiányossá­gok felfedését és megszüntetését segítik. Mások, fiatalok és időseb­bek konkrét feladat elvégzésére tár­sadalmi munkaórák ledolgozását vállalják. A legutóbb például kifestet­ték az egyik műhelyt. Ez is segített abban, hogy a részleg a munkafelté­telek javítását és a munkakörnyezet szépítését célzó versenyben ismé­telten előkelő helyezést ért el. Mindez, és ezen túlmenően egész sor további munka és teendő azokból a füzetekből is kiolvasható, amelyekben a személyes pártfela­datokat és azok teljesítését vezetik. Ez is bizonyítja, hogy ebben az alap­szervezetben a fő hangsúly a tevé­kenység kiszélesítésén és sokolda­lúvá tételén van, s a konkrét felada­tokhoz keresik meg az azokat telje­síteni tudó egyéneket. Ennyi kell ahhoz, hogy valameny- nyi kommunistának legyen szemé­lyes pártfeladata, olyan, amely akti­vitásra ösztönzi. EGRI FERENC Nemcsak a fiatalok ügye • Hitelesen bizonyítani gi vezetőit. A második, hogy a Szlo­vák Nemzeti Felkelés Múzeumának dolgozóival együttműködve megbe­szélést tartanak azokkal, akik vállal­ják a fasizmus gyermekáldozatainak sorsára vonatkozó keresést, kuta­tást. Több célja is van az akciónak. Szlovákiában mintegy 220 tele­pülés, község vagy kisváros sorsát közvetlenül is alakította, formálta annak idején a szlovák nemzeti fel­kelés, mert a felkelő, majd az akkor alakult nemzeti bizottságok igazga­tása alá kerültek. Többet közülük kíméletlenül leromboltak és felgyúj­tottak a fasiszták. Sok pedig méltó elismerésként- később persze- megkapta a par­tizánfalu elneve­zést. Elsősorban ezekre a települé­sekre, az ott élő veterán harcosok­ra, az ott működő ifjúsági szerveze­tekre és pionír- csapatokra gon­doltak a kezde­ményezők, a SZISZ Szlová­kiai Központi Bi­zottságának fiatal kommunistái, amikor meghirdették az Üzenet '45 ifjúsági akciót, de később nyilvánva­ló lett: máshol is, mások is érdekel­tek ebben az ügyben, és korántsem csak a fiatalok. Ma már önálló szervező és irányí­tó törzskara is van ennek az akció­nak, mely az idén augusztusban kezdődött, s jövőre, 1989 októberé­ben ér véget. A törzskar vezetője Ján Kővár, a SZISZ SZKB alelnöke, de a feladatok politikai és társadalmi jelentőségének mértékében több veterán pártharcos, egykori felkelő és partizán is tagja a törzskarnak. Az akció első jelentős eseménye, hogy a szlovák nemzeti felkelés vá­rosában, Banská Pystricában még ebben a hónapban, szeptemberben tanácskozásra hívják az említett 220 település, község és kisváros ifjúsá­Szobrokból - Gyermekáldozatok címmel - két évtizedes munkával - sorozatot készített Marie Uchytilová szobrász­nő. A felvételen látható szobrának elnevezése: Az épít­mény marad! (A felvételt Hajdú Endre készítette) A legfontosabb: történészek számá­ra is hitelesen bizonyítani, hogy an­nak idején hol, milyen mértékben, hogyan vett részt az ifjúság a fasiz­mus elleni küzdelemben, a szlovák nemzeti felkelésben, a felszabadu­lásért szervezett illegális és fegyve­res harcokban. Ezzel kapcsolatos feladat az egykori tábori kórházak, fegyver- és lőszer-raktárak, katonai erődítmények, partizán-bunkerek új­jáépítése, a partizánutak és ösvé­nyek kijelölése, az erdei temetők, az elesettek sírjainak rendbehozása. Ugyanakkor egyszerű, de méltó em­lékművekkel, emléktáblákkal megje­lölni a harcok helyét. ‘ Fontos a községi, városi krónikák ellenőrzése is: függetlenül a későbbi eseményektől, legyenek pontosak és teljesek a névsorok, a partizán- és katonai alakulatok megnevezé­KÖSZÖNTŐ ■ Szívünk teljes szeretetével kö­szöntjük a drága, jó férjet, édesapát, apóst és nagyapát, Deák Jánost Negyeden (Neded), aki 1988. szeptem­ber 14-én ünnepli 50. születésnapját. E szép ünnep alkal­mából hálás szívvel köszönjük jóságát, szeretetét, és további jó egészséget, örömteli, boldog életet kívánunk: szerető felesége, lánya, fiai, veje, me­nyei és unokái: Anetka, Krisztina, Laci­ka, Gabika és a kis Zolika, kik sok puszit küldenek a nagypapának. Ú-3402 ■ 1988. szeptember 14-én ünnepük há­zasságkötésük 25. évfordulóját Kovács János és Kovács Edit Nemesócsán (Zem. Olča). E szép ünnep alkalmából jó erőt, egész­séget és hosszú, boldog, nyugodt életet kívánunk, hogy szívük jósága még sokáig melengesse az egész családot: lányaik: Mari, Adrika, fiaik: Jani, Tibi, Zoli, menyük: Erzsi, vejük: Zoli, unoká­ik: Janika, Attila, Zolika és a kis Mari­ka. Ú-3539 ■ Szivünk teljes szeretetével köszöntjük drága szüleinket, akik 1988. szeptember 14-én ünnepük házasságkötésük 35. évfordulóját. E szép ünnep alkalmából hosszú, boldog életet és jó egészséget kíván: öt lányuk, öt vejük és tíz unokájuk Ú-3704 VA KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Szabó Gyulát és feleségét, Szabó Rozáliát Gömöralmágyon (Gém. Jablonec), akik 1988 szeptember 14-én ünnepük házasságkötésük 30. évfordulóját. E szép ünnep alkalmából szívből gratulálnak, to­vábbi jó egészséget és hosszú, boldog életet kívánnak: gyermekeik: Tibor, Gyuszi feleségével: Marikával, Lida férjével: Ottóval, uno­kájuk: a kis Beatrix sokszor csókolja őket. A jókívánságokhoz csatlakozik édesanyja: Ilonka. Ú-3576 ■ Szívünk teljes szeretetével köszöntjük a drága szülőket, Lengyel Ernőt és nejét, Lengyel Gizellát Csenkén (Cenkovce), ■ Fájdalomtól meg­tört szívvel, könnyes szemmel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, is­merősnek és mind­azoknak, akik 1988. augusztus 5-én elkí­sérték utolsó útjára a madi (Mád) teme­tőbe drága halot­tunkat, Fodor Lászlót, aki 63 éves korában, hirtelen távozott szerettei köréből. Köszönjük a sok koszo­rút, virágot és részvétnyilvánításokat, me­lyekkel enyhíteni igyekeztek mély fájdal­munkat. A gyászoló család. Ú-3686 ■ Fájó szívvel mon­dunk köszönetét mindazoknak, akik 1988. július 30-án elkísérték utolsó út­jára a pogrányi (Pohranice) temető­be szeretett édes­apánkat, Mészáros Józsefet, akit a kegyetlen halál váratlanul, 64 élet­évében ragadott ki szerettei köréből. Kö­szönjük a sok szép virágot és koszorút, melyekkel enyhíteni igyekeztek mély fáj­dalmunkat. Emlékét örökké őrzik: édesanyja, lányai, veje, unokái: And­rea, Klaudia, Laci és Robi. Ú-3690 ■ Fájdalmas gyászunkban köszönetét mondunk minden kedves rokonnak, ba­rátnak, munkatársnak, jó szomszédnak és mindazoknak, akik 1988 augusztus 1-én elkísérték utolsó útjára a mátyóci (Matóvce) temetőbe özv. Kondás Sándomét. Köszönetét mondunk a koszorúkért, virá­gokért, rész vétny i Iván írásokért, melyek­kel enyhíteni igyekeztek mély fájdal­munkat. Gyászoló gyermekei. Ú-3692 MEGEMLÉKEZÉS ■ Fájó szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk drága, jó édes­anyánkra, sei. Az emlékszobák gyűjteményeit is illő ellenőrizni, kiegészíteni újab­ban előkerült dokumentumokkal. Ezek a feladatok persze csak ak­kor teljesíthetők, ha a fiatalok köz­vetlen kapcsolatot teremtenek az Antifasiszta Harcosok Szövetségé­nek helyi, járási szervezeteivel, de a tagjaival is, akik szívesen segíte­nek majd nekik. Például abban is, hogy a középiskolások, a gimnazis­ták helytörténeti tanulmányokat írja­nak a partizánakciókról és az illegá­lis pártmozgalom eseményeiről. A szervezők - számítva a párt- szervezetek és az ügyért tettrekész párttagok segítségére - aránylag könnypn megvalósíthatónak tartják a közvetlen kapcsolatok felvételét és megteremtését a már hagyományos rendezvények alkalmával. Ilyenek: A párt szól az ifjúsághoz, Három nemzedék találkozója, Kérdés-fele- let est, Élő újság és hasonlók. To­vábbá azt is javasolják, hogy az elesett hősök emlékére létesítsenek a fiatalok parkokat, ligeteket, fasoro­kat. Nevezzenek el róluk sportverse­nyeket, munkakollektívákat, pionír­csapatokat. A már említett helytörté­neti tanulmányokat pedig közöltes­sék a sajtóban és a rádióban. Kívánatos, hogy az egyéves idő­tartamú akciót versenyfeladatként értelmezzék a résztvevők, mert az értékeléskor kitüntetésekkel, köszö­nőlevelekkel is jutalmazni fogja őket a SZISZ SZKB. Az akcióban nem­csak szervezett kollektívák - ifjúsági alapszervezetek, pionírcsapatok - vehetnek részt, hanem alkalmi, öntevékeny csoportosulások, sőt egyének is. Eddig közel 300 kollektí­va és 82 fiatal jelentette be részvéte­lét. Az érdeklődésre való tekintettel a jelentkezés határidejét szeptem­ber végéig meghosszabbították. HAJDÚ ANDRÁS Gál la Ferencné Csutora Juliannára Udvard (Dvory nad Žitavou), akit a kegyetlen halál 1987. szeptember 14-én, 79 éves korában, búcsúszó nélkül ragadott ki szerető családja köréből. Akik ismerték és szerették, emlékezzenek rá ezen a szomorú, első évfordulón. Emlékét örökké szívében őrzi: gyászoló családja. Ú-3349 ■ Bármerre visz utunk, szemünkben könny, szívünkben örök fájdalom. Éle­tünk legszomorúbb napja marad 1987. szeptember 14-e, amikor a könyörtelen halál rövid betegség után, 32 éves korá­ban kiragadta sze­rettei köréből a szerető férjet, édesapát, fiút, testvért és vöt, Hegedűs Bélát Kecsó (Kečovo). Akik ismerték és szerették, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a nagyon szomorú, első évfordulón A gyászoló család. Ú-3514 ■ Szivünkben soha el nem múló gyász- szal, szemünkben könnyekkel emléke­zünk drága fiunkra, Hod ősi Róbertre Várkony (Vrakúň), akit a halál 1986. szeptember 14-én tragikus hirtelenség­gel ragadott ki kö­rünkből. Akik szerették és még őrzik szí­vükben emlékét, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot a számunkra oly szomorú, második évfordulón. Emlékét örökké szívükben őrzik: édesanyja, édesapja, bátyja: Miki, öcs- cse: Gábor, sógornője: Erika és unoka­öccse: Mikiké. Ú-3681 ■ Az idő múlik, de a fájdalom megma­rad, a szeretet nem múlik el soha. Bár­merre visz utunk, szemünkben könny és fájdalom, mert mindig hiányzik kö­rünkből a szerető férj, gondos édes­apa, após és nagy­apa, Labuda Rezső Újfalu (Nová Dedinka), akinek szíve 1987. szeptember 14-én, 65 éves korában örökre megszűnt dobogni. Akik ismerték és szerették, emlékezzenek rá ezen a számunkra oly szomorú, első évfordulón. Emlékét, jóságát szívünkben őrizzük: szerető felesége és családja. Ú-3696 ÚJ SZÚ 6 1988. IX. 1

Next

/
Thumbnails
Contents