Új Szó, 1988. szeptember (41. évfolyam, 206-231. szám)

1988-09-17 / 220. szám, szombat

* Közlemény a CSKP KB Elnökségének üléséről (Folytatás az t. oldalról) bejelentették, a jubileum tisztele­tére október 27-én a prágai vár­ban a CSKP Központi Bizottsága, a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának Elnöksé­ge és a szövetségi kormány ünne­pi ülést tart, amelyen Gustáv Hu­sák elvtárs, a CSKP KB Elnöksé­gének tagja, köztársasági elnök mond ünnepi beszédet. Az elnök­ség egyidejűleg javasolta azon törvényjavaslat megvitatását, és jóváhagyását, amely október 28- át nemzeti ünneppé nyilvánítja. A CSKP KB Elnöksége javasol­ta a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának, hogy kö­zös küldöttséget delegáljon a szeptember 24-én és 25-én tar­tandó országos szakszervezeti értekezletre. A delegációt Miloš Jakeš elvtárs, a CSKP KB főtitká­ra, a Csehszlovák Nemzeti Front KB elnöke vezeti, aki a konferen­cián beszédet mond. A CSKP KB Elnöksége megtár­gyalta a Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja által a Kínai Népköztársaságban tett hivatalos baráti látogatásról és eredményeiről szóló jelentést, továbbá a csehszlovák párt- és állami küldöttség által a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság megalakulásának 40. évfordulója alkalmából tartott ünnepségeken való részvételről, valamint köztár­sasági elnökünk népi Koreában tett hivatalos baráti látogatásáról és a látogatás eredményeiről szó­ló jelentést. Ezt követően az elnökség meg­tárgyalta Jozef Lenárt elvtárs tájé­koztatóját szovjetunióbeli munka­látogatásáról, főleg a Nyikolaj Szlunykov elvtárssal, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjával, a KB titkárával való találkozóiról és megbeszéléseiről. Értékelte e tárgyalások tartalmát, és megál­lapította, hogy további hozzájáru­lást jelentenek a két testvérpárt együttműködésének elmélyítésé­hez. Nagyra értékelte egyes ne­hézgépipari és szerszámgépgyár­tó vállalatok és társulások igazga­tói közös csehszlovák-szovjet szemináriumának hasznosságát, amely tanácskozás további ösz­tönzést adott a közvetlen kapcso­latok fejlődésének. A kormányprogram teljesítéséről TANÁCSKOZOTT AZ SZNT BIZOTTSÁGA (Munkatársunktól) - Ülést tartott teg­nap Bratislavában a Szlovák Nemzeti Ta­nács kereskedelmi, szolgáltatási és köz­lekedési bizottsága Krocsány Dezső, az SZNT alelnöke, a bizottság elnöke irányí­tásával. A napirenden az SZSZK kormá­nya 1986 júliusában meghirdetett prog­ramjának teljesítése szerepelt. A képviselők megállapították, hogy a termelés megoldatlan problémái, a gyártás anyagi- energiai igényességei a reprodukciós folyamat alacsony haté­konysága, nem megfelelő műszaki szín­vonal és a strukturális átalakítás lassúsá­ga tartozik elsősorban azon okok közé, melyek a piaci ellátás kedvezőtlen hely­zetét befolyásolják. Az SZSZK kormányá­nak több határozata ellenére sem sikerült felszámolni az áruválaszték fogyatékos­ságait. Nem javult a termékek minősége és használati tulajdonságuk sem. A ke­reskedelmi tárca kéréseinek a gyártók nem tesznek megfelelő mértékben eleget, nem teljesítették a hiánycikkek felszámo­lását célzó kormányhatározatot sem. A szolgáltatások nem érik el a lakos­ság által igényelt színvonalat annak elle­nére, hogy a szolgáltató vállalatok ered­ményes tervteljesítésról adnak számot. Az ellátással kapcsolatos számtalan észrevételeken kivül arra is rámutattak a képviselők, hogy a tömegközlekedést jogosan bírálja a lakosság. A nagy befo­gadóképességű autóbuszok hiánya okoz­za főképp az utazás kulturálatlanságát. D. T. Sikeresen fejlődő kapcsolatok (ČSTK) - Peter Colotka, a Szlo­vák Szocialista Köztársaság minisz­terelnöke tegnap délután Bratislavá­ban fogadta a BASF nyugatnémet részvénytársaság képviselőit Hans Albersszel, a társaság vezetőségé­nek elnökével az élen. A találkozón nagyra értékelték a szlovákiai válla­latok és a BASF sikeresen fejlődő műszaki és kereskedelmi kapcsola­tait. Egyidejűleg több konkrét javas­latot vitattak meg. A BASF cég képviselői tegnap a Szlovák Ipari Minisztérium vezető dolgozóival is tárgyaltak, és elláto­gattak a bratislavai Slovnaft petrol­kémiai kombinátba. A magyar kormányszóvivő a vízmű körüli vitákról (ČSTK) - A magyar kormány nem követ presztízscélokat és nem törekszik arra, hogy mindenáron felépítse a vízműt. Ezt Marosán György, a magyar kormány szóvivője jelentette ki tegnap Buda­pesten. A gabčíkovo-nagymarosi vízmű építé­sével kapcsolatban éles vitákra, sőt hét­főn a parlament épülete előtt tüntetésre került sor. Ezzel összefüggésben hívták össze a tegnapi sajtókonferenciát. A víz­mű jövőjéről az országgyűlés október ele­jére összehívott őszi ülésszakán dön­tenek. A kormányszóvivő elismerte: e hatal­mas beruházásról szóló eddigi tájékozta­tások helytelenek voltak, s ez okozta azt, hogy eluralkodtak az indulatok. A kor­mánynak most e helyzetből és abból kell kiindulnia, hogy léteznek államközi meg­állapodások, egy jóváhagyott terv, ame­lyet meg kell valósítani. Ennek ellenére a minisztertanács az ésszerű és a társa­dalmilag elfogadható döntések érdeké­ben kompromisszumokra is hajlandó. A szóvivő felhívta a figyelmet, hogy az ügy megoldását nem segítik elő az elfer­dített és indulatos fellépések. A tájékozó­dást az is gátolja, ha a szakvéleményeket feleslegesen politikai jellegű laikus kérdé­sekkel cserélik fel.- Megtartotta utolsó ülését teg­nap Bratislavában a Csehszlovák Szocialista Akadémia Szlovákiai Központi Bizottsága a szervezet kö­vetkező szlovákiai kongresszusa előtt, amelyet október 8-án és 9-én tartanak a szlovák fővárosban. A tegnapi ülésen megtárgyalta a kongresszus eszmei, politikai és tartalmi előkészületeit, valamint leg­fontosabb dokumentumait.- Matej Lúčan szövetségi mi­niszterelnök-helyettes tegnap Prá­gában fogadta Armando Harto Dá- valost, a Kubai Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tagját, a Ku­bai Köztáraság kulturális miniszte­rét, aki látogatáson tartózkodik ha­zánkban. Áttekintették a két ország kulturális kapcsolatait.- Rudolf Rohlíček a szövetségi miniszterelnök első helyettese teg­nap Prágában fogadta Ivan Gladkijt, a Szovjetunió Munkaügyi és Szociá­lis Állami Bizottságának elnökét, aki látogatáson tartózkodik hazánkban. Tapasztalatcserét folytattak a gaz­dasági mechanizmus átalakítása te­rén kitűzött feladatok valóra váltá­sáról.- Jaromir Johanes, a külügymi­niszter első helyettese tegnap a prá­gai Černín-palotában búcsúlátoga­táson fogadta Karl-Vilhelm Wöhlert, a Svéd Királyság rendkívüli és meg­hatalmazott csehszlovákiai nagykö­vetét.- Eddigi 6. találkozóját tartja meg szeptember 26. és 30. között Prágában a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség és a Szovjet -Csehszlovák Baráti Társaság. A találkozó előkészületeiről tegnap Prágában Jaroslav Hondlík és Zde­na Kudrnová, a CSSZBSZ Központi Bizottságának titkárai tájékoztatták az újságírókat.- Nemzetvédelmi miniszterünk meghívására tegnap hazánkba ér­kezett Csui Kvang hadseregtábor­nok, a Koreai Munkapárt KB Politikai Bizottságának póttagja, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság né­pi fegyveres erőinek vezérkari fő­nöke.- Jegyzőkönyv elfogadásával fejeződött be tegnap Varsóban a szocialista országok és a szocia­lista orientációjú fejlődő országok hírügynökségei vezetőinek 25. kon­ferenciája.- Az ENSZ védnökségével Ni­cosiában tegnap megbeszélések kezdődtek Jorgosz Vasziiiu ciprusi elnök és Rauf Denktas az ún. Észak-ciprusi Török Köztársaság el­nöke között a ciprusi probléma meg­oldásáról. ÍTÉLETHOZATAL (ČSTK) - A Lounyi Járásbíróság ítéle­tet hirdetett Josef Vojar (szül. 1960), Pa­vel Staš (1936) és Karel štépánek (1949) žateci lakosok ügyében. A vádlottak köz- veszélyokozás miatt álltak a bíróság előtt. A tárgyaláson bebizonyosodott: Josef Vojar tolatómunkás az idén április 10-én a žateci vasútállomáson levő kettes szá­mú váltót helytelenül kezelte - nem tette szabaddá az utat egy személyvonat előtt. Pavel Staš mozdonyvezető a tehervago­nok tolatásának befejezése után a szerel­vényt a biztonsági határon állította meg, s nem kért engedélyt a forgalomirányító­tól, hogy a négyes számú vágányra álljon. Karéi Štépánek forgalomirányító nem ad­ta ki megfelelően a biztonsági határra való tolatásra vonatkozó utasítást, nem jegyezte fel a tolatás befejezésével kap­csolatos adatokat, és nem győződött meg ■ arról, hogy helyesen teljesítették-e be­osztottjai a kiadott utasításokat. Mulasztásuk folytán összeütközött egy személy- és egy tehervonat. A baleset következtében öt személy könyebben megsérült. Az anyagi kár 219 582 korona • volt. A járásbíróság figyelembe vette, hogy a vádlottak a munkahelyükön kiváló ered­ményeket érnek el, s lakóhelyükön is megbecsülésnek örvendenek, valamint elfogadta, hogy az említett vasútállomás üzemi szakszervezeti bizottsága társa­dalmi garanciát vállalt személyüket illető­en. A büntetőtanács mindhármukat 15 százalékos bérelvonással sújtotta, Jo­sef Vojar esetében kilenc, Pavel Staš esetében hét, Karéi Štépánek esetében pedig négy hónapig terjedően.- Andrej Gromiko tegnap a Kremlben magas szovjet kitünteté­seket adott át a szovjet-afgán űrre­pülés résztvevőinek.- Ronald Reagan amerikai elnök csütörtökön ismét felszólította a Kongresszust, hogy hagyja jóvá a nicaraguai kontráknak szánt újabb segélyt.- A kormány meghívására teg­nap Kubába érkezett az ENSZ Em­beri Jogok Bizottságának delegáció­ja, hogy a helyszínen győződjön meg, mi a helyzet Kubában az em­beri jogok terén.- Nagy-Britannia, Franciaország és az NSZK csütörtökön megállapo­dott egy közös ipari csoport létreho­zásáról, amely feladatul kapja a páncéloselháritó fegyverek új ge­nerációjának kifejlesztését. Zavargásoktól tartanak az izraeli megszállók (ČSTK) - Ciszjordániában és a Gázai övezetben csütörtökön is­mét tüntetésekre került sor. Az izra­eli katonák legkevesebb négy pa­lesztint megsebesítettek. A meg­szálló hatóságok tegnap a Gázai övezet több menekülttáborában kijá­rási tilalmat rendeltek el, ugyanis attól tartanak, hogy a Szabra és Satila menekülttáborokban lejátszó­dott mészárlás 6. évfordulója alkal­mából zavargásokra kerülhet sor. Gázában csütörtökön a katonák megöltek egy 11 éves palesztin fiút. Az izraeli katonai szóvivő azt állítot­ta, hogy a katonák a tömegbe lőttek, mivel a tiltakozók gyújtópalackokat dobtak közéjük. Szemtanúk szerint a fiú ekkor a közeli mecsetben tar­tózkodott és az incidenshez nem volt semmi köze. Hírügynökségek közölték: csütör­tökön egy Nablusz melletti faluban leszúrtak egy palesztint, amiért állí­tólag együttműködött az izraeli ható­ságokkal. Csütörtökön hazatért Tel Avivba Ebbi Nathan, az ismert izraeli béke­harcos, akire a PFSZ-szel fenntar­tott kapcsolatai miatt valószínűleg büntetőeljárás vár. Mint ismeretes, Nathan Strasbourgban részt vett Jasszer Arafatnak, a PFSZ vb el­nökének sajtókonferenciáján. Befejeződött a VSZ-tagorszagok parlamenti elnökeinek találkozója Megvitatták a sokoldalú együttműködés továbbfejlesztésének lehetőségeit (ČSTK) - Berlinben, az NDK fő­városában szeptember 14. és 16. között tartották meg a Varsói Szer­ződés tagországai parlamenti elnö­keinek soros találkozóját. A találko­zón részt vett Sztanko Todorov, a bolgár, Roman Malinovskí, a len­gyel, Stadinger István, a magyar, Horst Sindermann, az NDK, Nico- lae Giosan, a román parlament el­nöke, továbbá a szovjet parlament képviseletében Jurij Hrisztorad- nov, a Szövetségi Tanács elnöke és Josef Kempný, a Cseh Nemzeti Tanács elnöke. A tanácskozást Horst Sinder­mann, az NDK törvényhozó testüle­tének elnöke vezette. Nyitóbeszédé­ben tolmácsolta Erich Honecker- nek, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsa elnökének a kül­döttségekhez intézett üzenetét. A szövetséges szocialista orszá­gok parlamenti elnökei vélemény- cserét folytattak a parlamentek együttműködésének további fejlesz­téséről és elmélyítéséről, a béke, a leszerelés, az enyhülés és az együttműködés biztosítása során. A figyelem középpontjában állt a partementek hozzájárulása a szo­cialista országok békeprogramjának megvalósításához, ezt a programot az idén júliusban Varsóban fogadta el a VSZ-tagországok Politikai Ta­nácskozó Testülete. A találkozón egyöntetűen hangsúlyozták, hogy a képviselők, a politikai, gazdasági és kulturális élet képviselői és a szé­les közvélemény körében nagy visszhangot keltettek a szocialista országok javaslatai a leszerelési fo­lyamat folytatására Európában és a kontinens határain túl. A parla­mentek közti együttmüködés ta­pasztalatai bizonyítják, hogy a szo­cialista országoknak a leszerelésre és az enyhülésre irányuló koncep­ciója konstruktív és realisztikus, megfelel valamennyi nép létérdeke­inek. A parlamentek vezetői kölcsönö­sen tájékoztatták egymást a legfelső képviseleti szerveknek a szocialista demokrácia továbbfejlesztését célzó munkájáról. Egyetértettek abban, hogy az egyes tagországok politikai, gazdasági és kulturális fejlődésének sokrétűsége ellenére a hasonló ta­pasztalatcsere mindenki számára hasznos, új ösztönzést ad a parla­mentek további munkájához. A PTT júliusi ülésének javaslatai alapján a résztvevők megvitatták a sokolda­lú együttműködés továbbfejleszté­sének és elmélyítésének lehetősé­geit. Foglalkoztak az együttműködés új formáival, melyeknek hozzá kell járulniuk a képviselők közti európai párbeszéd elmélyítéséhez a béké­ről, a leszerelésről és az enyhü­lésről. A képviselők és szakértők mun­kacsoportja kidolgozza a javaslato­kat a szocialista országok interparla- mentális szervezetének létrehozá­sáról, s ezeket a javaslatokat az érdekelt parlamentek elé terjeszti. A tanácskozásról kiadott jelentés arról is beszámol, hogy a résztvevő­ket baráti beszélgetésre fogadta Willi Stoph, az NDK Államtanácsá­nak alelnöke, a Minisztertanács el­nöke. Új szovjet javaslatok Ázsia és a csendes-óceáni térség biztonságának megszilárdítására (Folytatás az 1. oldalról) Laosz, Indonézia és néhány további ASEAN-tagország erőfeszítéseinek köszönhetően lényeges előrelépést sikerült elérni a kambodzsai kérdés megoldásában. Foglalkozott az Af­ganisztán körüli helyzettel és az ira­ki-iráni háború befejezését célzó erőfeszítésekkel. A továbbiakban le­szögezte, a Szovjetunió a Kínával való kapcsolatok teljes normalizálá­sát, e kapcsolatok fejlesztését szor­galmazza. Kész haladéktalanul hoz­zálátni a szovjet-kínai csúcstalálko­zó előkészítéséhez. Foglalkozott az SZKP KB főtitkára a krasznojarszki radarállomás kér­désével is. Javasolta, hogy a radar­állomás bázisán hozzanak létre egy nemzetközi együttműködési köz­pontot, amely a világűr békés célú kihasználásával foglalkozna. Indít­ványozta a központ bekapcsolását az úrvilágszervezet rendszerébe. E szervezet létrehozásának gondo­latát befolyásos nyugati körök is el­fogadták. A Szovjetunió kész a kon­zultációkra, a terv iránt érdeklődő valamennyi ország tudósaival. Ez a válaszunk a Nyugat nyugtalansá­gára a krasznojarszki radarállomás­sal kapcsolatban - mondotta Mihail Gorbacsov. Hozzáfűzte, a Grönlan- don és Nagy-Britanniában épülő amerikai radarállomások miatt vi­szont a Szovjetunió változatlanul nyugtalankodik. Az SZKP KB főtitkára a találkozó befejeztével Krasznojarszkból visz- szautazott Moszkvába. A Fehér Ház máris elutasította Mihail Gorbacsov indítványát (ČSTK) - A Fehér Ház még tegnap elutasította Mihail Gorbacsov javaslatát, hogy a krasznojarszki radarállomást vál­toztassák a világűr békés célú kihaszná­lása terén való nemzetközi együttműkö­dés központjává. Mariin Fitzwater, az elnök szóvivője az elutasítást azzal indo­kolta, hogy az Egyesült Államok a ra­darállomást az 1972-ben kötött ABM- szerzódés megsértésének tekinti és az egyedüli megoldást az állomás leszerelé­sében látja. Visszafogottan reagált arra Elfogták a betörőket (ČSTK) - Az elmúlt év májusában négy ismeretlen tettes hatolt be a Cadcai járásban levő zákopőiei lelkészi hivatalba. Megkötözték a plébánost, készpénzt és különféle értékes tárgyakat vittek magukkal. Az anyagi kár ötezer korona volt. A lelkész könnyebb sérüléseket szenvedett. Az eset annakidején nagy felháborodást váltott ki. A bűnügyi kivizsgáláskor a rendő­ri szervek céltudatosan és körültekin­tően jártak el. A több mint egy évig tartó nyomozás ezekben a napok­ban járt sikerrel. Őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével ala­posan gyanúsítható négy férfit, mégpedig a hétszeresen büntetett L. K., az ugyancsak hétszeresen bün­tetett Z. S., az ötszörösen büntetett M. B. és az egy ízben büntetett J. Z. személyében. Mindannyian púchovi lakosok. Az ügyben a rendőrség tovább folytatja a vizsgálatot. a további javaslatra, hogy a Szovjetunió lemond a Cam Ranh vietnami kikötőben lévő anyagi-műszaki ellátási bázisáról, ha az USA hozzájárul a Fülöp-szigeteken lévő támaszpontjai felszámolásához. Ki­jelentette, a Fehér Ház az első elemzés után nem tartja „ésszerűnek“ a javasla­tot, „kissé borúlátóan" tekint rá. Ezzel együtt Ígéretet tett arra, hogy az amerikai kormány ezt a javaslatot is és Mihail Gorbacsov Krasznojarszkban előterjesz­tett többi indítványát alaposan tanulmá­nyozni fogja. Passau tiltakozik a DVU-találkozó ellen (ČSTK) - Az ún. Német Népi Szövetség (DVU) szélsőjobboldali nyugatnémet párt vasárnap Passau- ban tartja találkozóját. Az ősi bajor város lakóinak már öt éve hiábavaló az az erőfeszítése, hogy a hatósá­gok tiltsák be a reakciós elemek összejövetelét. A DVU tavalyi találkozóját is rend­bontások kísérték, melyek során je­lentős anyagi károk keletkeztek, töb­ben megsebesültek. Az idei akcióra 3000 résztvevőt várnak. A város politikai pártjai, szakszer­vezetei és az egyház most közös kiáltványban tiltakozott a készülő ta­lálkozó ellen. A dokumentumban ka­tegorikuson elhatárolják magukat a DVU politikai céljaitól és hangsú­lyozzák, a párt képviselői nemkívá­natos vendégek a városban. ÚJSZtf 2 1988. IX 1

Next

/
Thumbnails
Contents