Új Szó, 1988. augusztus (41. évfolyam, 179-205. szám)

1988-08-29 / 203. szám, hétfő

Tisztelet és megbecsülés övezi

A nyári zápor miatt néhány percet kések, pedig ugyancsak siettem. Ondrej Palacko ezredessel, az egykori partizánnal beszéltem meg találkozót; Idegesen csengetek, de megnyugszom, amikor az ajtóban megtermett, vidám tekintetű ember jelenik meg. Egyenruhát visel, ami azt jelenti, hogy nemrég jött haza munkából. Ám annyi ideje már volt, hogy az asztalra keázítse a korabeli fényképeket, dokumentumokat. Ahogy leül, folyik belőle a szó.- A hatvanadik életévemet taposom. Tizenhat évesen vettem részt a szlovák nemzeti felkelésben. Szép sorjában mindent elmondok.

Erdészcsalád negyedik gyermekeként látta meg a napvilágot. Több helyen is laktak, amikor a polgári iskolába kezdett járni, Muráňban. Az erdőben kora gyermekkora óta otthon érezte magát. Az édesapja megtanította a vad követésére és mindarra, amire egy erdőben élő embernek szüksége van a tájékozódáshoz. Nem ok nélkül tette, egyedüli fiú volt a családban. Abban reménykedett, hogy az ő példáját követi, erdész lesz. Ám hamar ráébredt, hogy fia ugyan szereti az erdőt, a természetet, de mozdonyvezető szeretne lenni. A nyári szünidőt is a közeli vasút építésén töltötte.- A háború nálunk is egyre jobban éreztette hatását. Kevesebb lett az élelem, egyre több embert hívtak be katonának. 1944-ben, amikor a polgári iskola utolsó osztályába jártam, apám gyakran napokig elmaradt, de ha partizánokról esett szó, esküdözött, hogy az csak szóbeszéd, pedig nem egy csoportnak ô mutatta meg, hol építsenek maguknak kunyhót. Engem nem vettek fel a vrútkyi fűtőházba tanulónak, nem voltam a fasiszta ifjúsági szervezet tagja. A nyár hamar elszaladt, s mielőtt beköszöntött volna az ősz, kitört a szlovák nemzeti felkelés. Úgy éreztem, hogy tennem kell valamit. Tizenhat éves voltam, de tudtam, hogy idősebbnek nézek ki. így, amikor eljött az idő, arra a járműre szálltam fel, amely a breznói polgári iskolába vitte azokat, akiknek nem volt katonai kiképzésük ..

Mély lélegzetet vesz, homloka ráncbaszalad. Eszébe jut a búcsú pillanata. Édesanyja sírva ölelte át, apjával keményen, férfiasan kezet fogtak.- Katonai egyenruhát, fegyvert kaptunk. A rövid, kemény kiképzésen hamar átestünk, de többre nem is volt idő, harcba kellett menni. A tűzkeresztségen Čepčin térségében estem át. Hatalmas erővel törtek ránk, de megállítottuk őket. Azt hiszem, a harci siker mindnyájunknak erőt adott.

Miközben beszél, igyekszem magam elé képzelni, hogy minf a géppuska segédkezelője, a partizánszázad összekötője, hogyan élte át az első és az azt követő harcokat, Horná Štubňa, Turčianske Teplice, Blatnica térségében hogyan küzdötte le a félelmet. A nyolcadik partizánzászlóaljban ő volt a legfiatalabb, de a legvidámabb. Szeretett nótázni, csaknem minden partizándalt megtanult. Ahogy teltek-múltak a napok, keményedtek a harcok, úgy feledkezett meg mindenki az életkoráról, egy volt a hősiesen küzdő partizánok közül.- Amikor a túlerő elől elcsigázottan, fáradtan a hegyekbe vonultunk vissza, néhány társammal azt a feladatot kaptam, hogy menjünk be a közeli településre, ahol tábori pékségnek kellett lennie. Talán nem voltunk elég éberek, talán tőrbecsal(A szerző felvétele)

tak, elég az, hogy fogságba estünk. Elsötétedett előttem a világ, azt hittem, hogy itt a vég. Csak egy tompa orrhangot hallottam, amely egyre azt ismételgette: ,,Bist du Partisan“. Eszembe jutott, amit a feladat előtt a parancsnok mondott. Egyenruhát viseltek, ne váltjátok be, hogy a partizánok soraiban harcoltok, rájuk nem vonatkozik ugyanis a hágai egyezmény, megkínozhatnak, felkoncolhatnak. Azt feleltem: ,,Nein, ich bin Sold át". Másnap fegyverro- pogásra ébredtünk, a martini lakta- ) ya mögött bestiálisán meggyilkolták a partizánokat.

Az év elejétől több mint 150 ezer hazai és külföldi látogató kereste fel Banská Bystricában a Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeumát. Az állandó kiállítás mellett nyolc időszakos bemutatót tekinthettek meg. Felső képünkön, az állandó kiállítás egy részlete látható. Az alsó felvétel a múzeum melletti parkban készült. (Peter Lenhart felvételei - ČSTK)

ÚJ SZÚ

3

s

988. VIII. 29.

Néhány nap múlva bevagoníroz- ták őket. Egy tehervagonba hatvanöt embert zsúfoltak be. A foglyokat szállító szerelvény a görlitzi koncentrációs táborba tartott. Szörnyűség fogadta, azt hitte nem bírja ki, meg is szökött, de újra elfogták. Látástól vakulásig dolgoztatták a közeli kőbányában, enni éppen annyit kaptak csak, hogy éhen ne haljanak, naponta 8-10 ember dőlt ki a sorból. Nem tudta, hogy szüleinek a halálhírét vitték.

Végre véget ért a háború. Gyalog, szekéren, vonaton tette meg az utat hazáig, amely huszonkét napig tartott. Amikor szüleivel, testvéreivel találkozott, alig volt negyvenöt kiló a testsúlya.-A hazai koszton hamar erőre kaptam. Az életkedvem is visszatért. Az év végén már Vrútkyban jelentkeztem, hogy mozdonyvezető legyek. Ott éltem meg 1948-at. S bár nem voltam még párttag, mint egykori partizán a Népi Milícia egyik legfiatalabb tagja lettem. Néhány hétig a szlovák fővárosban teljesítettem szolgálatot.

Korabeli fénykép kerül elő. Tömören, egyszerűen, tőmondatokban fogalmaz, mint általában a katonák. Elmondja, amint kézhez kapta a segédlevelet, a bratislavai gépipari szakközépiskolán folytatta tanulmányait. A Lúčnica népművészeti együttes egyik alapító tagja volt. Az együttessel részt vett a berlini

III. Világifjúsági Találkozón. A fellépéseken partizándalokat énekelt, úgy ahogy a Muráňi fennsíkon, a martini hegyekben tanulta. Aztán hivatásos katona lett, a Katonai Művészegyüttes tagja. A szlovák fővárosban ismerkedett meg feleségével.- Teltek-múltak az évek s én úgy éreztem, ha helyt akarok állni, tanulnom kell. Elvégeztem a tüzérségi ellátó szolgálat tisztiiskolát, majd 1976-ban a Klement Gottwald Katonai Politikai Akadémián szereztem diplomát. Különböző tisztségeket töltöttem be, amíg 1979-ben a Nemzetvédelmi Minisztérium kihelyezett osztályára kerültem.

Megszólal a telefon. Néhány szót vált, s amikor leteszi a telefont, megjegyzi.- A fiam hívott, aki az egyik lap fényképésze. A lányom óvónő. Három unokám van. Feleségem a

II. városkerület ifjúsági és pionírház igazgatója. Jómagam is gyakran megfordulok a fiatalok között. A múltról, a napi problémákról beszélgetünk. A szlovák főváros parti- zánréti rendezvényein immár három évtizede veszek részt. Ilyenkor én is megfiatalodom. Noha elszálltak fölöttem az évek, nem érzem öregnek magam, amíg erőm, egészségem engedi és szükség van a munkámra, dolgozom, s igyekszem feladataimat becsülettel ellátni.

Zubbonyán kitüntetések sorakoznak. Ott van közöttük a Vörös Csillag Érdemrend, Az Építésben Szerzett Érdemekért, a Haza Szolgálatáért, A Helytállásért érdemérem, A Fasizmus Felett Aratott Győzelem szovjet érem, az Érdemes Antifasiszta Harcos kitüntetés első fokozata, az SZNF Emlékérem. Mindez arról tanúskodik, hogy a békés építőmunkából, a néphadsereg formálásából is példásan kivette részét, úgy ahogy azt ereje engedte, becsülete diktálta.- Amikor együtt van a család, mindig eszembe jutnak a háborús borzalmak. .. Azt szeretném, ha unokáim már békében nőnének fel, de igyekszem mindent megtenni azért is, hogy népünk dicső harcairól sem feledkezzenek meg. .

Kemény kézfogással búcsúzik, a lelkemre köti, ne túlozzam el az ő szerepét a szlovák nemzeti felkelésben, hiszen hozzá hasonlók több ezren voltak. Igazat adok neki, bár tudom, hogy kevesen voltak, akik tizenhat évesen a harcolók közé álltak, pedig semmi sem kényszerítette rá, csak a hazaszeretet, a meggyőződése. Megérezte, hol a helye. Olyan emberrel, kommunistával találkoztam, aki mindig tudta, mi a teendője, a kötelessége. Ezért is övezi tisztelet és megbecsülés.

NÉMETH JÁNOS

Lörincz Gyula: A szlovák nemzeti felkelés című sorozatból

Közös forradalmi hagyományok

A kommunisták illegális tevékenysége

A második világháború alatti szlovákiai antifasiszta mozgalmak tudományos kutatásában fontos hely illeti meg azokat az eseményeket is, amelyek a horthysta Magyarország által megszállt déli országrészhez kötődnek. Ezek az antifasiszta mozgalmak az itteni szlovák magyar és más nemzetiségű lakosság erkölcsi, politikai egységének egyik alapkövét képezik, s ezért is fontos és időszerű a kutatásuk. E mozgalmakat szélesebb összefüggésben kell látnunk és megítélnünk, mindenekelőtt az ellenállás különlegességének szempontjából.

Az eddigi kutatások alapján a komáromi (Komárno), érsekújvári (Nové Zámky), rimaszombati (Rimavská Sobota), kassai (Košice) levéltárak anyagai, valamint a szak- és a hely- történeti kutatások e témakörökkel foglalkozó kiadványainak tanulmányozása alapján a következőket állapíthatjuk meg.

Dél-Szlovákiában a kommunisták vezette haladó erők 1938-ban Csehszlovákia megmentéséért és 1938-1945 között a horthysta rendszer ellen folytatott harcának sajátos feltételei voltak, amelyek olykor ezt a küzdelmet nagyon megnehezítették. Erőteljesen került előtérbe a nemzetiségi kérdés, mivel nemzetiségi szempontból heterogén területről volt szó. A nacionalizmus, amelyet a burzsoázia a nemzetifasiszta vagy a fasizmus eszméihez igazodó pártok segítségével szított, a legnagyobb akadálya volt a néptömegek összefogásának a fasizmus ellen'folytatott harcban.

A horthysta megszállás Dél-Szlo- vákia népe számára az életszínvonal rohamos visszaesését hozta. Fölszámolták azokat a burzsoá demokratikus szabadságjogokat is, amelyeket a dolgozók a csehszlovák burzsoáziától nagy nehezen kicsikartak. Ezek a tények kiábrándították a magyar lakosság jelentős részét is, közülük sokakat korábban a nacionalista és a szociális demagógia megtévesztett.

Dél-Szlovákiában a CSKP tagjai, akiknek vezetését a Kommunisták Magyaországi Pártja vette át, 1938-1945-ben nagy erősítést jelentettek az ellenállási harcban. A magyarországi kommunisták sorait a több mint húsz évig tartó horthysta diktatúra nagyon megtizedelte. A CSKP egyes volt tagjai bekerültek a Kommunisták Magyar- országi Pártjának legfelsőbb vezető szerveibe. Dél-Szlovákiának

a CSKP-ben nevelkedett tagjaiból álló illegális kommunista szervezetei egyetlen szervezett, következetesen antifasiszta erejévé váltak ennek a területnek, és az egész megszállás alatt a fasisztaellenes erők élén álltak.

Nagyra kell értékelnünk részvételüket a mozgalom szervezésében az egész déli területen. Főleg Schön- herz Zoltán, Skolnyík József, Ton- hauser Pál és mások. Dél-Szlovákia kommunistáit a nehéz feltételek ellenére a fasizmus elleni aktív harcra mozgósították a lakosságot, igyeDél-Szlovákiában 1938 és 1945 között

keztek megteremteni a szlovák és magyar lakosság egységét. Még ha a kiélezett nacionalizmus körülményei között ezt a célt csak részben sikerült elérniük, a proletár nemzetköziség szelleméről, a KMP Központi Bizottságának arról a törekvéséről tanúskodik ez, hogy a különböző népek tömegeit egyesítse Magyarország egész területén a hort- hysták, majd a nyilas rémuralom ellen.

A kommunisták dél-szlovákiai tevékenységét értékelve elmondhatjuk, hogy bár különböző okok miatt tevékenységük nem vált olyan méretűvé, mint az SZLKP tevékenysége a klérofasiszta szlovák állam területén, még így is nagy hozzájárulást jelentett ahhoz az antifasiszta harchoz, amelyet népünk e vészterhes években vívott.

Az eddigi kutatások eredményei azt mutatják, hogy a felszabadító harcok gazdag dokumentációja található Dél-Szlovákia járási levéltáraiban. Nagyon kevés anyag maradt meg Dél-Szlovákia horthysta megszállás alatt lévő részében az antifasiszták és kommunisták ellen alkal- mozott megtorlásokról. Ezen a területen is tudvalévőén a nyilaskeresz- tes-párt fegyveres alakulatai, közösen a német rendőrségi és biztonsági kommandókkal, az SS egységeivel, a magyar csendőrség hathatós közreműködésével kegyetlen terrort folytattak.

Ismeretes viszont az is, hogy Dél- Szlovákia megszállt részének lakossága, főleg a kommunisták, illegálisan juttatták át a határon azokat a cseh és szlovák hazafiakat, akik a német nácik rémuralma elől külföldre voltak kénytelenek menekülni. Sokan Magyarország területén keresztül a Szovjetunióba szöktek, és így tovább folytathatták ellenálló tevékenységüket. Sajnos ezek a tények nagyon gyéren szerepelnek a visszaemlékezésekben, s ez megnehezíti e témakör kutatását. Ezért gyakran merül föl az a kérdés, hogy Dél-Szlovákia megszállt területének kommunistái hogyan és mivel járultak hozzá a csehszlovák nép antifasiszta nemzeti felszabadító harcához. Mint már megállapítottuk, ezeknek a kommunistáknak az irányítása a KMP feladatává vált. Ezáltal, hogy a KMP vezetésével harcoltak olyan célokért, amelyeket ez a párt tűzött ki; azzal hogy harcoltak a fasizmus ellen, a demokratikus, irredenta követelésektől mentes Magyarországért, s küzdöttek a csehszlovák nép és a CSKP nemzeti felszabadító céljaiért is.

A vázolt témakört a Szlovák Nemzeti Felkelés Múzeuma tudományos kutatómunkája keretében vizsgálja. Az intézmény ezúton hívja fel az ellenállás minden közvetlen résztvevőjét (a párt illegális dolgozóit) az eredeti írásos, fényképes dokumentumok és visszaemlékezések anyagának kiegészítésére indult munkában való együttműködésre, hogy tisztább kép alakuljon ki Dél-Szlovákia kommunistáinak és antifasisztái-* nak 1983 és 1945 közötti tevékenységéről. DR. DEZIDER TÓTH