Új Szó, 1988. április (41. évfolyam, 77-101. szám)
1988-04-12 / 85. szám, kedd
Az átalakítás sikere a nép kezében van Mihail Gorbacsov taskenti beszéde (ČSTK) - A TASZSZ hírügynökség Az átalakítás sikere a nép kezében van címmel szombaton hozta nyilvánosságra Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának a beszédét, amely április 8-án Taskentban az Üzbég SZSZK vezető dolgozóinak aktívaértekezletén hangzott el. Alább közöljük a beszéd teljes szövegét. Bevezetőül szeretném kifejezni megelégedésemet, hogy találkozhattam önökkel. Az ilyen találkozók mindig szükségesek, de különösen most, amikor országunkban mélyreható változások valósulnak meg. A központi bizottságnak és a kormánynak, természetesen, nagy érdeke fűződik ahhoz, hogy pontosan tájékozottak legyenek a végbemenő folyamatokról, hogy - amint mondani szokás - a kor ütőerején tartsák ujjukat. Az Üzbég KP KB Irodájának, a köztársaság kormányának és legfelsőbb tanácsa elnökségének tagjai, a határterületi pártbizottságok első titkárai, a végrehajtó bizottságok elnökei, miniszterek és más vezetők vannak itt jelen. Egyszóval azok gyűltek itt össze, akik munkájától sok minden függ a köztársaság életében és az egész munka szervezésében, akiktől a jövő távlatainak kitűzése függ. Legfontosabb kötelességük, hogy az egész köztársaságban biztosítsák a munkához szükséges jó légkört, s megmutassák a dolgozóknak a további fejlődés perspektíváit.. Amikor a politikai bizottságban a Nadzsibullah afgán vezetővel való találkozót fontolgattuk, eszünkbe jutott, hogy ezt a találkozót Taskentban tarthatnánk meg. Beszédem bevezető részében szeretném elmondani, hogy a helyzet megkövetelte ezt a találkozót, mivel az afganisztáni rendezési folyamat döntő szakaszához érkezett. Meg kell állapítanom, hogy a genfi tárgyalásokon elkészültek a megállapodások. Az utolsó szakaszban azonban olyan nehézségek merültek fel, amelyek meghiúsíthatták volna a megállapodásokat. Ezért volt szükség az erőfeszítések további fokozására. Tekintettel a bonyolult ügyekre, érdekekre és valamennyi összefüggésre, a politikai bizottságban megvitattuk a kialakult helyzetet és megtaláltuk azt a megoldást, amely véleményünk szerint most lehetővé teszi e folyamat sikeres befejezését. Olyan befejezését, hogy az afgán és a pakisztáni fél a megállapodást már a legközelebbi napokban aláírhassa, s ezzel párhuzamosan mi és az amerikaiak, mint a szerződés szava- tolói ugyancsak aláírhassunk bizonyos dokumentumokat. A genfi megállapodások aláírása kedvezőbb feltételeket teremtene az afganisztáni nemzeti megbékélés problémáinak megoldásához és az Afganisztán körüli helyzet politikai rendezéséhez. Tudatosítjuk, hogy a genfi megállapodások aláírása új szakaszt nyit mind az Afganisztánon belül lejátszódó események alakulásában mind a szovjet-afgán viszonyban. Annak is tudatában vagyunk, hogy ennek az új szakasznak a megkezdése rendkívül nagy nemzetközi jelentőséggel bír. Bizonyára olvasták vagy a rádióban hallották közös nyilatkozatunkat. Ebben megfogalmaztuk a Szovjetunió álláspontját, és az Afganisztánnal közösen elfoglalt álláspontunkat. A jelenlegi időszak számára mindez rendkívül fontos. Elvégeztük hát ezt a munkát, s szükségesnek tartjuk, hogy erről tájékoztassuk önöket. Úgyszintén szeretném közölni önökkel, hogy amint azt február 8-i nyilatkozatunkban leszögeztük, május 15-től készek vagyunk a szovjet csapatok kivonására. És most belső ügyeinkről, arról, hogyan folytatódik az átalakítás, hogyan fejlődik ez a folyamat és milyen új kérdések merültek fel. Bizonyára ismételni fogom magam, de ezt önök Üzbegisztánban bizonyára jobban megértik, mivel, amint önök mondják, „ismétléssel semmit sem lehet elrontani“. Az utóbbi időben a párt központi bizottságában és a kormányban tényleg sokat beszéltünk az országban kialakult helyzetről és arról, hogyan halad az átalakítás. Nekem is gyakran volt alkalmam arra, hogy az átalakítás problémáiról szóljak. Ennek ellenére szeretnék kifejteni néhány gondolatot. Mindenekelőtt azért, hogy aztán az országos feladatok és problémák tükrében legalább tömören értékeljem az Üzbegisztánban kialakult helyzetet. Amikor az átalakítás szakaszairól beszélünk, ezzel nem kívánjuk mesterségesen elválasztani egyik szakaszt a másiktól: most az első szakasz van mögöttünk, lapoztunk egyet, megoldottuk a kezdeti időszak feladatait és valami új kezdődött. És most, egy bizonyos dátumtól számítva megkezdődött a másik szakasz. Ez így, természetesen, túl leegyszerűsített lenne. Amikor a kezdeti vagy a második szakaszról beszélünk, a valóságban csak hangsúlyozni szeretnénk, hogy minden szakasznak megvannak a sajátosságai, amelyeket figyelembe kell venni. Hogyan kezdtük az átalakítást? Nyíltan megmondva, a közvetlen ösztönzés számunkra a gazdaságban, a szociális szférában, az erkölcsi-politikai és a szellemi területen kialakult helyzet volt. Aggasztottak bennünket a valós problémák, amelyek kezdték megnehezíteni az egész társadalom, valamennyi család, minden dolgozókollektíva életét. Ez az tehát, ami aggodalmakat keltett bennünk. És hogy foglalkozhassunk a felgyülemlett problémákkal, amelyek képletesen szólva az ajtón és az ablakon keresztül egyaránt ránk zúdultak, tájékozódnunk kellett a társadalomban, amelyben élünk. Sokoldalú, felelősségteljes és elvi elemzésnek kellett alávetnünk. Ezt az elemzést végrehajtottuk, s amint mondottam, elvhűen. Mind a pozitív, mind a negatív folyamatok mélyreható és reális értékelése alapján reális képet nyertünk. Ez lehetővé tette, hogy a politika és a gyakorlati tevékenység számára levonjuk a következtetéseket. Világos volt számunkra, hogy részleges intézkedésekkel, valamilyen kampány meghirdetésével nem jutunk semmire. A helyzet sokkal komolyabb és bonyolultabb volt annál, ahogy az első pillantásra tűnt. Nagyszabású és hosszú távú feladatok merültek fel előttünk. Arra a következtetésre jutottunk, hogy hozzá kell látnunk az egész társadalom gyökeres átalakításához. E munka eredményeként dolgoztuk ki a stratégiai megoldásokat, amelyek kitűzik a politika, a gazdaság, a kultúra és a szellemi élet szféráját és a társadami viszonyok egész bonyolult komplexumát magában foglaló gyökeres átalakítás fő irányait. Lényegében államunk sorsának, a szocializmus sorsának, népünk jövőjének a kérdése merült fel. Meggyőződtünk arról, hogy tényleg nincs más kiút, csak a társadalom gyökeres megújítása a szocializmus potenciáljának kihasználása alapján. Megértettük, hogy a pártnak bátorságot kell tanúsítania, és meg kell szabadulnia a szocializmusról alkotott megcsontosodott elképzelésektől, amelyek bizonyos körülmények, főleg a személyi kultusz időszakának nyomait viselik magukon. Meg kell szabadulni az építés módszereire vonatkozó elöregedett elképzelésektől és főleg mindattól, ami - tömören szólva - deformálta a szocializmust és fékezte a nép alkotóképességeit. Az átalakítás kezdeti, első szakaszának épp ez volt a lényege: gondolkodni és kidolgozni a politikát, megérteni értelmét. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy már minden világos lenne számunkra. Nem, a pártra még hatalmas elméleti, politikai munka vár, amelybe be kell kapcsolódnia a társadalom valamennyi tudományos és intellektuális erőinek. Az elmélet és a politika területén kifejtett erőfeszítéseinkben nem hagyhatunk alább, ellenkezőleg, ezt a munkát fokozni kell és ki kell terjeszteni újabb szférákra, figyelembe véve az átalakítás során eddig szerzett tapasztalatokat, mert azok úgyszintén elősegítik, hogy újszerűén közelítsünk meg sok dolgot, hogy helyesen értékeljük a múltat. Ebben az értelemben nagy reményeket füzünk a 19. országos pártkonferencia előkészítéséhez és lebonyolításához. A tanácskozásnak új ösztönzést kell adnia ehhez a tevékenységhez. Ezért intenzíven folytatni kell a párt elméleti és politikai munkáját, hogy jobban kiismerjük magunkat a jelenben és a múltban, s mindenekelőtt, hogy a szerzett tapasztalatok és konkrét ismeretek alapján felkészüljünk a jövőre. Általában elmondható, hogy az átalakítás első szakaszának legfőbb eredménye az, hogy megteremtettük az átalakítás átgondolt, tudományosan indokolt és konkrét bázisát. A jelenlegi szakaszban a legfontosabb, hogy a fő irányokban kidolgozott politikát és az elfogadott döntéseket gyakorlattá tegyük, reális tettekre változtassuk. Mindazt, amit az első szakaszban átgondoltunk, most a gyakorlatban kell érvényesíteni: a demokrácia és a nyilvános tájékoztatás, a radikális gazdasági reform által, a szociális politikához való új megközelítések, a társadalom erkölcsi és szellemi megújulása által. Az átalakítás tág teret nyert. Érinti ma az egész társadalmat és hatalmas tömegeket hozott mozgásba. Tegnap részt vettem néhány találkozón. Az emberek mostanában változnak. A legfontosabb az, hogy levetkőzik a közönyt és az apátiát mindazzal szemben, ami történik. Az emberek aggodalmaiknak is hangot adnak. Ez, elvtársak, mindig a felelősség tudatosításával párosul. Azért van ez így, mert az emberek ma többet tudnak a társadalomról, saját köztársaságukról, a máról és a tegnapról, arról, mi várja őket a jövőben. Amikor az ember mindezt tudja, kezd bekapcsolódni a közös folyamatba. S teszi ezt főleg azért, mert azt kérjük tőle, fejtse ki, mondja el saját véleményét. így a demokratizálás és a nyilvános tájékoztatás, a radikális reform folyamatainak köszönhetően, hála a brigádoknak, a szállítói szerződéseknek, az önelszámolásnak stb., hála az egészségesebb szellemi légkörnek mozgásba lendült az emberek gondolkodása, aktívabbá vált cselekvésük. Egyelőre nyilván ez a legfontosabb, amit sikerült megtennünk, nevezetesen, hogy fel tudtuk ébreszteni az emberek érdeklődését ügyeink, az átalakítás, az egész ország sorsa iránt. Ez a helyzet azonban ugyanakkor a párt számára, minden egyes láncszeme, valamennyi káderünk és tulajdonképpen az összes dolgozókollektíva számára új feltételeket teremtett. Teljes joggal elmondhatjuk, hogy megkezdődött az átalakítás sikeréért vívott harc döntő szakasza. Most, amikor az átalakítás érinti az egész társadalom, minden kollektíva és minden egyén érdekeit, új erővel bontakozott ki a vita az átalakítás céljairól és feladatairól, az átalakítás lényegéről. A kezdeti időszakban ezt a vitát talán inkább az emberi kíváncsiság ébresztette, az emberek meg akarták érteni, mi történik, mit szándékozik tenni a vezetés, és minél többet akartak kérdezni. Ma, amikor ez már mindenkit érint, ez az ügy már maga az élet. Az emberek vissza-visszatérnek az egyes kérdésekhez, de már konkrétabban és nagyobb érdekeltséggel vitáznak róluk. Alaposan ki akarják ismerni magukat mindabban, amit az átalakítás kínál és amit megkövetel az egyéntől és az egész társadalomtól. Tudják, milyen viharos viták folynak a társadalomban. Mindenki meg akarja érteni, mi történik, meg akarja találni saját helyét, kifejteni véleményét, s hozzájárulni a közös ügyekhez vagy megmondani, mivel nem ért egyet. Ez sem egészen megszokott. Azelőtt, ha valaki nem értett egyet, hallgatott. Nincs értelme tagadni, hogy ez sokaknak megfelelt. Azt mondták: a gyűlést sikeresen letudtuk, nem volt egyetlen kérdés sem. És történt mindez abban az időben, amikor a társadalom és az egész ország annyi problémával állt szemben! A gyűlés akkor volt „sikeres“ és jól megszervezett, ha egyetlen probléma sem merült fel. Párhuzamosan kell megoldanunk két feladatot, vagyis tulajdonképpen egy feladatot, amelynek két o'dala van. Elsősorban a gyakorlati kérdések megoldásával kell fejlesztenünk minden irányban az átalakítást, és egyben tanítanunk kell a demokráciát, a politikai kultúrát, az önelszámolást és a gazdálkodás új módszereit. A pártszervek és a tanácsok tevékenységében el kell sajátítanunk az új módszereket. Eközben úgy kell eljárnunk, hogy az átalakítás már most gyakorlati eredményeket hozzon és megváltoztassa a szovjet állampolgárok élet- és munkakörülményeit. A központi bizottság tevékenységében ezt a hozzáállást nyilván észrevették. Az átalakítás, persze, elég hosszú ideig fog tartani. Vannak azonban - úgy fogalmaznék - égbekiáltó kérdések, amelyekre figyelmet kell fordítani és amelyeket már ma meg kell oldani. Ezekben az összefüggésekben értékeltük az egészségügy és az oktatásügy területén kialakult helyzetet, amely gyakorlatilag minden családot és minden embert érint. Soronkívül foglalkoztunk velük. Csak az egészségügyre több mint 6 milliárd rubelt irányoztunk elő. Találtunk eszközöket az anyagi-műszaki bázis megszilárdítására, a gyógyszerellátás javítására, az orvosok és az egészségügyi dolgozók anyagi érdekeltségének fokozására. Oktatási rendszerünkben is reformot hajtunk végre - kezdve az alapiskoláktól egészen a főiskolákig. Tudjuk, az élelmiszerproblémával összefüggő számos kérdést is meg kell oldani. Jelentős ösztönzéseket vezettünk be, hogy fokozzuk a mezőgazdasági szektor aktivitását és hatékonyságát. Olyan árucikkekre gondolok, amelyek ma már nem elégítenek ki bennünket, amelyek már nem felelnek meg a mai követelményeknek és igényeknek. Vagy itt van a lakásépítés. Itt is fokoztuk erőfeszítéseinket, hogy megoldjuk ezt a problémát. Az ipari beruházások területéről az összegek 10 százalékát utaltuk át lakásépítésre. Megszüntettük a magánépítkezéseket korlátozó intézkedéseket Nemrég megvitattuk a szövetkezeti építkezések bővítésének lehetőségeit. Fontos döntéseket hoztunk az építőanyag-ipar fejlesztésére. Foglalkozunk tehát azokkal a stratégiai problémákkal, amelyek több időt igényelnek, s ugyanakkor szeretnénk gyorsabban megoldani számos olyan kérdést is, amelyek már ma javítják az emberek életét. Elvtársak! Az átalakítás időszámítása az áprilisi plenáris üléssel kezdődik: néhány nap múlva lesz ennek három éve. Az eltelt idő megmutatta, hogy a lehető legnehezebb a gondolkodás átalakítása. Semmit sem érünk el könnyen, sem a nyilvános tájékoztatást, sem a demokráciát, sem az önelszámolást és az új gazdálkodási módszereket, sem - például - a munka brigádrendszerű szervezésének különböző formáit, sem a kulturális szféra problémáinak megoldását. Látjuk azt is, milyen követelményeket támaszt maga az élet a párttal, a pártszervekkel és a káderekkel szemben, a tanácsokkal és a társadalmi szervezetekkel szemben. Nem véletlen például, hogy a társadalmi szervezetek hatalmas hálózata ellenére hirtelen kezdtek létrejönni a nem formális egyesületek és szervezetek. Azért van ez így, mert az eddigi szervezetek nem elégítik ki az embereket. Még egy dologra rá kell mutatnom. Sokan megijedtek attól, hogy az átalakítás új szakaszában milyen nagy és újszerű problémákat kell megoldanunk. Sokan szinte pánikba estek. Gondolkodásukban bizonyos zavar állt be. Néhányan segítségért kiáltoztak, és innen már nincs meszsze az, hogy az átalakításnak visz- szavonulást fújjunk. Ez a helyzet és a jelenlegi szakasz rendkívüli fontosságának tudatosítása a központi bizottságot arra a következtetésre juttatta, hogy ma elsőrendű fontosságú az átalakítás ideológiai biztosítása. Ezt a kérdést épp ezért vetettük fel oly sürgetően a központi bizottság februári plenáris ülésén. Visszatértünk rá a kolhoztagok országos kongresszusán és nemrég a Pravda április 5-i számában megjelent cikkben. Szeretném, elvtársak, ha tudatosítanák, hogy az átalakítás, akárcsak minden más forradalom, határozott, gyökeres fordulatot követel meg az emberek tudatában és gondolkodásmódjában. Enélkül nem lehet gyökeresen megváltoztatni sem az alapot, sem a politikai felépítményt. Keressük a válaszokat a közvetlenül az élet által felvetett kérdésekre és azokat nem a mi társadalmi és politikai rendszerünkön kívül, hanem a szocializmus potenciáljának kihasználása mellett találjuk meg. A párt már rég érezte az alapvető szocialista változások szükségességét. Erre többször tett kísérletet az ötvenes, a hatvanas és a hetvenes években is. Mindnyájan emlékszünk erre, kivételt talán csak a legfiatalabbak képeznek. Ezek a kísérletek kezdetben reális és jelentős eredményeket hoztak. Vegyük például az 1953-as szeptemberi plenáris ülést. Milyen ösztönzést adott akkor a mezőgazdaság fejlesztésének. A helyzet azonban már 1958-tól változni kezdett. Emlékeztessünk az 1965-ös márciusi plenáris ülésre. Ezen lényegében annak az új koncepcióját dolgozták ki, hogyan kell irányítani a társadalmat, hogyan kell foglalkozni a gazdasággal, s nemcsak a mezőgazdasággal, hanem általában a gazdasággal. A tudományos megközelítés volt a kiindulópont. Mellesleg a 8. ötéves tervidőszak volt az, s nézzék meg, milyen növekedést értünk el a mezőgazdaságban, s nemcsak itt. Előfordultak tehát kísérletek, reális és komoly kísérletek, azonban gyakran csak részmegoldásokat tartalmaztak, nem voltak átfogóak, a problémáknak csupán csak egy részére vonatkoztak, nem vették figyelembe több probléma összefonódását, a köztük levő összefüggéseket. A következetesség hiánya is előfordult a már jóváhagyott döntések megvalósítása során. A radikális változásokra tett több kísérlet kudarcra volt ítélve, mert nem támaszkodott a demokrácia fejlesztésére és bővítésére. Minden kabinetmódszerekkel oldódott meg, s a nép nem kapcsolódott be sem a döntések előkészítésébe, s mindenekelőtt nem a döntések megvalósításába. Azért volt ez így, mert maga a párt és országunk tisztségviselői aktívája a régi elképzelések fogságában volt és az irányítás olyan utasításos és adminisztratív módszereit ismerte el, amelyek ellentétben álltak a demokráciával. Alábecsülték a demokrácia hatalmas, döntő jelentőségét a szocializmus fejlődésében. Nélküle a szocializmus egyszerűen nem fejlődhet. Miért beszélek erről, elvtársak? Megmutatkozott, hogy ez ma az egyik legfőbb pont, amely körül felfokozódtak az indulatok és a viták. Az utasításos és az adminisztratív rendszer, valamint e rendszer hívei nem hagyják el állásaikat harc nélkül. Ma folytatódik a demokratizálás folyamata. És ez természetesen támadás az utasításos módszerek ellen. A nyilvános tájékoztatás, a demokrácia, az önelszámolás, a szállítási szerződések, a brigádtanácsok és a dolgozókollektívák tanácsai közvetítésével az emberek kezdenek bekapcsolódni a közügyekbe. Ez nem mindenkinek tetszik, nem mindenkinek felel meg. Nem szűnt meg a régi idők, a parancsolgatás lehetőségei iránti nosztalgia. Ugyanis még sokan saját birtokuknak tekintik az (Folytatás az 5. oldalon) ÚJ SZÚ 4 1988. IV. 12.
