Új Szó, 1988. június (41. évfolyam, 127-152. szám)

1988-06-02 / 128. szám, csütörtök

A biztonságos közlekedésért Közútiforgalom-elterelés Bratislava és Magyarbél (Veľký Biel) között Ez év márciusának első reggelén a 61-es főútvonalon közlekedők nem kis meglepetésére Szlovákia fővárosa előtt jelzőtáblák terelték mellékútra a forgalmat. Főként a Bratislava-vidéki és Galántai (Galanta) járásból munkába sietők kapták fel értetlenül a fejüket, vajon miért kell a közeli Ivanka pri Dunaji falun keresztül mintegy 3 kilométeres kerülőt tenniük. Hetek, hónapok telnek úgy, hogy a lezárt útszakaszt az ingázók ezreinek kell naponta kétszer megkerülni, mert a bratislava-štúrovói útvonal felett vezető út hídszerkezetét, a felüljárót javítják. Ez egy kissé megnyugtatta az ingázókat, ám amikor a terelőutat keresztező vasút sorompója hosszú percekre elzárja a munkába vagy az onnan hazasie- tők útját, még ma is általános az elégedetlenkedés. Az ivankai vasútál­lomás melletti fénysorompót automatikus berendezés zárja le - de akárcsak egy túlzottan óvatos vasúti páiyaőr - általában sokkal koráb­ban, mint arra szükség lenne. Emiatt a néha több száz méteres sorban várakozók úgy érzik, valakik felelőtlenül lopják idejüket, s bosszantja őket, hogy a hídjavítást, mint a kevésbé sürgető építkezések esetében szokás, alig néhány ember végzi.- A hídszerkezet az elmúlt évek során olyan súlyosan károsodott, hogy javítása halaszthatatlanná vált - fogad bennünket a felüljárót javító 4-5 munkás társaságában Štefan Prívozník, a Nyitrai (Nitra) Építő Vál­lalat trnavai üzeme szenei (Senec) részlegének mestere mert az eső, a fagy és a téli sózások nem csupán a szigetelését, hanem részben a vasbeton alépítményének acélbe­tétjeit és pillérjeit is megrongálták. Először eltávolítottuk az útburkola­tot, majd vízelvezető nyílásokat fúr­tunk a hídtestbe, most meg azoknak a vasbeton lemezeknek a vasazásá- hoz készülünk, amelyeknek az lesz a feladatuk, hogy a híd és az úttest csatlakozásánál megakadályozzák az esetleges süllyedést. Az így elké­szített felszerkezetre új szigetelés, kiegyenlítő betonréteg és útburkolat kerül. Ezenkívül a hídszerkezetben keletkezett repedéseket is be kell betonoznunk, hogy a továbbiakban gátat vessünk a víz romboló hatásá­nak - foglalja össze a teendőket Štefan Prívozník.- A felüljárót javító csoport való­ban csak öttagú? Miért nem dolgoz­nak itt többen, gyorsabban menne a munka?!- Üzemünknek most több hidat kell felújítania. Sok a munka, a mun­kás meg kevés. Itt szinte mindent kézi erővel kell csinálni, nem éppen veszélytelen helyen, hiszen a hidat alulról, hat méter magas állványról kell javítanunk, miközben a vasúti forgalom alig szünetel - mondja a mester, s míg a meredek töltés oldalán óvatosan leérünk a vasúti sínekhez, épp egy tehervonat robog el mellettünk. Štefan Zvon- čan mérnöktől, a felüljáró javítá­sáért felelős épí­tésvezetőtől a 2,7 millió koronás munka befejezési határidejéről ér­deklődünk.- Az ivankai felüljáró javításá­ra tízhónapos ha­táridőt szabott meg a terv, de te­kintettel arra, hogy nagy inten­zitású közúti for­galmat kell miatta elterelni, és aka­dályozzuk a vas­úti forgalmat is, az illetékes szervek felére rövidítették ezt a határidőt. Mindez nem kis gondot okoz, hiszen korábban csak új hidakat, felüljárókat építettünk, a felújítást illetően nincs kellő ta­pasztalatunk. A kérdéses felüljáró alatt forgalmas nemzetközi vasútvo­nal van, és emiatt a javítómunkák idején alig lehetséges a vasúti forga­lom korlátozása. A tervek ugyan számolnak a vasúti közlekedés időnkénti rövid szüneteltetésével és a vezetékek heti néhány órás áram- talanításával, de a vasúti szervek nem tudják mindig megtartani az erre vonatkozó időtervet. A munkálatok az említett nehéz­ségek ellenére jó ütemben halad­nak. Amennyiben az alvállalkozó, a bratislavai Doprastav vállalat nem késlekedik a szigetelő munkákkal, és vállalatunk nyitrai üzeme is idejé­ben elvégzi a pillérek megerősítését szolgáló injektálást, akkor június vé­géig, a megszabott határidőre befe­jezzük a munkát - bizakodik az építésvezető. A néhány kilométeres kerülőre, a gyakran hosszú percekig tartó vá­rakozásra kényszerülő gépjárműve­zetők és utasok sem tehetnek egye­bet. Sőt, Ivanka pri Dunaji lakosai sem, akiket nem kevésbé érint a fe­lüljáró javítása. Csúcsforgalom ide­jén szinte két összefüggő sorban hömpölyög egymással ellentétes irányban a gépkocsik áradata a falu utcáin. Dr. Jarmila Škottovától, a hnb titkárától kérdeztük, mennyire zavarta meg a falu életét a megnö­vekedett közúti forgalom? t- Az első napokban gyakran per­cekig nem lehetett átmenni az érin­tett utcák egyik oldaláról a másikra. Az állomáshoz közel, a sorompók felé vezető út mellett van a falu bölcsődéje. El lehet képzelni, mit jelent a szülők számára reggelente, a csúcsforgalom idején gyermekeik­kel odajutni. Kérésünkre ezért az illetékes szervek 40 kilométeres óránkénti sebességet engedélyez­tek ezen az útvonalon. A helyi úthá­lózat nincs ilyen nagy forgalomra méretezve. Ha egy autóbusz a meg­állóba ér, mögötte azonnal torlódnak a gépkocsik. A falun keresztül uta­zók közül sokan megállnak itt vásá­rolni, ezért az élelmiszer-ellátásban egy ideig problémák merültek fel. Egyszóval a falu lakossága legalább annyira várja a felüljáró javításának befejezését, mint azok, akik egyelő­re községünkön keresztül kénytele­nek ,,átdöcögni“ naponta kétszer is. Remélem, az építők munkájukkal elkészülnek a tervezett határidőre, hiszen a turistaidény közeledtével bizonyára növekedni fog a közúti forgalom - mondja dr. Škottová. Vele, a falu lakosságával és nem utolsósorban az érintett ingázókkal együtt reméljük mi is, hogy az építők tudatában vannak, mennyire fontos a felüljáró mielőbbi felújítása. Ha minden jól megy, június végére elkészül (A szerző felvétele) A betonozással járó építőipari munkák esetében a technológiai el­járás miatt sokszor a dolgozók szá­ma megkétszerezésével sem rövi­díthető le a határidő. Az ország hídjainak, felül- és aluljáróinak javí­tását, karbantartását a legfelsőbb állami szervek szorgalmazására végzi most intenzívebben az építő­ipar. Ezek a munkálatok valameny- nyiünk biztonságos közlekedését szolgálják, miközben türelmet és megértést követelnek tőlünk. Az vi­szont tény, hogy a hídszerkezetek állandó karbantartást igényelnek, és ha nem csak a huszonnegyedik órá­ban fordítanának rájuk megkülön­böztetett figyelmet az illetékesek, akkor a javítási munkák kevesebb pénzbe kerülnének, és kisebb gon­dot okoznának az építőipari vállala­toknak s a közlekedésben egyaránt. A felsorolást folytathatnánk azzal, hogy mennyi üzemanyagot takarít­hatnánk meg stb., hogy a munkába igyekvők felesleges idegeskedésé­ről már ne is tegyünk említést. Már­pedig ez utóbbi nem csupán gazda­sági következményeket von maga után. BARANYAI LAJOS A jogi nevelés nélkülözhetetlensége Tevőleges, dinamikus élet jellem­zi manapság Csehszlovákia Kom­munista Pártja szerveinek és szer­vezeteinek életét. Ez törvényszerű, hiszen a gazdaság és a társadalmi élet egyéb területei átalakításának kérdései csakúgy, mint a szociális és a gazdasági folyamatok gyorsítá­sának feladatai a kommunistáktól a lehető legnagyobb igyekezetei, mindennapos figyelmet, rendkívüli aktivitást, előrelátást, az elemzés, az általánosítás és az alkalmazko­dás képességét követelik meg. A fi­gyelem homlokterében főleg a gaz­daság problémái, helyzete, fejlődé­se és eredményessége áll. Ez azon­ban nem vonhatja el a figyelmünkéi a párt ideológiai munkájának jelen­tős kérdéseitől. Erre utal az a körül­mény is, hogy előkészítés alatt áll a CSKP Központi Bizottságának ülése az ideológiai munka időszerű kérdéseiről. A párt ideológiai munkájának a je­len időszakban rendkívüli a jelentő­sége. Hiszen hozzá kell járulnia a kommunisták és a pártonkívüliek politikai színvonalának emeléséhez, az embereket fel kell készíteni a hol­nap igényes feladataira. Ezen túl­menően mozgósítania kell őket a fejlett szocialista társadalom ma­gasabb rendű céljainak elérésére s a múlthoz képest jóval nagyobb mértékben ki kell alakítania a sze­mélyre szóló elvtársi bírálatnak és önbírálatnak, a szocialista jogrend, erkölcs és fegyelem iránti tisztelet­nek légkörét. Az ideológiai munka szerves része A jogi nevelésnek, a párt ideoló­giai munkája szerves részének e fel­adatok teljesítése során helyettesít- hetetlen a szerepe és joggal várha­tó, hogy jelentőségét kiemeli a CSKP KB, illetve az SZLKP KB soron következő ülése is. Helyénva­ló kérdés, miben rejlik a jogi nevelés jelentősége? A válasz kézenfekvő. Az állampolgárok jogi tudatának for­málása, a jog tisztelete, a törvények és az egyéb jogszabályok tekintélye valamint megtartása a hatásos jogi neveléstől függ. Jelentőségét meg­hatványozza az átalakítás jelenlegi időszaka, amely megkívánja az új gondolkodást és cselekvést, a szub­jektum nagyobb szerepét a gazda­ságfejlesztés irányításának, terve­zésének és szervezésének rend­szerében, amely függ az egyén he­lyétől és szerepétől a szocialista demokrácia fejlesztésében, a társa­dalom arra irányuló törekvésében, hogy javuljon a munka minősége, ésszerűsége és hatékonysága. A CSKP KB 7. és 9. ülése valamint az SZLKP KB ezekhez kötődő ülései tartós követelményként hangsúlyoz­ták, hogy minden szervnek, szerve­zetnek és állampolgárnak pontosan, következetesen és összehangoltan meg kell tartania a hatályos jogsza­bályokat, miközben a társadalomirá­nyítás fontos módszereként előtérbe kerül a szocialista törvényesség ide­ológiai vonatkozása. A párt ideoló­giai munkája és így a jogi nevelés szempontjából is fontosak továbbá azok az idei propagandafeladatok, amelyekről az országos ideológiai aktívaértekezleten tanácskoztak. Ez az értekezlet meghatározta ugyanis, hogy milyen formákban, módszerek­kel és eszközökkel kell megmagya­rázni az átalakítás értelmét. A kibontakozás útján A jogi nevelés jelenlegi és jövőbeli időszerű feladatairól szólva meg kell ismerkednünk fejlődésével, helyze­tével és színvonalával. A visszapil­lantás arról tanúskodik, hogy a jogi nevelés alakulására döntő hatással volt az SZLKP KB Elnökségének 1975. március 24-i tanácskozása az SZSZK-ban a jogi nevelés helyzeté­ről, színvonaláról és további felada­tairól. Határozata fordulatot jelentett, mivel Szlovákiában lefektette a kö­vetkezetes, egyeztetett jogi nevelés gyakorlásának alapjait. A jogi propagandát 1975-ig főleg a biztonsági, az ügyészségi, a bíró­sági és az ügyvédi szervek munka­társai gyakorolták. Kibontakoztatása főként a jogsértések kivizsgálásá­nak gazdag tapasztalataira épült. Bi­zonyos idő elteltével az ideológiai feladatok növekedése alapján kitűnt, hogy ez a tevékenység nem felel meg minden követelménynek. A pártszerv ezért feladatként kitűzte, hogy ebbe a munkába vonjanak be minden párt-, állami, társadalmi és gazdasági szervet, illetve szerveze­tet, elsősorban a szocialista jogá­szok új nemzedékét. így azután az egyeztetett jogi nevelésbe fokoza­tosan beilleszkedtek a nemzeti bi­zottságokon, az állami döntőbírósá­gokon, a jogi osztályokon, a jogi karokon, a tudományos intézmé­nyekben, a központi szervekben stb. dolgozó jogászok is. Az említett párthatározat úgy ren­delkezett, hogy hozzák létre az SZLKP KB jogi nevelést és propa­gandát egyeztető bizottságát, amelynek elnöke az SZLKP KB ál­lamigazgatási osztályának vezetője lett. Ezzel egyidejűleg megalakult az SZSZK Jogi Neveléssel és Propa­gandával Foglalkozó Bizottsága is, amely a szlovák kormány tanácsadó szerve. Elnöke az SZSZK igaz­ságügy-minisztere. Ennek a bizott­ságnak titkársága 1977-tól ne­gyedévente megjelenteti közlönyét, amely segítségére van a jogi neve­lést gyakorlóknak. Nagyjelentőségű volt az SZSZK Kormánya Elnökségének az a hatá­rozata is, amellyel jóváhagyta az SZSZK jogi nevelése irányításának és egyeztetésének alapelveit. Ez a dokumentum feladatként meg­szabta, hogy a kerületi és a járási nemzeti bizottságok mellett hozzák létre a jogi nevelést egyeztető bizott­ságokat. A nemzeti bizottságok mel­lett valamint egyes államigazgatási szervek keretében is már működnek a jogi nevelés bizottságai, amelyek területi hatáskörükben egyeztetik a jogi nevelést. A legfelsőbb párt- és állami szer­vek 1975 óta több ízben foglalkoztak a jogi neveléssel. Legutóbb - 1985. május 14-én - az SZLKP KB Elnök­sége megtárgyalta és elfogadta A jogi nevelés és propaganda célja az SZSZK-ban az 1986-1990-es években című dokumentumot. Ezt kiegészítette A jogi nevelés az átala­kítás szakaszában elnevezésű do­kumentum, amelyet az SZSZK kor­mánya 1988. január 18-án hagyott jóvá. Egymáshoz kapcsolódó feladatok A következő időszakban a jogi propaganda célja főleg az, hogy elő­segítse a minőségi változásokat a szocialista gazdaság védelmében, elmélyítse a jog szerepét a társadal­mi folyamatok irányításában, a bű­nözés és az egyéb társadalomelle­nes tevékenység elleni harcot vala­mint a gyerekek és az ifjúság vé­delmét. Ezek a feladatok abból a tényből következnek, hogy a társadalomban továbbra is előfordulnak visszás je­lenségek, amelyekre nyomatékos hangsúllyal hívta fel a figyelmet öt évvel ezelőtt a CSKP KB Elnöksé­gének a szocialista törvényesség, erkölcs és fegyelem megsértése el­leni harc hatékonysága elmélyítésé­ről szóló, a párt szerveihez és szer­vezeteihez intézett Levele, továbbá a jogtalan gazdagodással és a tisz­tességtelen forrásokból való nye­részkedéssel szembeni szigorúbb eljárással foglalkozó kormányhatá­rozatok. A bűnözés alakulása to­vábbra is gondot okoz, a szándékos, de egyben a gondatlan bűncselek­mények is (a tűzvészeknél, a havári- áknál és a robbanásoknál) jelentős károkkal járnak. A jogot egyesek nem tisztelik, amiről tanúskodik a polgári jogi ügyeknek, főleg a kü­lönféle vagyoni, ingatlani, lakás- stb. pereknek nagy száma. A családjogi ügyek, elsősorban a válások főleg azért nyugtalanítóak, mivel a bontó­perekben sok esetben kiskorú gye­rekek sorsáról és jövőjéről kell dön­teni. A jogi nevelésre széles lehetősé­gek nyílnak a társadalmi szerveze­tekben. Az FSZM-ben és a SZISZ- ben beváltak a munkajogi és általá­ban a jogi tanácsadók. Szlovákiában aktivitást tanúsít a CSSZSZK Szo­cialista Akadémiája, a Honvédelmi Szövetség és a CSSZBSZ is. Külön figyelmet érdemel a Szlo­vák Jogászegylet. A jogászok Szlo­vákia valamennyi járásában tömö­rülnek e társadalmi szervezet helyi szervezeteiben. Ezeket a szerveze­teket jobban kell felhasználni a párt és az állam jogi politikája feladatai­nak megvilágítására. A jogi nevelésben nagyobb rész­vételt várunk el a jogi alakulatoktól vagyis a gazdálkodó szervezetek­ben, a vállalatoknál és az üzemek­ben dolgozó jogászoktól. Nagyobb figyelmet kellene fordítaniuk a jog­segélyszolgálatra, amelyet a jövő­ben fejleszteni kívánunk. Nem lehet csupán a járási székhelyeken létesí­tett jogi tanácsadókra támaszkod­nunk, mivel jogsegélyszolgáltatást és szükséges információkat nyújt­hatnak egyéb munkahelyek jogászai is. A tömegtájékoztatás és propa­ganda eszközei a jogi nevelés haté­kony és megbízható támaszává vál­tak. A továbbiakban nagyobb aktivi­tást várunk el tőlük a bűncselekmé­nyek elkövetését lehetővé tevő felté­telek és okok általánosításában, a jogi nevelés témáival foglalkozó érdekes és változatos cikkek vala­mint műsorok közlésében és a jogi tanácsadás tökéletesítésében. Na­gyobb figyelmet kell fordítani a válla­lati és a járási újságokra. A jogi nevelést hatékonyan egybe kell kapcsolni a szociális megelőzés tökéletesítése programjának meg­valósításával a Lévai (Levice), a Ri­maszombati (Rimavská Sobota), a Prešovi, a Trnavai járásban és a második bratislavai városkerü­letben. Jelenleg újdonságnak számíta­nak az SZSZK jogi napjai, amelye­ket a CSSZSZK Szocialista Akadé­miájának Szlovákiai Központi Bizott­sága szervez. Gazdag tapasztalatok Az említett feladatok megvalósí­tásában sikeresen építhetünk az el­telt tizenhárom esztendő gazdag ta­pasztalataira. Egyértelműen hang­súlyozni kell, hogy a kifejtett igyeke­zet, fáradozás és munka nem volt hiábavaló. A tapasztalatok meg­erősítik, hogy a jogi nevelés létjogo­sult és kedvezőek az eredményei. Nap nap után meggyőződünk arról, hogy az emberek zömének pozitív a viszonya a kötelességeikhez, a törvények és a jogrend megtartá­sához. A társadalomban nem ural­kodtak el a visszás jelenségek, de nem szabad lebecsülni őket. A jogi nevelést ezért főleg a nagyobb váro­sokra, illetve az állampolgárok olyan csoportjaira kell orientálni, amelyek megértik a jogszabályokat és nem teljesítik kötelességeiket. A nevelés folyamata nem lehet meg a jogi nevelés híján. Ezért szerves részé­vé kell válnia az iskolai nevelésnek, az eszmei-politikai munkának, a pártoktatásnak, az attesztációs vizsgáknak valamint a fegyveres testületekben a marxizmus-leniniz- mus oktatásának. A megszabott feladatok nem könnyűek. Viszont már most kifejez­hetjük meggyőződésünket - minden előfeltétel adva van ahhoz, hogy jogi propagandánk céljait elérjük, össz­hangban azokkal a párthatározatok­kal, amelyeket az ideológiai munka hatékonyságának növelésére hoztak. Dr. MILOŠ BÁRTA, az SZSZK igazságügy-miniszterének helyettese

Next

/
Thumbnails
Contents