Új Szó, 1988. április (41. évfolyam, 77-101. szám)

1988-04-13 / 86. szám, szerda

Gustáv Husák és Mihail Gorbacsov tárgyalásai (Folytatás az 1. oldalról) és tudományos-műszaki együttmű­ködési programot az ezredfordulóig. Ennek a hosszú távú programnak a megvalósítása hozzájárul kölcsö­nös együttműködésünk hatékonysá­gának növeléséhez a gazdaság, a tudomány és a technika terén Andrej Gromiko végezetül sok sikert kívánt Husák elvtársnak, Csehszlo­vákia kommunistáinak és egész né­pének a XVII. pártkongresszus hatá­rozatai teljesítéséhez, s még egy­szer gratulált a magas kitünte­téshez. Válaszbeszédében Gustáv Hu­sák őszinte köszönetét mondott az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének és Andrej Gromikó- nak, a nagy elismerésért. Ebben a magas szovjet kitüntetésben- mondotta Gustáv Husák - Cseh­szlovákia Kommunista Pártja politi­kájának értékelését a Csehszlovákia népe iránti testvéri érzelmek meg­nyilvánulását és a szocialista társa­dalom építésében elért eredménye­ink értékelését látom. A CSKP hosz- szú és bonyolult utat tett meg, az elért sikerek az alkotó útkeresés eredményei, melynek során nehéz­ségek is felmerültek. Csehszlovákia kommunistái számára azonban a Szovjetunió Kommunista Pártja mindig példaképül szolgált. Ma is ösztönöz minket az a határozottság, amellyel a szovjet kommunisták hozzáláttak a társadalmi élet átala­kításához és demokratizálásához. Csehszlovákia Kommunista Pártja és egész népünk hasonló célokra törekszik - hangsúlyozta Gustáv Husák. Köztársasági elnökünk végezetül sok sikert kívánt a Szovjetunió Kom­munista Pártjának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének, és személyesen Andrej Gromikó- nak, valamint minden kommunistá­nak és az egész szovjet népnek az SZKP XXVII. kongresszusa határo­zatainak teljesítéséhez, sikereket kí­vánt a gazdasági és a társadalmi élet forradalmi átalakításához. Az ünnepi aktuson részt vett Bo­huslav Chňoupek, František Šal- da, és Husák elvtárs kíséretének további tagjai. Jelen volt Pjotr Gye- micsev, az SZKP KB PB póttagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének első alelnöke, Geor- ~gij Razumovszkij, az SZKP KB PB póttagja, a KB titkára, Vagyim Med- vegyev, az SZKP KB titkára és további szovjet vezetők. Részt vett az ünnepségen a két ország nagy­követe is. Mihail Gorbacsov, a SZKP KB főtitkára tegnap a Kremlben szívé­lyesen üdvözölte Gustáv Husákot. Kijelentette: a szovjet kommunisták és minden szovjet ember nagyra értékeli Husák elvtárs hozzájárulá­sát a szocializmus fejlődéséhez, a két párt és nép barátságának és együttműködésének erősítéséhez. A felek nagy figyelmet szenteltek a szocialista társadalom átalakításá­nak és demokratizálásának Cseh­szlovákiában illetve a Szovjetunió­ban. - Amikor kitűztük az ország társadalmi-gazdasági fejlődésének meggyorsítását célzó feladatot, kez­detben elsősorban az emberek anyagi érdekeltségére helyeztük a súlyt - mondta Mihail Gorbacsov.- Ez helyes volt akkor és helyes ma is. Hamarosan megmutatkozott azonban nem kevésbé erős ösztön­zőnek számít a dolgozók azon igye­kezete, hogy maguk döntsenek és aktívan részt vegyenek az irányítás­ban. A demokratizálás lényege ab­ban rejlik, hogy létrehozzuk a nép alkotó munkájához és önigazgatá­sához szükséges feltételeket. Félni ettől azt jelentené, hogy nem hi­szünk a népben, nem hinni a nép­ben, pedig azt, hogy nem hiszünk a szocializmusban. A párt bátran bontakoztatja ki a legszélesebb és leghatékonyabb demokratizálást. Erről a soron következő 19. orszá­gos pártkonferencián is beszélni fo­gunk. Megvitatjuk az olyan fontos és bonyolult kérdést is, mint a párt- és az állami szervek funkcióinak pontos meghatározása. A kérdést úgy kell megoldani, hogy a párt a társadalom politikai élcsapataként használhas­sa ki egész alkotó erejét, a tanácsok pedig - a lenini felfogással össz­hangban - teljes jogú képviseleti szervekként működjenek. Úgyszin­tén fontos, hogy a párt-, az állami és a társadalmi szervezetek, a tisztség- viselők és az állampolgárok egy­aránt a törvények szigorú megtartá­sából induljanak ki, s hogy a kezde­ményezés és a felelősségtudat szervesen kiegészítse egymást. Úgy is mondhatnám, hogy a politikai rendszer átszervezésének a szocia­lista jogállam létrehozásával kellene tetőznie. Gustáv Husák leszögezte: - A CSKP Központi Bizottságának közelmúltban! ülésén szintén hasonló problémákkal fog­lalkoztak, természetesen voltak bizonyos részletbeli különbségek, tekintettel Cseh­szlovákia sajátságaira. Jelenleg az a fela­dat, hogy kidolgozzuk a pártmunka új formáit, lényegesen javítsuk az állami irányítás mechanizmusát, növeljük haté­konyságát, korlátozzuk a központi és a helyi apparátust, csökkentsük a minisz­tériumok számát, felülvizsgáljuk a szere­püket és munkamódszereiket. A politikai rendszer minden láncszemének önállób­ban és felelősségteljesebben kell dolgoz­nia, úgy, ahogy azt az átalakítás megkö­veteli. A felek egyetértettek abban, el kell mélyíteni azon képviseleti szervek együtt­működését, amelyeknek lehetőségük van arra, hogy hozzájáruljanak a kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködés bővíté­séhez, a vállalatok közötti közvetlen kap­csolatok felvételéhez, a kulturális együtt­működés és az emberek közti kapcsola­tok fejlesztéséhez. Mindketten azonosan értékelték a nemzetközi helyzetet, valamint a béke és biztonság további szilárdításának módjait. A szovjet fél nagyra értékelte Csehszlo­vákia konstruktív szerepét az európai atomrakéták eltávolításában és az össz­európai folyamat fejlesztésében. Cseh­szlovákia már évek óta törekszik a nem­zetközi ökológiai biztonság átfogó rend­szerének létrehozására. Ez az igyekezet támogatást érdemel. Gustáv Husák ha­zánk támogatásáról biztosította a Szov­jetunió energikus erőfeszítéseit a lázas fegyverkezés megállítására, a világ béké­jének és biztonságának erősítésére. Mint mondotta, népünkhöz közel áll az európai ház gondolata - a békés, jószomszédi kapcsolatok és a széles korú együttműkö­dés gondolata. Mihail Gorbacsov felkérte Husák elv­társat, hogy tolmácsolja jókívánságait Mi­loš Jakeš elvtársnak, minden kommunis­tának, a testvéri csehszlovák népnek. A találkozó szívélyes légkörben zajlott és a teljes kölcsönös egyetértés jelle­mezte. Gustáv Husák és kísérete tegnap Taskentbe, Üzbegisztán fővárosába utazott. Husák elvtárstól és kíséreté­től a Vnukovói repülőtéren elbúcsú­zott Andrej Gromiko, Eduard Se­vardnadze, és más hivatalos sze­mélyiségek. Bohuslav Chňoupek és Eduard Sevardnadze találkozója ÚJ SZÚ 988. IV. 13. Bohuslav Chňoupek, a CSKP KB tagja, külügyminiszter Moszkvában tegnap találkozott Eduard Sevard- nadzeval, az SZKP KB PB tagjával, a Szovjetunió külügyminiszterével. Csehszlovák-vatikáni tárgyalások Rómában (ČSTK) - Megkezdődtek tegnap a csehszlovák kormányküldöttség és a vatikáni delegáció tárgyalásai. Hazánk küldöttségét Vladimir Jankű, a szövetsé­gi kormány egyházügyi' titkárságának igazgatója, miniszterhelyettes, a vatikánit pedig Francesco Colasuonno érsek, rendkívüli megbízatású apostoli nuncius vezeti. A csütörtökig tartó megbeszélése­ken megvitatják a csehszlovák katolikus egyház legsürgetőbb problémáit és meg­oldásuk lehetőségeit. Megvitatták a kétoldalú kapcsolatok egyes kérdéseit, valamint a nemzet­közi helyzetben bekövetkezett pozi­tív tendenciák megszilárdítására irányuló legfontosabb feladatokat. A felek véleménycserét folytattak a nemzetközi kérdések széles köré­ről. Kitértek a Varsói Szerződés tag­országainak közös külpolitikai lépé­seire. Eduard Sevardnadze kijelen­tette: a szovjet fél tejes mértékben támogatja Csehszlovákia új komplex kezdeményezését a Varsói Szerző­dés és a NATO érintkezési vonalán a bizalom, az együttműködés és a jószomszédi kapcsolatok övezeté­nek létrehozására. A teljes kölcsö­nös megértés jegyében zajlott talál­kozón a miniszterek megtárgyalták az Afganisztánnal összefüggő kér­déseket is. Olimpiai selejtező: Csehszlovákia-Ausztria 1:0 (0:0) Megmaradt a remény a továbbjutásra (tv) - Tegnap Nyitrán (Nitra) utolsó előtti selejtező mérkőzését játszotta Cseh­szlovákia olimpiai labdarúgócsapata Ausztria ellen és 1:0 arányban győzött. így továbbra is versenyben van a csoportelsőségért Jugoszláviával. Ha a nagy riválisa ellen április 27-én idegenben döntetlent ér el, biztosítja részvételét a szöuli nyári játékokon. A vendégek nyilvánvaló takti­kával léptek pályá­ra: átengedték a kezdeményezést a csehszlovák csa­patnak, megszáll­ták tizenhatosuk előterét, tehát felkí­nálták a lehetőséget a hazaiaknak, hogy támadjanak, és ha tudnak, lője­nek gólt. Ez csak a 77. percben követ­kezett be, amikor a cserejátékos Da­nék, a tavalyi gólkirály, egy kapu előtti kavarodás után közelről talált a hálóba. Nem lehet azt mondani, hogy a csehszlo­vák együttesnek nem volt több gólszerzé­si alkalma, Sivának volt néhány sikertelen elfutása, de különben a támadások nélkü­lözték a váratlan megoldásokat, kevésbé voltak változatosak és folyamatosak. Hiá­ba, évek óta gondot okoz a csehszlovák SPORTHÍRADÚ • Áttörte a 25 mp-es határt az 50 méteres női gyorsúszásban az Ázsia- bajnokság zárónapján a 16 esztendős kínai Jang Ven-ji, aki 24,98 mp-es ered­ménnyel csapott célba, ami 3 tizeddel jobb a román Costache 1986-os világre­kordjánál. • A junior jégkorong-EB-n a csoport­elsőségért folyt a küzdelem. A-csoport; Olomouc: Svédország - Finnország 3:7, (2:3, 0:1,1:3,) B-csoport, Frýdek-Místek: Csehszlovákia - Szovjetunió 4:6 (3:1,0:2, 1:3). • A szovjet jégkorong-bajnokság 12. fordulójában: SZKA Leningrád- Szpartak Moszkva 2:6, Krilja Szovietov- Szverdlovszk 4:4. labdarúgóknak (minden szinten) a sikeres kezdeményezés, az ellenfél koncentrált védekezésének áttörése. Moravčík né­hány ügyes megmozdulása és lövése jelentett igazi színfoltot a csatárjátékban. A 20. percben hosszú másodpercekig tűzijáték folyt Konsel kapuja előtt. Skuh- ravý kétszer a kivetődó kapusba lőtte a labdát, aztán azt az üres kapuból fejel­ték ki a védők, Kocian lövését pedig a felső léc állította meg. Az osztrákok csak fél óra eltelte után merészkedtek előre. Szünet után Moravčík helyezett lövé­sét ütötte ki az osztrák kapus, utána eléggé össze-vissza, kaotikus játékot lát­hattunk. Még szerencse, hogy Kvaček edző jó érzékkel cserélt. A hajrában egy pillanatra elmélázott a csehszlovák véde­lem, és Schöttel majdnem egyenlített. Végeredményben megérdemelten • Megkapja az eredeti érmek máso­latát a 95 éves amerikai Abel Kiviat, az olimpiai játékok legidősebb élő résztvevő­je. Kiviat 1912-ben Stockholmban a 3000 m-es akadályfutásban aranyérmet, az 1500 m-en ezüstérmet nyert, de ezeket 60 évvel ezelőtt elvesztette. Az érmeket Károly Gusztáv svéd király adja át csütör­tökön Trentonban, Kiviat lakhelyén. •A magyar Jánossi Zsuzsa nyerte Minszkben a Világ Kupa tórvívóverse- nyét. A döntőben 8:0-ra győzött az NSZK- beli Funkenhauser ellen. • Egy ligatalálkozóra lezárjak a Slo­van Bratislava jegét. A jégkorong szövet­ség fegyelmi bizottsága a nézőknek a Plzeň elleni mérkőzésen tanúsított sportszerűtlen magatartása miatt döntött •gy Ma rajtol a Felszabadulási Kupa röplabdatorna Erős mezőnyre van kilátás (ČSTK) - Kitűnő mezőnyt igér a Felszabadulási Kupáért ma kezdődő női röplabdatorna, amelynek helyszíne Brno, Mikulov és Hustopeče. A rendezvényen rajthoz áll Peru és a Szovjetunió válogatottja is, mindkét együttes számára erőfelmérést jelent a torna az olimpiai játékok előtt. f A házigazdák együttese jól szere­pelt legutóbb Szom­bathelyen a Savaria Kupáért folyó tornán, Kuba és Kína mö­gött a harmadik he­lyen végzett. Az említett két ellenféllel ugyan 3:0 arányban vesztett a csehszlo­vák gárda, viszont 3:2-re legyőzte Bulgá­riát, 3:1 -re a KNDK-t és 3:0-ra Magyaror­szágot. „A lányok teljesítményével elége­dett vagyok. A kulcsembereken kívül a ju­nior korú Ondráčková és Machovčáková hívta föl magára a figyelmet. A válogatott négyhónapos szünet után játszott ismét együtt, ezért érdemel külön dicséretet teljesítménye. A most kezdődő esemé­nyen a döntőbe jutás a célunk. Be kell vallanom: némi gondot jelent az összeállí­tás, mert a csapat tagjainak egy része főiskolai tanulmányainak befejeztére ké­szül, a juniorok pedig az Európa-bajnok- ságra“ - nyilatkozta Josef Stolarik, a csehszlovák válogatott edzője. Peru röplabdázói ugyanazon összeál­lításban játszanak Brnóban, mint aho­gyan a világbajnokságon szerepeltek. Tegnap délután érkeztek a magyar és a szovjet lányok, s később várták a bolgá­rokat és a KNDK-belieket, valamint a ku­baiakat, akik a hírek szerint más csapatot szerepeltetnek, mint Szombathelyen. győzött a csehszlovák csapat. Ám attól a kollektívától, amely csaknem két éve együtt készül, jobb, ötletesebb, variabili- sabb, gólerösebb csatárjátékot vártunk. Hogy tulajdonképpen mire képes, azt az április 27-i Jugoszlávia - Csehszlovákia mindent eldöntő mérkőzés mutatja meg. A találkozót 7617 néző előtt a román lonescu vezette. Adatok: kapura tartó lövések 8:1, mellé 8:7, szögletarány 7:1, szabálytalanságok 14:21. Sárga lap: Mo­ravčík, ill. Kern, Artner, Konsel és Marko. CSEHSZLOVÁKIA: Stejskal - Bielik, Kadlec, Kocian, Fieber - Bílek, Staš, (61. p Hýravý), Čabala, Moravčík - Si­va, Skuhravý, (69. p Danék). AUSZT­RIA: Konsel - Russ, Peci, Schöttel, Pfeffer - Artner, Zsak, Werner, Kern (68. p Glatzmayer) - Rodax (9. p Ha- senhüttl), Marko. Ez E-csoport állása: 1. Csehszlovákia 7 6 0 1 10:2 12 2. Jugoszlávia 6 4 1 1 14:4 9 3. Belgium 8 3 1 4 8:13 7 4. Ausztria 7 2 0 5 7:9 4 5. Finnország 6 1 0 5 2:13 2 Kézilabda Megkezdődött a pontvadászat a serdülő ifjúsági lányok kategóriájá­ban az I. Szlovák Nemzeti Ligában. A 12. forduló eredményei: Zlatná - Hlo­hovec 21:13, Nitra - Košice 9:15, Nová Dubnica - Partizánske 21:19, Žilina- Prešov 12:7, Trenčín - Michalovce 16:13, Prašice - Nesvady 18:11. 13. for­duló: Prašice - Nitra 18:12, Nesvady- Michalovce 9:6, Trenčín - Žilina 17:15, Prešov - Zlatná 23:12, Hlohovec - Nová Dubnica 12:14, Partizánske - Košice 18:19. A táblázat állása a 13. forduló után: 1. Zlatná 13 11 1 1 223:155 23 2. Košice 13 10 2 1 248:170 22 3. Partizánske 13 9 0 4 248:186 18 4. Prašice 13 7 2 4 234:233 16 5. Žilina 13 6 3 4 216:185 15 6. Nová Dubnica 13 7 1 5 184:194 15 7. Prešov 13 7 0 6 193:169 14 8. Nesvady 13 4 3 6 186:193 11 9. Trenčín 13 5 1 7 1 84:220 11 10. Nitra 13 2 1 10 142:234 5 11 Hlohovec 13 1 1 11 182:232 3 12. Michalovce 13 1 1 11 163:245 3 (szalai) I. jégkorongliga (č) - A kiesés ellen küzdő csapatok rájátszásának 6. fordulójában: Brno- Gottwaldov 4:2 (0:1, 2:0,2:1), gólütők: Sršeň 2, Rech, Malý, ill. Vlach 2. Plzeň- Slovan 4:3 (1:1, 1:1, 2:1), Jonák, Kučera, Koreis, Volák, ill. Rusznyák, Pa­šek, Hornák. A pénteki párosítás: Plzeň- Brno, Gottwaldov - Slovan. 9. Plzeň 6 3 12 19:19 10 (3) 10. Slovan 6 3 0 3 20:19 7 (1) 11 Gottwaldov 6 2 1 3 16:17 7(2) 12. Brno 6 3 0 3 20:20 6(0) AMIKOR A VESZTEST IS DICSÉRIK DAVIS CUP A svéd-csehszlovák Davis Kupa-mérkőzés döntőnek is beillett volna A Paraguay elleni győztes prágai mérkőzés után rendezett sajtóérte­kezleten a negyeddöntőbeli esemé­nyeket illetően senki nem volt optimis­ta. František Pála kapitány, Tomáš __________ Šm íd és Miloš Mečíŕ is elismerte: a Davis Kupa-győztes Svédország jelenleg a világ legjobb teniszezőit vonultat­ja fel. ,,Mi egyet tehetünk - jelentette ki a rangidős Šmíd -, megpróbálunk méltó ellenfele lenni. Aki látta a tv képernyőjén a norrköpingi találkozót, egy pillanatig sem kételkedik, hogy ez sikerült. Az előre lefutottnak hitt meccs váratlanul drámaivá alakult, tele fordulatokkal, izgalmakkal, meglepetésekkel. Sőt, a prognózisok alapján vesztes szerepre ítélt vendégcsa­pat az utolsó felvonás fináléjában sokkalta közelebb állt a végső sikerhez, mint a trófea négyszeres győztese, a címvédő skandinávok. Amikor a döntő ötödik játszmá­ban Mečíŕ 4:1-re vezetett Edberg ellen, kezdtünk hinni a csodában, amely persze csak a papírforma alapján nevezhető annak, a látottak, a játékosok által nyújtott teljesítmény szerint inkább nagyon is valósnak. Mert kétségtelen, hogy a csehszlovák Davis Kupa-gárda a vereség ellenére az utóbbi évek legjobb teljesítményét nyújtotta a sorozatban, s küzdeni tudásból (éppen emiatt érte sok bírálat a csapat tagjait a múltban) is jelesre vizsgázott. Visszás dolog dicshimnuszt zengeni egy vesztes csatáról? Mert nyilván akadnak, akik ilyen véle­ményen lesznek, de valószínűleg többen osztják majd azt a nézetet, hogy a legendás Borg utódjainak otthoná­ban nagy fegyvertény egy ilyen arányú és főleg ilyen kitűnő játék után elszenvedett vereség. S ha még most is kételkedne valaki, elég ha visszalapoz az elmúlt évek krónikájában, és egykettőre kiderül: a világ egyetlen együttese sem volt képes megszorítani a házigazdákat. Hogy valami megváltozott František Pála kapitánysá­ga és az új szakvezetés irányítása alatt a csapatban, más lett a légkör, a felkészülés, a játékosok komolyab­ban veszik a Davis Kupa-válogatottság által rájuk rótt felelősséget, az már a Paraguay elleni februári össze­csapáson is érezhető volt, s most Norrköpingben mégin- kább. Miloš Mečíŕ sérülten is példásan küzdött, sőt megkockáztatjuk azt a kijelentést, a Davis Kupában még sohasem láttuk ót olyan jól játszani, mint pénteken az ATP-világranglista második helyezettje, Mats Wilander (1982 óta most kapott ki másodszor a Davis Kupában!), majd vasárnap a ranglistán harmadik Edberg ellen. Visszatérve a svédek legjobbjához, Wilanderhez, a hétvégi mérkőzés előtt valószínűleg kevesen hitték, hogy éppen ő veszíti el mindkét pontot. A nemrégi ausztrál nemzetközi bajnokság győztese ezúttal nem volt csúcsformában, Mečíŕ után a sérült Šmíd helyett beugró Šrejber is térdre kényszerítette. Šrejber minden dicséretet megérdemel, mert szerepét kitűnően látta el, s Connors és Becker skalpja után újabbat szerzett. Wilander részben jóvátette hibáját a párosban, igaz, ez kellemetlen meglepetésül szolgált a csehszlovák színek képviselőinek, mert a Mečíŕ-Smíd duó még soha nem szenvedett vereséget a trófeáért vívott meccsek során. Szombaton Mečíŕ fáradtnak tűnt az előző napi nehéz próba után, Šmíd sem volt olyan magabiztos, mint azt tőle megszoktuk. Kár ezért a pontért, aminek megszer­zése az elődöntőbe jutást jelentette volna, ahonnan pedig már csak egy ugrás a finálé, hiszen a franciák aligha jelentenek akkora akadályt, mint a svédek. Még akkor sem, ha a hét végén Clermont-Ferrandban 5:0-ra lelépték az ausztrálokat, akik a családi okok miatt távolmaradó wimbledoni győztes Cash nélkül álltak ki. A nyugatnémetek ugyanilyen arányban verték a dáno­kat, s nem titkolják: júliusban Hamburgban csak amolyan döntő előtti főpróbának tekintik a jugoszlávok elleni találkozót (a plávik az olaszokat győzték le 4:1 -re). URBÁN KLÁRA

Next

/
Thumbnails
Contents