Új Szó, 1988. augusztus (41. évfolyam, 179-205. szám)

1988-08-12 / 189. szám, péntek

A Rudé právo és a Pravda kerekasztal-beszélgetése 1968-ról

Az emberekről és az eseményekről

Ezerkilencszázhatvannyolc története volt a fő témája annak a beszélgetésnek, amelyre a Rudé právo és a Pravda szerkesztősége olyan közírókat és tudományos dolgozókat hívott meg, akik tanúi és közvetlen résztvevői voltak ennek az időszaknak. A beszélgetés első részét tegnapi számunkban közöltük. A kerekasztalnál helyet foglalt: Eugen Hanisko, a Csehszlovák Televízió bratislavai igazgatóhelyettese, Karol Hederling, a Televízia c. folyóirat főszerkesztője, Július Lőrincz és Ján Medveď, a bratislavai Pravda szerkesztői, Milan Matouš, a CSKP KB Marxizmus-Leninizmus Intézetének igazgatóhelyettese, Karéi Rychtarik, a prágai Közvéleménykutató Intézet igazgatója, Josef Valenta, a Život strany főszerkesztője és Juraj Varholík, a Szövetségi Külügyminisztérium munkatársa. A beszélgetést Jaroslav Kojzar, a Rudé právo helyettes főszerkesztője vezette. Az alábbiakban közöljük a kerekasztal-beszélgetés befejező részét.

HANISKO: A döntő pillanatok egyike, Ez vonatkozik a legszélsőségesebb

a szocialista-ellenes erők tevékenységé- szocialistaellenes erőkre. Június vében igen jelentős határkő volt a Kétezer gén a Kétezer szó c. „kiáltványban“

ÚJ SZÚ

3. VIII. 12:

szó című ellenforradalmi program. Még a kinyomtatása előtt aktivizálódtak a különféle társadalomellenes elemek, de gyakran féllegális formában. A Kétezer szó megjelenése után nyíltan léptek fel. Színt vallottak. A párt, a politikai rendszer alkotó elemei és a biztonsági-hatalmi apparátus már annyira bomlófélben volt, hogy képtelen volt komolyan beavatkozni, amikor is bűncselekményekre, lélektani, sőt fizikai terrorra került sor. Ez volt a helyzet 1968 augusztusa előtt.

MATOUŠ: A jobboldali propaganda az utóbbi időben újra és újra felveti azt a nem új, már húsz évvel ezelőtt megfogalmazott tézisét, hogy az 1968 évi hazai fejleményekben a szocialistaellenes erők állítólag csak peremszerűen jelentkeztek. Itt voltak, de végső soron elhanyagolható, semmit sem veszélyeztető elemként. Számos bizonyíték tanúsítja, hogy ezek nem voltak elhanyagolhatatlan jelenségek. Főleg a szándékokat és képviselőiket illetően. Csak röviden emlékeztessünk arra, hogy például Ivan Sviták, az ún. Elkötelezett Pártonkívüliek Klubjának egyik vezetője, aki ma emigrációban fejti ki tevékenységét, olyan ember, aki kalandorsága miatt felhasználhatatlanná vált például még Brzezinski, az Egyesült Államokban a nemzetközi antikommu- nizmus ideológusa számára is, akinek védőszárnyai alatt Sviták rövid ideig működött, de azután megszállott szájhősként szélnek eresztette.

KOJZAR: A jobboldal egyik vezetője, Černý professzor 1968 tavaszán nagyon élesen szembehelyezkedett éppen Svitákkal. Hogy miért? Kalandort látott benne, aki eleve lejárathatná a jobboldal terveit.

MATOUŠ: Vagy említsük meg a K 231 -et és vezetőit - Brodskýt, Rambouseket és másokat. Kísérletet tettek a szociáldemokrácia jobboldali szárnyának megújítására. Ezeknek a struktúráknak fő szervezői jelenleg emigrációban vannak. Az 1968-as esztendőben nálunk tevékenységet kezdett kifejteni az ún. zsinati megújulás szervezete, amelynek feladata a politikai klerikalizmus aktivizálása volt stb.

Mindez mennyiségi szempontból sem elhanyagolható. Megállapítást nyert, hogy több ezer szocialistaellenes orientációjú ember szervezkedett itt. Különben Dubček az utóbbi időben néhány interjújában azt állítja, hogy mindez csak átmeneti jelenség volt, ezek a szervezetek tulajdonképpen már felhagytak tevékenységükkel stb. Ez teljesen kiötlőit állítás. Ellenkezőleg, ezek az erők fokozták tevékenységüket. Erről tanúskodik a Kétezer szó című, júniusban közzé tett ellenforradalmi platform is. A legveszélyesebb azonban az volt, hogy a jobboldal szervezkedésével párhuzamosan rendszeresen bénították a szocialista államhatalmi szerveket. Az egyik oldalon a jobboldal offenzívát indított, a másikon pedig bénították az olyan hatalmi szerveket, amilyen a rendőrség, az ügyészség, az igazságügyi szervek és a hadsereg. Támadások érték a határőrséget és a Népi Milíciát is. Nemcsak botránykeltés volt a cél. Ez csak eszmeileg előkészítette a szocializmushoz hű emberek eltávolítását a döntő fontosságú posztokról és helyettesítésüket a revizionizmus képviselőivel.

Gyakran felmerül a kérdés, hogy miért tudtak a lengyelek 1981-ben önerejükből rendet teremteni, s mi erre miért nem voltunk képesek? Véleményem szerint ez főleg a párt vezetőségén múlott. Nálunk a vezetőség nem volt egységes, s maga a CSKP KB első titkára volt az egyik oka az ingatag helyzetnek.

A jobboldal nálunk céltudatosan szervezkedett a hatalom átvételére.

meghirdették a hatalom átvételének programját. Ez nem volt az egész szocialistaellenes front általános taktikája, hanem csak e front kalan- dori erőivé.

Prágában 1968 nyarán látogatást tett Brzezinski. Június 15-én előadást tartott a Nemzetközi Politika és Gazdaság Intézetében. Egyebek között arra ösztönzött, hogy ,,ne fűt- sék túl a kazánt“. Ez az ő kijelentése. Másszóval: nem kívánták a barikádharcot. Eszközüket látták a jobboldaliakban, az opportunistákban, a párt élén álló olyan emberekben, amilyen Dubček volt. Az ő segítségükkel akarták lépésről lépésre felbomlasztani a társadalmi struktúrát. Nagy szerepet szántak a CSKP előkészítés alatt álló kongresszusának. Ezen - így fogalmazhatok - „legálisan“ kezükbe akarták venni a fejlemények irányítását, szándékukban állt a számukra kényelmetlenné vált központi bizottság feloszlatása, mivel vele szemben hónapokon át köntörfalazniuk kellett és a saját embereiket akarták elhelyezni minden vezető poszton. Ez számukra jóval járhatóbb és előnyösebb út volt, mint az Akasztás, a lövöldözés, a véres ellenforradalom, amelynek kimenetele kérdéses volt és amellyel maguk ellen hangolták volna a világ közvéleményét.

VALENTA: Az 1968 szeptemberére feltételezett pártkongresszus előkészítésének célja az volt, hogy törvényes módon eltávolítsák a központi bizottságból a becsületes, szocialista harcosokat. Prágában az első városkerület pártkonferenciáján egy dokumentumot fogadtak el, amely rögzítette: a kongresszuson ne válasszák meg ezeket és ezeket az elvtársakat. A dokumentum felsorolta a központi bizottság valamint az ellenőrző és revíziós bizottság azon tagjainak nevét, akik a marxiz- mus-leninizmus alapelveinek talaján álltak.

Kétségtelenül helytelen volna az egész felelősséget csak a párt vezetőségének jobboldali szárnyára hárítani. Vegyük szemügyre például Pa- velt, a korabeli belügyminisztert. Meg aztán Svitákot és másokat. Ők olyan terepen kezdtek működni más hasonló személyekkel együtt, amelyet számukra Pavel miniszter, az az alkotmányos tényező nyitott meg, aki egyszerűen elárulta az alkotmányt, amikor lehetővé tette a K 231, az Elkötelezett Pártonkívüliek Klubja és további ellenforradalmi szervezetek megalakulását. S Pavel mit csinált augusztus után? Hamis útleveleket és személyi igazolványokat adott ki. Vajon elképzelhető-e, hogy körzeti szinten valaki hamis személyi igazolványt adjon ki?! S a belügyminiszter ezt nagy méretekben tette.

Beszéltünk már a nemzetközi összefüggésekről. Ezerkilencszáz- hatvannyolcban javaslatok hangzottak el arra vonatkozóan is, hogy lépjünk ki a Varsói Szerződésből, a KGST-bői stb. Ezzel kapcsolatban szeretném felhívni a figyelmet Brzezinski egyik írására, amely a hatvanas években jelent meg. Ebben nemcsak Csehszlovákia semlegességéről, a KGST-ből és a Varsói Szerződésből való kilépéséről esett szó. Véleménye szerint az amerikai külpolitika célja az, hogy a szocialista országokat elválassza a Szovjetuniótól. Konkrétan Csehszlovákiáról, Lengyelországról, a Német Demokratikus Köztársaságról beszélt. Ez volt a feladat az első szakasz-' ban. A második szakaszban pedig Németországnak - az NSZK-nak és az NDK-nak - egyesítése, jobban mondva, az NDK bekebelezése a Német Szövetségi Köztársaság által. A harmadik szakaszban pedig

az erős Németország ellensúlyozta volna Lengyelországot és Csehszlovákiát. Itt tehát nem valamiféle semlegességről volt szó, hanem Csehszlovákia önálló államként való felszámolásáról. Ez az anyag 1966- ban íródott.

MEDVEĎ: Szerintem kezdettől fogva nyilvánvaló volt az ellenforradalmi erőknek az a szándéka, hogy politikailag visszaállítsák a München előtti viszonyokat. Úgy fogalmazhatok azonban, hogy a jelszavakat kitűzők nem kívánták vérontással szennyezni magukat. Azt várták, hogy ezt helyettük elvégzi a felgerjedt tömeg. A példákért nem kell messzire elmennünk. Csak Kassára (Košice). Major áruló! - e jelszó jegyében fogtak itt hozzá az embervadászathoz. Major feleségét csaknem a halálba üldözték.

VARHOLÍK: A jobboldal szándékait és cinizmusát a maga módján tanúsítja Oto Šik 1972-ben Bázelben leírt kijelentése is: „Kétségeim a humánusabb társadalomhoz vezető kommunista út helyességéről, és az embertelenségek fokozatos megismerése perdöntő bizonyossággá vált. Válaszút elé kerültem: vagy megmaradok a párt soraiban, vagy kísérletet teszek arra, hogy hosszú távú, türelmes és céltudatos tevékenységgel hozzájáruljak a rendszer megváltoztatásához. Néhány további, azonos módon gondolkodó barátommal ez utóbbi mellett döntöttünk." Ezt írta A harmadik út című, 1972-ben megjelent könyvében.

MATOUŠ: Az utóbbi időben Nyugaton Šikot úgy állítják be, mint a hatvanas évek gazdasági reformjának megszemélyesítőjét, azoknak a gondolatoknak úttörőjét, amelyekhez ma, húsz esztendő elteltével jutottunk el.

Šik esetében azonban az a kérdés, hogy nézeteinek széles skálájából ki, mit választ ki. Az ötvenes években Sztálin A szocializmus köz- gazdasági problémái a Szovjetunióban c. művének zseniális világtörténelmi szerepéről ír. Később arról, hogy az értéktörvény helyettesíteni fogja a tervet, valamint a kapitalizmus és a szocializmus közti „harmadik útról“, majd 1974-ben az NSZK-ban megjelentette A kommunista hatalmi rendszer című könyvét. Ennek már semmi köze sincs a gazdaságtanhoz. Gyűjteménye ez csupán a szocialista országokra és a kommmunista pártokra szórt szitkoknak. Ha azt mondjuk, hogy Šik, akár szélkakast is mondhatnánk.

HANISKO: A dolog egyik oldala az, hogy a Kétezer szó című pamflet megjelenése után a korabeli vezetőség, vagy tagjainak egy része mit is gondolt azokról a különféle szocialistaellenes struktúrákról, amelyek felléptek, aktivizálódtak, szervezkedtek stb. A dolog másik, nagyon lényeges oldala pedig az, hogy ezek a struktúrák hogyan is kezdtek működni augusztus 21-e után. A vezetőségnek ekkor már nem lehettek semmiféle illúziói e struktúrák szándékait és céljait illetően, mivel nyilvánosan felléptek, a tömegeket konfliktusokra, mi több, katonai konfliktusra szervezték. Ez igen komoly dolog. S a dubčeki vezetőség tulajdonképpen akkor sem volt hajlandó megoldani ezeket a problémákat. Inkább ellenkezőleg.

Számos ilyen csoport lényegében hozzáfogott olyan nem törvényes struktúrák létrehozásához, amelyeket a további időszak hosszú távú harcára szerveztek. Megemlítek egy konkrét példát. Bratislavában működött a hivatalos ČSTK, de vele egyidejűleg a magát ČSTK-nak feltüntető, illegálisan létrehozott tájékoztató csoport is az egyik kórházban, ellátva távírógépekkel és távbeszélővel. Ennek a csoportnak kapcsolata volt Béccsel. Ezen a csatornán jutottak el az információk is Csehszlovákiából Bécsbe. Ez így volt 1968. augusztus 21. után.

Ilyen struktúrák létrejöttek a következő időszakban is, és az 1968 augusztusa előtti időszakhoz hasonlóan fokozatosan ismét abban az irányban puhatolództak, hogy mit is engedhetnek meg maguknak. Ez Prágában és Bratislavában megnyilvánult a szaporodó provokációkban és a konfliktusos helyzetekben. Prágában például feldúlták az Aeroflot

irodáit, diáksztrájkok folytak stb. Hova is torkollt volna ez a folyamat, ha nem került volna sor 1969-ben a CSKP KB áprilisi ülésére? Ha nem következett volna be határozott lépés, ha elmaradt volna a konszolidációs folyamat és ezeknek a problémáknak a megoldása! Itt a szó szoros értelmében kockára tették fel a nép jövőjét és általában a középeurópai helyzetet.

MATOUS: Augusztus után bizonyos ideig a jobboldal monopol helyzetben volt a tömegtájékoztatás és propaganda eszközeiben. Míg augusztus előtt a Rudé právóban, illetve másutt még itt-ott tevékenységet fejthettek ki a becsületes emberek, addig augusztus után a jobboldal már teljesen kezébe vette az irányítást.

S milyen volt a helyzet augusztus után a tudományban? Csak egy példát említek meg, az ún. Fekete Könyv történetét. Ez társadalomtudományunk történetének egyik leggyalázatosabb fejezete. Történészek egy csoportja összegyűjtötte a korábbi tíz augusztusi nap szovjet- és szocialistaellenes rádió és tévé műsorszámait, az uszító röplapokat és jelszavakat, beleértve - szó szoros értelmében - a nyilvános toalettek falaira írt feliratokat. S az akadémikusok egyike ezért 1968 őszén állami díjat kapott.

VALENTA: Három" hónap alatt - 1968 decemberétől 1969 februárjáig - az Észak-morvaországi kerületben 32 bűnvádi feljelentést tettek politikai indítékú fizikai támadásokért, tiltott fegyverviselésért stb. Ez sok, nem is beszélve az erkölcsi terrorról. Valójában tehát itt többről volt szó, mint néhány értelmiségi kötelezettségnélküli kijelentéseiről.

S mik az 1968-as esztendő mához szóló tanulságai? Megfogalmazásuk az elméleti dolgozók és a politikusok csoportjainak feladata. De mi az, ami szerintem a legfontosabb? Nem szabad, hogy az átalakítás elkerülhetetlensége eltanácsoljon bennünket az 1968. évi fejlemények magyarázásától. Ha lemondanánk az átalakításról, akkor olyan hibákat követnénk el, amelyek 1968-hoz vezettek. Akkoriban szükséges volt megoldani az éretté vált társadalmi problémákat, s napjainkban ez még sürgetőbb feladat. Új szakaszhoz, a tudomány - technikai forradalom, az új technológiák szakaszához értünk, megváltoztak a szociális, a pszichológiai és az ideológiai körülmények. Az emberek pártolják az átalakítást, többségük cselekvően meg akarja valósítani. Meg kell felelnünk várakozásuknak, látnunk kell és meg kell oldanunk a valós problémákat. Különben elcsábíthatják őket mások jelszavai.

Egy további tanulság a párttal kapcsolatos. Az átalakítás kezdeményezésére valósul meg, de a párt felel a forradalmi változások végrehajtásáért is. Ezeket a párt akkor valósíthatja meg, ha szilárd, egységes lesz, összefonódik a néppel, ha bizalmát élvezi, helyesen érvényesíti a társadalmi élcsapat lenini koncepcióját, ha megújítja a bolseviz- mus legjobb hagyományait, természetesen összhangban a mai feltételekkel és szükségletekkel. Ehhez a célhoz az út magának a pártnak és vezető tevékenységének demokratizálásán át vezet.

Ma sok szó esik az átalakításnak nemzetközi és sajátos jellegéről. Az átalakítást természetesen Csehszlovákiában hajtjuk végre és erre tekintettel vagyunk. Végeredményben senki se kényszerít bennünket eltérő eljárásra. Minden a mi kezünkben van. Az átalakításnak azonban vannak alapvető nemzetközi elemei is: a tudomány és a technika bázisán minőségileg fokozni a gazdaság teljesítőképességét, alapvető gazdasági reformokat valósítani meg, fejleszteni a társadalmi erőket és az egyének aktivitását a demokratizálásnak, a politika nyilvánosságának, a külpolitikában az új gondolkodásmódnak útján stb.

S az átalakításban ez a nemzetközi jelleg döntő fontosságú és bennünket is teljes mértékben kötelez. Viszonyunkat, a csehszlovákiai kommunisták viszonyát a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom tapasztalataihoz, Lenin pártja tapasztalataihoz Klement Gottwald fogalmazta meg a Komintern V. kongresszusa után, amelyen szó volt pártunk bolsevizálásáról. Akkoriban azt mondotta, az oroszországi bol- sevizmusból azt vesszük át, aminek nemzetközi érvényessége van. Szavai mit sem veszítettek időszerűségükből hatvan esztendő elteltével sem.

S végül, nem hagyhatjuk magunkat megtéveszteni. Az átalakítást buzgón pártolják hazai és külföldi ellenfeleink is. Természetesen törekednek és törekedni fognak arra, hogy a saját javukra visszaéljenek a jelenlegi demokratizálási folyamattal és a zavarosban igyekeznek majd halászni. Továbbra is azt fogják állítani, azt tesszük, amit ők akartak tenni hatvannyolcban. Csakhogy ezt csak a politikailag tompafejűek hiszik el. Hiszen átalakításunk a szocializmus szilárdítását, erejének, vonzásának meghat- ványozását szolgálja, s nem a leépítését és a felszámolását.

HANISKO: A válságos fejlődés tanulságairól szóló dokumentum jóváhagyása után csaknem két évtizeddel okkal elgondolkozhatunk e tanulságok fölött, elemezhetjük azokat és megközelítésüket.

Először is teljesen logikus, hogy a jobboldali és a szocialistaellenes erők a dokumentumot jóváhagyása pillanatától egyértelműen elvetik, tartalmával nem értenek egyet. Ez természetes, hiszen a tényleges megvilágításba helyezi és elemzi tevékenységüket. Nyilvánvaló az is, hogy ezzel a dokumentummal sohasem fognak egyetérteni. Aktívan harcolni fognak ellene, mindenféle érvet keresve annak bizonyítására, hogy a Tanulságokban semmi sem felel meg az igazságnak.

Másodszor, foglalkoznunk kell a ma szemszögéből Csehszlovákiában a Tanulságok megközelítésével. Bizonyos értelemben ezt a dokumentumot már megszületése idején olyan kiútként fogtuk fel, amely lehetővé teszi a csehszlovákiai problémák alkotó szellemű, aktív megoldását. Ez a dokumentum bizonyos értelemben feltérképezte a megoldatlan problémákat, a válságos fejlődés okait, rámutatott arra, hogy mit kell a társadalomban rendezni, hogy mozgásba lendüljön, megújuljon a fejlődés dinamikája. Véleményem szerint a Tanulságok ilyen alkotó megközelítése manapság is nélkülözhetetlen.

Tapasztalatból tudom azonban, hogy volt más tendencia is. Arra célzok, hogy egyes elvtársak a dokumentumot olyan törekvésként értelmezték, amelynek célja valamit bekonzerválni, s amely egyet jelent a válság előtti időszakba való valamiféle visszatérés törekvésével. Efelett is el kellene gondolkodnunk, főleg a szovjotunióbeli átalakítással összefüggésben. Tekintettel arra, hogy azokat a problémákat, amelyek megoldásához most a Szovjetunióban hozzáfogtak, mi is megold- nattuk volna az előző időszakban, mégpedig jóval korábban, rugalmasabban és felkészültebben. Az a benyomásom ugyanis, hogy jelenlegi problémáink is bizonyos mértékben annak következményei, hogy nem átfogó és elégtelen módon oldottuk meg azokat a kérdéseket, amelyekre a Tanulságok felhívták a figyelmet.

MATOUŠ: A Tanulságokat illetően bizonyára valamennyien egyet értünk azzal, hogy ez pártunk egysége megteremtésének platformja volt. A múló idő megerősítette a Tanulságok alapvető gondolatait. Ez azonban semmiképp sem jelenti azt, hogy az 1968. évi események nem kívánják meg a további kutatómunkát és értékelést. Minden tudomány, ha fejlődni akar, a maga módján átértékeli a korábbi ismereteket. Persze más dolog a Szabad Európának vagy a jobboldal volt vezető képviselőjének „átértékelő“ tevékenysége. Nekik az a céljuk, hogy a tényeket fejtetőre állítsák, ragaszkodva ahhoz, hogy 1968-ban nem volt semmilyen ellenforradalom, a szövetségesek internacionalista segítsége felesleges volt és a konszolidáció egyet jelentett az istennek tetsző mű felépítésének meggátolásával. Az ilyen „átértékelést" elutasítjuk, mivel nem felel meg az igaz(Folytatás a 7. oldalon)