Új Szó, 1988. szeptember (41. évfolyam, 206-231. szám)
1988-09-05 / 209. szám, hétfő
DÍSZVACSORA PEKINGBEN A CSEHSZLOVÁK VENDÉGEK TISZTELETÉRE JANG SANG-KUN: A barátság és együttműködés mélyítése (ČSTK) - Jang Sang-kun kínai államfő szombaton díszvacsorát adott Gustáv Husák köztársasági elnök tiszteletére. Ebből az alkalomból mindketten beszédet mondtak. Jang Sang-kun bevezetőben üdvözölte a csehszlovák vendégeket, majd Husák elvtárs felé fordulva hangsúlyozta: Az utóbbi három évtizedben ön az első csehszlovák államfő, aki hivatalos baráti látogatást tesz Kínában. Ez a csehszlovák-kínai kapcsolatok történetének jelentős eseménye, s újabb hozzájárulást jelent országaink együttműködésének erősítéséhez, népeink barátságának szilárdításához. A csehszlovák nép dicső forradalmi hagyományokkal rendelkezik, hősies és elszánt küzdelmet folytatott állama és nemzetei függetlenségének védelméért. Az 1948-as februári győzelem után a csehszlovák nép a CSKP vezetésével nagy sikereket ért el a szocialista építésben, s jelenleg pedig a XVII. pártkongresszus határozatainak szellemében gyorsítja a szociális-gazdasági fejlődést, a saját feltételeinek megfelelően valósítja meg a gazdasági rendszer reformját, az egész társadalom demokratizálását. Csehszlovákia népe nemzetközi téren aktívan hozzájárul a Kelet- és Nyugat-Európa közötti kapcsolatok javításához, a nemzetközi feszültség enyhítéséhez, a világbéke megőrzéséhez. A kínai nép csodálattal közös érdekünk adózik azoknak a jelentős sikereknek, amelyeket Csehszlovákia népe az építésben, valamint a nemzetközi politikai tevékenység terén elért. Nagyra értékeljük azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a CSKP és a csehszlovák kormány tesz népének jólétéért. További sikereket kívánunk népüknek a további fejlődés útján. Országunk az utóbbi tíz évben a reformok és a világ felé való nyitás politikáját valósítja meg, s nagy sikereket ért el a szocialista modernizálás terén. Tovább szilárdul a stabilitás és az egység, a gazdaság a megbízható fejlődés útjára lépett. Pártunk XIII. kongresszusa, valamint a parlament idei ülése értékelte azokat a tapasztalatokat, amelyeket a XI. kongresszust követő harmadik központi bizottsági ülés óta eltelt időszakban szereztünk. Kitűztük a szocializmus kezdeti időszakára a párt alapvető irányvonalát. Megfogalmaztuk az elkövetkező időszakra szólóan a szocialista építés, a gazdasági és politikai rendszer reformjának céljait és feladatait. A jelen időszakban a reform tovább mélyül, s a döntő szakaszhoz érkezett. A Kínai Kommunista Párt vezetésével népünk eltökélten és bizalommal küzdi le a nehézségeket, s folytatja a munkát a szocialista modernizálás nagyszabású művén. A nemzetközi helyzetben pozitív változások következtek be, új irányzat alakult ki, amelyben a konfrontációt felváltja a párbeszéd, s tovább erősödik a nemzetközi viták békés rendezésének tendenciája. A nemzetközi helyzet eme új jellemvonása a népek békéért és fejlődéséért vívott kitartó harcának az eredménye. a történelmi fejlődés törvény- szerű eredménye. S annak ellenére, hogy a helyzet további alakulása nem lesz zökkenőmentes, szilárdan hisszük: viszonylag hosszú időn át megőrizhető a béke, ha a világ népei továbbra is erre fognak törekedni. Kína is és Csehszlovákia is szocialista ország, közös célok megvalósítására törekszünk. A barátság és együttműködés sokoldalú és kitartó fejlesztése országaink között megfelel mindkét nép érdekeinek. Az utóbbi években gyakoriak voltak a párt- és állami vezetők találkozói, s ez elősegíti a kölcsönös megértés és bizalom mélyítését, hozzárjárul a két ország kapcsolatainak fejlesztéséhez minden területen. Meggyőződésünk, hogy a csehszlovák-kínai kapcsolatok minden vonalon továbbra is a kölcsönös tisztelet, egyenlőség és előnyösség alapján fognak fejlődni. A Kínai Kommunista Párt és a kormány nagy figyelmet szentel az ön hivatalos baráti látogatásának. A mostani tárgyalások Miloš Jakešnek, a CSKP KB főtitkárának idei pekingi látogatásához kapcsolódnak, s bizonyítják, hogy pártjaink és államaink között jó a viszony. Emeljük poharunkat a Csehszlovák Szocialista Köztársaság felvirágzására, pártjaink, államaink és népeink hagyományos barátságára. GUSTÁV HUSÁK: A külpolitika alapvető kérdéseiben nézeteink azonosak vagy közeliek Gustáv Husák elvtárs bevezetőben megköszönte azt, hogy meghívták a Kínai Népköztársaságba, s mint mondotta, ennek örömmel tesz eleget. Ugyancsak köszönetét mondott Jang Sang-kun üdvözlő szavaiért. Mint mondotta, Csehszlovákia népe barátsággal viseltetik a dolgos és tehetséges kínai nép iránt. E mély gyökerekkel rendelkező barátság és tisztelet forrása az a csodálat, amellyel Kína gazdag szellemi örökségének adózunk, s amely jelentősen gazdagította az egyetemes kultúrát, a civilizációt. Én magam ahhoz a nemzedékhez tartozom, amely a mély osztályszolidaritás szempontjából kísérte figyelemmel a kínai kommunisták sokéves küzdelmét, a kínai népnek a szabadságért és a társadalmi igazságosságért vívott hősies és áldozatos harcát. A világ haladó népeivel együtt Csehszlovákia nemzetei is forrón üdvözölték a kínai forradalom győzelmét, amely joggal sorolható a második világháború utáni évek legjelentősebb forradalmi eseményei közé. A néphatalom megteremtése után nemzeteink barátsága új minőséget és történelmi távlatokat kapott. Az ötvenes években a csehszlovák és a kínai kommunisták, dolgozóink millióinak közös munkájában erősödött ez a barátság. Akkor kezdtek kialakulni a szilárd kötelékek, s a széles körű csehszlovák -kínai együttműködés. Főleg az utóbbi években építünk ezekre a hagyományokra. Elismeréssel és szimpátiával figyeljük a kínai nép áldozatkész erőfeszítéseit a szocialista építés során, a XIII. kongresszus, valamint az Országos Népi Gyűlés első ülése határozatainak teljesítése érdekében. Ezek a határozatok a reformok meggyorsítását tűzték ki célul gazdasági és politikai téren, valamint a külvilág felé való további nyitást szolgálják, örömmel tölt el bennünket minden siker, amelyet önök ezen az úton elérnek, s kívánjuk, hogy az önök vágyai teljesüljenek. Kínához, a Szovjetunióhoz, valamint több európai szocialista országhoz hasonlóan mi Csehszlovákiában is keressük és fokozatosan megvalósítjuk a szocialista fejlődés további sikereinek biztosítását szolgáló új elképzeléseket. A XVII. párt- kongresszus irányvonalával összhangban igyekezetünk tengelyét a sokoldalú intenzifikálásra, a gazdaság strukturális változásainak megvalósítására, a társadalmi élet minden területének átalakítására és a gazdasági reformra irányuló erőfeszítések alkotják. Elsőrendű feladatunk a szocialista demokrácia mélyítése, a nép irányításban való részvételének a bővítése. E nagyszabású változások során nagyon fontos számunkra a mélyebb kölcsönös megismerés, a tapasztalatcsere és az együttmüködés bővítése minden szocialista országgal. A mostani látogatás, a ma megkezdett tárgyalások, amelyek a bizalom és a megértés légkörében folytak, hozzájárulnak kommunista pártjaink és szocialista országaink együttműködésének bővítéséhez. Kapcsolataink fontos mérföldköve volt Csao Ce-jang főtitkár múlt évi csehszlovákiai látogatása, valamint Miloš Jakešnak, a CSKP KB főtitkárának ez év májusában megvalósult látogatása a Kínai Népköztársaságban. Ezzel tetőzött a kapcsolatok normalizálása párt- és állami vonalon, s új, nagy lehetőségek nyíltak a sokoldalú együttműködés fejlesztése előtt. A legfelsőbb szintű tárgyalások eredményei fokozatosan és sikeresen megvalósulnak minden területen. Ezt bizonyítja a párt- és állami képviselők között kialakult konstruktív dialógus, s az is, hogy gyakrabban kerül sor a képviselő- testületek és társadalmi szervezetek közötti találkozókra. A gazdasági együttműködés terén ugyancsak haladást értünk el. Több dokumentumot írtunk alá, ezzel jó alapot teremtettünk a hosszú távú és stabil együttműködéshez gazdasági és tudmányos-műszaki téren. Sokoldalúan elő kívánjuk segíteni azt, hogy tovább mélyüljön együttműködésünk, a párt-, az állami és a gazdasági szervek vonalán is kibontakozzanak kapcsolataink. Közös érdekünk az együttműködés új, olyan haladó formáinak az alkalmazása, mint a közös vállalkozás, a vállalatok közötti közvetlen kapcsolatok felvétele, a kooperáció új útjainak és lehetőségeinek a keresése. Meggyőződésünk, hogy ez az együttműködés megfelel mindkét ország szükségleteinek, gyorsítja gazdaságaink fejlődését, szilárdítja nemzeteink baráti kötelékeit. Megelégedéssel jelenthetem ki, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzet alapvető kérdéseivel kapcsolatban országaink nézetei azonosak vagy közeliek. Népeink a szocialista építésre összpontosítják erőiket, s ezért megértik, hogy ezt a célt csak a béke feltételei között lehet elérni. A nemzetközi kapcsolatokban olyan tendenciák nyilvánulnak meg, amelyek a jövőre vonatkozóan bizonyos reménnyel töltenek el bennünket. Csehszlovákia üdvözli az ilyen fejlődést, s a Szovjetunióval és a szocialista közösség más országaival együtt arra törekszik, hogy ez folytatódjék. A legújabb pozitív lépések egy egész sor területen - ahol eddig feszültség volt tapasztalható, s a regionális konfliktusok kiéleződése - azt a hitet keltik bennünk, hogy a békés megoldás lehetősége valósággá válik. Csehszlovákia határozottan sík- raszáll azért, hogy az országok és nemzetek közötti vitákat politikai eszközökkel kell rendezni. Az európai és a nemzetközi helyzet javítását célozza az a csehszlovák javaslat is, hogy a Varsói Szerződés és a NATO tagországainak érintkezési vonalán létre kell hozni a bizalom, az együttműködés és a jószomszédi kapcsolatok övezetét. A regionális kérdések megoldásához hasonlóan, az egész emberiséget érintő problémákkal kapcsolatban is hisszük, hogy sikerül megállapodásokat elérni pl. az olyan kérdésekben, mint a nukleráis fegyverek fokozatos felszámolása, az ökológiai gondok megoldása, a fiatal ázsiai, afrikai és latin-amerikai államok fejlődéséhez nyújtott segítség, az éhezés, a nyomor, a járványok felszámolása, a vegyi fegyverek megsemmisítése, valamint a fegyveres erők és hagyományos fegyverzetek korlátozása oly módon, hogy a jövőben lehetetlenné váljon minden agresszió. Erre törekednek a Varsói Szerződés tagországai, ahogy azt a Politikai Tanácskozó Testület júliusi varsói ülése ismét bizonyította. E nemes célok megvalósítása teljes mértékben megfelel a szocialista ideáloknak. Nagyra értékeljük azt, hogy a Kínai Népköztársaság, amely olyan fontos szerepet tölt be a nemzetközi életben, ugyanezeket a pozíciókat foglalja el napjaink e döntő kérdéseiben, hogy a béke, a nemzetközi biztonság megszilárdításának, az atomfegyerek nélküli világnak az oldalán áll. Gustáv Husák elvtárs végezetül további sikereket kívánt vendéglátóinak, a kínai kommunistáknak, az egész kínai népnek, és csehszlovákiai látogatásra hívta meg Jang Sang-kunt, aki a meghívást köszönettel elfogadta. MÉG TIZENHÁROM NAP AZ OLIMPIA KEZDETÉIG Minden a sportolókon múlik „Megállapíthatjuk, hogy sportküldöttségünk jól felkészült. Mind a versenyzők, mind az edzők eltökélt szándéka, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsák Szöulban“ - hangoztatta Marat Gramov, a Szovjetunió Állami Testnevelési és Sportbizottságának elnöke, aki egyben az olimpiai bizottság elnöke is. A Szovjetunió legfelsőbb sportvezetője a továbbiakban hangsúlyozta: valamennyi sportoló számára rendkívül kedvező feltételeket teremtettek a felkészüléshez; csupán rajtuk múlik majd, hogyan lesznek képesek felkészülésüket Szöulban kamatoztatni. Az utazó csapatban valamennyi szövetségi köztársaság képviselője helyett kapott. A tanácskozáson felvetették, hogy a szovjet küldötteknek nagyobb mértékben be kellene kapcsolódniuk a nemzetközi sport- szövetségek munkájába, konkrétan azokban a szövetségekben, amelyek Szöulban tartják majd kongresszusukat. Az olimpia vala- éjszakákat okoz az időjárás előrejelzés. A meteorológusok valósággal sokkoltak őket azzal a prognózissal, hogy a vitorlás- versenyek megnyitásának napján - szeptember 20-án - nincs kizárva a tájfun ebben a térségben. mennyi résztvevője és sportolója számára fontos közlekedési eszköz lesz a szöuli metró. A szervezők azzal is igyekeznek megkönnyíteni a külföldi vendégek számára a tájékozódást, hogy a koreai nyelvű információs táblákon kívül angol szövegű táblákat is elhelyeztek a legfontosabb közlekedési csomópontokon. Ugyanez vonatkozik az autóbuszokra is, ráadásul azokon az autóbuszokon, amelyek a sportpályák felé szállítják az utasokat, rajzos eligazítások is segítik a tájékozódást. Az már hagyomány, hogy a sportolókat olimpiai faluban helyezik el. Ezúttal az újságírók számára is hasonló elhelyezést biztosítottak. Az újságírófaluban elsőként az NBC amerikai tévétársaság dolgozói szállásolták el magukat. Rendkívül nagy az érdeklődés a megnyitóünnepség jegyei iránt. A szöuli rendőrséget készültségbe helyezték, hogy lecsaphassanak a feketepiac jegyüzéreire. A vitorlásversenyek színhelye Puszan városban lesz. A szervezőknek álmatlan ■ Az angol bajnokság 2. fordulójának eredményei: Arsenal - Aston Villa 2:3, Coventry - Everton 0:1, Liverpool - Manchester United 1:0, Luton Town - Wimbledon 2:2, Middlesbrough - Norwich City 2:3, Mill- wall - Derby County 1:0, Newcastle United - Tottenham Hotspur 2:2, Nottingham Forest - Sheffield United 1:1, Queen’s Park Rangers- Southampton 0:1, West Ham United - Charlton 1:3. ■ A szovjet bajnokság legutóbbi fordulójának eredményeiből: Torpedo Moszkva - Harkov 1:0, Szpartak Moszkva - Odessza 3:1, Dinamó Kijev - Alma-Ata 3:0, Dnyepropetrovszk - Donyeck 4:2, Vilnius - Leningrád 2:0, Jereván- Tbiliszi 3:1, Minszk - Lokomotíva Moszkva 3:2. ■ Az NDK bajnokságában a 4. fordulót bonyolították le: Chemie Ausztriát 17 sportágban 78 sportoló képviseli majd Szöulban. Éremszerzésre azonban nincs sok reményük az alpesi ország képviselőinek. Legnagyobb éremvárományosuk a Los Angeles-i olimpiai bajnok, Peter Seisenbacher, aki 1984- ben a cselgáncsozók 86 kg-os csoportjában bizonyult a legjobbnak. A tízpróbázó Georg Werthner számára ez lesz mar a negyedik olimpia. Minden idők legnépesebb sportküldöttségével képviselteti magát Szöulban Ausztrália. A különböző sportágakban 286 versenyzőjük indul. Ennek ellenére az ausztrál tisztségviselők - ami az éremszerzést illeti - nem táplálnak vérmes reményeket. Mindenek előtt az úszókban reménykednek, közülük John Síben négy évvel ezelőtt a 200 m-es pillangóúszásban aranyérmes lett. Éremesélyesnek tartják még a kerékpáros Vinnicom- be-t, aki az 1000 m-es állórajtos versenyen indul, továbbá sikeres szereplést várnak az atlétikai pályán és a férfi gyeplabdacsapatok küzdőterén. (č) Halle - Carl Zeiss Jena 2:0, Erfurt- Dynamo Berlin 2:6, Karl-Marx- Stadt - Rostock 1:0, Wismut Aue- Cottbus 3:2, Union Berlin - Lokomotíve Leipzig 1:1, Magdeburg- Zwickau 3:0, Dynamo Dresden- Brandenburg 3:1. ■ Az NSZK bajnokságának 6. fordulójában a következő eredmények születtek: Borussia Mön- chengladbach - Hannover 2:0, Leverkusen - Bayern München 1:1, Hamburg - St. Pauli 1:1, Stuttgart - Köln 2:0, Kalrsruhe- Uerdingen 0:1, Majna/Frankfurt- Nürnberg 1:0, Bochum - Mannheim 2:2, Kaiserslautern - Kik- kers 6:0. ■ A francia bajnokság 10. fordulójában az éllovas Paris SG 2:1-es vereséget szenvedett Lille-ben. További eredmények: Straasbourg- Cannes 0:0, Matra Racing - Monaco 3:0, Sochaux - Nantes 0:1, Montpellier - Laval 6:2. (sr) ATLÉTIKA Markov: 17,77, Nuneva: 10,85 I (ČSTK) - Kitűnő formában vannak a nyári olimpiai játékok előtt a bolgár atléták. A Szófiában rendezett országos bajnokságon több kiváló eredményt értek el. A hármasugrásban a világbajnok Markov 17,77-tel a világ idei legjobbjával győzött. A100 m-es női 'síkfutásban Nuneva 10,85-tel lett első, és ezzel az idei világranglistán az ötödik helyen áll, az európain az elsőn. Ugyanakkor figyelemre méltó a női magasugrásban Kosztadinova 207 cm-es eredménye. További eredmények - FÉRFIAK Helsinkiben a Finnország - Svédor- - Súlylökés: Todorov 21,01 - országos szág találkozón a férfi magasugrásban csúcs, 100 m: Atanaszov 10,22, 400 m: Rangelov 46,40, 400 m gát: Tomov 49,40, kalapács: Tanév 82,08, hármasugrás: Markov 17,77 (ezen kívül még 17,60, 17,75 és 17,76 m-t ugrott). NÓK - 400 m: Sztamenova 51,45. A sapporói verseny legjobb eredménye a férfi távolugrásban született, ahol az amerikai Powell 844 cm-rel lett első. Hármasugrás: Banks 16,64, Cannon (amerikaiak) 16,29,100 m női gát: Brown (amerikai) 14,34. Az algériai Annabában rendezett Afri- ka-bajnokságon a nigériai atléták voltak a legeredményesebbek 11 aranyéremmel. A vendéglátók 10 elsőséget szereztek. Az eredményekből - FÉRFIAK - 200 m: Ezioni (nigériai) 20,97 400 m gát: Dia Ba (szenegáli) 48,81,5000 m: Boutaye (marokkói) 13:49,69, 800 m: Nyang (szenegáli) 1:46,99. Az athéni nemzetközi verseny érdekesebb eredményei - FÉRFIAK - 100 m: Buttler (amerikai) 10,28, Marie-Rose (francia) 10,41, 400 m: Hernandez (kubai) 44,62, McCoy (amerikai) 44,84,110 mi gát: Kingdom (amerikai) 13,03, magasugrás: Sotomayor (kubai) 235, 400 m gát: Harris (amerikai) 48,09, rúdugrás: Collet (francia) 550. a svéd Sjöberg 230 cm-rel győzött. Néhány eredmény a Los Angeles-i viadalról - FÉRFIAK - 100 m: Marsh 10,19, McNeill (amerikaiak) 10,21, 1500 m: Scott 3:45,50,110 m gát: Clark 13,36, Blake (amerikaiak) 13,50, 400 m: Daiel 45,10, gerely: Barnett 77,34. NŐK - 800 m: Clark (amerikai) 2:00,34. A prágai Dukla stadionjában rendezett nemzetközi atlétikai viadalon jól szerepelt Remigius Machura, aki a férfi súlylökésben 20,94-gyel beállította idei legjobbját. A kölni nemzetközi versenyen a férfi diszkoszvetésben az olimpiai bajnok hazai Danneberg 66,66 m-rel lett első. Férfi súlylökés: Weil (chilei) 20,74, Stolz (NSZK-beli) 20,14. Sportfogadás A ŠPORTKA 36. játékhete I. húzásának nyerőszámai: 2 15 31 37 39 41 Pótszám: 20 AII. húzás nyerőszámai: 5 6 7 40 41 45 Pótszám: 27 A MATES nyerőszámai: 6 11 19 20 28 (ČSTK)