Új Szó, 1988. június (41. évfolyam, 127-152. szám)

1988-06-06 / 131. szám, hétfő

I L A Arjai, egyesüljetek; SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA HETFO 1988. június 6. XLI. évfolyam 131. szám Ara 50 fillér A gyártók és a vevők vására Tegnap zárta kapuit Brnóban a fogyasztási cikkek árusítással egybekötött vására, melyet 26. al­kalommal rendeztek meg. A ren­dezvény célja elsősorban az, hogy a helyi gazdálkodási vállala­tok és az ipari szövetkezetek be­mutassák sokrétű tevékenységü­ket és termékeiket, melyek a la­kosság ellátása szempontjából igen jelentősek. Az ipari szövet­kezetek és a helyi gazdálkodási vállalatok ugyanis már évek óta keresett cikkekkel gazdagítják a piacot, rugalmasabban, gyor­sabban reagálnak és alkalmaz­kodnak a fogyasztók változó igé­nyeihez. A főszerepet mindenképpen az ipari szövetkezetek és a helyi gaz­dálkodási vállalatok kapták, hisz a kiállítási terület több mint felét ők foglalták el, a kiskereskedelmi forgalom mintegy kétharmadát ők bonyolítják le és a szerződések 98 százalékát szintén ők kötik meg. A fogyasztó szemszögéből nézve az is lényeges, hogy a vásáron árusítás is folyt - sokakat persze meglep, hogy nem a kiállított, a legüjabb darabokból választhat­nak a standokon, hisz ezek a kö­vetkező év kollekciói. Egyedülálló alkalom ez, hisz az ipari szövetke­zetek és a helyi gazdálkodási vál­lalatok termékei nagyrészt helyi jellegűek - sokszor csak a szü- kebb gyártási körzetükben isme­rik a fogyasztók. A helyi gazdálkodási vállalatok közül 137 mutatkozott be. Számos új és innovált terméket hoztak el Brnóba. Összesen 532 gyárt­mánnyal neveztek be a helyi gaz­dálkodási vállalatok legjobb ter­mékének kijáró aranyéremért meghirdetett versenybe, s a bíráló bizottság 74-nek ítélte ezt oda. Hasonlóképp értékelték az ipari szövetkezetek igyekezetét. Ezek több mint ezer újdonsággal jöttek a vásárra. Gazdag tapasztalatok forrása a vásár a fogyasztóknak, a kiállí­tóknak egyaránt. A vásárolni szándékozók jogosan tették fel a kérdést: miért csak itt kapható egy-egy termék, mely egyáltalán nem számít különlegességnek, az átlagfogyasztó mindennapi szük­ségletét elégíti ki? A gyártók el­gondolkodhattak, hogyan lépje­nek tovább az elkövetkező idő­szakban, hisz meggyőződhettek arról, milyen a vevők érdeklődé­se. Tudatosíthatták, hogy az adott lehetőségeket érdemes és ki is kell használni. Az új gazdasági mechanizmus ugyanis tágabb te­ret nyújt - de több tekintetben igényesebb feltételeket is teremt - az ipari szövetkezeteknek és a helyi gazdálkodási vállalatok­nak. Ez utóbbiak közül a kísérleti gazdálkodást alkalmazók tapasz­talatai már az idén kedvezőek. Az ipari szövetkezetek szintén ké­szülnek az új szabályzók beveze­tésére. Az önállóság, az önfinan­szírozás és a szocialista vállalko­zás bizonyára ösztönzően hat majd tevékenységükre, s ennek mi fogyasztók közvetlenül érez­zük hatását. ötletekben, akaratban, az új ke­resésében nincs hiány - ezt tük­rözte a vásár. Viszont az alap­anyagellátás gondjait mielőbb meg kell oldani, mert ez valóban alapvető kérdés, az ipari szövet­kezetekben és a helyi gazdálko­dási vállalatoknál, s egyik feltéte­le annak is, hogy a következő évi vásár a vásárlók és a kiállítók szempontjából még az ideinél is sikeresebb legyen, TERÉZ A České Budéjo- vice-i Gama vál­lalat milevskói üzemének dol­gozói már az idén összesze­relnek 1500 da­rabot a PMD 85- ös típusú okta- tó-mikrokompu- tér új sornyom­tatójából. Ez a berendezés másodpercen­ként 25 jel le­ütésére képes. A készülék 1987- ben a CSSZK Ipari Minisztériu­ma reszortjának legjobb terméke volt. A képen Jiri Maráik sornyom­tatót szerel. GORBACSOV - NADZSIBULUH TALÁLKOZÓ Az afgán külügyminiszter az ENSZ-főtitkárnál (Jaroslav Svbek felvétele - CTK) Biztonságot a leszerelés által A Varsói Szerződés tagországainak memoranduma az ENSZ-ben (ČSTK) - A Varsói Szerződés tagországai memorandumot terjesz­tettek az ENSZ-közgyülés 3. rendkí­vüli leszerelési ülésszaka elé. Biz­tonságot a leszerelés által című do­kumentumban a tagországok dele­gációi megállapítják, az egész vilá­gon egyre erősödik az a meggyőző­dés, hogy az atomháborúnak nem Véget ért a brnói árumintavásár (ČSTK) - Tegnap Brnóban véget ért az idei árumintavásár. Ahogy arról a .szervezők az újságírókat tá­jékoztatták, csaknem 430 ezren lá­togatták meg a vásárt ebben az évben. Tavaly 483 ezer 853 látoga­tója volt ugyanennek a rendezvény­nek, ötéves átlagban pedig megkö­zelítően 429 ezren látogattak Brnóba. A vásár ideje alatt mintegy száz- harminckilenc millió korona értékű áru talált gazdára, és 272 millió korona értékben rendeltek meg a lá­togatók különböző árucikkeket, el­sősorban bútort. Az ipari szövetke­zetek és a helyi gazdálkodási válla­latok 12,317 milliárd korona értékű szerződést kötöttek a belkereske­delmi vállalatokkal és a fogyasztási szövetkezetekkel a hazai piac vá­lasztékának bővítése érdekében. lehetnek sem győztesei, sem vesz­tesei. Mindent meg kell tenni min­dennemű háború elhárításáért, a vi­lág biztonsága érdekében az új gon­dolkodásmódhoz kell igazodni, új­szerűén kell hozzáállni a háború és a béke kérdéseihez. A küldöttségek állást foglalnak a nukleáris fegyve­rek teljes felszámolásáért, elutasít­ják a „nukleáris elrettentés“ politiká­ját, az erő alkalmazását vagy az erővel való fenyegetést a nemzetkö­zi kapcsolatokban. A memorandum­ban követelik, hogy a rendkívüli ENSZ-ülésszak határozza meg en­nek a folyamatnak a fő irányait és ezzel ösztönözze a két- és sokolda­lú leszerelési tárgyalásokat. A Varsói Szerződés tagországai­nak delegációi történelmi esemény­nek minősítik a szovjet-amerikai ra­kétaszerződés aláírását és ratifiká­lását, és szorgalmazzák, hogy a rendkívüli leszerelési ülésszak foglaljon állást a szovjet és amerikai hadászati támadófegyverek 50 szá- zálékos csökkentésére vonatkozó megállapodás megkötése mellett. xxx/ Bohuslav Chňoupek csehszlo­vák külügyminiszter New Yorkban találkozott Csien Csi-csen kínai külügyminiszterrel. A nemzetközi helyzetről és a kétoldalú együttmű­ködés további lehetőségeiről tár­gyaltak. (ČSTK) - Nadzsibullah, az Afgán Köztársaság államfője, az ANDP KB főtitkára útban New Yorkba, az ENSZ-közgyülés rendkívüli leszere­lési ülésszakára, szombaton Moszk­vában megszakította útját és talál­kozott Mihail Gorbacsovval, az SZKP KB főtitkárával. Mihail Gorbacsov tájékoztatta vendégét az amerikai elnökkel foly­tatott tárgyalásai eredményeiről. Az afgán vezető nagyra értékelte a ta­lálkozót, mint a nemzetközi élet rendkívül jelentős eseményét, amely lehetővé teszi a világpolitikai helyzet további javítását. Mihail Gorbacsov és Nadzsibul­lah véleménycserét folytatott az Af­ganisztánban és az ország körül kialakult helyzetről. Hangsúlyozták az afgán kormány politikájának fon­tosságát, e politika célja a vérontás beszüntetése és az afgánközi pár­beszéd beindítása. Mindkét fél hangsúlyozta, továbbra is törekedni fognak a széles körű együttműködés fejlesztésére a legkülönbözőbb terü­leteken. A szívélyes, nyílt, baráti légkörű tárgyalásokon részt vett Eduard Se­vardnadze, az SZKP KB PB tagja, külügyminiszter és Anatolij Dobri- nyin, az SZKP KB titkára. Nadzsibullah Moszkvából tegnap elutazott New Yorkba Javier Perez de Cuellar ENSZ- főtitkár New Yorkban találkozott Abdái Vakil afgán külügyminiszter­rel-. Az Afganisztán körüli politikai helyzet megoldására vonatkozó genfi megállapodások megvalósítá­sával összefüggő kérdéseket vitat­ták meg. Abdái Vakil a találkozón kifejezte országa komoly nyugtalan­ságát amiatt, hogy Pakisztán meg­sérti a genfi megállapodást. Az afgán szélsőségesek az af­gán-pakisztáni határon fekvő Khoszt önálló járás lakossága ellen intéztek támadást. Hét személy éle­tét vesztette, kilenc pedig megsebe­sült. A Bahtar hírügynökség szerint megsemmisítették az egyik mecse­tet is. A szélsőséges csoportok lőt­ték Kalat várost, Zabul tartomány közigazgatási központját. Itt két sze­mély vesztette életét. Az afgán fegy­veres erők ellentámadása során a szélsőséges erőktől nagy mennyi­ségű fegyvert és lőszert zsákmá­nyoltak. Bamjan tartományból arról érkeztek jelentések, hogy heves összecsapások voltak a különböző irányzatokat képviselő szélsőséges csoportok között. Az első jelentések szerint legkevesebb 18 szélsőséges vesztette életét és nagyon sok a se­besült. Hazautazott a szovjet miniszterelnök-helyettes Megállapodások az együttműködés korszerű formáiról (ČSTK) - Szombaton hazautazott Vszevolod Murahovszkij, a Szov­jetunió Minisztertanácsa elnökének első helyettese, a Mezőgazdasági- Ipari Állami Bizottság (Goszagro- from) elnöke, aki öttagú küldöttség élén tárgyalt hazánkban. A szovjet miniszterelnök-helyettest Miroslav Toman szövetségi mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter hívta meg. A küldöttség Miroslav Tomanon kívül Ladislav Gerle kohó-, gép- és elektrotechnikai ipari miniszterrel is tárgyalt. Ezenkívül Vszevolod Mura- hovszkijt fogadta Miloš Jakeš, a CSKP KB főtitkára, Lubom ír Štrou- gal szövetségi miniszterelnök és František Pitra, a CSKP KB Elnök­ségének póttagja, a Központi Bizott­ság titkára is. A tárgyalások során egész sor (Munkatársunktól) - Az elmúlt napokban Prága szívében, az Óváros téren, a Príkopy sétáló­utcában, a Vencel téren, de a metróban is gyakran találkoz­hattunk vidám, pionírnyakken- dős gyermekekkel, a Prága a pi­oníroké elnevezésű szombaton véget ért találkozó résztvevőivel. Hazánk valamennyi kerületét kö­zel hatszáz pionír és pionírveze­tő képviselte az eseményekben gazdag rendezvényen. A fővá­ros fiatal vendégeit nem keve­sebb mint tizenhétezer prágai fiú és lány tekintette vendégének. A prágai alapiskolák tanulói öt napon át látták el a vendéglátó tisztjét, és az egyes kerületi kül­döttségek fölött prágai pionírcsa­patok vállaltak védnökséget. Jó gondolat volt a rendezők­től, hogy minden napra új jelszót tűztek ki. így például szerdán a legtöbbször felhangzó kérdés ez volt: Kié Prága? A járókelők mosolyogva hallgatták a kórus­ban adott választ: A pioníroké! A csütörtöki jelszó a verseny- szellemet sejtette: Tovább, töb­bet, gyorsabban! S valóban: ezen a napon a fiatalok vendég­látóikkal vetélkedtek a sportpá­lyán. Egy másik akció a dohány­zás károsságára hívta fel a fi­Szervusz, Prága! gyeimet ugyancsak ötletes, a fel­nőttekhez szóló jelszóval: Aján­dékozzatok meg bennünket az­zal, hogy nem dohányoztok! A sétálóutcában levő gyermek­áruházban sokan vásároltak a dohányzás ártalmára utaló, humoros rajzú trikókat. A patinás, teljes pompájában ragyogó Óvárosháza egyik leg­díszesebb helyiségében, a Bro- žík teremben a találkozó alkal­mából a főváros párt- és állami szerveinek képviselői fogadták a küldöttségek vezetőit és szá­mos tagját. Itt részletes tájékoz­tatást kaptak Prága jelenéről, s fejlesztésének távlatairól. Elis­merő szavak hangzottak el ar­ról a segítségről, amelyet a CSSZSZK egyes kerületei nyújtanak a főváros építéséhez. Sok pionír először látta Prága nevezetességeit. Számukra fe­ledhetetlen élményt jelentett az Óvárosházának híres órája, az Örloj, a felújított óváros műemlék­épületei, a Károly híd, a kivilá­gított prágai vár vagy a modern Kultúrpalota. A SZISZ prágai bi­zottsága által jól megszervezett ötnapos találkozón sok új barát­ság született a szlovákiai és a prágai pionírok közt. Mindez kitörölhetetlen emlékként marad meg nemcsak a fiatal vendégek, hanem vendéglátóik emlékeze­tében is. Nem csoda, hogy szív­ből, őszintén hangzott a búcsú­záskor: Szervusz, Prága! A vi­szontlátásra! SOMOGYI MÁTYÁS megállapodás született az együtt­működés kiszélesítésére és hatéko­nyabbá tételére, különösen a repce, a cukorrépa, a borsó és a kukorica termesztésében, valamint a sertés- tenyésztésben. Ugyancsak szerző­déseket írtak alá a mezőgazdasági gépek és berendezések gyártásá­ban történő szakosodásról és együttműködésről, a növényvédő­szerek gyártásáról, a növényvéde­lem biológiai módszereiről, valamint az élelmiszeripar számára történő csomagolóanyag-gyártásról és a csomagolástechnikai berendezé­sek gyártásáról is. Megállapodás született olyan közös intézkedések­ről, amelyeknek célja a biotechnoló­giai eljárások fejlesztése, valamint a mezőgazdasági és élelmiszeripari mikrobiológiai termelés elmélyítése. A szóban forgó megállapodások megvalósítása során elsősorban az együttműködés korszerűbb formáit alkalmazzák majd. Az említetteken Ikívül a tárgyalások során megvitatták a gazdasági mechanizmus változá­sainak kérdését, különösen a két ország mezőgazdasági-élelmiszer­ipari komplexumaiban. Üdvözlő táviratok (ČSTK) - Gustáv Husák, a Csehszlovák Szocialista Köztársa­ság elnöke a dán nemzeti ünnep alkalmából üdvözlő távlatot küldött II. Margit dán királynőnek. Ugyanebből az alkalomból táv­iratban üdvözölte Ľubomír Štrou- gal szövetségi miniszterelnök Paul Schlütert, a Dán Királyság minisz­terelnökét. Bohuslav Chňoupek külügyminiszter dán kollégájának, Uffe Ellemann-Jensennek teiezte ki jókívánságait. xxx Gustáv Husák köztársasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait XVI. Károly Gusztáv svéd királynak az ország nemzeti ünnepe alkal­mából.

Next

/
Thumbnails
Contents