Új Szó, 1988. szeptember (41. évfolyam, 206-231. szám)

1988-09-09 / 213. szám, péntek

Kísérlet vagy példa? Egy nem szokványosán szervezett klubról Már az elnevezése körül is zavar, bonyodalom támadhat. Szlovákul: kultúrno-výchovný klub, ami ma­gyarra fordítva művelődési klub lehet. Kimondottan a cigányfiataloké, ezért rendszerint a művelődési klub elne­vezés elé illesztik a jelzőt: roma, illetve cigány. Ez viszont még nem mindenkinek tetszik. A klub Nagymagyar (Zlaté Klasy) községben működik, a művelődési központban, amely abban a falu­részben található, ahol 1376 cigány­lakos él. Méry Júlia, aki január óta igazgatója a művelődési háznak, így véli:- Ennek a klubnak lényegi jellem­zője mindaz, amiben különbözik az iskolától, a szokásos ismeretterjesz­téstől, a szemináriumoktól vagy a szakmai továbbképzéstől. Nem egyoldalú elhatározásból, a valós igények felmérése nélkül alakult, ha­nem azoknak a cigányfiataloknak kívánságára, akik felismerték, hogy erre a klubra szükségük van. Elmondja, itt született a faluban, két évtizedig azonban máshol, ide­genben tanított, nemrég került haza. Valamicskét ért cigányul.- Ha nem is beszélem a nyelvü­ket - magyarázza -, megértem őket, a szándékukat, az elképzelésüket, hogy sajátos módon, cigány mivol­tukról sem megfeledkezve szeretné­nek részesei lenni a kulturális életnek. A klubtanács öttagú. Rajta kívül még Hurtony Valéria, a cigányok szociális kurátora is tagja. A többiek- Danis Géza, Oláh Imre hnb-képvi- seló és ügyintéző titkár, valamint Ravasz József népművelő és klub­elnök - részvétele viszont jelzi: az önirányítás megvalósulásáról van szó.- Ami a klub életképességét illeti- fejezi be tájékoztatását -, a lényeg a tagok aktivitása. Nekünk köteles­ségünk ezt felkelteni és támogatni. Nem hibát vétenénk, hanem bűnt követnénk el, ha a tevékenység hiá­nyát kimutatásokkal kozmetikáz­nánk. Erre nincs is szükség, hiszen ja­nuár óta sok minden történt a klub­ban. Olyan látványos és nagy vissz­hangot keltő akciót is szerveztek, mint amilyen az elsó csallóközi cim­balomverseny volt, de olyat is, ame­lyet már rendszeresítettek.- Ezeknek a szombati klubestek­nek a programja - tájékoztat Ra­vasz József diszkóműsor és be­szélgetés. Az utóbbinak persze meg kell adni a savát-borsát. A beszélgetésben mindenki részt vehet. Elmondhatja a véleményét, szabadon vitatkozhat. A téma min­dig érdekes, mert a beszélgetést kezdeményező klubvezető olyan személyek életéhez, korához kap­csolja, mint Tiziano Cigánymadon­nája, Lippai Balázs hajdúkapitány, Czinka Panna leányprímás, Bihari János hegedűművész, és még so­kan mások, akik maguk is cigányok voltak.- A klubestéken általában hatva- nan-hetvenen vesznek részt - foly­tatja. - A többség csupán szórakoz­ni jön. Ám lényeges, hogy egyre nagyobb számban kerülnek ki közü­lük, akik másféle tevékenységbe is bekapcsolódnak. Hetente kétszer, kedden és csü­törtökön, találkoznak a Jagallo Rat, a Forró Vér elnevezésű énekkar tag­jai. Egyik vezetőjük Sárközi István zenetanár, a művelődési ház mun­katársa, a másik Danis Géza főisko­lás, aki önként vállalta a másodkar- nagyi tisztséget. Az énnekar húsz tagja közül alig egy-kettő szokott hiányozni a próbákról. Repertoárjuk­ban zömmel cigánydalok szere­pelnek.- Egyébként velük történt meg az a furcsa eset - közli a klubvezető -, hogy amikor más faluban vendég­szerepeitek, a fellépésükre kíváncsi szülőket, rokonokat nem engedték be a művelődési házbe. Ezt azzal indokolták, hogy nem tudnak ott kel­lő módon viselkedni. Zeneoktatást is szervez a klubta­nács. Mégpedig három szakon: zon­gora, cimbalom, hegedű Az elmúlt tanév végén 11 különféle korú (8-14 év) tanuló végezte el a tanfolyamot.- Színjátszókkal is dicsekedhe­tünk - folytatja tájékoztatását -, mert a cigányfiatalokban is él a szereplés vágya. A csoportnak 15 tagja van. Veze­tőjük Szitás Mária tanítónő. Elsó fellépésük - A szarka meg a cigány­ember című mesejátékot vitték szín­re - sikeres volt. Legközelebb a Du- naszerdahelyen (Dun. Streda) tar­tandó klubfórum műsorában is elő­adják.- Ez a rövid számbavétel - jegyzi meg -, csak jelzése annak, hogy belekezdtünk valamibe. A Csema­dok járási bizottságával együttmű­ködve bekapcsolódtunk a Bihari Já­nos emléknapok, s az első csallókö­zi prímástalálkozó megrendezésé­be is. Az első összegezésre, értéke­lésre és minősítésre azonban csak két nagy elképzelésünk megvalósí­tása után kerülhet sor. Egyik elképzelésük, hogy hagyo­mányokat őrző emlékszobát nyitnak. A községben és a környékén élő cigányság múltjára, egykori élet­módjára vonatkozó írásos és tárgyi emlékeket, valamint az elfelejtett ci­gánymesterségekre - a szegková­csokra, üstfoltozókra, vályogvetőkre - emlékeztető néprajzi és szakmai gyűjteményeket fogják ott elhelyez­ni. A másik, hogy állandó jellegű kiállítást nyitnak a művelődési ház­ban, és ott őrzik majd az ipar-, és képzőművészettel foglalkozó cigá­nyok legsikeresebb alkotásait.- Tudjuk, mindez nagy és fárad­ságos szervezőmunkát igényel, de bizakodunk - folytatja a klubvezető -, mert az emlékszoba anyagának a gyűjtése már elkezdődött, a galé­riát pedig úgy alapítjuk meg, hogy az érintettek műveiből bemutatkozó kiállításokat rendezünk. Ősszel kez­dünk, egy naív festő, majd egy dísz- műkovács kiállításával. Annyi bizonyos, hogy a lelkese­dést, a klubtanács és a tagság őszinte, közös érdeklődését, még a merész kezdeményezéseket sem akadályozza adminisztratív szemlé­let vagy módszer, mert amikor a szervezés módja felől érdeklődöm, ilyen választ kapok:- Nincs munkaköri leírás. Ilyet még nem kaptam. Még nem szabták ki pontosan, csak körvonalazva a re- ám mért feladatokat. Talán nem is fontos. Rájövök magam, illetve ráve­zetnek a többiek, akik bizonyítani szeretnék, hogy a cigányok tetteivel nemcsak a bűnügyi krónikákban és híradásokban lehet találkozni... Majd végezetül hozzáteszi.- Nem szeretnénk, ha kísérletnek tekintenék a munkánkat, ezt a vállal­kozásunkat. Mi példa akarunk lenni. Ez persze még nem dőlt el. A kezdet azonban jó, és ígéretes. HAJDÚ ANDRÁS Nagy László felvétele A halászok sorozatból A kapcsolatok ugyanazok Bernard Slade vígjátéka a Magyar Területi Színházban Slade Jövőre veled, ugyanitt című romantikus vígjátéka egy férfi és egy nő huzamosabb ideig tartó „alkal­mi“ ismeretségének a története. Az írói alapötlet nem több egy kabaré­tréfánál, amelynek „nagy dobása“ az alapszituáció megismétlése az idő múlásának a függvényében. Persze a dolog lehetne akár szelle­mi izgalmat is kínáló, ha Slade nem kerülne meg minduntalan az ameri­kai hétköznapokba beszüremlő, ma már történelmi megrázkódtatások­nak is tekinthető társadalmi, illetve politikai mozgásokat. Az ő írói mű­helyében nincs helye a valóságban a legintimebb szférákban is je­lenlevő történelemnek. Marad tehát a szokványos férfi-nő kapcsolatokra jellemző helyzetek megírása, amelynek számos válto­zata egy igen szellemes szövegré­tegben jelenik meg. A komáromi (Komárno) előadás­ban egyéb nem is történik, hiszen Holocsy István, a darab rendezője megmaradt a szöveghű előadásnál. Olyannyira foglya maradt Slade víg­játéka elsődleges rétegének, hogy sokszor az idő múlásával változó jelenetek tárgyi miliőjének Platzner Tibor általi megkomponálására sem figyelt oda. Ha egy szállodaszoba alkalmi légyottok színhelyeként öté­venként ugyanolyan halványkék színre festve, az ötvenes évekbeli tárgyakkal „megadjusztálva" tárul elénk minden jelenetben, akkor az effajta szórakoztató darabok lénye­gét hagyta figyelmen kívül. Ez pedig nem más, mint az illúziókeltés. Itt nincs értelme a tárgyi stilizáltság- nak. Ebben az esetben a jelmezek sem lehetnek nagyjából „korhűek“. Az utóbbi harminc év divatja hozott annyi karakterisztikus elemet az öl­A mikor a bratislavai Prior áruház cipőosztá­/1 lyán megláttam a polcokat, hirtelen azt hittem, az éjjel kirabolták az üzletet. Ugyanis csak néhány ötös meg tizenegyes félcipő árválkodott a két sarokban, a hetes, a nyolcas és a kilences félcipők helyén mindössze egy-egy papucs, vala­mint az elmúlt évszázadból ránk maradt téli cipő porosodott. Mást nem lehetett kapni. A Dunaj áruházban már trükkösebbek az eladók, lega­lább belépéskor nem sokkolják a vevőt. Ôk ugyanis kirakták a vitrinekbe talán az összes átlagon aluli méretű, s a hegedütokra emlékezte­tő irdatlan nagy cipőket. A vásárló csak akkor szomorkodik el, amikor rákérdez, kapható-e neki való lábbeli. Ilyentájt a papírüzletekbe is többször tér be az ember. Itt sem várrá szívderítő élmény. - Majd azt sorolom, hogy mi van - csicsergi félig viccesen, félig a valós helyzetre utalva az elárusítónő. Szalvé­ta, igaz egyfajta, ebben a percben éppen kapható, nincs viszont toalettpapír, tinta, körző, többféle vonalzó és ceruza, füzetből éppen olyanok hiá­nyoznak, amelyek leggyakrabban kellenének. Ahogy hallom az utcán és az autóbuszban, másoknak sincs jobb tapasztalatuk, különb véle­ményük az áruellátásról. Csak a sajtónkban és az illetékesek nyilatkozataiban derűsebb a kép. Mert csak nem akarnak szűnni a mellébeszélő, ködö­sítő cikkek és nyilatkozatok. Objektív nehézsé­gek, szállítói-megrendelői kapcsolatok, kapaci­táshiány, külföldi turisták - olvassuk, halljuk unos-untalan. Fogadkozásokból, ígérgetésekből sincs hiány. Csak hát az ember emlékezete nem rossz. Az utóbbiból - vagyis a fogadkozásokból - nem volt kevés tavaly, sót tavalyelőtt sem. S az emberek egyre bosszúsabban, mind türelmetle­nebbül kérdezik: mikor szűnnek meg a mellébe­szélések, és ami a legfontosabb: mikor javul már végre az áruellátás? F alragasz hirdeti több bratislavai megálló­ban: június nyolcadikától ideiglenesen megváltozik a 215-ös troli útvonala, mert a Ker­tész utca és a Svätopluk utca kereszteződésénél javítják az utat. A munkálatok időtartama: Hat munkahét. Amikor e sorokat írom. szeptember hatodikét mutat a naptár, s a troli még mindig a megváltozott útvonalon közlekedik. Azon medi­tálok magamban, mit is jelent az, hogy munkahét, s főleg hány napból áll? Lehetséges, hogy ez valamiféle új fogalom, s ebbe csak az számít bele, amikor tényleg dolgoznak az emberek. Mert az munkanap lehet - sajnos, még mindig, s elég gyakran amikor nem jön beton, tégla, aszfalt, s amikor rosszul szervezik a munkát. Ilyenkor még mindig el lehet menni sörözni, később lehet kezdeni, s jóval korábban befejezni a munkát. Mindez munkanapnak számíthat még elég sok helyen, de munkahétnek úgy látszik nem, hiszen tényleges munkát valójában senki sem végzett. Nem tudom, így van-e, vagy másként, ám annyi tény, hogy senki sem tájékoztatott arról, miért van az, hogy hatvanöt munkanap, tizenegy hét és csaknem három hónap után annak a fránya hat munkahétnek - s a csigalassúsággal haladó, rosszul szervezett munkálatoknak - még mindig nincs vége... P éntek este a galántai (Galanta) vasútállo­máson. Már az autóból látom, hogy a bü­fé környékén nem ajánlatos leparkolni, annyi az ittas ember. Távolabb pedig elég gyér az utcai világítás. Indulok be az állomásra, s visszahőkö­lök: nem tudom eldönteni két leányom a kocsiban hagyjam, vagy magammal vigyem. A váróterem­ben ugyanis részegek alszanak, a peronon lega­lább száz hangoskodó, zavart tekintetű fiatalem­ber vár a Prágába tartó kassai (Košice) gyorsra. Belekötnek az emberekbe, többen a korlát és a fal mellett vizelnek és... de tovább nem részle­tezem az elém táruló undorító képet. Másnap Léván (Levice) jártam, a minap a bratislavai főpályaudvaron. Ugyanaz a látvány fogadott. Zsúfoltság, részeg emberek, piszok a peronon és az önkiszolgáló étteremben, büfében. A jóízlésű embernek bizony gyakran fölfordul a gyomra, mély lélegzetet vesz, s úgy lép be a vasútállo­másra - ha már nagyon muszáj. S miközben várakozik félrehúzódva, vagy a vonaton zötykölődik, gyakran fölteszi a nyugta­lanító kérdést: miért van nálunk ekkora különb­ség a kulturált utazásról hirdetett szép szavak és a vonaton, váróteremben naponta tapasztalható valóság között? O—eptember elsején délután egykori osz- OZ tálytársnómmel találkoztam, aki immár két évtizede kiváló pedagógus. Máskor - főleg e napon - majd kicsattant a jókedvtől: végre megint hallottam diákzsivajt, s beleszagoltam az iskola levegőjébe - szokta mondogatni nekilelke­sülve. Most valahogy szótlan és kedvetlen volt. Csak hosszas faggatás után árulta el az okát:- Lehet, hogy öregszünk és érzékenyebbek vagyunk, vagy már talán mi is anyagiasak le­szünk, de a tanévnyitó után kolléganőimmel arról beszéltünk, hogy több elsős gimnazista olyan ruhakölteményekben jött az ünnepségre, amilyen nekünk még sohasem volt, s nem is igen lesz, pedig dolgozunk tisztességesen. Tudod, engem nem az borított ki, hanem az, amiről beszéltek. Sokfelé jártak a nyáron, de műemlékről, múzeu­mokról, más látnivalókról szinte nem is szóltak, mind azzal dicsekedett, milyen cuccot vett, mennyi pénzük volt, hogyan ügyeskedtek külföl­dön és a határon. Talán nem nagy ügy, de éh elszomorodtam. Gondold végig, hova jutunk, ho­va jut a világ, ha ez az anyagias értékrend a gyerkőcöket és a fiatalokat is megmételyezi. Ha hovatovább őket sem érdekli más, csak az, hogy legyen pénzük. Minél több. Minél hamarabb. Bármilyen áron. Elhallgattam, mert nekem is nyugtalanító gon­dolatok és következtetések jutottak az eszembe. SZILVÁSSY JÓZSEF tözködésbe, amellyel mind a két hős, mind pedig a kor változásait határozottabban lehetett volna érzé­keltetni. Mindennek a tetejében a szállodai szobában megjelenő férfi ugyanazokkal a bőröndökkel utazott az ötvenes évek elején és a hetve­nes évek végén. Ennek a rendezői lomposságnak a betetőzése az utol­só előtti jelenetben következett be. A szöveg tartalmi elemzésével kide­ríthető öregedés szintjére George nem jutott el, s ez a megállapítás érvényes Dorisra is. Amikor az utol­só találkozásnak tetsző^ szállodai randevú kezdetén Doris kipakol a jól ismert bőröndből, kezébe vesz és jól láthatóan felmutat egy lyukas zoknit. Miután George pakolni kezd, ez a lyukas zokni ott marad a zongora tetején. Minek? Egyáltalán mire volt jó a hangsúlyos felmutatása, ha a mégis visszatérő George egy me­takommunikációs poénként, nem gyömöszöli a zakója zsebébe? Ropog József (George) mindvé­gig a magabiztos férfit játszotta, s éppen ezért hiányzott az öregedő férfi lelki és testi nyavalyáinak az érzékeltetése. Többször inkább évő- dött, mintsem a meredek átalakulá­saival őt meglepni akaró partnerével komoly konfliktusba keveredett vol­na. Németh Ica (Doris) igyekezett az egyes jelenetek között az árnyalati különbségeknél jóval nagyobb válto­zásokat hozó gesztusokkal, be­szédstílussal, karakterizálással ját­szani. Játékának csúcspontját a szülési jelentben teremtette meg. Ebben a dialógusban jelent meg először és utoljára az a keserű öni­rónia, ami a teljes Slade-szövegben megtalálható. Színészi munka tekin­tetében az effajta, első pillantásra a verbalitásra alapozott vígjátékok sokkal igényesebben megformált tárgyi világot, pontosabban identifi­kálható, életkortól függően változó karakterizálást és dúsabb metakom­munikációt kívánnak. Egy idő után Slade szellemességét is meg lehet szokni, és a váratlan kiszólásokat már előre időzíti a néző önmaga számára. Hogy erre az írói trükkre ne jöjjön rá, nagyon preciz színészi el­lenpontozásra lenne szükség. Külö­nösen, ha a végére nyilvánvalóvá válik: mindketten menekülnek, de már nem csak mindennapjaik meg- szokottságából, hanem a kapcsola­tuk unalmából is. Csakhogy: nincs hová! DUSZA ISTVÁN Bihari János emlékére Ma este 19 órai kezdettel a nagyabonyi (Veľké Blahovo) műve­lődési házban prímástalálkozót ren­deznek a falu neves szülötte, Bihari János zeneszerző és hegedűmű­vész emlékére. Az első csallóközi prímástalálko­zó legfőbb célja: régi cigánydalok bemutatása. Ezért az eseményre fő­ként idős zenészeket hívtak meg. Rajtuk kívül a zsélyi (Želovce) prí­másverseny győztesei, valamint a nagymagyari (Zlaté Klasy) műve­lődési klub Jagallo Rat (Forró Vér) énekkar szólistái lépnek fel. A találkozón, melyet egyébként a hétfőtől zajló Bihari János Napok keretében rendeznek, természete­sen zsűri is működik majd, dr. Pong- rácz Zoltánnak, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ta­nárának elnökletével. haj.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents