Új Szó, 1988. augusztus (41. évfolyam, 179-205. szám)

1988-08-16 / 192. szám, kedd

A Mindenség-titkok keresője Juhász Ferenc hatvanéves ..Mit tehet a költő?“ - kérdezte önmagától és a világtól húsz évvel ezelőtt versprózakötetete cimével. Rákérdezés volt ez, „Remény-kér­dés“, ,,rettenet-kérdés“ a rémü­let-csöndre és a vigasz-áhítatra A kérdésekből azóta sem fogyott ki. Újra és újra visszatér a háborúk, a gépi pusztítás, ősi emberirtás, gyűlölet, gyötrelem és halál „négy- dimenziós“ gondjaira, hogy keresse az „életremény“, „emberremény“ esélyeit. ,,M$rt mi lehet a létező ember legszebb, legdiadalmasabb vágya? A remény. Mert minden te­remtés: remény! Mert a művész az­zal mondja a reményt, hogy abba nem hagyja! Hogy soha föl nem adja! Hogy minden létpillanata a folytatás és az újrakezdés gyönyö­rű. gyönyörű, gyönyörű reménye A remény: teremtő akarat! “ „ Néhány évvel ezelőtt, a költők madridi hato­dik világkongresszusán mondta e szavakat, megfogalmazva a költő kötelességét, a reményes válasza­dás értelmét. Költészet nélkül nincs ember, ahogy erkölcs nélkül sincs költészet. Juhász Ferenc életében ezek sark­igazságok, melyek munkásságában évtizedek óta sem veszítettek idő­szerűségükből. Költészetének for­manyelve, valóságlátásának szem­léleti határai, gondolkodásának böl­cseleti töltése változott, gazdago­dott. Mondhatni: mítosszá telítődött, a „valóság képzelettel átformázott történelem-csobogásává", ,,óceán- történelemtajtékzássá“ módosult, az erkölcsi jó remény-építő,szándé­ka azonban változatlanul ott örvény­lik kötetei mindegyikében. A költészet megújítói, sorsfordítói közé tartozik. Azok közé, akik a ma­gyar költészet legjobb hagyománya­ira építve tudták az új élet igéit érvényes költői üzenetekké formálni s egyben példát is mutatni. Köztu­dott, hogy az ötvenes évek végén a csehszlovákiai magyar költészet új vonulatának képviselői, a „nyolcak“ (közülük is elsősorban Tőzsér Árpád és Cselényi László) számára megha­tározó volt a magyarországi „fényes szelek“ és a Tűztánc-nemze- dék fellépése. Változatos, színek­ben gazdag, elemi erővel feltörő köl- z tészet volt ez, mely sallangmente­sen kísérelte meg az új eszmékkel való azonosulás költői kifejezését. Juhász Ferenc számára is a sze­génysors jelentette az öntudatoso­dás, a világnézeti hovatartozás meghatározó élményét, majd a népi kollégista és bölcsész eszmei elkö­telezettsége tette sürgetőbbé, hogy az átalakuló ország életéről, közös elszánásairól szóljon: ,,Milliók men­nek egy ütemre / Milliók együtt éne­kelnek". Első köteteiben - Szárnyas csikó. 1949; Új versek. 1950 - az idillikus életöröm és forradalmi pá­tosz jegyében született verseit talál­juk (Névtelen ének. Te ekével, te kalapáccsal, tollal, Ének hazámról). A korszakos társadalmi változásokat első nagyobb lélegzetű munkáiban - A Sántha család. Apám. 1950; A jégvirág kakasa. 1951 - kísérhet­jük nyomon. Elbeszélő költeményei­ben a Petőfi és Illyés Gyula képvi­selte hagyományt folytatja, bennük a múlt árnyai és a )övő, az új honfog­lalás „csillagpályákat“ bejáró élmé­nyei, az emberi lélek rezdülései jut­nak szóhoz. A paraszti élet átalaku­lásának, a falusi szegényemberek élete megszépülnének példázatai ezek a művek. A jégvirág kakasa című, kilenc énekből álló komikus népi „époszát“ Petőfi (A helység kalapácsa című) müve ihlette, a ko­rabeli sematikus irodalomszemlélet azonban elutasította. Biztonságtu­data megingására az Óda a repülés­hez című kötete (1953) figyelmezte­tett. Szemléleti változással és a valós világ konfliktusaival is magyarázha­tó, hogy költészete ezekben az években differenciáltabbá vált s ver­seinek hősei a magány, a magáraha- gyottság érzésével is kénytelenek megbirkózni. Ármány és gonoszság szövetkezik meséiben, s apokalipti­kus pusztulás-jelenetek A halhatat­lanságra vágyó királyfi című művé­ben (1953). Ugyanakkor megjelen­nek a Dózsa alakját és a paraszthá­ború győzelmeit és bukását megele­venítő képek. A Tékozló ország cí­mű kötete (1954) egyszerre kiállás * a népforradalom ügye mellett, és aggodalom - az események látomá- sos ábrázolásával - a szocialista átalakulás miatt. A költő jogos ellen­érzéseit a „személyi kultusz“ bűnös politikája váltotta ki. Csak az eposz zárósorai utalnak arra, hogy a közös sorsba vetett hit parancsa munkál benne akkor is, amikor „ful- doklik, nyög a remény“. Hittel vallja: a szabadság a legtöbb, amit adhat önmagának az emberiség!“ Az ötvenes évek közepétől a lírai forma kizárólagossá vált munkássá­gában Elbizonytalonodott viszont világ-újító akarata, az „osztani ma­gamat meg mással“ gondolata elko­morult, a modern kor gondjaival kö­tődik, vívódik s kudarcai izgatják A virágok hatalma című kötete (1955), valamint a Harca fehér bá­ránnyal (1965) a meggyötört arc mellett a hűségért való könyörgés súlyos énekeit is tartalmazza. Bartók Béla Cantata profana című halhatat­lan müve ihlette oratorikus költe­mény megírására A szarvassá vál­tozott fiú kiáltozása a titok kapujából (1955) nemcsak magasfokú líraisá- got hozott költészetébe, hanem a kozmikus távlatokban gondolkodó ember bölcseleti igazságainak erős­ségeit is felvonultatta. A modern kor küzdelmeit vállaló ember hangja szólalt meg az oratóriumban, hőse az „idő hegygerincén", a titok kapu­jában állva vallja az élet igéit. Em­berszabású álmok foglalkoztatták, történelmi tapasztalatokkal szembe­sül. Nagyszabású kompozíciókban mutatja be a természet teremtő és pusztító mozgásait (A mindenség szerelme. A virágok hatalma stb ). A halottak királyait, költőelődeit idéz­ve kereste életük rendeltetését, pró­féták „istent-betakaró árnyai“ mö­gött a halál árnyékában az élet értel­mét (Ady Endre utolsó fényképe. Tóth Árpád sírjánál. József Attila sírja). Költészetének egyik legerőtel­jesebb és legmaradandóbb vonula­tát és műveit jelentik ezek az évek. Önmagával is küszködik, amikor az élet harmóniáját keresi (Könyörgés középszerért egy éposz írása köz­ben), személyes sorsával, ifjúságá­val is számot vet, amikor a múltat vallatja (A múlt-idő arany-ága. Vers négy hangra, jajgatásra és könyör­gésre, átoktalanúl). A kilábalás üze­netét hozta a Tűzliliom az éjszaká­ban, tudatosítva, hogy ,,Az emberi­ség nem éghet magában / mint tűzliliom az éjszakában“. Felerősödnek, elhatalmasodnak azonban félelmei is. A Szent Tűzö- zön regéi című kötete (1969) az atomháború szörnyűségeit idézi, az emberiség végpusztulásától félti a világot. A reménytelenség és ki­szolgáltatottság érzései mögött, Az éjszaka képei című oratóriumában végül mégis a remény szólal meg: ,,ltt maradunk! Az embernek élni kell tovább, és élni kell a dalnak / mert a Világegyetem szive szakad meg. ha a dal abbamarad...“ A Gyermekdalok című eposza már mitikus erejű látomásokra, kép­rendszerekre és képzuhatagokra épülő alkotás. Ebben a költő eposz hőse félig őssárkány, félig gyermek, a „tiszta dal“ igézetében keresi a vegetatív létezésből a kiemelke­dés lehetőségeit. Talán nem ünnep­rontás azt mondani, hogy Juhász Ferencnek ezek a „hosszú versei“ (ezek közé sorolódik a minden eddi­ginél legterjedelmesebb Halott feke­terigó, a maga huszonnyolcezer so­rával) az olvasói elvárás szempont­jából szinte „reménytelen“ alkotá­sok. Nem azért, mintha ellentétesek lennének a költészet szellemével (Vörösmartynál, vagy Kassáknál ugyancsak találunk terjedelmes al­kotásokat). Elsősorban azért, mert a költői belső számvetés kényszere rendkívül extenzív módon valósul meg. Élet- és létbölcselete gyakorla­tilag elvész a kép-lávafolyamok, mágikus szavak, szóösszetételek tengerében Képisége, fogalomalko­tása, nagybetűs szóhasználata nagy olvasói önfegyelmet követelnek, s helyenként már-már modorosak. Juhász Ferenc a végső veszély ide­jén ad számot ezekben a hatalmas lírai eposzokban az emberiség je­lenbeli gondjairól, a létét, megmara­dását fenyegető veszélyekről. Gyengéd kézzel mintázta meg édesanyja alakját Anyám (1969) cí­mű eposzában Emelkedett és pon­tosabb költői eszközökkel az Apám párját alkotta meg. A történelmi fele­melkedés példázatát írta a IV Béla sorsát idéző A halottak királya (1971) című eposzában. Az „élethit dacos himnuszai“ rövidebb költe­ményei, versprózái (A megváltó arany kard, 1973; Szerelmes haza- tántorgás, 1977). Mesterei, kortár­sai művészetének állít emléket pró­zaverseiben (Versprózák. 1980) lly- lyés Gyulához és Latinovits Zoltán­hoz írt verse döbbenetes erejű. Győ- zedelme - a létküzdelem és az élni- akarás könyörtelen parancsa Mit tehet a költő: (1967), Vázlat a minőségről (1970), Írás egy jöven­dő őskoponyán (1974) című kötetei­be a magyar költészet hagyománya^ ival, a modern képzőművészettel és a költői hivatástudattal foglalkozó írásait sorolta. Válogatott müvei a Remény a halálig című kötetben (1984) jelentek meg. Összes verseit A tenyészet országa (1956), Virágzó világfa (1965), A Mindenség szerel­me (A szavassá változott fiú, 1971; Titkok kapuja. 1972), valamint a Versek és époszok - époszok és versek címmel (1978) megjelent kö­tetei tartalmazzák ..A létből nem lehet kifutni“ igaz­ságát vállalva, a ,,szép Megmaradá­sért“, egy örömtelibb holnapért per­lekedik Juhász Ferenc. Életművével a magyar líratörténetet páratlan ér­tékkel gazdagítja. További termé­keny éveket, évtizedeket kívánunk a hatvanéves Juhász Ferencnek ars poétikája, az ,,Én hiszek tebenned Emberiség" további kiteljesítésé­ben, hogy velünk együtt a Minden­ség is ünnepelhesse ,,szent, szent, szent győzedelmeit“. Ö se akarjon se többet, se kevesebbet,,, mint amit indulatával akart a Teremtés, mint amit akarhat az ember és világ“. FÓNOD ZOLTÁN Plácido Domingo életrajza Világhírű emberek biográfiája mindig érdekes olvasmány; korunk irodalmát egyébként is az életrajzok és a memoárok színesítik. Korábban azonban jobbára az elhunyt írókról, politikusokról, hadvezérekről, művé­szekről jelentek meg feljegyzések az utókor számára, ma igen gyakran már életükben olvashatnak önma­gukról. így van ez Plácido Domingo ese­tében is. Kétségtelenül korunk egyik, vagy talán a leghíresebb te­noristája, mint egykor Enrico Caru­so, Leo Slezak, vagy Benjamin Gigli volt, akinek életrajza nemrégiben magyarul is megjelent és nagy sikert aratott. A Domingo-biográfia most ango­lul és németül jelent meg Az isteni hang címmel. Alcíme: Plácido Do­11 m iyu vnaga. Szerzője az angol Da­niel Snowman. Az életrajz érdekes olvasmány azok számára is, akik esetleg nem rajonganak különösebben az operá­ért. Elvégre egy olyan híresség élet­útját és karrierjét ismerhetjük meg, aki - legtöbb művésztársához ha­sonlóan - a legalacsonyabb sorból jutott a zenei színpad legmagasabB fokára. Domingo Madridban szüle­tett 1941 -ben, de pályafutását Mexi­kóban kezdte. Kezdetben a szülei vezette együttesben énekelt és zon­gorázott; húszéves korában debütált a mexicói Operában, ezután Tel Avivban, Hamburgban énekelt, s egészen véletlenül - ebben is több sorstársa akad - „ugrott be“ a meg­betegedett Franco Corelli helyett a New York-i Metropolitan Opera színpadára. VÁMOS IMRE Visszaszámlálás (magyar) Erdőss Pál - aki a sikerrel foga­dott Adj, király, katonát! című szoci- odrámával tette le névjegyét - kö­vetkezetesen halad a maga válasz­totta úton: csak mélyfúrásokra vál­lalkozik, s szinte kizárólag a több­szörösen veszélyeztetett és a hal­mozottan hátrányos helyzetű mun­kásfiatalok érdeklik. A fiatal rendező elkötelezettsége, társadalmi fogé­konysága, emberi, művészi felelős­záedződni _ a fuvarozási nepperek tisztességtelen játékszabályaihoz, tejelni kell egy mafiózónak, aki - távol a piactól - ura a piacnak, ő dönti el, ki fuvarozzon, mit és mennyiért. A szépreményű vállalko­zó gerince előtt tehát jelképesen, később a szó szoros értelmében is beleroppan a túlterhelésbe. S mert többé nem ülhet autó kormányához, kénytelen varrógéphez ülni (a fele­Eperjes Károly és Ozsda Erika a magyar film főszerepében ségvállalásának szép szándéka elismerést érdemel. Szókimondó szenvedélyesség, lényeglátás jel­lemzi második filmjét, a Vissza­számlálást is, mely problematiká­ban, gondolatiságban, stílusban folytatása az első műnek. Ott is, itt is a megcsúszás, a lépésvesztés tár­sadalmi meghatározottsága és lé­lektani magyarázata foglalkoztatta a rendezőt. A Visszaszámlálás hőse a nyolc­vanas évek Magyarországának jel­legzetes személyisége. Vállalkozó. Sanyi eredetileg autóbuszsofőr egy téeszben. Aránytalannak érzi bérét és a munkáját, annál inkább, mert lakást, házat akar a családjának. Az albérlet szűk, keskeny szobájában már ott totyog a gyerek is. Ahhoz, hogy kilépjenek a kényszerű albér­letből, nem elég a túlmunka. Valami­re vállalkozni kell. Hősünk él hát a lehetőséggel, hogy a téesz szer­ződésbe adja teherautóját. S mert Sanyi az árverésen sikerrel licitál: megkezdődik a „visszaszámlálás“. Az őrületes hajsza az adósságok visszafizetéséért s az -épülő ház anyagi fedezetének megteremtésé­ért. A látástól vakulásig tartó robot. S ahogy az már lenni szokott: mire felépül a ház, a lakók kiégetten, csalódottan, közönyösen tengődnek a tágas szobákban. Sanyi családi kapcsolatai szétzilálódnak. S mielőtt a fizikai túlterhelésbe belerokkanna, nagymenők markába kerül, kiszol­gáltatott helyzetében kénytelen hoz­sége varrónő). Kérdéses, megada- tik-e számára az újabb nekifutás lehetősége. Erdőss Pál látlelete józan, hiteles, illúzióktól mentes. Filmje hősének portréját nem az ismert klisék fel- használásával rajzolja meg. S hogy e kétségtelen pozitívumok ellenére mégsem igazán átütő erejű a film, ennek több oka van. Az írói munka átgondolatlansága (forgatókönyv: Kardos István), a lendületes indítás utáni komótos ráérősség (különösen a történet második felében: Sanyi kényszerű passzivitása együtt jár az asszony családi szerepének erősö­désével; a súlypontáthelyezés után lapos szituációkra esik szét a drámai építmény), a bukás miértjeinek kissé vázlatos elemzése. Biztos írói mun­ka, dramaturgiai átgondolás, átfor­málás hiányában a film megmarad a szürke, egyszerű illusztrációk színvonalán. Hősünknek az a maga­kíméletlen fáradozása, amivel csa­ládjának előbbrejutásáért küzd, tisz­teletre méltó, éppúgy, mint a rende­zőnek az az indulatossága, amellyel a többiek ügyeskedését, nyájas igyekezetét ábrázolja, ahogyan a bajbajutottaknak segítenek, de a maguk hasznára; vagy a piaci cézár rideg, s embertelen segítő­készsége, üzleti ajánlata, kegyetlen visszaélése. Érdekesek, izgalmasak e jelenetek, csak hát ezek s a sze­replők (Eperjes Károly, Ozsda Erika, Újlaki Dénes, Bezerédi Zoltán) te­hetsége sem tudja elfedni a hibákat. Kellemes húsvéti ünnepeket! (francia) Egy éve sincs, hogy a népszerű Bebel, azaz Jean- Paul Belmondo bohócnak öltözött bankrablóként, önmaga túsza­ként pojácáskodó nyugdíjasként szórakoztatta-ne- vettette a Montre­ali bankrablás cí­mű film nézőit, s most újra vi­szontláthatjuk őt - másik kedvenc szerepkörében: rettenthetetlen szoknyavadász­ként. A Kellemes húsvéti ünnepe­ket! című komédia dúsgazdag építé­si vállalkozójaként fűvel-fával meg­csalja feleségét, akinek sejtelme sincs semmiről. De mi történik ak­kor, ha az asszony rosszkor érkezik haza? Sebaj. A férj a társaságban levő ifjú hölgyet a lányaként mutatja be. A feleség belemegy a játékba és „mostohagyermekét“ maguknál tartja. Ezzel megkezdődik a kicsa­pongó férj kálváriája. Súlytalan produkció, felhőtlen (vagy inkább igénytelen) szórako­A kicsapongó férj és barátnője - Jean-Paul Belmondo és Sophie Marceau zást nyújtó mozi a Kellemes húsvéti ünnepeket! Belmondo jó komédiás, nagy komédiás, ezúttal is ellenállha­tatlanul, fergeteges kedéllyel, bűbá­josán játssza Georges Lautner film­jének főszerepét. A Jean Poiret színdarabjából készült vígjátékban Marie Latorét a feleséget, Sophie Marceau a mostohalányt alakítja. Könnyed, elegáns, mulattató, néző­csalogató mozi a Kellemes húsvéti ünnepeket! Olyan film, amelyet so­kan megnéznek. -ym-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents