Új Szó, 1988. augusztus (41. évfolyam, 179-205. szám)
1988-08-04 / 182. szám, csütörtök
Közösen a XVII. pártkongresszus programjának megvalósításáért Új gondolkodásmódot, hatékonyabb munkát Alkotóan - céljaink eléréséért Vállalatunk a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járás választási programja beruházási részének fő kivitelezője, de kiveszi részét Bratislava építéséből is. Építünk óvodákat, iskolákat, iskolai étkezdéket, diákotthonokat, üzleteket, rendelőintézeteket, utakat, járdákat, közműveket, ipari épületeket stb. Ez utóbbira példa a bratislavai Tesla vállalat leendő dunaszerdahelyi üzemének gyártási csarnoka a hozzátartozó kiegészítő, szociális és irodaépületekkel, melyek értéke együttesen közel 70 millió korona. Ezenkívül végzünk épületjavító és -karbantartó munkákat a Z akció keretében és az egységes földműves-szövetkezetek, valamint az állami gazdaságok építkezésein szakipari szerelő munkát is vállalunk. A lakosságnak nyújtott szolgáltatásaink értéke 1987-ben elérte a 8,5 millió koronát. A helyi építőipari vállalatok általában javító és karbantartó munkákat végeznek. Ezzel szemben a Dunaszerdahelyi Járási Építővállalat tevékenységének 65 százaléka a beruházások megvalósítására irányul, és csupán 35 százalékát kötik le a javítómunkák. Ez a termelésszerkezet lényegesen növeli az anyag- költségeket, és hatással van a saját termelési érték, illetve vállalatunk több mint ezer dolgozója bérének alakulására. Ez a sokrétű munka gondos szervezést, irányítómunkát, tervezést, jó anyagellátást és megfelelő gépparkot igényel. Ennek ellenére az elmúlt időszakban, és még most is sok gondot okoz az akadozó anyagellátás: nincs elegendő cement, falazóanyag, vasbeton épületelem, betonacél, faanyag, szerelvény stb. Ezenkívül elöregedett a gépparkunk, amelyet nem áll módunkban megfelelően felújítani, hiszen évente 6,2 millió koronával csökken a vállalat állóeszközeinek értéke. Ezzel szemben új szállítóeszközök és mechanizmusok vásárlására az előírások szerint 1988-ban például mindössze 4 millió koronát költhetünk. Az irányítómunkát és a munka- szervezést ezidáig is igyekeztünk megfelelő, jó szinten végezni. Beruházóinknak a múlt évben 34, összesen 132,8 millió korona értékű építkezést adtunk át, melyeknek 79,4 százalékát, tehát számszerint huszonhetet, az első minőségi osztályba soroltak, mégpedig úgy, hogy közülük 12 hibátlan volt. Az említett pozitívumok mellett munkánkat, persze, több hiányosság nehezíti, amelyeket igyekszünk mielőbb kiküszöbölni. így például a termeléskiesések, a munkaidő nem eléggé hatékony kihasználása, a szervező és az irányító munkában okoz zavarokat. Mint az ország legtöbb építővállalata esetében, nálunk is túlságosan sok a megkezdett építkezések száma. Márpedig azért, hogy a jövőben valóban gazdaságosan működhessen vállalatunk, ezen a helyzeten sürgősen változtatnunk kell. A vállalat vezetőit, technikusait és fizikai dolgozóit szükség szerint különböző szakmai továbbképzésben részesítjük, hogy ezáltal is felkészüljünk az új gazdasági feltételeket ígérő jövőre. A jelenlegi gazdasági szabályzók sajnos nem ösztönzik kellően a hazai vállalatokat munkájuk végzésében a nagyobb hatékonyság elérésére. Vállalatunk 1988-ra tervezett jövedelmezősége 13 százalékos, ami 19,5 millió koronát tesz ki. A kötelező adóbefizetés mellett a vállalati alapok feltöltésének mértéke is megszabott, így a fennmaradó négymillió korona nyereségünket újrafelosztás címéri a felsőbb szervek fejlesztési alapjába utaljuk át, amelyből a rászoruló vállalatok kapnak állami támogatást. A jól működő, jól gazdálkodó vállalatoknak tehát érdekükben áll csökkenteni a tervezett nyereséget, hogy ezáltal kevesebb pénzösszeget kelljen elvezetniük. A halványabb eredményeket elérő vállalatoknak viszont ugyancsak érdekük fűződik a tervezett nyereség csökkentéséhez, hiszen szükség esetén nő a számukra nyújtott állami támogatás nagysága. A meglévő gazdasági szabályzók tehát nem tették érdekeltté a vállalatokat a nyereségnövekedés elérésében sem. A gazdasági mechanizmus átalakításával kialakuló feltételek megszüntetik ezt a helyzetet. A mi vállalatunkban 48 önelszámolású egység működik, amelyek mindegyikénél - egészen a nyereségig - le vannak bontva a gazdasági eredmények. Ezektől függ a mester, az építésvezető negyedéves prémiuma, és az egész dolgozókollektíva nyereségrészesedése. Jövő év júliusától a Dunaszerdahelyi Járási Építővállalat is állami vállalattá válik. A vállalat önállósága dolgozói számára is nagyobb felelősséget jelent. Ahhoz, hogy az új gazdasági feltételek (a szociális költségek 20 százalékról 50 százalékra emelkednek, s a mi esetünkben ez 12 millió korona többlet- költséget jelent) között is megtudjuk állni a helyünket, még sok belső problémát kell megoldanunk. Mégpedig úgy, hogy a dolgozókat anyagi érdekek serkentsék a munkavégzésre, a jó minőségű munkára, a mesterek és az építésvezetők pedig nagyobb önállóságot kapjanak az általuk irányított önelszámolású egységekben. A megfelelő feltételek kialakítása után bevezetjük a részarányos bérezési rendszert, amely lényegesen egyszerűbb is lesz, mint a jelenlegi. Mivel az anyag értékétől „megtisztított“ teljesítmény - vagyis a hozzáadott érték - alapján számítjuk majd ki vállalatunk dolgozóinak a bérét, remélhetőleg sikerül feltárnunk az anyaggazdálkodás terén levő tartalékainkat is. Tudjuk, hogy a jövőben a meghatározott árakon kívül szerződéses árakat is alkalmazhatunk az építőiparban. Ahhoz azonban, hogy majd felelősségteljesen, reális árajánlatokat adhassunk üzletfeleinknek, még jobban ki kell építenünk a vállalat előkészítő osztályát, és segítségével minden építkezéshez megfelelő termelési költségvetést készítenünk. Ezáltal építkezéseink költségvetési árán kívül meg lesznek előre határozva a ráfordítási költségek is, tehát színvonalasabbá válhat a belüzemi tervezés. A gazdasági életben a jó döntésekhez kellő mennyiségű és minőségű információ is szükségeltetik. Mi a jövőben a bérelszámoláson kívül a termelési költségeket, az anyag- gazdálkodással kapcsolatos adatok feldolgozását, az önelszámolású gazdasági egységeink számvitelét és a megrendelések gazdasági ügyvitelét is a számítástechnika segítségével szeretnénk végezni. Bízunk abban, hogy az említett terveink megvalósításával vállalatunk életképes marad, hogy munkánkkal elégedett lesz a járás lakossága, s hogy egyszersmind ezáltal jó megélhetést biztosítunk munkakollektívánk minden egyes becsületesen dolgozó tagjának. ANTAL BARNABÁS és GYULAI LAJOS, a Dunaszerdahelyi Járási Építóvállalat termelési, illetve gazdasági igazgatója Új feltételek között Noha az Agrozet konszern minden vállalata részt vesz 1987. július elsejétől a gazdasági kísérletben, a Komáromi (Komárno) járásban azonban az első termelési egység voltunk, amely a kísérletbe belefogott. Az új feltételek között nemcsak a gazdasági változásokról, hanem a gazdálkodás megváltozásáról, az emberek gondolkodásmódjában bekövetkező változásokról is szó van. Ha sikerül elérni azt, hogy a dolgozó csakugyan a magáénak is vallja a vállalatirányítás törekvéseit, saját jól felfogott érdekében jobb és hatékonyabb termelésre törekszik, akkor a kísérlet sikerének alapfeltételei közül tulajdonképpen az első már teljesült is. A népgazdaság és a társadalom átalakításának folyamatában egyébként erre az átalakulásra is támaszkodni kell. Ez a folyamat azért nehéz, mert nem látványos eredmények, kiugró teljesítmények, vagy rekordok jellemzik, hanem megfontolt, mindenre ügyelő, az eddigi munkavégzést kritikusan átértékelő folyamat kezdődik el, amely nagy ugrások nélkül folyamatosan vezet egy újfajta, eredményesebb munkastílushoz. Nálunk egy év után e folyamat eredményei már megmutatkoztak, s úgy érzem, mindenki számára kötelezővé vált az új szemlélet kialakítása. Nemcsak azért, mert a vezetés, vagy maga a kísérlet ezt követeli, hanem mert a munkatársak, a kollektíva érdekei is ezt várják el az egyes dolgozóktól. A másik fontos tapasztalat a tervezésben jelentkezik, amelyet össze kell hangolni a keresettel, a piac igényeivel. Ezzel kapcsolatban az is megmutatkozott, hogy egyes gazdasági szférák nem képesek lépést tartani azokkal az igényekkel, amelyeket éppen a kísérletben részt vevő vállalatok szükségletei támasztanak velük szemben. Ezek közül a legnagyobb akadályt az árképzés módja gördíti a vállalatok gyorsabb és szabadabb mozgása elé. Hogy mit hozott számunkra a kísérlet a konkrét eredmények tükrében? Az év első felében a tervmutatóinkat már túlteljesítettük, tehát ha minden jól megy, akkor ez év végén elmaradhat az idegölő hajrá. A termelés folyamatosságának biztosítása a hazai gazdasági környezetben jó eredménynek számít. Sajnos, az ami az elért eredmények alapján természetes lenne, nem következett be. A kitermelt nyereséget ugyanis nem az elért eredményeink alapján kaptunk meg. Erről a vezér- igazgatóság szintjén döntenek. Tehát az elvonások és befizetések után megmaradó nyereségünk nem is a miénk. így a műszaki fejlesztés, az ideálisabb munkafeltételek kialakítása már úgy látszik nem a mi hatáskörünkbe tartozik, noha ehhez az anyagi feltételeket megteremtettük. Ezt persze tudják a dolgozóink is, akiktől - ennek ellenére - a továbbiakban is lelkesedést és kezdeményezést várunk - várnak el. Az egy év tapasztalatai azt is bizonyítani látszanak, hogy a bürokrácia egy „csodálatos lény“, amelynek ha egyik fejét levágják, kettő nő helyette. Megszűntek ugyanis az eddig fölöslegesnek tartott mutatók, elemzések, de más formában újabbakat kell készíteni, iktatni és felkül- deni, amelyet mi az előbbieknél nem kevésbé vélünk feleslegesnek. A kísérlet arra is szolgál, hogy az új feltételek eredményei mellett a hibákat is megmutassa, de erre időben oda kell majd figyelni. SZABÓ LAJOS, a komáromi Agrozet üzem gazdasági és kereskedelmi igazgatóis A kaptafa-készítés a cipógyártási technológia alapvető eleme. A jó minőségű kaptafák nélkül nem készülhet jó cipó. A partizánskéi Augusztus 29. Cipőgyárban egy olasz gépsor évente 150 ezer polietilén kaptafát gyárt - hulladékmentes technológiával - a barde- jovi JAS Cipőgyár részére is. Képünkön Róbert Lalúch a kész kaptafákat szedi le a gépről. (ČSTK-felvétel) Ha az érdek közös... Sok cikk olvasható manapság a közvetlen kapcsolatokról, gyakran beszédtéma ez a vállalatvezetők, gazdasági szakértők között. Mi is együttműködési és baráti kapcsolatokat létesítettünk évekkel ezelőtt a leningrádi Szputnyik kombináttal. A legfontosabb területen a gyártásban és a szakosodásban azonban nem sikerült jó eredményeket elérnünk, főleg a különböző gátló előírások miatt. A legnagyobb problémát a termékek ára jelentette, mivel a szovjet külkereskedelmi vállalat, amelyik az árucserét lebonyolította volna, az általunk még elfogadható árszint alá akart menni. De legalább megismertük egymást, s ez is valami. A csehszlovák és szovjet kormányközi szerződés alapján most mindkét vállalat bekerült azok közé, amelyek számításba jöhetnek a közvetlen termelési kapcsolatok kialakításán.. I. így a múlt óv januárjában aláírásra került a gazdasági és tudományos-műszaki kapcsolatokról szóló szerződés, amely megalapozza a villamos háztartási fogyasztók hosszú távú kooperatív gyártását. A továbbiakban csatlakozott még ehhez a szerződéshez egy újabb szovjet partner is, a kijevi Elektro- bitpribor tudományos-termelési egyesülés. Az egyes vállalatok adottságainak felsorolása már eleve választ adhat arra, mit hozhat számukra a közvetlen kapcsolat. A leningrádi gépipari egyesülés, a Szputnyik kiépítése még folyamatban van, nagy termelési területtel rendelkezik, ahol a jövőben a jó minőségű hazai villamos fogyasztók gyártását kell megalapoznia. Eddig csak 600 wattos állóházas porszívókat és kávédarálókat gyártottak. Fejlesztőrészlegük nincs. Az Elektro-Praga számára az a fontos, hogy építenek egy műanyag sajtoló részleget, amely nálunk nincs, de a további fejlődésünk szempontjából meghatározóan fontos lenne. A Szputnyikban 1990-ig meg kell kezdeni a modernebb porszívók gyártását, évente mintegy félmilliót, vagy még többet is, ezért tapasztalt szakembereket keresnek a termelés megindításához. Az ilyen porszívó alapja a jó teljesítményű motor, amelyet a Szputnyik a tapasztalat és a felszerelés hiánya miatt nem akar gyártani. Nálunk viszont megvan a kellő szakértelem, a sokéves tapasztalat, és a - bátran - mondhatom - európai színvonalú motor is. Az Elektrobitpribor alkalmazott kutatással foglalkozik, amelynek eredményeit a Szovjetunió egy sor elektromos háztartási fogyasztókat gyártó vállalata hasznosítja. Termeléselőkészítéssel, a szerszám, illetve préselóformák készítésével és célgépek gyártásával foglalkoznak. A zajcsökkentés, a fűtólapok fejlesztése és az elektronika terén egyes eredményeik a mai vállalatunk számára is érdekesek. A legfontosabb azonban az, hogy szabad kapacitással rendelkeznek a műanyagprések formáinak gyártására, ami Csehszlovákiában a legnehezebben beszerezhető gyártási eszközök közé tartozik. A következő lényeges momentuma a kapcsolatnak az, hogy számunkra a hazai piac nagyon kicsi. Vannak újonnan kifejlesztett termékeink, amelyeket azonban a gyártási és eladási lehetőségek korlátozottsága és a felszerelés hiánya miatt nem kezdhetünk gyártani. Legfontosabb termékeink mint már említettem a porszívók és ezek motorjai. A gyártás automatizálására is megvannak már a terveink, csak a jelentős beruházást igénylő megvalósítás után a kétszeres-háromszoros termelésnövekedésnek már új piac is kellene. Ezért is előnyös ez az együttműködés. Abban is megegyeztünk, hogy az Elektro-Praga az új műszaki és tudományos ismeretek alapján mindegyik fél számára elvégzi az új termékek tervezési és konstrukciós munkáit. A termeléselőkészítés a kijevi Elektrobitpribor feladata lesz. Ebben az évben szeretnénk eljuttatni Leningrádba kisebb mennyiségű porszívót - vagyis ezeknek alkatrészeit, amely majd képet ad azután arról, milyen az ottani szerelési technológia és felmérhetjük a szovjet piacon az eladási lehetőségeket is. Jövőben célunk egy új, elektronizált, komfortos porszívó gyártásának megkezdése. Ehhez közös beruházásokkal is számolunk, és nem kizárt a közös külkereskedelmi tevékenység sem. Nehézségek természetesen akadnak mindkét oldalon. Nálunk a jelenlegi megrendelésekkel teljesen leterhelt a gyártási kapacitás, a szovjet félnél a külkereskedelmi tevékenységre jogosító engedély hiányzik. Részeredményként könyvelhetjük el azt, hogy megtaláltuk azokat a komponenseket és anyagokat, amelyek a szovjet fél viszont- szállításait képezhetik. Ezekkel nálunk csökkenthetjük a nem szocialista országokból származó behozatalt. További nehézségeket jelentenek az eltérő szabványok és normák - amely sajnos nemcsak a mi területünket érinti - ezért néhány kivételre is szükségünk lesz. Ez az akadály az egységesített KGST normák kidolgozása után szűnhet meg. Nem utolsósorban probléma az árak kérdése, amit egyelőre kénytelenek voltunk megkerülni - közvetlen kész- és félkésztermék-cserében egyeztünk meg -, de remélhetőleg a nálunk és a Szovjetunióban is folyó nagykereskedelmi árrendezés ezt a problémát is megoldja majd. JIRÍ CHMELÁŔ, az Elektro-Praga Hlinsko igazgató|a i