Új Szó, 1988. szeptember (41. évfolyam, 206-231. szám)

1988-09-16 / 219. szám, péntek

A sportvilág ünnepe Az emberiségnek szüksége van az olimpiára 1 A televí­ä QOO közén-mi- —' Olimpia. Hét betű, amely négyéven­ként lázba hozza a világot. Még azokat is magával ragadja, akik egyébként közömbösek a sport látványos verse­nyei iránt. A televí­zió jóvoltából, mélyesen* szünk a közép-eu- rópaí idő szerint holnap hajnalban kez­dődő XXIV. Nyári Olimpiai Játékokon. Hosszú évek óta várt erre a pillanat­ra az emberiség. Az elmúlt időszakban ugyanis válságos esztendőket élt át az olimpiai mozgalom. Kezdődött mindez Montreallal, amikor 21 afrikai ország visszalépett a játékoktól, majd követ­kezett Carter amerikai elnök esztelen bojkottja, feláldozva nemcsak az ame­rikai sportolókat a politika oltárán. Amilyen feszült volt a nemzetközi hely­zet, olyan bonyolult viszonyok ural­kodtak az olimpiai mozgalomban. A vi­lág sportolóinak nagy családja szétes­ni látszott. Annái is inkább, mert az 1984-es Los Angeles-i olimpián az amerikai kormányzat nem tudta szava­tolni a szocialista országok sportolói­nak biztonságát, ezért a Szovjetunió és a baráti országok képviselői nem utaz­hattak Los Angelesbe. Újra „csonka“ olimpia volt. Az olimpiai mozgalom válságát csak mélyítette, hogy a világ nagy megdöbbenésére a NOB 1981- ben a dél-koreai Szöulnak ítélte az 1988-as játékok rendezési jogát. Akkor történt mindez, amikor például Szöul­ban éjféltől reggel négyig kijárási tila­lom volt, amikor a katonai diktatúra brutálisan lépett fel a tüntető bányá­szok, diákok és az ellenzék ellen. Kár lenne firtatni, miért szavazott a NOB 81 tagja közül 51 Dél-Korea fővárosára. Egy dolgot azonban nem árt megje­gyezni: a dél-koreai ipar az amerikai és a nyugat-európai monopóliumok befo­lyása alatt áll, melyek itt nagyobb részt vállalhatnak az olimpiai üzletből, mint mondjuk tehették volna azt a konku­rens város, Nagoja esetében. Nem a véletlen műve volt, hogy éppen ■ Világbajnoki selejtező mérkőzé­sek - IV. csoport: Hollandia - Wales 1:0 (0:0), gólövó: Gullit (83. p). A talál­kozót 58 000 néző előtt játszották. V. csoport: Norvégia - Skócia 1:2 (1:1), góllövők: Fjörtoft (43. p) ill. McStay (14 p) és Johnston (63. p), 23 000 néző. VI. csoport: Észak-lrország - Írország 0:0, 20 000 néző. ■ Tizenkilenc percig tartott Alek- szandr Zavarov bemutatkozása új klubjá­ban, a Juventusban. Az Ascoli elleni ku­pamérkőzésen ugyanis sérülés miatt el kellett hagynia a pályát, helyette Cabrini szerepelt. A Juventus aztán új játékmes­tere nélkül, 30 000 néző előtt, saját pályá­ján 2:0-ra kikapott. ■ Barátságos meccsek: Spanyolor­szág - Jugoszlávia 1:2 (1:0), góllövók: Michel, ill. Bazdarevics és Cvetkovics. 23 000 néző. Nem sikerült tehát az új szövetségi kapitány Luis Suarez be­mutatkozása. Anglia - Dánia 1:0 (1:0), góllövő: Webb. 26 000 néző. ■ A szeptember 24-én Düsseldorfban sorra kerülő NSZK - Szovjetunió barátsá­gos mérkőzés érdekessége Ies2, hogy ismét pályára lép Oleg Blohin, az 1975-ös év legjobb európai labdarúgója. Loba­novszkij edző a nemrégi 1:1-es Izland A Rába az élen A magyar labdarúgó NB I 6. fordulója után a Rába ETO került a táblázat élére, mivel az addig vezető Ferencváros saját pályáján kiütéses vereséget szenvedett a Bp. Honvédtől. A hét végén nem lesz forduló az NB l-ben, mivel a válogatott szeptember 21 -én Izlandon játszik barát­ságos mérkőzést. A bajnokság állása: 1. Rába ETO 6 5 0 0 1 10:5 15 2. Ferencváros 6 4 1 0 1 11:7 14 3. Videoton 6 4 0 0 2 16:7 12 4. Tatabánya 6 3 1 1 1 10:7 12 5. Vác 6 3 1 0 2 12:8 11 6. MTK-VM 6 2 2 1 1 11:13 11 7. Siófok 6 3 0 1 2 9:6 10 8. Pécs 6 2 1 2 1 11:9 10 9. Vasas 6. 2 1 2 1­8:7 10 10. Veszprém 6 2 2 0 2 4:7 10 11. Bp. Honvéd 6 2 1 0 3 5:4 8 12. Zalaegerszeg 6 1 1 2 2 7:6 7 13. Szombathely 6 1 1 1 3 5:11 6 14. Dunaújváros 6 0 2 1 3 3:11 5 15. Békéscsaba 6 0 0 2 4 5:11 2 16. Újpest 6 0 0 1 5 6:14 1 (sz) a sportszereket és berendezéseket gyártó nagy nyugati cégekhez közel álló körökből hangzottak el az első örömkiáltások (...„végre először ka­pott olimpiai rendezési jogot fejlődő ország...“). Jól jön az újabb üzlet. Jól jönnek az újabb dollármilliók... A sportvilág és a Nemzetközi Olim­piai Bizottság tudatában volt a helyzet bonyolultságának. Ezért tanácskozott számtalanszor a NOB a Koreai NDK és Dél-Korea képviselőivel egy közös olimpia rendezéséről. Mint ismeretes, eredmény nélkül. Tekintettel az olimpi­ai mozgalom egységének megőrzésé­re, az olimpia haladó eszményeire, a békére, a barátságra és az együttmű­ködésre, a szocialista országok elfo­gadták a NOB meghívását a játékokra, annak ellenére, hogy nincs diplomáciai kapcsolatuk Dél-Koreával. Es a világ fellélegzett: 1972 óta ismét találkozhat­nak egymással a legjobb sportolók, hogy eldöntsék a 237 aranyérem sor­sát. Persze, a jelenkori olimpiák már régen elvesztették volna jelentőségü­ket, ha csupán a sport népszerűsítését és fejlesztését szolgáló versenyeken számítanának. Amikor a francia Cou- bertin báró életre hívta az ókori olimpia nyomán a modern olimpiai játékokat, a népek közötti kapcsolatokat, a meg­értést és ezzel a békét kívánta szolgál­ni. Az öt karika nem egyszerűen öt földrész sportolói, hanem az öt világ­rész népei közötti béke és barátság jelképe volt és az is maradt. Igaz, a vi­lág sokat változott 1896 óta. Gyakran halljuk a játékok idején: mire jó ez a nagy felhajtás, a világ és népeinek sorsa nem az olimpián dől el. Attól még lehet valamely nép erős, gazdag, bátor és bizakodó, hogy a játé­kokon kevés babér terem számára. Igen, túlzás volna belőle kudarc vagy siker esetén szélsőséges következte­téseket levonni. Csakhogy ez nem le­het ok a másik végletre, a vállrándítás­ra, a nemtörődömségre. A felvonufas­elleni vb-mérkőzés után több változást hajtott végre a csapatban. Kihagyta a ke­retből Besszonovot, Higyijatullint és Pa- szulkót, helyettük Sukristovot és a vete­rán Blohint hívta meg. A 35 esztendős Blohin, aki jelenleg az osztrák bajnokság újoncának, a Vorwárts Steyr erőssége, 1986-ban szerepelt utoljára a váloga­tottban. ■ A csehszlovák válogatott NSZK- beli portyájának második mérkőzésén 7:0 arányban győzött a VW Beunatel amatőr együttes ellen. Góllövők: Skuhravý (4), Danék, Luhový és Gri­ga. (č) SPORTHÍRADÓ • Mats Wilander hétfőtől hivatalo­san is a világ elsó számú teniszezője. Miután Flushing Meadowban legyőzte az esélyes Ivan Lendít, aki 1985. szeptem­ber 9-e óta állt az ATP világranglista élén, a két játékos helyet cserélt. • Utoljára lépett jégre a többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok NDK- beli műkorcsolyázó, Katarina Witt. Szülővárosában, Karl-Marx-Stadtban több mint ötezren ünnepelték a pályafutá­sa befejezése alkalmából rendezett hiva­talos ünnepségen. • Fegyelmezett a labdarúgó szö­vetség: szeptember 11-i hatállyal négy mérkőzéstől eltiltotta Muchkát (Cheb), há­romtól Vígért (Slavia) és Škareckýt (Vít­kovice), egytől Bagint (Inter). • Fair play-díjat kap Jarmila Kra- tochvílová, az 1983-as vb kétszeres baj­noka, közölte az UNESCO nemzetközi fair play bizottsága a Csehszlovák Olim­piai Bizottságnak küldött levelében. A fu­tónő példás magatartásáért, rendkívüli sportpályafutásáért odaítélt Coubertin-dí- jat november 3-án veheti át az UNESCO párizsi székházában. • A kanadai Victoria rendezi 1994- ben a Brit Nemzetközösségi Játékokat, így döntöttek Szöulban Cardiff és Delhi ellenében. • Kitűnő eredmények születtek Vla­gyivosztokban a szovjet atléták Szöul előtti utolsó versenyén. Szergej Bubka 590 cm-rel nyerte a rúdugrást, Szedih 84,46-tal a kalapácsvetést, a 18 éves Ovcsinnyikov 79,56-tal a férfi gerelyhaji- tást. A női súlylökésben Ahrimenko 21,32-vel győzött. A futószámok közül említést érdemel a női 800 m, Gurina 1:56,56 p-es teljesítménye a világ máso­dik idei legjobbja. kor a nemzeti zászló mögött menetel­nek a sportolók, győzelem esetén ha­zájuk himnuszát játsszák el. Vagyis, ők egy ország, egy nemzet képviselői. Természetesen olimpiai aranyérmet többet osztanak ki, mint Nobel-díjat, de azért az ötkarikás érem is valami: ki­magasló teljesítmény, emberi erőfeszí­tés jutalma. Erőfeszítésé, amely mö­gött szinte az egész országot érezni. Amióta megjelentek a szovjet spor­tolók az olimpián (1952), az ötkarikás randevú fontos mércéje a különböző társadalmi rendszerű országok békés versengésének. Nem csoda hát, hogy bizonyos nyugati körök még napjaink­ban is támadják az olimpiát, mondván, hogy tulajdonképpen nincs is rá szük­ség. Nekik nincs, mert ők minden poli­tikai enyhülés megrögzött ellenzői. Az olimpia pedig a békét, a barátságot, az együttműködést szimbolizálja. Minden józan gondolkodású ember láthatja, hogy korunkban, amikor szerte a vilá­gon több százezren halnak éhen, ami­kor értelmetlen háborúskodások kö­vetkeztében gyerekek és asszonyok pusztulnak el, amikor ártatlan emberek sínylődnek a börtönökben, az olimpia az említett rossznak, igazságtalanság­nak, erőszaknak, az emberi szenve­désnek az ellenpólusa. Az olimpián mindenki egyforma feltételek között versenyez. Itt ugyanúgy 42195 méter a leghosszabb futószám a fehér ameri­kai, mint a kenyai fekete sportoló szá­mára. Ezért szép a sport: itt - ellentét­ben a világ többi dolgával - egyenlő­ség van. Csehszlovákia sportolói bizakodva utaztak el Dél-Korea fővárosába. A megtisztelő olimpiai egyenruhát azok ölthették magukra, akik hosszú esztendők kemény, sok lemondást igénylő munkája nyomán a legjobbak­nak bizonyultak itthon és egyben elér­ték a kitűzött nemzetközi színvonalú mércét. A felkészüléshez megkapták a megfelelő lehetőségeket. Tisztában vagyunk azonban azzal, hogy nagyon erős mezőnyben kell helytállniuk. Eb­ben élre kerülni mind nehezebb, mind több tényezőtől függ. Nem lehet min­denki győztes. És azok eredményeinek értékét, akik majd győztesen térnek vissza, kétszeresére emelik, hogy mi­lyen erős és jól felkészített ellenfelek­kel szemben kellett kivívniuk. Az olimpia a világközvélemény fi­gyelmének középpontjában áll. Esz­méjének nemes, a múlt század végi humanisták alkotta hagyományai talál­koztak a mi világunk uralkodó eszmé­jével; a békeszerető emberek számára a különböző társadalmi rendszerű or­szágok egymás mellett élését, egyúttal békés versengését jelenti. Holnap ta­núi lehetünk, amint felvonják az öt földrészt jelképező olimpiai zászlót és meggyújtják az Olymposzból érkező tüzet két hétig őrző hatalmas kandelá­bert. Minden jóakaratú embernek tisz­telni és őrizni kell az olimpia nemes eszméjét. Azon kell lennünk, hogy az olimpiai láng, bármilyen rossz szándé­kú fuvallat akarta és akarja kioltani, továbbra is világítson. Az olimpia nem egyes országoké, nem a politikusoké. Az emberiségé, örüljünk neki. Szüksé­günk van rá. Mert ahogy Pierre Coubertin írta egyik versében: „A béke vagy te Sport / A népeket egymáshoz fűző szép sza­lag: / és testvérré lesznek mind általad / önuralomban, rendben és erő­ben..." TOMI VINCE Szeptember 17-én, szombaton, közép­európai idő szerint 2.30 órakor kerül sor Szöulban a XXIV. Nyári Olim­piai Játékok ünne­pélyes megnyitójá­ra. A nagy esemény főpróbáját szerdán tartották a dél-kore­ai főváros olimpiai stadionjában, s mint a felvételen látható, még az olimpiai lán­got is meggyújtot­ták (ČSTK-felvétel) Döntött a NOB 94. ülése -------------­Li llehammer rendezheti az 1994. évi téli játékokat (ČSTK) - A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szöuli 94. ülésének harmadik napján a szavazás harmadik fordulója döntött arról, a négy pályázó közül melyik város rendezheti az 1994. évi téli játékokat. Negyvenöt szavazattal harminckilenc ellenében a norvégiai Lillehammerre esett a választás a svéd östersunddal szemben. Mint arról már hirt adtunk, kívülük Szófia és Anchorage kérte a rendezés jogát. Megfigyelők nem titkolják, Lillehammer ris Becker, a kétszeres wimbledoni győzelme eléggé meglepő. Többségük győztes, az ATP jelenlegi ötödik helye­ugyanis Szófiának adott nagyobb esélyt, ennek ellenére a bolgár főváros már az első fordulóban kiesett, mert csak 17 szavazatot kapott. Anchorage a második fordulóban búcsú- zott, igy a fináléban =||| a két skandináv vá­ros versengett. A 22 000 lakosú norvég sportköz­pont, Lillehammer arra alapozta kérel­mét, hogy kellemes környezetben, kis körzetben képes megrendezni a téli olim­piát, amelyet történetében még csak egy­szer rendeztek skandináv államban, még­hozzá 1952-ben Oslóban. A norvég jelölt mellett, a szakemberek szerint, sokat ve­tett a latba, hogy az ország rendkívül gazdag hagyományokkal rendelkezik a téli sportokban, csupán a Szovjetunió előzi meg a téli olimpiákon szerzett arany­érmek tekintetében. Ivan Szlavkov, a Bolgár Olimpiai Bi­zottság elnöke nem titkolta csalódottsá­gát, s kijelentette: Szófia négy esztendő múlva újra megpróbálja. •f A nevezett 161 ország közül 158 képviselői voltak jelen szerdáig Szöul­ban az olimpiai faluban. A szervezők jelentése szerint eddig 9594 sportolót és 4176 szakvezetőt akkreditáltak. •f Szerdán megérkeztek a dél-koreai fővárosba a szovjet női kosárlabdacsapat tagjai. A torna egyik esélyes gárdája pe­kingi edzőtáborozás után mindjárt pályára lépett Szöulban, előbb a kínai légitársa­ság csapatát győzte le 115:62 arányban, majd a torna másik résztvevőjét, a házi­gazdák együttesét 90:72-re. Leonyid Jacsmenyev, a szbornaja edzője elége­detten nyilatkozott a felkészülés utolsó szakaszáról és elmondta, hogy az 1986- os vb óta eltelt időben 40 százalékot javult a válogatott teljesítménye. •f A Grand Slam-győztes Steffi Graffal az élen megérkezett az olimpia színhelyére az NSZK teniszcsapata, amelynek további tagjai Eric Jelen, Carl-Uwe Steeb, Claudia Kohde-Kilsch és Sylvia Hanika. Hiányzik viszont Bo­pavei Kupka: „Kadlec éremesélyes“ (ČSTK) - A csehszlovák sportolók közül elsőként az öttusázók kezdik meg szereplésüket az olimpiai játékokon. Röviddel szombat éjfél után lovaglással kezdődik a küzdelem. Pavel Kupka edző már csapatot hirdetett, s nyilatkozott védencei esélyeiről is:- A Kadlec, Fleiss- ner, P'rokopius [ IL^- hármas indul. Az v utóbbi már volt Szö- | ulban, a tavalyi ju­# m I nior vb-n az ötödik •% ______14 helyen végzett. Első sz ámú emberünk természetesen Milan Kadlec, aki a teszte­lések során sokkal jobb eredményeket mutat fel, mint tavaly, amikor második lett a vb-n. Javult futásban és az úszásban, kitűnően ló, de a döntő szót ismét a lovag­lás és a vivás mondja ki. Elsőként Kadlec kezdi a lovaglást, nem kockáztathatunk, hogy a második fordulóban esetleg fáradt lovat kapjon. Megkérdezték az edzőt, kit tart legesé­lyesebbnek az aranyéremre.- Az egyéni versenyben elsó számú esélyes a szovjet Jegorasvili, akinek ed­digi legnagyobb sikere győzelem a Jó­akarat-verseny en. Az idén azonban min­den nyerhetöt megnyert. Utána kilenc, nagyjából egyforma képességű öttusázó következik. Közéjük tartozik Kadlec, to­vábbá az exvilágbajnok olasz Masala és Massullo, a magyar Fábián és Mizsér, a tavalyi világbajnok francia Bouzou, a szovjet Avgyejev, a svéd Rasmusson és az angol Phelps. Többnyire tapasztalt versenyzők, harminc év körüliek. Az öttu­sában azonban az évek nem játszanak döntő szerepet. Bizonyítja ezt a 41 eszten­dős amerikai Nieman, aki 1979-ben lett világbajnok. Két esztendővel később meg­sérült, s azóta nem hallottunk róla. Az idén visszatért és szuverén módon megnyerte az amerikai válogató versenyt. Csapatban Magyarország és a Szovjetunió vív majd különversenyt, Franciaország és Olaszor­szág bronzéremért küzdhet, Svédország és Anglia az ötödik helyért. Utánuk mi következhetünk... zettje távolmaradását édesapja azzal próbálta magyarázni, hogy megsérült a lába. Az NSZK-ban a döntés után sokan támadták Becker döntését, mondván, az ok egészen másban kere­sendő. •f A világ tizenöt országának három­millió polgára irta alá eddig azt a tiltako­zást, amely követeli, hogy Szöulban töröl­A HOLNAPI MŰSOR ünnepélyes megnyitó (2.30 óra- közép-európai idő szerint). Férfi kosárlabda: Kína - Egyip­tom, Kanada - Brazília, ökölvívás: selejtezők. Labdarúgás - A-csoport: Svéd­ország - Tunézia, Kína - NSZK, B- csoport: Olaszország - Guatemala, Zambia - Irak. Női toronyugrás: selejtezők. Férfi röplabda - A-csoport: Svédország - Dél-Korea, B-csoport: Franciaország - Hollandia. Tekwando (bemutató). A Csehszlovák Televízió műsora- I. PROGRAM, 2.25-5.30: ünnepé­lyes megnyitó (egyenes adás), 15.30 -17.00: összefoglaló. II. PROGRAM, 20.00 - 21.30: ünnepélyes megnyitó (felvételről). jék az étlapról a macska- és kutyahúsból készült nemzeti ételeket. Az állatvédő liga élén a Beatles volt tagja, Paul McCartney és Peter Falk, amerikai színész, a Colom­bo hadnagy megtestesítője áll. + A női kézilabda-válogatott edző­partneréül ugyancsak dél-koreai liga­csapatot választott, s ellene 22:20 (9:12) arányban győzött. Ma Elefánt­csontpart, vasárnap Kína lesz az el­lenfél. •f A csehszlovák női kosárlabda-válo- gatott előkészületi mérkőzésen a dél-ko- reai ligában szereplő Kolon Sportex ellen 97:75 (47:28) arányban győzött. Ma Dél- Korea válogatottjával mérkőzik az együttes. + Szöulban már 213-ra nőtt a cseh­szlovák küldöttség létszáma. Tegnap megérkezett a cselgáncsozó Šedivák és Petrikov, a kerékpározó Štyks és az atléták egy csoportja, amelyben ott volt a gerelyhajító világcsúcstartó Jan Železný és a diszkoszvető Bugár Imre, aki küldöttségünk zászlóvivője lesz a megnyitóünnepségen. íÚISIÓfeppj a 39. játékhét Sazka-mérközéseire (1 - 7. I. labdarúgóliga, 8-10. labdarúgó CSNL 1,11 - 13. labdarúgó SZNL I): 1. Hr. Králové - DAC 1, 0 2. Slovan - Ostrava 1, 2, 0 3. Dukla-Trnava 1 4. Nitra - B. Bystrica 1 5. Vítkovice - Sparta 0, 2 6. Cheb - Inter 1 7. Olomouc-Slavia 1 8. Chomútov - Zbrojovka 2, 0 9. KS Brno - Xaverov 1 10. Ml. Boleslav-Fr.-Mistek 1 11. Humenné - Spoje 1 12. Šaľa-Žilina 0, 2 13. Levice-Senica 1

Next

/
Thumbnails
Contents