Új Szó, 1988. július (41. évfolyam, 153-178. szám)

1988-07-30 / 178. szám, szombat

Genscher nyugatnémet külügyminiszter megérkezett Moszkvába A felek nagy jelentőséget tulajdonítanak a kapcsolatok javításának (ČSTK) - Hans-Dietrich Gen­scher nyugatnémet alkancellár és külügyminiszter tegnap hivatalos lá­togatásra a Szovjetunióba érkezett. A vendég fogadására a moszkvai repülőtéren megjelent Eduard Se­vardnadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, külügyminisz­ter és több más vezető személyiség. Genscher moszkvai látogatásá­nak azért tulajdonítanak nagy jelen­tőséget, mert a szovjet-amerikai ra­kétaszerződés ratifikálása, a 19. or­szágos pártkonferencia után ö Moszkva első jelentős nyugati vendége. Mint ismeretes, az említett szerződés ugyanis közvetlenül érinti az NSZK-t, amelynek területén az amerikai Pershing rakétákat telepí­tették, s ezeket a szerződés értel­mében szintén fel kell számolni. Ju­rij Gremitszkih, a szovjet külügymi­nisztérium szóvivőjének helyettese a TASZSZ tudósítójával beszélgetve elmondotta, nem kerülte el Moszkva figyelmét Genscher egyik legutóbbi JEREVAN Törekvések a termeléskiesés pótlására (ČSTK) - Az örmény főváros, Je­reván lakosságának hangulatát a legtömörebben így lehetne jelle­mezni: az emberek arra töreksze­nek, hogy a hosszan tartó sztrájkok által bekövetkezett termeléskiesé­seket pótolják, s növekszik az ún. Karabah-bizottság felforgató eleme­inek különböző felszólításaival szembeni bizalmatlanság. Ez a bi­zottság vissza akar élni az emberek nemzeti érzéseivel - szögezi le a TASZSZ. Ugyanakkor még nem tudatosította mindenki a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének a karabahi helyzetről hozott határo­zata jelentőségét. Ez a határozat szem előtt tartja az örmény és az azerbajdzsán nép érdekeit, s a Szovjetunió nemzetei közötti ba­rátság szilárdítását szorgalmaz­za. A Karabah-bizottságot március­ban formálisan feloszlatták, de to­vábbra is befolyásolja az emberek gondolkodását. Az örmény KP KB irodájának határozata is leszögezi, a helyzet ilyen alakulását nagymér­tékben a passzív magatartás, vala­mint a Karabah-bizottsághoz való elvtelen viszonyulás tette lehetővé. A párt- és társadalmi aktíva a politi­Görög — amerikai támaszpontvita Eredménytelenül zárult az újabb forduló (ČSTK) - Athénban tegnap befe­jeződött a Görögországban levő amerikai katonai támaszpontok jö­vőjéről szóló tárgyalások 8. forduló­ja. A görög kormány szóvivője sze­rint most sem értek el előrehaladást, nem közeledett a két fél álláspontja. Az amerikaiak ismét elutasították azt a követelést, hogy az egyez­mény szavatolja a görög nemzeti érdekeket is. Elsősorban az Égei- tengert és a ciprusi kérdést érintő görög-török vitákról van szó. A görög fél már előzőleg tájékoz­tatta az amerikai kormányt, hogy a támaszpontvitákat az év végéig be kell fejezni. Ha nem tudnak meg­egyezni, az amerikai egységeknek 14 hónapon belül el kell hagyniuk Görögország területét. A támaszpontokról szóló tárgya­lások további fordulóját szeptember­ben tartják meg. kai munkában nem tanúsított kellő offenzivitást, s ugyanez mondható el a tömegtájékoztató eszközökről is. Mindez ahhoz vezetett, hogy az ör­mények jelentős részénél a valódi nemzeti érdekek fogalma deformá­lódott, az állampolgári felelősség ér­zését gyakran elnyomták a szenve­délyek. Ebből fakadtak a megfonto­latlan cselekedetek is. De nem mindenütt volt ez így. Egészen más volt a helyzet ott, ahol a párt-, a társadalmi és állami szer­vek nem vártak a felsőbb utasítá­sokra, s azonnal felléptek az ellen, hogy összezavarják az embereket. Például az Ecsmiadzini járásban- csak 17 kilométernyire Jerevántól- naponta megjelentek a Karabah- bizottság tagjai és arra szólították fel a lakosságot, hogy szüntessék be a munkát, csatlakozzanak az „álta­lános sztrájkhoz“. A felszólításnak csak kevesen tettek eleget, s ők is csak egy napig sztrájkoltak. A járási pártbizottság és a helyi tanács vég­rehajtó bizottságának aktivistái min­dig az emberek között voltak. Rávi­lágítottak a jelszavak lényegére, s arra, hogy hová vezetnek a mun­kabeszüntetések. Ez jelentősen enyhítette a feszültséget, s lehetővé tette a helyzet ellenőrzését. E járásban sem volt azonban minden kommunista a helyzet ma­gaslatán. A vállalatok, pártalapszer- vezetek azon vezetőit, akik megsér­tették a pártfegyelmet és engedtek a Karabah-bizottság provokációi­nak, pártbüntetéssel sújtották. A közrend megsértőit pedig büntető­jogi felelősségrevonás várja. rádióbeszéde, amelyben a nyugat­német politikus síkraszállt a jöven- dőbeni európai hagyományos lesze­relési fórum mandátumának mielőb­bi kidolgozásáért. Erről a bécsi utó­találkozóval párhuzamosan konzul­tálnak a huszonhármak, vagyis a Varsói Szerződés és a NATO képviselői. Genscher említett nyilat­kozatában nagyra értékelte a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének legutóbbi, varsói ülé­sén előterjesztett javaslatait is. Nem lehet tehát kétséges, hogy a mostani látogatás alkalmával a felek megkü­lönböztetett figyelmet fordítanak a hagyományos fegyverek kérdés­körére. Az NSZK vezetése és a nyugat­német közvélemény is nagy érdek­lődéssel fogadta az „összeurópai ház“ kiépítésére vonatkozó Gorba- csov-javaslatot. Erről az SZKP KB főtitkára a lengyel parlamentben be­szélt. Nem kétséges, hogy a nyugat­német diplomácia vezetője mindezt szóba hozza a szovjet vezetőkkel megtartott találkozóin. Gremitszkih a továbbiakban kije­lentette: a szovjet fél nagy jelentősé­get tulajdonít Mihail Gorbacsov és Hemut Kohl kancellár soron követ­kező találkozóinak. Az elsőre most októberben kerül sor Moszkvában, a másodikra a jövő év első felében Bonnban. Genscher látogatásának egyik fő célja természetesen az, hogy előkészítse a nyugatnémet kormányfő látogatását. Lengyel-amerikai külügyminiszteri tárgyalások (ČSTK) - Tadeusz Olechowski len­gyel külügyminiszter csütörtökön Wa­shingtonban amerikai kollégájával, George Shultz-cal tárgyalt az időszerű nemzetközi kérdésekről. Ezt követően William Verity kereskedelmi miniszterrel és Charles Wickkel, az USA információs ügynökségének igazgatójával is találko­zott. A lengyel diplomácia vezetőjét fogad­ta George Bush alelnök, majd pedig Olechowski az amerikai törvényhozás több tagjával tárgyalt. Megbeszéléseket folyta­tott a Boeing cég képviselőivel, Varsó ugyanis három darab 767-es típusú gépet szeretne vásárolni. Török önkény A nyugat-európai kommunista pártok petíciója (ČSTK) - A török rendőrség csü­törtökön erőszakkal elhurcolt négy nyugat-európai kommunistát, akik Ankarában találkozni akartak Tur­gut özal kormányfővel. A török mi­niszterelnököt arra akarták megkér­ni, hogy engedje szabadon Haydar Kütlut és Nihat Sargint. Azt azon­ban nem tudta megakadályozni a rendőrség, hogy nyilvánosságra hozzák a 28 nyugat-európai kom­munista párt petícióját. A nyilatkozatot, amelyet a Francia Kommunista Párt kezdeményezésé­re dolgoztak ki, Maxime Gremetz, a Francia KP PB tagja olvasta fel a török kormányfő székhelyének VII. 30. Kubában a lakosság egyötödénél, tehát több mint 2 millió embernél vizsgálták meg, hogy nem hordozói-e az AIDS-vírusnak. Ezt annak a programnak keretében végezték, amelyet két évvel ezelőtt hirdettek meg. A vizsgálatot a kórházi ápolásra szorult betegeken kívül minden véradónál is elvégezték. Eddig 230 embernél találtak fertőzést, közülük a klinikai esetek száma 33. AIDS-fertőzésben eddig nyolc ember halt meg. Felvételünkön: a havannai laboratóriumban a legkorszerűbb módszerekkel végzik a vizsgálatokat. (Foto: ČSTK) épülete előtt. Kíséretében volt a Por­tugál KP, a Német KP és a Nyugat­berlini Szocialista Egységpárt képvi­selője. A négy politikus tegnap meg akarta látogatni az ankarai börtön­ben fogva tartott török kommunistá­kat, de erre nem kaptak engedélyt a hatóságoktól. Haydar Kütlunak, a Török KP főtitkárának és Nihat Sarginnak, a Török Munkáspárt főtit­kárának perét hétfőn újítják fel. A tárgyaláson a négy nyugat-euró- pai kommunista is részt kíván venni. A l’Humanité című francia napilap tegnap részletesen tájékoztatott a török rendőrség erőszakos akció­járól. A lap rámutatott: a 28 nyugat­európai kommunista párt küldöttsé­ge Ígéretet kapott, hogy találkozhat Turgut özallal. A kormányfő székhe­lyénél azonban a rendőrség távo­zásra szólította fel a négy politikust, majd erőszakkal elhurcolták őket. Izraeli diplomaták a szovjet fővárosban (ČSTK) - Moszkvába érkezett tegnap több izraeli diplomata. A szovjet külügyminisztérium képvi­selője kijelentette: a Szovjetunió egyetértett az izraeli fél kérésével és engedélyezte, hogy a diplomaták a szovjet fővárosban megismerked­jenek a holland nagykövetség Izrael érdekeit képviselő osztályának tevé­kenységével. Hozzáfűzte: ami a szovjet-izraeli viszony rendezését illeti, a Szovjetunió jól ismert állás­pontja nem változott. A külügyminisztérium képviselője hangsúlyozta továbbá, hogy a két ország közötti diplomáciai kapcsola­tok felújítása csak a közel-keleti helyzet rendezése keretében lehet­séges. Szovjetunió - Egyiptom = N égy éve, hogy így nyáron az új szovjet és egyiptomi nagykövet elfoglalta állomáshelyét. Az 1943-ban létesített diplomáciai kapcsolatok nagyköveti szinten 1981 -ben szakadtak meg, amikor az akkori elnök, Anvar Szadat különféle vádaskodásokkal kiutasította az or­szágból Poljakov nagykövetet és néhány további szovjet diplomatát. Ez volt a mélypont, bár előtte két csúcspont is volt a kapcsolatokban. Az első Nasszer elnök idején volt még, amikor az Egyesült Államok és Nagy-Britannia egyértelműen politi­kai indíttatású visszalépése után a Szovjetunió vállalta, hogy felépíti az asszuáni gátat, a vízerőművet a Níluson. Az igazi csúcspont azon­ban az 1973-as arab-izraeli háború időszakára tehető. A két évvel korábban aláírt barátsági és együttműködési szer­ződés értelmében a szovjet katonai szakértők nagy mértékben hozzájá­rultak az egyiptomi hadsereg kikép­zéséhez, harckészültsége fokozá­sához, ami jelentős mértékben hoz­zájárult ahhoz, hogy a háború kez­deti szakaszában egyiptom jelentős sikereket ért el az izraeliekkel szemben. Alig telt egy év, Szadat fordított egyet köpönyegén, hozzálátott a „nyitott kapuk“ politikájának meg­valósításához, s egyre gyakrabban tett szovjetellenes nyilatkozatokat. 1976-ban egyoldalúan felmondta az eredetileg 15 évre kötött barátsági szerződést, a következő évben el­ment Jeruzsálembe, s innen az út már Camp David-be vezetett, s vég­állomása a különszerződés lett, az ország teljes kiszolgáltatása Wa­shingtonnak. Mit akart ezzel elérni Szadat? Valóban hitte, hogy a külföldi tőke számolatlanul fog özönleni az or­szágba, s a jólét majd a politikai engedményeket is feledteti a nép­pel, legyenek bármilyen súlyosak? Ennyire naiv volt Szadat, vagy min­den áron be akart kerülni a történe­lembe? Ez utóbbi sikerült is neki, de nem az úgymond fényes oldalaira... Némileg rávilágít Szadat egyéni­ségére, torz politikai profiljára az a mód, ahogyan hozzálátott a Szov­jetunióval fenntartott kapcsolatok aláásásához, ahogyan végigcsinálta ezt az ország érdekeivel szöges el­lentétben álló aknamunkát. Ma már bizonyított tény, Szadat volt a szelle­mi atyja azoknak a minden megala­pozottságot nélkülöző vádaskodá­soknak, amelyek röviddel az asszu­áni gát elkészülte után kezdtek zá­porozni a mindaddig a szovjet­egyiptomi barátság szimbólumának tartott hatalmas létesítményre. Azt állították, hogy talajeróziót idéz elő, veszélyezteti a nép egészségét, az egyiptomi műkincsek állagát, a Föld­közi-tenger keleti medencéjének ökológiai egyensúlyát. Az eltelt kö­zel két évtized bebizonyította: a gát megmentette Egyiptomot az éhín­ségtől, s az erőmű évi energiaszük­ségletének csaknem a felét fedezi. Az egyiptomi közgazdászok ma már kivétel nélkül azt hangsúlyozzák, hogy a gát nélkül veszélybe került volna az ország, az ország gazdasá­gi fejlődése. Hoszni Mubarak elnök véleménye: „Az asszuáni gát az eltelt időszakban bebizonyította hasznosságát, betöltötte szerepét, megvédte Egyiptomot a száraz­ságtól.“. U gyanilyen ingatag alapokon álltak azok a szadati állítá­sok is, hogy a Szovjetuniót terheli a felelősség az októberi háborúban bekövetkezett kedvezőtlen fordula­tért, mivel nem küldte a szükséges fegyvereket. Ezzel összefüggésben érdemes idézni az egyik legilletéke­sebbet, El Sazlitábornokot, az akko­ri vezérkari főnököt. (Személyéről érdemes annyit elmondani, hogy a háború után Szadat leváltotta őt, lisszaboni nagykövet lett, majd az elnök éles bírálata után jobbnak látta illegalitásba vonulni. Még annyit, sa­ját bevallása szerint mindig kritiku­san viszonyult a Szovjetunióhoz.) A Dér Spiegel nyugatnémet lapnak 1978 végén adott exkluzív nyilatko­zatában Szadatnak erről az állításá­ról így vélekedett: ,,Nem igaz ez az állítás, de mutatja Szadat jellemét.“ Érdemes még egy részletet idézni a majd tíz éves interjúból: „Egyipto­miak dolgozták ki a támadási tervet, egyiptomi katonák keltek át a Szue- zi-csatornán, de a Szovjetunió nél­kül sohasem kerülhetett volna sor a csatornaátkelésre! 1973-ban, a háború előestéjén 1700 páncélo­sunk volt, emellett 2500 páncélozott járművünk, valamennyi szovjet gyártmányú. ...A Szovjetunió légi- híddal segített bennünket, ezenkívül hajókon is érkezett az utánpótlás. “ Mubarak elnök sosem engedte meg magának, hogy kirohanásokat intézzen a Szovjetunió ellen, ugyan­úgy, ahogyan leállította az arab államok ellen működő propaganda­gépezetet. Elnökösködése kezdetén - és még jóval később is - mégis óvatosan viszonyultak hozzá mind az arab, mind a szocialista orszá­gok, hiszen első elnöki beszédében hitet tett a szadati politika folytatása mellett. Nem ezt tette - legalábbis nem nyíltan - s így még ma, hét év után is gyakran hasonlítják őt egy titokzatos szfinxhez. Nem okoz meglepetéseket, amit tesz, azt csendesen, megfontoltan, minden látványosságtól mentesen teszi, (gy jutott el többek között odáig, hogy Egyiptom kapcsolatai Izraellel csak formálisak lettek, viszont szép mód­szeresen visszavezette az országot az arab államok közé. Igaz, Egyipto­mot még nem vették vissza az Arab Államok Ligájába, mivel nem mond­ta fel a Camp David-i különszerző­dést, de mindez úgyszintén csak formalitás. Ellenben nagyon is való­ságos az az egyiptomi politika, amely - szöges ellentétben a Camp Davidben elindított folyamattal - azt szorgalmazza, hogy nemzetközi konferencián keressenek megoldást a közel-keleti válság rendezésére, méghozzá a palesztinok részvételé­vel. Washington bírálatát elődje so­sem engedte volna meg magának, ugyanakkor Mubarak egy arab lap­nak adott interjújában nagyon kemé­nyen fogalmazott, azt állította, hogy ,i... az Egyesült Államok elvesztette hitelét a Közel-Keleten .. .nem kész arra sem, hogy pozitív kezdeménye­zéssel előmozdítsa a közel-keleti rendezés ügyét...“ E gyiptomnak nem az Egyesült Álla­moktól való óvatos eltávolodása, hanem a térség helyzete iránti aggoda­lom, a rendezés fontosságának való felis­merése eredményezte a második nyitányt a szovjet-egyiptomi kapcsolatokban. Ezt még Washington fondorlatai sem tudták megakadályozni: már egy évvel korábban szó volt a nagykövetcseréról, de az USA közbelépett. Mubarak határozottságára vall, hogy rövidesen a következő kijelen­tést tette: „Én becsületesen megmond­tam az amerikaiaknak is, hogy a Szovjet­unió nagy ország, és hogy nem érdekünk, ha az ellenségünk; mindez nem változtat azon, hogy különleges kapcsolataink le­gyenek az Egyesült Államokkal, és nor­málisak a Szovjetunióval. “ Olyannyira normálisakká váltak az el­múlt három-négy évben ezek a kapcsola­tok, hogy a gazdasági együttműködés, az árucsere-forgalom ismételt beindítása után sor került a Szovjet-Egyiptomi Baráti Társaság újjáalakulására is. Nem érdek­telen emlékeztetni arra, kik a baráti társa­ság elnökei: Egyiptomban Butrosz But- rosz-Ghali, a nagy tekintélyű külügyi ál­lamminiszter, a Szovjetunióban Anatolij Gromiko, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Afrikai Intézetének igazgató­ja, egyébként Andrej Gromiko fia. Butrosz Ghali a társaság elnökének minőségében járt a héten a Szovjetunióban, s Anatolij Dobrinyin központi bizottsági titkárral foly­tatott megbeszélésein megerősítette: Egyiptom változatlanul tartja magát ahhoz a politikai irányvonalhoz, amelyről tavaly Mubarak azt mondta az ifjabb Gromikó- nak, mikoi fogadta ót, hogy célja a béke és az együttműködés fenntartása minden országgal, függetlenül azok ideológiai szemléletétől, gazdasági vagy társadalmi berendezkedésétől. Ez egyben megte­remti a megfelelő légkört a szovjet-egyip­tomi kapcsolatok fejlesztéséhez minden területen. Ezen területek közül - elsősor­ban világpolitikai vonatkozásban - az a legfontosabb, hogy egybeesnek a két ország erőfeszítései a közel-keleti rende­zés ügyében. M indezek alapján leszögezhetjük: nem olyan látványos a szovjet -egyiptomi kapcsolatoknak ez a második nyitánya, mint az elsó volt. Ugyanakkor - bár csendesen indult - egyre erősödik, szélesedik, mivel a karmesteri pálca és az elsó hegedű is jó kezekben van. GORFÖL ZSUZSA IVI ásodik nyitány

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents