Új Szó, 1988. szeptember (41. évfolyam, 206-231. szám)
1988-09-30 / 231. szám, péntek
Felújított Örvény Tízévi szünet után a bratislavai Szlovák Nemzeti Színház ismét műsorára tűzte Eugen Suchoň örvény című operáját, ezzel a felújítással köszöntve a nyolcvanéves zeneszerzőt. A kortárs szlovák zeneművészet klasszikussá vált alkotásának ez már az ötödik bratislavai repríze. Az 1949. évi ősbemutató óta a világ legkülönbözőbb pontjain mutatták be, ugyanolyan sikert aratott Budapesten és Münchenben, mint Antwerpenben, az USA-beli Lansingben vagy a Szovjetunió városaiban. Az opera manapság annyit emlegetett válsága ellenére a zeneszerzők nem szűntek meg operát írni, s így nem a bemutatásra alkalmas művek hiánya miatt veszik elő oly gyakran Suchoň darabját. Sikere elsősorban annak köszönhető, hogy ez a balladai tömörségű, sűrített at- moszférájú mű vérbeli dráma. Hálás szerepformálási lehetőségeket tartogat, s ráadásul - ami a kortárs vokális művek nem mindegyikére jellemző - jól énekelhető, szépen ívelt dallamokat. Izgalmas feladat a rendező számára is: éreztetnie kell az egész darabot átható drámai feszültséget, hisz a tragédia ott lappang a leglíraibb jelenetekben is, s ezáltal különös akcentust nyer minden szó, minden gesztus. Jól érzékelhető ez a lakodalmi jelenetben: a vőfély szokásos kérdésére, vajon a menyasszony hajlandó-e levetni lányságát jelképező koszorúját, Katrena mély hallgatással reagál. Ez a bevett szokás - hisz a vonakodás a fiatal lány tisztaságának, szemérmességének a helyi erkölcsi normáknak megfelelő, sőt elvárt megnyilvánulása - az adott szituációban súlyosabb, mélyebb értelmet kap. Katrena valóban vonakodik, hisz nem azé lesz, akit szeret, de a mulatni vágyó vendégsereg ezt nem tudja, s ha sejti is, igyekszik nem gondolni rá: az élet rendje, hogy a lány férjhez menjen, s ahhoz menjen, akit kiszemeltek számára. Az operában jelentős és hálás feladatot kap a kórus is: megkapó, különös szépségű dallamokat énekelhet, s szinte mindvégig részt vesz a cselekményben. Suchoň művének érdekessége, hogy mindössze két népdalt használt fel, az opera egész népi ihletésű dallamvilága a zeneszerző leleménye. Suchoň annyira a magáévá tette a szlovák népzene nyelvét, hogy saját melódiái is eredeti népi motívumoknak tűnnek. A népi környezet, a világtól elzárt kis szlovák hegyi falu az adott esetben nem holmi ,,couleur locale“, folklórral fűszerezett táji érdekesség. A „tiszta forrást“ jelképezi, azt a romlatlan közeget, amely morális erejével képes visszarántani az eltévelyedett, örvénybe sodródott embert. A felújítás alkalmával a színház legjobb erőit vonultatta fel. Katrena szerepét Ľubica Rybárska énekelte. Megkapó, lírai színekkel formálta meg a rokonszenves figurát. Hajlékony, meleg tónusú hangja minden fekvésben kifegyenlítetten csengett, különösen jól érvényesült puha, bársonyos középregisztere. A negyedik képben nyújtotta a legjobb teljesítményt, sok érzéssel, élménykeltóen adta elő a bölcsődalt. Az Ondrejt alakító Jozef Ábel száraz, szálkás hangszíne nem tartozik a kifejezetten szép orgánumok közé, de nincs híján a drámai kifejezőerónek. Megbízhatóan, de kissé mereven énekelt, ami a középfekvésnél magasabb hangtartományban némileg gátolta a szólam szabad kitárulkozását. Ez a merevség érezhető volt helyenként szerepformálásában is, de voltak felszabadult pillanatai, mint a lakodalmas jelenetben vagy az ötödik kép vizionáló, hallucináló jelenetében. Itt a tartózkodóbb játékstílus erényére vált, nem használt szélsőséges eszközöket a rémképekkel viaskodó, szinte az őrület határán álló Ondrej megjelenítésére. Az előadás legnagyobb élménye az öreg Štelinát éneklő Peter Mikuláš alakítása volt. Noha a maszk sem tudta leplezni, hogy az idős, fájdalomtól megtört paraszt szerepében egy életerős, fiatal férfit látunk, Mikuláš átélt szerepformálásával a darab folyamán tökéletesen feledtetni tudta ézt a körülményt. A kiváló basszista nem színészi eszközeivel ragad meg, alkata is inkább a visz- szafogottabb játékra predesztinálja, hanem mindig a zenéből kiinduló vokális jellemformálásával. Gyönyörű színű, bársonyos hangjával a legapróbb érzelmi rezdülések tolmácsolására képes. Különösen megrágó volt az opera legszebb jelenetében, amikor Katrena kisfiának bölcsője fölé hajolva meggyilkolt fiának nevén szólítja a kicsit, akiről azt hiszi, hogy az ö unokája. Ez a „freu- di" névtévesztés dramaturgiai telitalálat és Mikuláš előadásában az opera legsúlyosabb pillanatává vált. Kitűnő karakteralakitások egész sorát láthattuk ez alkalommal: Ondrej szüleit Rastislav Uhlár és Anna Michálková, Zalčíčkát Nina Hazu- chová, školnicát Ľuba Baricová énekelte-játszotta stílusosan, sok színnel. Pavol Gábor Krúpa, Pavol Mauréry Hríň, Jozef Špaček Oleň, Ján Konštanty a vőfély szerepében nyújtott színvonalas teljesítményt Kedves színfoltja volt az előadásnak a kis pásztor, Jana Valášková tolmácsolásában, illúziókeltően énekelt Jaroslava Horská és Anna Cza- ková Katrena két barátnőjének szerepében. A lakodalmi kép táncjelenete - Jozef Dolinský koreográfiája - látványos, de meglehetősen közhelyszerű. Az énekkar Ladislav Ho- lásek betanításában némi kezdeti bizonytalanságot leszámítva megbízhatóan oldotta meg igényes feladatát. Branislav Kriška rendező a nagy kórusapparátussal nem tudott mit kezdeni, élőképszerűen helyezte el a háttérben, ami zavaróan hatott. A dráma izzását azonban mindvégig magas hőfokon tudta tartani, s ennél a darabnál ez a legfontosabb. Ladislav Vychodil stilizált színpadképe jól érzékelteti a cselekmény fojtott, tragédiával terhes légkörét, Irena Ton- koviöová jelmezei jól illeszkednek az opera hangulatához. Gerhard Auer biztosan kezében tartotta zenekarát, amely a megszokottnál lényegesen jobb formában játszott, különösen az egyes képek közötti intermezzó- kat tolmácsolta hangulatkeltően. Suchoň operájának rendkívüli népszerűségét bizonyítja a telt ház, és az az örvendetes jelenség, hogy nagyon sok fiatalt láthattunk a nézők között. A szeptember 23-i bemutatón megjelent maga a zeneszerző is, akit a közönség lelkesen ünnepelt. VOJTEK KATALIN Teljesítmény és nyelvi kultúra VILÁGKONGRESSZUS A MATEMATIKAOKTATÁSRÓL A matematikaoktatásról Budapesten megrendezett nemzetközi kongresszuson - amelyre első ízben került sor szocialista államban - 72 ország több mint 2700 matematika- tanára és kutatója vett részt. A tanácskozáson Csehszlovákiát harmincegyen képviselték. A program felölelte a tanítás minden szintjét, és kiterjedt az általános érdeklődésre számot tartó kérdések megvitatására, figyelembe véve a kulturális távlatokat. A kongresz- szus egyik fő célkitűzése az volt, hogy résztvevői között elősegítse mind a szakmai, mind a személyes kapcsolatfelvételt. Hogy ez miért olyan fontos a matematikaoktatásban? Azért, mert a matematika a világ minden országában az iskolai tanterv egyik fő alapeleme. Mindenütt tanítják, és mindenütt nehézségek vannak az oktatásával és a tanulásával. Ezért a tanárok és a kutatók a vélemények, tapasztalatok cseréjével, ütköztetésével megvitatták, hogyan lehetne a gondokat megoldani. Az, hogy a matematika tanulása öröm, vagy kudarc forrása-e, egyfajta kapcsolatot teremt a matematika és a társadalom között. A sokrétű program és rendkívül változatos előadások közül csak néhányat említek meg: Az új szovjet matematika-tantervről; Algoritmusok és szerepük a matematika tanításában és tanulásában; Az iskolai matematikaoktatás az 1990-es években; Számítógépek és a matematika tanítása; Problémamegoldás; A tanítás gyakorlata és didaktikai kutatások; Matematika és más tárgyak; Tananyag 2000 körül; Hátrányos helyzetű tanulók; Nyelv és matematika; Tehetséggondozás; Matematikai játékok; Nők és a matematika. A legnagyobb sikere A számítógépek és a matematika tanítása, A versenyek, A nyelv és matematika, A tehetséggondozás című témaköröknek volt. Nagyon sokan megfogalmazták azt az általános tapasztalatot, mely szerint a tanulók nem tudnak fogalmazni, nem tudják magukat kifejezni, így nem képesek megragadni a lényeget. Az iskolák alsó tagozatán is sok helyütt elsődlegesnek tartják a logikus gondolkodásra nevelést és a fogalmazáskészség fejlesztését. A logikus gondolkodás és a nyelvi kifejezőkészség szorosan összefügg a matematikai készség fejlesztésével. Vagyis a „humán“ és a „reál“ szférák egymásba kapcsolódnak. Nyugati kollégák sokat panaszkodtak amiatt, hogy náluk észrevehetően romlik a gyerekek fogalmazáskészsége és ennek következtében logikájuk színvonala. A legtöbben ezt elsősorban a mértéktelen televíziózásnak, videózásnak tulajdonították. Mivel az egyes országok mate- matika-tantervei, a tanítás módszerei eltérők, így nagyok a különbségek a versenyzés terén is. Emiatt más-más jellegű matematikai versenyeket kell szervezni. Az egyes országokban az oktatás centralizált, míg másutt decentralizált, és ezt a tényt is figyelembe kell venni a versenyek szervezésében. Aztán amíg az egyes országokban a versenyzésnek régi hagyományai vannak, másutt a tehetséggondozásnak ez a módja még gyermekcipőben jár. Érdeklődéssel fogadták a jelenlévők a nemzetközi matematikai diákolimpiákról szóló beszámolókat, amelyekben ezek múltját, jelenlegi helyzetét, valamint a jövőben várható fejlődését tárgyalták. A szakemberek nagy figyelmet szenteltek a magyarországi versenyekkel foglalkozó beszámolóknak és különböző ismertetéseknek, ugyanis Magyarország a modern matematikai versenyzés őshazája, s ezt világszerte elismerik. Komoly érdeklődés mutatkozott a szovjet, bolgár és csehszlovák matematikai versenyekről szóló beszámolók iránt éppúgy, mint az ausztráliai, kanadai és az USA-beli matematikai versenyeket vázoló ismertetések iránt is. A matematikaoktatás eredményességének különböző vizsgálatai is mutatják, hogy a matematikában nyújtott teljesítmény a legtöbb embernél szoros kapcsolatban van a nyelvi kultúra színvonalával. A matematikai didaktika kutatói és a nyelvészek egyaránt meg vannak győződve arról, hogy az eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítani a matematika és a nyelv kapcsolatának a kérdéseire, a tanárképzésben, a tanítási segédanyagok (tankönyvek, munkafüzetek stb.) készítésében és a tanárok továbbképzésében. Hogy valaki a matematikai fogalmakat, a közöttük levő összefüggéseket pontosan megértse és jól tudja alkalmazni, nagyon fontos, hogy egy természetes nyelvnek, az anyanyelvének a szintaktikáját megismerje, mert ez feltétele annak, hogy elsajátíthassa a matematika nyelvét. A magas színvonalú tanácskozáson kitűnt, hogy a gazdasági versenyben élen járó országok kiemelten támogatják az oktatást. Például: a pedagógusok erkölcsi és anyagi megbecsülése világviszonylatban Japánban a legnagyobb. A számítógép, video és film oktatási eszközként való alkalmazása mágá- val hozta a tanulás és tanítás módszereinek, a tanítás technológiájának állandó változását is. A központilag túlszabályozott oktatási rendszer szolgákat nevel (a tanárokból és a diákokból egyaránt), a szabaddá tett iskola pedig alkotó embere^ két. Ha az átlagos képességű diákok nem anyanyelvükön tanulják a matematikát (és más, megértést kívánó tantárgyat), akkor legtöbb esetben tudásuk csak formális lesz. A nemzetközi tudományos és gazdasági életben ma már csak alapos szakmai felkészültséggel és idegen nyelvek ismeretében lehet eredményeket elérni. S a kongresszusnak ez a legfőbb tanulsága. OLÁH GYÖRGY Nyelvünkről - nyelvünkért Jakab István Ritka pillanat nemzetiségünk szellemi életében - nyelvművelőt köszönthetünk. Jakab István hatvanéves. Persze, a pedagógust is köszöntjük személyében, a Komenský Egyetem magyar tanszékének tanárát, egyszersmind lapunk külső munkatársát, aki időről időre megjelenik szerkesztőségünkben nyomdakész nyelvművelő írásaival, vagy csupán néhány baráti szóra. Olykor egyenesen mi hívjuk őt, amikor tanácstalanok vagyunk valamilyen nyelvi kérdésben. Jön, szívesen. Közös ügyünk, hogy minél tisztábban, szebben használjuk édes anyanyelvűnket, mi, újságírók, a sajtóban, rádióban, televízióban, és mindenki, aki magyarul beszél és ír e hazában. Ezen, ezért dolgozik Jakab István, sok esztendeje már, nem lankadó kedvvel, jóllehet tárgyának természeténél fogva ő még hosszú távon sem érzékelheti munkájának eredményét úgy, amiként például a kőműves, orvos, földművelő vagy mérnök akár néhány nap alatt. A nyelvállapot, tudjuk, örökösen változik egy-egy népcsoport egészében és külön- külön az egyes társadalmi rétegekben, sokféle hatás éri, formálja, nem mindig kedvező irányban, különösen nemzetiségi helyzetben, ahol a nyelvművelő szava még inkább tetszhet pusztába kiáltott szónak, küzdelme Don Quijote-inak. Általában éppen azok nem figyelnek rá, akiknek a legjobban kellene, akiknek a nyelv- használatában fordul elő a legtöbb hibás forma, idegen elem, akiknek a közlési képességük alig haladja meg az alapiskolai szintet, ami természetesen mindenkor a gondolkozás, az öntudat és az önfegyelem, valamint az erkölcs függvénye. Ha a nevelés, az oktatás és az adottságok nem segítették ezeket megfelelő színvonalra, aligha alakulhat ki tudatos nyelvi magatartás. De mindnyájunkra ráférnek az intő, figyelmeztető, az anyanyelvűnk végtelenül gazdag birodalmában útbaigazító szavak. A Jakab Istvánéi is. Nem tudom, tanárként milyen, némely volt és mai hallgatója szigorúnak, sőt túlságosan is szigorúnak mondja, nyelvművelőnek mindenesetre türelmes, megértő, hangja nem sért, és van humora. Mindez jól érzékelhető a Csehszlovák Rádió magyar adásában rendszeresen elhangzó és az Új Szó Kis nyelvőr rovatában megjelenő glosszáiból, hegyzeteiből, melyek az általa összeállított Hogy is mondjuk?című antológia után önálló kötetekbe gyűjtve is folyamatosan napvilágot láttak, Nyelvünkről nyelvünkért, Nyelvünk és mi, Nyelvi vétségek és kétségek címmel. A csehszlovákiai magyar nyelvművelés legfontosabb kérdéseivel és alapelvével foglalkozó tanulmáhatvanéves nyon kívül zömmel tömör, velős írásokat tartalmaznak ezek a könyvek. Olvasmánynak is élvezetes mindahány, nemcsak azért, mert valóságos gondokról szólnak, az élő beszédben, nyomtatott szövegben, a fordítás során naponta elkövetett sokféle vétkeinkről, a kétnyelvűségből eredő nyelvi zavarokról és következményeiről, hanem azért is, mert stílusuk világos, közérthető, mentes steril elméleti fejtegetésektől, és mert szeizőjük nem gúnyolódik, nem támad, ellenkezőleg, segítő szándék vezeti tollát. Szívem szerint azt kívánnám most Jakab Istvánnak, lenne kevesebb dolga ezután, pihenhetne többet a nyelvművelő. Dehát ez csupán álom, még nemzeti keretek között is, hát még a mi tájainkon. Ezzel párhuzamosan, mint általában a nyelvek manapság, a mi anyanyelvűnk szintén veszített funkcióiból szinte mindenütt, a családban, munkahelyen, a közösségi élet különböző területein, romlási folyamatokat idézve elő vagy erősítve fel. Gondoljunk csak például arra, sok embernek mily nehézségeket okoz anyanyelvén megfogalmazni egy kérvényt, sőt egy sima levelet, s hallhatunk tucatjával logikai, gramatikai ficamoktól „ékes" felszólalásokat, beszédeket, melyeknek a lényege aztán végképpen elveszik a nyelvi vadhajtások sűrűjében. Mondom, jó lenne, ha kevesebb dolga lenne ezután Jakab Istvánnak. -De nem lesz. Nem lehet. Azt hiszem, ezt így érzi ő is, hatvanévesen is. A nyelvet, anyanyelvűnket művelni kell, művelni, szüntelenül, neki és minden írástudónak. És nem lehet azt mondani, hogy nincs látszatja, nincs haszna ennek a munkának. Van, és vannak biztató jelek. Itt nem csupán a többek között sok fiatalt mozgósító Kazinczy Nyelvművelő Napokra gondolok, melyek kisugárzó ereje éppen Jakab István aktív szervezői és előadói tevékenysége révén is jóval túlnőtt már a rendezvény keretein, hanem a sajtó és a rádió nyelvhasználatában tapasztalható pozitív előjelű változásokra, a tükörfordítások számának csökkenésére, meg olyasmire is, hogy - tetszhet ez akár apróságnak - a korábbinál több helyütt - pontosabban ahol ad magára az ember, a közösség - tiszta vagy tisztább nyelvi köntösben igyekeznek már kinyomtatni meghívót, plakátot, tájékoztató, ismeret- terjesztő vagy műsorfüzetet. És mindebben nem kis része van Jakab Istvánnak, a tanárnak, a nyelvművelőnek. Legyen egészsége, ereje és kedve hivatásának további gyakorlásához, a nyelvünket művelő és gyógyító tevékenységéhez. BODNAR GYULA ÚJ SZLOVÁK IRODALMI LAP Méghozzá hetilap, melynek megjelenése jelentős esemény a szlovák irodalom életében. A jelek szerint az olvasó közönség is érdeklődéssel fogadta, szinte az egyik napról a másikra elfogyott a Literárny týždenník szeptember 21 -én megjelent első száma. A Szlovákiai írók Szövetségének új lapját a Slovenský spisovateľ adja ki tizenhat oldalon, a szerkesztőség székhelye Bratislava, a főszerkesztő Vincent Šabík jeles irodalomtörténész és kritikus, a szerkesztőbizottság tagja többek között Vojtech Miháíik, Peter And- ruška, Ľubomír Feldek, Alfonz Bednár, Ján Solovič, Grendel Lajos. Mind a külsőt, a formát, mind a tartalmat tekintve mindjárt az első szám változatosnak tetszik. Ján Solovič lapindító vezércikke után a harmadik oldalon Vincent šabík olyan szerkesztői programot fogalmaz, • melyet a Slovenské pohľady és a Romboid havilapok már eleve a hosszú átfutási idő miatt sem vállalhattak fel, de a Nové slovo Nedeľa című melléklete sem, jellegénél és terjedelmi korlátainál fogva. Sokkal rugalmasabb, mozgékonyabb egy önálló hetilap, amely azonnal tud reagálni jelenségekre, eseményekre. A Literárny týždenník igényes lap akar lenni, művelt, tájékozott olvasótáborra számítva. A programról Vincent Šabík egyebek között elmondja, hogy figyelemmel akarják kísérni, egyszersmind elemezni és értékelni a kortárs szlovák irodalom egészének alakulását, a különböző folyamatokat, fejlődési irányokat, közvetítő szerepet kívánnak betölteni az irodalom és a társadalom között. Hogy a lapban erősödjék az irodalom központi helye, nagy figyelmet kell szentelni oldalain annak a kérdésnek, hogy maga az irodalom milyen helyet foglal el a társadalomban. Kulcsszerepet szánnak a kritikának, mint visszajelző, szervező, elemző, értékelő, iránymutató, érvelő, nevelő, nem utolsósorban pedig ismeretterjesztő tényezőnek. Nem hagyják figyelmen kívül a folytonosságot sem, jelen lesz a lapban a múlt is, az irodalom mához is szóló egykori hazai és külhoni alakjainak révén. Külön kiemeli a főszerkesztő, hogy elképzeléseik szerint az irodalom és a képzőművészet (a tetszetős külső végett is) együtt alkotná a lap struktúrájának gerincét. Az egész irodalmi életet figyelemmel kísérő és építő szándékaikról sokat mond, hogy nem szeretnének me* rev, kizárólagos módszert alkalmazni a szerzők által felkínált kéziratok kiválasztásában, hiszen az ajánlat ,,tartalmazhat új impulzusokat az irodalom egészének és a róla való gondolkodásnak a szemszögéből nézve. Csak így alakulhat ki termékeny párbeszéd a szerkesztőség és a szerzők, irók, külső munkatársak között. A jó szerkesztő nem azt jelenti, hogy övé az utolsó szó, hanem hogy ki tudja használni mások képességeit, ösztönözni tud másokat, szervezni tudja alkotói erőiket“. Az első szám tartalmáról annyit, hogy a különböző rovatcímek alatt találhatók benne többek között könyvismertetések, jegyzetek, regényrészlet Alfonz Bednártól, vers Stefan Strážaytól, olvashatjuk szovjet teoretikusok vitáját a szocialista realizmusról, Vincent Šabík tanulmányát Francis Bacon-ről, de szerepelnek e számban írások képzőművészetről, színházról, zenéről is.-bor ÚJ SÍ 6 1988. IX
