Új Szó, 1988. július (41. évfolyam, 153-178. szám)
1988-07-22 / 171. szám, péntek
Szigorúan ellenőrzött olimpiai falu Érmekről álmodnak a sportolók (ton) - A müncheni tragédia óta az olimpiai falut mindenütt rendkívül szigorúan őrzik. így lesz ez természetesen a szöuli nyári olimpiai játékok idején is. Mégpedig nemcsak kívülről, hanem belül is, s a hagyományoknak és az előírásoknak megfelelően két övezetre oszlik majd. Lesz egy ún. nemzetközi zóna, ahová a kellő ellenőrzés után a látogatók, így az újságírók is beléphetnek. A lakónegyedbe, amelynek 82 épületében 3692 lakás található, viszont már, az előírások szerint, csak különleges engedéllyel juthat be mindenki, aki nem ott lakik. A lakások három-, illetve ötszobásak, konyhával, fürdőszobákkal, s egy ilyen egységben öten - kilencen élnek majd - egy főre 20 négyzetméter alapterület jut. A sportolók étkezéséről felelős személyek biztosak abban, hogy az olimpiai család minden tagja megkapja az ízlésének leginkább megfelelőt. Az önkiszolgáló étterem 24 órán át fog üzemelni. Lehet válogatni az európai, a koreai, a kínai és más - így az orosz - nemzeti konyha termékei között is. Huszonöt Ismét a Davis Kupáért (n) - Az olimpiai játékokra való tekintettel ebben az évben a szokásosnál két hónappal korábban, a hét végén rendezik a Davis Kupa világcsoportjának két elődöntőjét és további három mérkőzést vívnak a világcsoportba való feljutásért. Az egyik elődöntő során Dortmund- ban a házigazda nyugatnémetek a jugoszlávokat fogadják. A másik elődöntő színhelye Baastad, ahol a svédek nagyszerű együttessel várják a franciák négyesét. A feljutásért vívott három mérkőzés közül az amerikai zóna Buenos Airesben játszódó döntője hozhat nagy csatát Argentína és az Egyesült Államok teniszezői között. A két euró-afrikai csoport döntője, az Ausztria - Nagy-Britannia és a Szovjetunió - Hollandia mérkőzés egyaránt hazai győzelmet, azaz osztrák és szovjet feljutást ígér. fajta kenyeret, tizenöt fajta sajtot, tizenhat féle gyümölcsöt tálalnak majd. Az olimpia időtartamára 140 tonna húst, 36 tonna halat, 300 tonna gyümölcsöt, másfél millió tojást szereznek be, míg kenyérből, a számítások szerint, 30 tonna fogy majd. A falu készen all, várja vendégeit. A szervező bizottságnak tulajdonképpen már csak a mintegy öt-hatezer tolmács felkészítésében van szüksége igazi hajrára. A nyolc idegen nyelv közül ugyanis az orosz és az arab még igencsak akadozik. A rendezők elképzelése szerint a megnyitó ünnepségen főszerepet kapnak a hétesztendős gyerekek. A nyári olimpiai játékok megrendezésének jogát hivatalosan 1981. szeptember 30-án kapta meg Dél- Korea. Mindazok a gyerekek, akik ebben az országban ezen a napon születtek, fontos szereplői lesznek a szöuli olimpiai stadionban 15 000 résztvevővel lebonyolított ünnepségnek. A szervező bizottság felhívására a 2439 gyermek közül eddig mintegy ezer jelezte részvételét. A szovjet cselgáncsozók minimális célja, hogy az olimpiai játékokon három-négy érmet szereznek s eb© LABDARÚGÁS ■ Az olasz válogatottra, amely az idei Európa-bajnokságon nagyon jó benyomást keltett, 1988/89-ben igényes program vár: nyolc nemzetek közötti mérkőzés. A legfontosabb találkozóra Rómában, november 19-én kerül sor, amikor az Európa-bajnok Hollandia lesz az ellenfél. Mozgalmas napok várnak a huszonötszörös bajnokra Fedett uszoda tornagyőzelemért Az I. vízilabdaliga küzdelmei ugyan szeptember elejéig szünetelnek, a huszonötszörös bajnok CH Košicére azonban mozgalmas napok várnak a nyári hónapokban. A kassai (Košice) csapat nagy része tagja volt a válogatottnak, amely július elején Novákyban megnyerte a Duna Kupát. A ČH kedden este érkezett haza Törökországból, ahol második lett egy nagyszabású tornán. Vasárnap ismét útra kelnek a kassaiak, egyhetes edzőtáborozásra utaznak Rijekába. Reinovsky Györgyöt, a CH vezetőedzőjét közvetlenül a törökországi portya után telefonon kérdeztük az Isztambulban történtekről: ,,A nyolc csapat két négyes csoportban küzdött, a ČH játszi könnyedséggel verte a máltaiakat (16:5), a dél-koreaiakat (19:7), majd a B-csoportos osztrákokat (17:10). Az elődöntőben az egyiptomiak sem késhettek teljes eróbedobásra (13:5), a fináléban azonban tartalékos csapatunk kikapott a négyezer fanatikus hazai szurkoló által biztatott törököktől, akik önmagukat múlták felül a hajrában. Fordulatokban gazdag mérkőzést láthatott a közönség, 2:5-ről 6:5-re tudtunk fordítani, ám ekkor megijedtek a fiatalok a hatalmas hangorkántól, és hibát hibára halmoztak. Nagyon hiányzott Veszelits és Eschwig. A csapat legjobbja Kula kapus, Vidumanský (ö lett a torna legjobb góllövóje) és Bund- schuh voltak. A törökök nagyon akartak nyerni, mindent megtettek a győzelemért, hiszen az elsőségért az isztambuli polgármester egy 50 méteres fedett uszoda felépítését ígérte nekik. Taktikusabb játékkal megnyerhettük volna a tornát, ám a második hellyel is elégedett vagyok. Az eredményhirdetéskor nagy tapsot kaptunk a telt háztól“. Az I. vízilabdaliga éllovasa két nap múlva Rijekába utazik, ahol hétnapos alapozáson vesz részt. A jugoszláviai tengerparti városban többször megmérkőzik Bottlik László legénységével, a Mladoszt Zágrábbal és a házigazdák ugyancsak élvonalbeli együttesével, (zsi) bői legalább kettő arany lesz. Gennagyij Koletkin, a válogatott vezetőedzője úgy véli, hogy reális esélyek vannak e terv megvaJósítására, és emlékeztet arra, hogy 1964-ben már a szovjet cselgáncsozók olimpiai bemutatkozása során négy bronzérmet nyertek, nyolc esztendővel később, Münchenben egy aranyat és a legutóbbi két játékokon két arany birtokába jutottak. A válogatott jelölteknek az idei esztendő három legfontosabb versenyén kellett tanú- bizonyságot tenni kiváló felkészültségükről: februárban a szovjet bajnokságon, az Európa-bajnokságon és legutóbb Tbilisziben egy rangos nemzetközi tornán. A legjobb teljesítményt a 60 kg-os kategóriában országos és Európa-bajnoki címet szerzett Amiran Totikasvili, valamint a kontinens legjobbja, Basir Varajev (78 kg) és Grigorij Veri- csev (95 kg fölött) nyújtotta. Az ő indulásuk Szöulban már biztos. A többi súlycsoportban csak augusztus végén döntik el, ki fogja képviselni a Szovjetuniót az olimpiai játékokon. Franciaországban 15 olimpiai érem megszerzését tűzték ki célul, és az elképzelés megvalósításán 300 sportoló fog fáradozni. A francia szakemberek szerint atlétikában, kajak-kenuban, vívásban, cselgáncsban, lovaglásban, birkózásban és sportlövészetben indulhatnak érmes reményekkel. A legutóbbi olimpiai játékokon Franciaország a nemzetek rangsorában a kilencedik helyen végzett, és képviselőik 5 arany-, 7 ezüst- és 15 bronzéremmel térhettek vissza. A találkozót abból az alkalomból rendezik meg, hogy 90 éve alakult meg az Olasz Labdarúgó Szövetség. Ezt megelőzően már október 19-én vendégül látják Norvégiát, majd november 22-én Marokkót. 1989. február 22-én Dánia, március 25- én Ausztria lesz az ellenfél, március 29- én minden valószínűség szerint a Szovjetunióban vendégszerepeinek, és ugyanezzel az ellenféllel április 22-én hazai pályán is összemérik erejüket. A sorozat április 26-án fejeződik be, amikor Magyarország látogat el Olaszországba. ■ Tunézia válogatottjának új edzője Anton Piechniczek, aki 1982-ben a spanyolországi világbajnokságon Lengyelország legjobbjait vezette. ■ A 92 angol ligacsapat közül 72-nek az elnöke szerződést írt alá az ITV televíziós társasággal, amely az elkövetkező négy esztendőben 44 millió font sterling bevételt biztosít számukra. Mivel a szerződést a 20 I. ligás klub közül 18 aláírta, ez azt jelenti, hogy a következő évtizedben nem kerülhet sor a Szuper Ligára, melynek megrendezése elsőrendű érdeke volt a tíz legnagyobb csapatnak. ■ Mint ismeretes, az Eintracht Frankfurt a görög Olympiakosz Pireusztól 15 millió márkás lelépési díjat kapott Détári Lajosért, a magyar válogatott kiválóságáért. Ennek az összegnek egy részére igényt tartott az Eintracht jégkorong-szakosztálya is, amely tavaly közel egymillió márkás deficittel zárta az évet. Klaus Gramlich, a nyugatnémet klub elnöke azonban kategórikusan nemet mondott, mert szerinte egy szakosztály sikerén nem élősködhet az, aki saját magára sem képes keresni. Érdekes, színvonalas mérkőzést láthatott a közönség a téglamezei stadionban a 3. Michal Vičan-emlékverseny fináléjában. A Slovan némi meglepetésre 3:2-re legyőzte a Vojvodinát. Felvételünkön Ekhardt (balról a második) próbálja elfejelni a labdát a jugoszláv játékosok elől (Vojtíšek-felv.) Ma kezdődik a 6. ifjúsági labdarúgó-Eb Két ékkel a spanyolok ellen (ČSTK) - Négy észak-morvaországi városban ma kezdődik a 6. ifjúsági labdarúgó Európa-bajnokság (18 évesek). A fiatal európai labdarúgás seregszemléjén nem csupán az érmek jelentik a tétet, hanem ugyanúgy a részvétel lehetősége a 20 éven aluliak világbajnokságán, amelyre Szaúd-Arábiában kerül sor, és azon Európát a hat legjobb csapat fogja képviselni. A szakvezetők véleménye szerint az idei Eb két legnagyobb esélyese a Szovjetunió és Spanyolország. Azonban sokan esélyesnek tartják az NDK fiatal labdarúgóit is, akik ragyogó erőnléttel rendelkeznek. És mit várnak a szakemberek a csehszlovák fiúktól? Milan Valko, a labdarúgó szövetség ifjúsági szak- bizottságának az elnöke így vélekedik: „A fiúknak mindent meg kell tenniük azért, hogy eljussanak a világbajnokságra Szaúd-Arábiába. Tudjuk, hogy negyeddöntőben ellenfelünk - Spanyolország - nagyon erős és 4-4 -2-es felállásban játszik. Mi ugyanilyen felállást választottunk, sokat várunk az ék szerepében Jirí Nováktól, akinek partnere Látal vagy Procházka lesz. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy az ellenfél uralja a középpályát; és a győzelmet, akár tizenegyesekkel is, hatalmas sikerként könyvelnénk el“. Rudolf Kocek, a labdarúgó szövetség elnöke a Csehszlovák Sajtóirodának adott interjújában egyebek között a következőket mondotta: ,,A fiatalok Európa-bajnoksága az ifjúsági ladarúgás nagy ünnepének ígérkezik, s az ifjú játékosok kölcsönös megismerését és barátságának megszilárdítását hivatott szolgálni. Bár csapatunk sorsolása egyáltalán nem könnyű, remélem, hogy a hazai környezet és a küzdőszellem jő tela 31. játékhét SAZKA-mérkőzéseire (1 - 3. szovjet labdarúgó-bajnokság, 4-10. labdarúgó Bundesliga, 1'1 - 13. francia labdarúgó-bajnokság): 1. Minszk- Torpedo Moszkva 1, 0 2. Zenit - Dinamó Kijev 2 3. Tbiliszi - Szpartak Moszkva 1, 0 4. Nürnberg - Köln 2 5. Leverkusen - Mönchengladbach 1 6. Hamburg - Dortmund 1 7. Stuttgart - Hannover 1 8. Karlsruhe - Bayern 2 9. Uerdingen - Mannheim 1 10. Kaiserslautern - Bremen 0, 2 11. Toulouse-Marseille 2 12. Nice - Racing Paris 2 13. Lille - Bordeaux 2, 0 SPORTHÍRADÓ • MAGYARORSZÁGON MEGKEZDŐDÖTT a 17 éves labdarúgók nemzetközi tornája a Tokaj Kupáért. A-csoport: Izrael - Lengyelország 2:1 (0:1), Magyar- ország - Bajor válogatott 2:0 (1:0), B-csoport: Csehszlovákia - Jugoszlávia 3:0 (2:0), NDK - Borsod megyei válogatott 4:0 (2:0). • PHENJANBAN a tornász IBV-n a fiúk és a lányok csapatversenyét egyaránt a Szovjetunió nyerte. Csehszlovákia a hatodik helyen végzett. Az egyéni versenyt a szovjet Marinics és Ivanova nyerte. A csehszlovák tornászok közül Modlitba lólengésben és gerendán bronzérmes lett, ugrásban az ötödik helyen végzett. • A BIELBEN folyó nemzetközi sakktorna 4. fordulójában a csehszlovák nagymester, Ľubomír Ftáčník legyőzte a svájci Zügert. Az élcsoport állása: Szokolov, Gulko 3-3, Nogueiras, Campora 2,5 - 2,5, Romanyisin, Ftáčník, Tukmakov 2 - 2 p. • ODESSZÁBAN nemzetközi női röplabdatorna kezdődött. Az első találkozón Kuba 3:1 arányban bizonyult jobbnak az NSZK-nál. A torna további résztvevői Peru, a Szovjetunió, Japán, az Egyesült Államok és az NDK. REYNOLDS BOMBAFORMÁBAN VII. 22. Bundschuh Tamás (fekete sapkában) a törökországi tornán is megbízható teljesítményt nyújtott a ČH csapatában (Nagy László felvétele) (ČSTK) - Az Egyesült Államok atlétáinak olimpiai selejtezőjén kis híján megdőlt a legöregebb világcsúcs, amelyet az amerikai Evans tart a 400 m- es síkfutásban 43,86-tal. Minden idők leggyorsabb 400-as versenyén ugyanis két futó ért el 44mp-en belüli időt. A győztes a tavalyi római világbajnokság bronzérmese, a 20 esztendős Butch Reynolds mindössze 7 századmásodperccel maradt el Evans idejétől, míg a második Danny Everet 43,98-at futott. Még négy további atléta nyújtott 45 mp- en belüli teljesítményt. Reynolds és Everet mögött a 19 éves Steve Lewis lett a harmadik, és szerezte meg az olimpiai részvétel jogát. Ö már az elődöntőben 44,11-gyei junior világrekordot állított fel. Calvin Smith, a kétszeres világbajnok viszont elbúcsúzott attól a lehetőségtől, hogy a fő számában - 200 méteren - olimpiai érmet szerezhessen. A döntőben 20,27-tel csak ötödik lett, és így Szöulban mindössze a 100 méteren és a 4x100-as váltóban állhat rajthoz. Carl Lewis, Los Angeles négyszeres olimpiai bajnoka ellenben megismételheti egykori sikerét. A 200 m-es döntőben ugyan kikapott edzőpartnerétől, Joe Deloachtól, de a második hely elégséges neki. Nem volt jó napja Albert Robinsonnak. Száz méteren a negyedik helyen végzett, mindössze egy századmásodperccel Smith mögött, s ez csupán a váltóban való indulást biztosította számára. Hajszállal maradt el 200 m-en az olimpiai részvételtől. Roy Martinnal azonos időt, 20,05-öt futott, és vereségéről a célfotó döntött. Judi Brown-King, aki 1987-ben Rómában 400 m-es gátfutásban döntős volt, nem utazhat Szöulba, mert mindössze az ötödik helyet tudta megszerezni. Berlinben került sor az NDK versenyzőinek a junior világbajnokság előtti utolsó erőpróbájára. Katrin Knabe 100 m-en 10,89-cel, és Birte Busch 800 m-en 1:59,17-tel futott új junior világcsúcsot, és ugyancsak megjavította az Európa-rekordot Sven Matthes 100 m-en 10,19 mp- cel. További eredmények - fiúk - távolugrás: Müller 794, 4x100 m: NDK 39,48. Lányok - 3000 m: Schanning 9.05,67, diszkosz: Kumbernuss 66,60,távol: Mathesius 653 cm. • A versenyen rajthoz állt néhány felnőtt atléta is. Távolugrásban Beer és Delon- ge teljesítménye 823 cm volt. Tízpróbában ötnapos kényszerpihenés után ismét rajthoz állt a római világbajnok Voss. Teljesítménye ígéretes - 8387 pont. A nőknél John bizonyult a legeredményesebbnek, aki 6659 pontot gyűjtött. jesítményt fog eredményezni. Elvégre ez a gárda egy olyan selejtező csoportban végzett az élen, amely egyáltalán nem volt könnyű. Végezetül ismertetjük a negyeddöntő mai programját: három stadionban 17.30 órakor, Vsetinben már 17.00 órakor elindul útjára a labda. Frýdek-Místek: Dánia - NDK (játékvezető Ramos, spanyol), Opava: Csehszlovákia - Spanyolország (Mikkelsen, dán), Vsetín: Szovjetunió - Norvégia (Van Swieten, holland), Koprivnice: Portugália - Hollandia (Szpirin, szovjet).