Új Szó, 1988. május (41. évfolyam, 102-126. szám)

1988-05-07 / 107. szám, szombat

Alkotásaikkal szellemi értékeinket gyarapítják Évről évre visszatérő szép hagyomány, hogy a jeles májusi ünnepek idején a terme­lésben és a gazdasági szféra más területein kiválóan dolgozó egyénekkel és kollektívák­kal együtt kitüntetik azokat is, akik elkötele­zett alkotásaikkal szellemi értékeinket gyara­pítják, s művészetükkel, emberi helytállásuk­kal járulnak hozzá ember- és társadalomfor­máló terveink valóra váltásához. Az elmúlt napokban kitüntetett művészek közül az aláb­biakban három személyiség munkásságát, ed­digi életútját mutatjuk be. Kifinomult stílusérzékkel Magda Hajóssyová Klement Gottwald Állami Díjas Érdekes és tanulságos életpálya Mag­daléna Hajóssyováé. Érdekes annak elle­nére, hogy neves hazai szopránénekes­nőnk pályájának alakulásában úgyszól­ván sosem játszottak szerepet a véletle­nek, nincsenek váratlan és fordulatos események. Személyisége, életvitele és munkastílusa eleve kizárja az újságokba kívánkozó „sztorikat". Személyével kap­csolatban még karrierről is nehéz beszél­ni. Manapság bizonyos pejoratív mellék- zöngéje van ennek a szónak: az csinál karriert, aki váratlanul robban be a pályá­ra, hirtelen tör a csúcsra. Ez pedig vég­képp nem jellemző Hajóssyovára. Pályája iskolapéldája annak, hogyan válhat valaki minden külső segítség, reklám és önrek­lámozás nélkül, adottságai okos kama­toztatásával, szorgalommal, fegyelemmel és kitartással élvonalbeli művésszé. Csengő szopránjára már gyermekko­rában felfigyeltek, éveken át énekelt a Csehszlovák Rádió bratislavai gyer­mekkarában. Szinte természetes, hogy amikor választania kellett, az ének mellett döntött, s az ő esetében az sem volt meglepő, hogy a bratislavai Konzervató­rium énekszakán az év legjobb növendé­keként végzett. Tanulmányait a bratisla­vai Zeneművészeti Főiskolán folytatta, ahol 1971-ben szerzett diplomát. Még főiskolai tanulmányai idején szerződtette a Szlovák Nemzeti Színház, közben a Lúčnica Népművészeti Együttes szólis­tájaként aratott sikereket, vendégszere­peit külföldön is. 1971-tól 1979-ig a bratislavai Szlovák Nemzeti Színház szólistájaként működött, 1972-tól rendszeresen vendégszerepeit Prágában. 1976-ban mutatkozott be első ízben az NDK közönsége előtt a berlini Staatsoperben, ahova egyre gyakrabban hívták vissza, míg végül 1979-ben állan­dó szerződéssel a patinás német színház magánénekesnóje lett. Jelenleg is ott dol­gozik. Még az 1976/77-es évadban el­nyerte a német kritika díját Gounod Faust­jának. staatsoperbeli Margit alakításáért, 1981-ben pedig Strauss Elektrájának ki­váló megformálásáért. Az NDK kritikusai tavaly is Hajóssyová mellett szavaztak; immár harmadszor nyerte el díjukat Gluck Alliszi Ifigéniájának és Weber Euryanthé- jának címszerepéért. Az ottani szakem­berek egyöntetű véleménye szerint „a német klasszikus zene és opera ideá­lis interpretátora“. Nem mindennapi elis­merés ez egy olyan énekesnő esetében, aki más közegben, nem német zenei tradíciókon nevelődött, s aki egy olyan színházban játszik, amelynek arculatát a német opera kiemelkedő személyiségei határozták meg a múltban és formálják ma is. Noha Hajóssyová a szláv reperto­árnak is avatott tolmácsolója, - poétikus Ruszalkáját, bájosan huncut Marenkáját, megindító Jaroszlavnáját és Tatjánáját mindenütt lelkesen méltatták - legna­Maŕenka szerepében (Jozef Vavró felvétele) gyobb sikereit a klasszikus német reper­toárdarabjaiban aratja, Gluck, Hándel, Mo­zart, Weber, Wagner és Richard Strauss operáiban. Mozart Don Jüanjának Don­na Annája és Donna Elvirája, a Figaro házassága Grófnője, a Varázsfuvola Pa- minája, Weber Bűvös vadászának Agát- hája és az Euryanthe címszerepe, Wag­ner Nürnbergi mesterdalnokok című ope- rájának Pogner Évája és a Lohengrin El­zája, Richard Strauss Arabellájának és Elektrájának címszerepei tartoznak legsi­keresebb alakításai közé. Nemcsak voká­lisán, színészileg is kiváló teljesítményt nyújt, amiben nem kis szerepet játszik gyakran dicsért, kifinomult stílusérzéke, és jellemformáló készsége. Hajóssyová számára a kiindulópont a zene mellett mindig az ábrázolt aiak jelleme, ehhez idomítja gazdag árnyalásra képes hang­színét és legapróbb gesztusát is. Művészi ábrázolásának középpontjában mindig az érző, cselekvő, szenvedő vagy boldog ember áll. Még az olyan nem sok színészi jellemformálásra lehetőséget nyújtó, a mai kor nézője számára távolabb álló művekben is hús-vér figurákat állít elénk, mint a barokk operák. Staatsoperbeli mű­ködésének egyik feltétele, hogy maga választhatja meg szerepeit. Sok pálya- társnőjétől eltérően sosem él vissza ezzel a lehetőséggel, a siker kedvéért nem kockáztat, csakis olyan szerepet vállal, ami tökéletesen megfelel hangkarakteré­nek. Pedig sok kecsegtető ajánlatot kap neves külföldi operaházaktól olyan szere­pekre, amelyeknek nagyon nehéz ellen­állni. Ilyen esetekben is képes nemet mondani, mert tudja, hogy csakis így őrizheti meg hangjának fényét, erejét. Ugyanez az ok tartja vissza attól, hogy belépjen az utazó világsztárok sorába. Többre tartja azt a meghitt, állandó kon­taktust, amely az ismerős közönséghez fűzi, mint a zaklatott körülmények között, kevés próbával, idegen színpadokon elért zajos sikereket. Ez, persze, nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem vállal külföldi szerepléseket; énekelt többek között Ausztriában, Svájcban, az A/SZ/C-ban, Olaszországban, a Szovjetunióban, Spa­nyolországban, Japánban és Mexikóban. A hazai közönséggel sem vesztette el kapcsolatát, 1979 óta a Szlovák Filmhar­mónia szólóénekesnóje, s ebben a minő­ségében gyakran szerepel az itthoni hangversenyeken. Kiemelkedő tevékenységet fejt ki dal­énekesként: repertoárján harmincnál több dalciklus szerepel, a preklasszikusoktól a modernekig, az utóbbiak között számos olyan akad, amelyet kortárs hazai zene­szerzők neki ajánlottak. Noha a vokálisán és technikailag gyakran nagyon igényes dalok betanulásába fektetett energia nem mindig térül meg - nem ritka eset, hogy ismételt előadásukra nem kerül töb­bé sor - Hajóssyová erkölcsi kötelessé­gének tartja a kortárs - és elsősorban a hazai - zeneszerzők műveinek propa­gálását. Az NDK-ban, de más országok­ban is gyakran szerepel szlovák kompo­nisták dalaival. Dalinterpretátorként egye­dülálló jelenség hazai viszonylatban, ahol a daléneklés a mai napig méltatlan mó­don a zenei élet perifériájára szorul. VOJTEK KATALIN Belső fényt sugárzó alkotások Vera Drnková-Zárecká nemzeti művész Táj szellőrózsával, Fehér folytonos­ság, Kérdezd meg az őszt, A béke jegyé­ben, Az evolúció elmélete. Vera Drnková- Zárecká gobelinjei költészettel teli, belső fényt sugárzó alkotások. A szellem, a lé­lek, a külső világ, a természet összefonó­dásának ünnepi pillanatai. Véra Drnková-Záreckát, akit a cseh gobelinművészetet gazdagító munkássá­gáért a nemzeti művész címmel tüntettek ki, vršovicei műtermében kerestem föl.- Közel három évtizede, hogy elje­gyezte magát - főként - a faliszőnyeg- tervezésseí Első „ találkozásuk “ hogyan zajlott le?- Mindenekelőtt azzal kezdem, sosem hittem volna, hogy a képzőművészetnek ezt az ágát művelem majd. A prágai Iparművészeti Főiskolán Josef Novák professzor műhelyében rajzot és festé­szetet tanultam, ezután egy évet Párizs­ban töltöttem az École des Árts Décoratifs et Appliqués-ben, később textiltervezés­sel foglalkoztam. 1954-ben, immár aspi­ránsként, ismét visszatérem az Iparművé­szeti Főiskolára, ahol Antonín Kybal pro­fesszor - a második világháború után ó alapította meg a főiskolán a speciális textilszakot - vezetésével többek között filmnyomással kísérleteztem. Véletlen volt, hogy az 1959-es prágai jégkorong­világbajnokság alkalmából egy építész kollégám éppen hozzám fordult, azt kér­ve, készítsek két kis faliszónyeget. Azu­tán kezembe került egy francia album - Az európai gobelinmúvészet 500 éve -, s benne életem elsó két faliszónyegéból az egyiknek a reprodukciója, egy piros­rózsaszín virág - Kybal professzor úr mellett. Talán ez is hozzájárult, hogy bár nagyon félve és szorongva, de folytattam e munkát, egymást követték a pályázatok, Versenyfelhívások, s én autodidaktaként, hiszen valójában iskolapadban sosem ta­nultam ezt a mesterséget, beléptem a go­belinek világába.- Alakotőtevékenységében tehát ki­tüntető helyet kapott a faliszőnyeg.- Igen. Hogy mi a gobelin? Annyi év után is inkább csak érzem, de a választ nem tudom. Állandó keresésben vagyok. ČSTK-felvétel A faliszónyeget leginkább az ünnephez tudnám hasonlítani. A gobelin, így érzem, a szépet, a szépséget vonzza. Kevés eszközzel sokat mondani - ez lenne a fel­adata. E művészet csodájának, csúcstel­jesítményének az Angers-ben őrzött, a 14. század végén szőtt Apokalipszist tartom. Egyszerűségében, ugyanakkor monumentalitásában, színvilágában - le­nyűgöző. Egy franciaországi kiállításunk alkalmával sikerült futólag megtekinte­nem, nagy álmom, hogy egyszer még megcsodálhassam ezt a remekművet.- Térjünk vissza a faliszönyegekhez. Egy-egy a prágai Kultúrpalota (A béke nevében - 1980), a CSKP KB székháza (Csokor Prága nevében - 1985), a Nem­zeti Színház (Csendélet az operában - 1983) belső tereit díszíti. Milyen érzés újra találkozni alkotásaival? Ma este a Nemzeti Színházba készül...-Véleményem szerint ez az érzés minden képzőművész esetében azonos. Amikor bizonyos idő után újra találkozik az ember a munkájával, a legtöbbször arra gondol, hogy ma valószínűleg más­ként fogna hozzá a feladathoz, de belül azért érzi, hogy ez vagy az a megoldás azért nem is olyan rossz. Meggyőződé­sem, hogy minden ember fejlődik, így a kérdésre csak az lehet a válasz, hogy ma, holnap, holnapután jobban valósíta­nánk meg elképzeléseinket.- Számos funkciót tölt be. Többek kö­zött tagja a Csehszlovák Képzőművészek Szövetsége vezetőségének, a Cseh Kép­zőművészek Szövetsége KB-nak, az öl­tözködési és lakáskultúrával foglalkozó intézet munkájában is részt vesz. Hogyan tud ennyi feladatnak eleget tenni?- Szervezés kérdése, hogy az ember mindenre tudjon időt szakítani. Persze, ezt is tanulni kell; hiszem, hogy a szerve­zés tudománya elsajátítható.- Mivel tölti szabad idejét, ha egyálta­lán van?- Hobbim a kert, a kertészkedés. Sze­retem a fákat, a köveket... mindent, amit a természet alkotott. Éppen nemrégiben számolgattam, az idén lassan tizenegy éve, hogy nyugdíjban lehetnék, amit azonban el sem tudok képzelni. Hogy egyszerre csak otthon maradjak. Egész életemben dolgoztam - a szakmámban, otthon, a kertben, van két fiam, már négy pici unokám is. taricS ADRIENN TÖZSÉR ÁRPÁD Optimista anzix Karlovy Varyból Rába Györgynek SzťDbatársam a mongol Nüzs Álmodik A bőre fekete csuklya Álmodik egy Talány az egész ember az ajtót Álmodik egy almon kilincsre sosem csukja Álmodik egy almon még Csak behajtja fekete rajta minden Álmodik egy almon még a Arca egy ősi arc negatívja Álmodik egy almon még a lét Milyen az igazi bőre arca? Álmodik egy almon még a lét test S a szobaajtót mért hagyja nyitva? Álmodik egy almon még a lét test vér Kérdezem Nüzst s ő beszél beszél Álmodik egy almon még a lét test vér is De szava elfed s nem felfed furcsa Álmodik egy almon még a lét test vér is ég Hull rám a mongol nyelv fekete leple Álmodik egy almon még a lét testvériségé Ránk borul az idő e roppant jurta 1988. május az irodalmi és kritikai gondolkodásunkban jelentős színvonalemelkedést eredmé­nyező, újnak, tehát úttörőnek számító publicisztikai írásai, tanulmányai, esszéi, melyeknek olyan külső és belső alkotó­elemei is a példa erejével hatnak, mint: a szenvedély, az indulat, a nyelvi és gondolati igényesség, a logikai egyen­súly, a tárgyi tudás, jártasság a marxista és más filozófiákban. Amit Tőzsér Árpád letesz az asztalra, az le van téve {Az Egy költő Európában Tőzsér Árpád érdemes művész Tőzsér Árpádról, csak a költőről, olda­lakat lehetne írni, amiként írtak is már sokan, sokszor. De oldalakat lehetne írni külön-külön Tőzsér Árpádról, a kritikusról, az esszéíróról, a közgondolkodóról, a publicistáról, a műfordítóról, a szerkesz­tőről, az irodalomszervezőről. És akkor hol vannak még a közös emlékek?! Ami­kor, például, mi diákok voltunk a tanár­képző főiskolán, ó pedig tanár, irodalom- történetet adott elő hetvenegytől hetven­hatig. Igaz, e sorok íróját nem tanította, de két évig együtt dolgozhattunk, az ő kez­deményezésével és vezetésével felújítot­tuk az egykori legendás hírű Fórum mű­helyt, Új Fórum néven, ahol verseket, versesköteteket elemeztünk. Amolyan ön­képzőkör volt ez, melynek tagjaiból menet közben irodalmi színpadot is verbuvált Tőzsér Árpád, a magyar és szlovák be­tyárballadákból, népdalokból készült összeállításával, a Betyárok sírjával, még a Jókai Napokra is eljutottunk. A kör utánunk jövő tagjaiból többen a néprajz felé orientálódtak, járták a Zoboralja fal- vait, dolgozva olyan következetesen, ahogy azt tanáruktól látták, tanulták min­denkor. Miközben megéreztek - megérez- tünk - valamit annak az embernek a szel­lemiségéből aki már ifjú költőként magas­ra állította a lécet önmaga és hát vég­eredményben az ötvenes évek felé is még mindig a sematizmus különféle kinövései­től, avítt szemléletektől, elképzelésektől terhes irodalmunk előtt: ,,Anyánk képén a világ a ráma.“ Sokat idézett sorok, tudom, de ma sem árt ismételni őket. „Ezt a két sort az antológia minden olvasója ceruzával karikázza be-írta Fábry Zoltán annak idején. - ... Anyánk képén a világ a ráma, életünknek csak világösszefüg­gésben van értelme, dolgainkat csak a vi­lágtudat tarthatja össze... Mi szebb, mi több: a kép, a ráma? Külön-külön mást és kevesebbet mutatnak és mondanak, mint együtt. Együtt minden lehetnek: teljesség, bonthatatlan egység. Anyánk képén a vi­lág a ráma: ifjú, aki Így, ilyen módon lett névadó, e névadást Berzsenyink értelmé­ben manifesztálta, aki»világképző lélek­nek nevezte el a költőt." Elnézést a kicsit hosszabb idézetért, mellyel nem Fábry lényeglátó zsenijének bizonygatása a célom, hanem éppen Tó- zsér Arpád egész eddigi munkásságának jellemzése. Fábry sorai harminc év után sem kevésbé helytállók, mint keletkezé­sük idején. Sőt! Ugyanis Tőzsér nemcsak költői tetteiben maradt hű az „Anyánk képén a világ a ráma“ attitűdjéhez. Közép- Európában, Európában, a világban gon­dolkodni, más honi és külhoni kultúrákhoz mérni, azaz tágabb összefüggésekben látni és láttatni magunkat, eredményein­ket, és egyben a múlt-jövó-jelen koordi­nátái között - ezt vallotta és vallja. És eszerint cselekedett mozgósító, a tehet­ség legkisebb jelére azonnal felfigyelő szerkesztőjeként az Irodalmi Szemlének, melynek a hatvanas évek közepétől kezd­ve részben éppen az ó révén tágult a szellemi horizontja. Erről tanúskodnak Gyökeres György felvétele irodalom valósága, 1970; Szavak bar­langjában, 1980; Régi költők - mai tanul­ságok, 1984). Ugyanez áll a főként a szlovák és a cseh irodalomból (nemcsak a költészet­ből) készült műfordításaira és egész köl­tészetére, melynek, azt hiszem, minden szaváért, minden írásjeléért külön meg- küzdött Tőzsér Árpád. Két oknál fogva is. Egyrészt, leszámítva talán az elsó idő­szakot, a Mogorva csillag (1963) verseit, a költőben szüntelenül munkált és mun­kál a tökélyre törekvő, a gondolatainak, lelki-tudati állapotainak kifejezésére a legmegfelelőbb jelet és formát kereső, önmagát akarva-akaratlanul ellenőrző poeta doctus. Másrészt, nem volt könnyű eljutni a gyermek- és ifjúkor lelki sebeket is okozó élményei, tapasztalásai nyomán keletkező érzelmi viharoktól, a költőként is megvívott gyötrő belső csatáktól az önfegyelemig; testet, lelket, szellemet egyaránt edzeni kellett, hogy azok a kínzó érzések is enyhüljenek, melyeket a szülő­föld, a gömöri táj és a nagyváros közötti „távolság“ váltott ki. E küzdelem eredmé­nyei a Kettős űrben (1967) és az Érinté­sek (1972) versei. Közben változik, sziká­rabb lesz a forma, feszesebb a kép, mind nagyobb fesztávú emberi, történelmi, tár­sadalmi, nemzetiségi, művelődéstörténeti összefüggések épülnek be ebbe a költé­szetbe (Genezis, 1979; Adalékok a Nyol­cadik színhez, 1982; Körök, 1985). Tó- zsér Árpád eljutott önmaga belső énjétől szülóhelyi és tágabb közösségének belső énjéig - látva és láttatva mindkét „ént“ az egyetemes magyar, valamint a szlovák, a cseh és más európai szellemi tájak magaslatairól. Itt. BODNÁR GYULA ÚJ SZÚ 6 1988. V. 7.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents