Új Szó, 1988. szeptember (41. évfolyam, 206-231. szám)

1988-09-12 / 215. szám, hétfő

Esélyeink a nyári olimpia kézilabdatornáin Éremközeibe kerülni Jugoszlávia és a Szovjetunió társaságában csu­pán Csehszlovákia indíthat mind férfi, mihd női kézilabdacsapatot a szöuli olimpián. Ez már önma­gában rangot jelent, hisz számos élvonalbeli ország csak az egyik mezőnyben képviselteti magát. Női válogatottunk világbajnoki ezüstérmével két évvel ezelőtt váltotta ki a szöuli repülőjegyet, a férfiak Jirí Zerzáň és Zdeno Jašek irá­nyításával két alkalommal is kipró­bálhatta az olimpiai felkészülési mo­dellt női válogatottunk. Zárószaka­szában 11 mérkőzést játszhattak legjobbjaink, s mindegyiket meg­nyerték, legyőzve az NSZK-t, Len­gyelországot, az NDK-t és Ausztriát. Szöulban azonban jóval nehezebb ellenfelek várnak Ďurišinováékra. Mindjárt a kezdet kezdetén a házi­gazda Dél-Korea (szeptember 21) teszi próbára legjobbjainkat. Két nappal később az USA következik, majd huszonötödikén az olimpiai bajnok Jugoszlávia. Elődöntőbe, éremközeibe kerüléshez legalább két győzelemre lenne szükség. Si­kerre pedig nem éppen Jugoszlávia ellen lehet számítani... Szakvezetőink szerint sikerült az olimpiai felkészülés, jó hangulatban van a csapat. Erőnléte biztató, a já­tékosok formája ígéretes. Úgy tűnik, a formábahozással sem lesz baj. Sérülés nem fordult elő, így valóban a legjobbak utazhatnak az ázsiai városba. Tizenöten tagjai a keret­nek: Hradská, Pospíšilová, Pös (ka­pusok), Tomašovičová, Buday, Da- mitšová, Ďurišinová, Hejtmánková, Stašová (átlövők és irányítók), Maž- gútová, Lupačová, Kolečániová, šmídová (szélsők), Trandžíková, Szabados (beállósok). Szovjet sikert ígér a női torna. Igor Turcsin vezetésével a megfiata­lított világbajnokcsapat minden elő­jel szerint újra az aranyéremért uta­zik az olimpiára. Velük a jugoszlávok tarthatnak lépést. Meglepetésre ké­szül két évvel ezelőtti élvonalba rob­banása után a sokat titkolódzó Nor­végia, Dél-Korea pedig nem csupán házigazda lesz, sokmozgásos, tech­nikás játékával éppen az ötkarikás játékokon kíván a legjobbak közé ékelődni. Ilyen mezőnyből éremmel hazatérni már siker lenne. Még szorosabb összecsapások­ra, kiegyensúlyozottabb erőviszo­nyokra van kilátás a férfi kézilabda­tornán. Jugoszlávia, a Szovjetunió, Izland, Spanyolország, Magyaror­szág, Csehszlovákia s az NDK rész­vétele többesélyessé teszi a mórkő- zéssorozat végkimenetelét. Nem véletlenül jegyezte meg Vojtéch Ma- reš, válogatottunk vezetőedzője, a tavalyi B-világbajnokság döntőjébe kerülésükkel szereztek jogot az indulásra. Volt tehát idő a nyu­godt, zavarmentes felkészülésre, a formábahozás részletes begyakorlására. Legközelebb már az olim­piai bemutatkozás következik, szeptember 20-án ugyanis rajtol a szöuli kézilabdaösszecsapások so­rozata. A női kézilabda-válogatott kulcsembere, Mária Ďurišinová (a levegőben) (Vojtíšek felvétele) „szerezhetünk akár érmet is, ám előfordulhat, hogy ötször nagyon jól megy majd a csapatnak a csoport- mérkőzéseken, és még az 5. helyért sem játszhatunk.“ Legalább ennyire relatív az esélylatolgatás is. Csapatunk már akkor meglepe­tést keltett, amikor kiharcolta a szöu­li részvételt. A Mareš-Kekrt edzőpá­ros azóta alaposan megszigorította a válogatott kerettagok munkáját, többfázisos erőnléti edzéseket ikta­tott a felkészülésbe, s aránylag ke­vés játéklehetőséget adott legjobb- jainknak az olimpia előtti hónapok­ban. Váratlan gondok is közbeszól­tak. Kotrč térde nem jött rendbe, így nem utazhat a csapattal. Kiválásával egyik kulcsemberünket veszítettük el. Ugyancsak sérülés miatt maradt itthon Tarhai. Vagyis egyszerre két beállós a sérültek között. Ráadásul Barda sem teljesen egészséges. Szöulban tehát improvizálni kény­szerül a Mareš-legénység. Nincs irigylésre méltó helyzetben, ám a ta­valyi olaszországi B-világbajnokság előtt sem volt ez másképp. Mégis a döntőig jutott az akkor is, ma is többnyire Dukla-játékosokra épülő válogatott, miközben maga mögé utasította az azóta Világ Kupagyőz­tes NSZK-t is. Kiknek szavaztak bizalmat az edzők? A kapuban Barda, Mesiarik és Svajlen, a mezőnyben Bajgar, Bártek, Baumruk, Fol'ta, Jindri- chovský, Novák, Sovadina, Štika, škandík, Brestovanský és Vanék já­tékára számítanak. Es az ellenfe­lek? Egyik sem lesz könnyű. Sor­rendben Spanyolországgal, Ma­gyarországgal, Dél-Koreával, az NDK-val és Japánnal mérkőzik a csapat a csoportmérkőzéseken. Ebben a társaságban kellene lega­lább a második helyen végezni válo­gatottunknak, ha éremmel akar ha­zatérni Szöulból. Kellemes megle­petések nélkül erre aligha kerül sor. Bardáéknak az SZKA Minszk elleni felemás szereplése az itthoni olim­piai főpróbán ugyancsak ezt jelezte. Mocsai Lajos 1986-ban világbaj­noki ezüstéremhez vezette a ma­gyar férfi kézilabdázókat. Azóta is a legjobbak között tartják számon déli szomszédainkat. Olimpiai együttesébe idegenlégiósokból és az NB I legjobbjaiból válogatott a fia­tal sikeredző. Játékosai nem túlsá­gosan optimisták a szöuli szereplést illetően, ő viszont bízik csapatában. Mindenesetre a főpróba kitűnően si­került. A világbajnoki ezüstérmes kétszer is legyőzte a Szovjetuniót. Megintcsak Mocsainak lesz iga­za? J. MÉSZÁROS KÁROLY A szovjet hoki nagy kérdése; Tudjuk-e értékelni a sikert? A fenti címmel terjedelmes, négy folytatásban megjelent cikket írt a Szov- jetszkij Szportban Viktor Tyihonov, a Calgaryban olimpiai bajnokságot nyert szovjet jégkorong-válogatott vezető edzője. A mester bevezető gyanánt párhuzamot vont a sakkozás és a hoki között, és ez a gondolat akár az egész fejtegetés mottója is lehetne. • ,,A nagymester győzelme érdeké­ben néha gyalogot, sőt tisztet áldoz. S akad-e valaki, aki emiatt elítélné? így talán semmi borzalmas nincs abban, hogy a Szovjetunió váloga­tottja az olimpiára való felkészülés során vesztett egy-egy tornán, pél­dául az Izvesztyija Kupában“. A világhírű szakember tizenegy éve vezeti a jégkorong-válogatottat kiemelkedő sikerekre. Többek kö­zött két olimpiai tornát és hat világ­bajnokságot nyert együttesével. Ilyenformán némi joggal és még több indulattal utasítja vissza azokat a megjegyzéseket, bírálatokat, ame­lyek szerint ha ő megszólal, akkor mindig azt magyarázza, hogy a vá­logatottnál és általában a szovjet jégkorongban, minden a legtelje­sebb rendben van. Vitatkozik az új­ságírókkal és edzőtársaival, különö­sen a régiekkel, akik csipkelődő megjegyzéseket tettek a válogatás­sal, egyes játékosokkal, a CSZKA - val kapcsolatban. Megjegyzi, hogy ezek a szakemberek általában kívül­ről szemlélik az eseményeket, már csak kevés, szinte semmi kapcsola­tuk sincsen a mai játékkal. Élesen utasítja vissza többek között Anato­lij Taraszov megjegyzéseit, pedig a nagy kolléga elődje volt a CSZKA- nál és a válogatottnál is. Az újságok­ban már olyan cikkek jelentek meg, amelyek Tyihonov megbuktatását sugallták. Az olimpiai győzelemmel csattanós választ adott a szakveze­tő, bár Calgaryban felajánlotta le­mondását. Tyihonov idézi a kanadai lapokat, amelyek nagy elismeréssel, a dicsérő jelzők tömkelegét használ­va írtak a szovjet jégkorong-váloga­tott teljesítményéről. Amikor az ünnepélyes eredmény- hirdetés véget ért, Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke oda­ment a palánk mellett álló Tyihonov- hoz. Gratulált az együttesnek nagy­szerű játékához, majd az újságírók felé fordulva a következőket mond­ta. ,,Viktor Tyihonov mester talán a legjobb szovjet csapatot hozta Calgaryba, amely valaha is szere­pelt olimpiai tornán“. Majd aranyjel­vényt nyújtott át Tyihonovnak. Az olimpiai ötkarikával díszített arany­jelvényt! Hiába, nehéz otthon prófé­tának lenni... A cikkíró az erőviszonyokat összehasonlítva megjegyzi, hogy a múltban a szovjet korongozók fizi­kai felkészültségben szinte állva Ahol törődnek az utánpótlással- Nem szeretnénk, ha megismét­lődnének a négy évvel ezelőtt tör­téntek - jelentette ki beszélgetésünk elején Göncöl József, a mihályfai (Michal na Ostrove) sportegyesület elnöke. Kiegészítésül el kell mondani, az egyesület labdarúgócsapata négy évvel ezelőtt kiesett a dunaszerda­helyi (Dunajská Streda) járási baj­nokság II. osztályából. Négy bajnoki év kellett ahhoz, hogy ismét vissza­verekedjék magukat a legfelsőbb já­rási osztályba.- Nem történt tragédia - folytatta magyarázatát az elnök, - de tudni kell, hogy falunkban mindenki szí­vén viseli a sportot, amelyet - mint minden vidéki településen - nálunk is elsősorban a labdarúgással, azo­nosítanak. Ezért mindenkit elég ér­zékenyen érintett a csapat kiesése. Hogy miért következett be, arra van elég elfogadható magyarázat. Kis­község vagyunk, a lakosság száma alig haladja meg a hétszázat. Egy nemzedékből nehéz összeszedni egy csapatra valót. S ha ilyenkor egyszerre négy-öt fiú vonul be kato­nai szolgálatra, mint akkor, képtele­nek vagyunk pótolni őket. Tanultunk a történtekből és azóta nagy figyel­met szentelünk a csapatépítésnek, az utánpótlás nevelésének. A gondos csapatépítésnek tulaj­donítható, hogy idén ismét örülhet­tek a mihályfai szurkolók. A megfia­talított együttes a III. osztály B cso­portjának élén végzett, és az őszi idénytől ismét a járási bajnokság élvonalában szerepei. Nagy érdeme van ebben Brányik Sándor edzőnek, aki két évig foglalkozott a csapattal. Nem kevésbé közrejátszott a fejle­ményekben a jó vezetőségi munka Erejéhez, elfoglaltságához mérten igyekezett mindenki egyengetni az egyesület útját. Amikor Göncöl Jó­zsefnek nem sok ideje maradt társa­dalmi munkára Wiedermann László vette át az elnöki teendőket. Azóta csendes megegyezés alapján közö­sen végzik az elnöki teendőket. Senki sem hárítja a munkát a másik­ra, senki sem menekül a felelősség elől. A vezetői párosnak nagy segít­ségére van még Kahát József, s fő­leg Bölcs Ferenc, a falusi pártalap- szervezet elnöke. Neki köszönhető, hogy sikerült olyan kedvező társa­dalmi légkört teremteni, a sportmun­kához, amelynek az eredménye a feljutás. Nagyon jó kapcsolatot alakítottak ki a szomszédos Dióspatony (Ore­chová Potôň) sportegyesületével, amelynek csapata évek óta a kerü­leti bajnokság élvonalába tartozik, s nem titkolt szándéka, fel szeretne jutni a II. Szlovák Nemzeti Ligába. Ennek megfelelően nagy játékoske­rettel rendelkezik. Ebből természe­tesen nem mindenki jut a bajnoki idényben szóhoz.- Hogy ne koptassák a kispadot, és lehetőséget kapjanak a játékra, rendszerint vendég játékosként átengedik őket nekünk - rrjondja Göncöl József. - Most is kaptunk tőlük két fiatal játékost, s onnan jött mágfél évvel ezelőtt Marko Norbert, aki az új idényben az edzői tisztsé­get is átvette. Természetesen legte­hetségesebb játékosainkat mi is készségesen átengedjük a patonyi- aknak. Hadd fejlődjenek a maga­sabb osztályban. Nálunk nevelke­dett többek között Varga Tihamér, aki jelenleg a dióspatonyi csapat egyik legjobb tagja. Ilyen jó megér­tésben dolgozunk a patonyiakkal. Tudom, ez ritkaság a vidéki sporte­gyesületeknél, inkább a káros rivali­zálás folyik, de szerintem ez az összmunka mindkét fél javát szol­gálja, és ezt az utat követjük ezután is. Részben ennek, részben pedig az utánpótlás nevelésének köszön­hető, hogy most is egy 19 tagú keret áll rendelkezésre, ami a község la­kóinak számához képest figyelemre méltó. Ugyanez a helyzet az ifjúsági csapattal. A minap pedig benevez­ték a járási bajnokságba a serdülők csapatát. Göncöl József erről a kö­vetkezőket mondta:- Nálunk csak alsó tagozatos alapiskola van. A nagyobbak vagy Dióspatonyba vagy Felsőpatonyba (Horná Póton) járnak iskolába. S ha valamelyest jobban bánnak a labdá­val, akkor ott is tartják őket a korosz­tályos csapatokban. Viszont nap mint nap annyi fiú ögyelgett a pálya körül a labdával, hogy úgy gondol­tuk, lehetőséget adunk nekik. Mega­Göncöl József lakítottuk a serdülőcsapatot. Megfe­lelő edzőt is találtunk Gajdács József személyében, aki a DAC junior csa­patában játszik, és szerintünk meg­felelő biztosítékot nyújt ahhoz, hogy a fiúk jól fejlődjenek a keze alatt. Azt hiszem, az utánpótlásról való gon­doskodás hosszú távon kifizetődik. Még egyszer nem következhet be a négy évvel ezelőtti megrázkód­tatás. Mihályfán pillanatnyilag mindenki ezt reméli. Bár a csapat eddig kény­telen' volt megfizetni a „tandíjat“, s a vártnál gyengébben szerepel. De tudják, hogy ez csak átmeneti álla­pot. Nincsenek vérmes reményeik, nem akarnak beleszólni az élboly dolgába. Csak szeretnének jól sze­repelni. Maguk és a szurkolók szó­rakoztatására. PALÁGYI LAJOS (a szerző felvétele) hagyták ellenfeleiket. Ma azonban egészen más a helyzet a sportág­ban. S nem azért, mintha a szovje­tek valamit vesztettek volna híres erőnlétükből. Más az ok. A sportban változatlanul érvényes az igazság, hogy minél közelebb kerül a ver­senyző a csúcshoz, annál nehezebb minden további lépés. Az olimpiát megelőző szakasz balsikerének egyik okát az 58 éves szakember az új bajnoki kiírásban látja. Véleménye szerint nem a leg­megfelelőbb időpontban vezették be az újítást. A múltban a világbajnok­ság vagy az olimpiai torna előtt a bajnokságban a játékosok kemény küzdelmeket vívtak, erőnlétet fej­leszthettek, formába lendülhettek. Az idén ez megváltozott, mert a kií­rás szerint a selejtező részben szer­zett pontokat a tavaszi folytatásban nem számították be, a csapatok tisz­ta lappal vettek részt a bajnoki hajrá­ban. A szurkolók, s természetesen maguk a játékosok is tisztában vol­tak azzal, hogy olyan csapatok, mint a CSZKA, a Dinamó Moszkva, a Szpartak, a Krilja Szovjetov eről­ködés nélkül is biztosítják helyüket az első tíz között, azaz a döntőben. Tyihonov panaszkodott, hogy amikor januárban megkezdődött az olimpiai felkészülés, a korongozók siralmas állapotban voltak erőnléti­leg. Szinte mindent elölről kellett kezdeni, hogy megfelelő fizikai fel- készültséggel rendelkezzenek. Ke­mény munkába fogtak. A jelöltek többsége nem kímélte magát, lelki- ismeretesen dolgozott, a formák azonban mégiscsak lassan javultak. A botlások után fényes olimpiai szereplés következett. Csapatát ér­tékelve a vezető edző három cso­portba sorolta játékosait. Az elsőbe azokat, akik nagyszerűen játszottak. A másodikba, akik a képességük­nek, tehetségüknek megfelelően tel­jesítették feladatukat. A harmadikba, akik „csapnivaló“ minősítést kap­tak. Nem maradt adós a nevekkel sem, egyenként vette bonckés alá a válogatott valamennyi tagjának teljesítményét.- Teljesen egyetértek azokkal, akik maradéktalanul dicsérik Vja- cseszlav Fetyiszovot. Ô az, aki a ka­nadai profi liga bármelyik csapatába beférne. Calgaryban a válogatott já­tékmestere volt, sót Fetyiszov bizo­nyult a gárda szellemi vezérének is. Igazi csapatkapitány. Tyihonov a kezdő ötös további három tagjáról - Igor Larionov, Vlagyimir Krutov és Alekszej Ka- szatonov - is nagyon jó vélemény­nyel van, egyedül Szergej Maka- rovtól várt valamivel többet. Elége­detlen a szakvezető viszont az első számú kapus, Jevgenyij Belosej- kin teljesítményével. Igaz, a megsé­rült Tretyak-utódot Szergej Milnyi- kov jól helyettesítette. A jövőről Tyihonov így írt: „Egy darabig még nincs gond a játékosál­lománnyal, hiszen a legjobbak közül a 30 éves Fetyiszov és Makarov most vannak a legjobb korban. Az ifjú tehetségek, például Kravcsuk, Kamenszkij, Mogilnij - tényleg ifjak, húsz év körüliek“. De ki van mögöttük? - kérdezi Tyihonov és aggódva sorolja fel a majdani eredményességet nagy­ban befolyásoló gondokat, [gy azt, hogy továbbra is kevés a jégfelület, hiányosak a sportfelszerelések, a jégkoronggal kapcsolatos tudomá­nyos kutatások elégtelenek. És leg­főképpen pedig súlyos hiányossá­gok tapasztalhatóak az utánpótlás nevelésében. Mindenekelőtt azért, mert a hokiiskolákban nincs elegen­dő pálya, a fiatalok „jégéhsége“ kielégítetlen marad.- Sok-sok óra esik így ki a leendő Fetyiszovok technikai, taktikai, erőn­léti felkészítéséből, s ezzel hátrány­ba kerülnek kanadai, svéd, vagy éppen finn sporttársaikkal szemben. Az is gondot okoz, hogy jelentősen megdrágult az oktatás. Az is elgon­dolkodtató, hogy a nagy klubok csarnokait utoljára tizenöt-húsz éve újították fel. Végül is - fejezte be eszmefutta­tását - a gondokat a calgaryi aranýsi- ker után sem szabad elhessegetni... /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents