Új Szó, 1988. május (41. évfolyam, 102-126. szám)
1988-05-20 / 117. szám, péntek
Mindennapi kultúránk ___________VLADIMÍR BROŽÉK ÚJ KÖNYVÉRŐL K ev esen vannak, akik ne vágynának szebb, jobb, pozitív értékeket tartalmazó élet után, hogy a számukra kiszabott, gyorsan elsuhanó biológiai-szellemi létezés évei ne üresen, szürkén, értelmetlenül múljanak el. A kötelességteljesítéssel, munkával, gondokkal teli hétköznapok és az ezeket váltogató hétvégék, ünnepnapok mintha ellentétet képeznének a szépség eszménye megvalósíthatóságának szempontjából. Téves elképzelés ez. Mert hát köznapjainknak is alkotóeleme lehet a szépség. Átszőheti mindennapi tevékenységünket a reggeli ébredéstől a munkahelyen és a család körében, illetve a társadalmi élet különböző területein eltöltött órákon át az esti lefekvésig. Ugyanakkor a vasár- és ünnepnapok is eltelhetnek igazi értékek, tartalmas élmények nélkül, meddő tevékenységgel vagy káros szenvedélyek kielégítésével. Az egyén és társadalmi környezete kulturális színvonalától, szellemi, erkölcsi és esztétikai telítettségétől, aktivitása jellegétől függ, hogy ne így legyen. Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik Vladimír Brožík egyetemi tanár, a filozófiai tudományok doktora Estetika všedného dňa (A hétköznapok esztétikája, Smená, Bratislava 1987) című, sorrendben immár nyolcadik könyvében. Előző műveiben elméleti szinten, egyes vetületeiben tanulmányozta ezt a soktérű kérdéskomplexumot. Legújabb könyvében arra vállalkozott, hogy érdekes és közérthető stílusban népszerűsítse kutatásainak eredményeit, amelyek tárgya közvetve vagy közvetlenül sok vonatkozásban mindnyájunkat érint. Néhány évtizedes pedagógiai és publicisztikai tapasztalatait gyü- mölcsöztetve össze tudta hangolni a gondolati és tárgyi igényességet a közérthetőséggel, a szemléletességgel és a meggyőző érveléssel. A mű kompozíciója, a feldolgozott anyag elrendezése és tagolása, valamint az írás stílusa messzemenően figyelembe veszi a széles körű olvasóközönség befogadó képességét. Vladimír Brožík az egyszerűtől az összetettig, az egyeditől az általánosig haladva szemléltető példákkal és a legszükségesebb szakkifejezések értelmezésével, tartalmuk kifejtésével partnerré avatja olvasóit. A könyv tartalmának egyik rendezőelve azoknak a tevékenységeknek a sorrendje, amelyeket az ember a nap folyamán reggeltől estig, az ébredéstől az elalvásig végez. Az első fejezet, amelyben az ébredésről és a Jó reggelt köszöntésről szól, mintha illemtannak indulna. A köszöntés társadalmi jelentőségét, a benne rejlő emberi viszonyokat és kapcsolatokat vizsgálja. Hamarosan azonban esztétikai síkra tereli az olvasó figyelmét és a valóság esztétikai elsajátításának szükségszerűségét, ennek folyamatát, társadalmitörténelmi előfeltételeit, módját, emberi, gyakorlati értelmét magyarázza. Hasonlóan jár el a következő fejezetekben is, melyekben a munkáról, étkezésről, öltözködésről, a szeretet és a szerelem megnyilvánulási formáiról értekezik az esztétikum szempontjából. így például a Ki dolgozik és ki játszik című fejezetben a két tevékenységi forma esztétikai jellegét veszi szem ügyre. A marxista felfogás szellemében a szépség eredetét a munkából vezeti le, amelynek folyamán az embernek a valósághoz való esztétikai viszonya is kifejlődött. Azonban nem húz áthatolhatatlan határt a munka és a játék között. Számba veszi átfedé- si formáikat, érintkezési pontjaikat vagy kölcsönös kiegészítő szerepüket a társadalmi ember életében és feltárja a szerves összefüggést a munka, a játék és a művészet között. A Terülj asztalkám című fejezetben nemcsak az étkezési szokások és formák értelmét, mint a mindennapi kultúra szerves részét taglalja, hanem ennek ürügyén szóba kerülnek általánosabb jellegű kérdések is, mint az esztétikai norma és mérték, az illemszabályok, a bonton, a sznobizmus, az aszketizmus, a hedonizmus és egyebek, melyek tovább gazdagítják a könyv tárgyi és gondolati síkját. Az esztétikum mindvégig megmarad központi kérdésként, illetve olyan vezérfonalként, amelyhez a többi társadalmi tudatforma, eszme, eszmény és érték kapcsolódik. Megnyerő a történelmi, szociológiai, etikai, filozófiai, tárgyi és egyéb ismereteknek gazdagsága, amelyekkel a szerző állításait és következtetéseit bizonyítja. Az elméleti tételeket állandóan szembesíti a valósággal, konkrét emberi helyzetekkel, a reális élet jelenségeivel. Közben sok hasznos gondolatot, ötletet, ösztönzést, tanácsot ad az emberek gyakorlati tevékenységéhez, a mindennapi élet értékeléséhez. Stílusa élvezetes, színes, helyenként humorba vagy enyhe iróniába is átcsap, mint például a Nincs mit magamra vennem című fejezetben, melyben az öltözködésről, divatról, ízlésről, elszemélytelenedésről és az ember különböző viselkedésbeli és szóbeli megnyilvánulásairól szól. Az esztétikai, etikai és szociológiai tényezők szoros összefonódása különösen jellemző a szeretet és a szerelem különböző megnyilvánulási formáira. Mindkét fajta érzelem feltételezi tárgyának esztétikai értékelését. A szerző hangsúlyozza: a szépség ma sem helyettesítheti a jóságot, csakúgy, mint az esztétika sem az etikát. Ám éppen az esztétikai értékek válnak mindinkább kiindulópontjaivá etikai viszonyainknak. V ladimír Brožík a tudományostechnikai forradalom gyors ütemű kibontakozása és a társadalmi haladásban betöltött növekvő szerepe miatt nem kerülhette meg a tudományos-technikai kultúra, valamint az esztétikai és művészeti kultúra kölcsönös viszonyát, jelentőségét, az esztétikai nevelés szükségszerűségének pozitív vagy negatív megítélését. Könyvének Matematika versus esztétika című fejezete tartalmazza a mű filozófiai magvát. A szerző elismeri a tudományos és a technikai haladás rendkívüli jelentőségét, mindamellett rámutat lehetséges negatív, vagy akár végzetes következményeire is, amennyiben nem lesz alárendelve az egyetemes emberiség humánus céljainak. Ezt azonban csak olyan társadalom tudja megoldani, amelynek egyes tagjai egy általános, a tudományos-technikai, valamint az esztétikai és művészeti kultúra egységén nyugvó, az eddigi kulturális fejlődés minden pozitív értékét magába foglaló műveltséggel rendelkeznek. Ebben az általános, sokoldalú műveltségben az esztétikai és művészeti kultúra képezi az alapot, amelyen a solkoldalú, harmonikusan fejlett ember áll, akinek megvannak a képességei ahhoz, hogy elsajátítsa a világot a maga teljességében, tehát esztétikai minőségében is. Az elemzett kulcsfontosságú fejezetből gombolyodnak le a könyv utolsó három fejezetének gondolatsorai, melyekben a szerző a művészetekkel, ezek lényegével, formáival, főbb kifejező eszközeivel, a művészeteknek a széphez, valamint a tudományokhoz való viszonyukkal foglalkozik. Megvilágítja az esztétikai és művészeti kultúra közti lényegi és funkcióbeli különbségeket, a mű tartalmának, formájának és modell-jellegének sajátosságát, a művészi általánosítás szerepét. A továbbiakban a művészet befogadásának folyamatáról és feltételeiről szól a szerző. Hangsúlyozza a mű recepciójának alkotó jellegét, elemzi a kultúra tárgyi és személyiségi formája belső összefüggéseit. Rámutat a művészet szerepére az egyes ember és a társadalom életében, mindenekelőtt a művészetnek arra a képességére, amely lehetővé teszi számunkra, hogy emberi értelmet, tartalmat és célokat adjunk életünknek. Az utolsó fejezetben a szórakozás különböző válfajait, ezek eltérő értékszintjét, a tömegkultúra problémáit, a szocialista életmód időszerű kérdéseit feszegeti a szerző. Az utóbbiakhoz kapcsolódik a könyv zárófejezetének problémaköre, azoknak a magatartási és viselkedési for-„ máknak a számbavétele, amelyek szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy mindennapi életünket széppé, emberhez méltóvá tegyük. Vladimír Brožík nem illemszabályokat vonultat fel, hanem a harmonikus, ellentmondásaiban is oszthatatlan és autentikus személyiség eszményét állítja elénk. A szocialista társadalom az új gondolkodás jegyében új utakat keres a tökéletesebb önmegvalósítás érdekében. Ebben a nem könnyű feladatban központi szerep jut a ma és a holnap emberének. Vladimír Brožík könyve átfogó képet nyújt a feltételekről, amelyek lehetővé teszik, hogy a társadalmi változások szubjektuma, az ember, minél hatásosabb fegyverzetben küzdjön a szebb, jobb, tartalmasabb jövőért. Remélhetőleg a mű magyar fordítása sem fog sokáig váratni magára. KAROL TOMIS Ami a legfontosabb Portrévázlat egy fiatal egyetemi oktatóról Apócs Zoltán a bratislavai Szlovák Műszaki Főiskola Építészmérnöki Kara acélszerkezetekkel foglalkozó tanszékének tanársegédje. Tavaly még a kar hallgatója volt, az idén már mint oktató lépte át az intézmény küszöbét. Kezdjük talán a legkézenfekvőbb kérdéssel: milyen érzés ilyen fiatalon oktatni?-Szerintem tanítani nagyon nehéz, mindig izgulok, hogy a lehető legtöbbet adjam át a hallgatóknak. A kapcsolatteremtés szempontjából viszont jobb, ha a tanár fiatalabb. Úgy érzem, hogy az óráimon a diákok közvetlenebbek, felsza- badultabbak, mint mondjuk egy idősebb kolléga gyakorlatain.-Az ön édesapja is építészmérnök. Jelenleg mindketten ugyanazon .a főiskolán oktatnak. Az előbbi tény milyen szerepet játszott a pályaválasztásában?- Édesapám régebben a Szlovák nemzeti felkelés hídjának az építkezésén dolgozott, én, gyerekként, rengeteget jártam oda. Már akkor elhatároztam, ha felnövök, ugyanazt a szakmát fogom választani, mint ő. Egyébként a nővérem is építész, a nagybátyám építésztechnikus és az unokahúgom is építésznek készül.- Amikor elhatározta, hogy az édesapja nyomdokaiba lép, így képzelte el a jövőjét?- Szerintem egy kezdő szakembernek jó, ha a főiskolán dolgozhat, mert itt nagyobb lehetőségei vannak az információszerzésre, ide ugyanis különböző szaklapok járnak, így jobban tájékozódhat a szakma legújabb eredményeiről. Ezenkívül szívesen foglalkozom leendő kollégáimmal, egyszóval szeretek oktatni. Aztán szeretném befejezni az aspirantúrát, pillanatnyilag számomra ez a legfontosabb.- ön tavalyelőtt megnyerte az IASTE, a Nemzetközi Ifjúsági Szövetségnek a műszaki főiskolák hallgatói számára hirdetett egyik pályázatát és hat hetet Dániában tölthetett. Mit jelent egy ilyen tanulmányút a pályakezdő számára?-A hat hét alatt lehetőségem volt megismerkedni az ottani tervezési formákkal és az ott érvényes szabványokkal. Egy tervezőirodában dolgoztam, megtanultam olyan számítógépek kezelését, amelyeken itthon eddig még nem volt lehetőségem dolgozni. Ott találkoztam először a CAD-CAM módszerrel; az első számítógépes tervezést (pontosabban számítógéppel segített tervezést) az utóbbi számítógépes gyártást jelent. Dániában terveztem először önállóan. Egy kulturális központ tetőszerkezetét kellett megterveznem, az épület azóta már felépült. Ezenkívül alkalmam volt megismerkedni az ottani fiatal diplomások helyzetével. Azt tapasztaltam, hogy Dániában a műszaki értelmiségiek iránt nagy a kereslet és a főiskolai oktatás náluk alacsonyabb színvonalú, mint nálunk. Amikor megbíztak a tetőszerkezet megtervezésével, észrevettem, hogy nem nagyon bíznak bennem. Amikor aztán leadtam a kész tervet, nagyon meglepődtek és azonnal felajánlották, hogy dolgozzam a cégnél. Én nemet mondtam. Elsősorban szerettem volna befejezni a főiskolát. Habár ők hangsúlyozták, hogy diploma nélkül is szívesen szerződést kötnének velem. A másik ok - és ez sokkal nyomó- sabb -, hogy én igazán jól csak itthon érzem magam, a megszokott környezetben. És otthon szeretnék jó szakember lenni KAMONCZA MÁRTA Közös múlt - közös feladatok Beszélgetés dr. Richard Pražákkal, a brnói egyetem docensével A cseh-magyar szellemi kapcsolatok feltérképezésén s elemzésén dolgozó hazai hungarológusok egyik ismert személyisége dr. Richard Pražák, a brnói Purkyné Egyetem Bölcsészettudományi Karának docense, a tudományok kandidátusa. Művei közül kiemelkedik Josef Dobrovskýról, az összehasonlító szláv nyelvtudomány megalapítójáról mint a magyar és finnugor nyelvészet cseh úttörőjéről, valamint a magyar református értelmiségnek a cseh nemzeti ébredésben betöltött szerepéről szóló munkája. Több tanulmányt írt a közép- és keleteurópai népek nemzeti megújhodási mozgalmainak típusairól. Pražák docens ma a brnói egyetem balkanológiai és hungarológiai kabinetjének a vezetője. Pražák docenssel nemrég Prágában beszélgettem. • A prágai Svoboda kiadóban az ön és František HejI szerkesztésében még az idén megjelenik egy összefoglaló munka Magyarország történetéről. Kérem, tájékoztassa olvasóinkat a könyv kiadásának időszerűségéről, s főbb szempontjairól...- Elöljáróban annyit, hogy már František Palacký, a nagy cseh történetíró is fontosnak tartotta a magyar történelem ismeretét a cseh történetírás számára, s a későbbiek során több cseh történész, például Béda Dudík, Antonín Gindely és Josef Macűrek ugyancsak szükségesnek érezte a magyar történelem szélesebb, európai összefüggésekben való tanulmányozását. Josef Macúrek 1934-ben megjelent Déjiny Maďaru a uhorského státu (A magyarok és a magyar állam története) című, a Horthy-rendszer történetszemléletével polemizáló egyetemi kézikönyvén kivül cseh szerzőtől eddig nem jelent meg nálunk összefoglaló munka Magyarország történetéről. Ezt az űrt Mód Aladárnak, a kor jegyeit magán viselő Négyszáz év küzdelme az önálló Magyarországért című művének 1955. évi cseh nyelvű kiadása volt hivatott részben pótolni. Történészeink az elmúlt évtizedek során nemegyszer rámutattak egy, a csehszlovákiai történettudomány szempontjait és a tudományos kutatómunka újabb eredményeit egyaránt figyelembe vevő, Magyarország történetét összefoglaló munka megírásának fontosságára. Ezt az igényt Miloš Gosiorovský akadémikus, a csehszlovák-magyar történészbizottság elhúnyt társelnöke is támogatta. A könyv megírására brnói és bratislavai történészek vállalkoztak. A könyv szerkesztésére František Hejl professzor és én kaptam megbízást. Rajtunk kívül a szerzők közt van Ľubomír E. Havlík, Richard Marsina, Pavol Horváth, Milan Šmerda, Marta Romportlová és Dagmar Čierna. A könyv a magyar történelmet a társadalmi, gazdasági és szociális fejlődés széles összefüggéseiben tárgyalja, kihangsúlyozva az egykori a Habsburg- birodalom egyes nemzeteit összekapcsoló politikai és művelődéstörténetet. Figyelmünk középpontjában áll a csehek, a szlovákok és a magyarok közti viszony alakulása. Az egyes jelenségek értékelésében a meghatározó a cseh és a szlovák, de ezzel együtt az általános, az internacionalista szempont. A könyv a csehszlovák és a magyar történettudomány vitás kérdéseit nem élezi ki, de el sem hallgatja őket. A cél elsősorban az álláspontok kölcsönös megértése. Arra törekedtünk, hogy a történelmi múlt közös kérdéseinek megvilágítása mellett a fő hangsúlyt a magyarok történetére, a történelmi folyamatban betöltött sajátos és pótolhatatlan szerepükre helyezzük. • Az idén az ön szerkesztésében egy másik könyv is napvilágot lát. A prágai Vyšehrad kiadó gondozásában megjelenő válogatás a középkori magyarországi latin nyelvű krónikákból és legendákból ad ízelítőt. A könyvhöz Ön írt bevezető tanulmányt. Mi a jelentősége e 11.-14. századbeli emlékek mostani cseh nyelvű kiadásának?- A Legendy a kroniky koruny uherské címmel megjelenő könyv egyik sajátossága, hogy ebben lát napvilágot először Anonymus Gesta Hungarorum című művének cseh fordítása, néhány szemelvény a Kézai Krónikából és a Bécsi Képes Krónikából, s teljességükben a magyar szellemiség néhány legrégibb emléke: István király Intelmei, továbbá a Zoerárd- ról és Benedekről szóló legenda. Szemelvényekben mutatjuk be a három István- legendát, valamint a László-, Margit- és Gellért-legendát. De benne lesz a könyvben Rogerius Siralmas ének című prózai munkája a tatárjárás történetéről, s az őshazában visszamaradt magyarokat kereső Julianus barát elsó útjáról, a Julianus szerzetestársa, Richardus által, ugyancsak a 13. században írt beszámoló is. A válogatás során azt a célt követtük, hogy a lehetőségekhez mérten benne legyenek a könyvben a legrégibb emlékek. Anonymus művével cseh környezetben többször, már Dobrovský idejében is foglalkoztak, igaz, nemegyszer bíráló hangnemben. Az Anonymus-krónika teljes kiadása ezért is jelentős esemény. A 11.-14. századi magyarországi latin nyelvű irodalmi műveltség emlékeinek kiadása cseh fordításban így cseh nyelvterületen egyedülálló vállalkozás. A krónikákat és legendákat Dagmar Bartoňková és Jana Nechutová fordította csehre. Szlovákiában - s ez természetes - már jelentek meg szlovák fordításban szemelvények Anonymustól, s a Zoerárd- ról és Benedekről szóló legendát is lefordították. Ezek az emlékek az utóbbi időkben például a Jozef Minárik által szerkesztett antológiában is helyet kaptak. Szlovákiában tehát jobban ismerik ezeket a krónikákat és legendákat mint Csehországban, s ezt tanúsítja az idevágó szakirodalom is, kezdve František Viktor Sasínek szlovák történésztől, egészen Jozef Kuzmíkig, aki a Szlovákia történetéhez kapcsolódó ókori és középkori emlékekről szóló munkájában a magyarországi latin nyelvű emlékekre sűrűn utal. 0A Csehszlovák-Magyar Kulturális és Oktatási Munkabizottság tavaly ajánlotta, hogy Brnóban hungarológiai, Debrecenben pedig bohemisztikai központot létesítsenek. Kaphatnánk közelebbi tájékoztatást a brnói központról?-Tulajdonképpen Brnóban már van ilyen központ, az 1966-ban létrehozott balkanológiai és hungarológiai kabinet. Arról, hogy Brno országos viszonylatban is betöltse ezt a szerepet, már az 1975. évi brnói hungarológiai szimpozionon is szó volt. A javaslatot a szlovákiai kollégák is támogatták, utalva arra, hogy a Szlovákiából és Prágából jól megközelíthető morva metropolis Macúrek professzor óta a hazai hungarisztika egyik műhelye. A Purkyné Egyetem Bölcsészkarán létesítendő központ feladata egyrészt a balkanológiai és hungarológiai kabinet munkatársai által megkezdett kutatások folytatása, főként a 18.-20. századi kapcsolatok feldolgozása, továbbá történelmi és irodalomtudományi kutatások. A hazai hungarológiai munkahelyek szempontjából amolyan összekötő elem a Brnóban már 1971-től megjelenő csehszlovákiai hungarológiai bibliográfia, amely magába foglalja a hazai hungarológia valamennyi területét, nemcsak cseh és szlovák, de a szlovákiai magyar nemzetiség idevonatkozó szellemi alkotásainak feldolgozását is. A brnói központ küldetése nem értelmezhető úgy, hogy onnan irányítanák a többi hazai hungarológiai munkahely tevékenységét. Munkájában a koordinációs elem jut előtérbe. Ez már kifejeződik az említett bibliográfiai munkálatokban, s abban is, hogy mi is vállaljuk egyes alapvető fontosságú országos hungarológiai rendezvények megszervezését. Tehát minden hazai hungarológiai munkahely önálló munkát végez. így például a prágai hungarológiára elsősorban az irodalomtudomány művelése a jellemző. Fő vállalkozása a Rákos Péter docens vezetésével készülő, s a Panorama kiadóban megjelenő Magyar irodalomtörténet. A hungarológia bratislavai művelőivel ugyancsak tudományos együttműködésre törekszünk, de különösen értékesek számunkra pedagógiai tapasztalataik, mivel az ottani bölcsészkar magyar nyelvi és irodalmi tanszéke, amelyet dr. Főnöd Zoltán vezet, kétségkívül a hazai hungarológia fő pedagógiai központja. • Engedjen meg még egy utolsó kérdést: Min dolgozik most?- Kutatásaim egyik témája a magyar jakobinusok Csehországhoz fűződő viszonyának vizsgálata. Dr. Dušan Uhlíŕ- zsal, a brnói városi múzeum igazgatójával együtt készítettem elő a Biok kiadó számára Kazinczy Ferenc Fogságom naplója című művének jegyzetekkel ellátott, kommentált kiadását is. A n'apló, amelyet dr. Marcela Husová fordított csehre, számos érdekes csehországi utalást tartalmaz. • Köszönöm a beszélgetést. SOMOGYI MÁTYÁS
