Új Szó, 1988. június (41. évfolyam, 127-152. szám)

1988-06-13 / 137. szám, hétfő

Mert örömük telik benne...

Majdnem leesett az állam, amikor a szolnocskai (Solnička) sportszervezet tagjait kerestem és azt a választ kaptam, kirándulásra mentek a Latorca partjára. Hogy miért lepődtem meg? Nos azért, mert tegyük kezünket a szivünkre, és valljuk be őszintén: mikor kerekedtünk fel utoljára barátainkkal, munkatársainkkal vagy sporttársainkkal, hogy legalább egy napra kivonjuk magunkat a rohanó életből és a friss levegőn, egészséges mozgással töltsük az időt? Ugye, hogy nem is emlékszünk. Mert fontosabb a fóliázás, a fusizás, az édes semmittevés, a sörözés...

Ezzel szemben a Latorca partján valóban ott találtam az egész sportszervezetet, a vezetőséget, a tagokat, és nemcsak őket, családi hozzátartozóikat, a feleségeket és gyermekeket is. Egyesek fociztak, mások rőplabdáztak, a nők a bogrács- gulyást főzték a tábortűzön.- Miért ne - fogadott Rontó László, a sportegyesület elnöke. - Munkaszüneti nap van, gondoltuk, kijövünk egy kicsit a friss levegőre, a természetbe. Nem először tesszük és nem is utoljára. Hát nem szép itt?

De még mennyire - gondoltam magamban. Csak az nem ment a fejembe, hogy egy falusi sportszervezet tagjai önszántukból ilyesmire vállalkoznak.

Hamarosan megértettem azonban mindent. Megértettem, hogy a kis közösségnek még ma is nagy összetartó ereje van. Adós maradtam ugyanis azzal, hogy Szolnocska parányi, mindössze háromszáz lelket számláló falu Szlovákia legkeletibb csücskében, a Bodrogközben. Ennek ellenére élénk a sportélete. Az egyesületnek 55 tagja van, gyakorlatilag tehát minden ötödik lakos szervezett „sportmunkás“, és Rontó László egyesületi elnök szerint ez még nem az utolsó szó. Még az idén tovább gyarapítják a taglétszámot. Tehetik, mert a sportnak sok a híve, és a szervezetben példaszerű az összefogás, az egyetértés. A csapat egy-egy mérkőzésére 150 ember is kíváncsi, vagyis minden második lakos.

Nyilván az összetartás erejének köszönhető, hogy ilyen kis községben egyáltalán sikerül összeszedni 15-17 labdarúgót, s ugyanannyit az ifjúsági csapatba, mert pillanatnyilag ekkora a keret. Igaz, mindkét együttes csak a töketerebe- si (Trebišov) járási bajnokság III.

osztályában játszik, de nem alárendelt szerepet. Lehetséges, hogy a legközelebbi időszakban a feljebb- jutást is megpályázzák.- A lelkesedés, a jó közösségi munka és légkör, a játéktudás megvan hozzá, csupán az anyagi fedezet hiányzik - mondja Rontó László. - Egyesületünk a szövetkezet nevét viseli, amelynek a székhelye Pó- lyánban (Poľany) van. Eddig azonban kevés támogatást kaptunk tőle, bár a közelmúltban már Ígéretet tettek. önálló község vagyunk ugyan, de olyan lehetőségekkel, hogy még a nemzeti bizottság elnöki tisztsége is csak tiszteletbeli. Úgy segítünk magunkon, ahogy tudunk. Az Agros- tavban vállalunk munkát, vagy a szövetkezetben segédkezünk. Csak az autóbusz 6-700 koronába kerül egy kinti mérkőzésre. De nem panaszkodunk.

Hány helyen szögre akasztják a futballcipőt ennél jóval jobb feltételek között is. Szolnocskában nem, büszkén emlegetik, hogy a csapat

egyik legjobb játékosa, Geri Imre már évek óta Nagykaposról (V. Kapušany) jár „haza“ futballozni, miután elszármazott a faluból. A két település között nem is olyan kicsi a távolság. Azt mondja, itt kezdte, itt is akarja befejezni pályafutását. A szolnocskai fiúk után mindig kapkodtak a tehetősebb egyesületek.- Volt időszak, amikor egyszerre hét szolnocskai labdarúgó játszott Királyhelmecen (Kráľ. Chlmec) a kerületi bajnokságban - mondja Badó Árpád egyesületi alelnök. - Amíg nem volt nálunk sportegyesület, a szomszédos községek, Pólyán és Boly (Boľ) csapatait erősítettük. Most is nagy a kísértés, mert a faluban iskola sincs. A gyerekek az első osztálytól a környező falvakban tanulnak, a középiskolát Királyhelmecen vagy még távolabb végzik, és bezzeg csalogatják őket, jobb feltételeket ígérnek nekik. De ők hazajönnek.

Hogy miért vállalják ezt a munkát a mostoha viszonyok között is?- Mert örömünket leljük benne, meg azért, hogy a fiatalok ne kocsi- kázzanak, hanem az egyesületben hasznosan töltsék a szabadidejüket - mondja Rontó László elnök.

Szándékukat, a jelek szerint, siker koronázza. Távozóban végighajtottam a falun. A kocsma üres

VOlt PALÁGYI LAJOS

Egy kis falu labdarúgócsapata: a szolnocskai (Solnička) futballisták

(A szerző felv.)

BARÁTSÁGI FUTÓVERSENY

A béke, a megértés jegyében

A Wuppertal - Kassa (Košice) Barátsági futóverseny 1765 km-es távjának utolsó méterei kitűnően jellemezték az akció küldetését. Az érintett városok szalagjaival díszített váltóbotot tartva közösen haladt át a kassai Békemaraton terén kijelölt célvonalon Christa Vahlensieck, a Békemaraton négyszeres győztese és Pavol Madár, a maratonfutás kétszeres csehszlovák bajnoka. Ez a záróakkord hűen tükrözte az akció résztvevőinek összefogását a béke megőrzése érdekében, azért a gondolatért, amelyért ezt az egyedülálló rendezvényt megszervezték. Azt a rendezvényt, amelynek keretei messze túlnőtték a sport határait, amely az emberek azon vágyát tolmácsolta, hogy barátságban, egyetértésben éljenek. Az eszme gyakorlati megvalósítására vállalkoztak a két partnerváros képviselői, mindkét részről 16-16 futó.

Wuppertalban a verseny rajtjánál, ahol jelen volt Emil Zátopek, többszörös olimpiai bajnok és a helsinki játékok bronzérmese, Herbert Scha- de is, Hans-Dietrich Genscher, az NSZK külügyminisztere így bocsátotta útjára a futókat: „Jó utat és sok szerencsét kívánok önöknek ahhoz, hogy valóra váltsák azt a jelszót, amelynek jegyében az esemény zajlik

„A kezdet megható volt, az emberek ezrei jöttek el, hogy üdvözöljék a jó szándék követeit. Szurkoltak nekünk. Egyesek az út mentén ácsorogtak, mások néhány méteren át csatlakoztak hozzánk“ - emlékezett vissza Milan Furín, az egyik résztvevő, a tavalyi olaszországi szupermaraton győztese, aki nagy

megtiszteltetésnek tekintette, hogy ott lehetett a mezőnyben.

„Csodálatos volt a České Budé- jovice-i, a breclavi vagy a prievidzai fogadtatás, s ahogy közeledtünk Kassa felé, egyre emelkedett a hangulat“ - legyezte meg Silvia Merten, az egyik nyugatnémet futó.

Megelégedéssel nyilatkozott az eseményről ünnepi köszöntőjében Bohuslav Chňoupek, csehszlovák külügyminiszter: „Nagyra értékelem hozzájárulásukat nemcsak a két résztvevő ország, Csehszlovákia és az NSZK, hanem a világ összes országa közötti párbeszéd elmélyítéséhez. Példát mutattak abban, hogyan lehet különböző társadalmi rendszerű országok között nem formális kapcsolatot létesíteni. Tiszteletre méltó teljesítményt nyújtottak, amely minden bizonnyal történelmet ír. Remélem, hogy ez a Barátsági futóverseny nem volt az utolsó, s hamarosan rendeznek majd Kassáról Wuppertalba vezető, Kelet-Nyugat maratoni“.

Csehszlovákia és a Német Szövetségi Köztársaság közélete, jelentős személyiségei, valamint az egyszerű emberek aláírásait tartalmazó papírtekercs, amely a világ népét békeharcra szólítja fel, a jó szándék bizonyítéka lett. Bohuslav Chňoupek és Hans-Dietrich Genscher aláírásával ellátott üzenet dokemuntum lesz az elkövetkező nemzedék számára. Ezt az üzenetet sportolók közvetítették, haladó gondolkodású, békeszerető sportolók.

„Hogyan teltek a kilométerek? A 32 atlétát négy nyolctagú csoportra osztották. Amíg egy kettős futott, a következő három versenyző melegített. így váltakoztunk körbe-körbe,

éjjel-nappal. De sohasem voltunk egyedül. Az éjszaka sötétjében is kijöttek a falvak, városok lakói az országúira, s ez erőt, hitet és elszántságot adott valamennyiünknek. Persze, a távon keserű percek is adódtak, főleg a hegyi emelkedőkön, de az összetartás legyőzte a válság perceit. Néhányunk számára ez a verseny az edzésmennyiség növelésével járt. A részvevők nagy része naponta 17-20 kilométert tett meg, ami összevetve 120-140 kilométert jelentett, de Furín és én valamivel többet vállaltunk“ - jegyezte meg Peter Polák.

Andreas Ziegler, a wuppertali városi tanács tagja találóan jellemezte a Barátsági futóversenyt: ,,Meggyőződtünk arról, hogy mi, sportolók példával szolgálhatunk a politikusoknak. Ha ók is olyan jól megértenék egymást, mint mi a pályán, nem lenne több megoldatlan probléma a Földön. “

Christa Vahlensieck így vélekedett: ,,Életem nagy álma teljesült. Itt nem a győzelemért futottunk, annál nemesebb ügyért. Olyan új barátságokat kötöttem, amelyeket életem végéig őrzök.“ Kassai kolléganője, Jarmila Šuniarová hozzátette: „Ez a futóverseny a legszebb volt eddigi sportpályafutásom során, s őszintén remélem, a többiek is így éreznek. “ örvendetes, hogy a Barátsági futóverseny gondolata valósággá vált, s ahogy mindenütt, amerre elhaladtak részvevői, rokonszenvvel fogadták őket az emberek. S joggal. Mert olyan ügyet képviselt, amely nemcsak a 32 sportoló számára fontos, hanem mindazoknak is, akik békében, barátságban, a jövőért való aggodalom nélkül akarnak élni. (šf)

Húsz nyári olimpia (1932 - Los Angeles)

Tizenkilenc világcsúcs atlétikában

Hosszú esztendőkig készültek az amerikai rendezők a jubiláns X. olimpiára, s ez meglátszott a játékok lebonyolításán és az eredményeken is. A Los Angeles-i olimpia úgy került be a sporttörténelembe, mint a világrekordok olimpiája. Az atlétikai versenyek során például tizenkilenc (!) világcsúcs született, s a mérhető sportágak csaknem mindegyikében olimpiai rekordok jelezték a színvonalat. A 115 000 nézőt befogadó Coliseum-stadion lehetővé tette, hogy a versenyeket rekordközönség, 1,5 millió néző tekinthesse meg. Nagyszerűen szolgálta az olimpiai eszmét, hogy a férfi résztvevőknek külön falut építettek (napi két dollárt fizettek, tehát nagyjából egy tizedét a mai „lakbérnek“), a nőket egy külön nagy szállóban helyezték el, ahol különböző nemzetiségű sportolók nap nap után találkozva valóban összebarátkoztak. A játékok további pozitívuma a Kaliforniára jellemző egyetlen felhócske nélküli napfényes időjárás volt. Felhők azonban mégiscsak akadtak. A kapitalizmus nagy gazdasági válsága ekkor érte el tetőfokát, s így mindössze 36 ország 1408 sportolója állt rajthoz. Népes küldöttségeket indítani a tengerentúlra nagyon drága kirándulás lett volna...

1.

SKOBLA A LEGERŐSEBB.

Csehszlovákiát is csak hét sportoló képviselte az olimpián. A kislétszá- mú küldöttség számára gyűjtéseket rendeztek, hogy fedezni tudják az utazási költségeket. Nehezen kerültek elő a koronák, az olimpiai bizottságnak szinte koldulnia kellett a különböző intézményeknél. A hét sportoló annál nagyobb sikerrel szerepelt: egy arany-, két ezüst és egy bronzérmet szerzett.

A súlyemelő Jaroslav Skobla (a 60-as évek kiváló súlylökőjének, a nemrégen elhunyt Jirí Skoblának édesapja) Los Angelesben a világ legerősebb emberének bizonyult, miután a nehézsúlyúak mezőnyében legyőzte a korábbi olimpiai bajnokot, a német Strasserbergert, és 380 kg-os eredménnyel aranyérmet nyert. Pedig majdnem elaludta a versenyt, csak röviddel előtte ébredt fel. Skobla bátran, kockáztatva versenyzett és amikor utolsó gyakorlatához készült, így biztatta magát: „Kubasku (ez volt a kedvenc szavajárása), ezt fel kell emelned ...“ És fel is emelte.

Ugyanebben a számban Pšenič- ka második lett, akárcsak a birkózó Urban. Douda súlylökésben szerzett bronzérmet.

HAGYOMÁNYOKHOZ MÉLTÓAN. Magyarország kormánya nem támogatta az olimpiai kiküldetés ügyét, ezért a Magyar Olimpiai Bizottság az amerikai magyarokhoz fordult segítségért. Az úszók és a vízilabdázók pedig tengerentúli portyát szerveztek költségük előteremtésére. Heteken át járták az amerikai városokat, szinte naponta versenyeztek. Agyonhajszoltan, kifárad- tan érkeztek Los Angelesbe; valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy például egyik reménységük, az Európa-bajnok és csúcstartó Bárány István úszó már a középdöntőben kiesett. Magyarország 47 sportolója azonban a nehéz körülmények ellenére is a hagyományokhoz méltóan szerepelt. Hat aranyérmükkel (kardcsapat, Kabos - kard egyéni, Pelle - talajgyakorlat és lólengés, Énekes István - ökölvívás, vízilabda) a nemzetek nem hivatalos pontversenyében a hatodik helyen végeztek! Ez volt eddigi legsikeresebb olimpiai szereplésük. Persze aztán jött Berlin, London és a csúcs - Helsinki.

2.

AZ ELSÓ NÉGER. Los Angelesben csakugyan a világ legjobb sportolói találkoztak. A várakozásnak megfelelően az amerikaiak domináltak, 42 aranyérmet szereztek. Második helyen nagy meglepetésre Olaszország versenyzői végeztek (13 aranyérem), harmadikok a franciák lettek. A tizenkilenc (!) világcsúcson kívül 40 olimpiai rekord született, elsősorban a vendéglátók jóvoltából, akiknek egyhar- mada néger sportoló volt.

Az amszterdami sikertelenségek után ugyanis az Egyesült Államok sportvezetői egyre gyakrabban hívták meg a válogatottba a tehetséges néger futókat. A legkiválóbb közülük, a mindössze 165 cm magas, kövérkés és szemüveges Tolan volt: 10,3 mp-cel nyerte a 100 métert és ö lett az első néger olimpiai bajnok! Aztán győzött a 200 m-es síkfutásban is, s 21,2 mp-es idejével az 1904 óta fennálló olimpiai csúcsot javította meg.

NEMCSAK NAPFÉNYES. Távolról sem volt csak , .napfényes olimpia" a Los Angeles-i. A politikai és gazdasági ellentétek a résztvevők között is felszínre kerültek. Az ünnepélyes megnyitón a kanadaiak nem voltak hajlandók meghajtani zászlójukat az amerikai előtt, a lengyel evezősök tiltakozásuk jeléül ülve maradtak a német himnusz játszásakor, a Brazi- lia-Németország vízilabda-mérkőzésen a szenvedélyes brazilok nagy verekedésbe kezdtek; csak hajszálon múlott, hogy nem fojtották vízbe a játékvezetőt.

Drámai küzdelmet hozott az 5000 m- es síkfutás. Végig a finn Lehtinen vezetett, de árnyékként követte őt az amerikai Hill. Amikor Hill a cél előtt nagy hajrába kezdett és meg akarta előzni a finnt, nem hagyta; állandóan előtte ,,kacsázott‘‘. Ez nagyon feldühítette a 100 ezer nézőt, csak a hangszóró többszöri figyelmeztetése után csillapodott le. Valószínűleg a vendégszeretetet tartotta szem előtt a versenybíróság is: jóindulatán múlott, hogy nem diszkvalifikálták az északi futót. Lehtinen hazatérte után sportszerűen visszaküldte az aranyérem felét amerikai „kollégájának“...

3.

AZ ÚJ NURMI. Nurmi eltiltása után a sportvilág arra volt kíváncsi, ki lesz a finn „csodafutó“ utódja. A 10 000 m-es versenytől várták a választ. Két finn, Iso-Hollo és Vár- tinen, valamint a lengyel Kusocinski vívott nagy harcot az elsőségért. A célegyenesig együtt haladt a három futó, de ott Kusocinski óriási hajrába kezdett és 10 méterrel megelőzte ellenfeleit. 40 év után nem finn futó nyerte ezt a számot az olimpián...

Mindenki az új Nurmit látta a 25 esztendős „Kusi“ személyében. Az' is lehetett volna, de balszerencsés versenyző volt. Állandóan térdfájdalmakkal bajlódott, nem is vehetett részt a többi futószámban. Három héttel később azonban Chicagóban ismét rajthoz állhatott az olimpiai győztesek nagy nemzetközi seregszemléjén. Az egyetlen szám, az 5000 m volt hivatva eldönteni: ki is a világ legjobb távfutója. És „Kusí“ ritkán látható taktikai harc után, pokoli hajrával mindenkit megelőzött.

Kusocinski kiváló futballista is volt, ezért csak 20 éves korától atle- tizált rendszeresen. Amit fiatal korában elmulasztott, azt akarta rövid úton behozni. Túlbecsülte erejét, ezért következett be térdsérülése. Egy napon például két hosszútávú versenyen is indult.

4.

A FÉLELMETES JAPÁNOK. Az

uszodában szinte sokkot kaptak az elkényeztetett amerikai nézők, mert a japánok beváltották korábbi „fenyegetésüket“. Az egykori tanítványok átvették a vezető szerepet, híres kemény edzésmódszerük következtében sorozatban diadalmaskodtak: a hat férfiszám közül ötben kettős japán győzelem született!

Félelmetes tudású sárga úszók nevét ismerte meg a világ. Köztük a 15 éves Kitamurát (1500 m: 19:12,4) és hasonló korú társát, Miyazakit (100 m gyors: 56,2).

A női számokban viszont a nagyszerű Madisonnal az élen (100 m gyors: 1:06,8, 400 m gyors: 5:29,2) hatalmas fölényben voltak a vendéglátók.

NEM NŐIES STÍLUS. Hasonló volt a helyzet a női atlétikában. Mindössze az Egyesült Államokban élő lengyel Walasi- ewicz) 100 m 11,9) „keveredett" az öt amerikai győztes közé, akik közül kiemelkedett a 18 esztendős Didrikson. Megnyerte a 80 méteres gátfutást (11,7), a gerelyhajítást (43,68) és második lett a magasugrásban. De csak azért második, mert a 167 centiméteres magasságot „szabálytalan, nem nőies" stílusban ugrottá át1 Mindhárom teljesítménye világrekordot jelentett.

Los Angelesben látszólag még „békeolimpia" volt, de a világszerte jelentkező nagy gazdasági válság már alapjában megrendítette a tőkés országokat és a 30-as esztendőktől kezdve egyre erősebben tört előre a fasizmus, amely egy évtized múlva - milliókkal együtt - az olimpiai győztesek közül is sok áldozatot követelt.

De hátra volt még a cirkuszosok cirkusza, az olimpiai gondolat teljes megcsúfolása, az 1936-os berlini olimpia.

TOMI VINCE