Új Szó, 1988. augusztus (41. évfolyam, 179-205. szám)
1988-08-08 / 185. szám, hétfő
A múlt év végén ünnepelte a Nyugat-szlovákiai kerület legkeletibb városa, Ipolyság (Šahy) első hiteles írásos említésének 750. évfordulóját. A város a XIII. században a jelentősebb települések közé tartozott. Gyors fejlődését a középkorban elsősorban az Ipoly folyó közelében emelt monostornak, illetvárban is szolgálatot teljesített hajdanán. A kulturális hagyományokat tárgyalva legalább néhány olyan személy nevét (pl. Gyürky Antal, Horváth István, Hóke Lajos, Hor- nyák Odilió, Keresztes Pál, Pong- rácz Lajos, Sipos Antal, Szokolyi Alajos) is meg kellett volna említeni, akik valójában sokat tettek a kis város hírneve és szellemi felemelkedése érdekében. Ezt csupán azért teszem szóvá, mivel egy-két névvel azért találkozhatunk a prospektusban. A közelmúlttal és a jelennel foglalkozó rész arányaiban terjedelmesebb, adatszerűségében bőségesebb az előbbinél. Csak dicsérettel szólhatunk a kiadvány képanyagáról. Szinte alig akad a füzetben sablonfotó. A fekete-fehér képek régi ipolysági képeslapok reprodukciói. Oknyomozás és tudományos pálya Szilágyi Ferenc: Körösi Csorna Sándor élete nyomában Egy város kiadványáról ve a premontrei prépostság alapításának köszönhette. A település IV. Béla királytól vámszedési jogot kapott; Zsigmond király pedig vásár- és pallosjoggal ruházta fel a helységet. Kolostora a törökkorban elpusztult, s a város csak a múlt század elején eszmélt fel újra. 1806-tól 1923-ig Hont megye székhelye volt. Ezidőtájt fontos kereskedelmi, köz- igazgatási és kulturális központtá alakult. A városnak könyvtára, kaszinója, múzeuma, több szállodája és egylete lett. Közben megalapították a polgári leányiskolát és gimnáziumot is (ez utóbbi épp az idén 75 éves), s néhány évtized alatt közel húszféle sajtóterméket adtak itt ki. A jeles évforduló alkalmából a városi nemzeti bizottság 36 oldalas, képekkel illusztrált nyomtatott füze- tecskét jelentetett meg. A kétnyelvű kiadvány szövegét Ján Horniak, Sándor Károly és Tesák Péter írták. Változatosan összefoglalják a város történetét, és bemutatják annak jelenét is. Kár, hogy a múltat tárgyaló fejezet nem kerekedett teljesebbre. Szinte semmit sem olvashatunk például a monostor jeles alakjáról, Fegyverneki Ferenc európai hírű humanista tudósról, akinek sírkövét a mai napig őrzik a városban. De nem esik szó a kiadvány lapjain a nagy Thury Györgyről, a legkiválóbb törökverő hősről, aki az itteni A levelezőlapokat Straňák Károly gyűjteményéből választották. Kár, hogy az illetékesek nem vették fel a kapcsolatot ilyen értelemben a többi gyűjtővel, helytörténeti kutatóval. így bizonyára még érdekesebb lehetett volna a válogatás, s talán régebbi anyag is előkerült volna. Az 54 színes fotó Benyák József munkája. Valamennyi kép tökéletes, némelyikük igazi művészi értékkel is bír. A képek Ipolyság és környéke valamennyi arcát bemutatják. Arra viszont ügyelniük kellett volna a szerkesztőknek, £ogy a képek alatti szövegek szakszerűbbek legyenek. A műemlékjellegű épületeknél például az építés pontos idejét és stílusát is jelölni kell az ilyen kiadványban. Egészében véve elmondhatjuk: a kis kiadvány megjelentetése nem volt haszontalan dolog. Csak sajnálhatjuk, hogy alacsony példányszámban jelent meg, s az érdeklődők szélesebb tábora így nem jut hozzá. Pedig az igazi lokálpatrióták közül sokan megvásárolták volna ezt a nem mindennapi kiadványt. Ráadásul még Ipolyság határmenti város is, ahol évente turisták százezrei fordulnak meg. A határátkelőhely presszójában, a szállodák portáin, az utazási irodában éppen ezért talán ilyen „árut“ is lehetne forgalmazni. CSÁKY KÁROLY Környezetünk és mi Évmilliók teltek el azóta, hogy földünkön megszülettek az első élő sejtek. Azok az apró élőlények képesek voltak arra, hogy „lássák“ és „érezzék" környezetüket, alkalmazkodjanak; mindezt átélve reprodukálják magukat. Ezek voltak azok a nagy pillantok, amikor - Földi méretekben számítva - elkezdődött az élő és élettelen, az élő és „élő“ világok máig tartó harca, természeti környezetünk ebből adódó sokszor drasztikus átalakulása. Kialakítva az ún. biológiai egyensúlyt, amelybe- erre csak mostanság kezdünk igazában ráébredni - csak nagyon óvatosan lenne szabad beleavatkozni. Ez főleg ránk emberekre érvényes leginkább, hiszen magunkat tartjuk a földi élet legintelligensebb képviselőinek. A környezet fogalmát is inkább emberi szempontból szoktuk vizsgálni. Alatta szinte mindent értünk, ami az emberen kívül esik- növényzetet, állatokat, külső körülményeket stb. De a másik oldalról nézve „környezet" része, maga az ember is (s ezt hajlamosak vagyunk elfeledni). Az állatok, növények számára egyáltalán nem mindegy, hogy ez a „környézeti tényező" hogyan fog viselkedni. Környezetünk védelme napjaink égető problémája. Az elpusztult erdők, a szennyezett folyók, több helyen a már csak mutatóba fellelhető tiszta levegő óhatatlanul sürgeti a kérdés megoldását. Azt, hogy az ember csak addig és olyan mértékben munkálkodjon, amíg nem bontja meg a természet egyensúlyát. Az súlyosan büntetendő kifogás, hogy az emberi tevékenység része a föld biológiai életének, s a természet fejlődése, tökéletesedése folytán képes lesz annak következményeit elhárítani (Természeti egyensúly!). £z a gyorsan vonuló évezredeket figyelembe véve valószínűleg így is lesz... csak nem biztos, hogy az emberiséggel együtt... A természetvédelemmel kapcsolatban gyakran kerülnek szóba az ún. ökológiai kérdések. Röviden fogalmazva: az ökológia az a tudományág, amely a földi élővilággal, azok egymásra gyakorolt hatásával, s ezzel szoros összefüggésben a környezettel foglalkozik. Nem véletlen, hogy a környezet fogalmának pontosításával kezdődik Száraz Péter ökológiai zsebkönyv című könyve is, amely a budapesti Gondolat Kiadó gondozásában jelent meg. A szerző a földi őstörténetből indulva teszi meg ökológiai utazását Földünkön. Eljut a talajszint és a vízszint alá, a szikes talajokra, a hegyvidékre s máshová. Fel-felvillantva az itt található életközösségek jellemző vonásait. Ezalatt hamar eljuttatja az olvasót ahhoz a felismeréshez, hogy bizony még van mit tanulni „környezetismeretből". A részletes tartalom helyett az utolsó fejezetből idéznénk néhány sort, amely egyben a könyv alapgondolatát is kifejezi: ,,A Föld nevű égitest egy hosszú csillagközi utazásra tervezett úrhajóhoz hasonlítható. Az efféle utazás nem tervezhető úgy, mint egy nyári turistaút. A teljes élelmiszer (és oxigén!) -készletet nem lehet becsomagolni útravaló- nak. Ilyen vállalkozáshoz már legalább konyhakertet és baromfiudvart kell vinni a csillaghajósoknak. Legfeljebb sugárzó energiára lehet - és kell - számítani. Ilyen körülmények között nincs, nem lehet hulladék, ,,szemét“. Az anyag nem fogyasztható el; lehetőleg maradék nélkül vissza kell vezetni, és ciklusosán újra meg újra, sokszor felhasználni mindent. PUNTIGÁN JÓZSEF Nemrég jelent meg Szilágyi Ferenc könyve a nagy magyar keleti nyelvtudós életéről. Annak ellenére, hogy a kötet írójának lehetősége nyílott arra, hogy felkeresse Csorna Sándor utazásainak egyes színhelyeit, sőt eljuthatott a híres utazó végső nyugvóhelyéig, a könyv mégsem földrajzi, hanem inkább „filozófiai“ utazásra viszi el az olvasót. Szilágyi előtt már többen foglalkoztak a székely származású kutató életpályájával. Ezek közül elsősorban említésre méltó Duka Tivadarnak - egy volt brit indiai magyar katonaorvosnak - az alapvető munkája Körösi Csorna Sándor életéről, munkásságáról, Duka összegyűjtötte a nagy tudós műveit, tibeti kéziratait, ereklyéit, s azokat a Magyar Tudományos Akadémia rendelkezésére bocsátotta. Baktay Ervin, akit szintén alkotásra ihletett a világhírű magyar utazó tartalmas és példás élete, könyvében főleg az utazásainak, vándorlásainak leírására fekteti a fő hangsúlyt. Szilágyi könyve, amelyben az események időrendben vannak összefoglalva, főleg a nagy tudós fiatal éveiről, s azokról az élményekről, hatásokról szól, amelyek a nagy nyelvészkutatót a „magyarok bölcsőjének" felkutatására indítják. Megismerhetjük azok népes táborát is, akik segítették és támogatták a kitűzött céljának elérésében. A nagyenyedi kollégium ifjú diákjára nagy hatást tett Turkoly levele, amely 1725-ben keletkezett Asztra- hánban. A levél írója említést tesz egy „Madzsar" nevű városról. Turkoly szerint a mogul (mongol) tatár nyelven, „mogor, modjar“-nak hangzik, a tatár hordák egyike pedig magyarral rokon nyelven beszél. Sőt arról is említést tesz, hogy megtalálta a tatár nép egy csoportját, amely magyarul beszél. Bár Turkoly állításának tudományos alapja nem volt, mégis jelentősnek számít, mivel felkeltette az érdeklődést a magyarok őshazája iránt. Csorna két iskolatársával még az enyedi kollégium falai közt fogadást tesz, hogy behatol Belső Ázsiába, felkutatni a magyar nemzet őshazáját. A székely diák az enyedi kollégiumból magával viszi útravalóu I történészprofesszorai nak - Körösi György, Herpai Ádám és Hegedűs Sámuel nézeteit e kérdéseket illetően. Vállalkozásához mind erkölcsi, mind anyagi támogatást kapott a kolozsvári tudóskör tagjaitól. Vannak, akik az enyedi diákéveket tartják döntőnek a nagy keleti utazó céljának érlelésében, mások a fontosabb szerepet a németországi göttingeni tanulmányainak tulajdonítják. Annyi bizonyos, hogy Enyednek köszönhette alapos idegennyelvű tudását... Ott kapott először indítékot a magyar őstörténettel való foglalkozásra, a hun-magyar rokonság alapján. Míg Enyeden a „napkeleti rokonságot hirdeti“, fenntartással kezelve a finnugor rokonság elméletét, Göttingenben már mindkét elmélet megbízhatóságát gyakorlatilag akarja próbára tenni. Nem volt az Ázsia-szemléiet rabja, széles látókörrel lát hozzá a kérdés tisztázásához. Németországi tanulmányai a finnugor rokonság alaposabb és reálisabb megítélését teszi számára lehetővé. Az erdélyi származású ügyes fiú szellemi és emberi kivételességeire a külföldi egyetemen is felfigyelnek. Utánozhatatlan szívóssággal és kitartással tökéletesíti és bővíti nyelvtudását, s legfontosabb az a tény, hogy elsajátítja a török és az arab nyelvet. A külföldi tanulmányai után hazatérő Körösi Csorna még Temesváron, Karlócán, majd Zágrábban szláv nyelvek elsajátításával foglalkozik. Ezt követően 1819 őszén indul gyalog, csekély pénzzel felkutatni az „ázsiai magyarok maradékát“. Törökországon, Iránon, Afganisztánon és Indián keresztül eljut Nyu- gat-Tibetig, innen azonban visszafordulásra kényszerül. Ekkor találkozik W. Mocroff angol utazóval, aki a tibeti irodalom és nyelvtudományok kutatására tereli figyelmét. A zanglai kolostorban 1823-24- ben kegyetlen nélkülözések közt eltöltött két esztendő alatt rakta le a tibeti nyelvészet alapjait. Ö volt az első európai, akinek sikerült alapos ismeretekre szert tenni a tibeti irodalomról. Élete nagy részét ennek a nyelvészetnek szentelte, s feláldozta magát érte. Sorsa annyiban tragikus, hogy akkor ragadta el a halál, mikor azon a ponton volt, hogy elsőként átlépje az ígért földet, a szent könyvek tiltott országának határát. 1834-ben Kalkuttában adták ki a tibeti nyelvtant és a szótárt, amelyek úttörő jelentőségűek a keleti tanulmányokban. Ezzel a két alkotásával munkássága nem zárult le, a harmadik műve - a buddhizmus kifejezéseinek szanszkrit-tibeti-an- gol szójegyzéke - századunkig kéziratban maradt, s csak 1910-ben adták ki Kalkuttában. Bár a hazai közönség kissé csalódott a nagy magyar utazó elért eredményeiben, annak ellenére, hogy felfedezései egyetemes értékűek voltak, hiszen a nemzet őshazájára vonatkozó feltevésekre várt választ. Egykori nagyenyedi iskolatárs, Ujfalvy Sándor kétkedése mellett reménynek is hangot ad: „Körösinek alapos ismerete után okom van hinni, hogy egy olyan szilárd akaratnak annyi évek alatt nem lehetett csak a szanszkrit szótár szerkesztésére szorítkozni. Lendületének mérhetetlenül gazdag forrása bizonyosan nagyobb tárgyakkal foglalkozott, amelyeket még homály fed.“ A magyar kutató nagyságát a határokon túl is elismerték, hisz a Királyi Ázsia Társaság tagjai közé választották, ami a legnagyobb tudományos elismerést jelentette. Tisztelettel szól Körösi Csorna Sándorról a dardzsilingi sírjának márványlapján található felirat is: „Az egész világnak a keleti nyelvtudomány alapvető nagysága." Ennek a tudósnak szellemi útjáról, valóságos kalandozásairól írt Szilágyi Ferenc. SZABÓ MÁRTA Ujkönyvek N. LÁSZLÓ ENDRE: A Duna aranya - Aranymosás a Csallóközben teheti, igyekszik legalább úgy nézni a világot, hogy saját nyomorúsága szebbnek tessék benne. A kötetet Lőrincz Zsuzsa illusztrációi teszik gazdagabbá. detektívként nyomozni kezd az ügyben, s miközben lépésről lépésre haladva eljut a tulajdonképpen egyszerű bűntényig, belebotlik egy sokkal bonyolultabb problémába. A jólét növekedését nem követte általános lelki nemesedés, Kalas falujában is a megvesztegethető, képmutató, cinikus, a legjobb esetben bűnösen közönyös emberek a hangadók. Az író - a sűrítés jogán - kitér korunk szinte minden ferdeségére, veszedelmes torzulására. 1981-ben a Szövetségi Belügyminisztérium és a Csehszlovák írók Szövetsége által meghirdetett irodalmi pályázaton Andruška regényét az első díjjal jutalmazták. A müvet Ardamica Ferenc fordította. TÓTH ELEMÉR: Őszi kert A tanulóifjúsághoz szól N. László Endre ismeretterjesztő munkája az egyik legősibb, ám szélesebb körben szinte teljesen ismeretlen népi mesterségről, az aranymosásról. Legnagyobb folyamunk, a Duna, éppen a Csallóköz és a Szigetköz fövenyén rakta le a hullámai sodorta aranyszemcséket, amelyeket fáradságos, de szép munkával nyertek ki a vállalkozó kedvű rátermett emberek. VAJKAI MIKLÓS: A Szélember kenyere Vajkai Miklós meséi a Csallóközben még ma is élő népmesékből, valamint az író saját gyermekkorának emlékeiből táplálkoznak. Középpontjukban túlnyomórészt bűbájos juhászok és boszorkányok állnak, ám ezek az alakok sohasem félelmetesek, mert az író humora megszelídíti őket, s cinkos össze- kacsintásai bensőségessé teszik a történeteket. Meséiben általában minden jóra fordul. Egy kis furfang- gal, egy kis leleményességgel a legszegényebb paraszt is fordíthat a maga sorsán, s ha ezt mégsem PETER ANDRUŠKA: Finom emberek Egy kis faluban - látszólag véletlen baleset következtében - meghal egy ember. Jakub Kalas rokkant- nyugdíjas rendőr tisztviselő magánVálogatott gyermekverseivel jelentkezik ezúttal a Tábortűz című gyermeklap szerkesztőjeként olvasói által személyesen is jól ismert költő. Tóth Elemér egyike volt a csehszlovákiai magyar irodalom azon alkotóinak, akik igényes irodalmat kezdtek írni a kicsik számára. A Csillagrózsa, a Csillagménes és a Tegnapelőtt, kiskedden című köteteinek anyagából válogatta össze az Őszi kert című gyűjteményt. Kötetéhez Szeberényi Zoltán írt a szülők és a pedagógusok számára eligazító utószót. A verseket Kiss Sándor illusztrálta.
