Új Szó, 1988. július (41. évfolyam, 153-178. szám)
1988-07-15 / 165. szám, péntek
Tömegkultúra és az értékek Az idei gombaszögi kulturális ünnepélyről Vajon van-e olyan csehszlovákiai magyar, aki mind a harminchárom gombaszögi kulturális ünnepélyt látta? Olyan Csemadok-tag is kevés akad, aki mindegyik szervezésében részt vett, hiszen már három generáció képviselői dolgoztak azon, hogy ez a háromévtizedes hagyomány kialakuljon. Visszatekintve az általam belátható évtizedekre, amelyek szerencsés véletlen folytán a mostani szabadtéri színpad megépítésének idejéig érnek, elegendőnek látszanak tapasztalataim ahhoz, hogy néhány kérdésre választ keressek. A Csemadok gombaszögi kulturális ünnepélyének mára egyesek szetesen a szepsi (Moldava nad Bodvou) Bódvácska lépett fel, amely a színjátszók versenyének nagydíjasa volt. A távoli földrészről ide érkező idegen Gombaszögön mindazzal szembetalálja magát, ami csehszlovákiai magyarságunk szocialista kultúrájának mindennapiságát jelenti. Ez az ünnepély nem szebb és nem jobb, mint amilyenek általában véve mi vagyunk. Jóllehet a nézőtérről más látószögben tárulnak fel a dolgok, a színpadon megjelenő ember is ugyanannak a folyamatnak a részese. Csak éppen más ponton áll, mint a néző. Egyikük sem tud kilépni a csehszlovákiai magyar kulszerint kialakult „arcátlanságát“ sokan mondják „sokarcúságnak“. Melyiküknek van igaza? Talán e kérdést ilyetén megfogalmazó sem tudna dönteni. Mindkét vélemény vallóinak szép számmal vannak olyan képviselői, akik nem tudnak kihagyni egyetlen évet sem, ami bizonyítja: Gombaszögöt el lehet marasztalni, lehet céljáról vitatkozni, szidni az éppen folyó vagy nehézkesen ván- szorgó műsort, de mindehhez jelen kell lenni. El kell jönni a Bodrogközből, a közeli falvakból, vagy a távoli Csallóközből és a Mátyusföldról. Bérautóbuszok és szövetkezeti jármüvek hozzák a Csemadok-tagokat Gömör festói szögletébe, ahol az országban az egyik legváltozékonyabb időjárás uralkodik. Úgy vélem, az előbbi bekezdésben sikerült leírnom azokat a közhelyeket, amelyeket az elmúlt harminchárom esztendőben mindegyik újságírói beszámoló tartalmazott. Vagyis: ha valaki közírásunk felől közelít a Gombaszög-jelenséghez, nyomban szembetalálja magát azokkal a tényekkel, amelyek a kulturális ünnepély és - ebből levezetve - nemzetiségi kultúránk helyzetével kapcsolatban rögződtek tudatukban. Gombaszög jelkép. A csehszlovákiai magyarok kultúrájának, internacionalizmusának és hazafi- ságának a jelképe: szimbólumte- remtó aktus helyszíne, ahol a mindennapok (fizikai, tudati és lelki) tevékenysége alakul át egyfajta átlé- nyegítés révén. A kulturális ünnepély a csehszlovákiai magyarság létbeli és tudati megnyilvánulásainak jelképévé nem most, nem egyetlen évtized alatt lett. Egy létében, tudatában és nyelvében meghatározott etnikum önazonosság-keresése, legmindennapibb létezésének bizonyítéka. Ennek az önazonosság-keresésnek megvannak a maga tudati közhelyei, s így lehet a mindezt jelképező gombaszögi ünnepély mindezeknek a seregszemléje is. Tehát elérkeztem a helyszín földrajzi nevével jelölt csehszlovákiai magyar kategória lényegéhez. Minden évben letagadhatatlan állapotrajz vetül elém az éppen szervezői megfontolásokból vagy véletlenszerűen felvonultatott műsort látván. A legutóbbi években fokozatosan elhalványult az a törekvés, amelynek célja volt, hogy a gombaszögi Csemadok-rendezvényen a műsor gerincét az elózó közművelődési évadban legjobb eredményt elérő néptáncegyüttesek, kórusok, gyermekcsoportok és versmondók műsora képezze. Idén olyan szélsőségről is tudomást szerezhettünk, hogy a Duna Menti Tavasz eredményhirdetése előtt már meghívták Gombaszögre a marcelházi (Marcelová) Prücsök színpadot. Helyettük termétúra közhelyeiből itt emelt korlátok közül. A színpadon éneklő, táncoló vagy éppen beszélő azért nem, mert esetleg egyedi, autonóm művészi értéket képviselő produktumát idén is besorolták egy, nem általa meghatározott műsorrendbe. Ennek minőségi törvényszerűségeit a legtöbbször nem is ismeri. A nézőtéren ülő pedig, amíg fel nem áll, hogy (jobbik esetben megelégelve a differenciálatlanul elé ömlesztett művészeti produktumokat) otthagyja az egészet, önként lesz részese minden nemű és nívójú művészeti produktum közhellyé való átlényegíté- sének. Gombaszög idén sem különbözött attól, amit már megszokhattunk. Ami más volt az az ún. objektív tényezó. A két előző év műsora sem az eredeti elképzeléseknek megfelelően zajlott le. Átigazításokra került sor, mert az eső megzavarta az előadásokat. Idén minden az eredeti elképzelések szerint alakult. A szombat délutáni popzenei koncert és az utána következő ünnepi műsor is, amelyet a Csehszlovák és a Magyar Televízió egyaránt sugárzott. Este ezen a színpadon régen látott nagyoperettnek tapsolhatott a közönség. Másnap délelőtt nem maradt el a rozsnyói (Rožňava) menettánc, de a gyermekek műsora sem. Délután több mint kétórás monstre-músorban láthattuk mindazt, amit a „néptánc, népitánc“ fogalom takar. Szinte válogatás és elkülönítés nélkül jelent meg a színpadon hazai és külföldi vendégegyüttes. Ez amúgy is évek óta egyik érzékeny pontja a gombaszögi kulturális ünnepélynek. Legtöbbször- talán a magyarországi együtteseket kivéve - az éppen Csehszlovákiában turnézó lengyel, ukrán, orosz vagy más szovjet népi együttesek lépnek fel a szabadtéri színpadon. Műsoruk sokszor elmarad a hazai legjobbak teljesítménye mögött. Elgondolkodtató az is, hogy a műsor- szerkesztés tudatossága mindkét napon a szórakozás, a szórakoztatás céljait követte. Előző este a győri Kisfaludy Színház Marica grófnője, vasárnap pedig Bodrogi Gyula és csapata vonzotta a közönséget. Ebből is kiderül, hogy Gombaszög az „össznemzetiségi“ tömegszórakozás lehetősége. Feltéve, ha minden esztendőben akad, aki erre vágyik. Minden egyéb mintha csak járulékos dolog lenne, amelynek lényege az alkalmat kihasználó célzatosság. A mindennapok tömegkultúrájának ennyire koncentrált jelenléte közhellyé változtatja még azt is, amit más szellemi közegben - a népművészeti fesztiválon, a Duna Menti Tavaszon vagy a Kodály Napokon- művészi egyediséget hordozó értéknek látunk, hallunk. így tárja elénk Gombaszög a nemzetiségi kultúrát, mert azt a legoptimálisabb Csemadok-tag sem állíthatja, hogy akár az idei, akár a tavalyi vagy tavalyelőtti műsor nemzetiségi kultúránk autentikus értékeitől volt olyan, amilyen. A csehszlovákiai magyarok kultúrájának minden értéke és álértéke „fel van vonultatva“, tekintet nélkül arra, hogy ennek a kultúrának éppen a befogadói vagy közvetítői elemét vizsgáljuk. Itt még mindig nincs differenciálás, amely már jól működik más országos seregszemléken. DUSZA ISTVÁN Évfordulók jegyében Népművészeti fesztivál a Poľana alján Minden év július második hétvégéjén muzsikától, daltól hangos a Poľana alja. Detvában ekkor rendezik meg - az idén immár 23. alkalommal - a Közép-szlovákiai kerületi népművészeti fesztivált. A háromnapos rendezvénysorozaton a kerület folklórcsoportjai, hazai vendégegyüttesek, valamint a külföldön élő szlovákok és csehek szórakoztatták gazdag műsorukkal a folklór kedvelőit. Az idei fesztivál jelentős évfordulók jegyében készült. Háromszázötven éves Detva. Ebből az alkalomból köszöntötték a jubiláló települést a péntek esti nyitóprogramban a hazai és a környékbeli népművészeti együttesek. Céljuk megismertetni a közönséget a vidék életével. Ehhez tartozik a regruták búcsúztatása is. Műsorukban igyekeztek visszaadni a bevonulás előtti regrutabál hangulatát, a búcsúzást a szülőföldtől és a legközelebbi családtagoktól. Ezt követően a Zenei örökség című sorozatban a vidék egyik legismertebb és legelterjedtebb népi hangszeréről, a sípról láthattunk filmvetítéssel és előadással egybekötött műsort. Az est fénypontja Andrej Sládkovió születésének 125. évfordulója alkalmából A Gyetvai legény című elbeszélő költeményének színpadi feldolgozása volt. Szombaton délelőtt dudaversenyt rendeztek. Délután a Slovenská Lupča-i Partizán együttes előadására került sor, megalakulásának 30. évfordulója alkalmából. Műsoruk kiemelkedő része Ján Ambróz szólóénekes fellépése volt. Ebben az évben a Kelet-szlovákiai kerület vendégegyüttesei mutatták be életüket, szokásaikat felelevenítő műsorukat. A legtöbb tapsot Anna Suchá elbeszélő kapta. Este a Garam menti folklórcsoportok léptek föl. Vasárnap került sor a legkedveltebb és leglátogatottabb rendezvényre, a külföldön élő szlovákok és csehek szólistáinak, csoportjainak fellépésére. Műsoruk a Matica slovenská megalakulásának 125. évfordulója alkalmából készült. Különösen örömteli volt ez a mostani találkozás az őshazával, ugyanis a gyerekek és fiatalok mutatták be, mit tanultak az öregektől, tanítóiktól, szüleiktől. Az egyik legnagyobb kincsüket, az őshazából származó népi hagyományokat, dalokat és táncokat ma sem feledték: megőrizték és továbbadják azt. Az idei résztvevő volt a lengyelországi Nová Belá-i gyermekegyüttes, a tótkomlósi, s a békéscsabai általános iskolások csoportja, a daruvari és a kysáči fiatalok Jugoszláviából, a franciaországi Nádéje együttes, a kanadai Rozmarín, az egyesült államokbeli csehek csoportja és a melbourne-i Szlovák Klub. A műsor egyik érdekessége a kanadai gyermekek és a margecanyi Jadlovček gyermekegyüttes egy hét alatt betanult közös műsora volt. Források címmel kezdődött délután a fesztivál záróműsora, melyben megemlékeztek a februári győzelem 40. évfordulójáról. A műsort már hagyományosan a detvai együttesek zárták. Már júniustól megtekinthették az érdeklődők a művelődési házban megrendezett Garammente a képzőművészetben és Népi hangszerek című kiállításokat. MADI GIZELLA Tájak, városok, történetek Rácz Olivér elbeszéléseiről /■^Qaknem fél évtizede, hogy a LóOb tuszevók fehér szigetén (1984) című novelláskötet napvilágot látott. Megjelenése nem kis meglepetést okozott azoknak, akik a prózaíró Rácz Olivért elsősorban társadalmi-politikai telítettségű, emberi dokumentumokat, sors- és jellempróbákat megjelenítő regények, elbeszélések alkotójaként ismerték. A fent említett kötet, akárcsak a folytatásaként felfogható A mese ára (1987) című novellagyújtemény, a korábbiaktól sokban eltérő formanyelvú, oldottabb hangvételű, könnyed olvasmányokkal szolgál. Az író e kötetekben egyetemesebb vonatkozású, nemzetiségi létünk valóságától és problémáitól eléggé távolesó témákkal és mondanivalókkal, távoli tájak és emberek megjelenítésével, artisztikusabb formai megoldásokkal gazdagította novel- lisztikáját. Ezek az írások sem függetlenek azonban egyéni sorsától. Az egykori magas közéleti beosztásából fakadó hivatalos kiküldetései és turisztikai célzatú magánútjai tapasztalat- és élményanyagát dolgozta fel sajátos hangvételű és atmoszfé- rájú történetekben. Az utazás ihlette ezeket az írásokat, mégsem útirajzok, inkább az irodalom gyönyörködtető és megismerő funkcióját fokozottan érvényesítő, zömében szórakoztató jellegű és igényű elbeszélések, melyek szokatlanul gazdag történelmi, művelődéstörténeti, világ- irodalmi stb. vonatkozásaik révén a nívós ismeretterjesztés feladatát is betölt- hetik. Az igényes olvasó, aki nemcsak a mesére, az érdekes történetre figyel, hanem az események környezetére, természeti és társadalmi közegére, történelmi hátterére is, kevés fáradsággal megbízható és hasznosan tájékoztató ismeretekre tehet szert London, Párizs, Mexikóváros, Brüsszel stb. történelmi-művészeti érdekességeiről, turisztikai látnivalóiról, különféle irodalmak és kultúrák sajátosságairól. A kötet írásai nem egyforma műgonddal, alkotói igénnyel készültek, jelentős súly, és szintkülönbséget mutatnak. Tematikai tarkaságuk ellenére novellafüzérbe fonódnak, szorosan összefűzi, egyöntetűvé formálja őket az írói szemlélet és értékrend, az előadásmód és hangvétel hasonlósága, helyenként azonossága, összekötő kapocs a különféle alakban megjelenő, mégis azonos hős is (ugyan- egy személy többféle változata), akit a névtelen és mindvégig láthatatlan narrátor többnyire „férfľ'-ként emleget. Csaknem minden történet központi alakja: egy nemzetiségi értelmiségi (szociológus, orvos, mérnök, diplomata stb.), aki erősen vonzódik az irodalomhoz és általában a művészetekhez, impozáns műveltsége van, kiváló helyi ismeretekkel rendelkezik - így mindenütt otthon érzi magát, szellemes, több nyelvű beszélgető partner stb. Külsejét nem ismerhetjük, de érdeklődési körét, világnézetét, kiművelt tudatvilágát, érzékeny, szépségre és morális igazságokra nyitott lelkületét annál inkább. A narrátor nem említi, de félreérthetetlenül utal rá, hogy csehszlovákiai és magyar, a szegénysorból emelkedett magas társadalmi, ill. tudományos pozícióba. Vérbeli utazó, elámul a világ ember- és természetalkotta szépségein, de gyökereit nem feledi, gyakorta emlékezi szülőföldjét, felnövekedése körülményeit, szerény környezetét. Nem egy történetnek fő mozgató ereje éppen a múlt és a jelen egybevetése, a gyermekkor nosztalgikus felidézése. A kötetnyitó hosszabb elbeszélés - A hajók - talán a legjellemzőbb példa erre. A titkos küldetésben utazó „férfi" áhítattal csodálja a tengert, a fényűző kényelmet biztosító luxushajót; élményei emlékezésre késztetik, felidézi magában az egykori kisfiú alakját, aki papírhajókat úsztatva a városszéli tóban messzi tengerekről, kalandos utazásokról álmodozott. A hajóút színes és plasztikus leírását meg-megszakítják a múlt torlódó képei. Egymást váltva zajlik a két eseménysor, majd - záró mozzanatként - filmszerűen áttetszenek egymásba. Az önmagában nem sokat mondó kerettörténetet a múlt emlékei emelik fel, s a kisfiúnak, kislány-játszótársának megindítóan hiteles rajza hevíti irodalommá, művészetté. A visszatekintő előadásmód, a mozaikszerű szerkesztés, az idősíkok váltogatása stb. más elbeszéléseiben is megfigyelhető (A kutya, Éjszakai vendég), de Rácz nem ragaszkodik mindenáron a modernnek mondott eszközökhöz. A lineáris cselekményvezetésre is találunk példát (Ketten a földrengésben, Még egy kutya, A cockney). Lényegében a klasszikus novella egyik legidőtállóbb modelljének, a mediterrán típusúnak korszerű eszközökkel módosított változatait műveli. Azt a novellaformát, amelyre - sok egyéb mellett - a könnyed meseszövés, a különös történetek, a rendkívüli események kiváltotta váratlan fordulatok kedvelése, a véletlen kiemelt szerepe - néha jelképes értelme, továbbá a csattanóra hegyezett befejezés, a plasztikus leírásokra épülő, cselekményértékú hangulatteremtés a jellemző. Érdemes talán egy kissé elidőzni a változatos formai és szerkezeti megoldások egyik legjellemzőbb és leggyakoribb mozzanata, a rendkívüli körülmények kiváltotta váratlan fordulat mellett, amely mindig kihat az egész cselekményre, más színben tünteti fel a szereplőket, rejtett összefüggéseket tár fel stb. A mese ára novelláiban gyakran találkozhatunk vele. Például a nácigyanús német túristáról kiderül, hogy a koncentrációs táborok poklát megjárt, üldözött zsidó, s a főhős gyanakvását felkeltő mozzanatok egyszerre egészen más színben tűnnek fel, az olvasó levonhatja a tanulságot: a gyűlölet vakká tesz, ha teljesen átadjuk magunkat érzelmeinknek, a gyűlöltekhez válunk hasonlóvá (Gyűlölet); a hamisítatlan londoni csavargó a történet végén magyarul szólal meg, Kosztolányitól idéz (A cockney), a szánandó vak asszony valójában ravasz csábító (Még egy kutya), a szolgálatkész, udvarias detektívfelügyelő álrendór zsebmetszónek bizonyul (A Piccadillyn) stb. A tizenhárom hosszabb-rövidebb elbeszélés tematikai tarkaságában a belső rokoníthatóság alapján próbált rendet kialakítani az író. Az egyes csoportok írásai közt találunk véletlen találkozásokról, gyorsan kibomló barátságokról, szerelmekről és elválásokról szólókat (Ketten a földrengésben, Még egy kutya, Labdákkal játszadozó szökőkutak), úti élményekbe foglalt visszaemlékezéseket (A hajók, A kutya, Éjszakai vendég), a kriminalisztika tárgykörébe tartozó, a kaland és feszültség motiválta elbeszéléseket (Louis, a Farkas, A Piccadillyn), érdekes történeteket, melyek leginkább a mesélés kedvéért születhettek (Még egy kutya, Mabei- a gárdista - meg még egy Mabei, Éjszakai vendég), a portrénovellához közelítő karakterrajzot (A cockney), s végül a mélyebb problémákra utaló, mögöttes tartalmakat sugalló, parabolisztikus novellákat (Gyűlölet, A mese ára, Szereted a fagylaltot?). Egyetlen elbeszélés lóg ki a sorból, a többitől eltérő elbeszélői, szer- kezeti-formai megoldásai révén, a Mabei- a gárdista - meg még egy Mabel. Ebben nem találkozunk megszokott hősünkkel, egy gárdista köré fonódik a történet. Epikai alaphelyzete alig több egy kuriózus ötletnél: a londoni királyi testőr- gárda egy tagjának lova és szerelme* egyaránt Mabei névre hallgat. Ebből bomlik ki a lényegében banális, önmagában érdektelen szerelmi történet. Az ábrázolás és az előadásmód teszi érdekessé az elbeszélést. Az író a narrátor közlésein kívül a gárdista, a lány és a ló tudatában is tükrözteti az eseményeket, belső monológjaikba öltözteti gondolatait, így a négy perspektívából láttatott szokványos történet feldúsul a nézőpontok ütköztetése révén. Rácz Olivér megfigyeló- és íráskészségét jellemzi ez az elbeszélés. Az az adottsága, hogy a legelcsépel- tebb történetekben, helyzetekben is fel tud fedezni új mozzanatot, amivel érdekessé teheti az érdektelent. Ez magyarázza, hogy jól olvashatók olyan írásai is, melyekben nyoma sincs az elmélyülésnek, a mögöttes tartalomnak, az önmagán túlmutató mondanivalónak. A mese ára nem egy novelláját Rácz írói kvalitásai éltetik: az előadás könnyed eleganciája, a mesélő és cselekménybonyolító készség, a kimunkált stílus, a szellemes párbeszéd, a plasztikus leírás és hangulatteremtés. Az írói technika azonban nem pótolhatja tartósan a mondanivaló mélységét, komolyságát, társadalmi vonatkozásait. Nem véletlen, hogy A mese ára novelláiból azok emelkednek igazán művészi szintre, melyekben az emberitársadalmi elkötelezettség nem csupán jelzésekben van meg, amelyek mély gyökerű, súlyos problémákat vetnek fel (Gyűlölet, A mese ára, Szereted a fagylaltot?), vagy válságos pillanatokra, sorsdöntő helyzetekre vonatkozó magatartási és döntési példákkal szolgálnak (Ketten a földrengésben, A kutya). Ezek nemcsak a kötet művészi-eszmei színvonalának tartópilléreivé válnak, de az írói fejlődés optimális irányának útjelzői is lehetnek. (Madách) SZEBERÉNYI ZOLTÁN OJSZt 1988. VII. Gombaszögi pillanatkép (Lőrincz János felvétele)
