Új Szó, 1988. augusztus (41. évfolyam, 179-205. szám)

1988-08-02 / 180. szám, kedd

Liga rajt előtt: Hogy állja meg a helyét a Slovan? Amióta a Slovan Bratislava labdarúgói visszatértek az I. ligába, Damoklész kardjaként lebeg fölöttük a kérdés: megállják-e majd a helyüket? Maradéktalanul nem sikerült megválaszolnia ezt a kérdést sem a labdarúgó-szakosztály vezetőinek, sem Jozef Jankech edzőnek. Az edző számára nem volt könnyű dolog ér­tékelni, milyen színvonalat képvi­sel a rendkívül széles keret: Nem olyan régen került ebbe a tisztségbe és az összes játékos, aki a keretben helyet kapott, egy időben nem is jött össze. Az előkészületi mérkőzések eredményei is felemásak voltak. „Mindenki kapott játéklehető­séget, hogy megmutassa, mit tud - mondotta Jozef Jankech. - Ne­kem az a benyomásom, hogy nagy nehézséget okoz a védőte­vékenység. A csapat képes szel­lemes támadásokra, beszorítja el­lenfelét, de gólhelyzeteinek csak tört részét használja ki. Ennek meg kell változnia, természetesen nem azonnal, s főleg nem az őszi idény kezdetéig. Addig legalább Ők kerekeznek Szöulban (ČSTK) - A kerékpáros szövetség el­nöksége hétfői ülésén egyebek között megvitatta az 1988-as nyári olimpiai játé­kokon indulók névsorát. Csehszlovákia kerékpározásban csupán az 1 km-es álló- rajtos férfiversenyen és a női sprintben nem képviselteti megát. A nevezés - sprint: Vratislav Šustr, egyéni üldöző verseny: Roman Čermák, egyéni országúti verseny: Ludék štyks és Jozef Regec, női országúti verseny: Radka Kynčlová és Pácz Ildikó. Az üldöző csapat- és pontozásos ver­senybe augusztus 15-én hat kerékpárost jelölnek ki a következő tíz közül: Buchta, Soukup, Tesaŕ, Zmečko, Lom, Trčka, Maleček, Fiala, Junec, Kupec. A 100 km-es országúti csapatverseny öt tagját a következő nyolc kerékpározóból választ­ják ki: Hrúza, Kinšt, Kaňkovský, Kŕen, Pekárek, Svorada, Tomaštík, Vanko. Az indulók listáját jóvá kell hagynia a Csehszlovák Testnevelési Szövetség Központi Bizottsága Elnökségének. SPORTHÍRADÓ • A Szovjetunióban megkezdődött az őszi pontvadászat: Dinamó-Torpedo 1:1, Vilnius - Alma-Ata 2:0, Lokomotív- Harkov 1:1, Leningrád - Kijev 1:1, Jereván - Ogyessza 1:1, Baku - Donyeck 2:2, Tbiliszi - Szpartak 1:0. • Ľuboš Kubík és Ivó Knoflíček, a Slavia Praha labdarúgói nem tértek vissza csapatuk NSZK-ban, Franciaor­szágban és Belgiumban tett portyájáról- közölte a Rudé právo tegnapi száma. A két játékos a klubvezetés szerint az NSZK-ban távozott el a küldöttségtől. • A magyarországi nemzetközi ifjú­sági labdarúgótornát Franciaország nyer­te, miután a döntőben 1:0-ra verte a Szovjetuniót. A 3. helyért: Jugoszlá­via - Izrael 1:0, 5-6. helyért: Bajorország- Csehszlovákia 3:2, 7-8. helyért: Ma­gyarország - NDK 2:1. Szlovákiai körverseny További nevezések (ČSTK) - Románia és Ausztria után Olaszország és Hollandia is bejelentette azoknak a versenyzőknek a névsorát, akik indulnak majd a 32. szlovákiai kerékpáros körversenyen. Eduardo Gregori olasz edző rendelke­zésére áll a tavaly világbajnokságot nyert országúti csa­pat három tagja - Eros Polli, Mario Scirea és Flavio Vanzella. Mellettük Pelli- coni, Barlolani és Maggioni kapott helyet a csapatban. Hollandia kerékpárosai tavaly nem szerepeltek Szlovákiában. Van Ettev edző csapatának tagjai: Jos Mooij, Eric Vennema, Bertus Kroon, Michel Van de Oord, Aeno van Boeijden és Michel Leg- rand. Ismeretes már három szlovák csapat nevezése is. SZSZK-válogatott: Roman Štorcel, Kurt Konrád, Peter Privara, Ond­rej Glajza, Vladimír Jančo, Ľuboš Bach­ratý. A Spartak ZŤS Dubnica kombinált csapatának tagjai: Stanislav Mäsiar, Voj­tech Breska, Stanislav Káčer, Jaroslav čaprnka, Radek Terifaj és Ivan Baďura. Az Inter ZŤS Bratislava színeiben verse­nyez: Marek Lipták, Miroslav Koprna, Mi­A Slovan Bratislava szurkolói nem lehetnek túlságosan derűlátóak a liga rajtja előtt. Az előkészületi mérkőzéseken hullámzó teljesítményt nyújtott az együttes. Legutóbb az Sznf-tornán sereghajtó lett. Felvéte­lünk a Senica elleni mérkőzésen készült, jobboldalt a középpályás Ducký (Vojtíšek-felvétele) V/////////////// Befejeződött az ifjúsági atlétikai vb """""""" Búcsú két világcsúccsal (ton) - A kanadai Sudburyban véget ért az ifjúsági atlétikai világbaj­nokság. Az NDK lányai kiváló szereplésüket a zárónapon a 4x100 és a 4x400 m-es váltóban elért világcsúccsal tetőzték be. Mérlegük minden várakozást felülmúlt. Az NDK szakvezetői eredetileg hat-nyolc aranyéremre számítottak. A se­regszemle végén azonban 11 arany-, 5 ezüst- és 5 bronzérmet mondhattak magukénak, ezzel a legered­ményesebb sportküldöttség címet vívták ki. A közép- és hosszútávokon kitűnő eredményeket értek el a ke­nyaiak; hat arany-, két ezüst- és két bronzérmükkel váratlanul maguk mögé utasították az atlétikai nagyhatalmakat. Őket követi az Egyesült Államok (5 - 5 - 2), a Szovjetunió (4 - 6 - 12), Kuba (3 - 3 - 2). Magyarország Bagyula István révén egy elsőséget szerzett. Csehszlo­vákiának egy ezüstérem jutott Robert Zmélík révén, aki tízpróbában 7659 ponttal új junior országos csúcsot állított föl. roslav Mokríš, Ivan Brida, František Tkáč és Peter Hric. Tartalékok: Milan Kollár, Ján Habéra és Jozef Javorka. Szeptember 8-án rajtol Párizsban egy nagyszabású kerékpáros verseny a Tour de l’Avenir utódja. A versenyen vegyes csapatok is indulhatnak, vagyis amatőrök és hivatásosok is. A Csehszlovák Kerék­páros Szövetség elnöksége úgy döntött, hogy ezen a versenyen azok indulnak, akik nem utaznak Szöulba, s velük két hivatásos, Jurčo és Škoda. Az elnökség megvitatta Ondrej Glajza ügyét. A válogatott terepkerékpáros egy külföldi verseny után tettlegességre vete­medett a csehszlovák csapat egy másik tagjával szemben. Ondrej Glajzát azon­nali hatállyal kizárták a válogatottból és felfüggesztették versenyzői jogát. A kubai Lopeznak 48 órát kellett várnia arra, hogy a 100 méteres női gátfutásban aratott győzelmet a zsű­ri megerősítse. Ezt a számot meg kellett volna ismételni, mert a brit Agyepong pályát tévesztett és miat­ta az amerikai Robinson bukott. Az amerikai lány azonban megsérült és nem indulhatott volna a megismételt versenyen. Ezért maradt az eredeti eredmény, Lopez 13,23 mp-cel nyerte az aranyérmet. Az utolsó nap eredményei - fiúk - 1500 m: Kirochi (kenyai) 3:46,52, Morceli (algériai) 3:46,93, Ruiz (spanyol) 3:47,31, 3000 m akadály: Chemitei 8:41,61, Birir (ke­nyaiak) 8:44,54, Kuusisto (finn) 8.46,42, 400 m: Jedrusik (lengyel) 46,19, Perry (ausztrál) 46,74, Eziuka (nigériai) 46,81, 20 km országúti futás: Metaferia (etióp) 59:27, Osa- no 1:00:14, Gisemba (kenyaiak) 1:00,36 ... 10. Pešava (csehszlo­vák) 1:03:42, hármasugrás: Meli- hov (szovjet) 16,69, Georgiev (bol­gár) 16,18, Greene (bahamai) 16,16, magasugrás: Partyka (len­gyel) 228, Papcosztasz (görög) 225, Pák Jae Hong (dél-koreai) és Kote- wicz (lengyel) 222, 4x100 m: USA 39,27, Nigéria 39,66, Nagy-Britan- nia 40,06, 4x400 m: USA 3:05,09, Ausztrália 3:07,60, Jamaica 3:08,00. Lányok - 10 000 m: Nghoth (ke­nyai) 33:49,95, Nazarkina (szovjet) 33:50,03, Gama (portugál) 34:16,13, 5 km gyaloglás: Cruz-Diaz (spa­nyol) 21:51,31, Sanchez (spanyol) 21:58,17, Orsani (olasz) 22:04,74, 1500 m: Homneacu (román) 4:12,94, Pajtics (jugoszláv) 4:16,19, Van dér Kőik (holland) 4:16,35, 4x100 m: NDK 43,48 - világcsúcs, Kuba 44,04, USA 44,27, 4x400 m: NDK 3:28,39 - világcsúcs, USA 3:31,48, Szovjetunió 3:31,89. A junior atlétikai világbajnoksá­gon 122 ország 1200 versenyzője állt rajthoz, összesen három világ­csúcs született és számos csúcsbe­állítás. Ezüstös lányok (ÖSTK) - Kitűnően szerepeit a csehszlovák kosárlabdaváloga­tott a női junior Európa-bajnoksá- gon Veliko Tirnovóban. Bejutott a döntőbe, ahol nagy küzdelem­ben mindössze 8 ponttal maradt alul a Szovjet­unióval szem­ben. A döntő mér­kőzésen a csehszlovák lányok hosz- szú időn át lépést tartottak ellenfe­lükkel. A védekezésben azonban gyakran követtek el szabálytalansá­gokat és így a szünet után Blanko- vának öt személyi hiba miatt el kel­lett hagynia a pályát. A helyére beállt G'replová azonban kitűnően helyet­tesítette. A 30. perc táján dőlt el a mérkőzés, amikor a szovjet válo­gatott 12 pontos előnyre tett szert és ezt már nem adta ki a kezéből. Eredmények - az első helyért: CSEHSZLOVÁKIA - SZOVJET­UNIÓ 65:73 (37:42), 3. helyért: Ju­goszlávia - Bulgária 82:58 (46:25), 5. helyért: Olaszország - Spa­nyolország 79:64 (39:29), 7. he­lyért: Lengyelország - Belgium 56:62 (38:29), 9. helyért: Franciaor­szág - Izrael 88:71 (44:34), 11. helyért: Magyarország - NSZK 80:67 (25:33). Szlovák Labdarúgó Kupa Folytatás szerdán (ČSTK) - A Szlovák Labdarúgó Kupában nincs megállás. A hét vé­gén bonyolították le az első fordulót, és szerdán már a második össze­csapásaira kerül sor. Mielőtt ismer­tetnénk a párosítást, közlünk két eredményt: Nové Mesto - Hurbano­vo 3:10 (1:7), Spartak Komárno -TTS Trenčín 3:2 (2:1). 2. forduló: Senec - Šaľa (17.30), Dubnica - Matador Bratislava (17.00), Hurbanovo - Malacky (17.00), Ružomberok - L. Mikuláš (17.00), ZŤS Košice - Rim. Sobota (17.00), Jelšava - Bardejov (17.00), Michalovce - Družstevná pri Horná­de (17.00), Pov. Bystrica - Spartak Komárno (17.00). A 3. fordulóban, augusztus 7-én, vasárnap a győztesek otthonukban fogadják az I. ligás csapatokat, vala­mint a Žilinát és a Prešovot. Majolis volt a szupersztár (ČSTK) - A 15. ifjúsági úszó- és műugró Európa-bajnokság legsike­resebb küldöttsége a Német De­mokratikus Köztársaság csapata volt. A lebonyolításra kerülő 36 számban 14 arany-, 13 ezüst és 9 bronzérmet nyert, pontosan az egyharmadát a kiosztásra kerülő ér­meknek. A versenyzők közül a 14 esztendős Simone Hellmer (Dyna­mo Berlin) hívta fel magára a figyel­met, aki egymaga 4 arany- és 1 ezüstérmet gyűjtött. A seregszem­le igazi szupersztárja azonban a 16 esztendős szovjet fiú, Rajmond Ma­jolis volt, aki a gyorsúszásra szako­sodott. ötször állt a dobogó tetején és oroszlánrésze volt abban, hogy a szovjet válogatott 10 arany-, 7 ezüst- és 6 bronzéremmel gazda­gabban térhet haza. A további sor­rend: NSZK 4-3-8, Magyarország A kérdőjelek nem egyenesedtek ki Szöul utcáin július 31-én tartották az olimpiai játékok ünnepélyes megnyitásának főpróbáját (CSTK-felv.) Rohamosan közeledik az olimpiai játékok ideje és éleződik a harc a részvételért a birkózók körében is. A szakvezetők azzal számoltak, hogy a Csehszlovák Nagydíjon a számításba jövő verseny­zők megkönnyítik a nevező bizottság helyzetét. A kérdőjelek azonban nem egyenesedtek ki és túlzott derűlátásra nem adott okot a válogatottak szerep­lése. A szakvezetők teljes mértékben csak két birkózó teljesítményével elé­gedettek. Jozef Lohyňának szabadfogásban nem volt egyetlen megingása sem a versenyen, és szereplését kétvállas győzelemmel koronázta. Ismételten bebizonyí­totta, hogy vezető szerepet játszik a csehszlovák birkó­zósportban. Ugyanez mondható el Ľubomír Dávidról a kötöttfogásban, aki rendkívül aktív harcmodorban versenyzett. Eredményeit azonban nem szabad túlérté­kelni, mert súlycsoportjában hiányoztak neves ver­senyzők. A szélesebb keretben szereplők közül kötöttfogásban négyen maradtak: Jankovics Tibor (52 kg), Jaroslav Zeman (74 kg), Dušan Masár (100 kg) és a már említett David (130 kg). Az idei Eb ezüstérmese, Zeman csupán egyetlen hibát követett el, azonban ez a nála már hagyományosnak mondható pillanatnyi kihagyás a dön­tőben való részvételébe került. Jankovics sérülése miatt hosszabb kihagyásra kényszerült, s még nem érte el tavalyi formáját, de a nagydíjon a tőle várt teljesítményt nyújtotta. Richard Matejka (74 kg) szereplése arról tanúskodott, hogy igényt tart a szöuli repülőjegyre. Főleg harcmodora révén a torna kellemes meglepetéseként könyvelték el. A végleges nevezésre azonban csak a 20 éven aluliak Európa-bajnoksága után kerülhet sor. Peter Stehel kiesett a repülőjegy várományosai közül. A gyön­gébb ellenfelek ugyan nem okoztak neki problémát, az erősebbekkel szemben viszont csődöt mondott. Talán még bonyolultabb a helyzet szabadfogásban. Ha a nagydíjon nyújtott teljesítményt vesszük figyelem­be, akkor egyedül Lohyňa utazhatna Szöulba. A tapasz­talt Július Strnisko (100 kg) a tőle megszokott teljesít­ményt nyújtotta, de ez mindössze az ötödik helyhez volt elég a csoportban. A kedvezőtlen sorsolás elmélete nem állja meg a helyét, hiszen az olimpiai tornán még nehezebbre is lehet számítani. Schwendtner József újfent az 57 kg-osok súlycsoportjában lépett szőnyegre, vereségét a csoportelsőségért vívott küzdelemben súly­hátrányával indokolták. Ezt azonban saját maga fegyel­mezetlenségének köszönheti. Miroslav Luberda a 130 kg-osoknál rögtön az első fordulóban megsérült és már csak passzív szemlélője volt a küzdelmeknek. A nagydíj előtt a csehszlovák válogatott birkózók Norvégia és Kanada csapatával együtt edzótáboroztak Nymburkban. Az eredménylista alapján megállapíthat­juk, hogy a vendégeknek használt a közös felkészülés. Kár, hogy ugyanezt nem mondhatjuk el a csehszlovák birkózókról is... (č) 4-3-0. A magyar együttesből Eger- szegi egymaga három aranyérmet nyert. A csehszlovák úszóknak ezút­tal nem jutott érem. A lányok 200 m- es vegyesúszásában Hana Černá hatodik lett, és a lányok vegyes váltója hetedikként ütött a célba. A zárónap eredményei - fiúk - 100 gyors: Majolis (szovjet) 50,39, Thumser (NSZK-beli) 52,73, Lepikov (szovjet) 52,75, 200 ve­gyes: Grabalin (szovjet) 2:07,55, Pederzolli (brit) 2:08,88, Donschke (NDK-beli) 2:09,33, 1500 gyors: Wilhelm (NDK-beli) 15:41,30, Kudr- javcev (szovjet) 15:49,71, Noble (brit) 16:00,12, 4x100 m vegyes váltó: Szovjetunió 3:51,61, Olaszor­szág 3:55,52, Nagy-Britannia 3:57,14. Lányok - 100 gyors: Copariu (román) 56,66, Hellmer (NDK-beli) 56,98, Ortwig (NSZK-beli) 57,13, 200 vegyes: Egerszegi (magyar) 2:17,96, Block (NDK-beli) 2:18,87, Herbst (NDK-beli) 2:19,95... 6. Čer­ná (csehszlovák) 2:28,42, 800 gyors: Müller (NDK-beli) 8:40,95, Csabai (magyar) 8:43,22, Henke (NDK-beli) 8:47,33 4X100 vegyes: NDK 4:16,16, NSZK 4:18,59, Szov­jetunió 4:19,07... 7. Csehszlovákia 4:28,56. Műugrás: Piszareva (szovjet) 509,37, Gierke 493,80, Bockner (NDK-beliek) 469,35 p. Az NHL legjobbjai ellen (n) - December végén, január ele­jén körutat tesz Észak-Amerikában a sokszoros szovjet jégkorongbajnok CSZKA Moszkva és az idei második helyezett, Dinamó Riga. Ellenfeleik az NHL legjobbjai lesznek. A tervek szerint a vendégek négy kanadai és tíz amerikai gárdával mérkőznek majd meg. Már csak az vár eldöntés­re, melyik szovjet csapat kezd de­cember 27-én a Calgary Flames el­len. A szovjet csapatok közvetlenül a hagyományos Izvesztyija Kupa (de­cember 16-21.) után utaznak el a vendégszereplésre. azt szeretnénk elérni, hogy a mi­nimumra mérsékeljük azokat a hi­bákat, amelyekből felesleges gó­lokat kapunk“. A Slovan A-csapatában 22 labda­rúgó kapott helyet. Az összeállítás kialakulóban van, akadnak szilárd posztok, de kérdőjelek is. örvende­tes, hogy ezek a problémák a bőség zavaráról tanúskodnak. Biztos helye van a kapuban Stromšíknak, a vé­delem jobb oldalán Stupalának és Kiniernek, a középpályás Ekhardt- nak, s legalább két támadónak, Peckónak és Vankovičnak. Nagy a tülekedés a beállós posztjára (Su- chánek, Tittel, Gorel, Repáčik), ki­adó a balhátvéd helye (Havran, Chvíla, Hornyák), kedvező a hely­zet a középpályán (Juriga, Hirko, Uhlík, Ducký, valamint Tittel es Chvíla is), s a csatársorban számí­tásba veszik még Vargát, Guziart és felgyógyulása után Timkót is. (zsi)

Next

/
Thumbnails
Contents