Új Szó, 1988. április (41. évfolyam, 77-101. szám)
1988-04-30 / 101. szám, szombat
A prosperitás árnyai ... Spanyolországban 250 ezer pedagógus sztrájkol béremelést követelve, az El Ferrol-i hajógyár munkásai 24 órára beszüntették a munkát, tiltakozásul háromezer társuk elbocsátása ellen... A tehervontató csónakok tulajdonosai Rotterdamban sztrájkba léptek, s követték őket az összes tengeri és folyami kikötőkben dolgozó kollégáik, mert a holland közlekedési miniszter a nagy teherszállító vállalatokat preferáló döntést hozott... A belga ASEC elektrotechnikai cég munkásai 24 órás sztrájkot tartottak 6 ezer dolgozó tervezett elbocsátása elleni tiltakozásul... A görög állami áramszolgáltató vállalatok 30 ezer alkalmazottja sztrájkkal kívánja elérni, hogy az új kollektív szerződések biztosítsák a jobb munkakörülményeket és a bérek emelését, Athénban a buszvezetők és a bankok alkalmazottai szüntették be a munkát... A doveri kikötőben a tengerészek sztrájkőrsége megakadályozta, hogy sztrájktörők által kiszolgált hajók a tengerre fussanak.... Csupán néhány hír a telexgépen tegnap érkezett hasonló jelentések közül. Igen, újabb sztrájkhullám söpör végig Nyugat-Európán, s nem kerüli el a legjobban prosperáló tőkés államokat sem. A szociális vívmányok védelme, az egyre gyakoribb elbocsátások, a munkanélküliség elleni küzdelem - ezek lesznek az idei május elsejei nyugat-európai felvonulásokon, nagygyűléseken is a fő jelszavak. És ezekkel már hagyományosan fonódik össze egy Sztrájkreneszánsz Az egykor oly híres és erős brit munkásmozgalom igen nehéz időszakot él át. Kevés olyan ország van, ahol az uralkodó tőkés osztálynak ilyen szilárd pozíciói lennének, mint Nagy-Britanniában. A konzervatívok a tavalyi parlamenti választásokon egymásutánban immár harmadszor arattak győzelmet, s így a Thatcher-kormány nyeregben érzi magát, vagyis jó ideig nem kell gondot fordítania a szavazók tömegeire. Dortmundban márciusban is tüntettek az acélgyári munkások a tömeges elbocsátások ellen másik alapvető gondolat: a béke megszilárdítása. A fegyverkezési kiadások ugyanis elsősorban a szociális költségek terhére növekednek. Márpedig éppen most, az újabb szovjet-amerikai leszerelési megállapodások küszöbén lenne aktuális, ha Londonban, Bonnban, Párizsban és másutt is napirendre tűznék a katonai célokra fordított összegek lefaragását, annál is inkább, mivel ez lehetővé tenné például új munkahelyek létesítését. Mert igaz, hogy több esetben viszonylag jól működő tőkés gazdaságokról van szó, de a korszerűsítésnek a hagyományos iparágak látják kárát, no és természetesen az így munkanélkülivé lett milliók. Távlatok kellenek Az NSZK gazdasági eredményei kétségtelenül elismerésre méltóak, hiszen az ország tavaly - az Egyesült Államokat és Japánt is megelőzve! - a világ legnagyobb exportőre volt (116 milliárd márkával haladta meg a kivitel értéke a behozatalét). Ennek ellenére a szakemberek a jövőre nézve komoly problémákat jósolnak, ha néhány területen nem történik változás. A fejlett gépipar, az elektronikai, elektrotechnikai és vegyipar világ- színvonalú termékei kelendőek a világpiacon. De itt van például az acélipar, amely válsága, igaz, nem csupán az NSZK gondja. Az állam hiába próbálja szubvencionálni a Ruhr-vidéki hatalmas vállalatokat, azok évről évre csak veszteségesen termelnek. Sorra követik egymást a gyárbezárások, ami által a munka- nélküliek tábora egyre növekszik. Évek óta ugyanez az irányzat érvényesül más olyan hagyományos iparágakban is, mint a bányászat vagy a hajógyártás. Emellett közismerten drága a nyugatnémet munkaerő: egy munkaóra kb. 32 márkába kerül (ennél már csak a svájci drágább). Ennek az a következménye, hogy számos cég külföldön termeltet, tehát megint csak munkahelyek szűnnek meg. Maguk az érintettek is azt vallják, hogy a munkanélküli segély nem lehet végső megoldás. Az embereknek a megélhetéshez úgy ahogy szükséges pénz mellett, valamilyen perspektívára van szükségük. És ez nem lehet más, mint a válság sújtotta ágazatok gyors átállása más termelésre. Ez azonban további fájdalmakat okoz, ha nem történik új munkahelyek létesítésével párhuzamosan. [gy újabb támadásokat intézhet a dolgozók érdekei ellen, erősítve a tóke hatalmát. Ékes bizonyítéka ennek az idei költségvetés, amelyet márciusban hagyott jóvá a parlament. Az egészségügy, az oktatásügy és más elmaradott területek fejlesztése helyett a gazdagoknak nyújt további kedvezményeket pl. a legmagasabb jövedelmek adóját 60-ról 40 százalékra csökkentette. Az egyik ellenzéki képviselő szkeptikusan így fogalmazott: „A kormány megjutalmazza a gazdagokat azért, mert gazdagok, és bünteti a szegényeket, mert szegények“. Az ellenzéki Munkáspárt - bár neve szerint a dolgozók pártja - jelenleg nem lát más utat az esetleges választási győzelem kivívásához, mint a vállalkozói körök érdekeinek a kiszolgálását. Ez a pártban belső válságot okozott, s az útkeresés a jövőben sem ígérkezik könnyűnek. Nagy-Britannia Kommunista Pártját gyengítik az internacionalizmus és a hazai politika kérdéseiben mutatkozó belső viszályok. A szakszervezeti mozgalom néhány éve még rendkívül befolyásos tényező volt a brit politikai porondon, de a kormány által keresztül vitt szakszervezetellenes törvények fokozatosan kiszorítják onnan. A brit dolgozók azonban a mostani nehéz helyzetben sem mondanak le a még megmaradt vívmányaik védelméről. Az 1984-85-ös bányászsztrájk még élénken él mindenki emlékezetében, s mint az 1988 első hónapjaiban megmutatkozott, a kormány elhamarkodottan ítélte meg a helyzetet, amikor a bányászsztrájk letörését hatalmas győzelemnek állította be. Thatcher asszony minisztereit meglepte az idei sztrájksorozat. A legnépszerűbb az egészségügyi nővérek akciója volt, akik munkabeszüntetésükkel az egészségügyi kiadások lefaragása ellen tiltakoztak. És nem is eredménytelenül: a kormány épp a múlt héten hagyta jóvá fizetésük mintegy 15 százalékos emelését, pedig Margaret Thatcher személyesen igyekezett ellenük fordítani a közhangulatot. Az érem másik oldalán Franciaországnak is kétségtelenül a munkanélküliség a legnagyobb gondja: az aktív lakosság 10 százalékát érinti, ami 2,5-3 millió embert jelent. Az elmúlt két évben sem enyhült ez a probléma, pedig Chirac miniszterelnök hivatalba lépésekor többek között ezekkel a szavakkal „mutatkozott be“ a parlamentben: „A munkanélküliség minden negyedik fiatalt sújtja, ez pedig szomorú nyugat-európai rekord. Ha valaki nem tud munkát találni, az minden korban személyes és családi drámát jelent. Ha egy olyan fejlett társadalom, mint a miénk, nem képes ennyi fiatalnak biztosítani a felnőttek státusát, az a komoly veszély jelentkezik, hogy nemzetközi összetartozásunknak az alapjai repednek meg...“ És mit mond most az elnöki tisztségért harcba szállt Chirac? „Több időre van szükségem...“ Ugyanakkor a reprivatizálási hullám két év alatt a tetőfokára hágott, ám még csak jele sincs annak, hogy a francia gazdaság kilábalni készülne ebből a betegségből. A csalódottság érzése, természetesen, a társadalomban feszültségeket szül, s lehetővé teszi az olyan politikusok térnyerését, mint a szélsőségesen jobboldali Le Pen. A francia szakszervezetek nem elég egységesek ahhoz, hogy hatékonyan lépjenek fel a dolgozók érdekeiért. Gyakran apróságok miatti ellentétek osztják meg őket, s így nem ritkaság, hogy ugyanazokért a konkrét követelésekért külön-kü- lön felvonulásokat rendeznek. Az olasz szakszervezetek esetében nagyobb egységről lehet beszélni. A CGIL, a CISL és az UIL most május elsején is közös központi megmozdulásokat tart Assisiben. Olaszországban jelenleg 12 százalék körüli a munkanélküliek aránya. A lemondott Goria-kormány és a Ciriaco De Mita által vezetett kabinet azonban inkább azt hangoztatta, illetve hangoztatja előszeretettel, hogy Olaszország az iparilag fejlett államok sorában az ötödik helyet foglalja el. Az érem másik oldalán azonban ott van az említett nagyarányú munkanélküliség, amely a déli országrészekben még súlyosabb. És még egy dolog. A társadalmi feszültségek kiéleződésére utal a terrorizmus visszatérésének veszélye. Nemrég Nápolyban öten haltak meg egy bombamerénylet során, s nem sokkal ezt követte egy kereszténydemokrata szenátor meggyilkolása. Róma hajlamos volt azt hinni, hogy a Brigate Rosse, a Prima Linea és más terrorszervezetek már nem jelentenek fenyegetést. Figyelmeztető jelnek remélhetőleg elég volt a két legutóbbi terrorista akció... (p.g.) Milan Chovanec: A munka dicsérete A legnépszerűbb tömegtájékoztató eszköz Harmincöt éve kezdte meg rendszeres adását a Csehszlovák Televízió „Nem akarom, hogy kidobjanak az utcára. Jogom van arra, hogy éljek, s hogy saját munkám legyen “ - hirdeti a Renault-gyár egyik elbocsátott alkalmazottja Holnap lesz 35 éve annak, hogy megkezdte működését a Csehszlovák Televízió. A prágai stúdió a Vladislav utcában, az egykori Polgári Társaskör épületében volt, az adót a petríni kilátótornyon helyezték el. Az első adást a hazai technikusok és mérnökök 20 évi megfeszített munkája előzte meg. 1953-ban azon az emlékezetes május elsején este nyolc órakor Jaroslav Marvan bevezető beszédével kezdődött a műsor, majd Václav Dobiáš Építsd a hazát - megszilárdítod a békét című ünnepi kantátája csendült fel. Ezt egyórás publicisztikai program és híradó követte. Az adást mintegy 50 kilométeres körzetben foghatták. 1953 végéig 356 televíziókészülék volt hazánkban, egy évvel később már négyezer... Eleinte szerdán és szombaton, később már vasárnap is volt adás. A műszaki fejlődéssel azonos ütemben formálódott a televízió szervezési struktúrája. A prágai stúdió után 1955. december 31- én megkezdte működését az ostravai, 1956. november 3-án a bratislavai, 1961-ben a brnói, 1962-ben a kassai (Košice) és nem sokkal később a Banská Bystrica-i is. Jelentős mérföldkőnek számítottak az egyes stúdiók közti átkapcso- lásos adások, az első színes adás, 1970. február 14-én, a Magas-Tát- rában megrendezett sívilágbajnokság helyszínéről, és a második műsor létrehozása, amely 1970. május 9-én jelentkezett első adásával. 1960-ban mintegy 800 ezer előfizetőt tartottak számon, ma 5 milliót. A televízió további fejlődése szempontjából fontos volt a CSKP Központi Bizottságának a Csehszlovák Televízió helyzetéről és új feladatairól szóló határozata (1960), amelyben többek között ez állt: „A televízió egyidejűleg többmillió nézőre hat, közvetlenül befolyásolja életüket. Azáltal, hogy egyesíti a film és a rádió minden előnyét, nagyon hatékonyan mozgósíthatja a dolgozók millióit.“ A határozat kiemelten hangsúlyozta publicisztikai és hírközlő szerepét, amely a televíziót a tömegtájékoztatás és propaganda meghatározó eszközévé avatta. 1961 áprilisában létrejött az első közvetlen összeköttetés Moszkvával, ez lehetővé tette, hogy a hazai nézők helyszíni közvetítésben láthassák az űrutazásból visszatért Gagarin fogadtatását. 1964-ben első ízben rendezték meg az Arany Prága fesztivált, 1971-ben pedig a Duna-díj fesztivált. Ezeket további nemzetközi akciók sora követte; a Csehszlovák Televízió, mint az Intervízió egyik alapító tagja, egyre bővítette külföldi kapcsolatait. Az első éveket az útkeresés jellemezte. Fokozatosan létrejöttek a különböző szerkesztőségek, kialakult az egyes műsorok profilja. A szórakoztató-műsorokban a színházi közvetítések, az élő adásban sugárzott tévéjátékok és a filmek domináltak, csak később alakult ki a tévéjátékok és a tévéfilmek műfaja. A hatvanas évek végén, de főleg hetvenes és nyolcvanas években rendkívül népszerűvé váltak a tévéfilmsorozatok (Mérnökodüsszeia, Zeman őrnagy 30 esete, Mindenki tanköteles, Kórház a város szélén, Nők a pult mögött, Mentők stb.). A gyermekeknek készült sorozatok közül több külföldön is jelentős sikert aratott (Katica, Arabella, A fonott kosár titka, Repülő Čestmír). A klasszikus irodalmi alkotások tévéváltozatai mellett egyre nagyobb szerephez jutottak a jelenkor időszerű problémáit taglaló eredeti művek (Mélységrekord, az Akkor hát megkérdezem, vagy az Itt kell élned című sorozat), noha a kritika nem fogadta őket mindig azonos lelkesedéssel. Döntő többségüket a valóság hiteles ábrázolására irányuló őszinte törekvés jellemezte, korunk átlagemberének problémáit, örömeit, gondjait mutatták be a nézőknek. A klasszikus műveket feldolgozó és a mai témájú alkotások közül nem egy nyert rangos díjat különböző nemzetközi fesztiválokon, olyan mezőnyben, ahol a világ legrangosabb tévétársaságai képviseltették magukat. A jelentős belpolitikai évfordulók alkalmából készített műsorok is élénk visszhangot váltottak ki a nézők körében, mint például a Napjaink városai vagy az Egy kerület egy napja, a Hazánk és az Életünk krónikája című sorozatok. Manapság egyre bővül az adásidő és a músorválaszték. A sugárzott programoknak csaknem 30 százaléka külföldi anyag, de természetesen az adások gerincét az itthon készült, rólunk és nekünk szóló műsorok alkotják. A televíziós publicisztika és hírközlés számára is irányadók azok a feladatok, amelyeket a XVII. pártkongresszus és a CSKP KB 7. ülése tűzött ki célul: tevékeny részt vállalni az átalakítás folyamatában, életünk demokratizálásában, a felelősség növelésében, a munka minőségének és hatékonyságának fokozásában, a tudomány és technika eredményeinek gyors gyakorlati alkalmazásában. Számos műsorban jutnak szóhoz politikai és társadalmi életünk vezető személyiségei, a szocialista munka hősei, munkások, tudósok, feltalálók. Szorosabbá válik a kapcsolat a nézőkkel, helyet kapnak panaszaik, javaslataik és észrevételeik. A nemzetközi együttműködés új formáit jelentik a tévéhi- dak, mint a Moszkva-Prága, Ki- jev-Bratislava között létesített közvetlen kapcsolások. A televízió jövője szorosan kapcsolódik a technika fejlődéséhez. Ám bármennyire döntő fontosságú is, a technika csak eszköz, amely az alkotó törekvések és célok megvalósítását szolgálja. A Csehszlovák Televízió 35 éves fennállása során elért eredmények szavatolják, hogy legnépszerűbb tömegkommunikációs eszközünk a jövőben is megállja helyét és teljesíti a rá váró igényes feladatokat. MIROSLAV BARANOVIČ 1988. IV.
