Új Szó, 1988. augusztus (41. évfolyam, 179-205. szám)

1988-08-01 / 179. szám, hétfő

Az a bizonyos „hajszál“ Nem jutott az SZNL-be a tavasz sikercsapata, a falu sportélete mégis virágzik Régóta készülök, hogy írok a per- betei (Pribeta) „csodáról“, az ottani férfi röplabdacsapat sikereiről. Mire létrejött a randevú, kiderült, a csoda mégsem teljes, ahhoz, hogy az le­gyen, a kerületi bajnokság megnye­rése után fel kellett volna jutniuk az SZNL-be. De nem így történt; az a bizonyos utolsó lépés hiányzott... Amikor telefonon megbeszéltem a látogatást, Szetei Ernő, a Slávia sportegyesület elnöke, aki egyben hnb-elnök is (és még számos más tisztsége is van a községben), még egy icipicit reménykedett. Ezért egy héttel későbbre halasztottuk a talál­kát, mondván, megvárjuk a szövet­- szerintem - még akkor is annak számítanak, ha nem jutottak az SZNL-be?-A Slávián kívül van a falunak még egy sportegyesülete, a Družs­tevník, ott a futball dívik. Azért alakí­tottuk meg mi a miénket, hogy meg­mozgassuk a más nembelieket is, merthogy a labdarúgásnak csak a férfiak hódoltak. Az egyesületben elsősorban a röplabdáé volt a fő szerep, 1976. december 1-én létre­jött a röplabdacsapat, s a következő idényben már élen végzett a járási bajnokságban, s jogot nyert a kerü­leti szereplésre.-Miért épp a röplabdára esett A perbetei röplabdázók ség döntését. Találkozásunkkor nem is nagyon kellett rákérdeznem, Szetei Ernő arcáról leolvashattam ennek kimenetelét.- Annyira bíztunk a feljutásban. Ilyen lehetőségünk már soha nem lesz! Az idén már nincs esélyünk.- Mi is történt valójában? Min csúsztak el a legvégén?-A bajnokság befejeztével jú­niusban osztályozót játszott a három kerület és Bratislava győztese az SZNL-be jutásért. Két csapat került feljebb, a Kežmarok és a žilinai ju­niorok. A mi gárdánk épp az előbbi elleni meccsen ingott meg, az utób­bival, amely addig mindenkit simán vert, szoros mérkőzést játszottunk, de vesztettünk. Talán az volt a baj, hogy túlságosan is bíztunk a felju­tásban ...- A lezárult osztályozó után még­is megcsillant a remény...-Nem volt az igazi remény. Az egyik csapat vezetői szerint a žilinai együttesben a korhatárt meghaladó röplabdázók is pályára léptek, meg is óvták az osztályozót, de a szövet­ség képviselői szerint nem történt szabálysértés. Szetei Ernőt még mindig bántja a dolog, és nyilván még sokáig fog­ja. Mert ha egyszer valamibe bele­fog, azt rendszerint sikerre viszi, legyen az faluépítés, vagy netán sport.-Belefáradtam - mondja kicsit letargikusan, de nem meggyőzően, mert másik mondata már a soronkö- vetkezó teendőket vázolja. Közben még az aratási stáb ülésére is elug­rik, amint visszatér, telefonon intéz­kedik néhány ügyben. Nem kelti fá­radt ember benyomását. Sőt! Amíg ő elfoglalt, a krónikát lapozgatom. Innen tudom meg, hogy 1977-ben kezdett foglalkozni a röplabdával, ó volt az Új Szó hasábjain is sokszor, emlegetett sikeres leánycsapat edzője. Tíz éven át játszottak a ke­rületben, a diák- és ifiegyüttes is nyert többször bajnokságot.- Ötödikesekkel kezdtem, s vé­gigvittem őket, még nőkként is szerepeltek, de aztán férjhez men­tek, szültek, s szétszéledtek. Két esztendeje hagytuk abba, de köz­ben áttértünk a fiúcsapat szervezé­sére. Az idén a 18 csapatból álló kerületi mezőnyben harmadikok let­tek a perbeteiek. A lányokkal az idén gondok voltak, ók már nem játszot­tak kerületi bajnokságot sem.- Mégis, hogyan lehetséges, hogy egy faluban, még ha 3452 lelket számláló nagyközségről van is szó, hirtelen, szinte a semmiből kinő egy sikercsapat, mert a röplabdázók a választás? Közrejátszott netán, hogy Szetei Ernőhöz közel áll ez a sportág?- Nyilván ennek is köze volt a do­loghoz, amikor szervezni kezdtem, de a fő ok, hogy Nyugat-Szlovákiá- ban kevés helyen űzik ezt a sportot, pedig nem igényes, mert egy spár­gát kihúzva bárhol játszhatják kinn a szabadban is.- De térjünk vissza még egyszer a férfiakhoz, a diáklányok után ho­gyan lett egyszerre kerületi nyertes gárda Perbetén?-Négy éve alakult a kollektíva, s tavaly már kerületi versenyt nyert, így jutott a bajnokságba, ahol újonc­ként végzett az élen.- Ahhoz, hogy ilyen sikert érjen el az együttes, nyilván kitűnő feltételek kellettek...- Erre azt hiszem, nem panasz­kodhatnak a fiúk. Hetente három­szor edzenek Jobbágy Lajos irányí­tásával, igaz, soha nem teljes a részvétel, mert Komáromból (Ko­márno) és a környékéről vannak a játékosok, ketten a fővárosból jár­nak le, így érthetőek a hiányzások. Főleg az edzőtáborozásokon, a fel­készülés során játszott tornákon hangolódik össze a kollektíva. Ami az edzéskörülményeket illeti, még jobbak lesznek, ha felépül az új sportcsarnok... Erre a létesítményre nagyon büszke a hnb-elnök. Mert nem titok, hogy oroszlánrésze van az ötlet megvalósításában, hiszen a falu ap­raját-nagyját meg tudta nyerni az ügynek. 1986 őszén kezdték az épí­tését, s az ideire, november 4-re tervezik az átadását.- Hétvégeken, munka után is dol­goztak az emberek, egész éjszaka, ha kellett. Volt úgy, hogy százhú- szan is összejöttünk. Jól is halad a munka. Lassan az utolsó simításokat végzik az 5,6 mil­lió korona értékű, Z-akcióban épülő csarnokon, amely nemcsak a spor­tolni vágyóknak, hanem kulturális rendezvényeknek is otthont ad majd.-Nagy szükség van a létesít­ményre; az alapiskola tornatermé­ben játszottuk a meccseket, és sok csapat nem volt hajlandó pályára lépni, mert ennek méretei nem fe­lelnek meg a szabályoknak. Kicsit búslakodnak Perbetén az elúszott lehetőség miatt, de azért nem állt meg az élet. Mert bármeny­nyire a röplabdáé volt a fő szerep, van it még más is. Jól működő asztalitenisz-szakosztály, amelynek csapata Uzsák Miklós vezetésével járási bajnokságot játszik. Népszerű a sakk, Skotnár József nagy súlyt fektet az utánpótlás nevelésére is, így nem csoda, hogy a járásban induló 9 kollektívából 3 perbetei. Büszkék arra is, hogy náluk soha nem volt gond a spartakiád meg­szervezésével, még az országszerte problémát okozó férfiak gyakorlatá­hoz is elegendő tornásza volt a sza­badidősport-szakosztálynak. Kollár András három éve kezdte szervezni a testépítők tevékenységét, s ma már ifi versenyzőik is vannak. Szetei Ernőhöz közben ketten is befutnak, valamilyen lakásépítési ügyben, s hiába próbáljuk meggyőz­ni, hogy mi majd megnézzük ma­gunk a hnb szomszédságában épü­lő csarnokot, meg a kétpályás gyö­nyörű új stadiont, amely tavaly 700 Aki midenütt ott van: Szetei Ernő (Lőrincz János (2) és archív felvétel) férőhelyes fedett lelátót kapott, csak elkísér. Legalább a sportcsar­nokhoz ... Hát igen, az a bizonyos recept... Hogyan lehet faluhelyen is jó a sportélet? Csak úgy, ha minden más is rendben megy a községben, ha van egy olyan vezető, aki szívü­gyének tekinti a sportot, s ennek támogatására meg tudja nyerni a többieket is. Szetei Ernő ilyen ember. Ezért vehette át a bratislavai várban a szlovák kormány elismerő oklevelét... URBÁN KLÁRA Az épülő új sportcsarnok Húsz nyári olimpia (1968 - Mexikó) Versenyek az „égben“ A sok előzetes vitát megért mexi­kói olimpiára még húsz év távlatából is bizonyára mindnyájan nagyon jól emlékszünk. Emlékezetünkben él­nek a XIX. „magaslati játékok“ győztesei és vesztesei, a nagy ered­mények és a drápnai versenyek. Te­rnu, Woíde, Clarke, Hines, Smith, Fosbury, Evans, Beamon, Čásiav- ská, Meyer... Micsoda nevek! Két­ségtelen, hogy a 2400 méter tenger­szint feletti magasság befolyásolta az eredményeket pozitív és negatív irányban. A tudósok és az orvosok olimpiája volt a mexikói olimpia. A tüzetes kísérletek bizonyították: a magaslati edzőtáborozások szinte minden sportágban kedvező hatás­sal voltak a teljesítményekre. A ritka levegő azonban nemcsak „barátja“, hanem „ellensége“ is volt a nagy eredményeknek. 1. OXIGÉNHIÁNY. Sokan „nem is­merik el“ a mexikói játékokat. A ten­gerszint feletti magasságot elsősor­ban a hosszútávfutók, az úszók, az evezősök, a birkózók, ökölvívók és az öttusázók sínylették meg. Szép olimpia volt a mexikói; ez igaz. De nem volt százszázalékosan regulá­ris. Sok sportoló (főleg a mexikóiak és az afrikai hosszútávfutók) kétség­telen előnyben voltak. Nem csoda hát, hogy a futószá­mok legtöbbjét az amerikai néger atléták és a kenyai, etiópjai, tunéziai sportolók nyerték. Európa és Ameri­ka fehér futói nem tudtak teljes si­kerrel megküzdeni a magaslati kö­rülmények különlegességeivel és az oxigénhiánnyal. Szomorú látványt nyújtott például az ausztrál Ron Clarke, a világcsúcstartók csúcstar­tója, amint a 10 000 méteres futás­ban teljesen kimerültén, oxigén­hiánnyal küszködve hatodikként fu­tott át a célon. Vagy az evezősök, akiknek az eredményhirdetés előtt oxigénpalackokkal kellett pótolniuk a levegőt. CSÚCSOLIMPIA. A mexikói olimpia a rekordok olimpiája volt. A ritka levegő kedvezett a rövid erőkifejtést igénylő számoknak. Még egyetlen olimpián sem értek el annyi világ-, olimpia és nemzeti csúcsot, mint a mexikóin. A Nemzeti Stadion atlétikai versenyei során 23(ü) világ­rekord dőlt meg. Súlyemelésben nyolc világcsúcs jelentette az em­beri teljesítőképesség határának ki­tolódását, de nem maradt világre­kord nélkül a kerékpáros stadion és a lőtér sem. Ki is tudna választani vagy akár rangsort készíteni a nagy­szerű eredmények között?! 2. UGRÁS A JÖVŐBE. A mexikói olimpia első szenzációjával az ame­rikai Bob Beamon szolgált: 890 cen­timétert ugrott távolba! Ez az ered­mény 20 év távlatából is fantasztikus és talán még jó pár esztendőt kell várni megjavítására. Mert a távolug­rás világcsúcsait általában nem egy­szerű dolog megjavítani. Owens 813-as világrekordja 1935 májusá­tól kereken 25 esztendeig állta az ostromot. A világcsúcs azóta, 1968- ia mindössze 22 centimétert javult. Es a mexikói olimpián, egyetlen perc leforgása alatt 55 centimétert! A mexikói tudósítók így számoltak be a 21. század ugrásáról: Bob Bea­mon mint egy fekete ceruza, 190 cm-es magassága mellett alig éri el a 70 kilót. Mozdulatai szöglete­sek, néha kicsit talán esetlenek. Fel­áll a nekifutó végén, előrehajol, az­tán indul. Minden lépésre biccent egyet vállával, felső testével. Mintha bólingatna, helyeselne: így, csak így, minden rendben van, jól csiná­lod, fiú. Ellép a deszkáról és repülni kezd. Nincs az átmenetben semmi erőltetett vagy zökkenő. Föld vagy levegő, neki teljesen mindegy. Fel­lép az Estadió légterébe is, ott is marad. Mintha soha többé nem akarna visszatérni a támaszpontjá­ra. Röptében különös mozdulatokat tesz, összekapcsolja a bicikliző- és homorító technika elemeit. Felemel­kedik, köröz a lábával, aztán hirtelen derékszögben maga elé szúrja mind a kettőt. Közben előrehajol, két kar­ját combjai között mélyen maga alá nyújtja és végre nagy lassan eresz­kedni kezd. Majdhogynem túlrepúl a homokon. Az ember vár, vár, az eredmény nem jön. A térmérők hosszú percekig matatnak, majd ki­sül, hogy csak 860 centiméterig ele­gendő az optikai mérőeszköz. Acél­szalagot kell keresni. Aztán kigyul­lad az eredményjelző tábla és a sta­dion percekig tombol. 890 centi­méter! Hogy ez „véletlen“, kimondottan „magaslati“ ugrás volt, bizonyítják Beamon későbbi eredményei. So­hasem nyert jelentősebb versenyt az USA-ban, csak középszerű ered­ményeket ért el. 3. MÉG MINDIG EVANS. Atlétiká­ban szinte nem lehetett világ- vagy olimpia csúccsal az aranyérem bir­tokába jutni. Említsünk meg néhány nagy nevet és eredményt. A 100 m- es síkfutásban az amerikai Hines 9,9-es világrekordbeállítással, 200 m-en honfitársa, T. Smith 19,8- as, a 400 m-es síkfutásban az ugyancsak amerikai Evans 43,86-os világcsúccsal (ezt mindmáig nem döntötték meg), az 1500 m-es futás­ban a kenyai Kei no 3:34,9 olimpiai csúccsal győzött. Akárcsak ma­gasugrásban (224) az amerikai Fos­bury (emlékeznek rá, hogyan tá­madták új stílusát?), hármasugrás­ban a szovjet Szanyejev (17,39), diszkoszvetésben - immár negyed­szer! - az amerikai Oerter (64,78), a kalapácsvetésben a magyar Zsi- vótzky (73,36) ... Az említett nagyokhoz, sorolhat­juk a négyszeres aranyérmes (mind egyéni számban!) Véra Čáslavskát, a játékok legsikeresebb résztve­vőjét. SPITZ ARANY NÉLKÜL. Az úszást a kiemelkedő eredmények helyett inkább a meglepetések jelle­mezték. Ki gondolta volna például, hogy az amerikai Mark Spitz, a Pán­amerikai Játékok ötszörös győztese és Don Scholíander nem nyer egyé­ni bajnokságot? Váratlan volt a 100 méteres női mellúszásban a jugosz­láv Bjedov győzelme a szovjet Gali­na Prozumenscsikova előtt. Világ­csúcsok az úszásban - 100 m: Wenden (usztrál) 52,24, 4x100 m vegyesváltó: USA 3:54,9,100 m női hátúszás: Hall (amerikai) 1:06,2, 4x100 női vegyesváltó: USA 4:28,3. A többi számban olimpiai csúccsal lehetett győzni... A labdarúgás olimpiai bajnoksá­gát - immár harmadszor - Magyar- ország nyerte. Eredményei - selej­tező: El Salvador 4:0, Ghana 2:2, Izrael 2:0, negyeddöntő: Guatemala 1:0, elődöntő: Japán 5:0, döntő: Bul­gária 4:1 A csehszlovák csapat nem jutott tovább csoportjából, miután a következő eredményeket érte el: Guatemala 0:1, Bulgária 2:2, Thai­föld 8:0. 4. 104 PONT. Száztizenkét ország majdnem 8000 sportolója küzdött az addigi olimpiák legnagyobbikán a 174 bajnoki címért, az érmekért, a pontot jelentő helyezésekért. A nemzetek nem hivatalos pontver­senyét az USA csapata nyerte (a Szovjetunió versenyzőinek hel­sinki megjelenése óta másodszor): 711 pont, 45 arany-, 21 ezüst- és 21 bronzérem, 2. Szovjetunió: 596- 29 - 32 - 30, 3. NDK: 239 -9-9 -7,4. Magyarország: 194- 10 - 10 - 12, 5. Japán: 191 - 11 -1-1,6. NSZK: 180 - 5 - 10- 10 ... 11. Csehszlovákia: 104 -7-2-4. Csehszlovákia aranyérmesei: čáslavská (4 arany: lóugrás, fele­más korlát, talaj, egyéni összetett), Rezková-Hübnerová (női magasug­rás - 182 cm), Kurka (kisöbű sport­puska, fekvóhelyzet), Duchková (to­ronyugrás). A 10 magyar aranyérem tulajdo­nosai: Németh Angéla (női gerely­hajítás - 60,36), Zsívótzky (kala­pácsvetés - 73,36), Kulcsár (férfi párbajtőr), Kozma (nehézsúlyú bir­kózás), Varga (légsúlyú birkózás), Hesz (kajak egyes), Tatai (kenu egyes), öttusacsapat(Balczó, Móna, Török), párbajtőrcsapat (Kul­csár, Nemere, Fenyvesi, Schmitt, B. Nagy), labdarúgócsapat: Fatér, Szarka - Novák, Dunai L., Páncsics, Noskó, Juhász I., Szűcs, Fazekas, Menczel, Dunai A., Nagy L., Ko­csis L., Básti, Szalai, Sárközi, Keg- lovich. TOMI VINCE

Next

/
Thumbnails
Contents