Új Szó, 1988. július (41. évfolyam, 153-178. szám)

1988-07-19 / 168. szám, kedd

Nemzetiségek hazánkban Felfigyeltető cseh tanulmánykötet N agy fába vágta fejszéjét a Csehszlovák Tudományos Akadémia Sziléziai Intézetének Gabriela Sokolová által irányított négytagú tudós kollektívája, amikor egy központi kutatási program kere­tében elvállalta, hogy a hatvanas évek közepétől a nyolcvanas évek elejéig Csehszlovákiában végzett, a nemzetiségi kérdés különböző ve- tületeivel kapcsolatos, öt regionális szociológiai felmérés eredményei, az idevágó statisztikai adatok, kimu­tatások, valamint a témát feldolgozó alapvető tudományos munkák elem­zése alapján megpróbál átfogó és hiteles képet rajzolni hazánk nemze­tei és nemzetiségei közti kapcsola­tok alakulásáról, illetve a nemzetisé­gek fejlődésének főbb irányvonalai­ról az utóbbi mintegy két évtizedben. Munkájuk eredményét, a nemzetisé­gek fejlődésének jelenlegi irányzatai a Csehszlovák Szocialista Köztársa­ságban (Soudobé tendence vývoje národností v ČSSR) című tanul­mánykötetet, a közelmúltban tette közzé cseh nyelven, 700 példány­ban a prágai Académia kiadó. A szerzői munkaközösség (az említett Gabriela Sokolován kívül tagja volt még Šárka Hernová, Ja­roslav Közel és Éva Michalíková) a rövid bevezető után megismertet bennünket a nemzetiségkutatás el­méleti és módszertani kérdéseivel, majd főbb vonalakban felvázolja a csehszlovákiai nemzeti kisebbsé­gek történetét az 1918-1948 közti időszakban. A negyedik fejezetben már valamivel teljesebb képet ka­punk a nemzetiségek társadalmi, politikai, gazdasági és demográfiai helyzetéről a szocialista Csehszlo­vákiában. Az itt tárgyalt eredmények és gondok más munkákból általában már ismertek, viszont a következő, a kötet magvát képező fejezet vi­szont sok olyan konkrét, szélesebb körben kevésbé ismert adatot tartal­maz, melyek számunkra is nagyon érdekesek és tanulságosak. A kötet legfontosabb része az, mely a Csehszlovákiai nemzetisé­gek a szocialista fejlődés időszaká­ban a szociológiai felmérések tükré­ben címet viseli. A szerzők itt öt témakört vizsgálnak meg részlete­sebben. Ami az elsőként tárgyalt nyelvi kérdést illeti, hangsúlyozzák, hogy a kisebbség nyelvének szabad használata és egyenjogúsága a többségi nemzet nyelvével a köz­életben a vegyes lakosságú terüle­teken nemcsak reális igény, de tör­vény adta jog is. Annak ellenére, hogy a kétnyelvűség betartását poli­tikai döntések ösztönzik, a szocioló­giai felmérésekből kiderült: a gya­korlati életben, egyes járásokban még bizony jócskán vannak hiá­nyosságok. Ugyanakkor ezen a té­ren elég lényeges eltérés mutatkozik a kisebbség és a többség tagjainak véleménye között. Ostrava környé­kén például a cseheknek csak a 15,2 százaléka helyesli a kétnyel­vűséget, 30,0 százalékuk szerint nem szükséges, s 54,8 százalékuk pedig ellenzi. A leggyakrabban han­goztatott ellenérv általában az, hogy a cseh és a lengyel nyelv igen közel áll egymáshoz, tehát felesleges a duplicitás. Továbbá - s ez más vonatkozásokban is néhányszor fel­merül - még sokan nem tesznek különbséget nemzet és ország közt, s amilyen ország, olyan nyelv, kultú­ra stb. nézetet hangoztatják. Ezt a helytelen nézetet egyébként a szerzők is bírálják. Jóval nagyobb a tolerancia Dél-Szlovákiában, ahol a szlovákok 73,4 százaléka helyesli és csak 3,5 százaléka ellenzi, míg 22 százaléka nem tartja fontosnak a kétnyelvűséget. A megkérdezett magyarok 97,1 százaléka helyesnek tartja a kétnyelvűséget, míg 2,5 szá­zalékuk nem igényli. Tekintettel a kétnyelvűség nagy gyakorlati je­lentőségére, s ennek következtében komoly politikai súlyára, a szerzők hangsúlyozzák: gondosan ügyelni kell e lenini elv következetes érvé­nyesítésére. A felmérések és a statisztikák azt mutatják, hogy az anyanyelvű kultú­rára elsősorban a magyarok és a lengyelek tartanak igényt. Döntő többségük főleg az anyanyelvén ol­vas, igényli az anyanyelvű televízió- és rádióműsorokat, s nagy mérték­ben, rendszeresen figyeli a ma­gyarországi, illetve a lengyelországi hírközlő szerveket, elsősorban a te­levíziót és a rádiót. Ezzel kapcsolat­ban a szerzők megjegyzik: „A cseh vagy a szlovák nyelvű, valamint a nemzetiségek anyanyelvén sugár­zott rádióműsorok hallgatottságáról szóló adatok segítettek közvetett in­formációkat szerezni arról, hogy a nemzetiségek miként azonosulnak a csehszlovákiai társadalmi élet eseményeivel, s milyen a belső kap­csolatuk a nemzeti kultúrával." (82.0.) A nemzetiségi kulturális szer­vezetek rendezvényei iránt a legna­gyobb mértékben a magyarok ér­deklődnek, legkevésbé az ukránok. A csehszlovákiai nemzetiségek kul­turális életének elemzéséből kiderül, hogy: „A nemzetiségek kulturális fej­lődését, nemzeti tudatukat és inten­zitását kimutathatóan befolyásolják az anyanemzettel fenntartott kap­csolatok." (98.0.) Ezek a kapcsola­tok pedig, ahogy ezt a szerzők is írják, hozzájárulnak a nemzetek közti kulturális csere megerősítésé­hez, az internacionalista együttmű­ködéshez is. A nemzetiségi oktatásüggyel foglalkozva a szerzők egyér­telműen leszögezik:,,Az anyanyelvű oktatás a nemzeti fejlődés alapvető feltételei közé tartozik. Az anyanyelv irodalmi változatának elsajátítását, a nemzeti tudat kialakulását, a nem­zet történelmével és kulturális örök­ségével való megismerkedést első­sorban az iskola biztosítja." A kötet átfogó képet ad a nemzetiségi isko­lahálózatról és a nemzetiségi okta­tásügy helyzetéről, rámutatva az eredményekre és a hiányosságokra is. A szociológiai felmérések pedig egyértelműen azt mutatták ki, hogy a nemzetiségek igénylik az anya­nyelvű oktatást, s a kisebb falusi iskolák megszüntetéséhez, illetve integrációjához negatívan viszo­nyulnak. Az utóbbi probléma arány­lag tág teret kap a kötetben. Bár a szerzők ezt természetes folyamat­nak tartják, s bírálják a csehszlová­kiai lengyel sajtót, amely már a het­venes évek végén szót emelt a kisis­kolák megszüntetése ellen, mai is­Csallóközi csendéletek A vidék meleg, barna és sárga színekben játszó nyugodt világ. A fő­szereplők a csoportban vagy magá­nyosan álló jegenyék, fűzfák, a víz­tükörre boruló part menti erdő, a ná­dasokban meghúzódó bokrok, s ter­mészetesen a víz meg a nyári verő- fényben áttetsző levegő. A Csalló­köz már-már eltűnőben lévő tájának egy-egy részlete, sok kis tájképi csendélet. Csörgő Zsuzsa gabčíkovói szüle­tésű, tehát nemcsak ismeri a Csalló­közt, a Duna-partot, de érzelmi kötő­déssel vall róla, jól megválasztott technikával - pasztellel - készült képein. Az amatőr képzőművésznek ez volt az első bemutatkozása szülőfa­luja művelődési otthonában, ahová azt vitte alkotásai közül, ami az itt élő emberekhez legközelebb áll. Szándéka - művei alapján - egyér­telmű: megmutatni azt, ami mellett talán észrevétlenül mennénk el an­nak ellenére, hogy gyakran látjuk környezetünkben. A tárlaton sétálva bizonyára sok helybélinek jutott az eszébe, hogy valóban éppen ilyen az, amit már sokszor látott, de itt mégis egyéni és megkapó. Talán azért, mert az alkotó nemcsak ábrá­zol, hanem elsősorban hangulatot teremt képein. A képek megkomponálása egy­szerű, de éppen ez az egyszerűség adja vissza hitelesen a hivalkodástól és a zsúfoltságtól mentes tájat. Nem törekszik minden áron drámaiságra. Ennek ellenére - s ez is ott van Csörgő Zsuzsa képein - a táj élő, eleven, s a természet rendje szerint változó. Mára már felnőtté vált, sót több­nyire az idősebb nemzedékhez tarto­zik az a generáció, amely számára megadatott, hogy a Csallóköz nagy gazdasági és szociális átalakulását átélje, s annak cselekvő részese legyen. Ez a folyamat szükségsze­rűen tovább folytatódik, s minden bizonnyal tükröződik majd művészek újabb alkotásaiban is, ahol - miként az életben - remélhetően továbbra is harmonikusan él majd együtt a természet és az ember, (szénási) mereteink alapján nem lehet velük egyetérteni. Ellenkezőleg! A falusi kisiskolákra nagy szükség van, kul­turális és nemzetiségi szempontból egyaránt, s a megszüntetésükre irá­nyuló kísérleteket véglegesen fel kell számolni. A megfelelő érvek ismét­lése helyett most csak annyit, hogy erre a megalapozott nézetre jutottak annak a széles körű, riyílt vélemény- cserének a résztvevői is, mely a Ru- c/á právo és a Pravda, s az Új Szó hasábjain a problémával kapcsolat­ban az elmúlt másfél évben lezajlott. A nemzetiségi iskolahálózatot jó­részt megfelelőnek tartják az embe­rek, habár magyar részről igény mu­tatkozik több szakközépiskolára, szaktanintézetre. Lengyel részről vi­szont a nemzeti történelem hiányos oktatását vetették fel gyakran. A megkérdezett nemzetiségek közül valamennyien egyetértettek abban, hogy iskoláikban szükséges a több­ségi nyelv hatékony tanítása, melyet az érvényesülés egyik fontos feltéte­leként fognak fel az emberek. A kisebbségieknek a többségiek­kel egyenlő érvényesülése lehető­ségeit a politikai és társadalmi köz­életben, általában kedvezően ítélték meg a nemzetiségiek, bár az egyes konkrét kérdésekben vannak fenn­tartások és negatív nézetek is, míg többen egyáltalán nem tudtak állást foglalni ebben a fontos kérdésben. Az adatok és a nézetek elemzéséből kitűnik, hogy ezen a téren az embe­rek előtt elég sok még a tisztázatlan kérdés, melyek megválaszolása ér­dekében bizonyára a sajtónak is jóval többet kellene foglalkoznia a témával. Ezt egyébként a megkér­dezettek közül is nagyon sokan szó- . vá tették. Az egyes etnikumok közti kapcsolatok megítélése többnyire pozitív. A szerzők hangsúlyozzák: a nemzetiségi politika olyan terület, melyet törvényes normák elfogadá­sával sem lehet soha véglegesen lezárni. Az állandóan változó társa­dalmi helyzet új problémákat vet fel, melyeket új szemszögből kell meg­vizsgálni és megoldani. Ezt segíti az ismertetett tanulmánykötet, mely nyilvánvalóan jóval több érdekes adatot, problémát, gondolatot tartal­maz, mint amennyire e cikk kereté­ben fel lehetett hívni a figyelmet. A tanulmánykötet utolsó fejezeté­ben a szerzők aztán megpróbálják általánosítva meghatározni a nem­zetiségek fejlődésének legfontosabb irányzatait hazánkban. Megállapít­ják, hogy a csehszlovákiai etniku­mok közt antagonisztikus ellentétek ma már nincsenek, az együttműkö­désük széles körű és jó, bár a fejlő­dés, ahogy ez a felmérésekből is kitűnik, természetesen egyáltalán nem problémamentes. Leszögezik, hogy a nemzetiségi kérdés napja­inkban is igen érzékeny probléma, s ezért a jövőben ezt a témát jóval következetesebben, átfogóbban és rendszeresebben kell kutatni, mint eddig. Ez utóbbi követelmény létjo­gosultsága a könyvből is kiderül. Hiszen az eddigi felmérések többé- kevésbé esetlegesek voltak, nem voltak kimerítőek, országos jellegű­ek, eltérőek voltak a módszereik is. A hiányosságok ezen a téren nyil­vánvalóak. Ugyanakkor az is fontos lenne, hogy a felmérések eredmé­nyei jóval nagyobb nyilvánosságot kapjanak, a felelős párt- és állami szervek a döntések meghozatalánál ezeket szintén vegyék figyelembe. Az eredmények és gondok reális ismerete ugyanis egyik előfeltétele a legfontosabb feladatok helyes kije­lölésének, a tévhitek eloszlatásá­nak, a marxista-leninista nemzetisé­gi politika következetes érvényesíté­sének. S figyelembe véve azt, hogy Csehszlovákia megalakulásától fog­va két nemzet és több nemzetiség hazája, nyilvánvaló, hogy a nemzeti­ségi kérdés kezelése az ország sta­bilitásának, fejlődésének és önálló­ságának le nem becsülhető ténye­zője. C -j a nemzetiségtudományi CZ mű hézagpótló, s csak sajnálni lehet az alacsony példány­számot és azt is, hogy a sajtó - be­leértve a szlovákiai magyar lapokat is - mindeddig nem vett tudomást róla. Kár. Meggyőződésem, hogy a tanulmánykötet részünkről is jóval nagyobb figyelmet érdemel, hiszen rólunk, létünkről, jelenünkről és jö- vônkrôl van szó. KOKESJÁNOS TT T E1 T T 71/T ¥7* T7~ J 1/1 Íj IVE -t-j JTjl Bon és nyugalom (cseh) Vít Olmer filmjével kapcsolatban nem beszélhetünk művészi értékről. Nem nyújt művészi élményt. Ami ennél is rosszabb, hogy semmit sem mond, mert a tanulság belőle: se valutát, bont vagyis Tuzex-utalványt se semmiféle árut ne vásároljunk feketén, ugyanis a dörzsölt „csen- cselók“ könnyen becsapják a gya­nútlan vásárlót, aki - minthogy törvényellenesen köt üzletet - má­sodszor is csapdába esik, ha felje­lentést tesz a rendőrségen. Ezt Jan Potméšil kamaszos dacosságával, kisfiús ra­gaszkodásával, gátlástalan szertelenségével hite­lesen alakítja a mindig mindenen rajtavesztő fiút anélkül is tudjuk, hogy beülnénk a filmre. Sőt, azt is - ami lényegében a film eszmei tartalma hogy ördögi körbe kerül az, aki egyszer olyan egyéneknek válik akárcsak cinkosá­vá is, akik a törvényt megkerülve igyekeznek hirtelen meggazdagod­ni. Ha legalább ezek elmarasztalása, ellenszenvessé tétele lett volna az alkotó szándéka. Ez a film a nem reális történet nem realisztikus köz­readásával nem késztet állásfogla­lásra, de nagyon könnyen tévesen befolyásolhatja a fiatal nézőt. Azzal, hogy hihetetlen kalandokba kevere­dő naiv hősét az érzelgős szerelmi jelenetekkel szimpatikussá teszi, a tragikus befejezéssel viszont bű­nöző létére is sajnáltatja a kiszabott ítélet miatt. A sorsán kesergő vég- a rosszul megvá­lasztott nézőpont, a felfokozott érzelmi töltés miatt - bukását is fölényes erkölcsi győzelemmé teszi. A film szokatlan té­májával, jó dalaival diszkóbárok csillogá­sával, néhány a rendőrökkel kap­csolatos - ponjával, a nagyvilági életet élő „csencselők“ egyol­dalúan bemutatott magatartásával kö­zönségsikert ért el. És még valamivel. A kegyetlenségek, a vér, a borotvás fe­nyegetés, a törés-zú­zás ellenére is derűs kockáival. A Bon és nyugalom mesés na- gyotmondás, fűszere­zett kabaré - mely pillanatnyi hangulato­kat idéz. Egysze sajnálatot kelt egy- egy szerepéje iránt, máskor kacag­tat, megint máskor borzalmakkal ijesztget és van úgy is, hogy édesen elandalít. De mindvégig becsap. Nehéz lenne pár mondattal össze­foglalni az irodalmi mű keletkezé­sének lényegét. Egy biztos: nívós alkotás többnyire csak úgy szület­het, ha az író sokat tapasztal, megél, átél eseményeket, s az objektív va­lóságot szubjektív szűrön keresztül elénk tárja. Ez fordítva csaknem el­képzelhetetlen. Robert Zemeckis filmjében ez a folyamat mégis fordí­tott. Az eredmény olyan is: múvészi- etlen, kommersz és ahogy az már lenni szokott, ennek ellenére sike­res. A magányosan, illetve Rómeó névre hallgató macskájával éló ab­szolút gyakorlatiatlan, csetló-botló fiatal írónő Joan Wilder előbb megír­ja világszerte olvasott regényeit, az­tán megéli azokat. Legalább is a ko­A smaragd románca olyan típus­film, melynek előre tudjuk a végét. Melyben a főszereplőnek kemény próbákat kell kiállnia, a váratlanul felbukkanó óriáskígyókkal, kiéhezte­tett krokodilokkal és a krokodiloknál is veszélyesebb banditákkal kell szem- beszállnia, túl kell élnie a nem ve­szélytelen zuhanást a vízesés tete­jéről, meg kell „lovagolnia“ a lezú­duló sárlavinát, liánon lógva át kell jutnia a mély szakadékon, a lehető legtöbb és legborzalmasabb ve­szélyhelyzetekből kell kijutnia, hogy erejével, rátermettségével lenyű­gözze a nézőt - ilyen a recept, ami még azt is tartalmazza, hogy az ellenséggel való kemény megütkö­zést a végére kell tartogatni. A meg­Egymásra talált a két főszereplő - Kathleen Turner, Michael Douglas lumbiai kalandos utazása során mindig kölcsönöz műveiből egy-egy ötletet, amelyeket (a filmbéli) való­ságos helyzetékben használni tud. Ám Joan regényeinek semmi közük az objektív valóságot tükröző regé­nyekhez. Túlromantizált, rossz wes- jterntörténetek, amelyekben - mert az írónő deltás, romantikus fiatalem­berekre vágyik, ilyenek mentik meg a főszereplőt, aki természetesen mindig lány. Ez a szirupos álroman­tika, valamint a tétnélküliség eleve­nedik meg a filmben is. Minden álom beteljesül. Eljön a régvárt fiatalem­ber, a megmentő. Nem akárhogyan. Luxusjachton. Igaz, csak a száraz­földön „hajózhatnak“ együtt egy vontatókocsi platóján, de tengerre szállnak az elkészült folytatásban, A Nílus gyöngyében. oldás akkor jó, ha olyan, mint a me­sében: ha a főhős győzelme egyben az igazság győzelmét jelenti, mert ettől felderül a néző. Zemeckis e recept szerint ponto­san adagolja a feszültségkeltő esz­közöket, jól szerkesztette meg alko­tását. Joan regényeinek sikere a film sikere is. Ez utóbbihoz nagymérték­ben hozzájárul Kolumbia egzotikus óserdeinek varázsa, valamint még a fegyverropogás közepette, az ül­dözés közben, a vészhelyzetekben is végig érezhető üde, kellemes lég­kör, melyet a két bájosan locsogó- fecsegő színész, a Joant alakító Kathleen Turner és a megmentő, Jack Colton szerepében Michael Douglas teremt. ÚJ SZÍ 4 TALLÓSIBÉLA 1988. Vľ A smaragd románca (amerikai)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents