Új Szó, 1988. szeptember (41. évfolyam, 206-231. szám)
1988-09-26 / 227. szám, hétfő
A szakszervezetek az átalakítás Eduard Sevardnadze Washingtonból New Yorkba utazott cselekvő részeseivé akarnak válni Szovjet - amerikai közlemény a külügyminiszteri tárgyalásokról (Folytatás az 1. oldalról) totta meg. A küldöttek a munkaelnökség megválasztása után jóváhagyták a napirendet és a konferencia tanácskozási rendjét. Továbbá megválasztották a konferencia egyes bizottságait és jóváhagyták nyolc munkacsoport vezetőjét. Ezt követően Miroslav Zavadil, az SZKT elnöke előterjesztette a Szakszervezetek Központi Tanácsának beszámolóját a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom feladatairól A vita első felszólalója, Jirí Klega, a prágai ÖKD állami vállalatban az új gazdasági mechanizmus alapelveinek érvényesítésével és az ezzel kapcsolatos változásokkal foglalkozott. Miiina Maróvá, a martini Drevina Durany nemzeti vállalat munkásnöje hangsúlyozta, hogy feltétlenül aktivizálni kell a szakszervezeti szervek bérbizottságainak munkáját. A tušimicei Nástup Bányában végzett szakszervezeti munka tapasztalatairól számolt be Miroslav Hášek. ,,Néhány árucikk huzamosan tartó hiánya nehezen érthető. Eltűnnek az olcsóbb termékek, s az innoválás rendszerint magasabb árat jelent" - mondotta felszólalásában Alojz Havel, a Stará Turá-i Chirana dolgozója, bírálva egyben a vidék kereskedelmi ellátottságát is. A Nový Jičín-i Tónak vállalatban többnyire nők dolgoznak, s egyikük, Marie Tyrnová, a foglalkoztatott nők problémáiról szólt. Ján Tomašovič, a bratislavai Munkavédelmi Felügyelet dolgozója kifogásolta a munkavédelem területén az irányitó és az ellenőrző tevékenység alacsony fokú eredményességét. Ezt követően Jirí Kríž, a Horni Bríza-i Nyugat-csehországi Kerámiamüvek vállalati szakszervezeti bizottságának elnöke beszámolt a munkakezdeményezés kibontakoztatásának eredményeiről. Ludmila Daňková, a litvínovi Csehszlovák-Szovjet Barátság Vegyiművek dolgozója a fiatalok stabilizálásának gondjairól és a vállalaton belüli szociális gondoskodás tökéletesítésének problémáiról szólt. A vállalati dolgozók csaknem 94 százaléka vesz részt a szocialista munkaversenyben, s ez, valamint részvételük az irányításban hozzájárult az első félév tervfeladatainak teljesítéséhez - erről beszélt Václav Chovanec, az ostravai Klement Gottwald Új Kohómű dolgozója. Mikuláš Litvák, a katonai építkezéseket kivitelező szakágazati vállalat munkacso- port-vezetője felszólalásában hangsúlyozta, hogy a szocialista munkaversenyből ki kell iktatni a formalizmust és fejleszteni kell a szocialista munkabrigádok tevékenységének új módszereit. A kormány jelenlevő tagjaihoz Valéria Nitranová, a hlohoveci Slovakofarma dolgozója azt a kérést intézte, hogy gyorsítsák meg az új állami vállalatok jóváhagyásának folyamatát. Ezután a prágai Josef Trejbal szólalt fel a Fémmunkások Szakszervezeti Szövetségének másfél millió tagja nevében. Miroslav Pavlíček, a brnói Agrozet-Zetor vállalat dolgozója egyebek között rámutatott arra, hogy a mai követelmények nemcsak a vezető gazdasági dolgozóktól, hanem a szakszervezeti tisztségviselőktől is megkívánják munkamódszereik megváltoztatását. Feltétlenül szükséges a szak- szervezeti tevékenység tökéletesítése előfeltételeinek megteremtése - ezt a gondolatot fejtegette Milan Farkas, a kassai (Košice) Kelet-szlovákiai Vasmű dolgozója is. Antonín Jirásek, a Choté- bori Állami Gazdaság dolgozója rámutatott a gazdaság jelentős anyagi eszközöket követelő fejlesztési koncepciója és a vállalata által elérhető eredmények közti ellentmondásra. A kultúrában az átalakítás folyamatának megvalósítása - ezzel a kérdéssel Libuše Bartošková, a Brnói Állami Színház dolgozója foglalkozott - a szakszervezetektől is megkívánja, hogy törődjenek a művészek munkájának szociális és gazdasági feltételeivel. Anna Šimková, a ružomberoki V. I. Lenin Pamutmüvek munkásnője a konferencia résztvevőivel ismertette a vállalati szocialista önigazgatás félesztendős tevékenységének eredményeit. Pavel Donev, a prágai Villamos Művek dolgozója kiemelte azt a gondolatot, hogy a gazdasági feladatok teljesítésének alapvető előfeltétele a dolgozók sokoldalú elégedettségének biztosítása. A ■ szakszervezeti konferencián megtárgyalásra kerülő dokumentumokkal kapcsolatban tett néhány bíráló megjegyzést Stanislav Chytráček, a libušíni Klement Gottwald Bánya dolgozója. Ján Mlynčár, a Považská Bystrica-i Vág Menti Gépgyár dolgozója rámutatott arra, hogy az állami vállalatok létesítése gazdaságunkban nem tekinthető mindenre alkalmazható gyógyírnak. A vitában ezután Miloš Jakeš, a CSKP KB főtitkára szólalt fel. Beszéde után a küldöttek az egyes munkacsoportokban megtárgyalták a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom időszerű feladatait. Vasárnap a tanácskozás a magas- szintű küldöttségek jelenlétében vitával folytatódott. Jirí Čebiš, a Csehszlovák Államvasutak Öeská Trebová-i mozdonyházának dolgozója bírálta azt, hogy a Munka Törvénykönyvének Novellája nem közérthető és szövegében háttérbe szorulnak a szakszervezetek jogai A tartós ellátási hiányosságokra, s ezeknek lassú, hosz- szadalmas megszüntetésére hívta fel a figyelmet Josef Frejka, a Plzeňi Ipari Vállalat dolgozója. Jozef Drgoň, a bratislavai Közlekedési Vállalat dolgozója többek között rámutatott arra, hogy kevés az autóbusz- a trolibusz-, és a villamosvezető, illetve a pótalkatrész. Ehhez kapcsolódva Josef Hampl, a Szocialista Munka Hőse a prágai tömegközlekedés hasonló jellegű hibáira utalva, a párt- és a kormány- szerveket felkérte a hiányosságok gyors kiküszöbölésére. A gazdasági mechanizmus átalakításának új feltételei között a szakszervezeti üzemi bizottságok helyzetével és szerepével foglalkozott Jana Mrázová, a české Budéjovice-i Állami Halgazdaság dolgozója. A vita keretében a Dél-morvaországi kerület szakszervezeti szervezetei 66 észrevételt terjesztettek elő az FSZM alapszabályzat-tervezetével kapcsolatban. Ezzel összefüggésben Ludvík Opletal, a Dél-morvaországi Kerületi Szak- ■ szervezeti Tanács elnöke azt fejtegette, hogy a szakszervezeti és a gazdasági tevékenységben feltétlenül szabadulni kell a helytelen beidegződésektől és az elavult munkamódszerektől. A népek közötti megértés elmélyítésével és a béke megőrzésével kapcsolatban a művészet szerepével foglalkozott felszólalásában Marta Drottnerová, a Prágai Nemzeti Színház tagja. Václav Konečný, a Köjál rádiókommunikációs központ dolgozója hangsúlyozta, hogy a helyes bérpolitika az új gazdasági mechanizmus alapelvei megvalósításának fontos előfeltétele. Anton Boháčik, a Nyitrai (Nitra) Járási Szakszervezeti Tanács dolgozója rámutatott annak szükségére, hogy a szakszervezetekben növelni kell a politikai szervező munka hatásfokát. Az ügyintézők számának csökkentését célzó lépésekről és a tríneci dolgozók egyes szociális jellegű gondjairól tájékoztatott Karéi Czepczor, a Tríneci Vasmű dolgozója. Állami vállalatuk első tapasztalatairól számolt be a Jolsvai (Jelšava) Állami Gazdaság dolgozója - Anna Sirkovská. Jaroslav Brož, a Starý Kolín-i Kara állami vállalat dolgozója hangsúlyozta: a szocialista munkaversenyt nem fejleszthetjük formálisan, mert ezzel kockára tesszük az emberek kezdeményezését. A szakszervezeti munka túladminisztráltságáról s az új állami vállalatokban felmerülő egyes szakszervezeti problémákról szólt Mikuláš Rafaj, a Dubnica nad Váhom-i Nehézgépgyár dolgozója. Az átalakítás sikere az emberek megértésétől függ, s ezért nem tékozolhatjuk el bizalmukat és türelmüket, főleg a közlekedés, a piac ellátottsága problémáit illetően - erről beszélt Josef Višňák, a Hradec Králové-i Kerületi Szakszervezeti Tanács elnöke. Vlastimil Bareš, a CSSZTA Brnói ökológiai-biológiai Intézetének dolgozója a tudomány és a szakszervezetek szerepével foglalkozott. Pavel Sarvaš, a füleki (Fiľakovo) vasútállomás dolgozója a küldöttekkel ismertette munkatársainak véleményét, főleg azzal összefüggésben, hogy kevés az új vagon, pótalkatrész és a korszerűbb technika. A libereci Uránipari Vállalat dolgozója, Éva Mátlová hangsúlyozta a szakszervezet és az állami szervek együttműködésének jelentőségét. A munkakezdeményezést és a szocialista munkaverseny kibontakozását fékező tényezőkre mutatott rá Stanislav Machala, az Észak-morvaországi Állami Erdőgazdaság dolgozója, a chomutovi Jana Led- vinková pedig a középfokú szaktanintézetek problémáira. Ján Novotný, a bratislavai Fémmegmunkáló Vállalat dolgozója arról beszélt, hogy vállalatukban a kollektíváknak mintegy egyharmada alkalmazza a brigádrendszerű munkaszervezés és javadalmazás formáját. Pavol Grich, a Novákyi Szén- és Lignitbányák dolgozója javasolta, hogy az SZKT tárgyalja meg az elhangzott észrevételeket és a szakszervezeti tagságot idejében tájékoztassa megoldásukról. Karéi Kubí- ček, a plzeňi Skoda Művek dolgozója beszámolt arról, hogy vállalatukban teljesítenek minden minőségi mutatót, de ennek nem felelnek meg a szociális intézkedések. A tanácskozás szünetében Miloš Jakeš, a CSKP KB főtitkára kötetlen beszélgetéseket folytatott a küldöttekkel. A küldöttek Miloš Jakeš elvtárssal ismertették mindennapos munka- és lakóhelyi gondjaikat, s értékelték érdeklődését a szak- szervezeti tagok élete és munkája iránt. A vita további felszólalója Jaromir Be- neš, a brnói Magasépítő Vállalat dolgozója egyebek között hangsúlyozta, az építőipari dolgozók eredményesen képesek dolgozni, de ehhez néha hiányoznak a megfelelő feltételek. A Csehszlovák Autóközlekedési Vállalat semilyi üzemének dolgozója, František Hamáček munkatársainak bonyolult szociális és munka- feltételeiről szólt. Pavel Závacký a kereskedelemről és az idegenforgalomról beszélt. Nem elég az élelmiszeripar volumenmutatóinak teljesítése, a minőség, a választék, az innováció is fontos - hangsúlyozta Jirí Vráber, az Észak- morvaországi Húsipari Konszernvállalat dolgozója. Andrej Gimický, a trenčíni Repülőgépjavitó Üzem dolgozója az állami vállalatok szakszervezeti szervezeteinek munkájáról beszélt, Helena Buckóvá, a Ždár nad Sázavou-i járási kórház dolgozója pedig arról, hogy az egészségügyben dolgozók 80 százaléka nő, akiknek munkakörülményei nem minden esetben felelnek meg a követelményeknek. Végül Tomáš Haubert, a Podébra- dyi Élelmiszerüzem technikusa szintén kifogásolta a kereskedelemben dolgozók nem megfelelő munkafeltételeit és bérezésüket is. A vita zárórészében felszólalt még Rudolf Rohlíček, a szövetségi kormány küldöttségének vezetője, a kormány első alelnöke. A vitába összesen 108 küldött jelentkezett, közülük 47-en elmondták felszólalásukat, míg a többiek írásbeli felszólalása bekerül az országos szakszervezeti konferencia jegyzőkönyvébe. További 136 küldött a nyolc munkacsoport vitájában vett részt. A küldöttek ezután jóváhagyták az FSZM alapszabályzatának módosításait, amelyeket a szakszervezeti mozgalom átalakításának követelménye diktál. A módosítások hangsúlyt helyeznek a szakszervezeti demokrácia elmélyítésére, az alapszervezetek szerepének növelésére, a szakszervezeti szervek felépítésének ésszerűsítésére. A konferencia résztvevői jóváhagyták azt a törvénytervezetet is, amely módosítja és kiegészíti a Munka Törvénykönyvét. Megszavazták továbbá a társadalom átalakításában az FSZM feladatairól szóló rezolúciót. A konferencia határozatot fogadott el, amely feladatul adta az SZKT-nek, döntse el az országos konferencia határozatai megvalósításának és teljesítésük ellenőrzésének módját, értékelje a vitafelszólalásokat és kihasználásukról tájékoztassa a felszólalókat. Minden szakszervezeti szerv és alapszervezet a határozat értelmében megtárgyalja az országos konferencia eredményeit és biztosítja a határozatok fokozatos megvalósítását. Miroslav Zavadil, az SZKT elnöke zárszavában kiemelte, hogy a konferencia betöltötte szerepét, a nézetek és a megközelítések egységét tanúsította. Biztosította a CSKP KB főtitkárát, hogy az FSZM ereje teljéből törekedni fog az átalakítás követelményeinek megvalósítására Hangsúlyozta, hogy az SZKT gondosan megtárgyal minden javaslatot, amely a vitában elhangzott és a Forradalmi Szak- szervezeti Mozgalom mindent megtesz annak érdekében, hogy jobban hozzájáruljon a CSKP programjának megvalósításához, a társadalom átalakításához és demokratizálásához. A kétnapos szakszervezeti értekezlet ezután véget ért. (ČSTK) - Eduard Sevardnadze, az SZKP KB PB tagja, külügyminiszter, szombaton Washingtonból New Yorkba utazott, ahol részt vesz az ENSZ-közgyűlés 43. ülésszakán. Megérkezése után New Yorkban kijelentette, a Szovjetunió nagy jelentőséget tulajdonít a mostani tanácskozásnak. A világban nagy változások mennek végbe, ugyanakkor sok a még megoldatlan gond. Viszont az a legfontosabb, hogy pozitív tendenciák körvonalazódnak - szögezte le. Mint már beszámoltunk róla, a szovjet külügyminiszter csütörtökön és pénteken Washingtonban a kormányzat több vezetőjével találkozott, köztük Shultz külügyminiszterrel és Reagan elnökkel, akinek átadta Mihail Gorbacsov levelét. A szovjet-amerikai külügyminiszteri találkozóról szóló nyilatkozatot szombaton tették közzé. Ez felöleli a külügyminiszteri tárgyalások immár hagyományos négy fő témakörében most folytatott konzultációk eredményeit. A felek többek között megvitatták a rakétavédelmi rendszerekről szóló önálló megállapodás kimunkálásának menetét, s leszögezték, hogy a megállapodásról szóló jegyzőkönyv előkészítésében született bizonyos haladás. Feladatul adták a genfi tárgyalóküldöttségeknek, hogy fokozzák erőfeszítéseiket az önálló megállapodás közös szövegtervezetének és a kisérő jegyzőkönyvnek az előkészítésében. Megvitatták azokat az aggodalmakat, amelyeket mindkét fél előterjesztett az 1972-es ABM-szerződés megtartásával kapcsolatban. E témakörről folytatják a konzultációkat. Üdvözölték a szovjet és az amerikai lőtereken végzett közös kísérleti robbantások befejezését. A kísérlet bizonyította az együttműködés magas szintjét, s a robbantások korlátozásának ellenőrzése során a nyíltságot. Feladatul adták a szakértőknek új jegyzőkönyvek kidolgozását a békés célú atomrobbantásokról, illetve a föld alatti robbantásokról szóló szerződésekhez. Egyetértettek abban, hogy a dokumentumokat mielőbb ratifikálásra kell előterjeszteni. Leszögezték, mielőbb átfogó konvenciót kell kötni a vegyi fegyverek általános betiltásáról és megsemmisítéséről. Ez minden olyan államra vonatkozna, amely képes vegyi fegyverek előállítására. Megállapodtak abban, hogy a vegyj fegyverekről folytatott kétoldalú szovjet-ameri- kai tárgyalások 10. fordulóját november 29. és december 15. között tartják Genf- ben Mindkét fél aggodalmának adott hangot amiatt, hogy megismétlődik a vegyi fegyverek bevetése a polgári lakosság ellen. Támogatásukról biztosították az ENSZ főtitkárát, aki feladatul kapta az ilyen esetek kivizsgálását. December 16-án pedig szovjet és amerikai szakértők tárgyalásokat kezdenek olyan intézkedésekről, amelyek megakadályoznák a vegyi fegyverek további elterjedését. Mindkét fél komoly aggodalmának adott hangot a ballisztikus rakéták technológiájának elterjedése miatt, s ezért szovjet és amerikai szakértők rövidesen megvitatják az e téren kialakult helyzetet. Megvitatták, milyen haladás született eddig az emberi jogok és a humanitárius kérdések terén, valamint a még meglevő problémákat is. A külügyminiszterek leszögezték, kormányaik nagy fontosságot tulajdonítanak a bécsi utótalálkozó mielőbbi befejezésének, s az összes résztvevő országot felszólították, hogy aktívan járuljanak hozzá e cél eléréséhez. Aláhúzták, hogy mielőbb meg kellene kezdeni az európai fegyveres erőkről és hagyományos eszközökről szóló tárgyalásokat is. A nyilatkozat az említetteken kívül foglalkozik a regionális problémákkal és a kétoldalú kapcsolatokkal is. A péntek esti gyorshírek után a hírügynökségek szombaton tették közzé Eduard Sevardnadze és George Shultz sajtótájékoztatójának a szövegét is. Eduard Sevardnadze az újságírók előtt vázolta a washingtoni tárgyalások eredményeit, s leszögezte, a szakértőknek sikerült vázolniuk „az egyetértés területei“ kibővítésének útját, elsősorban a mozgatható inditóállású interkontinentális ballisztikus rakéták ellenőrzéséről, valamint a levegőből indítható robotrepülőgépekről van szó. Sevardnadze megfogalmazása szerint ez szerény, de nem kis eredmény. Bejelentette: a Szovjetunió javasolta egy részleges megállapodás megkötését arról, hogy az interkontinentális, ballisztikus rakéták, valamint a tengeralattjáró-fedélzeti ballisztikus rakéták meglévő típusain nem növelik a robbanófejek számát. Ez a megállapodás még a HTF-szerzödés megkötése előtt érvénybe léphetne. Az amerikai külügyminiszter fegyverzetellenőrzési kérdésekkel kapcsolatban azt mondotta, hogy itt „sokszínű kép" rajzolódik ki. A hadászati eszközökről, az ürfegyverekről, valamint a tengeri telepítésű robotrepülőgépekről szólva kijelentette: „Nem mondhatnám, hogy e téren szembetűnő haladást értünk volna el.“ Arra a kérdésre, milyen esélye van annak, hogy még a jelenlegi amerikai kormány hivatali ideje alatt megkötik a HTF-szer- ződést, Shultz kijelentette, ezt nem tartja valószínűnek. Ugyancsak egy kérdésre válaszolva elmondta, az USA véleménye szerint a krasznojarszki radarállomás továbbra is problémát jelent, de „legalább pozitívan tárgyalunk erről a témáról“. A sajtó szerepe az átalakításban (Folytatás az 1. oldalról) ne nézni, hogy egyesek bűntetteket követnek el, gyújtogatnak? A válasz: határozott nem. A sajtónak a törvényt kell támogatnia. A párt legközelebbi feladatairól szólva kifejtette, a 19. országos pártértekezlet határozatainak megvalósítása keretében a jövő év elején kerül sor a központi bizottság mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozó plénumülésére. Ugyancsak központi bizottsági ülést készítenek NÉHÁNY i^r\ BOHUSLAV CHŇOUPEK, hazánk külügyminisztere, aki New Yorkban részt vesz az ENSZ-közgyülés 43. ülésszakán, tegnap nyugatnémet kollégájával, Hans- Dietrich Genscherrel találkozott. Mindketten leszögezték, hogy a felek a bécsi utótalálkozó mielőbbi befejezésére fognak törekedni. MA ÖSSZEÜL VARSÓBAN a LEMP Központi Bizottsága. Erről- szombaton döntött a politikai bizottság. Elsősorban a küszöbönálló parlamenti üléssel kapcsolatos problémákat tekintik át. A SZOVJETUNIÓ Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége úgy döntött, október 27-re összehívják a Legfelsőbb Tanács ülését. A képviselők a jövő évi gazdasági és állami költségvetési terv javaslatát vitatják meg. ANDREJ GROMIKO, az SZKP KB PB tagja, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke október második felében hivatalos látogatást tesz a Népi Koreában. A látogatásra Kim Ir Szén hívta meg NICOLAE CEAUSESCU, legfelsőbb román vezető október első felében az SZKP Központi Bizottságának és a Legfelsőbb Tanács Elnökségének meghívására hivatalos látogatást tesz a Szovjetunióban. A hírt szombaton jelentették be Moszkvában. RENDKÍVÜL ERŐS szélsőséges fegyveres csoportot sikerült az afgán kormánycsapatoknak felszámolniuk. Ezek a fegyveresek Kabul közvetlen közelében tevékenykedtek, az utóbbi hetekben többször is rakétákkal lőtték a fővárost. A hivatalos tájékoztatás szerint a harcokban 300 szélsőséges életét vesztette, 250 pedig megsebesült. JAROSLAV HAJN, a CSKP KERB elnöke szombaton Pekingben Csen Cuo- linnel, a Kínai KP központi pártellenőrzési bizottságának titkárával tárgyalt. A felek megelégedéssel nyugtázták a két párt kapcsolatainak bővülését. KÉTSZÁZEZREN tüntettek szombaton a chilei fővárosban Augusto Pinochet diktátor elnökjelöltsége ellen. Ugyancsak szombaton tért vissza Chilébe a meggyilkolt Salvador Allende elnök özvegye, Hortenzia Allende asszony. elő a nemzetiségi kapcsolatokról. A közeljövőben széles körű vitára bocsátják az új választási törvény tervezetét, valamint a politikai reformmal összefüggésben egy alkotmánykiegészítési javaslatot is. A főtitkár beszédében hangsúlyozta a sajtó dolgozóinak felelősségét, megfontolt munkát kért tőlük, ugyanakkor azt is leszögezte, hogy nem a nyilvános tájékoztatásról való lemondásról van szó. A nyilvános tájékoztatásnak a nép és a szocializmus érdekében, korlátlannak kell lennie. Az átalakítás a szocialista alapelvekből indul ki. Ez nem zárja ki a tapasztalatcserét, a tudományos- műszaki cserét azokkal, akik más elveket hirdetnek. A mi értékeink azonban szocialista értékek, s nekünk a szocializmus összes lehetőségét a társadalom megújulásának szolgálatába kell állítanunk - hangsúlyozta Mihail Gorbacsov. (Az SZKP KB főtitkárának beszédét holnapi számunkban részletesen ismertetjük.) Rendbontási kísérlet (ČSTK) - Szombaton a prágai Vencel téren 18 óra után körülbelül száz személy megpróbálta megzavarni a közrendet. Kihívó viselkedésükkel 400 arrajáró állampolgár és külföldi turista figyelmét keltették fel. A rendbontók nem reagáltak az állami szervek képviselőinek többszöri felszólítására, hogy oszoljanak szét, s ezért a közbiztonsági testület tagjainak kellett beavatkozniuk. 19 óra előtt a Vencel téren már nyugalom és rend volt. A közbiztonsági szervek 47 személyt vittek be kihallgatásra.