Új Szó, 1988. július (41. évfolyam, 153-178. szám)

1988-07-07 / 158. szám, csütörtök

Miloš Jakeš fogadta a KGST-országok küldöttségeinek képviselőit (ČSTK) - Miloš Jakeš, a CSKP KB főtitkára tegnap fogadta a KGST 44. ülésszakán részt vevő küldöttsé­gek képviselőit. Jakeš elvtárs a találkozón hang­súlyozta; a KGST 44. ülésszakára röviddel az SZKP 19. országos kon­ferenciája után került sor. A szovjet kommunisták tanácskozása nem­zetközi jelentőségű és számos ötle­tet, ösztönzést jelent a többi szocia­lista országban folyó átalakításhoz és demokratizáláshoz. Eredményei­vel a CSKP tagjai részletesen meg­ismerkednek s levonják belőlük a ta­nulságokat. Csehszlovákia számára létfon­tosságú a nemzetközi munka- megosztásban való részvétel elmé­lyítése és ez különösen vonatkozik a Szovjetunióval és a KGST többi tagállamával folytatott együttműkö­désre. Jakeš elvtárs kimelte, hogy a szocialista gazdasági integráció minőségileg magasabb szintjének elérésére, hatékonyságának foko­zására törekszünk. Bíráló értékelések, határozott állásfoglalások (Folytatás az 1. oldalról) koztatási osztályának vezetője teg­nap a KGST 44. ülésszakának sajtó- központjában tájékoztatta az újságí­rókat az ülésszak második napján végzett munkáról. Miroslav Pavel egyebek között ki­emelte, hogy a tegnapi plenáris ülé­sen folytatódott a nemzetközi szo­cialista munkamegosztás 1991-2005. évi kollektív koncepció­jának javaslatával kapcsolatos vita. Ezt követően Václav Soukup a KGST-tagországok 2000-ig terje­dő komplex tudományos-műszaki fejlesztési programjának realizálá­sával összefüggésben hangsúlyoz­ta, hogy a program öt fő munkaterü­letén már eredményeket értek el, majd részletesen elemezte e mun­katerületek problémáit. A továbbiakban Miroslav Pavel magyarázatot fűzött Ľubomír Štrou- gal szövetségi miniszterelnöknek, a csehszlovák delegáció vezetőjé­nek felszólalásához. Kijelentette: a csehszlovák kormányfő a tudomá- nyos-műszaki fejlesztés kérdései­nek megoldása kapcsán egyebek között hangsúlyozta, hogy az erre vonatkozó programot következete­sen egyeztetni kell olyan progra­mokkal, mint az Európai Gazdasági Közösség Euréka programja. Ez az összehasonlítás még nem szolgál a KGST-tagállamok javára. Tartalé­kok vannak a tudományos és kuta­tási eredmények gyakorlati felhasz­nálásához. Ľubomír Štrougal szólt a garanciákról is - folytatta Miroslav Végső nyughelyére helyezik Bartók Béla hamvait (ČSTK) - Bartók Béla hamvait ma helyezik végső nyughelyére Bu­dapesten, a Farkasréti temetőben. A nagyközönség a Magyar Tudomá- nyos Akadémia épületében rótta le kegyeletét a nagy zeneszerző ko­porsója előtt. Bartók a második vi­lágháború kitörése után, a fasizmus elleni tiltakozásul önkéntes számű­zetésbe ment az USA-ba, ahol mos­toha anyagi körülmények között, hosszabb betegség után 1945-ben halt meg. A hamvait szállító autó fogadására az osztrák határtól egé­szen Budapestig mindenütt hatal­mas tömeg gyűlt össze. Bartók utol­só kívánsága teljesül most azzal, hogy hamvait hazájában helyezik örök nyugalomra. Pavel amelyeknek a KGST-n be­lül minden kereskedelmi kapcsolatot kísérniük kell. A szövetségi minisz­terelnök hangsúlyozta: a jövőben nem engedhetjük meg azt, hogy a kötelezettségek nem teljesítésének okozóit ne büntessük meg. A fejlett tőkés országokból való licencvásár­lás kapcsán bírálóan rámutatott ar­ra, hogy e téren gyakorlatilag nincs koordináció a KGST-tagországok között. Ezért olyan rendszert kell kialakítani, amelynek révén egyesít­hetnék erőfeszítéseiket azok a tag­országok, amelyek érdeklődnek ugyanazon licenc megvásárlása iránt. (ČSTK) Kitüntetés (ČSTK) - Köztársasági elnökünk a Munka Érdemrendet adományozta Václav Švandának, az Állami Terv­bizottság főosztályvezetőjének a szocialista társadalom építése so­rán elért kimagasló eredményeiért. A magas állami kitüntetést Václav Vévteláŕ, az Állami Tervbizottság el­ső alelnöke tegnap Prágában adta át neki 60. születésnapja alkal­mából.-A Nemzetközi Újságíró-szervezet Prágában székelő főtitkára nyilatkozatot adott ki a nicaraguai sandinista forrada­lom győzelmének 9. évfordulója alkalmá­ból, amelyben többek között szolidaritá­sáról biztosítja Nicaragua népét és újság­íróit. Síkraszáll a közép-amerikai államel­nökök által aláirt guatemalai egyez­ményekben foglaltak végrehajtása, a Ni­caragua elleni agresszió megszüntetése, a háború befejezése, a politikai párbe­széd elmélyítése és a nemzetek önren­delkezési jogának tiszteletben tartása mellett. A nyilatkozat követeli, hogy az Egyesült Államok szüntesse be a nicara­guai kontrák anyagi támogatását és bár­minemű segítését.- Ladislav Gerle kohó-, gép- és elekt­rotechnikai ipari miniszter és Jan Štérba külkereskedelmi miniszter tegnap Prágá­ban tárgyalásokat folytatott Jurij Mazslju- kovval, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak első elnökhelyettesével, az Állami Tervbizottság elnökével, Igor Belouszov- val, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettesével és Vlagyiszlav Kolesz- nyikov elektronikai ipari miniszterrel. Megvitatták a gép- és repülőgépipar, va­lamint az elektronika terén a jövőben kifejtendő együttműködés kérdéseit.- A Közép-szlovákiai kerületbe láto­gatott tegnap az NSZEP Központi Pártel­lenőrzési Bizottságának küldöttsége, amely Erich Mückenbergernek, az NSZEP KP Politikai Bizottsága tagjának, az említett bizottság elnökének vezetésé­vel a CSKP KB meghívására látogatáson tartózkodik hazánkban. Az NDK-beli ven­dégeket, akiket elkísért Jaroslav Hajn, a CSKP KERB elnöke és Eugen Turzo, az SZLKP KERB elnöke, Milan Krajčír, a kö­zép-szlovákiai kerületi pártbizottság titká­ra tájékoztatta Közép-Szlovákia gazdasá­gi és szociális fejlesztéséről, valamint a kerületi pártszervezetre háruló időszerű feladatokról. A délutáni órákban a küldött­ség a Banská Bystrica-i Slovenka válla­latnál járt, majd kora este visszautazott Prágába.- Tegnap Prágában Bohuslav Kuče- rának, a Szövetségi Gyűlés alelnökének vezetésével ülésezett a náci háborús bűncselekményekkel foglalkozó cseh­szlovák kormánybizottság. Egészségünk óvása nemcsak jogunk - kötelességünk is (Munkatársunktól) - A civilizáció áldásaival párhuzamosan annak ár­talmai is hatással vannak életünkre. Világszerte jellemző ez például a cu­korbetegség terjedésére. Nos, az adatokból úgy tűnik, kezdünk felzár­kózni e nemkívánatos elsőséget él­vező országok közé. Az SZSZK egészségügyi nyilván­tartásában 1980-ban 122 197 cu­korbeteg szerepelt, 1986-ban azon­ban számuk már elérte a 166 716- ot. A Nyugat-szlovákiai kerületben a legmagasabb a számuk (59 013), ezt a Közép-szlovákiai kerület követi (47 233), a legkevesebb cukorbeteg a Kelet-szlovákiai kerületben él (41 942), viszont fővárosunkban az országos átlagot meghaladó a szá­muk (18 528). E betegség további terjedését, ki­alakulásának feltételeit azért is rendkívül fontos megakadályozni, mivel különféle komoly szövődmé­nyeket idéz elő és gyógyítása sok­szoros terhet ró egészségügyünkre. Erről volt szó azon a sajtótájékozta­tón, amelyet az SZSZK Egészség- és Szociálisügyi Minisztériuma hí­Érik a ropogós cseresznye, s hamarosan a szilva, alma, körte és barack is. Gömör domboldalain a kertekben és a tanyák környékén a fák többségét még elődeink ül­tették, így ránk már csak a köny- nyebb és kellemesebb feladat há­rulna, gyümölcsöseink ápolása és Miért gazdátlanok? termésük kulturált begyűjtése. Ez azonban sajnos csak a zárt kertek­ben, gyümölcsösökben valósul meg, ahol gazdájuk is van a fák­nak. Az országutak mentén, a me­zőkön, elhagyott tanyákon és sző­lőhegyeken viszont dúl a vandaliz­mus. Ágastól kerül földre a félérett gyümölcs, s bizony szívszorító lát­ványt nyújtanak a fák egy-egy rab­lóhadjárat után. Pedig elvileg minden egyes fá­nak van gazdája, ha nem egyén, hát a köz: szövetkezet, az útkar­bantartó vállalat, vagy állami gaz­daság. Ismételjük, elvileg, mert va­lójában gazdátlanok ezek a terüle­tek. Állítólag mai munkaerőhiá- nyos világunkban nem gazdasá­gos őriztetni, ápoltatni és leszedet­ni a termést. Lehet, hogy így van, bár ebben is kételkedünk. Hiszen olyan nagy kiterjedésű gyümölcsö­sökben, amilyen például a Bará- nyi-pusztán van, aligha volna ráfi­zetéses ez a vállalkozás. Arról nem is szólva, hogy akad már arra is példa az ország egyes vidékein, hogy részesben szedik a gyümöl­csöt, vagy a fán levő termést adják el. A lakosok minden bizonnyal örülnének a lehetőségnek, hiszen az üzletek gyümölcskínálata idén is nagyon szegényes, s a piacokon sem sokkal jobb a helyzet. Persze aligha vitatható, hogy a gyümölcsök ily módon történő értékesítéséből egyetlen vállalat, gazdaság sem gazdagodna meg, viszont megakadályozhatnák a fák pusztítását. -h. a.­vott össze. Dr. Ladislav Badalik professzor, a tudományok kandidá­tusa, miniszterhelyettes, dr. Igor Benő professzor, a Táplálkozásku­tató Intézet munkatársa, az újság­írók elé tárta a tényeket és rámutat­tak, hogy a legfőbb tennivaló a meg­előzés. Mai életmódunk - hagyomá­nyos életvitelünk táplálkozási szoká­saink, egyre kevesebb mozgásra korlátozódó szabadidő-programunk - nem felel meg egészségvédel­münk korszerű követelményeinek. Többet kell tennünk az ésszerű táp­lálkozás, a kocogás népszerűsítésé­ért, a kereskedelmünk kínálta ala­csony kalóriatartalmú és cukorbete­geknek készült élelmiszer-ipari ter­mékek propagálásáért. Jelenleg több mint 120 féle gyümölcs, zöld­ség- és készétel kapható. Ez azon­ban még mindig kevesebb, mint a többi szocialista ország hasonló termékeinek ' választéka. Ahhoz, hogy a kínálat növekedhessen, a keresletnek is ki kellene alakul­nia. -hme­WASHINGTONBAN kezdett teg­nap tárgyalásokat Szergej Ahrome­jev marsall, a Szovjetunió fegyveres erőinek vezérkari főnöke, a honvé­delmi miniszter első helyettese. A lá­togatásra William Crowe tenger­nagy, az amerikai hadsereg egye­sült vezérkarának főnöke hívta meg. MEXIKÓBAN tegnap megkez­dődtek az általános választások. Az előrejelzések szerint az 1929-től megszakítás nélkül kormányzó Al­kotmányos Forradalmi Párt a leg­esélyesebb. Az elnöki tisztségre öten pályáznak, valószínűleg a PRI párt jelöltje, Carlos Salinas kapja meg a szavazatok többségét. NGUYEN CO THACH, a Vietna­mi Kommunista Párt KB PB tagja, a Minisztertanács alelnöke, kül­ügyminiszter és Nguyen Van Linh, a VKP KB főtitkárának különmegbí- zottja befejezte kétnapos laoszi láto­gatását. A laoszi vezetőkkel elsősor­ban a kambodzsai probléma megol­dásáról, a Délkelet-Ázsiában kiala­kult helyzetről és a kétoldalú kap­csolatokról folytattak megbeszélést. GEORGE SHULTZ amerikai kül­Az izraeli megszálló hatóságok a ciszjordániai és a gázai népi felkelés elnyomására törekedve palesztin falvakat semmisítenek meg. Képünkön: ezt a házat egy ciszjordániai faluban július 4-én tették a földdel egyenlővé, mivel lakóit „terrorizmussal“ gyanúsítot­ták (Telefoto - ČSTK) Genscher a vegyi fegyverek tilalmáról Ma újítja fel munkáját a genfi leszerelési konferencia (ČSTK) - Hans-Dietrich Gen­scher nyugatnémet külügyminiszter a genfi leszerelési konferencia résztvevőihez intézett üzenetében annak a reményének adott hangot, hogy a vegyi fegyverek tilalmáról szóló tárgyalások sikeresen érnek véget. A konferencia ma újítja fel munkáját. Konstruktív hozzáállás esetén már a legközelebbi időben elérhető a megállapodás az eddig tisztázat­lan kérdésekben - hangsúlyozta Genscher, majd emlékeztetett a Biz­tonsági Tanács idei május 9-i hatá­rozatára, amely felszólította Irakot és Iránt, szüntessék meg a vegyi fegyverek alkalmazását. Ennek ellenére továbbra is olyan hírek érkeznek, miszerint a harcté­ren mérgező anyagokat vetnek be, s kísérletek történnek az ilyen akciók mentegetésére. Az események ilyen alakulása csak kidomborítja a vegyi fegyverek tilalmára vonatkozó, ellen­őrizhető és hatékony megállapo­dás elérésének szükségességét - írta üzenetében a nyugatnémet külügyminiszter. Rendzavarás a jereváni repülőtéren (ČSTK) - Július 5-én, kedden a jereváni repülőtér épületében 400 személy gyűlt össze, további 1500- an az épület előtt gyülekeztek. Ezek az emberek akadályozták a repülő­tér normális működését - a pénztá­rak és a csomagkiadási részleg munkáját. Néhány csoport bejutott a kifutópályára is, s megbénította a földi irányító szolgálat munkáját. A belügyi egységek képviselői több mint egy órán keresztül igye­keztek meggyőzni az összegyűlt embereket, hogy hagyják el a repü­lőtér épületét. Három felszólítás után kénytelenek voltak kiszorítani az épületből az összegyűlt szemé­lyeket. A fentiekről Vagyim Perfiljev kül­ügyi szóvivő számolt be tegnapi moszkvai sajtóértekezletén. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az eset olyan helyzetben történt, amikor a repülőtér alkalmazottainak többsé­ge elutasította a csatlakozást a sztrájkhoz. Ezt a gondolatot a re­pülőtér 15 részlege közül csak egy támogatta. Azt követően, hogy az összegyűlt személyeket kiszorították a repülő­téri épületből, folytatódott a rendza­varás, egyebek között többen kővel és üvegekkel dobálták a közrend őreit. A garázdálkodás során 36 em­ber megsebesült és orvosi ápolásra szorult - mondotta Perfiljev. A szóvivő cáfolta az arról szóló híreket, miszerint meggyilkoltak egy örmény nemzetiségű állampolgárt. Elmondta, a valóságban egy ember Maszisz városában huligán akciók során szerzett sebesülést, kórházba szállították, ahol meghalt. Az ügy azonban nem áll semmilyen össze­függésben a jereváni repülőtéren történtekkel - hangsúlyozta Vagyim Perfiljev. Tegnapi számában a moszkvai Pravda is beszámolt az örmény SZSZK fővárosában kialakult hely­zetről. A tudósítás szerint Jereván­ban az elmúlt napok során ismét nagygyűlésekre került sor. A követe­lések ultimatív jelleget öltöttek, s a sztrájkfelhívás sajnos támoga­tásra talált. Hétfőn több üzemben szünetelt a munka, a Színház téren össze­gyűlteket pedig valaki a jereváni re­pülőtér elfoglalására szólította fel. A repülőtéren ezt követően tüntetők jelentek meg, akik akadályozták a forgalmat. Ezzel kapcsolatban a hatóságok megtették a szükséges intézkedéseket - tájékoztat végeze­tül a Pravda. HldiílWl vwl SORBAN| ügyminiszter tegnap tizenhét napos ázsiai körútra indult, összesen ki­lenc országban tesz látogatást, Ban- kogban pedig részt vesz az ASEAN tagországok külügyminisztereinek tanácskozásán. PHNOMPENHBAN tegnap befe­jeződött a Kambodzsai Népi Forra­dalmi Párt KB ülése. A résztvevők áttekintették a Központi Bizottság 5. és 6. ülésén elfogadott határoza­tok megvalósítása során elért ered­ményeket és a forradalmi célok elé­rése érdekében új feladatokat tűztek ki. A PAKISZTÁNI RAVALPINDI­BEN tegnap halálra ítélték azokat az arabokat, akik 1986 októberében a Karacsi repülőtérről elrabolták a Pan AM Boeing 747 típusú repülő­gépét. A gép fedélzetén tartózkodó 390 utas közül 22-en életüket vesz­tették. PANAMA nem vesz részt a pana­mai-amerikai kétoldalú csatornabi­zottság legközelebbi ülésén. Jorge Eduardo Ritter panamai külügymi­niszter azzal indokolta a döntést, hogy az Egyesült Államok továbbra is megsérti az 1977-ben megkötött csatornaszerződést. RAUF DENKTAS, a ciprusi török kisebbség vezetője Kenan Evren tö­rök államfővel és Turgut özal mi­niszterelnökkel folytatott kétnapos megbeszéléseit követően bejelen­tette, még a hónap folyamán hajlan­dó találkozni Jorgosz Vasziliu ciprusi államfővel. Vasziliu már egy hónap­pal ezelőtt elfogadta Javeir Perez de Cuellar ENSZ-főtitkámak a párbe­széd felújítására tett javaslatát. ABDAL VAKIL afgán külügymi­niszter Kabulban tegnap fogadta Diego Cordovezt, az ENSZ-főtitkár rendkívüli politikai ügyekben illeté­kes megbízottját. Cordovez tájékoz­tatta vendéglátóját pakisztáni és irá­ni tárgyalásainak eredményeiről. KARACSI elővárosában lezuhant egy Mirage típusú pakisztáni katonai repülőgép. A szerencsétlenség kö­vetkeztében tizennégyen életüket vesztették, harmincan pedig megse­besültek. ÚJ SZÚ 2 1988. VII. 7. RÖVIDEN

Next

/
Thumbnails
Contents